MEGJEGYZÉSEK A «MAGYAR NEMZETSÉGEK A XIV. SZÁZAD KÖZEPÉIG» CZIMÜ MUNKÁRA.
MEGJEGYZÉSEK A «MAGYAR NEMZETSÉGEK A XIV. SZÁZAD KÖZEPÉIG» CZIMÜ MUNKÁRA.
(Negyedik közlemény.)*
A harmadik közlemény az 1902. évf. 128. és köv. lapjain jelent meg.
Rád. Kornél fia Konrád neje 1260-ban Ziráki Absolon és Szemerei Bázs (Bos) leányának leánya, Erzsébet.* Ezen «Zirak» alatt minden valószinűség szerint a Somogymegyében 1450-ben szereplő Zyrok értendő.*
Fejér, VII/III. k. 39. 1.
Csánki, II. k. 599. 1.
A mi pedig Szemerei Bázs-t illeti, megjegyzendő, hogy a Szemere nemzetségben ily nevü családtag ugyan létezett, kinek fia, Bertalan 1281-ben szerepelt, de hogy – mert Szemere helység (1454-ben) Somogymegyében is létezett – jelen esetben e Bázs-t nem a Szemere nemzetség sarjának, hanem sómogymegyei birtokosnak tartjuk.
Rátót. II. Gyécsa országnagyjai között. bizonyos 126Róland is szerepel.* Tekintettel arra, hogy e név többnyire a Rátót nemzetségben divott, feltételezhető, hogy ezen országnagy is e nemzetség tagja.
Fejér, II. k. 88. 1.
Wenzel (III. k. 186. 1.) egy okmányt ad ki, a mely – sajnos – éppen a két legfontosabb helyén hézagosan van közzétéve. Tartalma az, hogy ... lt nb. Benedek fia Grab a somogymegyebeli kéthelyi királynéi népeket az ugyanazon megyében fekvő La... nevü örökös földjének elfoglalásától tiltja s hogy Lőrincz nádor és Somogymegye főispánja 1268-ban Grab tulajdonjogát elismeri. Ha a nemzetség neve itt tényleg az lt betükkel végződik, akkor csak a Tibolt vagy Ratolt nemzetségről lehet szó. Tibolt mellett szólna a Grab név, de miután tudjuk, hogy a Ratold nembeliek 1283-ban a somogymegyei Laapa nevü birtokot az ugyanazon nembeli Mátyásnak átengedik,* sokkal helyesebben járunk el, ha a fentebbi okmányban szereplő birtokot Lápá-nak, tulajdonosát pedig Ratold nb. embernek vesszük.
Wenzel; XII. k. 383. 1.
A Gyulafi-ágra vonatkozólag megjegyzendő, hogy a róla szóló állitások és levezetések – a mint azokat a könyv adja – nem mindenütt fogadhatók el, a mi különösen a II. Balduint megelőző családtagokról áll.
1213-ban bizonyos Bágyon (Bagyn, Bagun) Fejérmegye főispánja,* de még ugyanazon évben követi őt Majs fivére Miklós, mely változás kétségkivül Gertrud királyné meggyilkoltatásával áll összefüggésben. Csak 1233-ban akadunk megint egy ily nevü országnagyra, a mennyiben egy Bágyon 1233. és 1234-ben a királyi pohárnokmester,* 1235-ben, de még II. András alatt, ugyanő Mosonmegye főispánja.* IV. Béla trónraléptével 1235-ben egy Balduin a pohárnokmester.* Meddig viselte tisztjét, nem ismeretes; annyi áll, hogy 1238-ban Ludány nb. Bagamér a pohárnokmester.* 1240 márczius 21-én Balduin Vasmegye főispánja* (1239-ben még Buzád-Hahót nb. Hahót az), és ez állást 1243 január 29-től 1244 junius 15-ig viseli.* Még 1244-ben átveszi azonban Nyitra vármegye főispánságát (okt. 31-én);* 1245 ápr. 26-án ismét Vasmegye főispánja,* de az illető okmány kétségkivül – hacsak nem hamisitvány, a mit nem tartok valószinünek – még – 1244-re esik. Annyi bizonyos, hogy 1245 decz. 12-én Güssingi Henrik Vasmegye főispánja.* Vasmegyében 1244 után Balduin nevü főispánt már nem találunk; de 1247 jun. 2-án egy Bágyon megint kir. pohárnokmester és Bányamegye főispánja, ki mind a két méltóságot még 1251 nov. 24-én is viseli; 1254 jun. 28-án azonban csak pohárnokmester;* azután a legközelebbi pohárnokmesterre (Győr nb. Óvári Konrádra) csak 1260-ban bukkanunk, így tehát meg nem állapithatjuk, vajjon megmaradt-e Bágyon 1254 után is ezen állásban?
Wenzel, 1. k. 135. 1., VI. k. 360. 1., XI. k. 119. 1.
Fejér III/II. k. 329., 366. 1. Hazai Okmánytár IV. k. 19. 1. Knauz, I. k. 296. I. Wenzel, I. k. 304. 1., VI. k. 518., 521., 552. 1., XI. k. 258. 1.
Wenzel, VI. k. 568. 1.
Fejér, IV/I. k. 27. 1.
Ugyanott 111. 1.
Fejér, IV/III. k. 552. 1.
Hazai okmánytár, IV. k. 31. 1. Wenzel, VII. k. 133., 157. 1.
Wenzel, VII. k. 170. 1.
Wenzel, XI. k. 340. 1.
Fejér, IV/I. k. 388. 1.
Fejér, IV/I. k. 454 1., IV/II. k. 218. 1. Wenzel, VII. k. 320. 1., XII, k. 691. 1.
Valószinünek tartom, hogy a Bágyon név nem más, mint a Balduin magyaros változata. Az 1213-ban szereplő Bágyon fejérmegyei főispán aligha azonos a husz évvel később szereplő pohárnokmesterrel; lehet hogy az utóbbinak az atyja. De ha szemügyre vesszük, hogy egy Bágyon II. András alatt még 1235-ben pohárnokmester és ugyanazon évben IV. Béla alatt egy Balduin az, nagyon közel fekszik annak feltételezése, hogy a két pohárnokmester egy és ugyanazon személy, genealogiai viszonyait azonban az eddig ismert okmányok meg nem világitják.
Szerzőnk szerint I. Balduin az 1235-ben felmerülő pohárnokmester az 1240-től 1244-ig szereplő vasmegyei főispánnal azonos és Ratold nb. Gyula országbirónak – kit 1214-től 1239-ig ismerünk – fia. A pohárnokmesternek a vasmegyei főispánnal való azonossága ellen senkinek sem lehet alapos kifogása; annál inkább lehet arra nézve, hogy e Balduin Gyula országbirónak a fia volt. Szerző ezt oly határozottsággal állitja, mintha 127forrása ezt kétségkivüli módon bebizonyitotta volna. Azonban egyetlen forrása: Wenzel (X. k. 328. 1.) csak azt mondja, hogy Rátót nb. Roland országbiró 1247 okt. 28-án (a kelet csak ezen időre helyezhető) tanusitja, hogy Osl nb. Tamás az ugyanazon nb. Benedektől ennek sopronmegyebeli széplaki birtokrészét megvette, hogy Benedek «Balduino Comiti filio Jule comitis» bizonyos összeggel adósa volt és hogy a vevő ezen adósságot a Budán jelenvolt Balduinnak kifizette. Ha már most fontolóra vesszük, hogy a Rátót nemzetség sem Vas-, sem Sopronmegyében akkor nem volt birtokos s hogy Roland országbiró, ha Balduin a Rátold nemből származott, ezt kétségkivül rokonának nevezte volna, akkor jogositva vagyunk kimondani, hogy sem Balduinnak Rátótnembeli volta, sem pedig az, hogy atyja alatt Gyula országbiró értendő, nincs bebizonyitva. Itt csak pusztán egy teljesen ismeretlen, meg nem határozható Gyula fia Balduinnal van dolgunk. Még tovább megyek és felemlitem, hogy 1235-ben IV. Béla okmányának záradékában «Jula de Ratholth» mint országbiró és Csanádmegye főispánja és egynehány sorral lejebb Balduin mint pohárnokmester szerepel.* Ha utóbbi az országbiró fia, akkor az okmány ezt minden valószinüség szerint kiemelte volna. De én még a «de Ratholth» jelzőt is – mely a veszprémmegyei Rátót helységre mutatna – határozottsággal hibásnak mondom. A tiszta családnevet ilyen szabatossággal nem szokták a királyi okmányok záradékai akkori időben megjelölni. Az eredetiben kétségkivül «Jula fratre Ratholth» vagy esetleg «Jula de genere Ratholth» állt, a mint egynehány sorral lejebb «Demetrio de genere Aba» áll.
