NAGYJESZENI JESZENSZKY ISTVÁN CZIMERES EMLÉKALBUMA 1593–1620.

Teljes szövegű keresés

NAGYJESZENI JESZENSZKY ISTVÁN CZIMERES EMLÉKALBUMA 1593–1620.
Az emlékalbumok divatja, mely külföldön főként a tizenhatodik és tizenhetedik században virágzott, minálunk mondhatni ismeretlen volt. Ott tömeges számban maradtak fenn eme nemcsak heraldikai és genealogiai, de különösen kosztümtani és kulturtörténeti szempontból értékes adatok forrásai. Társaságunk folyóirata eddig már tekintélyes számban közölt olyan czimeres albumokat, melyek egyházi testületek, konfraternitások tagjai számára létesültek, de csak egyetlen magyar emlékkönyvet: Szulyói Félix Balázsét 1620-ból;* ez csak három czimert tartalmazván, heraldikailag kevés érdekeset nyujt. Egy más czimergyüjtemény pedig; mely Zichy kodex néven ismeretes,* nem egységes czimeralbum, 124hanem különböző korszakokból származó, nyilván több albumból összehordott czimeres emléklapoknak összeállitása.
Turul, 1886. 126. lap.
Turul, 1888. 20. lap: Egy XVI. és XVII. századi magyar czimer-album.
Jelen ismertetésünk tárgya érdeklődésünket azon kettős körülmény által kelti fel, hogy kezdeményezője, bár idegenbe szakadt: ősrégi magyar család sarja; és hogy benne több magyar személyiség czimere és bejegyzése található. A Jeszenszky-albumot szakembereink az ezredéves kiállitás történelmi osztályából ismerik. Korán elhunyt heraldikusunk, Bárczay Oszkár, ezen albumot hosszabb időn át tanulmányozta, ismertetését és közlését a közbejött halál akadályozta meg.
Jeszenszky István, a Sziléziába kivándorolt Lőrincz és egy breslaui Uthmann leány fia, 1574. november 25-én született, meghalt 1622. január 29-én.* Mint látni fogjuk, uj hazájában is fenntartotta magyarországi rokonaival az érintkezést; fiágának magva szakadván, az emlékkönyv – hogyan? és mikor? nem tudjuk – a magyarországi Jeszenszkyek birtokába jutott és utóbbi időkig a család bárói ágának hidvéghi levéltárában őriztetett.
Nagy Iván V. kötet 336. és következő lapok.
Az album kis oktáv alaku, 145 mm. magas, 95 mm. széles; külsejét ujabbkori pergamenkötés fedi; régente – mint az utolsó lapon látható nyomok gyanittatják – tábláját középen ovalis medaillon, dombormívű családi czimerrel diszitette. Az emlékkönyv négy első lapja pergamen, utánuk papirlapok következnek, modern számozással, 5-től 263-ig ellátva, úgy, hogy minden levél baloldali oldala van számmal megjelölve. Egyszerüség kedvéért a továbbiakban a jobb oldalt a baloldali szám után tett a.) betüvel fogjuk emliteni.
A négy (számozatlan) pergamen lap mindegyikén egy-egy diszes, ovalis koszoruba foglalt czimer látható.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem