A hajduk közös czimeres nemeslevele 1605-ből.
A hajduk közös czimeres nemeslevele 1605-ből.
(Czimerképpel.)
Szomoru, de egyuttal dicső korszak emléke Bocskay István, Magyarország és Erdély fejedelme által a 13 hajdu-kapitány (Csomaközy András, Szylassy János, Kövy Miklós, Palay Pál, Kovács Albert, Somogy György, Farkas Mihály, Elek János, Chatáry János, Szénássy Mátyás, Nagy Mátyás, Füzy István és Hajdu Gergely) és az ezek vezérlete alatt szolgált 9254 hajdu részére adományozott czimeres nemeslevél, a mely a fejedelem kedvelt vitézeit egyuttal birtokadományban is részesitette.
Az a körülmény, hogy a hajduk azelőtt földönfutó, rakonczátlan és kegyetlenkedő népség voltak, a kik ellen az országgyülések a legszigorubb törvényeket hozták, nem válhatik szégyenükre, mert a megélhetés kényszere szoritotta őket kihágásokra; Bocskayval való szövetkezésük és a magyar szabadság érdekében kifejtett 175hősi tetteik valóságos nemzeti hősökké avatták őket.
A korponai országgyülésen 1605 nov. 10-én a magyar karok és rendek hozzájárulása alapján, 1605. decz. 12-én kelt* a fejedelemnek vitéz hajdui nagy szolgálatait megjutalmazó kiváltságlevele.* A mint ismeretes, egyenkint és összesen nemesekké tette őket, azonkivül Kálló városát, a szabolcsmegyei Nánás, Dorogh és Varjas lakatlan birtokokat, Hadház, Vámospércs, Sima és Vid részeit adományozta nekik.* Maga az eredeti oklevél mind ez ideig kiadatlan maradt, csak kivonatos forditását közölte Sillye Gábor;* pedig megérdemli, hogy teljes szövege közismertté váljék. Meghatóan szép, bibliai idézetekben bővelkedő bekezdésében az Istent és annak igazságosságát, bölcseségét dicsőitve, elmondja a vitéz fejedelem, hogy az Isten akkor kötötte oldalára a kardját, a mikor a német császári csapatok zsarnokoskodása és kegyetlenkedései folytán a magyarnak már «mukkannia» sem volt szabad, annál kevésbbé felemelt fővel járni-kelnie! Azután leirja belgiojosoi Barbiano János, kassai generálisnak, a ki egyébként fogadott fia volt, jogtalan, szemérmetlen támadásait és hajduinak ezekkel szemben dicső győzelmeit. De hadd beszéljen maga a szöveg:
A Magyar Nemzet Tört. V. k. 559. 1. hibásan 1-ről keltezi.
Eredetije Hajdu vármegye levéltárában. Az érdekes oklevelet Tagányi Károly orsz. levéltárnok úr szivessége folytán tanulmányozhattam; jelenkori másolata – czimerfestménynyel együtt – a Magy. Nemz. Múzeum levéltárában van.
A hajduság kérdésére nézve bőséges adatokat nyujt dr. Károlyi Arpád jeles műve: A korponai országgyülés; továbbá dr. Komáromy András értekezése: «A szabad hajduk történetére vonatkozó levéltári kutatások», lásd Értekezések a Tört. Tud. köréből. XVII. k.
Hajdumegye tört. viszonyai: a Varga Géza szerkesztésében megjelent: «Hajdumegye leirása,» kiadja a magyar orvosok és természetvizsgálók 1882. Debreczenben tartott XXII. nagygyülésének alkalmából Hajdumegye közönsége czimü (Debreczen, 1882.) mű 5–10. 11.
