A FRICSI FEKETÉK.
41A FRICSI FEKETÉK.
«Erdélyben mindenki atyafi egymással». E közmondás szállott az atyafiságtartó régi időkből a mai anyagias korra, midőn nemzeti örökösödési jogunk úgyis fel lévén már forgatva, a rokonság is elvesztette értékét s feledésbe megy. Legfeljebb annyiban áll még fenn e híres erdélyi atyafiság, hogy miként annak révén őseink sokat perlekedtek, ha azért nem is mindig ellenségeskedtek: mi most viszont mindig ellenségeskedünk, ha már nem is perlekedhetünk egymással. Ez sokkal modernebb dolog!
A hajdani családi perekből – az akkori ügyvédeken kivül – legtöbb hasznuk az utókor genealogusainak volt. Ritka kivétel az, mi épen a most tárgyalandó családnál megesett s mit az indolencziától óvó például elő kell adnom: hogy a rá vonatkozó adatoknak s mondhatni az egész ősi levéltárnak, megsemmisülését épen a családi perlekedés idézte elő. A családi levéltár ugyanis, mely állítólag több ládát betöltő s nemcsak hazai, hanem lengyel oklevelekben is bővelkedő volt, egy per folytán épen az absolutismus végnapjaiban birói zár alá helyeztetett. Csakhamar beállott a politikai rendszerváltozás; uj és még ujabb területi beosztások, más és más biróságok léptek életbe, a családtagok pedig, perük már be lévén fejezve, nem törődtek levéltárukkal, s mire én vagy két évtized mulva kutatni kezdtem utána, már nyoma veszett. Igy kénytelen voltam éveken át az országos s más közlevéltárakból és rokon családok okleveleiből mondhatni szemenként gyűjteni össze az adatokat; s csak ezelőtt pár hóval véletlen szerencse folytán jutott tudomásomra, hogy fenmaradt az egyik 1823-ban elhalt családtagnál volt leveleknek egy hiteles regestruma, melyet mai tulajdonosa Martián nyug. honvédőrnagy ur nekem aztán át is engedni sziveskedett, s fenmaradt még egy pár ugyanazon levéltári részlethez tartozó oklevél is, melyeket a sajóudvarhelyi Fekete-féle birtok megvásárlója a padláson talált s aztán lemásolás végett szintén kezeimhez juttatni szives volt.
Sikerült tehát mindezekkel annyira teljessé tennem adatgyüjteményemet, hogy a Kővári s Nagy Iván-féle munkákban s a Mike Sándor kézirataiban is csak meglehetősen hiányosan található genealogiák helyett e család okleveles alapon szerkesztett s lehetőleg teljes nemzedékrendét, mely az eddig ismert legelső törzset is még egy pár régibb izzel megelőzi, most már bemutathatom.
Általános genealogiai érdek teszi indokolttá, hogy Erdély összeatyafiságosodott családjai között a Feketékkel tisztába jöhessünk. Csak felületes áttekintéssel is közel kétszáz különböző rangu és sorsu családot számláltam össze, melyek egyik vagy másik tagjának Fricsi Fekete ősei voltak; s elmondhatni, hogy ha valaki két egymástól távol eső erdélyi család közt közelebbi vérbeli kapcsot nem talál, azt vagy az idegenből betelepedett Logofet családban, melynek utódai – bárha Erdélyben alig két generácziót ért meg – úgyszólván fél Erdélyt kiteszik, vagy pedig, ha ebben nem, akkor a Fricsi Fekete családtól származó vonalakon találhatja legkönnyebben meg.
De bármekkora legyen is a család genealogiai jelentősége, – melyet már azonnal a Fekete Lőrincz Erdélybe településével nyert, 42kinek leányait az itteni legelőkelőbb régi törzsökös, nagyvagyonu s közéletünkben kiváló szerepet játszó családok tagjai siettek feleségül venni, – mégsem lehetett mai napig sem kideriteni, hogy e Fekete Lőrincz elődei, kik közül egy párt, mint Sárosmegyében élőket még felkutatnom s táblámra is elhelyeznem sikerült, voltaképen kik voltak, miféle nemzetségből származtak?
A családi hagyomány, elődeinek Csernovszki nevet tulajdonitva, lengyel származásról regél; régi családtörténeti iróink is ennek hatása alatt állanak.* Kővári a Szapolyaiak idejében állitólag Lengyelországból való beszármazásról beszél; Nagy Iván is átveszi ezt, de Kemény János fejedelem önéletirása nyomán már helyesebb irányba indul s a Bethlen Gábor uralkodása alatt csakugyan Lengyelországból jött Fekete Lőrincz elődeit oda kivándorolt magyaroknak mondja.
L. Kővári: Erd. nev. csal. 85, Nagy Iván M. csal. IV. 146 l.
Én sem mellőztem e kérdést, s tisztázásában egyebek között a lengyel genealógiában kiválólag avatott dr. Balzer lembergi egyetemi tanár urhoz is folyamodtam, kinek szives kutatásai azonban a lengyel származást s Fekete Lőrinczünknek a Csernovszki nevü vagy más lengyel családokkal való összeköttetését sem genealogiai sem heraldikai úton legkevésbbé sem tették valószinüvé.
El kell fogadnunk tehát, a mit különben Kemény János önéletirása – miként látni fogjuk – határozottan is állit, hogy Fekete Lőrincz, noha Lengyelországban növekedett s fiatal korában ott is vitézkedett, de magyar volt, s atyja is csak ideiglenesen keresett Lengyelországban hazát. Ez ottani szereplések s a családi levéltárban csakugyan nem hiányzott néhány lengyel irás* (melyeket Lőrincz ideje óta a családban valószinüleg senki sem tudott elolvasni) kelthették a jóhiszemü családi hagyományt; mihez hozzájárulhatott az is, hogy Lőrincz atyja talán nem is volt közülük az első, ki Lengyelországba rövidebb vagy hosszabb időre kikerült. Hiszen fészkük a Lengyelországgal szomszédos s vagyoni dolgokban nem bővelkedő Sárosmegyében volt; de különben is Lőrincz anyai ősei, a Tóthfalvi Kuntzkiak és Svábotzkiak, ha talán nem is épen lengyel eredetüek, de szepességiek voltak, hol a magyar és lengyel terület akkor a legnagyobb tarkaságban volt egymás közt megoszolva. E mellett nem szabad elfelednünk azon körülményt sem, hogy Báthori Istvánnak lengyel királylyá választatása óta a Báthori ház hiveinek, kik mint a Feketék ősei is főkép hazánk felvidékén voltak elterjedve, mind több és több alkalmuk és okuk volt, akár ragaszkodásból akár saját boldogulásuk végett, Lengyelország felé gravitálni s szolgálataikat oda felajánlani.
Az 1823-iki regestrumban (melyet ezután csak röviden «Regest.» alatt fogok idézni) fasc. VII. nr. 58 alatt: «öt darabotska egyben kötött lengyel és német irások» emlittetnek.
Ezek tisztába hozatala után most már azt kellene kimutatnom, hogy Fekete Lőrincz, kit már első megjelenésekor tekintélyes és jó összeköttetésü embernek látunk, minő nemzetségből származott, vagy legalább is kik voltak Sárosmegyében vagy Szepes földén régi atyai ősei s állottak-e ezek vérségi összeköttetésben a más előnéven ismert Fekete családokkal?
Sokat fürkésztem ez irányban is. Évek óta levélváltásaim voltak többekkel a különböző Fekete családok tagjai közül, kutattam a leleszi konventnél s igénybe vettem a sárosmegyei forrásokat is. Az eredmény annyi: hogy Fekete Lőrincznek atyai nagyatyjáig még sikerült okleveles biztossággal felhatolnom, s egy ez utóbbitól leszármazó s úgy látszik, Sárosmegyében elenyészett rövid mellékágat is találtam, valamint egy pár leányág kiinduló pontja is felderíttetett; de ezeken tul haladni nem tudtam.
A Fricsi Feketék közt fennállott családi hagyomány, mely őket a galanthaikkal egy eredetünek, csak különböző valláshoz (amazokat az ev. ref., utóbbiakat a rom. kath. valláshoz) tartozóknak állitotta, s az a másik is, melynek alapján a részben szintén Sárosmegyéhez tartozó Nagyiváni Fekete család némely tagjai Fricsi Fekete Lőrinczet az ők családjuk vérének hitték, semmi beigazolást sem nyerhettek; s mindössze csak az derült ki, hogy a XVI–XVII. század folytán mindezen családoknak voltak – épen az első ismert izeken – egyes, a Fricsi Fekete családbeliekkel azonos keresztnevü ősei, a kiket azonban egymással identifikálni teljességgel nem 43lehet.* Czimereik is merőben különbözők levén, ugyanazon törzsből származásukra semmi számbavehető támpont nem mutatkozik.
A Nagyiváni Feketék családfáján (l. Turul XIX. 127. l.) az első törzs Péter, ennek fia István, kié ismét István, s ettől származik úgy az ung- mint a sárosmegyei ágazat. Az utóbbi István életideje meglehetősen összeesik ugyan ama Fricsi Fekete Istvánéval, ki a Lőrincz atyja volt; de sem az életükről fenmaradt adatok nem egyeznek, sem hitveseik nem ugyanazok. Mindössze csak az mutatna némi összetartozás lehetőségére, hogy mindkét családnak voltak a Hedryekkel, Bertóthyakkal összeatyafiságosodásai. Másfelől a Galánthai Feketék a fricsiekkel a legelső eddigelé ismert törzsnek keresztnevében, Mártonban igaz ugyan hogy találkoznak, de a galánthaiak Mártonja, úgy látszik, körülbelül egy félszázaddal megelőzi a fricsiek hasonnevü törzsét, s feleségeik is különbözők voltak. És mivel a galánthairól szóló adat szerint ő már azon század elején, de mindenesetre 1590 előtt, vette el a dúsgazdag Bessenyey Potentianát, nem tehető fel hogy azonos lehetett volna azon Fricsi Fekete Mártonnal, ki 1596 táján, özvegyül Fricsi Huszár Annát hagyva hátra, nagyon is szerény vagyoni viszonyok közt halt el. (Lásd: Regest. fasc. I. nr. 3–7. és a Dobyak levéltárában levő 1596-iki osztálylevelet.)
Fekete Márton áll tehát táblámon mint a legelső ismert törzs, kivel a nemzedékrendet okleveles alapon megkezdhetjük. Egy a Feöldy-Doby levéltárban eredetiben fenmaradt de hézagos s csak töredékesen olvasható oklevél szól arról, hogy: «anno 1596 Szent Bálint napijan az o Calendarium szerént woltunk Fricben in Comitatu Saaros szolgabiro és esküttek Bertothy János, Fricij Miklos, Soos Ferentz, Pelij István, Darnocij István woltunk az Fekete Márton Felesége és germekey közet walo oszlason». *
Ez oklevél a Regest. fasc. I. nr. 7 szerint hiteles transumptumban a Fekete levéltárban is megvolt még 1823-ban is.
