Portugál uralkodók magyar ősei.
Portugál uralkodók magyar ősei.
(Képmelléklettel.)
A liszaboni angol követség attaséja, Scott Newton, 1842-ben egyik ottani műkereskedésben 11 nagy hártyalapot vásárolt, melyek a portugál királyi család őseit ábrázolják nemzedékrendi sorozatban. A lapokat Scott Newton 600 guineáért a British Museumnak adta el, a mely intézet 1868-ban a madridi de Hortega bárótól vásárolt ujabb 2 lappal egészitette ki e gyüjteményt.
Ez a 13 pergamentlap XVI. századi könyvfestészet legbecsesebb emlékei közé tartozik s nehéz volna eldönteni, vajjon műtörténeti vagy pedig genealógiai szempontból nagyobb-e a jelentősége?
A British Museum pergamentlapjai most kitünő hasonmásokban is megjelentek, Hoffmann Gyula kiadásában, Stuttgartban, a következő czimmel: Ahnenreihen aus dem Stammbaum des Portugiesischen Königshauses. Miniaturen-folge in der Bibliothek des British Museum zu London. Genealogiai szempontból az ismert Ströhl tanár magyarázta «Historisch-genealogische Beschreibung der Tafeln» czimen (1–9. 1.), műtörténeti jelentőségüket pedig dr. Kaemmerer L. méltatta, «Kunstgeschichtliche Würdigung der Tabellen» czim alatt. (11–33. 1.).
Miután e hártyalapok bennünket nem csupán általános genealogiai és műtörténeti szempontból, hanem hazai vonatkozásaikban közelebbről is érdekelnek, kissé bővebben fogunk velük úgy műtörténeti, mint genealogiai szempontból foglalkozni, előrebocsátva Kaemmerer munkája nyomán keletkezésük történetét.
III. Emánuel király történetirója, Damiano de Goes közli, hogy a király harmadik fia, a ki 1534-ben 27 esztendős korában halt meg, nagy előszeretettel foglalkozott történeti tanulmányokkal s főleg a királyi család történetére vonatkozó adatokat gyüjtötte.
A nevezett történetiró Chronica do Serenissimo senhor Rei D. Emanuel III. czimü munkájában (371 s kk. l.) emliti, hogy midőn a király testvérének szolgálatában Flandriában időzött, megbizást kapott a herczegtől, hogy az összes krónikákat, bármely nyelven készültek 136azok, nyomtatásban vagy kéziratban szerezze meg számára. E megbizásnak eleget is tett. Hogy a spanyol királyok történetét Noétől a jelenkorig megállapitsa, a herczeg sokat érintkezett tudósokkal, a kik számára állandóan voltak megbizásai. Damiano de Goes is kapott tőle ilyen természetü megbizásokat: a spanyol királyok kész családfáját, tudniillik Noétól Emanoelig azon meghagyással küldötte meg neki, hogy festesse azt ki a flandriai Brüggében lakó Simon mesterrel, a ki Európa akkori legkiválóbb miniáló mestere volt. Damiano de Goes sok pénzt költött a herczeg megbizásából a jelzett családfára és egyéb miniátori munkákra, valamint krónikák vásárlására is.
A herczeg és a történetiró közötti összeköttetésnek irott emlékei is vannak a lisszaboni állami levéltárban. (Corpo Chronologico I, 45. Nr. 107. és 113.) Ez utóbbi ugyanis 1530. augusztus 20-án Antwerpenből a következőket irja Don Fernandónak: «E hajóval küldöm Fenségednek mindazon dolgokat, melyeket kivánt, a mennyiben megszerezhetők voltak... A beszerzett dolgok számláját Charles Anriques-nek (a herczeg hozzátartozójának) küldöm. A próbafestés kitünően sikerült, ennek következtében azonnal átadok egyet azon könyvek közül, melyekre megbizást kaptam; az irás azonban nem olyan jó, mint rendesen, az öreg iródeák tudniillik nemrég meghalt s a fia korántsem dolgozik olyan jól, mint az előbbi, nincs azonban kéznél más valaki, a ki jobban értene hozzá.»
