TÁRCZA.
184TÁRCZA.
A Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság igazgató-választmánya 1903 november 26-ikán ülést tartott, melyben Fejérjataky László másodelnök elnöklete alatt Barabás Samu, id. Bánó József, Borovszky Samu, Illéssy János, ifj. Reiszig Ede, Szent-Ivány Zoltán, id. Szinnyei József, Varjú Elemér, ig.-vál. tagok, Schönherr Gyula titkár, Áldásy Antal jegyző és Tóth Árpád pénztárnok vettek részt.
Elnök az ülést megnyitván, Áldásy Antal jegyző felolvassa Ghyczy Pál ig.-vál. tagnak Gelre herold czimerkönyvéről irt dolgozatát, mely a Turulban fog megjelenni.
Ezután Varjú Elemér ig.-vál. tag három V. Lászlótól származó czimereslevelet mutatott be, ugymint az Országos levéltárból a Hoffmanstor család 1454-iki és Szepesi György 1456-iki armálisait és az Erdélyi Múzeum könyvtárából a Becz család 1456-iki armálisát. Ifj. Reissig Ede pedig Keszői Jakabnak Zsigmond királytól 1415-ben kapott czimereslevelét mutatta be, mely a Recsky család levéltárában őriztetik. Mind a négy czimerlevél szines hasonmása annak idején a Turulban közzé fog tétetni.
A folyó ügyek élén évdijas tagokká 1904-ben kezdődő kötelezettséggel megválasztattak: dr. Boldizsár Kálmán rendőrkapitány Debreczenben és Debreczen szab. kir. város könyvtára (aj. Széll Farkas ig.-vál. tag).
A titkár jelenti, hogy az igazgató-választmányban megüresedett helyre egy ajánlólevél érkezett be. E levélben, mely az alapszabályok rendelkezéséhez képest az ülésben bontatott fel, Áldássy Antal és Varjú Elemér ig.-vál. tagok ifj. Kubinyi Miklós évdijas tagot ajánlják megválasztásra. A titkos szavazás megejtetvén, annak eredményekép ifj. Kubinyi Miklós a beadott 14 szavazattal egyhangulag az igazgató választmány tagjává választatott.
A pénztárnok jelentése a társaság vagyoni állapotát az ülés napjáig a következőkben tüntette fel: Bevétel 6077 kor. 69 fill., kiadás 5251 kor. 11 fill., maradvány 825 kor. 58 fill., vagyonállás értékpapirokban 25.000 kor., kötelezvényekkel biztositott alapitványokban 4400 kor., kötelezvény nélküli alapitványokban 1000 kor., pénztári készlet 825 kor. 58 fill., összesen 31,225 korona 58 fillér.
Az igazgató-választmány e jelentést tudomásul vette.
A pénztár s az évi számadások megvizsgálására s az 1904. évi költségvetés előkészitésére a titkár javaslatára id. Szinnyei József elnöklete alatt Békefi Remig és Borovszky Samu ig.-vál. tagok küldettek ki.
A titkár jelentést tevén arról, hogy a Pauler Gyula felett mondandó emlékbeszéd megtartására felszólitott Óváry Lipót ig.-vál. tag e megbizatásnak bokros teendői miatt eleget nem tehet, az ez évi nagygyűlés felolvasási tárgyául Csoma József ig.-vál. tagnak «A XVI. századi magyar heraldika» czimü dolgozata fogadtatott el.
Több tárgy nem lévén, a jegyzőkönyv hitelesitésére ifj. Reiszig Ede és Varjú Elemér ig.-vál. tagok kérettek fel s az ülés ezzel véget ért.
A Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság deczember hó 10-én tartotta meg ez évi nagygyülését, melyen id. Bánó János másodelnök elnöklete alatt Fejérpataky László másodelnök, Schönherr Gyula titkár, Áldásy Antal jegyző, Tóth Árpád pénztárnok, Barabás Samu, Békefi Remig, Csoma József, id. Daniel Gábor, Éble Gábor, Kollányi Ferencz, Makay Dezső, Pettkó Béla, ifj. Reiszig Ede, Soós Elemér, id. Szinnyei József ig. vál. tagok, Dőry Ferencz, Gárdonyi Albert, báró Győrffy Samu, Horváth Sándor, Reiner Zsigmond és Rexa Arthur évdijas tagok vettek részt.
198Az elnök a nagygyűlést rövid üdvözlő beszéddel megnyitván. Csoma József ig.-vál. tag felolvasta «A XVI. századi magyar heraldika» czimü értekezését, mely a Turul jövő évi folyamában fog megjelenni.
