VII.
VII.
Midőn a kerekalju pajzs szokásbajötte következtében a heroldok a heraldikai szabálynak, hogy minden pajzsalak lehetőleg töltse ki a pajzs mezejét, engedve, uj alakot kerestek; nem érték be a hajitóbárddal, de egyidejüleg vagy még előbb igyekeztek az első soványnak bizonyult tipus felczifrázása által is elérni esthetikai czéljukat. Az első tipus nyelét két egymás körül kunkorodó nyéllel helyettesitették, az ivet két ivre osztották, a kötelét meggyujtották, jobbra, balra – és megtellett a pajzs. Nézetünk szerint igy keletkezhetett a harmadik tipus, az ugynevezett farkas-horog.
Ezen alak farkashorog értelme hasonlatosságon alapul. Az elmélet szerzője talán 1892-ben Siegenfeld lovag. Beszélő czimer volta még bizonyitásra szorul.
Midőn Siegenfeld a Stubenberg-czimer ezen változását tárgyalja, idézett szavait még igy folytatja: «a pajzsban a hajitóbárd helyét átengedi a farkashorognak, mely czélzás a Wulfing névre, mely a nemzetségben gyakori volt, valamint a nemzetség eredeti ősi czimerére, a farkasra, melyet az oldalági Neidberg-család ekkor is viselt.» (Igy, de ekkor tényleg már oroszlánt viselt.) Látjuk, a XV. században, körülbelül annak közepén, felvett és pedig beszélő czimerre czéloz. Tovább megy ennél Loserth J. Ő már nemcsak a harmadik tipust, hanem az első tipust is farkashorognak tekinti.
«Talán sikerül kimutatni,» ugy mondja, «hogy valótlan a Stubenbergek horgonyczimeréről szóló mese, valamint ezen czimer lényegét megállapitani az igaznak megfelelően, tudniillik azt, hogy az a még régibb farkasos czimer értelmi mása, (ein Correlat) a farkas megejtésére szolgáló eszköz, a farkashorog.»
Loserth tehát az 1210. óta kimutatható régi czimeralakot – az első tipust – már is farkashorognak tartja.
Kétségtelen, hogy ha beszélő czimerről van szó és az a Vulfing=Farkas személynévre vonatkozik, akkor annak keletkezésére nézve csak, mint Loserth teszi, a XIII. századra lehet gondolnunk, oly korra, melyben a személy megjelölésére a személynév volt a fődolog, a vezetéknév pedig inkább az illetékességi hely megjelölése, mellékes és változó volt. Ha ilyen beszélő czimert a 15-ik században vesznek vala fel, azt akkor már nem a személynévre vonatkoztatva, hanem az akkor már kétségtelenül az egész család tulajdonát képező vezetéknévre vonatkozva tették volna. A jelen esetben talán szoba vagy lépcső – «stuba», német vagy szláv értelemben.
De ha beszélőczimer alakitásról van szó, ha nevet kellett képben bemutatni, akkor is más volt az eljárás. A keresztes lovag Wulfing czimerében kétségtelenül beszélő volt a farkas, mert Wulfing a személynév értelme, farkas csak ugy, mint Wolfgangé Wolfgeré vagy Wolfé. De a Wolfangel = farkashorog szóban a fogalom Angel, azaz horog, mellette a Wolf csak jelző vagy melléknév. Ezért ha egy czimerben a farkashorog nevet pótol, a név mindig horog fogna 154lenni, sohasem farkas. A Pettau czimerben beszélő a horgony (anker), mert Ankensteini jogigényekre vonatkozik.