A másik könyvet – irja – azonnal el fogja küldeni, mihelyt leiratta s kifestése elkészült. «Simon mestert – igy folytatja Damiano – rávettem, hogy minden tervbe vett munkától álljon el s ujabb munkát ne vállaljon, miután megmagyaráztam neki, hogy a Fenséged számára készülő könyvön körülbelül hét esztendei munkája lesz. Legalább két, három vagy négy lapot várt s miután csak egyet kapott, nagyon elégedetlen. Egyelőre még biztatom; de Fenséged jól tudhatja, hogy ha más munkát vállal, a mi könyvünk sohasem készül el. Nézzen tehát utána Fenséged, hogy mit csinálnak ott. Ez a lap is úgy került ide, hogy egyik széle egész nedves volt s a viz alaposan megrongálta. Segiteni kell rajta, a mennyire lehet.»
Ugyanazon esztendő augusztus 28-án Amsterdamból a következőket irja: «E hajóval küldöm a kivánt tárgyakat, köztük a miniatürök egyik darabját, mely a könyv első lapját fogja képezni, kivüle küldök egy kifestett könyvet is. A másik később érkezik, miután még nincs leirva, ámbár a hozzá való miniatürök már nálam vannak.»(?)
Damiano de Goes első levele rajzokat emlit, melyek oly czélból kerültek Portugáliából Flandriába, hogy itt Simon mester kifesse azokat. E rajzok minden valószinüség szerint a portugál királyok családfájának vázlatai. A jelzett levelek első kiadója, Ivaquim de Vasconcellos, Simon mester neve alatt Bennig Simont érti s egyszersmind a rajzolót is gyanitja, kinek tervei alapján Bennig Simon a családfát kifestette. Antonio d’Ollanda portugáliai udvari festőre gondol, a ki számos becses művészeti munkát hagyott hátra.
Feltevésének alapjául Francesco d’Ollandának Gian Francesco Penni életrajzához irott következő jegyzete szolgált: «Midőn Gian Francesco Penni Flandriába jött, hogy Leó pápa szőnyegeit Rafael és a saját rajzai alapján elkészittesse, meglátta atyámnak, Antonio d’Ollandának rajzait, melyeket Don Fernando herczeg küldött át Brüggei Simonnak kifestés czéljából, versenyképen más rajzokat készitett; Simon azonban atyám rajzait választotta, melyeket remekül kiszinezett.»
Ezzel szemben Kaemmerer azt állitja, hogy a British Museum 13 hártyalapjának rajzai nem ugyanazon kéz munkái s állitását stiláris érvekkel igyekszik bizonyitani. Pozitiv eredményre azonban nem jut s miután az okleveles érveket kielégitően megczáfolni nem tudja, bátran elfogadhatjuk Ivaquim de Vasconcellos feltevését, melynek értelmében a portugáliai családfát Antonio d’Ollanda udvari festő rajzolta s Bennig Simon festette.
A sorozat, sajnos, nem teljes, ennélfogva nem állapithatjuk meg, vajjon annak idején befejezést nyert-e a nagy munka?
Az első miniatürös lap, melyet Bennig Simon kiszinezett s a melyet Damiano de Goes 1530. augusztus 28-án Don Fernando herczegnek megküldött, minden valószinüség szerint e sorozat harmadik darabja, mely «Tavoa Primeira» czimmel van ellátva. Ez Leon és Castilia királyainak leszármazását tünteti fel, a mint a «Tronco dos reys de Lionn e Castela» felirás igazolja. E tábla szerint Favila cantabriai herczeg fia, Pelays (Pelagius), a ki 718-ban királylyá választatott s 737-ben meghalt az elő ősapa; ennek gyermekei, Favila és Ermesinde, kiknek leszármazói ugyanezen táblán vannak feltüntetve.