Ezután a titkár jelentette, hogy a társaság másodelnökei egyikének, dr. Fejérjataky Lászlónak, kit a társaság bizalma az 1898-iki nagygyűlésen emelt a másodelnöki székbe, megbizatása a jelen nagygyüléssel lejár, s felszólitotta a nagygyülést az ennek folytán megürült másodelnöki szék betöltésére.
Az alapszabályok erre vonatkozó szakaszai felolvastatván és a nagygyülés választóképessége 21 társ. tag jelenléte által megállapíttatván, elnök elrendelte a titkos szavazást, melynek eredményeként dr. Fejérpataky László az összes beadott szavazatokkal egyhangulag a társaság másodelnökévé az 1904–8. évekre megválasztatott.
A megválasztott másodelnök a gyűlésből a választást megelőzőleg eltávozván, a választás eredményét a nagygyülés jegyzőkönyvi kivonat alakjában rendelte tudomására hozni.
Schönherr Gyula titkár jelentését a társaság 1903. évi működéséről, mely egész terjedelmében a Turul jelen füzetében közöltetik, a nagygyűlés helyesléssel vette tudomásul és a titkár iránt elismerésének adott kifejezést.
Tóth Árpád pénztárnok bemutatta jelentését a pénztár és a társaság vagyonának állapotáról. A pénztári 185eredményt a nagygyülés napjáig a következő adatok tüntetik fel:
Bevétel.
| |||
1.
|
Pénztári maradvány 1902-ről
|
310 kor.
|
63 fill.
|
2.
|
Értékpapirok kamatai (24,800 kor. koronajáradék és 200 kor. jelz. hitelbanki nyer.-kölcsönkötvény után 4%)
|
1000 kor.
|
– fill.
|
3.
|
Be nem fizetett alapitványok kamatai
|
130 kor.
|
– fill.
|
4.
|
Pártoló tagok után befolyt
|
2339 kor.
|
80 fill.
|
5.
|
Évdijas tagok után befolyt
|
2389 kor.
|
60 fill.
|
6.
|
A Nemzetségi Zsebkönyv kiadására a takarékpénztárban elhelyezve
|
482 kor.
|
11 fill.
|
7.
|
A társulati kiadványok eladásából befolyt
|
132 kor.
|
86 fill.
|
8.
|
Alapitvány-befizetés
|
– kor.
|
– fill.
|
9.
|
Postai megbizások költségeiből megtérült
|
43 kor.
|
99 fill.
|
10.
|
Rendkivüli bevétel
|
50 kor.
|
42 fill.
|
Összesen
|
6879 kor.
|
41 fill.
| |
Kiadás.
| |||
1.
|
Személyi járandóságok (titkár 600 kor., jegyző 400 kor., pénztárnok 600 kor.)
|
1600 kor.
|
– fill.
|
2.
|
A Turul irói és szerkesztői tiszteletdijai
|
1052 kor.
|
52 fill.
|
3.
|
Nyomdai költségekre
|
1340 kor.
|
79 fill.
|
4.
|
Szinnyomatok készitésére
|
600 kor.
|
– fill.
|
5.
|
Metszetek, rajzok készitése
|
675 kor.
|
52 fill.
|
6.
|
Postai megbizások
|
71 kor.
|
10 fill.
|
7.
|
Irodai átalányok
|
120 kor.
|
– fill.
|
8.
|
Társulati szolga dijazása
|
120 kor.
|
– fill.
|
9.
|
Ujévi ajándékok, pénzbeszedési dijak, másolatok stb.
|
192 kor.
|
75 fill.
|
10.
|
A Nemzetségi Zsebkönyv II. részének munkálataira
|
45 kor.
|
70 fill.
|
12.
|
Tőkésités
|
– kor.
|
– fill.
|
13.
|
Rendkivüli kiadás
|
19 kor.
|
11 fill.
|
Összesen
|
5837 kor.
|
47 fill.
| |
Készpénz
|
1041 kor.
|
94 fill.
| |
Vagyonállás.
| |||
1.
|
Értékpapirokban (24,800 kor. koronajáradék, 200 kor. jelz. hitelbanki nyer. kölcs.-kötvény)
|
25,000 kor.
|
– fill.
|
2.
|
Kötelezvényekkel biztositott alapitványok
|
4400 kor.
|
– fill.
|
3.
|
Kötelezvény nélküli alapitványok
|
1000 kor.
|
– fill.
|
Az alapitványok összege
|
30,400 kor.
|
– fill.
| |
5.
|
Készpénz
|
1041 kor.
|
94 fill.
|
Összesen
|
31,441 kor.
|
94 fill.
| |
199Minthogy az igazgató-választmány a számadások megvizsgálása felől már intézkedett, a nagygyűlés a pénztári jelentést ideiglenesen tudomásul vette.