Nos Stephanus, dei gratia Hungarić, Transylvanićque princeps et Siculorum comes etc. ad perpetuam rei memoriam. Cum supremus rerum omnium arbiter, Deus, qui non minus splendidioris machinć, ćternarum videlicet cślestium regionum universitatem una cum ipsis choris angelicis, in iisdem habitantibus, verum etiam terrestre, mortale, ac caducum genus humanum, singulosque elementaris et sublunaris regionis inhabitatores, sacrosanctć iustitić ćquilibrio, quć suum cuique reddere iubet, sine personarum rerumque discrimine gubernet, quamvis sćpissime ob impunitatem malorum irrefrenatć libidinis hominum prosperos successus, tam patientissimus* [onganimis ac omnis terć (igy!) non modo indignationis et irć, sed et providentić, a tenellis fidelibus expers existimetur, ob idque sćpe clamoribus ad auditum alias expergefactionibus et incitamentis advigillantiam a fidelibus sollicitetur, attamen non dormire, neque somno esse deditum, custodem Izraelis, certum est, fidelibus suis non secus in prosheris, ac in mediis tentationibus, cum pergunt in viam, cum transibunt flumina, cum se in confertissimas hostium acies implicant, prćsto adesse, passus dirigere, brachio tenus illos sustentare, digitosque ad prćlium, si ita occasio tulerit docere, clamores in necessitatibus non solum auribus immittere, sed sćpius, antequam clamarent, auxilio prćvenire; e diverso autem- superbos et laxate licentić peccatores, quanto maiorem prosperis eventibus securitatem sibi spondent; ac promittunt, nihil ćternć illius sapientić dulcius, nihil oblectabilius habetur, quam ut tam infractć superbić turgidć elationis nunquam poenitere scientes, animos effrenatos et fortes in fortitudine ipsorum, sapientes in sapientia, astutos in ipsorum astutia deprćhendat, ac nihil quicquam tale cogitantes subito et ita insperato evertere, ut ne locus quidem impiorum re]periatur,* et tunc tandem auream, victricemque iustitiam et veritatem, velut clarissimam aurovć lucem, velut splendidissimum solis fulgorem, ob oculos omnium proponere, iustosque ex carceribus ad laxitatem, e tenebris ad lucem, et captivitate in perpetuam vindicare libertatem. Talis autem illibatć ćquitatis semperque victricis iustitić (ut ad tempus pati videatur), quamquam a primordio rerum uno tenore invariabilis administratio ab omnibus piis observata, manibusque quasi palpata est; nostro tamen ćvo contra infensissimos imperatorić maiestatis exercitus, sole ipsius clarius enituit, qui nomine et specie auxilii ob Turcarum imminentes vires patriam nostram ingressi, muuitissima qućque regni Hungarić prćsidia non solum occupaverant, verum extremo prorsus excidio, immanique et inaudita crudelitate, deleta Transylvania, universaque nobilitate oppressa, orthodoxarumque religionum et patriarum legum libertatem omnem in amplissimo etiam Hungarić regno infestare et penitus sufferre prćsumpserant, ita, ut nemo sub eorum tyrannide vel hiscere, nedum caput erigere audebat, nisi prćpotentissinius Deus, prćter omnem hominum spem, accineto femori nostro gladio suo, et animo addito, manu admodum exigua Gedeonis instar, victricia nobis ab hostibus reportare trophać concessit. Si quidem delati falsis criminationibus apud generalem Joannem Barbiannm Cassoviensem, alias filium nostrum adoptivum, is prćter omnem viam iuris, nil tale merentibus, arcem unam nostram Zent Joob nuncupatam, per insidias occupavit; alteram Kerekianam aperta obsidione tentavit, sed opera militum Haydonum bene nobis faventium repulsam, inde passus clam et palam, vitć nostrć necem et extrema qućque machinatus est, metuentes igitur paratissimas illius copias (cum plusquam decem millia armatorum in castris prć manibus haberet), eorundem militum haydonum opera ex tertia arce nostra Solyomkś vocata, quć loco impeditissimo inter cautes montium sita est, in campum deducti, raptim cursim collecto validiore exercitu, cum generalis adventum dumtaxat magnifici Joannis Baptistć Pćczen prćstolaretur, qui cum peditum