Miután Damiano de Goes első levele szerint Simon mesternek az első alkalommal egyetlen lapon kivül más munkája nem volt, sorozatunk két legelső lapját dolgozta ki, melyek Prologo és Cap. Io. czimet viselnek. E lapok mondai ősöket ábrázolnak, kiknek feltüntetésére nem volt szüksége történeti alapon nyugvó tervekre, hanem teljesen szabadon dolgozhatott fantáziája vezetése mellett. A hét első tábla költői jellegét már az is mutatja, hogy alakjai nem foglalják el az egész táblát, mint a sorozat következő lapjain, hanem csupán marginális 137díszt képeznek, a mely a közbenső szövegemelésére volt szánva.
Az első tábla az emberiség őstörténetét ábrázolja, állatok, tengeri szörnyek és ősemberek harczi csoportjaival feltüntetve. A tábla közepén két buzogánynyal felfegyverzett vadember egy-egy pajzsot tart, melyek zöld és vörös mezejében zöld halomból arany fatörzs nől ki, köréje csavarodó repülésre kész arany sárkánykigyóval, a fára erősitett szallagon SALUS VITE felirással. Sajnos, az egész sorozatban a czimerpajzsok csak elvétve vannak kitölteve, az első tábla két vadembere között azonban hatalmas portugál czimerpajzsot látunk, a mely minden valószinüség szerint a leszármazási munka megrendelőjének, Fernando herczegnek a czimerét tünteti fel. Érdekes, hogy az ősöket feltüntető miniált képek mindig pajzsok kiséretében jelennek meg és pedig az asszonyok a szokásos rombusz-alaku (ruta) pajzszsal.
A második táblán a királyi család 11 ősét látjuk a történetelőtti időkből Unortól Bonfrudig, kiket a festő költői fantáziája teremtett meg. Dagera caom de Magog czimet visel e tábla, miután a Tronco de Magog felirás szerint ez ősök a Magog nemzetségéből eredtek. Magog a biblia szerint* Noé fiának Jáfetnek leszármazottja s miután a bibliai hagyomány nem jegyezte fel a Magog ivadékait, megteremtette azokat a középkor költői fantáziája. A portugál genealogia a következőket ismeri Magog ivadékai körül: Vnor, Voor, Dama, Queled, Queve, Qnear, Beler, Radar, Geohmar, Farques és Bonfrud.
Mózes I. könyve 10. fejezet.
E nevek történeti alapjáról beszélni teljesen felesleges; azok mindenben költői eredetűek; feltünő azonban, hogy csodálatos módon egyeznek a magyar őshagyomány történetelőtti alakjaival.
Turóczy krónikája Árpád fejedelem atyjának, Álmosnak genealogiáját a következő módon vezeti le: Noé, Khám, Khus, Nimród, Hunor, Bor, Dama, Keled, Keve, Kear, Beler, Radar, Othmar, Tarkans, Bondofard, Bukem, Chanad, Rudli, Bezter, Mike, Miske, Ompud, Kulehe, Levente, Leel, Zamur, Zambur, Bolug, Bulchu, Sulthan, Berend, Khadisa, Opos, Ethei, Scemen, Turda, Bendekus, Attila, Ed, Ugek és Előd.*
Schwandtner, Scriptores rerum Hungaricarum 80–81. Wertner, Az Árpádok családi története. 13. 1.