Inditványok nem tétetvén, a napirend ezzel ki lett meritve, s az elnök a jegyzőkönyv hitelesitésére id. Daniel Gábor ig.-vál. és Dőry Ferencz évdijas tagokat kérve fel, a nagygyülést berekesztette.
Jelentés a Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság 1903. évi működéséről.
Tisztelt Nagygyűlés!
A csendes, zajtalan munkálkodásnak egy ujabb évét, társaságunk életében a 21-iket zárjuk be a mai napon, midőn a Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság tagjai közül azok, a kik a társaság ügyei iránt érdeklődnek, ujból egybegyültek, hogy a feladataink megoldása körül kifejtett munkásság eredményei felől tudomást szerezzenek.
Ez eredmények s általában a lefolyt év története felől a régi gyakorlathoz hiven titkári jelentésem van hivatva beszámolni.
Jelentésemben mindenekelőtt a társaság személyi viszonyairól, az azokban beállott változásokról kell megemlékeznem. Társaságunk a mult év végén 502 élő tagot, az elhunyt alapitókkal együtt 524 tagot számlált. Az év folyamán 2 uj pártoló és 13 évdijas tagot, összesen 15 uj tagot vettünk fel, de ezekkel szemben a pártoló tagok közül 3, az évdijasok közül 14, összesen 17 régi tagunkat kellett halálozás vagy kilépés következtében tagjaink sorából törülnünk, és így a társulati tagok száma kettővel csökkent. Van most 4 ezerkoronás, 24 négyszázkoronás, 25 kétszázkoronás alapitónkon kivül 128 pártoló, és 319 évdijas tagunk, s így összes élő tagjaink száma 500, kik mellett elhunyt alapitóink közül 2 1000 koronás, 12 400 koronás és 8 200 koronás, összesen 22 alapitó nevét vezetjük névjegyzékünkben.
A számbeli csökkenés, mint látjuk, minimális és semmi jelentőséggel nem bir társaságunk ügyeinek menetére. Annál nagyobb az a veszteség, a mely a halálozások révén ért bennünket. Tagtársaink között, a kiket a halál sorainkból elragadott, igazgató-választmányunknak két halottja van. Kubinyi Ferencz-ben, kit az igazgató-választmány egy év előtt vett fel kebelébe, a hazai oklevéltan és családtörténet kiváló, lelkiismeretes és kötelességtudó munkása vált ki sorainkból, ki élete alkonyán is szünni nem akaró buzgalommal élt tudományos feladatainak és épen az utolsó években jeles családtörténeti munkával ajándékozta meg irodalmunkat. És mit veszitettünk Pauler Gyulá-ban, a hazai történetirás egyik 186vezéralakjában, a ki a maga elé tüzött magasabb históriai feladatok mellett is talált módot és időt magának, hogy tényleges részt vegyen társaságunk belső életében, azt e helyen fejtegetnem szükségtelen. Az igazgató-választmány mindkét jeles halottunk emlékét megörökítette jegyzőkönyvében; Pauler Gyula felett annak idején a társaságban tartandó emlékbeszéd is módot fog nyujtani kegyeletünk adójának lerovására.
A két elhunyt igazgató-választmányi tag helye közül az igazgató-választmány csak az egyiket töltötte be a nagygyülést megelőző ülésén: ifj. Kubinyi Miklóst választva meg tagjai sorába, a ki miként megboldogult rokona, szintén a családtörténet terén kifejtett munkásságával szerzett jogczimet e megkülönböztetésre. Társaságunk ügyvezetésében ezen kivül csak annyi változás történt, hogy a Magyar Nemzetségi zsebkönyv szerkesztői közül dr. Illéssy Jánost, a kit bokros elfoglaltsága kényszeritett a visszalépésre, a szerkesztői tisztben az igazgató-választmány bizalma folytán Pettkó Béla ig. vál. tag váltotta fel. Egyébként az igazgató-választmány és a tisztikar, báró Radvánszky Béla elnökünk vezetése alatt, kinek mandátumát mint évi nagygyűlésünk immár ötödizben volt szerencsés megújithatni, a régi létszámban szolgálta a társaság ügyeit.
Az igazgató-választmány az év folyamán 4 rendes és 1 rendkivüli ülést tartott.
Február 26-ikán tartott évi első rendes ülésén tárgyalta a számvizsgáló bizottság jelentése alapján az 1902. évi zárószámadásokat és megállapitotta az évi költségvetési előirányzatot.
A zárószámadások adatai szerint bevételeink az előző év végén 8441 kor. 21 fillérrel, kiadásaink pedig 8130 kor. 58 fillérrel, zárultak; a vagyonállás 31,110 kor. 63 fillérnyi összeget tüntetett fel Ez évi költségvetésünk 8035 kor. 63 fillér bevétellel és 7982 kor. kiadással állapittatott meg.