tribus millibus et mille quingentis cataphractis Sylesianis iam-iam appropinquabat, quo coniunctis viribus facilius in perniciem iam non modo 176nostram, sed totius gentis Hungaricć conceptum virus effunderet, nos celeritate coniunctionem illorum prćsentissimo misericordis Dei auxilio prćvenientes, ante crepusculum Aurorć illucescentis, decimi quinti diei mensis Octobris, anni millesiumi sexcentesimi quarti, ad villam desertam Almosd nuncupatam Pćczianas copias, quć pars non modo fidentior, sed etiam validior omnium illorum exercituum fuit, ipso etiam duce, in captivitatem nostram redacto, inopinate adorti, ad internecionem delevimus, quam cladem, cum generalis intellexisset, incredibili perculsus formidine, fuga nimis tumultuaria sibi consulendum putavit, quibus nostri a tergo inhćrentes, partim in itinere, partim vero ad ripam Tybisci fluminis, maximam prćsertim in exercitu Rasciano ediderunt stragem. Tybisco vero itidem traiecto, et Cassovia, regin civitate occupata, maiorem superioris Hungarić partem, quć iam antea a Cćsareanis multorum annorum spatio, ćque in immunitatibus nobilitaribus, ac etiam religionis libertate multis modis erat oppressa, ac earum vindicandarum occasionem avide expectabant, in verba nostra alios invitos non nullos spontaneos iurare coëgerunt. Cui tam late furenti incendio imperatoria maiestas obviam ire statuendo rata Georgio Basta in mandatis delit, ut cum expeditissimo et validissimo illo exercitu, quem eo anno contra vires Turcarum et summum Vezerium prćparaverat, nobis occurreret, cum eo postea varia fortuna dimicantes, ad villam quidem et castellum Osgyan, pars qućdam nostratium infeliciter, alias ad pagum Edelyen longe fślicius deinde nunc victi, nunc victores, omnem fortunć aleam, et belli iniurias tam constanter et fortiter, tota ea hyeme pertulimus, ut insequenti vere, tentatis aliquott contra hostes impressionibus, ex superiore Hungaria vix ordinibus, uti par erat, servatis, et fere prćpropera festinatione Bastam, cum omnibus suis copiis eiecerimus, quibus nostri ubique a tergo inhćrentes Posonium usque persequuti, ibique aperto Marte manus conserentes, victores facti, pars Moraviam illico, pars vero traiecto Danubio inferiorem Austriam et Styriam incendio, rapinis et depopulationibus late vastarunt. Unde factum est, ut imperatoria maiestas, per certos legatos, pacem a gente Hungarica petere, et amissas legum, relligionumque fibertatos haud gravatim et clementer, in integrum restituere non dedignata fuerit. Talium igitur et tam prćclarorum, ćternaque memoria dignorum meritorum intuitu, universos et singulos milites nostros haydones, tanquam strennuos libertatis nostrć antiquć assertores, ut ad posteros fortiter pro salute patrić ab ipsis pristinć operć, et nostrć erga ipsos vicissim declaratć gratitudinis monimenta transmitteremus, summumque honorem et libertatis prćrogativam in ea, pro qua pugnarunt patria adipiscerentur, publicu omnium statuum et ordinum regni Hungarić, voto et suffragio in dićta generali Carponensi, ad diem decimum mensis Novembris, anni millesimi sexcentesimi quinti, indicta congregatorum, eos omnes singillatim et expresse, signanter autem prćsentibus literis nostris, numero quattuor et quinquaginta supra ducentos et novem millia, sub capitaneatu generosi Andreae Cyomakeozy, ac egregiorum Joannis, Szylassy, Nicolai Kevi,Pauli Palay, Alberti Kovacz, Georgii Somogy, Michaelis Farkas, Joannis Elek, alterius Joannis Chyatary, Mathiae Szenassy, alterius Mathiae Nagy, Stephani Fuzy, et Gregorii Haydu, militantes, e statu et conditione plebea ac ignobili, in qua nati sunt et hactenus extiterunt, clementer eximentes, ac in cśtum et numerum verorum regni nostri Hungarić et Transylvanić nobilium annumerandos, aggregandos, cooptandos et asscribendos duximus, prout anmeramus (igy!) aggregannus, cooptamus et asscribimus. Decernentes expresse, ut iidem milites nostri hćredesque et posteritates ipsorum utriusque sexus