Sajnos, ez oklevél eredetijét betekintésre sem kaphattam meg; de a küldött másolatból itélve nagyon megrongált lehet, úgy hogy hézagossága miatt az osztozók közül is csak Fekete Márton egyik fiának Mihálynak s a leányörökösök közül csak Földynének és Nagy Pálnénak nevei olvashatók ki belőle; pedig a szöveg töredékéből az tünik ki, hogy az osztály hat részre történt.
Hogy ezen Fekete Mártonnak, ki az osztálylevél töredékes szövegéből is megitélhetőleg csak nagyon szerény vagyont hagyott hátra, ki volt felesége, az ez osztálylevélből, legalább kezeimnél levő másolatából, ki nem derül. De megtudjuk a családi levelek regestrumából,* hogy az Huszár Anna volt, ki már 1590-ben mint Fekete Márton neje osztozik rokonával «frichi Huszár György leánya Huszár Dorottya Kálna Mátyásnéval». E Huszár Anna Sárosmegye törzsökös nemzetségeinek volt ivadéka, mert az alább ismertetendő oklevelek szerint,* Anyja Pápai alias Huszár Jánosné Zsófia, a Hedry Ambrus leánya volt.*
Regest. fasc. I. nr. 3, 4, 6.
1652 és 1657-iki intő levelek a Kőszeghy Kálmán levéltárában. Megjegyzendő, hogy ezek egyikében Pápai alias Huszár Jánosné Hedry Zsófia a Fekete Lőrincz nagyanyjául van irva, mi kétséget kizárólag téves kifejezés, s helyette ősanyának kellene állania; mert Fekete Lőrincznek, miként látni fogjuk, anyai nagyanyja Kuntzki Jánosné Svábi Borbára volt, atyai nagyanyja pedig – miként épen most láttuk – Fekete Mártonné Huszár Anna. Igy tehát Pápai alias Huszár Jánosné Hedry Zsófia csak ennek anyja, s így Fekete Lőrincznek nem nagyanyja, hanem ősanyja lehetett.
Érdekes volna megállapithatni, hogy ki volt ezen Hedry Ambrus? Mert a Hedryek régi családfáján, melynek másolata Hedry József úr szivessége folytán birtokomban van s csak a férfitagokat tartalmazza, az 1652 s 1657-iki oklevelekkel inttető vérrokonok Hedry Kristóf és András megtalálhatók ugyan, de Hedry Ambrus – talán mert fia nem maradt – hiányzik róla, s egyáltalán nem találunk rajta ily keresztnevü családtagot. Igy tehát létezéséről még csak a Turul XXI. 134. lapján ismertetett 1456 február 24-iki czimeradományozásból volna adatunk, mely szerint Hedry Ambrus a régi családfán is látható Péternek testvére s Miklósnak fia lévén, ő is egyike volt a Sirokay László mislyei prépost azon Sirokay, Frichy, Hedry és Bertóthy családokbeli rokonainak, kikre V. László király a nevezett prépostnak adományozott czimer használatát kiterjesztette. Hogy azonban ez lett volna az 1596-ban is élt Huszár Annának nagyatyja, első tekintetre oly chronologiai lehetetlenségnek tetszik, hogy inkább még egy második, a családfáról szintén kifeledett Ambrus létezését is hajlandók volnánk feltenni. Pedig a dolog nem egészen így áll: s habár kivételes chronologiai jelenség volna, s némi merészség kell akczeptálásához, jól meggondolva mégsem merőben lehetetlen! A czimer ugyanis Sirokay László prépost érdemeiért és neki adományoztatott, s csak általa rokonainak, köztük Hedry Ambrusnak is; ki ekkor (1456-ban) esetleg még egészen serdületlen gyermek is lehetett.
A tőlük eredő két ág közül a már emlitett I. Mihálytól származónak nyomát találjuk még egyideig Sárosmegyében. Ennek fia János («nobilis Joannes Fekete de Frich») 1627 husvét utáni második vasárnapon (april 18-ikán) a római kath. anyaszentegyház szertartása szerint házasságra 44készülvén s oly nagy szegénységben levén, hogy annyija sem volna, miből tisztességes lakodalmat tarthasson, sirokai részecskéjét, melyre egy házikó is van épitve, a szepesi káptalan előtt örökösen eladja rokonának Sirokai Hedry Istvánnak husz magyar forinton.*
Ezen 1627-iki oklevél megvan a szepesi káptalan 1637 febr. 23-án Feöldy Zsigmond részére kiadott transumptumában a Feöldy Doby levéltárban; másolatilag nálam.
Ámde az ily szük körülmények közt is ujabb házasságra gondoló János urnak, ki nem érte be a sirokai részecske elidegenitésével, hanem Fricsen is el kezdte zálogositani ősi javait, előbbi házasságából ekkor már felnőtt fia volt, II. Mihály, ki hogy magát önerejéből fentarthassa épen tisztességes szolgálatot vállalni készült; sietett is tehát rokonával Feöldy Zsigmonddal («egregii ac nobiles Sigismundus Feldy et Michael Fekete de Frich») 1628 december 13-án a szepesi káptalan elé jöni, hogy ott a frichi ősi és örökös javaknak atyja által, ki tudja miért, elméje gyengesége folytán, Viczmándy Sándor részére tett törvénytelen elzálogositása ellen protestáljon, s mivel ő azokat nem gondozhatja s másban nem bizhatik mint Feldy Zsigmondban, e vérrokonát jogositsa fel kiváltásukra; úgy hogy e birtokoknak is s neki magának is gondját viselje, mig az Úr Isten őt megsegiti s biztos állásba helyezi hogy maga gondoskodhassék.*
1628 dec. 13-iki káptalani kiadvány. U. o.
Ugyanezen napon kelt másik oklevélben e II. Mihály, hogy becsületes szolgálatba állhasson, melyre egy vagy két ló és szerszáma s illő öltözet szükséges (mi a Lengyelország ellen tett 1628 őszi hadi készülődések alkalmával lehetett*) maga is zálogba adta a fricsi nemesi kuriából és birtokból számára jutandó egész részt minden tartozékaival együtt Feldy Zsigmondnak, egy a keresztvonásával megerősitett elismervény szerint már szentmihálynap előtt átvett s szerszámával együtt 17 magyarforintra becsült lóért, egy 5 magyarforint és 50 dénárra becsült felsőruháért és 22 magyarforintos másik lóért, összesen tehát 48 forint (?!) és 50 dénárért; hatalmat adván Feldy Zsigmondnak, hogy más javakat és birtokjogokat is úgy Fricsen mint Sirokán, melyek atyja Fekete János által bármi módon elidegenittettek volna, a maga részére kiválthasson.*
L. Szalay László M. O. Tört. IV. 561 és Kemény J. Önéletirása 123 l.
1628 dec. 13-iki másik káptalani kiadvány a Feöldy-Doby levéltárban. Másolatilag nálam.
Többet nem is tudunk a Sárosmegyében maradt ágról.* Sajátságos játéka a végleteknek, igazi «lusus mundi», miként a régi jó Apor Péterünk mondaná, – hogy mialatt ott a könnyelmü Fricsi Fekete Jánosnak egy házacskát kell eladnia nagy szükségében, hogy lakodalmára – melyet Isten tudja kivel akart kötni – husz forintot előteremtsen: azalatt elsőunoka testvére Lőrincz már az udvarnál is nagy befolyással biró tekintélyes csapatvezér, ki saját szép számu adományos birtokain kivül a nőül vett s őt számos erdélyi törzsökös családdal összefüző gazdag örökösnő révén is sok vagyonnal rendelkezik. S mig az előbbinek fia csak aláirás helyett adott keresztvonással tud elismervényt kiállitani a tizenhét forintos lóról, melylyel fel kell szerelnie magát, hogy életet kezdhessen, s érte még minden meglevő és lehető javait is el kell zálogositnia: addig unokabátyja, az idegen nyelvekben is járatos Lőrincz oly poziciót és intelligencziát tud megszerezni saját fiának, hogy az pár évtized multával mint a fejedelem és ország követe küldetik Bécsbe a római császárhoz.
Semmit sem találtam, mi arra mutatna, hogy e családhoz tartozott volna azon Fekete Péter is, kiről történetiróink feljegyezték, hogy 1616-ban Nádudvarnál már hadat gyűjtött, majd 1620 őszén, midőn Bethlen Gábor fejedelem a beszterczebányai országgyülés után hadjáratát II. Ferdinánd ellen meginditotta, Haller György hadnagytársával együtt Pápa, Veszprém, Eger és Szalánál nyitotta meg a hadműveleteket, utóbb pedig 1630-ban mint szoboszlai hajdukapitány szerepelt. (L. Szilágyi S. «Bethlen Gábor és a felsőmagyarországiak» cz. közleményét a K. Papp Miklós szerkesztésében Kolozsvárt megjelent Tört. Lapok 1875. évi 1072., 1073., 1089. lapjain, Szalay L. M. O. Tört. IV. 535. Szilágyi S. Erd. Orszgy. Eml. IX. 10.)
Kövessük most táblánkon (hova minden rajta előforduló családtagnál, ha életrajzi datumaikat tüzetesebben meg nem állapithattam, az életükre vonatkozó oklevelek azon szélső évszámait tettem ki, a mikor az okmányok szerint mint már illetőleg még élők jelentkeznek) a Fricsi Fekete családnak a Sárosmegyében maradottnál szerencsésebb erdélyi főágát.
Melléklet a «Turul» 1913. évf. II. füzetéhez.
Fekete Márton † 1596 febr. előtt, midőn utódai fricsi birtokán már osztoznak ~ Fricsi Huszár Anna, 1596-ban özvegy; I. Mihály 1596 János «de Frics» jelzővel 1627–1628 II. Mihály 1628; N.; N.; István 1589, 1622 ~ Tótfalvi Kuntzki Margit; N. 1596 ~ Nagy Pál de...; N. 1596 ~ Feöldy N. de...; I. Lőrincz «de Frics» jelzővel sz. 1600 előtt, végrend. 1657, † 1662 jul. 24 előtt Egyideig lengyelországi csapatparancsnok; 1623-ban lovascsapatával az erdélyi fejedelem zsoldoshadába lép ~ Somogyi Tordai Erzsébet; esk. 1629 előtt, 1672-ben özvegy; Katalin 1640 ~ Bulyi és Porcsalmai Jékey Balázs, 1640; I. Ferencz 1664, 1665 ~ Alsócsernátoni Domokos Judith 1665 Klára 1658, 1688 ~ 1. Szegedi György de... (Oláhlapád?) 1685 ~ 2. Galgói Rácz István 1688; I. Péter 1662 fejedelmi követ Bécsben † 1667-ig ~ Homoródszentpáli Szentpáli Zsuzsánna esk. 1954–1667 közt † 1781 előtt; Klára, 1650, 1699 † 1. Szentlászlói Kamuthi Mihály 1659, † ~ 2. (Petrovinai és) Kutyfalvi Pekri Ferencz, ki † 1664 előtt ~ 3. Bethleni Bethleni János kanczellár és történetiró esk. 1664 jun. 15 előtt, † 1678-ban; Judith ~ 1. Folti Folthy Bálint ~ Szászvárosi Fodor István; Mária, 1666 ~ 1. Toroczkószentgyörgyi Thoroczkai Péter † 1666-ig ~ 2. Nagyváradi Horváth András; Anna 1667, 1686 ~ 1. (Tinkovai és) Szentmártonmacskási Matskási Mihály 1667 ~ 2. Sepsiszentgyörgyi Daczó János 1686; II. Lőrincz 1685, 1699 ~ 1. Malomvizi Kendeffi Zsuzsánna 1696 ~ 2. Csicsókeresztúri Torma Klára, 1701 előbb Béldi Dávidné †; II. Ferencz 1692, 1700 ~ Balogh Éva de... 1703 †; III. Mihály ~ Körispataki Kálnoki Kata 1710–1720 táján †; I. László 1689, 1690 †; II. Péter, 1714 ~ 1. Váradi Kollátovich Borbára, 1696 előbb Peski Nagy Pálné ~ 2. Ajtoni Borbára de... 1714; Erzsébet, 1691, 1716, 1723 ~ 1. Mezőbándi Kovács István, 1691 ~ Feketegyergyói Fogarasi Sámuel 1712, 1723; Mária 1696 ~ Szászvárosi Fodor Dániel 1696; II. István sz. 1678 v. 1679-ben † 1735 decz. 11 előtt ~ Toroczkószentgyörgyi Toroczkai Klára 1735 decz. 11-én özv, 1737; I-től Sámuel sz. 1703 nov. 28 † 1759 táján ~ gr. Toldalagi Erzsebet esk. Koronkán, 1737 febr. 27 † 1758; 2-tól Klára 1741 ~ Marosdécsei és Borsai Décsei László 1745; I. József † 1783 junius 11 előtt ~ 1. Vargyasi Györke Mária ~ 2. N.? Anna? 1782, 1782; Ágnes, 1746 1765-ben özvegy, s talán 1770-ben is él ~ Nagyajtai Donáth Pál † 1765 előtt; Zsuzsánna ~ Fejérvári István de...; III. Lőrincz 1758 osztoz. 1759 † 1770–1776 közt ~ gr. Naláczi Ágnes 1765-ben neje 1776-ban már özv. † 1795 után; II. József? † valószinüleg kis korában 1758 előtt †; II. László 1756 † valószinüleg fiatalon még 1758 előtt †; I. Lajos, 1756 oszt. 1759–1767 † 1792 szept. ~ Nagyváradi Horváth Ágnes 1767 1796-ban özvegy; III. Ferencz sz. 1743 oszt. 1759 1790 regalista † Kolozsvártt 1823 febr. 13 †; Klára 1758 oszt 1759-ben mint hajadon és kiskoru, 1816 † 1825 előtt ~ Malomvizi Kendeffi József 1816; III. István sz. 1762, † 1823 ~ Szászvárosi Fodor Zsuzsánna; III. József 1782 1787 † 1792 után de 1802 előtt ~ gr. Toldalagi Klára, 1787 † Sövényfalván 1799-ben; I. Károly, 1790 ~ Medeséri Jeddi Ágnes 1790, 1802 II. Károly † Nagyszebenben 1848 szept. 27 előtt †; Julianna 1783 ~ Vajai Lajos Dániel 1783; Zsuzsánna sz. 1769 † 1829 ~ 1. Szászvárosi Czétényi Sámuel 1782, 1783 ~ 2. Nagy Antal de...; Erzsébet 1795-ben hajadon † 1799 előtt †; Ágnes 1783-ban hajadon; II. Lajos sz. 1789 † Sövényfalván 1872 febr 8 1824, 1845 ~ 1 Zeykfalvi Zeyk Anna, 1824 ~ 2. Zeykfalvi Zeyk Julianna sz. Kutyfalván, 1810 ápr. 1 1845 † Sövényfalván 1880 máj. 1 †; III Sámuel Meghaltak valószinüleg kiskorukban 1799 előtt †; Mária; III. Péter; Klára 1799, 1817 ~ gr. Bethlen Sámuel 1799, 1817; Karolina 1792, 1799-ben még hajadon 1823, 1829-ben özvegy, 1848 ~ Marosjárai Rosnyai István 1811, 1823 † 1827; Róza 1843 † 1845 ~ Homoródalmási Kadácsi Dániel 1843; Karolina 1843 ~ Érsekújvári Ujvári József 1843; Katalin † 1843 előtt ~ Árkosi Benkő Ferencz †; IV. Ferencz sz. Abafáján 1792 márcz. 16 † Kaálban 1862-ben ~ Pálosi Donáth Anna sz. Marosvásárhelytt 1792 febr. 15 † Kaálban 1866 körül; IV. József sz. 1766 † 1795 ~ br. Bánffi Mária; II. Sámuel sz. 1771, osztoz. 1797, 1801 † 1832 nov. 15 után, 1834 szept. 8-ig ~ gr Bethlen Sára sz. 1775. 1801 † 1814; Zsuzsánna oszt. 1797 † 1825 ápr. 26 előtt ~ Benkő Ferencz de... (Árkos), 1825; Juliánna oszt. 1797, 1826 ~ Arthurni Henzi Sámuel 1826; Ágnes 1823, 1836 ~ Nagybaczoni Bardócz Elek 1823, 1836; Klára, 1823, 1836 ~ 1. Homoródszentpáli Szentpáli József ~ 2. Dátosi Makó Márton 1823, 1836; III. László 1823 † 1860 jan. 29 ~ Sváb Zsófia; Sándor sz. 1811-ben † Dicsőszentmártonban, 1892-ben ~ Kissárosi Sinai Krisztina esk. 1863 körül; Anna † gyermekkorában 1870 körül †; Miklós † Sövényfalván 1885 körül †; Albert sz. Kaálban, 1831 aug. 21 † Segesvártt 1891 ápr.-ban ~ 1. Zeykfalvi Zeyk Ilona sz Tordán 1839 jan 8 esk. Sövényfalván, 1857 decz. 22 † ugyanitt 1882 febr. 18 ~ 2 Léczfalvi Gyárfás Klára a Tancsi Földvári Gábor özvegye esk. 1889 körül, † 1900 körül; Kálmán † 1855 körül †; Zsófia † 1898-ban ~ gr. Toldalagi Zsigmond sz. 1847, † 1898 körül; Hermina † 1900 körül ~ Maroscsügedi dr. Pap Samu; Olga sz. Mosonban, 1859 körül † Nagyszebenben, 1874 körül †; Margit sz. Sövényfalván 1861 nov. 3 ~ Baczkamadarasi Kis Bálint cs. és kir. kamarás sz. Nagyenyeden, 1848 febr. 14 esk. Sövényfalván. 1881 okt. 30; Judith sz. Kaálban, 1863-ben † Budapesten, 1907 márcz. 10 ~ Csikszentmártoni Szabó Albert kir. közjegyző esk. Székelyudvarhelytt 1888; Gizella sz. Kaálban, 1866 körül † ugyanott 1868 körül †; IV. István sz. Kaálban 1868-ban 1889-ben hadnagy a cs. és kir. 37. sz. gyalogezredben † Magyarigenben, 1892 máj. 30; Lenke sz. Marosvásárhelytt 1873 körül † Sövényfalván 1883-ban †; I. Aladár sz. Marosvásárhelytt, 1875-ben 1911-ben áll. okl. mérnök ~ Kolos Mária; II. Aladár; Tibor; Irén sz. Sövényfalván, 1877 máj. 15 ~ Toroczkószentgyörgyi Thorotzkai Lajos esk. Nagyenyeden, 1903 márcz. 14 † Toroczkószentgyörgyön, 1904-ben
)
Ez I. Istvántól indul ki, kiről csak egyetlen 1597-ben kelt jelentéktelen oklevél maradt fenn 45egy föld eladásáról,* de történeti forrásaink annál többet emlegetik, úgy hogy életrajzát legalább nagy vonásokban megkonstruálhatjuk.
Regestr. fasc. I. nr. 6.
Ő, kit magánügyeiben sürögni-forogni nem látunk, mint testestől-lelkestől katona, harczi kalandokban töltötte életét, miközben valószinüleg már korán kikerült a szomszédos Lengyelországba.
Báthori István királysága alatt szükség is volt ott jó magyar harczosokra; ő pedig a Báthoriaknak nemcsak igen kedvelt vitéze, hanem ragaszkodó hive is volt. Megmutatta ezt az 1599-iki sellenberki (vagy, mint akkor hivták, szenterzsébeti) csatavesztésből a székelyföldön át Lengyelországba menekülni akaró szerencsétlen fejedelem, Báthori András bibornok oldalán, hiveinek vagy 100 főnyi kis csapatában; mert a midőn ezeket a fejedelem Udvarhelynél szétoszlatá s hazaküldé, Fekete István akkor sem vált el tőle. A fellázadt székely nép a csik-szenttamási széleken megtámadja s üldözni kezdi urát a havasok sürüségeiben; Fekete pedig néhányad magával vitézül védi s ellenáll a támadásnak, nem tágitván akkor sem, mikor a többiek eleste vagy menekülése után már csak négyen, s lovaikat elvesztve gyalogosan maradtak a rejteket s menekvést szintén gyalog kereső fejedelem oldalán, küzdve ennek megtámadói ellen s életét testükkel fedezve.
E halált megvető védelemben kapott sebeiből már erősen vérzik Fekete István. Lélekzete is majdnem eláll; s a sziklás magaslatokra menekülő urával tovább futni nem képes.
Ekkor a hálás fejedelem, hogy az üldözők kardjától lehetőleg megóvja hivének életét, megfeledkezik saját veszedelméről, s a többi két-három kisérője segitségével maga is csalitot és faágakat gyüjt össze s az alá rejti halálra vált védőjét, habár saját vesztére; mert e késedelem közelebb hozta üldözőit s Ördög Balázs fejszéje alig pár óra mulva ki is oltotta életét.
Fekete azonban meg volt mentve; félholtan bár, de észrevétlen maradt rejtekében s később feleszmélt és sebeiből is meggyógyulva hosszas bolyongás és nagy veszélyek után hazatérhetett s elbeszélhette e szomoru napok eseményeit.
Így van megörökitve történetünkben a csiki havasok tragédiája egykorú iró feljegyzései alapján.*
Szamosközi Pentad. VI. 358 l., Bethlen Fark. Hist. IV. 450. stb. l. Neugeboren K. «Andreas Báthori Kardinal und Fürst von Siebenb.» czimü értekezése a Transilvania folyóirat II. köt. 1. füz. 18., 19. lapjain. Szilágyi S. Erdélyország Története II. 9.
Fekete István élete ezután is vitézi tettek közt folyt tovább, részint az erdélyi fejedelem szolgálatában, részint Lengyelországban, hol fia Lőrincz is nemcsak az Erdélybe jövetelét megelőző néhány év alatt vitézkedett, hanem ott lakott és ott is növekedett sok időkig, Kemény János fejedelem tanusitása szerint, ki főkép az Istvánunk vitézségét emeli ki, s úgy tünteti fel, mintha a Fekete Lőrincz hiressége is inkább csak Istvántól rááradó fény lett volna. Önéletirásában ugyanis így emlékezik meg róluk:
«Ez Fekete Lőrincz noha magyar nemzet, de Lengyelországban lakván, nevekedvén sok időkig, más egy igen vitéz Fekete István nevü magyarról kiváltképen hiresedett volt el: mely Fekete István az fennemlitett időben, midőn Bethlen Gábor Szkender passával Moldváig az lengyelek ellen való expeditiokor ment volt, de megbékéltette volt őket, ez akkor szökve ment volt Lengyelországban, mert sok csintalansági voltak, sokat el is szenyvedett az fejedelem neki, mint jó katonának, de már megesett volna. Ez Fekete István cselekedett csudálkozásra méltó vitézségeket Hutinnál midőn Oszmány török császár lengyelek ellen ment volt, kiről leszen hátrébb emlités».*
Kemény J. Önéletirása 54. l. Más helyen (a 115. és 116. lapon) csakugyan megemlékezik még az Oszmán császár lengyelországi betörésekor történt hadműveletekről, midőn is Huttinnál a hetman vezetése alatt álló 50 ezer főnyi német, magyar és lengyel fizetett had elsánczolta magát, s az eleségben is hiányt szenvedő török sereg azt sikerrel nem támadhatta, úgy hogy Oszmánnak vissza kellett vonulnia s békét kötnie, kit aztán a fellázadt janicsárok meg is öltek. Ezen 1622-iki – a nikolsburgi békét megelőző – események elbeszélése után azonban csak annyit mond Kemény, hogy: «Ez Huttinnál hatalmas vitézséget cselekedtek egyebek is, de legnevezetesbet az kevés magyar fizetett had Fekete Istvánnal, kit emlitettem oda hátra.» Fegyvertetteinek bővebb ismertetésével tehát e helyen is adós marad.
A Szkender pasa alatt Lengyelország ellen történt s az imént emlitett első felvonulás, midőn Fekete István is «csintalansági» miatt Lengyelországba 46ment át, 1617-ben volt;* az Oszmán szultán alatti támadás pedig 1622-ben, s itt találkozunk utószor Fekete Istvánnal, ki azon alkalommal már lengyel szolgálatban vitte véghez a «csudálkozásra méltó vitézségeket».*
Kemény J. Önéletirása 33. l.
U. o. a 115., 116. lap, melyeket megelőző jegyzetemben ismertettem.
Felesége Kuntzki Margit, az 1589-ben már nem élt Kuntzki Jánosnak és az ekkor özvegyeként emlitett tótfalvi Svábi Borbárának (a Svábi András leányának) leánya volt s ezek révén rokonságban állott a Petko, Radvánszky, Tluch és Matthiasovszky családokkal.* Az ő jogán fia Fekete Lőrincz követelte is részesedését a szepesmegyeit Tótfalu, Haligócz és Lipnik jószágokban; hogy minő eredménynyel, az nem tudható.
Regest. fasc. I. nr. 1., 2., 9., 11., 12., 17–19.
Ezen Fekete Lőrinczczel, ki táblánkon I-őként van jelezve, ismét egy jelentékeny történeti névvel biró tagja lép szereplésbe a Fricsi Fekete családnak.
Ő ugyan nem volt nagyon rokonszenves Kemény János, az utóbbi fejedelem előtt; mert Bethlen Gábor halála után nem a Rákóczi-párthoz, hanem mint Brandenburgi Katalin kegyeltje, inkább a Csáky-párthoz tartozott; mégis feljegyzi róla Kemény: hogy a Bethlen Gábor fejedelemnek II. Ferdinánd ellen 1623 augusztus 14-én kiindult második támadásakor maga is mint 16 éves ifjú a fejedelem kiséretében lévén, egy fegyveres elkalandozása alkalmával «ellopván magamat akadék Fekete Lőrincz hadabeli jó lengyel és egyéb nemből álló katonáira. Ez Fekete Lőrincz noha magyar nemzet, de Lengyelországban lakván, nevekedvén sok időkig». És itt áttér aztán, mint fennebb láttuk, Fekete István magasztalására; azután pedig hozzáteszi: «Az emlitett Fekete Lőrincz magas is, jó böcsületes és nem is bátortalan, de igen magas termetes ember vala; azután Erdélybe telepedék Somborra, jeles gyermekei is vadnak. Ezzel jüttek vala ki valami háromszázig való lengyel, és oda be hadakban forgott, lakott horvát, rácz s közösleg többire lengyellé vált magyarok is, vitéz legények, jó fegyveresek, paripások, köntösösök, fejedelem fizetésére. Ezfélékhez akadván én is, általvergődtem a Morva szakadékján vesződtünk, ellenkeztünk, tartoztattuk volna az ellenség menetelit; de az erdős berek közzül süröven lővén nem árthattunk, azok bennünk sok károkat tőnek, s elmenének. Én akkor is csaknem odaveszék, melyet is az fejedelem megtudván, az sógoromat is eltilták és mindeneket, hogy lovat alám ne adnának; és így ez expeditio alatt különben nem járhattam széljel hanem csak fejedelem körül».*
Kemény J. Önéletirása 54., 55. l.
Azután felemliti Kemény más helyen, hogy lengyelországi utjában megvendégelte egy barátja Dembinski* nevü lengyel főember «kivel voltam ismeretes régen, lakván az fejedelemnél az Fekete Lőrincz alatt, és kivel együtt is voltam ellenségen.»*
Vajjon szabadságharczunk egyik fővezérének nem valamelyik őse volt ez?!
Kemény J. önéletirása 119. l.
Megemlékezik továbbá Feketének 1630-beli szerepléséről is a fejedelemasszonyt lemondató kolozsvári gyülésen. Erről azt irja: «Confluálódván azért az ország azon tábori gyülésre, subordináltak másokat is, de kiváltképen Fekete Lőrinczet, ki jó német levén, és az fejedelemasszonynak is meghitt embere, igírvén jószágot is neki, ha végbeviszi, persuadeáltatták, hogy bucsuznék el sponte az fejedelemségtől: mert az ország kedve ellen is gyalázatosan letenné ezen egybegyüléseken, s jobb lenne csendességben élni, levén elege.»*
Kemény J. önéletirása 192., 193. l.
A fejedelemségre meghivott Rákóczi György bejövetelének küszöbén, az 1631-ik év eseményeinél, tesz Kemény János még emlitést Fekete Lőrinczről e szavakkal: «Elsőben is azért az hátrébb emlitett Fekete Lőrincz, ki igen Csákista, másik Fábián Márton, ki igen Zólyomista, akarák szolgálatra magokat beszinleni, kik ellen az egész udvarnépét, még az magyar gynaeceumot is alattomban fellázasztám, kik az fejedelemasszonyra izenének, hogy ha azokat beveszi melléje, készebbek minnyájan egyszermind elhadni; én is megizeném nekik, ha élet kell, ott ne tekeregjenek, s ez úton őket onnan amoveálám.*
Kemény J. önéletirása 205., 206. l.
Az önéletirás többé nem emliti; de Keménynek egy II. Rákóczi György fejedelemhez 1651 deczember 28-án intézett levelében van még 47emlités róla,* melynek homályos kifejezéseiből csak annyi tünik ki, hogy Kemény ekkor is ellenséges lábon állott Fekete Lőrinczel, de őt ártalmatlan helyzetben tudta. Arról volt szó ugyanis, hogy Fekete a fejedelem valami titkát birná, de erről Kemény mit sem tud, hanem arra czéloz burkolt szavakban, hogy ha nyugtalankodnék: «igy eshetik meg hamarább, kötelessége zálogja levén benn, mintsem feleségéhez maga emberi jüjjenek menjenek, annak alkalmatosságával másokkal is egyre praktikáljanak». E homályos szavak értelmét egy később ismertetendő 1651-iki okiratból fogjuk tisztábban látni.
Közzétette Szilágyi S. a K. Papp Miklós által szerkesztett «Történeti Lapok» Kolozsvárt 1876-ban megjelent évfolyamának 1173. lapján
A fejedelmi krónikásnak noha nem épen barátságos, de kedvezéssel annál kevésbé gyanusitható keze ilyképen festvén meg nemcsak a történeti háttért, hanem Fekete Lőrincz életének egyes vonásait is, nem nehéz azt a nyilvános levéltárainkban fenmaradt elég számos oklevél alapján kellőleg kidomboritanunk.
Ő Lengyelországban növekedvén s néhány évig a lengyel király fizetett hadában vitézkedvén, 1623-ban Bethlen Gábor zászlai alá hozta háromszáz főnyi lovas csapatát, s végig küzdve ennek második és harmadik hadmenetét, a fejedelem házassága s Brandenburgi Katalinnak utódává választása után 1626 julius 7-én kapja fejedelmétől az első adományt Besenyő, Szászvölgy és Pánád Küküllőmegyében és Csit-Szentivány Marosszéken fekvő birtokokra;* mely adománylevélben a fejedelem róla így nyilatkozik:
E birtokokba a statutio 1626 és 1627-ben ellenmondásokkal történt meg, s perlekedésekre adott alkalmat. (Regestr. fasc. VI. nr. 5, 7, 8, 9.) A perek 1629-ben és 1631-ben is folytak. (Regestr. fasc. VI. nr. 11, 12, 13.)
«Méltó tekintettel levén hivünknek, nemzetes fricsi Fekete Lőrincznek, (Laurentii Fekete de Fricz), bizonyos zsoldos lovasaink parancsnokának (ductoris) kitünő hüségére és hü szolgálataira, melyeket ő ifjú korától fogva a dicső magyar nemzet iránt mindenütt, s kiválólag azon egész időtől fogva, midőn nemes Lengyelországból, hol néhány év leforgása alatt ő lengyel királyi felségének katonái között zsoldját kiérdemelve parancsnoki tisztben müködvén nagy ajánlatossággal szolgált, a mi ezen erdélyi országunkba ezelőtt három évvel némely lengyel sereggel a mi zsoldunk kiérdemlésére jövén s itt is parancsnok levén, nekünk is és ezen erdélyi országunknak, úgy az ő hűségére és szorgalmatosságára bizott egyéb dolgokban és nagyfontosságú ügyekben, mint főkép a haza üdvére vállalt hadmeneteinkben dicséretes lelki készséggel s különös szorgalommal és állhatatossággal hiven tanusitott és miként nem kétkedünk ezután is tanusitani fog», stb.*
Orsz. levélt. 1626 Lib. Reg. XII. fol. 8.
Két év telt el azóta, hogy a fejedelem ekkora elismeréssel tüntette ki Fekete Lőrincz érdemeit. Ezek leforgása alatt a pozsonyi béke létrejött. Háboru tehát többé nem volt, de nem volt teljes nyugalom sem. 1628-ban Fekete Lőrincznek a fejedelem útlevelével Lengyelországba kellett mennie,* s voltak bonyodalmak a portánál is s Esterházy Miklós nádor részéről is. Ezekre czélozhatott a fejedelem, midőn 1628 október 21-iki ujabb adománylevélében, melylyel Fekete Lőrincznek a kolozsmegyei Zutoron adományoz egy házhelyet tartozékaival együtt, egyebek között így ir:*
Regestr. fasc. VII. nr. 41.
Orsz. lvt. Lib. Reg. Gabrielis Bethlen ab anno 1620 ann. 1630. Tom. VI. pag. 755, 756. Ezen zutori prćdiumba 1629-ben a beiktatás is ellenmondás nélkül megtörtént. (Regest. fasc. IV. nr. 1. 2.)