Tavaszi és őszi rendes üléseink a folyó ügyek elintézésének voltak szentelve; a november 26-ikán tartott, ez évi utolsó igazgató-választmányi ülés főtárgya pedig az igazgató-választmány kiegészítése és a számvizsgáló bizottság kiküldése volt.
A folyó ügyek sorában a Magyar Nemzetségi Zsebkönyv második része, a Nemes családok folytatólagos kiadásának ügye az egész év folyamán az első helyet foglalta el, s a rendes üléseken kivül az igazgató-választmány junius havában rendkivüli ülésben foglalkozott e fontos vállalat ügyeivel. Ezen az ülésen ment végbe az uj társszerkesztő megválasztása s ugyanekkor állapittatott meg azoknak a nemes családoknak jegyzéke, a melyek a zsebkönyv nemesi részének I. kötetébe fel fognak vétetni. Hogy a családtörténeti és nemzedékrendi adatok gyűjtése és feldolgozása serényen folyik, arról az igazgató-választmánynak ifj. Reiszig Ede szerkesztő jelentéseiből állandóan volt alkalma tudomást szerezhetni, s e jelentésekből reményt meritett arra, hogy a munka kézirata a jövő év első felében sajtó alá lesz adható.
Rendes gyüléseinken Csoma József, Karácsonyi János, Tóth-Szabó Pál és Ghyczy Pál tagtársunktól olvastattak fel értekezések a heraldika és genealogia köréből; felolvasásra került még néhai Berzevzicy Edmund dolgozata a Berzeviczy család czimeréről, Varjú Elemér s ifj. Reiszig Ede pedig hat eredeti középkori czimeres levelet mutattak be megfelelő magyarázatok kiséretében. A felolvasó értekezések egy kivételével már megjelentek a Turulban s alább lesz alkalmunk tárgyaikat ismertetni.
Folyóiratunkból a mult évi nagygyűlés óta az 1902. évi 4. füzet s a jelen évi 1–3. füzet jelent meg, a jelentést tevő titkár és Varjú Elemér igazgató-választmányi tag szerkesztésében, a rendes gyakorlat szerint az évszakok által határolt időközökben. Közleményeinkben ezuttal is a genealogiai kutatásoknak jut a főszerep.
Az e szakot felölelő dolgozatok között első helyen emlitem fel azokat, a melyek a hazai genealogia legérdekesebb, köztörténelmi vonatkozásokban leggazdagabb, és anyagában jóformán kimerithetetlen kérdésének, a régi magyar nemzetségek történetének tisztázását tűzték ki feladatukul. Ezek közé tartozik Kubinyi Ferencz nemrég elhunyt tagtársunk «A Záh és Zák nemzetségek» czimü dolgozata, melyről már tavalyi jelentésemben volt alkalmam megemlékezni. Ez az értekezés teljesen megállapitja a különbséget a két egymáshoz annyira hasonló nevet viselő nemzetség között, feldolgozza nemzedékrendi adataikat, s genealogiai pontossággal mutatva ki a helyet, mely az I. Károly ellen elkövetett merénylet hősét a Záh nemzetség családfáján megilleti, egyuttal kiterjeszkedik e merénylet történetére is és teljes világosságba helyezi annak inditékait és lefolyását.
Dr. Wertner Mór szorgalmas genealogusunk «Megjegyzések a Magyar Nemzetségek a XIV. század közepéig czimü munkára» czikksorozata ujabb közleményében folytatja azon adalékai közzétételét, a melyekkel Karácsonyi János alapvető nagy munkájához kiván kiegészitésekkel járulni, s melyek értékére és jelentőségére már mult évi jelentésemben reámutattam. A Turul legutolsó füzetében megjelent közleménye a Rad, Rozsd, Salamon, Szále, Szalók, Szente-Mágócs, Tardos, Tekele és Tétény nemzetségekhez közöl nemzedékrendi adalékokat.
E nembeli közléseit egésziti ki «A ruszkai Dobó, a Palócz és a ruszkai Bátor család közös leszármazása» 187czimű dolgozata, már czimével elárulva tartalmát és a feladatot, melynek megoldását a buzgó szaktudós e czikkben maga elé kitüzött.
Ugyanő a Margit-legenda genealogiai és földrajzi adatait ismertetve, és 33 család – illetve helynév – azonosságát állapitva meg, az Árpádkor végének családtörténeti és helyrajzi viszonyait világitja meg sok érdekes adalékkal. Fejtegetéseihez egyes neveknél Bartal Béla járult kiegészitésekkel.