universć, pro veris natis et indubitatis nobilibus habeantur et reputentur. In signum autem huiusmodi verć et perfectć nobilitatis eorum, haec arma, seu nobiliatis insignia scutum videlicet ovatae figurae coelestini coloris, cuius extranitatem, seu circumferentiam interiorem, draco aureus in ovatam similiter figuram convolutus, cauda tripliciter per collum reflexa ambit, cruce rubea in ventre draconis clare et expresse eminente, quem illis ex propriis nostris signis gentilitiis, favoris et benevolentiae nostrae erga ipsos declarandae impertiri voluimus; intra ambitum vero draconis, et scuti meditullio, dextrum brachium hominis lorica indutum, acinacem recenti sanguine rubentem fortiter vibrare, ad manubrium vero acinacis bombarda manuaria pulvere sulphureo incenso explosa, sclopetumque emissura cernitur. Ex parte porro acinacis altera, flamma ingens, fumo permixta, que in terrorem hostis aliquoties militibus nostris causa victoriae fuit, summo cum impetu ardere, altera vero sol aureus, radiis fulgidissimus ex rubicundo micantis Aurorae gremio emergens, in monimentum primae illius salutaris victoriae nostrae, quae circa auroram contigit, glorioso splendore conspicitur. Supra scutum galea militaris aperta est posita, quam contegit corona regia, gemmis atque unionibus apprime ornata, ex qua miles gladio deaurato succinctus, et laurea serta ornatus, dextra ensem, sinistra pugionem, utrosque nudatos tenere, et ovans pro adepta libertate, triumphum canere et arma victricia hilariter vibrare condecenter visitur. Ex cono autem galeae teniae sive lemnisci, hinc rubri et cerulei, illinc vero aurei et argentei colorum defluentes, utrasque oras, seu margines ipsius scuti pulcherrime ambiunt et exornant, prout hćomnia in medio prćsentium literarum nostrarum docta manu, et arte pictoris clarius expressa et depicta esse cernuntur, animo deliberato et ex certa scientia, liberalitateque nostra prćfatis militibus nostris, ipsorumque hćredibus et posteritatibus utriusque sexus universis gratiose dedimus, donavimus et contulimus. Annuentes et concedentes, ut ipsi prćscripta arma, seu nobilitatis insignia, more aliorum verorum et insignitorum nobilium, armis utentium, ubique in prćliis, hastiludiis, torneamentis, duellis, monomachiis, et aliis quibusvis exercitiis, nobilitaribus, et militaribus, necnon vexillis, cortinis, velis, aulćis, annulis, domibus, clypeis, tentoriis, et generaliter quarumlibet rerum et expeditionum generibus, sub merć et syncerć nobilitatis titulo, quo eos ab universis et singulis cuiuscumque status, dignitatis, conditionis et pćeminentić homines existant, dici, teneri, nominari et reputari volumus, ferre et gestare, omnibusque et singulis iis honoribus, gratiis, privilegiis, indultis, libertatibus et immunitatibus, quibus cćteri veri, nati et indubitati prćdicti regni nostri Hungarić et Transylvanić nobiles et militares homines, 177qnomodocunque de iure et antiqua consuetudine utuntur, fruuntur et gaudent, perpetuo uti, frui et gaudere valeant, atque possint. Ne autem dicti milites nostri passim et in incertis sedibus dispergerentur, aut alienć subiicerentur iurisdictioni, quin semper et omni tempore in uno certo loco, ambitu ac fixa sede simul omnes, quo commodius, utilius et ructuosius, in morem fidelium nostrorum Siculorum Transylvaniensium, regno nostro Hungarić et Transylvanić inservire possent, pompti ac parati comperirentur, totale et integrum oppidum nostrum Kallo, ac totales similiter et integras desertas possessiones nostras, Nanas, Dorogh et Varyas, portionesque possessionarias in Hatthazy, Vamosperczy, Sima, et Wid, possessionibus sic vocatis; in comitatu de Zabolcz existentibus, habitas, antea ad arcem nostram Tokay tentas et possessas; totum item et omne ius nostrum regium, si quod in eisdem etiam aliter qualitercunque existeret et haberetur, aut eadem et idem, nostram ex quibuscunque causis, viis, modis et rationibus concernerent collationem, simul cum