A két genealogia összehasonlitásából kitünik, hogy az első nyolcz ős nevei, Hunortól-Radarig, mindkét genealogiában azonosak. A portugál genealogia további három tagja: Gneohmar, Farques és Bonfrud, a magyar genealogiában: Othmar, Tarkans és Bondofard változatban jelennek meg. A magyar őshagyomány későbbi alakjai hiányzanak a portugál családfáról, a miből arra kellene következtetni, hogy a magyar ősgenealogia Bukemtől kezdve különvált s a portugál családfán Bonfrud után közvetlenül Favila következnék. Miután azonban a portugál genealogia az ősidőkben élő Hunortól a Kr. u. VII. században élt Faviláig csupán 11 őst sorol fel, arra kell következtetnünk, hogy Bonfrud és Favila között hézag maradt, a melyet Simon mester nem töltött ki.
Miután a magyar és portugál genealogia történetelőtti alakjainak költött jellege kétségtelen s e genealogiák közös ősforrását nem ismerjük, arra kell következtetnünk, hogy Simon mester ismerte Turóczy krónikáját és abból meritette adatait. Másképen e feltünő egyezést magyarázni nem lehet.
Mindkét genealogiában különben nyilvánvaló az a törekvés, hogy a királyi család ősei Noéig vitessenek vissza. E törekvés a középkori genealogusoknál széltében divatozott. Igy Miksa császárról is tudjuk, hogy családjának ősfáját Noétól származtatta le, a mint azt Hans Burghmaier művéből ismerjük.
Sorozatunk negyedik darabja az első tábla folytatását képezi, miután «Tavoa primeira» czimmel van ellátva. E tábla a «Tronco dos reys d’Aragam» felirás szerint az arragoniai királyi család leszármazását van hivatva bemutatni. A kasztiliai származásu franczia lovag, Junigo Arista, e család őse, a ki 873-ban II. Alfonz királytól Navarrát hűbérül kapta meg, fiát, Garcia Inniguezt pedig királylyá kiáltották ki a navarraiak. Leszármazottja Sancho király († 925), kinek két fia és több leánya volt. E tábla keretét a benn szereplő alakok életéből meritett események apró képei diszitik Az ötödik tábla az emlitett Sancho fiának, Garciának leszármazóit tünteti fel. Garcia fia Nagy Sancho király († 1067), kinek négy fia közül Ramiro örökölte a királyságot.
A hatodik táblán Ramiro fiának, Sanchonak leszármazóit látjuk, t. i. I. Pétert († 1104), I. Alfonzt († 1134) és II. Ramirot, aki trónralépte előtt Benedek-rendi szerzetes volt s miután 1137-ben trónjáról a leánya, Pedrenille javára lemondott, ujból visszatért a kolostorba. E táblák még az arragoniai királyi család leszármazásával foglalkoznak, a mint ezt a «Tronco dos reys d’Aragam» felirás igazolja.
Különösen érdekel bennünket a sorozat hetedik darabja, mely a portugál grófoknak Szent István magyar királytól való képzelt leszármazását tünteti fel. E tábla képei feltünően más stilusban vannak festve, mint a sorozat többi darabjai s csupán a tábla keretét diszitő jelenetek emlékeztetnek ugyanazon művészre. A többi táblák képei természetes falombok közül nőnek ki, itt pedig keretbe vannak foglalva s a fatörzs 138annyira hozzá van idomitva a keretekhez, hogy természetes jellegét teljesen elvesztette.
A tábla alsó jobb szögletében látható kép Géza fejedelmet és feleségét Saroltát, Gyula erdélyi fejedelem leányát tünteti fel a következő czimirattal: Saraloth f(ili)a de Giula rey dos Montanheses e sev marido Zeicha. Az alsó bal szögletben Vilmos velenczei herczegnek és feleségének a képe látszik, kik a leszármazási tábla összeállitója szerint Szent István király feleségének a szülei voltak. A czimirat szerint: Gilhermo duque de Veneza e sua molher Irman de Anrique emperador. E szerint Vilmos velenczei herczegtől és Henrik császár testvérétől, Gertrudtól származott volna Gizella királyné. Szent István király jobbján van a király nőtestvérének a képe; a ki a leszármazási tábla szerint a már emlitett Vilmos velenczei herczeg második felesége volt (molher de Vilhermo duque de Veneza) s tőle származott a leszármazási táblán Gizella királyné mellé helyezett Péter magyar király, a ki itt «német» melléknévvel van ellátva: Pedro Aleman rey de Ungria.