Dr. Karácsonyi János jeles genealogusunk «Igmánd-nembeli Vajda Lőrincz és Csete Lőrincz» czimü kis közleményében Wertner Mór-nak e két nevet viselő személy azonossága felől táplált kételyeire válaszol és e kérdés tárgyalásánál elkövetett tévedéseit helyreigazitja.
Ugyanő «Két váradi püspök vezetékneve» czimü dolgozatában a nemzetségi szervezet felbomlását követő korszak családainak történetéhez és egymással való összeköttetéseihez szolgál adatokkal. Közléséből megtudjuk, hogy az a Demeter püspök, a ki 1345-től 1373-ig ült a váradi püspöki széken, s a ki Kolozsvári Márton és György müvészek által Szent-István, Szent-László és Szent-Imre szobrait elkészítteté, az ama korban előkelő szerepet vivő Futaki család sarja volt; Lukács püspök pedig, a ki 1397-től 1406-ig, tehát éppen a nápolyi párt mozgalmai idején viselte a püspöki méltóságot, s a ki alatt 1403-ban Váradon a hires detronizálási jelenet lefolyt, a régi Bodrogmegyében honos Szántai, vagy Morhátszántai családból származott.
Kállay Ubul ig.-vál.-tag. a Csák nemzetség zarándmegyei ágáról és az Aba-nemzetség lőrinczi ágának nemzetségrendjéről szóló közleményeiben szintén a középkori családtörténet egyes homályos kérdéseire igyekszik némi világot vetni. Ugyanő «Nehány oklevélről» czimü czikkében dr. Karácsonyi János-nak a hamis, hibás keltü és keltezetlen oklevelekről készitett jegyzékéhez járul helyreigazitó és kiegészitő adalékokkal.
Zarándi A. Gáspár nagy fáradsággal készült összeállitása Ferencz Ferdinánd főherczeg trónörökös őseiről a genealogiai kutatások ama rég ismert eredményét erösiti meg uj adatokkal, hogy a mai uralkodó családokat sokszoros vérségi kapocs fűzi össze egymással. A tanulmány irója kimutatja, hogy a magyar trón leendő örököse öt család kivételével a jelenleg Európában uralkodó összes családokból birja őseit, s a mi reánk magyarokra különösebb jelentőséggel birhat, az uralkodó házak mindegyike egytől-egyig Árpád vére. Kimutatja azt is, hogy Ferencz Ferdinánd főherczeg Bajor Ottó és a Hunyadiak kivételével az Árpádokat követő többi magyar királyi családoknak is, a Prsemislidáknak, az Anjouknak, Luxemburgoknak, Jagellóknak és Szapolyaiaknak vérszerinti leszármazója.
Az ujabb korbeli családtörténet szintén számos érdekes dolgozattal volt folyóiratunkban képviselve. A «Jegyzetek a Chicheri Ormosok és a Ludányi Bayak családtörténetéhez» czimű közlemény Bay Ilona tagtársunk tollából az Ormos család középkori és ujabb története között keresi az összekötő kapcsokat és annak a Bay Ferencznek élete folyását tárgyalja, a ki Szabó István oldala mellett részt vett Eger város védelmében s ezzel további emelkedésének alapját lerakta.
Lehóczky Tivadar ig.-vál. tag a Döbrentei család történetét irta meg, melyhez irodalmunk kiváló alakja, Döbrentei Gábor is tartozott.
A kihalt Gyöngyösi Nagy családnak Mocsáry István által megirt története egy katonai téren jeleskedő régi magyar család emelkedését igazolja abból az időből, midőn a török ellen való hadakozás a legjobb alkalmat nyujtotta a nemesség és vagyon szerzésére.
A Váradi és Micskei Baranyi család története és leszármazása Zoltai Lajos-tól egy Debreczen város történetében harmadfélszáz éven át nagy szerepet játszott nemesi család sorsával ismertet meg s egyuttal tanulságos képet nyujt arról a befolyásról, a melyet a királyi városokban megtelepedett nemesek a XVII. és XVIII században a városi élet szinvonalának emelésére gyakoroltak.
Érdekes genealogiai kuriozum a «Talmi Rákóczyak» czimü, Antonides irói név aláirásával megjelent kis közlemény, mely a genealogiai hamisitások egy különös esetével ismertet meg bennünket, az olasz Stragazzi család ama törekvésével, hogy magát II. Rákóczi Ferencz egy állitólagos, a valóságban soha nem létezett Angelo nevü testvére utján a fejedelmi Rákóczy családdal összekösse s ennek alapján magának a Rákóczy név s a makoviczai és munkácsi herczegi és a sárosi grófi czimek használatát biztositsa.