cunctis suis utilitatibus et pertinentiis quibuslibet, terris scilicet arabilibus, cultis et incultis, agris, pratis, pascuis, campis, fśnetis, sylvis, nemoribus, montibus, vallibus, vineis, vinearumque promonthoriis, aquis, fluviis, piscinis, piscaturis, aquarumque decursibus, molendinis, et eorundem locis, generaliter vero quarumlibet utilitatum, et pertinentiarum suarum integritatibus, quovis nominis vocabulo vocitatis, ad eadem et ideim de iure et ab antiquo spectantibus et pertinere debentibus, sub suis veris metis et antiquis limitibus existentibus memoratis novem millibus ducentis et quinquaginta quatuor militibus nostris, hćredibusque et prosteritatibus ipsorum utriusque sexus, universis, ea conditione dandas, donandas et conferendas duximus, ut ipsi hćredesque et posteritates ipsorum universć, vinculo iurisiurandi nobis, regnoque nostro Hungarić et Transylvanić prius sese obligantes, more aliorum donatariorum nobilium, bonis armis, et instrumentis militaribus optime instructi, ad mandata nostra, ac successorum nostrorum omnibus bellicis expeditionibus, tam generalibus, quam partialibus interesse, fidelemque patrić operam navare debeant et sint adstricti. Et nihilominus pro ampliore erga eosdem munificentić nostrć principalis declaratione, annotatum oppidum Kallo, possessionesque Nanas, Dorogh te Varjas, ac portiones possessionarias in Hatthazy, Vamosperczy, Sima, et Wid, possessionibus in dicto comitatu de Zabolcz existentes habitas, universasque earundem pertinentias, ab omni censuum, taxarum et contributionum nostrarum, tam ordinariarum, quam extraordinariarum, subsidiique et lucri camerć nostrć solutione, item decimarum, nonarum et capetiarum quarumlibet pensione, servitioramque quorumlibet plebeorum et civilium exhibitione, in perpetuum eximendos et supportandos duximus, prout damus, donamus et conferímus, iure perpetuo et irrevocabiliter tenendas, possidendas, pariter et habendas, salvo iure alieno. Eximimusque et supportamus harum nostrorum vigore et testimonio literarum mediante. Quo circa vobis spectabilibus, magnificis, generosis, egregiis ac nobilibus bonorum nostrorum fiscalium administratori item comiti, vicecomiti et iudicibus nobilium, dicatoribus, decimatoribus, connumeratoribus et exactoribus quarumcunque contributionum nostrorum, dicti comitatus de Zabolcz, necnon provisori prćdictć arcis nostrć Tokay, tandem iudicibus et iuratis civibus dicti oppidi, et antefatarum possessionum, modernis et futuris quoque pro tempore constituendis, cunctis etiam aliis, quorum interest, seu intererit, prćsentium notitiam habituris, harum serie committimus et mandamus firmiter, quatenus vos quoque a modo in posterum, praefatos novem mille ducentos et quinquaginta quattuor milites nostros, hćredesque et posteritates ipsorum utriusque sexus universas, ratione toties repetiti oppidi, antefatarum, possessionum portionumque possessionariarum, ad aliquam censuum, taxarum et contributionum nostrarum, tam ordinariarum, quam extraordinariarum, subsidiique et lucri camerć nostrć solutionem, item decimarum, nonarum, et capetiarum pensionem, servitiorum quorumlibet plebeorum et civilium exhibitionem, cogere et compellere, aut propterea eosdem in personis, rebus et bonis quibusvis impedire, turbare, molestare, seu quovismodo damnificare nequaquam prćsumatis, aut sitis ausi modo aliquali. Secus non facturi. Prćsentibus perlectis exhibenti restitutis. Quas nos in formam privilegii nostri redigi faciemus, dum nobis in specie fuerint reportatć. In cuius rei memoriam, firmitatemque perpetuam, prćsentes literas nostras pendentis et authentici sigilli nostri munimine roboratas, prćdeclaratis novem millibus ducentis et quinquaginta quattuor militibus nostris, hćredibusque et posteritatibus ipsorum utriusque sexus universis clementer dandas duximus et concedendas. Datum in libera civitate nostra Carponensi, die duodecima mensis Decembris, anno domini millesimo sexcentesimo quinto.