A leszármazási tábla közepét Szent István magyar királynak és feleségének a képei foglalják el, kik e kép czimirata szerint Henrik portugál gróf szülei voltak: El rey Estevan de Ungria, pay do conde don Anrique de Portugal e seu molher. Fölöttük látható Henrik portugál grófnak és feleségének a képe: Ho conde don Anrique de Portugal e sua molher dona Tareiia. Henrik gróftól jobb és balfelé Szent István király másik két fiának a képe látszik, kik közül az egyik Imre (Aymerico), a másik Vazul nevet visel. A két fiú közül Imre papi ruhában s kereszttel a kezében van ábrázolva.* Legvégül Henrik portugál gróf két leányának a képe fejezi be az egészet.
Ez ábrázolás megegyezik Turóczy jellemzésével, a ki ezeket mondja Imre herczegről: Filius autem ipsorum, beatus Emericus, proprias vestes purpureas ante altare deponebat pro altaribus induendis, sicut patet in ecclesiis regalibus usque modo. Schwandtner, Scriptores rerum Hungaricarum I. k. 96 1.
)
E tábla rendkivül becses adatokkal gazdagitaná hazai történetünket, ha alakjai ábrázolásában korhüség nyilvánulna. Sajnos, ennek nyoma sincs, mert a ruházat teljesen XVI. századi. A művész csupán azzal törekszik az elmult kort jellemezni, hogy alakjait a XVI. század ruházatán felül fantasztikus diszekkel látja el, a mit költői képzelete teremtett meg. Az ábrázolás főforrása tehát a művész költői fantáziája, a mely történeti értékü alakitást nem teremthetett. Ennélfogva e képeknek kortörténeti jelentőségük nincs.
Nem mondhatunk többet a tábla genealogiai értékéről sem, mert a sok hamis adat között csak elvétve akad egy, mely történelmileg igazolható.
Az első portugál grófnak Szent István magyar királytól való leszármazását van hivatva bemutatni,* a mit történetiróink már régen megczáfoltak, miután a nevezett grófnak más hiteles leszármazását mutatták ki. A portugál grófságot ugyanis Leon és Castilia fejedelme, I. Ferdinánd († 1065) alapitotta, fia VI. Alfonz pedig törvénytelen leánya férjének, a burgundi származásu Henriknek adományozta. Henrik portugál gróf tudniillik († 1112) I. Róbert burgundi herczeg legifjabb gyermekének, Henriknek a fia volt. Henrik portugál gróf fiát, Alfonzt 1139. julius 25-én kiáltották ki portugál királylyá.
Érdekes, hogy a portugál genealogia előállitásánál közreműködő s már emlitett Damiano de Goes XVI. századi portugál történetiró Hispania illustrata czimű munkájában (II. rész 882. lap) ugyanezen nézetet vallja. De cuius Henrici ortu inter authores non satis convenit ... nostri vero ex, Hungaria originis seriem deducunt. V. ö. Wertner, Az Árpádok 99. s. kk. 11.
A leszármazási táblából tehát történetileg igazolható ugyan, hogy Szent István szülei Géza fejedelem s Gyula erdélyi fejedelem leánya, Sarolta voltak, továbbá, hogy Szent Istvánnak Imre nevü fia volt.* Nem igaz azonban, hogy Szent István király felesége Vilmos velenczei herczegtől származott s hogy Péter magyar király a királyné testvére volt. Péter király trónigényének az volt az alapja, hogy Szent István király testvérének a fia volt s Gizella királynét nem vérségi indokok vitték arra, hogy Péter trónrajutását elősegitse. Péter király atyjának a neve különben sem Vilmos, hanem Orzeolo Ottó, a ki 1009-ben vette nőül Szent István király testvérét.*
A portugál genealogia tévedése onnan eredhetett, hogy Imre herczeget tulajdonképen Henriknek nevezték anyai nagybátyja után. Wertner, Az Árpádok 58. 1.