A hazai családtörténeti irodalomnak ez évi legkiválóbb termékével, Éble Gábornak a Dessewffy család történetét tárgyaló nagy munkájával Varjú Elemér szerkesztőtársam külön czikkben foglalkozott, s e munka, mely úgy tartalmára, mint pompás kiállitására nézve párját ritkitja szakirodalmunkban, tényleg megérdemelte, hogy terjedelmesebb tanulmány révén mutattassék be az olvasó közönségnek. Az ismertetés, mely a család történetéről rövid vázlat alakjában nyujtott világos áttekintést, behatóan tárgyalta a Dessewffyek czimeresleveleit, kezdve az 1525. évi pompás armálison, melynek kettős lapot betöltő hasonmása a Turul ez évi folyamának legérdekesebb melléklete, egész az 1756-iki bárói diplomáig.
A családtörténeti és czimertani kutatások sokszoros 188összefüggését illusztrálja Csoma József ig.-vál. tagnak Kont Miklós nádor czimeréről szóló közleménye, melyben kiváló heraldikusunk uj heraldikai adalékokkal támogatja Botka Tivadar ama felfedezését, hogy Kont Miklós nádor, az Újlakiak őse, nem a Héder nemzetségből, hanem egy Göge nevü, valószinűleg szláv eredetű főurtól származik, és hogy a Pálffy herczegi és grófi család, melyet a hagyomány Kont nádortól s általa a Héder nemzetségtől származtatott, sem a nádorral, sem a Héderekkel nem áll leszármazási viszonyban.
Általános érdekkel bir s az ujabbkori heraldikai irodalom számottevő termékei közé sorozható R. Kiss István «Természetes ábrázolás az 1526. év előtti magyar czimerekben» czimü terjedelmes dolgozata, mely a magyar heraldika egyik régen vizsgált, de teljesen még fel nem deritett különösségét tette tanulmány tárgyává. A hazai czimerek már a XIV. században mutatnak némi nemzeties jellemvonást: feltünő bennök a természetességre való törekvés. Valószinűleg fajunk egyenes, a rendkivüliségeket nem kedvelő gondolkozása nyilatkozik meg czimereink ezen sajátságában, a mely a XV. század folyamán válik a legfeltünőbbé. A természeteshez való hajlás – a czikk irója szerint – háromféleképen jelentkezik a czimerekben; lehet a czimerek tárgya maga természetes, a mellett az ábrázolás módja a heraldikai izlésnek megfelelő, máskor a tárgy egészen czimerszerü, de naturalisztikus módon van a czimerben feltüntetve; végre lehet a természetes tárgy természetes kivitelben alkalmazva. Bár a heraldika kivánalmainak az utolsó csoport felel meg legkevésbbé, nálunk mégis ez a leggazdagabb; nevezetesen ebbe tartoznak a XV. század végén s a XVII. század elején készült, művészi szempontból igen kiváló armálisokban fenmaradt czimereink. A tartalmas értekezéssel nem tekinthetjük még a kérdést teljesen megoldottnak, de ez mindenesetre alapul fog szolgálni a jövendő kutatásoknak.
Néhai Berzeviczy Edmund tagtársunknak a Berzeviczy család czimeréről szóló posthumus munkája, mely az igazgató-választmány egyik ülésének felolvasási tárgyát is képezte, okleveles és sphragistikai adatok alapján világitja meg e régi nemes család czimerének keletkezését és a különböző fázisokat, a melyeken annak fejlődése a későbbi rangemelések révén keresztül ment. A Berzeviczyeknek a család eredetére visszamutató ősi czimere abban az alakjában, a mint Berzeviczy Péter tárnokmester berzeviczei siremlékén megmaradt, a sárkányrend jelvényével köritve, az 1559. évi armálisban királyi szentesitést nyert; de a család másik ágának egy évvel később, 1560-ban kapott czimeradományában már jelentékeny módositást szenved. Ez a kettős czimeradományozás állandó zavart idézett elő a családi czimer használatában, melyet az 1579-iki lengyel és az 1775-iki magyar bárói rangemelések még jobban összebonyolitottak. Berzeviczy Edmund tanulmányának főczélja a kérdés történetének tisztázása mellett odahatni, hogy a zavar megszünjék, a mit az által vél elérhetőnek, ha a család két ágának leszármazói a czimerhasználatot illetőleg egységes megállapodásra jutnak.
