25. 1488 decz. 28. Allevard.
25. 1488 decz. 28. Allevard.
A nemes Chanel Hektor ur, a nemes és hatalmas Chanel Rudolf férfiu fia, la Tour és az allevardi Chanay nevü uradalom urának végrendelete.
58Örök nyughelyét az allevardi Sz. Marczell-egyházban, őseinek régi temetési helyén szemeli ki magának, miért, magától értetőleg, a nevezett templomot többrendbeli adományozásban részesiti. Leányának; du Peloux Vilmos nejének 300 forintot ad, melyet azonban csak két évvel halála után kaphat. Broc Jakab nevü szolgájának három forintnyi évi járadékot adja és összes ruháit. Nejének, a nemes Guiffrey Katalinnak 25 forintnyi évi járadékot hagyományoz. Menyének, a nemes Grolée Michaelának, János nevü fia nejének a 12 gyémánttal kirakott nagy aranykeresztjét adományozza, melyet azonban csak nejének, a nemes Guiffrey Katalin halála után mint ékszert és urunk Jesus Christusra való emlékeztetőt hordhat; egyúttal elrendeli; hogy családjának összes tagjai e keresztet tiszteletben tartsák, mert már régmult időben a királyi vérből származó jámbor és nagyságos Croy Chanel András úrtól, családjának legkiválóbb tagjától hozatott és mert e kereszt még nevezett Croy Chanel ur hazajövetele előtt Jesus Christus urunk szent sirja felett szenteltetett. Egyebekben egyetlen fiát, Chaneli Jánost nevezi ki örökösének, megköveteli azonban, hogy e János mindig azon békepecsétet és azon hadizászlót használja s hordja, melylyel az Aynard nevű közjegyző az 1279-ből származó okiratra ráillesztett, mert ez békés és háborus időkből származó oly pecsét és zászló, melyek a fehér és vörös szinnel együttesen családjának dicsőségét és javát magukkal hordták és mindenkor családjának a magyar királyoktól való származásának jeleiül szolgáltak.
E darabot is fenti Turul-értekezés «több, mint gyanusnak» nyilvánitja. A ki ily dolgokat csak a természeti ridegség és a számoló ész makacssága szemütegén keresztül szakott megbirálni, e gyanut nagyon érthetőnek fogja találni; de mielőtt erre nézve bővebbet mondanék, szükséges, hogy a következőt bocsássam előre.
A családi érzék, a családi összetartozandóság őrzése, a családi történet kikutatására s ápolására czélzó törekvés; az ősök iránti kegyelet, egy családi levéltár létesitése és azon fáradozás, hogy a család multjára vonatkozó összes tárgyak és bármily néven nevezendő tényezők gyüjtése által a későbbi ivadékoknak az e téren történendő kutatást könnyebbitsük és az erre szükséges érzéket egyáltalában felkeltsük: oly dolgok, melyek sem mindegy családban vagy egy és ugyanazon családhoz tartozó egyes tagokban mindig találhatók; sokszor évtizedek hosszu sora mulik, mig a család valamely tagjánál ily természetü hajlamok nyilvánulnák. De ez is megmagyarázható. Duzzadó ifjusága teljbirtokában élvezi az ember a jelen örömeit; az erőteljes férfikor küzd a jövő vivmányainak elérésére; de ha az ütér már aggasztóan lassabban lüktet, ha a jelent már kiüritettük és a jövőtől már nincs mit remélnünk, akkor gyönyörködünk a multra való visszaemlékezésben. Pályája végére elérkezve, a hivő kedély abban leli vigaszát, hogy őseihez tér és akkor magától érthető, hogy a multra emlékeztető összes adatokhoz és az ősöket úgyszólva megtestesitő összes ereklyékhez görcsösen ragaszkodik, hogy bennök a saját énjének örök megsemmisülésének gondolata ellen oltalmat találjon. Rudolf az ő végrendeletében csak az egy «regia» szócskával emlékeztet családjának királyi eredetére a nélkül, hogy részletekbe belebocsátkozna; ékszereit is csak egyáltalában emliti; mi legyen már most az ő végrendeletében a «több, mint gyanus»? Fia, Hektor, már tovább megy; itt első pillantásra már több álladéka volna a gyanunak.
Benne a családi történet iránti érzék sokkal nagyobb mértékben jutott kifejezésre, mint összes elődjeiben. Az, ő ideje előtt a család oklevelei talán valamely dohos helyiség porában hevertek, a nélkül, hogy valaki megszemlélésre méltatta volna ő volt talán az első, a ki alaposan átnézte és ez alkalommal elég támaszpontot és indokot találhatott arra, hogy végrendelkezésébe a családi hagyománynak és a hiteles multnak is kegyeletteljes helyt adjon.
És mit mond különben?
András, őseinek egyik legkiválóbb tagja, részt vett egy keresztes hadjáratban, hazahozott onnan egy a jeruzsálemi szent sirnál szentelt keresztet, mely egyik nemzedékről a másikra átszállt és ékszerként viseltetett. Ezen András, alatt Félix és Márk atyja, Velenczei András értendő. A kereszteshadjáratot IX. Lajos franczia király 1249-ben és 1250-ben inditotta. Mi legyen már most itt, a «több, mint gyanus»,? Miért nem tudott volna András e hadjáratban résztvenni! 59Ott, ahol az összes franczia főnemesség zöme megjelent, a Croy, Airaines és Allevardon birtokolt földesurnak is jutott hely. Igaz ugyan, hogy IX. Lajos tudtunkkal nem volt Jeruzsálemben, de ez még sehogy sem teszi Hektor előadását «több mint gyanussá». András még a nélkül, hogy Jeruzsálembe kirándult volna, ezen állitólag a szent sirnál szentelt keresztet jóhiszemüleg szerezhette meg vételáron és így nagyon is elhihető, hogy e kereszt, mint a család majorátusi disztárgya, nemzedékről-nemzedékre átszállhatott; hisz Rudolf is emliti végrendeletében ékszereit. És hogy Hektor ezen Andrásról mint családja optimatusáról (= legkiválóbbjáról) szól, teljesen természetes dolog. Akkori időben az volt a család disze s büszkesége, kiről be lehetett bizonyitani, hogy kereszteshadjáratban részt vett.
Az 1279. évi okiratra való hivatkozás, különös tekintettel a családi czimert ábrázoló pecsétjére és a családi jelvény szineire, nemcsak bizonyitéka annak, hogy Hektor családjának okiratait különös tanulmányozás tárgyává tette, hanem annak is, hogy valódiságuk kifogástalan. Tudjuk, hogy úgy az 1279. évi, mint az 1282 évi osztálylevélben a II. András magyar királytól való leszármaztatást tárgyaló passus interpolált. Ha ezen interpolatiók – nevezzük őket hamisitványoknak – már akkor is léteztek volna, midőn Hektor az okleveleket olvasta, alig lehetne elhinni, hogy ezen, az ő szemében bizonyosan gyanut nem keltett körülményt, mint királyi származása közelebbi bizonyatékát, ki nem emelte volna. De miután ezt meg nem tette, meggyőződve lehetünk róla, hogy ama interpolatiók az ő korában még nem léteztek és hogy azokat csak 1790-ben beszurlák.
Az egész darabban tehát semmi sincs, a mi valódiság, s szavahihetősége ellen szólna.