Wertner, az Árpadok 80. 1.
Nem igaz végül az sem, hogy Szent Istvánnak Imrén kivül még két fia volt: Henrik és Vazul. Henrik leszármazását már ismertettük, Vazul pedig nem fia, hanem nagybátyja volt Szent Istvánnak; de miután trónöröklési igénye volt, azért tették meg Szent István fiának.
Vazul mint nagybátyja Szent István királynak, Imre herczeg halála után követte volna Istvánt a trónon, ha az udvari ármány tragikus sorsra nem kárhoztatja. A portugál Henrik leszármazási meséjét csak a középkori portugál irók találták ki, a magyarországi középkori emlékekben ennek semmi nyoma.
E leszármazási tábla adatait csodálatos módon ismét megtaláljuk Turóczy krónikájában. E tény bizonyossá teszi, hogy a portugál genealogia forrásai között Turóczy is szerepelt. 139Turóczy azt irja,* hogy Péter magyar király atyja Vilmos herczeg, Zsigmond burgundi király testvére volt, ki a császártól Velenczét testvérének, Gertrudnak kezével együtt kapta. E házasságból származott Gizella, Szent István király felesége. Gertrud halála után ujból megházasodott Vilmos herczeg s feleségül vette Szent István testvérét, a kitől Péter magyar király született. Ezek szerint Péter Gizella királyné mostohatestvére volt s ez magyarázza a királyné előszeretetét Péter iránt. Ez természetesen nem igaz, mert a királyné magaviseletét egyéb okok magyarázzák.
Wilhelmus autem, pater Petri regis, fuit frater Sigismundi, regis Burgundionum, sed post interemtionem sancti Sigismundi venerat ad imperatorem, quem imperator collocavit Venetiis et dederat ei sororem suam momine Gertrud in uxorem, de qua geniut Keislam reginam. Mortua antem Gertrud Wilhelmus duxit in uxorem sororem sancti Stephani, de que genuit Petrum. Schwandtner, Scriptores rerum Hungaricarum I. k. 98–99. 1.
Ennyi e tábla bennünket érdeklő része. Sajnos, költői képzelet alkotása az egész genealogiai összeköttetés a magyar és portugál királyi családok között, minden történeti alap nélkül.
A VIII. és IX. táblák összetartoznak, a mint folytatólagosan irott czimük is igazolja: Tavoa primeira dos reys de Portugual. A czimirat szerint e táblák a portugál királyok leszármazását tüntetik fel. Henrik portugál gróf neve csupán jelezve van a VII. tábla jobb sarkában: Tronco do conde don Anriquez s a tulajdonképeni törzs, I. Alfonz portugál király miniált képével kezdődik a genealogia. A király mellett térdel Mafalda királyné s fölöttük gyermekeik látszanak, középen a trónutóddal, I. Sancho királylyal (Szül. 1154., megh. 1211-ben), valamint ennek számos gyermekével.
A IX. tábla középpontját a nevezett I. Sancho király felesége képezi, a tábla alján szüleinek képeivel s a XIII. tábláról elmaradt gyermekeivel.
E két tábla nagyon diszes kiállitásu s szegélyeiket többek között Lisszabon és Szantarem látképei diszitik.
A X. és XI. táblák ismét összetartoznak s czimiratuk: Tavoa quarte dos reys de Portugal. A X. táblán II. Alfonz király (szül. 1185-ben megh. 1223-ban) gyermekei között kimagaslik III. Alfonz s felesége Beatrix. Számos gyermekük képe között áll a trónutód, Dénes (Szül. 1261., megh. 1325-ben) képmása.