Eredeti középkori armálisaink közül ez évben hármat mutattunk be szives hasonmásban olvasóinknak. Varjú Elemér szerkesztőtársam a Kulpi család 1443-iki czimereslevelének ismertetésével a magyar heraldikai emlékek egy ritka sorozatának, I. Ulászló király czimeradományainak gyér számát növelte új adalékkal; a czimerlevél eredetije az országos levéltárban őriztetik. Dr. Dőry Ferencz a Sirokai, Fricsi, Hedri és Bertóti családnak V. Lászlótól 1456-ban kapott czimereslevelét ismerteti, mely báró Ghillány Imre ajándékából nemrég került az országos levéltárba. Ez armális különös jelentősége abban áll, hogy az Aba nemzetségből származó czimerszerzők czimerében ez ősrégi nemzetség eredeti czimerének alakját és szineit őrizte meg számunkra. Végül Áldásy Antal tagtársunk a Gelyei családnak II. Lajostól 1522-ben kapott s a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött czimeréről közölt ismertetést, mely czimernek az kölcsönöz különös érdeket, hogy a külföldön is ritka, hazai heraldikánkban csak egyszer szereplő kentaur van benne czimeralakul alkalmazva. Ezeken kivül még hat eredeti czimerlevél került üléseinken Varjú Elemér és ifj. Reiszig Ede tagtársaink magyarázatai kapcsán bemutatásra; ezek: Bocskai István 1414-iki, Keszői Jakab 1415-iki, Hoffmannstor Miklós 1454-iki, Becz Jakab 1457-iki, Szepesi György szintén 1456-iki és a Sáfár és Pöstyéni családok 1520-iki czimereslevelei, melyek czimerképei a Turul által megkezdett gazdag sorozat gyarapitására vannak kiválasztva.
III. Frigyes császárnak Steudlin Henrik részére 1456-ban adott czimereslevele, melyet Dudás Gyula tagtársunk ismertetett, nem bir magyar vonatkozással s közlésére csak az adott alapot, hogy magyar tulajdonban őriztetik.
Egyik V. E. irói jegyet használó tagtársunk «Arczképes armális 1619-ből» czim alatt Győri Literáti Mátyásnak II. Mátyástól 1619 február 9-ikén kapott czimerét ismertetve, a magyar heraldikában eddig magában álló esetre hivja fel a figyelmet, a melyben t. i. az armális a király által adományozott czimerképe mellett a czimerszerző képmását is megörökiti.
Sörös Pongrácz tagtársunk a Dienesdyek Rudolftól 1581-ben kapott czimereslevelének ismertetésével, egy névtelen közlemény a Váradi Ónody család 1647-ben I. Rákóczy Györgytől kapott czimerének s végül Zoltay Lajos Mártonfalvi György 1666-ban Apafi Mihálytól kapott czimerének közlésével a Siebmacher 189féle magyar czimereskönyvhöz járultak kiegészitésekkel; az utolsó helyen emlitett czimernek érdekességét emeli, hogy a czimeralakul benne szereplő férfi, kezében könyvvel és irótollal, minden valószinűség szerint a czimerszerzőnek, a debreczeni ref. kollégium rektorának képét ábrázolja.
E helyütt kell megemlékeznem Ghyczy Pál tagtársunknak legutóbbi ülésünkön felolvasott érdekes dolgozatáról, mely Gelre XIV. századi herold czimereskönyvének magyar vonatkozásaival ismertetett meg bennünket és a Turul egyik legközelebbi füzetében fog napvilágot látni. Az élő heraldika e ritka becsü emléke, mely a brüsszeli kir. könyvtárban őriztetik, majdnem az egész keresztény világra kiterjeszkedő czimergyüjteményt foglal magában; magyar vonatkozásai közül, melyek megbecsülhetetlen adatokat nyujtanak középkori czimertárunkhoz, csak Nagy Lajos király czimerét emlitem meg ezuttal.
A történeti segédtudományok másik fontos ágának, az oklevéltannak határait érinti dr. Tóth-Szabó Pál terjedelmes és nagy gonddal irt dolgozata, melyben a jászói konventnek mint hiteles helynek középkori történetét irva meg, a magyar jogélet fontos tényezőjének, a hiteles helyeknek szerepét világitja meg úgy köztörténeti vonatkozásaiban, mint a jogi és diplomatikai gyakorlat fejlődése szempontjából; s ismerteti egyuttal a konventnek a középkorban használt kétféle pecsétjét.