A szöveg ezen szóig aranynyal irott.
A []-be tett rész vörös tintával van irva.
Stephanus manu propria.
Simon Pechi m. p.
secretarius.
Simon Pechi m. p.
secretarius.
Az oklevél hátán:
Anno domini millesimo sexcentesimo sexto, quarto die mensis Decembris, in generali congregatione universitatis dominorum nobilium comitatus de Zabolch, in possessione Karaz celebrata, prćsentes literć suć serenitatis tam donationales, quam armales exhibitć sunt et prćsentate, ac per iuratum notarium eiusdem comitatus lectć, publicatć, ac solenniter proclamatć sunt.
Idem notarius Stephanus de Cegled,
manu propria.
manu propria.
A hártya, valamint a czimerfestmény teljesen ép állapotban maradt reánk; az oklevelen selyemsodraton a fejedelem következő pecsétje függ:
Gyöngykoszorun belül egyes kör, ezen belül kettős kör; ennek közepén egy farkát háromszor nyaka köré csavaró sárkánynyal bezárt kerekalju pajzs mezejében jobbra fordult ágaskodó arany oroszlán, a mely a jobb szemén keresztüllőtt nyilat jobbjával megragadja; a pajzson sisak nyugszik, a melyről jobbra-balra sisaktakarók lengenek; a sisakon a pajzsbeli oroszlán áll, az oroszlán fején kereszt, fölötte a magyar szent korona; ezen középső pajzstól jobbra Magyarország czimere: háromszögü hasitott pajzs jobb részében a hármas halom középsőjén, 178a koronából növő kettős kereszt; a bal mezőben pedig a négy pólya; balra Erdély czimere: háromszögü, vágott tárcsapajzs felső mezejében növő, kiterjesztett szárnyu, balra tekintő sas; a pajzsfő jobb sarkában sugárzó nap, a balban fogyó hold; az alsó mezőben hét vár, felül négy, alul három, elhelyezéssel. A középső pajzs sisak diszétől jobbra-balra: 16–05 évszám. A magyar szent korona a kettős kör alá is benyulik és a korona keresztje érinti a gyöngykoszorut. Körirata:
A pecsét pontos leirását azért is szükségesnek tartottam, mert a Siebmacher (Erdélyi rész, 8. tábla, szöv. 9. lap), noha kétségtelen, hogy egy és ugyanazon pecséttel van dolgunk, elrajzolva közli azt; hibás az oroszlán nyila; hiányzik a sisakdiszbeli oroszlán fejéről a kereszt; hibás a vésetés évszáma; hibás a korona elhelyezése és végül hibás és hiányos a körirata.
A kiváltságlevelet Szabolcs vármegyének Kárászon, 1606 decz. 4-én tartott közgyülésén hirdette ki Czeglédy István, esküdt jegyző.