A XI. tábla közepét Dénes király felesége, szent Erzsébet foglalja el, a tábla aljában szüleinek lóháton ábrázolt képeivel. Erzsébet királyné apáczaöltözetben van ábrázolva s czimerpajzsát lebegő angyal tartja, a tábla keretét pedig Erzsébet életéből meritett képek diszitik.
A XI. táblával megszakad a portugál királyok sorozata, mert a XII. táblában már I. János király feleségét látjuk. Kimaradtak tehát Péter és Ferdinánd királyok, a miből arra következtethetünk, hogy közbül egy tábla elveszett. Az utolsó két tábla azonos alakokat tüntet fel, de csupán az egyik készült el teljesen. E táblák a portugál királyoknak az angol, valamint a franczia-burgundi, következésképen a habsburgi uralkodó családokkal való rokonságát vannak hivatva feltüntetni.
A XII. tábla alját III. Edvárd angol király († 1399) fia János herczeg foglalja el feleségével, Konstancziával. Középen áll a leányuk, Philippe († 1415), I. János portugál király felesége. A tábla szegélyét kivételképen nem tájképek diszitik, hanem a burgundi herczegek képei János franczia királytól († 1364) Burgundi Máriáig († 1483).
A XIII. táblának csupán tollrajza készült el, de czélját elárulja a czimirata: Tronco dos reys de Igratera. A két utolsó tábla összetartozását világossá teszi az, hogy az utolsó táblán csupán: de Portugual olvasható, az előbbin kellett tehát a felirás másik felének lenni, de tévedésből nem került rá. E táblára kerültek Edvárd († 1438). V. Alfonz (1481) és II. János († 1495) portugál királyok, ennélfogva a leszármazási tábla a XV. század végéig vezet.
Összefoglalva az előrebocsátottakat, megállapithatjuk, hogy a leszármazási munka czélja egyrészt a portugál uralkodói ház őseit a legrégibb időkig visszavinni, másrészt az Európában uralkodó családokkal összeköttetésbe hozni. Az első czélt meghiusitotta a történeti adatok hiánya, minek következtében költött alakokat kellett bevinni; a második czélt kizárta a megfelelő adatok nem ismerése, minek következtében valóságos tények költött dolgokkal kapcsolatban jelennek meg. Ennyit a genealogiában szereplő személyekről.
A mi a kivitelt illeti, úgy a miniált képek elhelyezése, mint a családfának feldiszitése kifogástalan, igazi művészettel készült. A fatörzs természetes ábrázolásban jelenik meg s a lombok között feltünő miniatür állatképek egészen megelevenitik. Igaz, hogy olyan állatok is kerültek a lombok közé, melyek a természetben nem juthatnak oda; de a természetes ábrázolással a XVI. századi miniátor még nem sokat törődött. Semmi történelmi értéket nem tulajdonitunk a képeken feltüntetett egyéneknek, azokat a költő képzelete teremtette meg; a ruházatuk pedig teljesen XVI. századi, tehát az sem korhű, a mi kizárja az arczvonások eredetiségét is.
G. A.
140Adalék a Rákóczy utódok leszármazásához. Külföldről kapta folyóiratunk szerkesztősége az alább következő, okmányokkal ugyan nem támogatott, de mindazonáltal, (a mennyire a nyomtatott forrásokból ellenőrizhető) hitelt érdemlő leszármazási táblát, a melyet a Turul 1903. folyamában megjelent Aspremont-Rákóczy utódok cz. czikknek, nevezetesen az évfolyam 152. lapján Ca jelzet alatt található táblázatnak kiegészitésére közlünk:
Sternbachi báró Wenzel János, Senn Ágnes; Alojzia, Grüenhofi lovag Fučilcovszky Eduárd; Ilona, Mörkensteini Mörk Lajos, százados; gyermekek?;