Szentpéteri Imre «Hédervári Imre 1447-iki felmentő levele» czimü czikkében, mely még a mult év folyamán került felolvasásra, annak a nevezetes oklevélnek közjogi, diplomatikai és sphragistikai jelentőségével foglalkozik, melyben az országos rendek 1447 szeptember 20-ikán elismerik, hogy Buda várát Hédervári Imrétől, az 1447 július havában elhunyt Hédervári Lőrincz nádor fiától átvették és Hunyadi János kormányzó gondjaira bizták. Az oklevelet, melynek eredetije a gróf Khuen-Héderváry-család hédervári levéltárában őriztetik, a kormányzón kivül 10 főpap, 35 főur és birtokos nemes, Magyarország 35 megyéjének 117 követe és Szlavóniának 6 követe állitotta ki és az országos rendek s a kormányzó pecsétjén kivül 23 egyházi és világi főur látta el pecsétjével. Az a körülmény, hogy az oklevél élén annak kiállitóiként az országgyülés összes résztvevői fel vannak sorolva és a megerősitő pecsétek száma tanuságot tesz arról a nagy fontosságról, melyet az ország rendei ez eseménynek tulajdonitottak. A 25 pecsét közül 16 maradt meg többé-kevésbbé felismerhető állapotban. Az érdekes tanulmány szerzője nagy apparátussal ismerteti e pecsétekben reánk maradt sphragistikai és czimertani tanulságok fontosságát s az azok élén álló pecsétnek az országos rendek pecsétjének ismertetésénél figyelemreméltó közjogi fejtegetésekre talál alkalmat, kimutatva, hogy azon három pecsét közül, a melylyel az országos rendek az 1445–1452. évi interregnum ideje alatt álltak, az ez oklevelen használt pecsét volt az, a melyek az országos rendek legfőbb középponti hatalmát s ezen hatalomnak egységes voltát jelképezte.
Gárdoznyi Albert tagtársunknak I. Károly király gyürüpecsétjéről szóló dolgozatáról már a mull évi jelentésben volt alkalmam megemlékezni. E dolgozat befejező része, mely a Turul mult évi utolsó füzetében jelent meg, megállapitja, hogy azon gyürüs pecsét, melylyel I. Károly király III. Endre okleveleit megerősitette, nem azonos azzal, melylyel később a saját okleveleit megpecsételte; továbbá, hogy I. Károly király özvegyének gyürüpecsétje sem azonos az emlitettel, a mint azt Pray állitotta, hanem egészen más pecsét; s e fejtegetései kapcsán részletesen ismerteti az özvegy királyné kanczelláriájának gyakorlatát.
Miként a folyóiratunkban megjelent önálló értekezések és kisebb közlemények a társaság müködési körébe bevont tudományszakok minden ágát felölelik s a mult idők minden korszakából a tudományos kutatások becses anyagát hozzák napvilágra, épúgy igyekeztünk szakirodalmi rovatunkban megismertetni olvasóinkat a társaságunk kebelén kivül folyt szakbeli munkásság eredményeivel. Könyvismertetéseink, avatott szakemberek tollából, beható recensio alakjában s a hol szükséges, kritikai megjegyzések kiséretében a szakirodalom számos jelentősebb termékéről megemlékeztek; s ekként folyóiratunk eddigi irányához hiven ezuttal is hű képét nyujtja a magyar heraldika és genealogia s a velük kapcsolatos történelmi segédtudományok fejlődésének.
Társaságunk anyagi eszközeiről, a módról, melylyel azok a társaság czéljaira felhasználtattak s vagyoni állásunkról a pénztárnok jelentése lesz hivatva számot adni s ebbeli eljárásunk birálata alapszabályaink értelmében az igazgató-választmány feladatát fogja képezni.
Immár két évtizedre visszanyuló hagyományok szabják meg a kereteket, a melyek között társaságunk ügymenete és tudományos működése mozog. Azok az adatok, a melyekkel jelentésem a most lefolyt társulati év történetét feltüntetni igyekezett, oly munkásságról adnak képet, mely a hagyományok által kijelölt irányban, nem terjeszkedésre törekedve, hanem eszközeinek intenziv felhasználásával véli legjobban megoldhatni a reá váró feladatokat. A belterjes munkásság eredményei mennyire felelnek meg a hozzájuk füzött várakozásoknak, a felől a tisztelt nagygyűlés van hivatva itéletet mondani. A társaság vezetői ezt az itéletet már akkor is kedvezőnek tekinthetik, ha ez évet munkássága jelentőségének tekintetében az előző husz esztendőhöz sorozza, amaz ismételten konstatált 190tény ujból való beigazolásául, hogy a Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság, mely 21 év előtt a hazai családtörténet és czimertan s a velük rokon tudományágak ápolására alakult s e czélra az összes hazai szaktudósokat s mindazokat, a kik e tudományszakok iránt érdeklődnek, kebelében egyesiteni s a zászlai alatt való munkálkodásra megnyerni kivánta, ebbeli czélját elérte és ma, a harmadik évtized kezdetén, mint czéljaiban és azok elérésére szolgáló eszközeiben egyaránt konszolidált intézmény felel meg rendelkezésének.
Kérem a mélyen tisztelt nagygyülést, hogy jelentésemet tudomásul venni méltóztassék.
Budapesten, 1903 deczember 10-ikén.
Dr. Schönherr Gyula
titkár.
titkár.
