Kempelen Béla, A nemesség. Utmutató az összes nemesi ügyekben. Genealogiai és heraldikai kézikönyv. Budapest, 1907. «Pátria»-nyom…
Kempelen Béla, A nemesség. Utmutató az összes nemesi ügyekben. Genealogiai és heraldikai kézikönyv. Budapest, 1907. «Pátria»-nyomda.
Talán sohasem okozott az embereknek a leszármazás, családfa, nemesség s hasonlók kérdése annyi gondot, mint a demokratikusnak nevezett jelen korszakban. 192A mindent nivelláló demokraczia jelszavainak, bárminő csábitók is legyenek különben, ellentmond – a természettudomány. Az átöröklésnek immár biztos alapokon nyugvó tana kétségbevonhatatlan bizonysággal megmutatta, minő fontos szerepet töltött és tölt be az emberiség fejlődésében és előbbrevitelében a családoknak az a számbelileg kicsiny csoportja, a melyiket a legujabb korig nemesség s honoratiórok neve alatt ismertünk. Hogy a millió és millió család közül egy sereg s hogy éppen ezek és nem mások, kivált és a vezető szerepet magához ragadta, nem a véletlen játéka, hanem kétségtelenül az illető nemzetségek, esetleg azok egyes tagjai testi és szellemi kiválóságának természetszerű következménye. A kiváltságos osztályok ezen szerepe ma sem szünt meg s amig emberek lesznek, nem is fog megszünni; legfeljebb, mint a közelmultban történt, az a név, a mely alatt a kiemelkedettek csoportja tömörült, változik meg. Előbb nemességnek hivták, ma intelligentiának, néha úri-osztálynak nevezik. Ám bármiként nevezzék is, feladatát csak akkor fogja betölteni a természet háztartásában, ha képes leend magát a nagy tömegektől bizonyos fokig elkülöniteni, hogy úgy mondjam saját faját tisztán tartani. E nélkül igazi előrehaladás el sem képzelhető, mert ha a testileg s lelkileg kiváló egyedek nagy többsége nem magához hasonlókkal társúl, az utódokban az évezredek alatt megszerzett s kifejlett képességeknek növekedés helyett csökkenni kell. A mikor ez bekövetkezik, forduló ponthoz ért az emberiség, a melytől útja visszafelé, a végpusztulás irányában halad.
Ez élettanilag beigazolt tényekről aligha tud mindenki számotadni önmagának, de viszont alig akad valaki, a ki érvényességüket, bár öntudatlanul is, ne érezné. A faji és családi kiválóság nagy jelentőségének elismerése vérünkben van s ez okozza azt az első pillantásra sajátságosnak látszó tünetet, hogy ma, a mikor a nemesség előjogai megszüntek, a mikor birásából anyagi haszon már alig háromolhat valakire, a nemesi hagyományok ápolása, a leszármazás, valamely százados törzshöz való tartozás igazolása, esetleg a nemesség megszerzése hasonlithatatlanul több embert hoz mozgásba, mint a megelőző korszakokban, a mikor mindezen dolgok nagy előnyöket, szabadságot s függetlenséget biztosítottak azoknak, a kik hozzájuk jutni elég szerencsések voltak.
Az ily módon előálló szükséglet egész irodalmat teremtett. Ez az irodalom a történelmi alapokon nyugvó heraldikával és családtörténettel nem tévesztendő össze, miután nem annyira tudományos, mint inkább praktikus czélokat szolgál. A «nemesi ügyek» szabályai meglehetős bonyolult szövevényt alkotnak, bennük a laikus értelmes vezető nélkül bizonynyal eltévelyedik. A vezetők legjobbika pedig kétségtelenül egy jó könyv, a mely az összes tudnivalókat csoportositja. Ilyen volt nálunk Marcziánynak most már egészen elfogyott munkája A nemesség s ezt van hivatva pótolni Kempelen Béla hasonló czimü kötete.
Bővebb előzőjénél, amennyiben egy rövid bevezetésben a kiváltságos rend antropologiai megalakulásáról is szól, hogy kimutassa, minő messzenyuló s milyen jogosult a származás nyilvántartásának szokása. Terjedelmesebb fejezet foglalkozik a magyar nemességgel, elég gondosan gyüjtve össze mindazt, amire e tárgyból a nagy közönségnek szüksége lehet. Néhol azonban megtéved; igy például, mikor mellőzve a történelmi kutatásoknak ma már megállapitott eredményét, a nemzetségeket (genus, generatio) a honfoglalás előtti időből az eredezteti. Néhányszor forrásai vezették tévútra s így történt, hogy p. az Erdődy-családnak II. Ulászlótól kapott grófi diplomáját emliti, egy helyütt pedig azt mondja, hogy «a legrégibb keletü magyar bárói rangot az Esterházy-család birta (1421.)» Az sem helyes, a mit (németből átültetetett hibás kifejezéssel élve) a «levél»-nemességről mond, a mikor a donationalis nemeseket az armalistákkal egy kategoriába sorozza s azt írja, hogy az előbbiek nemessége nem vihető a XIV. századnál feljebb. Holott köztudomásu tény, hogy a donatiós nemesség királyságunkkal egy idős.
Egyik fejezetet a czimertan elemei foglalják el. Tekintettel arra a körülményre, hogy úgy Nyáry, mint Bárczay czimertani kézikönyve teljesen elfogyott s ma már csak nehezen szerezhető meg, ezt a részt a szerző bővebbre szabhatta volna. Ennek rovására talán tulságosan is terjedelmesek a következő részek; tagadhatatlan azonban, hogy a munka közönségét valószinüleg ezek érdeklik legjobban. Czimeik tartalmukról is felvilágositanak: Alapítványképesség, Lovagrendek, Az udvarképesség és méltóságok, Nemes-hölgy alapítványok és Érdemrendek. Mindezek a legszükségesebb tudnivalókat gondos összeállitásban tartalmazzák s az érdeklődőket a szabályok tömkelegében biztosan kalauzolják.
Kempelen Béla könyve a nemesi ügyek kutatóinál kétségtelenül nagy elterjedésre számithat s rövid időn belül nagy népszerüségre fog szert tenni.
