SCHÖNHERR GYULA. 1864–1908.
SCHÖNHERR GYULA. 1864–1908.
Társaságunkat, fennállása második negyedszázadának kezdetén súlyos veszteség érte. Schönherr Gyula társaságunk titkára, a Turul volt szerkesztője folyó évi márczius hó 24-én Nagybányán, a szülői háznál életének 44-ik évében elhunyt.
Halála nem jött váratlanul. Már hosszabb idő óta tudták a hozzá közel állók, hogy a gyilkos kór ellen, mely szervezetét mintegy másfél évvel ezelőtt megtámadta, nincs segitség. És mégis mindenkit megdöbbentett halálának hire, mely a magyar tudományos világra ujabb és mély gyászt hozott.
E gyászban első sorban osztozik a Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság, melyhez az elhunytat számos belső és külső kötelék füzte. Társaságunk kebelében indult meg az elhunyt tudományos munkálkodása, folyóiratunk hasábjain láttak napvilágot első tudományos munkálatai, melyek csakhamar kiterjedtek a társaságunk által művelt tudományok keretén kivül fekvő tudományszakokra is, előkelő helyet biztositva neki a magyar történettudomány művelői sorában,
A magyar családtörténet, a czimertan és pecséttan voltak azok a tudományszakok, melyekre Schönherr Gyula figyelmét első sorban irányitotta. Nem volt tulajdonképeni genealogus, családtörténeti tárgyu 34munkái képezik a történeti segédtudományok terén kifejtett munkásságának. Ennek súlypontja a hazai czimertan és pecséttan terére esik. Munkálkodásának ily irányu megnyilatkozása szoros kapcsolatban állott hivatalos életpályájával. A Széchényi országos könyvtár levéltári osztálya tisztviselőjének, majd vezetőjének önként kinálkozott az alkalom, hogy a magyar történet és segédtudományai e mérhetetlen kincsesbányájának legértékesebb kincseit, a hazai középkori czimeresleveleket és pecséteket tanulmányozás alá vegye. Ezeknek köréből vette első dolgozatai tárgyát, s midőn később tudományos munkálkodása a hazai politikai és kulturtörténet különböző problémáira kiterjedve, mindinkább szélesebb kört ölelt át, minduntalan visszatért ahhoz a tudománycsoporthoz, a honnan kiindult, a magyar czimertani és pecséttani tudományhoz.
Folyóiratunk 1886-ban közölt tőle legelőször dolgozatot. Ettől kezdve gyors egymásutánban követték egymást különböző czikkei. Folyóiratunkban majdnem minden egyes évfolyamában találkozunk nevével, melyet gyakran a Décsényi Gyula álnév alá rejtett. Középkori czimeresleveleinknek tekintélyes részét az ő tolla ismertette folyóiratunk hasábjain, megannyi becses tanulmány középkori heraldikánk ismeretéhez. Heraldikai tanulmányai kiterjedtek az ujabbkori magyar heraldikára is, mégis a középkori, a Zsigmond és II. Ulászló korabeli heraldika volt az a tér, melyen a legszivesebben mozgott. Folyóiratunk szakirodalmi rovatában is sürün találkozunk az ő nevével, melyet a hazai és külföldi tudomány termékeinek ismertetése alá jegyzett.
Társaságunk tagjai, folyóiratunk olvasói nagyon jól emlékeznek Schönherr Gyulának a «Turul»-ban kifejtett munkásságára. Ismerik itt megjelent munkálatait, tanulmányait s azokat a tudományos eredményenyeket, melyek bennök le vannak rakva. Nem szükséges, hogy most, midőn előttünk áll még a maga éles körvonalaiban az elhunyt személyisége és tudományos egyénisége, külön-külön reáirányitsuk a figyelmet nagyszámu tanulmányainak minden egyes részére. Tudományos egyéniségéről, működéséről e kegyeletes visszaemlékezés rövid sorai csak gyönge képet rajzolhatnak meg, de munkáiból úgyis sokkalta jobban ismerjük azokat az érdemeket, melyeket Schönherr Gyula magának a társaságunk művelte tudományszakok körül szerzett. Ez érdemei elismeréséül választotta őt meg társaságunk igazgató-választmánya 1891-ben tagjai sorába. 1886–1898-ig a társaság jegyzője volt, 1899-ben pedig titkárává választatott, mely tisztséget haláláig töltötte be. Folyóiratunk szerkesztésében 1897-től kezdve vett részt, mint társszerkesztő, majd mint egyedüli szerkesztő irányitva folyóiratunkat.
Különös véletlene a sorsnak, hogy Schönherr Gyula tudományos pályája társaságunk kebelében ugyanannak a kérdésnek taglalásával záródik, melylyel az elhunyt tudományos munkássága kezdődik. Az 1886-ban folyóiratunkban megjelent első tudományos értekezése szülővárosának Nagybányának régi pecséteivel foglalkozik. Aligha gondolt az ifju tudós akkor arra, hogy életének utolsó munkája, tudományos hattyudala ugyanannak a tárgynak lesz szentelve. Az utolsó czikk, mely 1906-ban folyóiratunkban Schönherr Gyula tollából napvilágot látott Nagybánya városának középköri, akkoriban napfényre került pecsétnyomójával foglalkozik. S midőn a gyilkoló kór őt ágyba dönti, ugyanaznap kapja meg Nagybánya városa a jogot, hogy a város szülötte Schönherr Gyula által kutatásai nyomán megállapitott régi czimerével élhessen ezentul pecséteiben. Tudományos pályájának kezdete és vége egyazon pontban találkoztak egymással.
Most már örökre elcsendesedett. Ki hullt kezéből a toll, melyet annyiszor ragadott meg, hogy vele régi dicső multunk emlékeit megvilágitsa, társaságunk czéljait szolgálja. Elköltözött körünkből örökre, hűlt tetemei fölött a százados multu Rivulus Dominarum temetőjének fái suttognak és regélnek neki a régi mult idők emlékeiről, melyeknek ismeretéhez munkáival ő is hozzájárult. De ha teste elköltözött is körünkből, emléke itt maradt közöttünk, s a Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság mindenkor kegyelettel fogja megőrizni Schönherr Gyula emlékezetét.
* * *
Társaságunk mély megdöbbenéssel és igaz részvéttel fogadta a hirt nagyérdemű titkára elhunytáról és kegyeletének megfelelő módon adott kifejezést. A gyászhir vétele után az elnökség a társaság őszinte mély részvétének távirati uton adott kifejezést a megboldogult hozzátartozói előtt. Ravatalára diszes koszorut helyezett s a gyászesetről a következő jelentést adta ki:
A Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság elnöksége és igazgató-választmánya mély fájdalommal jelenti, hogy dr. Schönherr Gyula, a társaság titkára és a Turul volt szerkesztője, folyó évi márczius hó 24-én, Nagybányán, élete 44-ik évében, hosszas betegség után meghalt. Korán elköltözött társunk emlékét nagy érdemei iránt érzett hálás kegyelettel fogjuk megőrizni. Budapest, 1908 márczius hó 24-én.
A márczius hó 26-án Nagybányán végbement temetésen társaságunkat Fejérpataky László másodelnök képviselte, ki az elhunyt ravatalánál tartott beszédében társaságunk nevében is elbucsuztatta a megboldogultat.