«tekintve hüségét s hü szolgálatait hivünk nemzetes Fekete Lőrincznek, bizonyos lovas katonáink parancsnokának, melyeket azonnal ifjusága első napjaitól kezdve katonai szolgálatokra szentelvén magát, nekünk s ezen erdélyi országunknak minden szükségben és hadmenetben, kivált pedig a mult zavarok lángoló és pusztitó tüzei között s azoknak Isten segitségénél fogva szerencsés lecsendesitésével és elsimitásával lelke legnagyobb ügyességével tanusitott» stb.
Így tekintélyének s hirnevének teljes magaslatán állott Fekete Lőrincz, midőn a halál hálás fejedelmétől megfosztotta. Befolyása még ekkor is nagy volt; a Kolozsvárott összegyült rendek 1630 sept. 27-én őt, mint «jó németet» s a fejedelemasszony meghittjét küldték be ehhez, hogy a fejedelemségről lemondásra birják. Katalin e fellépést nem a rendek, hanem Baroffsky a 48krakkai vajda megbizásának tulajdonitotta, s az országnak tett hitére hivatkozva, a lemondástól vonakodott. «Rosz dolga van itt Felségednek, – felelé Fekete, – én nem cserélnék Felségeddel. Nagyobb úr volna magyarországi jószágaiból. Az igazat megvallva, Felséged nem kell az országnak; kérdezze meg csak tanácsurait!» – Még sokáig beszélgettek együtt; s Fekete távozása után Katalin a tanácsuraknál tudakozódott. Más nap ki akart menni a táborba; de félt, hogy megölik őt is s a katholikus tanácsosokat is, s kimenetelét elodázta. September 29-én, midőn erre készületeket tett s épen reggelinél volt, ismét Fekete kért sürgősen bebocsátást és sürgette a lemondást, kérve hogy a tanácsurakat hivja össze. «Roppant zaj van a táborban, úgy hogy nem maradhattam ott – mondá Fekete – ne várja be Felséged, hogy erővel letegyék». Hivták aztán a tanácsurakat s Bethlen Istvánt a kormányzót, s ez is megerősitette, hogy mind igaz az, a mit Fekete a táborról mondott, s a lemondás elvégre megtörtént, Bethlen Istvánt pedig akarata ellen fejedelemmé választották,* ki az épen általa ajánlott és meghivott I. Rákóczi György közeledtére pár hét múlva aztán lemondott s uj fejedelemválasztásban történt megállapodás.
Igy irja le ez eseményeket Marczali nyomán Szilágyi S. az Erd. Országgy. Emlékek IV. 49., 50. lapjain.
Rákóczi fejedelemsége alatt nyomban hanyatlani kezd a nem annyira Csáky-párti (miként Kemény János fennidézett egyik nyilatkozatában irja), hanem inkább a Bethlenekhez ragaszkodó Fekete Lőrincz szerencsecsillaga is. Már mindjárt egy Csapón 1631 január 10-én kelt s az uj fejedelemhez intézett levélben bevádolja őt Váradi János, hogy a szomszédos Radnóthon titkos éjjeli gyüléseket tartanak Rákóczi ellenségei, «egymás között penig pénzt szedtenek fel és Fekete Lőrincztől kiküldötték az palatinus hadának».* Kemény János is – miként fennebb saját nyilatkozatából látjuk – meghiusitja s nem türi meg a fejedelemhez való közeledését.
Szilágyi S. Erd. Orsz. Eml. IX. 249.
Ez épen elég volt az amugy is gyanakvó és önző természetü fejedelemnek, hogy országában Fekete Lőrincznek többé maradása ne legyen. 1631 óta, midőn egy a szentmihályi határon levő föld iránt intézkedik,* nem is találjuk többé e fejedelem életében Erdélyben, hol ugy látszik csak felesége maradt benn; maga pedig 1633, 1648-ban* magyarországi, különösen szepesmegyei, őt anyai ágon illető birtokok ügyével foglalkozik.
Regest. fasc. II. nr. 18.
Regest. fasc. I. nr. 2., 11., 12., 14.
Bethlen Gábornak tett hü szolgálataiért nyert erdélyi adományos birtokaiból ekkor már kiforgatták. Az 1633 aug. 21-iki fehérvári országgyülés I. törvényczikke értelmében «mivel Székely Mózes, Petki Ferencz, Maróthi György etc. mind az többi complicesekkel egyetemben... hitetlenül országunkból kiszöktenek», felségsértőknek s a közbéke megbontóinak nyilvánittattak s minden utódaikkal, s ha tudomásuk volt urok dolgáról, feleségekkel együtt proscribáltattak s jószágaikat elvesztették.*
Szilágyi S. Erd. Orsz. Eml. IX. 377.
E törvényczikk alá vonatva, Fekete Lőrinczet is hütlenség bélyege érte s a küküllőmegyei Iklód, Pánád és Szászvölgyön nyert jószágai 1633-ban az ő notáztatása folytán szentmártonmacskási Matskási Ferencznek adományoztattak.*
Regest. fasc. VI. nr. 15.
Szemére is veti Bethlen István, a rendekhez 1636 márczius 17-én intézett körlevelében, Rákóczi fejedelemnek; hogy «Székely Mojzes, Petki Ferencz, Maróthy György, Fekete Lőrincz az ő kgme birodalmából soha ki nem jöttenek volna, ha törvéntelen, irgalmatlan országlása ne kénszeritse őket.»*
Szilágyi S. Erd. Orsz. Eml. IX. 488.
Csak I. Rákóczi György halála után, 1651-ben látszott ismét fejedelmi kegy mosolyogni Fekete Lőrincz felé, midőn az uj fejedelem, II. Rákóczi György április 28-án kelt oklevelében neki és feleségének Tordai Erzsébetnek a Kővár várához tartozó s onnan 2300 magyar forinton elzálogositott Csokmány birtokot, melyet Fricsi Fekete Lőrincz a fejedelem engedelmével kiváltott, ezen 2300 forintban s a fejedelmi kegyből még hozzátett 600 forintban, igy tehát összesen 2900 forintért visszaválthatólag inscribálja. – Ez inscriptio azonban nem annyira jutalom, mint inkább lekötelezés szinét hordta magán, a minthogy a fejedelem idevonatkozó oklevelét a következő szavakkal vezeti be:
«minthogy ugyanazon hajlandósággal és kegyesség 49gyakorlásával fekszik lelkünkön a mi hiveinket engedelmességökben s hozzánk való ragaszkodásukban megtartani, mint a külsőket s idegeneket szolgálatunkra édesgetni: a jóindulat ily mérsékletével s egyensulyával levén hajlandók nemzetes Fricsi Fekete Lőrincz irányában is, – hozzájárulván tanácsos urainknak érte való sürgős közbenjárása is, – nemcsak hogy visszatérését s régi helyzetébe visszajutását akarjuk, de részéről magunkat a legjobbakkal kecsegtetjük; ezért» sat.*
Orsz. lvt. L. Reg. XXV. fol. 441., 442.
Jól számbavéve a körülményeket, II. Rákóczi György fejedelem ez oklevele teljes világot derit Kemény János 1651 deczember 28-án hozzá irt s fennebb ismertetett levelének burkolt kifejezéseire. Az inscriptio voltaképen csak csapda volt, melybe a némi kényes titkokat is talán megneszelt Fekete Lőrinczet meg akarták ejteni az által: hogy őt visszajövetelre vegyék rá, nehogy az ő emberei, Erdélyben maradt feleségéhez való jövés-menéseikben kivülről valamit árthassanak a fejedelem dolgainak s itt benn más elégedetlenekkel fondorkodhassanak. Inkább legyen itt benn neki «záloga és kötése», hogy hazajőjön s ha nyugtalankodik, könnyebben megejthető legyen.
Bekövetkezett-e ez? Arról nincs adatunk. Csak egy pár erdélyi* és sárosmegyei oklevél beszél még ezután Fekete Lőrinczről. Utóbbiak közül az 1652 deczember 18-iki inttetés arról szól, hogy fricsi birtokát el akarván adni, ez ellen Hedry Kristóf és András mint vérrokonok tiltakoznak, felhozván, hogy e birtokot a Sirokán levő portioval együtt a Fekete Lőrincz elei 1000 frtban adták volt ugyan zálogba nagyanyjának,* néhai Pápay alias Huszár Jánosné Hedry Zsófiának a Hedry Ambrus leányának, de Anarchy Borbára néhai Bertóthy Bálint özvegye csak másfélszáz forintot adott a fricsi birtokért, ők tehát ez összegen akarják kiváltani. A másik 1657 október 17-én kelt, s benne ugyanazon Hedryek tiltatnak minden vevőt, különösen Bertóthy Jánost és Bertóthy Bálintné Anarchy Borbárát a Földy Zsigmond és Fekete Lőrincz birtokainak megvételétől, vagy nagyobb összeggel megterhelésétől, mint a mennyiért azok néhai Pápay alias Huszár Jánosnál voltak zálogban.*
1654-ben Matskási Ferencz ellen perel Pánád és Szászvölgy iránt, 1656-ban kiveszi Rákóczi György fejedelemnek 1645-ban Besenyőre nézve Jármi György részére adott adománylevelét. (Regest. fasc. VI. nr. 16., 17.)
Tulajdonképen nem nagyanyja, hanem, miként fennebb láttuk, ennek anyja volt. A felmenő rokonsági fokoknak (pater, avus, proavus, abavus, atavus) felsőbb sorozatára maig sincs általánosan használt magyar megnevezésünk. A «proavia»-t az osztrák jog magyar forditásai szerint «ősanya» fejezné ki, de Apor Péter tanusága szerint régen «jobbanyá»-nak mondták, ma pedig Erdélyben még széltében a «szülőanya» kifejezést használják reá. Az 1652-iki magyar nyelvü oklevélben Fekete Lőrincz nagyanyjának nevezett Huszár Jánosné, miként már fel van deritve, voltaképen ilyen proaviá-ja volt.
Eredeti oklevelek Kőszeghy Kálmán levéltárában.
Különben úgy látszik, hogy a vásár nemcsak megtörtént, hanem meg is állott s a fricsi birtok a Bertóthyak kezén maradt; kikről aztán egyéb javaikkal együtt a br. Ghyllányiakra ment át. Csak a család maig is használt előneve tartotta fenn emlékét.
Ugyanazon 1657. évben Fekete Lőrincz végrendelkezését is megtette,* s életéről további emlékezet nincs. Hogy végrendelkezése és halála összefüggésben volt-e az ez évi szerencsétlen lengyel hadjárattal, azt felderitnem nem sikerült. A fia Péter részére adott 1662 julius 24-iki adománylevélből azt lehet következtetni, hogy Lőrincz 1662-ben már nem élt.
Regestr. fasc. VII. nr. 43. Sajnos, hogy maga a végrendelet nem található; csak a regestrumban maradt fenn nyoma.
Annyi bizonyos, hogy felesége 1667-ben mint özvegy van emlitve.*
Regestr. fasc. II. nr. 29.