Beiktatásuk iránt Bocskay 1605 decz. 12-én, tehát még ugyanazon a napon, adta ki a parancsot; a beiktatás 1606 decz. 2-án kezdődött és az ellen több ellenmondó jelentkezett, a mint ez Bocskaynak Kassán, 1606 decz, 17-én kelt okleveléből olvasható.*
Orsz. Levéltár, Acta Partic. No. 341., F. 6., hit. másolat. Ugyanebben az adománylevél teljesen átirva.
Az adományozott czimer a német birodalmi gyakorlat szerint a szöveg közepére van festve. Bocskay István az előbbeni években Rudolf császár és magyar királynak udvari tanácsosa lévén, alkalma volt ezen gyakorlattal megismerkednie; festőjét is valószinüleg a prágai udvar alkalmazottjai közül szerezte.
A czimer a következő:
Aranynyal keretelt táblán oszlopokon nyugvó bolthajtásos oszlopcsarnokban, barok keretben aranynyal szegélyezett tojásdad, fekete-aranynyal damaszkolt kék pajzs, melynek körületén belül egy, farkát háromszor a nyaka köré csavaró, hasán vörös kereszttel ellátott arany sárkány látható; ezen mező alján egy lánczszemes pánczélba öltözött jobbkar, a mely hosszu, egyenes, friss vértől csepegő kardot tart; a kar fölött és a kard mögött rövid, éppen elsülő kézi puska, csövéből kicsapó tűzlánggal; a kardtól jobbra nagy füstben gomolygó tűzláng; balra, úgy, hogy a sárkány mellső bal lába mintegy rajta nyugszik, a fényében ragyogó, sugárzó nap látszik. A szemközt álló nyilt sisak leveles koronájából vörösruhás arany pitykegombos, fekete öves, fején zöld babérkoszorus hajdu emelkedik, kinyujtott jobbjában hosszú egyenes, szivéhezszoritott baljában pedig vége felé szélesedő görbe kardot tart. Sisaktakarók jobbról: kékarany, balról: vörös-ezüst. Csakhogy itt a festő tévedett; a leirás szerint vörös-kék és arany-ezüstnek kell lennie! A boltozat jobb és baloldali oldalfalán egykoru fegyverzetek; a jobboldali oszlop talapzatán a bibliai Sámson áll oroszlán kiséretében, jobbjában szamár állkapcsot tart; nincsen kizárva, hogy Bocskay Istvánt, az erdélyi fejedelmet ábrázolja; a bibliai vonatkoztatás pedig ugyancsak illenék reája; baloldalt pedig Achilles, baljában villámmal diszitett kék pajzsot, jobbjában vállára fektetett buzogányt emel. Ez a kettő a sisakdisz alakjával együtt kitünő hajdu-typus. Kétségtelen, hogy ugyanezen kéztől ered Sennyey Miklósnak 1606 május 1-én kelt bárói oklevelén látható czimer.* Az izléssel megfestett czimernek jelképes magyarázata van. A sárkányt Bocskay a saját czimeréből adományozza nekik, irántok érzett jóindulatából; a nagy tűzláng, mely gyakran volt a hajduk győzelmének az oka, ezt akarja megörökiteni. A ragyogó nap az 1604 okt. 15-ének hajnalán Álmosdnál kivivott győzelmükre akar czélozni; a sisakdisz hajduja ujjongva, győzedelmi dalt énekel. A bibliai Sámson és az ókori Achilles – ámbár nem tekinthetők pajzstartóknak – a hajduk rettenthetetlenségét és kevés 179létszámuk mellett is tanusitott vitézségét és erejét akarja feltüntetni. És valóban, ha a történelem idevágó lapjait forgatjuk, úgy találjuk, hogy nem üres jelképek voltak ezek! A hajduság részletes története még csak ezután várja szerzőjét; érdekes és sok tekintetben merőben új adatokat gyüjtott dr. Komáromy András már emlitett értekezésében. Az eddig kiadatlan kiváltságlevél szövege alapján egynehány eddig általánosan szereplő téves adatot igazithatunk helyre. A kassai generálist rendszerint Belgiojosonak vagy Belgiojoso Barbianonak olvassuk; pedig helyesen belgiojosói Barbianonak kell neveznünk; azt, hogy ezen jeles alak Bocskay Istvánnak örökbe fogadott fia volt, most olvassuk első izben. Annál arczátlanabbnak, alávalóbbnak kell minősitenünk azt a rablóhadjáratot, a melyet örökbe fogadó atyja és főleg annak vagyona ellen vezetett; a köztük keletkezett ellenségeskedés – az elfogott levelektől eltekintve – onnan származott, mert Bocskay nem volt hajlandó az általa kért 20,000 frt kölcsönt megadni.*
Károlyi Oklevéltár, IV. k. 51. 1.
