Jahrbuch der k. k. Heraldischen gesellschaft «Alter». Neue Folge.
Jahrbuch der k. k. Heraldischen gesellschaft «Alter». Neue Folge.
Neunzetner Band. Wien, 1909.
A bécsi cs. kir. heraldikai társulat folyó évi évkönyve ismét változatos, gazdag tartalommal jelent meg. Heraldikai és genealogiai tartalmu dolgozatokon kivül egy minket köztörténeti szempontból érdeklő közleményt is találunk benne, melyre első sorban hiujuk fel szakköreink figyelmét.
E közlemény herczeg Odescalchi Arthur tollából származik, ki a körmöczbányai levéltárból a magyar 144királynéktól származó leveleket teszi közzé, ellátva azokat ott, hol szükséges, hosszabb-rövidebb magyarázattal. Közleménye összesen 25 drb levelet tartalmaz, melyek három királynétól erednek, ú. m. Borbálától, Zsigmond király nejétől (9 drb), Erzsébettől, Albrecht nejétől, és Máriától, II. Lajos feleségétől, illetve özvegyétől (6 drb), végül egy levél Frigyes császártól, melyben Körmöczbányával tudatja, hogy V. Lászlót oltalmába fogadta. A levelek nagy része német nyelven van irva, Borbálától és Máriától 1–1 latin levelet találunk a közleményben. A levelekhez füzött magyarázatok, megjegyzések leginkább a bennök emlitett egyének élet- és nemzedékrendére vonatkozó adatokat tartalmaznak. A Borbálától és Erzsébettől származó levelek közül nehány a Giskra-féle husszita mozgalmakról is emlitést tesz, s mint ilyeneket e kor politikai történetirója is köszönettel fogja venni. Különben a levelek tartalma kulturtörténetileg is érdekes és a városok viszonyára az uralkodóhoz becses adalékokat szolgáltatnak. A Mária királynétól származó levelek a mohácsi vész utáni időből valók, az 1528–1547-ig terjedő évekből. Mária férje halála után is megtartotta magyarországi birtokait és a magyarországi bányavárosoktól huzott jövedelmeit. Innen magyarázható meg levelezése Körmöczbányával Érdekes 1547 deczember 17-én kelt levele, melyben a város lakóinak lelkükre köti, hogy ne feledjék el német származásukat és ne adják fel azt a régi kiváltságukat, mely szerint csakis német származásu nyerhet engedelmet a Körmöczbányán való letelepedésre.
Ghyczy Pál a Nagyjeszeni Jeszenszky István czimereskönyvét ismerteti, melynek magyar vonatkozásu részleteiről folyóiratunk jelen füzetében értekezik. Czimeres emlékkönyvekről szól Pösinger Bernát czikke is, a kremsmünsteri apátság könyvtárában őrzött legrégibb emlékkönyvekről, a XVI. illetve a XVII. századból, melynek egyikében, mely régebben Petrus a Magier tulajdonát képezte, magyar kézből származó bejegyzést is találunk, Erdődi Pálffy Miklóstól. E közlemény különben csak röviden ismerteti az utóbbi emlékkönyvet, melynek közzétételét szerző kilátásba helyezi.
Heraldikai tárgyu még Hauptmann Felix értekezése Matthäus de Paris Historia minor-ának czimereiről, melyhez hat tábla rajz is járul. Ez az 1250–1253 körül készült munka, a mely kivonat szerzőnek Historia major munkájából és a mely az 1067–1253-ig terjedő időszakot öleli fel, heraldikai jelentőségét abban leli, hogy szerzője az általa emlitett kiválóbb személyeknek szines czimereit is belefestette munkájába és igy munkája a heraldika kutforrásai között, tekintve azt, hogy ebből az időből festett czimerek nagyon ritkák, tekintélyes helyet foglal el. Tárgyánál, illetve tartalmánál fogva az értekezés kevésbbé érdekel minket, magyar vonatkozásokat nem találunk, de az általános heraldikára való fontosságát tekintve, felhivjuk reá szakköreink figyelmét. Sisakot Matthäus de Paris nem ad, csakis a czimerpajzsokat közli, egy reszük szinezés nélküli, s ott, a hol az illető személyek haláláról beszél, a czimerpajzsot megforditva ábrázolja. Munkájának heraldikai fontossága, mint azt Hauptmann, vizsgálódásainak eredményét összefoglalva megállapitja, abban rejlik, hogy a közölt czimerek nem nemzetségi czimerek, hanem azok a czimerek, melyeket az illető személyek tényleg viseltek. Ezzel a czimerhasználatra az egyes családokon belül becses adatokat nyertünk, becses továbbá munkája azért is, mert megmutatja, miszerint az angol heraldika abban az időben megfelelt a többi európai államok heraldikájának, a mi viszont a heraldika közös eredetére enged következtetést vonni. Különösen érdekesek azok az adatok, melyeket Paris heraldikai adataiból a német, illetve a császári czimerről, Francziaország, a Provence stb. czimereiről, továbbá a korabeli czimerszokásra, a czimertörésekre stb. találunk. Adataiból például megállapitható, hogy a templarius rend czimeréül a feketével és fehérrel osztott pajzs tekinthető.
Az évkönyv genealogiai tárgyu dolgozatai között báró Haan folytatja az előző füzetekben megkezdett közleményét az alsó ausztriai tartományjogi iratokból merithető genealogiai adatok közlését az 1762–1859 közti időkből, melyek között magyar vonatkozásu adatokat is találunk. Ezek az iratok, az u. n. «Sper-Relationen» a régi tartományi marsalltörvényszékből alakult hivatalok iratai, melyek jelenleg a cs. k. Landesgericht levéltárában őriztetnek. E hivatalnak az összes Alsó-Ausztriában élő nemesek alá voltak rendelve. A «Sperr-Relationen» a mai hivatalos halotti felvételi iratoknak felelnek meg. Höfflinger Henrik a St. Pölten városa nemességének 1643-ból származó hivatalos jegyzékét közli, Kekulé von Stradonitz a meggyilkolt Sándor szerb királynak 16 ősre terjedő családfáját közli. Bosisio-Thurntaxis Sándor Goritiensia czimen összefoglalja éveken keresztül a görzi nemességre vonatkozólag tett tanulmányait, összeállitja a görzi tartomány egyházi és világi archontologiáját és a görzi nemesi családok jegyzékét. E genealogiai tartalmu dolgozatokra, minthogy azok a magyar genealogiai irodalmat közelebbről nem érdeklik, a mennyiben Haan báró közleményét kivéve, magyar vonatkozást nem tartalmaznak, bővebben nem terjeszkedünk ki.
– y.