Ez Tordai Erzsébet volt, a Kornis Boldizsár-féle összeesküvésben való részesség miatt 1610-ben kivégzett Tordai Kolosvári János Deák fiscalis director leánya* Sombori Judittól, a Sombori Péter és Vetési Priska (Vetési László leánya) leányától, kitől Erdélyben, többek közt Bölcsháza,* Magyarországon pedig Szatmár- és Ugocsamegyében Vetés, Gyulnes, Váda, Szárazberek, Kaptyán, Merotheren, Bátor, Kökényesd, Tökés, Feketefalva, Oláhkékes birtokok és Háboru prćdium iránti osztályigények szállottak 50a családra.* Annak, hogy Kemény János Önéletirása szerint, Fekete Lőrincz Somborra telepedett, e házasság adja magyarázatát; s valószinü, hogy az már 1629 julius 2-ika előtt meg volt kötve, mert ekkor egyszerre kap intést Fekete Lőrincz egy jobbágy – s Sombori Judith valami zutori föld iránt;* noha különben csak 1637-ben látnók Tordai Erzsébetet mint Fekete Lőrincznét először emlitve.* Utolsó emlités róla, mint élőről, 1672-ben történik.*
Regestr. fasc. I. nr. 16., II. nr. 13. Zeyk levéltárbeli 1672-iki oklevél, s Pálmay J. gyüjteményében egy 1765-iki perirat.
Regestr. fasc. II. nr. 13.
Regestr. fasc. I. nr. 10.
Orsz. lvt. Gyfv. Kápt. I. 79. Cc. nr. 26.
Regestr. fasc. VII. nr. 60.
Zeyk levéltb. eredeti okl.
Két fiu- és öt leánygyermekeiket, az oklevelekből meritett, rájok és hitveseikre vonatkozó chronologiai adatokkal együtt, táblánkból ismerhetjük meg. Legkelendőbb volt a leányok közül Klára, ki háromszor ment férjhez, mindig Erdély szinejavabeli férjekhez, s második házassága folytán a grófságra is emelt Pekri Lőrincz nagyhirü kurucz generalisnak adott életet, a harmadikkal pedig Bethlen János kanczellár és történetiró feleségévé lett, s mint ilyen, 1664 junius 15-én Ludasra kapott adományt, elsősorban saját rendelkezésére, másodsorban fia Pekri Lőrincz számára, s végül a saját mindkét nembeli maradékai részére. Utóbb azonban, azon vád folytán, hogy férjét a Béldi Pál-féle összeesküvésben részvételeért nem jelentette fel, sőt e mozgalmat maga is elősegitette: 1679-ben, alig egy év multával, hogy özvegyen maradt, hütlenségi per alá került.* Nevét és czimerét az általa 1678-ban öntetett ozdi harang, valamint testvéreét Matskási Mihálynéét, ki utóbb Daczó Jánosné lett,* az által öntetett nagylaki harang is fentartotta.
Zeyk levéltb. ered. okl. – Székely Oklt. IV. 318–321. l.
Székely Oklt. VI. 401–403. l.
A fiuk közül I. Ferencz lehetett idősebb, mert 1664 april 29-én ő tiltakozik maga és atyjafiai nevében a szülőiknek, fricsi Fekete Lőrincznek és Tordai Erzsébetnek, bárhol levő javait hatalmas uton elfoglalók ellen.* Felesége Damokos Judith volt, a tatár rabságban sinlett alsócsernátoni Damokos Tamás és szentmártonmacskási Matskási Ilona leánya s Köpeczi János özvegye,* kitől csak a táblán látható leánygyermeke maradt.
Orsz. lvt. Gyfv. Kápt. Prot. Stef. Bárdi II. pag. 291., 292.
Apor Péter Munkái: Lusus Mundi 85. l. – A csiktusnádi Beteghek levéltárában egy 1782-iki örökösödési per itéletébe befoglalt 1685-iki és 1688-iki oklevelek – Székely Oklt. VI. 295–297. és 303. l. – E források a Turul VI. 100 lapján Deák Farkas által közölt Damokos-családfa e részben eltérő feljegyzéseinek helyesbitésére szolgálnak.
Testvére I. Péter folytatta tovább, – s mondhatnók azt is, hogy ő is fejezte be a család történelmi jelentőségü szereplését. Alig hogy a török Apaffi Mihályt Erdély fejedelmévé tevé, az uj fejedelem már 1662 juniusában az erdélyi rendek instrukcziójával s a Leopold megbizásából idejött Szentgyörgyi Ferencz váczi püspök levelével őt küldi követségben Bécsbe a királyhoz, a német hadak kivonásának kieszközlésére.*
Regest. fasc. VII. nr. 44–47. Szilágyi S. Erdélyorsz. Története II. 305. l.
Sietett is megjutalmazni s továbbra is lekötelezni követét, ki «néhai jóemlékü elődei nyomdokához ragaszkodva s az ősi erényektől el nem szakadva,» már fiatal korától fogva előbb a megelőző törvényes erdélyi fejedelmeknek, azután mindjárt fejedelemsége kezdetével neki is, lelke egész készségével érdemes és hü szolgálatokat tett, és ez érdemeiért már keresztesmezei táborából 1662 julius 25-én kelt adománylevelével neki adományozza az egész Lupsa fehérmegyei kincstári birtokot, a hozzátartozó királyi jogokkal együtt.* Mely adománylevelét aztán, miután fejedelemsége megszilárdult, Nagysinkről 1664 február 14-ről keltezve ujra is kiadta.*
Orsz. lvt. Lib. Reg. XXVII. fol. 502–506.
Orsz. lvt. Lib. Reg. XXVII. fol. 760–761.
Ez adománynál fogva lett Lupsa a Fricsi Fekete család fiut illető birtokává, mely osztatlanul a család kezén is maradt, egészen a legutóbbi időkig.
A család másik legrégibb s leghosszasabban birt jószágát, a küküllőmegyei Sövényfalvát, szintén Fekete Péter szerezte meg házassága utján. Felesége ugyanis Szentpáli Zsuzsánna volt, a Homoródszentpáli Szentpáli családot megteremtő s esze és élelmessége által nemcsak nemességre, hanem nagykiterjedésü vagyonra és jelentékeny tisztségekre is jutott Szentpáli István 51(alias Németh)-nek leánya* első feleségétől, Sövényfalvi Nagy Erzsébettől (Elizabetha Nagy alias Sewenyffalvi) a Sövényfalvi Nagy Dániel és felesége Székelyvásárhelyi Köpeczi Anna* leányától. Ezen Nagy Erzsébet már 1633-ban mint még csak jegyese, s 1634-ben – midőn Sövényfalván atyai vagyonát kezéhez vette – mint már felesége Szentpálinak, ezzel együtt Udvarhelyszéken vagy 12 falut nyert adományul* s Szentpáli azután még Küküllő- és Fehérmegyében is nagy adományos birtokokat szerzett:* de második házassága után, 1654 február 8-án kelt végrendeletében* ugy elintézte a dolgokat, hogy akkor még «neveletlen» (=növendéksorban levő) Zsuzsánna leánya, Fekete Péterhez való férjhezmenetele után (mi 1666-nál nem később történt)* még 1667, 1672, 1675, 1679-ben is hiában kereste részét az adományos jószágokban,* s meg kellett elégednie azzal, hogy Sövényfalvát, az anyai ősi vagyont, a hozzátartozó ádámosi és dombói részekkel együtt 1677-ben testvérével Tövisi Dánielné Szentpáli Judittal feloszthatta.*
Regest. fasc. V. nr. 1., 4., 5., 6. és a Szentpáli család Magyarigenben volt levéltárából áttanulmányozott eredeti oklevelek, melyek alapján e családot a Turul X. 177–180. l. ismertettem.
Gyulai Rikárd cs. és k. kamarás közleménye.
A már említett Szentpáli lvt. oklevelei s a Regest. fasc. V. nr. 1.
Szentpáli lvt. s a Regestr. fasc. VI. nr. 14.
Szentpáli lvt.
Regest. fasc. VII. nr. 48.
Regest. fasc. V. nr. 5–7., VII. nr. 4., 6., 8.
Regest. fasc. VII. nr. 7.
Különben egy 1683-iki oklevél alapján* meg kell emlitenem, hogy ez évben Fekete Péter maga is Sövényfalván lakott; 1687 óta már csak árvái szerepelnek.*
1683 jul. 2-án Ozdon kelt végrendelete Hedri Benedekné Deli Katának, a Pekri Lőrincz anyósának, melynél Sövényfalván lakó Fekete Péter tanuskodik. Eredetije az orsz. levéltárban.
Regest. fasc. VII. nr. 16.
Miként láthatjuk, nyolczan voltak ezek. A két leány férjeit s a rájuk vonatkozó oklevelek évszámát táblánkból megismerhetjük. Ezek mindketten hagytak hátra utódokat. A hat fiu közül a legidősebb II. Lőrincz volt, kit egy oklevél már 1685-ből is emlit, s ki 1689 nov. 12-én ünnepélyesen tiltakozik saját és vérei lupsai jószágának Teleki Mihály által szándékolt elfoglalása ellen.* Ő szintén Sövényfalván lakott, s először Malomvizi Kendeffi Zsuzsánnát, kinek nevét csak egy a sövényfalvi templomnak ajándékozott s 1696 febr. 8. dátumot viselő aranyhimzetü teritő tartotta fenn,* másodszor pedig Torma Klárát, a Csicsókereszturi Torma György és Brenhidai Huszár Borbára leányát vette nőül, ki mint Béldi Dávid özvegye ment hozzá férjhez s azután még 1701-ben is életben volt.* Magának ezen Lőrincznek életfolyását számos oklevél alapján 1699-ig tudjuk követni.* Magtalan halála csak ezután következett be.
Regest. fasc. VII. nr. 11. L. 1689 nov. 12-iki protestatióját, az Orsz. lvt. Gyfvári Kápt. 144. Prot. Georg. Csicsói p. 543., 544. s öcscsének Istvánnak 1691-iki retractatióját. Orsz. lvt. Gyfv. Kápt. 42 Miscell. 16.
Ismertetve Kelemen Lajos erd. muz. e. titkár úr által az «Erdély Népei» folyóirat 1901. évf. 1. sz. 13. lapján. Az ajándékozók nevét tartalmazó himzett körirat a röviditések kellő kiegészitése után igy szól: «Fekete Lőrincz és Kendeffi Zsuzsánna adták Isten dicsőségére Sövényfalván 1696. 8 Februarii.»
Regest. fasc. VI. nr. 3.
Regest. fasc. VI. nr. 20 és a fasc. VII-nek számos oklevelei.
Szintén magtalan haltak el fivérei közül: II. Ferencz, kinek életéről 1692–1700-ig vannak nyomok s 1703-ban még élő felesége Balog Éva is meg van nevezve, ki valószinüleg a nagyváradi előnevü Balog családhoz tartozott,* továbbá III. Mihály a Kőrispataki Kálnoki Kata férje* és I. László, kiről szintén csak alig egy pár adatban van emlités.*
Regestr. fasc. VII. több helyén s jelesen 54. sz. a. V. ö. a gr. Teleki levéltár gr. Teleki Sámuel kanczellárra vonatkozó osztályának 1760-iki okleveleivel.
Lásd: Turul X. 83–86. l. megjelent dolgozatomat és Apor Péter munkái: Lusus mundi 87 l. mely utóbbiban e Feketének keresztneve tévesen Pálnak van irva.