Lásd Jakab Elek czikkét, «Uj adatok Bocskay István életéhez», Századok, 1894. 782. 1.
Barbiano serege meghaladta a 10,000 embert. Bocskay hadvezéri ügyességére vall, hogy Petzzel való egyesülését megakadályozta.* Tévesen szerepelt továbbá Petz János ezredes csapatainak létszáma is; nem 3500 emberből állott az ő csapatosztálya, hanem 3000 gyalogosból és 1500 sziléziai vasas vitézből, összesen 4500 emberből.
Magyar Nemzet Tört., V. köt. 588. 1.
***
A 9254 hajdunak adományozott czimer Kálló városa czimerévé is lett; mivel azonban az itt megtelepedett hajduk a kállói végvár őrsége miatt nyugton meg nem maradhattak, Báthory Gábor erdélyi fejedelem őket Böszörmény városába telepitette át és nekik kárpótlásul Böszörmény városát és Bod birtokot adta; ezen adománylevél Váradon 1609. szept. 13-án kelt.* Az ide áttelepedett hajduk a Bocskaytól kapott czimert is magukkal vitték; igy vált a hajduság 1605. évi közös czimere Hajdu-Böszörmény város czimerévé is. Sőt azután, mivel ezen város a későbben alakult hajdu kerület székhelye is lett, pecsétje egyuttal az egész kerület pecsétjévé lőn. 1838-ban a felség a kerület régi pecsétjét megerősitvén, azt magyar körirattal látta el.*
Orsz. Levéltár, Acta Partic. No. 341. c. 7.; hivatalos másolat.
Kir. Könyvek, LXVI. k. 638. 1.
Ezt a czimert az 1876. évi XXXIII. t.-cz. által a hajdukerületből a Szabolcs vármegyéből 9, és Bihar vármegyének 3 községéből és Debreczen városából megalkotott Hajdu vármegye elfogadta és átvette.* Lényegében ugyanaz, mint az 1605. évi; eltérései a következők:
Tagányi Károly, Magyarország czimertára czimű művében (27. 1.) a hibásan beküldött adatok alapján tévesen közli
A sárkány a farkába harap; a lánczszemes pánczélos kar egyszerű pánczélba öltöztetett; a sisakdisz vitéze nem vörös, hanem kékruhás és másféle kardot és tőrt tart; az oroszlán kiséretében lévő bibliai Sámson és az ókori Achilles itt már határozott pajzstartóként szerepel. A szamár állkapocs, a melyet Sámson az 1605. éviben tart, itt már buzogánynyá változott át. Természetes továbbá az, hogy a jelképes ábrázolás ebben az időben már elvesztette eredeti, igaz jelentőségét; a nagy tűzláng, a fejedelmeik ügyében tanusitott vitézséget jelképezi – általánosságban; a többinek jelentősége pedig megszünt.*
Kivánatos lenne a megnemesitett, de névszerint fel nem sorolt 9254 hajduvitéz neveit is kikutatni s közölni.
HORVÁTH SÁNDOR.