Lehetett-e az első tipus, miként Loserth azt felteszi, farkashorog? Bajos elhinni. Loserth J. maga is leginkább azt állitja: «hogy elesvén az ok, mely miatt az 1210. évi pecsét ábráján (első tipus) mindenkép hajóhorgonyt kellett látni, mi nem is felel meg a valóságnak, talán mégis vissza kell majd térni a farkashorog-elméletre, mely a régi czimereken látható». Negativ és elég gyönge érvek! Azután hozzá teszi: «A kérdés eldöntését heraldikai szakemberekre kell biznom; stb.» Tudomásom szerint ezek ma a Stubenberg-czimer körüli irodalom végszavai. Tudomásom szerint Loserth J. ezen felhivására (1905) osztrák heraldikus nem felelt; a kérdés érdemileg eldöntve tehát nem lett.
A bécsi udvari levéltárban őrzött Arlbergi Sanct Kristofori bruderschaftsbuchban találjuk legelőbb egy Zsigmondkori festményen a Stubenberg czimer ezen harmadik tipusát. Loserth egy 1498. évi pecséten mutatja be azt. Mindkettő XV. századbeli alakitás. Ha más hasonló s lehetőleg régibb alakítás példáját keressük, szemünkbe ötlik a Gelre herold Wappen-bookja XXV-ik tábláján az első czimer, mely megforditott alakban a Stubenberg példány hasonmása, miként azt Bouton ott meg is jegyzi. Ennek gazdája ott «Konrad von den Toren» másutt, de ott idézve «Konrad von Türingen», helyesen azonban Konrad im Thurn tiroli, azaz Etsch völgyi lovag, ki 1386-ban Sempachnál esett el, Leopold osztrák herczeg seregében, a svájczi szövetségesek bárdjai alatt. Mind a három képet tekintve, azokat ugy első pillantásra, mint huzamosabb vizsgálat után, is másnak, mint csáklyának (németül enterhacken, francziául crampon) tekinteni nem lehet. Egyiken sincs visszhorog. Az im Thorn Konrádén nincs kötél. (Göschen 1886-ban, «Die Helden von Sempach»-ban visszhoroggal rajzoltatta!)
Azon ostromlott várak védelménél használatos forfex (olló) falx (sarló) nevű harpagók (csáklyák) egyike volna-e ez, melyeket Vegetius és mások emlitenek? A rajz szerint nincsen kizárva.
Ezen harmadik tipushoz igen hasonló még a Sólyági Sebestyén czimere 1410–1424-ből a Neuer Siebmacher magyar részében és Bárczay Oszkár heraldikájában. Lényeges különbség és jellegzetes vonása ennek, hogy belső oldalán visszhorgot, tehát egyoldalu visszhorgot tüntet fel. Alig lehet, ebben fel nem ismerni a közönséges halászó horgot, megkettőztetett példányban. Miért tartotta Bárczay ezen alakot horgonynak, nem tudjuk elgondolni. Arra, hogy ezen alakitások vagy azok valamelyike, farkashorognak volna tekintendő, arra semmi támpontunk, semmi okunk nincs.
Igen ismeretes a heraldikai farkashorog azon alakja, mely irott nagy «V» betühöz hasonlit és melyet a már idézett helyen Ralph von Retberg, az ő nyomán még Rudnay Béla is, a Zámbokrétyekről irt monografiájában, ismertetnek. Ott olvasható annak használata is élénk és kézzelfogható leirásban. Tárgyunkra nem tartozik annak vizsgálata, mivel bizonyitaná Retberg, hogy az ott ábrázolt szerszámot épen farkasfogásra használták. Gritzner e képet kétfélekép is, de mindig másra magyarázza. Hogy Göschen nem ezen képet tekinti farkashorognak, már emlitettük. Retberg is emliti, hogy azon alak, melyet ő ismertet, a Loe-család czimere, nem tartozik a régi czimeralakok közé. Ha jól értjük szavait, a Loék 1438 óta viselik.
Nem találunk tehát más heraldikai alakitást, mely a harmadik tipushoz hasonlitana és melyet farkashorognak kellene tartanunk.
Nem is tarthatjuk a harmadik tipust egyébbnek, mint az első tipus a kor igényeinek megfelelő diszes felujitásának, talán épén a második tipus mellőzhetése czéljából.