Regest. fasc. VII. nr. 21., 23.
Csak két fiutól terjed tovább a család: II. Pétertől, ki a nagy vagyonu Kollatovich Borbárát vevén nőül, az ennek kezével nyert birtokokra telepedve a sajóudvarhelyi ágat alapitotta meg és II. Istvántól, a legifjabb testvértől, ki a régi fészekben maradván, a sövényfalvi ágnak lett törzsévé.
Mielőtt ez ágakat részletesen ismertetném, előrebocsátom, hogy a Mike Sándor kézirati gyüjteményében levő s a Kővári és Nagy Iván-féléknél határozottan jobb és teljesebb genealogiát 52s a Pálmay gyüjteményéből kapott s egy 1843-iki osztályos perben hivatalosan is elfogadott leszármazási táblát csak az egyéb okleveles adatokkal való szorgos összehasonlitás után s ezekkel való egyezésök esetén használtam; a legutolsó izeknél pedig anyakönyvi adatokra és saját közvetlen tudomásomra is támaszkodtam. Úgy a filiatio, mint az évszámok is mind teljesen biztos pozitiv alapon vannak tehát táblámon feltüntetve; melyek, a mennyiben más forrást meg nem jelölök, 1836-ig mind az 1823-iki Regestrumból vagy ennek 1836-iki pótlékából meritvék, ha ezt – előadásomat röviditendő – nem is idézem.
Lássuk először a ma már egészen kihalt sajóudvarhelyi ágat.
II. Péter Küküllőmegye főbirája volt.* Egyetlen okleveles nyoma maradt, s ez is nem annyira róla, mint inkább második feleségének Ajtoni Borbárának egy 1714-iki ügyletéről szól, kinek genealogiájáról különben nincs semmi adatunk. Ellenben első feleségéről, a gazdag Kollátovith Borbáráról, kit mint petki Nagy Pál özvegyét vett el, s kivel Belsőszolnokmegyében Sajóudvarhely, Brete, Alsó-Egres, Kocs, Preszlop, Luska és Csépány, Dobokamegyében Szentandrás, Küküllővármegyében pedig Oláhkocsárd birtokokat kapta, biztosan tudjuk, hogy ő az 1666-ban a somkereki uradalommal (melyhez az imént felsorolt birtokok is tartoztak) megadományozott váradi Kollátovith Györgynek volt leánya sepsiszentiványi Henter Klárától, az I. Apaffi Mihály fejedelem unokahugától, s testvér volt a magtalan elhalt ifjabb Kollátovith Györgygyel s Kollátovith Katával, ki előbb Kemény Péterné s utóbb Bethlen Györgyné lett.*
Apor P. munkái: Synopsis Mutationum 274. l.
Gr. Teleki levélt. leszárm. tábl. 136., 280., 410., 412., 466. sz. Ugyanott a gr. Földvári osztály 1717. évi oklevelei és az uj rendezés 3602a/2 és a dipl. oszt. 9116. száma alatti oklevelek. Regest. fasc. X. nr. 31 s fasc. XII. nr. 1. – 1726 jul. 26-iki retractatio s 1733 junius 2-iki protestatio, melyek eredetijét Sajóudvarhely mostani tulajdonosa szivességéből kaptam lemásolásra.
E különben kevéssé ismert II. Péterünk halála mindenesetre 1727 előtt kellett hogy történjék, mert az ő 1703-ban született* s 1726 óta 1758-ban történt haláláig a Regestrum számos okmányaiban szereplő fia, I. Sámuel, addig féltestvére Nagy Krisztina utján való mostohasógorának, tancsi Földvári Ferencznek, gyámsága alatt állott. E Sámuelnek 1737 február 27-én volt esküvője Koronkán a csakhamar grófságot nyert nagyercsei Toldalagi Mihály és tancsi Földvári Erzsébet leányával Toldalagi Erzsébettel,* melyre előző napon Vajdaszentiványon gr. Bethlen György özvegye Kollátovith Kata udvarházánál gyültek össze a vendégek s a lakadalom márczius 4-én a vőlegény sajóudvarhelyi házában volt tovább folytatandó.*
1726 julius 26-án kelt ćtatis revisio, ugyanonnan lemásolásra kapva.
Róla 1751., 1754. és 1758-iki oklevelek a gr. Teleki levéltár gr. Földvári osztályában. Az 1758-ikiban gyermekei is felsorolvák.
Gr. Teleki levélt. uj rendezés 866. sz. alatti lakadalmi meghivó.
Gyermekeik közül II. Józsefet, kiről semmi más nyom nincs, csakis a Mike-féle geneologia alapján (mely különben e helyen maga is homályos) iktattam be, mint kétségest kérdőjel alatt, táblámra. A többiek 1759-ben osztoznak,* kivéve II. Lászlót, ki ugy látszik már azelőtt elhalt; mert felőle csak 1756-iki retractatiojából van tudomásunk.*
A gr. Teleki levéltárban és Pálmay József gyüjteményében sok erre vonatkozó oklevél.
Regest. fasc. X. nr. 7.
I. Lajos 1765 augustus 22-én az erdélyi kir. tábla számfeletti ülnöke lett,* 1784 szept. 11-én pedig annak rendes ülnöke volt;* feleségétől Horváth Ágnestől a Nagyváradi Horváth András és gr. Teleki Borbára leányától, kit 1767 előtt vett nőül s 1792-ben özvegyen hagyott, a táblán látható gyermekei rekesztették be ágát.* E Lajosnak, mint utolsó még életben volt fivérének haláláról testvére Ferencz 1792 szeptemberben értesitvén br. Rudnyánszkyné br. Kemény Teréziát, 53ki férjével s egész családjával együtt a nagyeszü és tekintélyü Fekete Ferenczhez a legmeghittebb barátsággal viseltetett s vele évek óta társadalomtörténetileg is igen érdekes levélváltást folytatott,* ez urnő 1792 oktober 3-án kelt vigasztaló levelében igy ir az elhunytról: «Boldog előttem és minden őtet esmerősök előtt még emlékezete is Fekete Lajosnak! Fényes Lajos ő most! mert hasznát veszi most az ő kincseket feljül múló jó erkölcseinek, virtusainak, melyekről ez az álnok világ csak hebegni tud; de ha még közte jár a virtus meg nem ösméri, szemét gyanánt tapodja.»
K. Papp Miklós «Történeti Lapok» folyóirata 1874 évi f. 404. lapján Cserei György naplója.
U. o. a 809. l.
Gr. Teleki lvt. Dipl. oszt. 861. sz. – Egy 1781-iki oklevél saját gyüjteményemben. – V. ö. Horváth Ágnesnek férje Fekete Lajos részére 1767 nov. 10-én és 1777 márcz. 9-én adott meghatalmazásaival, melyeket a sajóudvarhelyi iratokból lemásolásra megkaptam. – A gyermekek közül azonban a három elsőt, kik táblámon kis korukban elhaltakul jelezvék, csak a Mike S. kézirati gyüjteményében levő genealogia alapján vettem fel táblámra.
Ezekből tizenkét levél a család sajóudvarhelyi birtokával együtt a mai tulajdonos ur kezébe jutott, kinek szivességéből velök megismerkedhettem.
III. Ferencz, a legfiatalabb fiu, ki Klára nővérével együtt 1761-ben még anyai rokonának, gr. Wass Ádámnak, gyámsága alatt állott, 1743-ban született;* 1773–4-ben a göttingai akadémián tanult,* az 1790-iki országgyülésen regalista és a magyar országgyülésre is kiküldött követ, 1795-ben az erdélyi kir. tábla ülnöke volt, 1810 körül mint a kolozsvári szinházi bizottság tagja buzgólkodott a magyar szinügyért,* s miután sajóudvarhelyi és hozzátartozó birtokait már 1801-ben zálogczimen unokaöcscsére II. Sámuelre ruházta s utóbb szerzeményeit is végrendeletileg ráhagyta, 1823 február 13-án Kolozsvártt nőtlenül halt el, hol czimere a farkasutczai ev. ref. templomban látható, bárha nem ott, hanem Sajóudvarhelytt van eltemetve.
Kolozsvártt levő temetési czimerének felirata szerint.
Regest. fasc. XV. nr. 11., 12.
L. br. Rudnyánszkynénak hozzá irt 1789–1795-iki fennebb már emlitett leveleit és K. Papp Miklós «Történeti Lapok» folyóiratának 1874-iki 450., 479., 830., 832. l.
A testvérek közül* csak a legidősebbik, III. Lőrincz, tartotta fenn még néhány izen át a sajóudvarhelyi ágat. Ő rövid életü volt; az 1765-től 1770-ig kelt oklevelekben még feleségeként, 1776-ban azonban már özvegyeként jelzett hitvese, br. Naláczi Ágnes, br. Naláczi Istvánnak volt leánya gr. Toldalagi Zsuzsánnától,* s nemcsak férjét, hanem 1766-ban született s 1795-ben két leány hátrahagyásával meghalt* idősebb fiát IV. Józsefet is tulélte.
L. táblánkkal megegyezőleg az 1762-iki protestatiót. Orsz. lvt. Prot. Jos. Jeszenszky ab anno 1760 usqu. 1770. nr. 35.
A gr. Teleki levéltárbeli leszárm. táblák 37. és 136. sz. a. s ugyanott a Mindszenti osztálybeli 1785-iki okl. – Pálmay gyüjteményében az 1843-iki hitelesitett genealogia. – Regest. fasc. IX. nr. 71. – Fekete Sámuel 1792 okt. 8-iki retractatiója a sajóudvarhelyi eredetiből másolva.
Szomorujelentés az erd. muz. egyl. könyvtárában, Sándor Imre közleménye szer.
Ez utóbbinak felesége br. Bánffi Mária, az István és Márkus- és Batizfalvi Máriássy Ágnes leánya volt.* Két leánygyermekük, Zsuzsánna és Juliánna, nagybátyjukkal Fekete Sámuellel 1797-ben osztoznak, s őket 1825–1826-ban már férjhez menve, sőt egyiköket már el is halva találjuk.*
Pekriek dicsőszentmártoni levéltára. Pálmay gyüjteményében az 1843-iki geneal.
Regest. fasc. IX. nr. 68 és pótregestr. fasc. LIII. nr. 4., 5.
A most emlitett s táblánkon II-iknak jelzett Sámuel ténykedései felől 1779 nov. 1-ről van az első okleveles adat, de születése 1771-re* s halála az 1832 és 1834 év közé esik.* Felesége már 1801-ben az 1775-ben született s 1814-ben meghalt gr. Bethlen Sára a gr. Bethlen Pál és br. Kemény Krisztina leánya volt,* kitől két leányán kivül egyetlen fia, ez ág utolsó férfitagja III. László született. Ezt 1823–1836-ban sógora Bardocz Elek,* 1850-ben a sövényfalvi ágbeli rokona Fekete Lajos* gondnoksága alatt találjuk és feleségétől Sváb Zsófiától csak két leánygyermek maradván, 1860 január 29-én történt halálával rekesztette be ezen ág férfitagjainak sorozatát.*
Regest. fasc. IX. nr. 74., pótregestr. fasc. LII. nr. 1. LIII. nr. 3., 8. sat. és 1792 okt. 8-iki retractatio a sajóudvarhelyi eredetiből.
Pótregestr. fasc. LIII. nr. 11.
Geneal. Füzetek IX. 6. sz. Pótregestr. fasc. L. nr. 1. és egy 1811 máj. 4-én kelt meghatalmazás a sajóudvarhelyi eredetiből.
1823-iki Regestr. és 1836-iki pótregestr. bevezetése.
Az én birtokomban levő Zeyk levéltár eredeti oklevele.
Az én birtokomban levő Zeyk levéltár eredeti oklevelei.
Át kell most térnünk a sövényfalvi ágra.
Ez ágnak első törzse, a fennebb már emlitett II. István, súlyos körülmények közt kezdte meg az életet.
Miként 1691 ápril 11-iki protestatiójában* mint tizenharmadik évében járó gyerek* a gyulafehérvári 54káptalan előtt Osztopáni Perneszi Zsigmond fejedelmi udvarmester kiséretében megjelenve maga elpanaszolja: azelőtt néhány évvel atyáról anyáról árván maradt, s minthogy testvérei jobb részt nagyok valának, a szülőiről maradt jószágot és ingóságokat felosztották. A mi rá jutott, annak egy részét tartja sógora bándi Kovács István, a többit Sövényfalván lakó legidősb testvére Fekete Lőrincz. Őt magát Isten nevében keresztapja* Perneszi Zsigmond neveli és tanittatja saját költségén, s ő semmi javaiból és jószágából hasznot nem vett.
Orsz. lvt. Gyfvári Kápt. 42. Miscell. 16.
U. o. Miscell. Cista 2. fasc. 1. nr. 17.
Perneszi Zsigmond a Szentpáliak révén családi összeköttetésben is állott keresztfiával.
További életfolyásáról különben kevés maradt feljegyezve. Emliti még mint Sövényfalván lakót egy 1718-iki oklevél,* és tudomásunk van arról is,* hogy felesége Thorotzkai Klára, a toroczkó-Szentgyörgyi Thorotzkai László és Homoródszentmártoni Biró Zsófia leánya volt, kit már 1735 deczember 11-én özvegyen, – de még 1737 márcziusban is életben találunk.*
Erd. Muz. Egyl. levéltár a Bándi Kovács család levelei között.
A gr. Teleki levélt. gr. Földvári osztályának 1746-iki oklevele. U. o. Béldi-féle gyüjtemény és leszárm. tábl. 66. és 191. száma. Egy 1770 nov. 1-i eredeti oklevél s az 1843-iki hitelesitett genealogia Pálmay József gyüjteményében. Ez oklevelekben a Fekete István és Thorotzkai Klára gyermekei is meg vannak nevezve.
Regestr. fasc. IX. nr. 66. és az «Erdély Népei» folyóirat 1901. évf. 1. sz. 14. lapján Kelemen Lajos ismertetése a sövényfalvi ref. egyház egy himzett teritőjéről, a melyre ráhimzett szavak a röviditések kellő kiegészitésével igy szólanak: «Isten dicsőségére adta Tekintetes Toraczkai Kalára, Anno Domini 1737 die 10 Martii.»
Három gyermeküket, ugy a mint táblánkra fel vannak véve, az imént felsorolt adatokat szolgáltató s* alatti jegyzetemben ismertetett források hitelesen igazolják. Köztük az egyetlen fiura, I. Józsefre vonatkozólag, ki 1782-ben még élt, de 1783 junius 11-én már meg volt halva,* sikerült legalább első feleségének nevét, az eddigi összes genealogiák e részbeni hiányosságát megszüntetve adatszerüleg megállapitanom. Ugyanis kétszer házasodott: első felesége, kitől összes gyermekei is származtak, Györke Mária volt,* az 1675 november 26-án megnemesitett vargyasi Györke családból;* második felesége azonban, kit 1783-ban gyermektelenül özvegyen látunk, maig is ismeretlen. Csak sejthető (s az idő is összevág Fekete József halálának idejével), hogy ő volt a himzés kibomlása miatt már nem olvasható egyszótagos vezetéknevű «Anna», ki 1782-ben egy zöld selyem és aranynyal himzett diszes teritőt ajándékozott a sövényfalvi egyháznak. De az évszám és keresztneven kivül egyéb már 1901-ben sem volt róla kibetüzhető.*
Zeyk levéltárban 1783 junius 16-iki s szeptember 16-iki eredeti intőlevelek. – Regestr. fasc. VII. nr. 40.
Zeyk levéltárban 1783 junius 16-iki s szeptember 16-iki eredeti intőlevelek. – Regestr. fasc. VII. nr. 40.
Regestr. fasc. VII. nr. 40.
Czimereslevél eredetije a bukaresti román tud. akadémia levéltárában, fényképmásolata az erdélyi muzeumban. Nemesség kihirdetés Háromszéken 1775 február 16-án. (Kelemen Lajos tanár ur Erd. Muz. E titkár szives közleménye szerint.)
Kelemen Lajos ur ismertetése az «Erdély Népei» cz. folyóirat 1. sz. 14. lapján.
Ezen Fekete Józsefnek «első feleségétől Györke Mária asszonyról maradott mindkét ágon levő posteritássai ugymint Fritsi Fekete István, Jósef, Károlly, Julianna, Susánna, Erzsébet és Fekete Ágnes», kik 1783 junius 11-én Sövényfalván osztoznak, teljesen ugy vannak felsorolva a sokszor idézett Regestrum fasc. VII. 40 tétele alatt, miként őket más biztos források alapján is,* – a Kővári és Nagy Iván hiányos tábláit kiegészitve, s a fiukat és két leányt helyesen adó, de a leányok közül kettőt nem ismerő Mike Sándor-féle genealogiát is e kettővel megpótolva, – táblámra felvettem. Rájuk és leszármazóikra* vonatkozólag, a család biztos tudomása mellett már anyakönyvi adatok is állanak rendelkezésre.
A gr. Teleki levéltárban, leszármazási táblák 136. sz. a. Zeyk levéltárban 1783 junius 16-iki és szept. 16-iki s nov. 24-iki oklevelek. Sövényfalvi 1799–1810-iki határosztály jegyzőkönyve.
Ezek a Pálmay gyüjteményében levő 1843-iki hitelesitett genealogia, a Zeyk levéltár legujabb kori oklevelei s a sövényfalvi anyakönyvbeli feljegyzésekből is ismeretesek.
Közülök a legidősebb, III. István 1762-ben született s 1823-ban halt meg Sövényfalván. Felesége Fodor Zsuzsánna, szászvárosi Fodor Dániel és Sárpataki Krisztina (de ead.) leánya volt, s fiában II. Lajosban szakadt magva, ki 1789-ben született s 1872 febr. 8-án halt el, és kétszer volt házasságra lépve: először Zeyk Annával s zeykfalvi Zeyk Dániel leányával gr. Teleki Borbárától; másodszor Zeyk Juliánnával 55a János és zsögödi Mikó Klára leányával, ki 1880 május 1-én halt meg.
A legifjabb fiu I. Károlynak, az 1790-ben már vele házasságban élő s 1802-ben özvegyeként jelzett medeséri Jeddi Ágnes férjének ága hasonnevü fiában, az 1835-ben is szereplő s kevéssel 1848 szeptember 27-ike előtt Nagyszebenben meghalt II. Károlyban szakadt meg.*
Zeyk levéltárban 1849-iki osztálylevél, s az 1802 január 21-iki lupsai számadások a Sajóudvarhelytt fenmaradt levelek között.
Csak a középső fiu III. József ágán maradt fenn maig a család. – Róla 1782 óta tudunk, s már 1787-ben egybe volt kelve az utóbb Sövényfalván 1799-ben elhalt gr. Toldalagi Klárával, gr. Toldalagi Jánosnak nagybarcsai Barcsai Katalintól született leányával, kinek a tordamegyei Abafáján, Magyarfülpösön, Magyarrégenben és Rücsön s a kolozsmegyei Harasztoson voltak egy 1792-iki osztály alkalmával részébe jutott birtokai.*
Eredeti osztálylevél Pálmay József gyüjteményében.
E Fekete József 1802 elején már nem élt.* Három leánya maradt és egyetlen fia: IV. Ferencz, ki Abafáján 1792 márczius 26-án született, és az itteni birtokáért cserében kapott marosszéki Kaálban 1862-ben halt meg. Teljeskorusága előtt rokona III. Ferencz gyámsága alatt állott.* Felesége Dónáth Anna, a Feketékkel «Jármi juson» különben is rokon s velök Sövényfalván birtokostárs pálosi Donáth Antal kir. táblai ülnök és kebelei Kelemen Máriának leánya volt; minek folytán, midőn meggondolatlan birtokcseréi sat. miatt családjának aggodalomra adott okot, sógorának Donáth Sándor kir. táblai itélőmesternek gondnoksága alá helyeztetett.*
Az 1802 jan. 21-iki lupsai számadás szerint jutalékát ekkor már fia, «Fekete Ferencz urfi» részére folyósitották.
Ez, számadásainak be nem adása miatt, 1822 márczius 23-án kártéritésért végrehajtás alá is vétetett. Lásd 1836-iki pótregest. fasc. LII. nr. 9.
1843-iki eredeti oklevél Pálmay gyüjteményében.
Négy fia közül Sándor, egyetlen leánykájának elvesztése után gyermektelenül, Miklós és Kálmán pedig nőtlenül haltak ki. Egyedül Albert tartotta fenn tovább a családot, ki kétszer nősülvén, először Zeyk Ilonát, a Zeykfalvi Zeyk László és Nagyváradi Intzédi Anna leányát, másodszor Tancsi Földvári Gábor özvegyét Gyárfás Klárát, a Léczfalvi Gyárfás Elek és Winckelsteini Winckler Karolina leányát vette nőül s első házasságából a táblán látható mai nemzedéket hagyta hátra, második házassága magtalan maradván.
Csak pár szavam van még: a család vallásáról és czimeréről.
Miként meggyőződhettünk, a Fricsi Fekete család első ismert izei Sárosmegyében kétséget kizárólag róm. katholikusok voltak.* Valószinüleg még I. István is az volt, s csak a Bethlen Gábor zászlói alá jött I. Lőrincz vette fel a reform. vallást, melyet utódai is, egészen IV. Ferenczig, kivétel nélkül követtek. Ez a kath. vallásra tért; de csak ő és legifjabb fia Kálmán maradtak halálukig abban.
L. a már idézett 1627 április 18-iki oklevelet a Feöldy-Doby csal. levéltárából.
A család czimere a birtokomban levő XVIII. századbeli pecsétlenyomatokon, a családtagok által önttetett s már megemlitett harangokon s III. Ferencznek a kolozsvári farkasutczai ev. ref. templomban látható temetési czimerein egymással teljesen megegyezőleg van ábrázolva s utóbbiakból szinezése is megállapitható. A paizs kék udvarában leveles aranykoronából kinövő természetes szinü szarvast mutat az, ugyanilyen növekvő szarvas sisakdiszszel. A foszladék jobbról kék-arany, balról vörös-ezüst.*
A temetési czimereken (kettő van ilyen a kolozsvári templomban) a balfoszladék a festő tévedéséből vörös-kékre van festve.
KIS BÁLINT.