Fejér, IV/I. k. 27. 1.
Hogy azon Balduin, ki 1246-ban a nógrádmegyei Fülek vár szomszédságában lakott, a Gyulafiak őse, azt elfogadhatjuk. Annál is inkább, mert a szerző által felhozott indokon kivül még egyebet is találunk. A Gyulafiak tudnillik 1341-ben azt mondják, hogy többek között a gömörmegyei Chamatelke az ő örökös birtokuk.* Pedig már 1240-ben IV. Béla a hütlen Bánk bán tulajdonában volt Gortva és Chamafölde nevü gömörmegyei birtokokat Tűrje nb. Gyércsának adja és a Chamafölde melletti Vidaszófő és Szelczepataka táján Balduin comes volt a birtokos.*
Anjoukon okmánytár, IV. k. 151. 1.
Hazai okmánytár, VIII, k. 36, 37. 1.
Hogy e Balduinnak fiai azon Gyula, ki Csák nb. Kunigundot (Kingát) nőül vette s azon Balduin, ki 1283-ban a veszprémmegyei Rátót részbirtokosa, ezt – bár az okmányokból nem tünik ki – bátran elfogadhatjuk. Azt pedig, hogy éppen ezen Gyula lett légyen az 1278-ik évi országbiró, a mint ezt szerző határozottsággal állitja, egyetlen egy forrás sem bizonyitja. Wenzel (XII. k. 234. l.) nem nevezi meg atyját és Rátóton Roland bán is birtokolt; sokkal valószinübb tehát, hogy e bán, kit ő «frater carissimus»-ának nevez, édes fivére volt. Majdnem bizonyosra vehető az is, hogy ezen országbiró azon Gyulával azonos, ki 1275 sept. 27-én királyi pohárnokmester* és igy szerzőnek azon állitása, hogy ő az 1279-ben szereplő bakonyi ispánnal azonos, csak hozzávetésnek veendő. 1270-ben Csák nb. Csák bán már Bakonymegye örökös főispánja, 1281-ben pedig unokaöcscse Demeter az, igy tehát kézzelfogható, hogy Balduin fia Gyula 1279-ben csak e megye alispánja volt és hogy mint ilyen, a főispán leányának kezét nyerte el. Nézetem szerint a Rátót nb. Gyulafiak régebbi genealogiáját csak azon kiadatlan okmány képes megvilágitani, melynek erejével IV. László nekik 1274-ben a zalamegyei (Gyula-) Keszőt adományozza. Ezen, 1274 május 23-án kiállitott okmány kivonata a következő: László király Keszőnek nevezett udvarnoki birtokot malmokkal, szőlőkkel és minden egyéb tartozékaival «Magister Gyula filius comitis Balduini (juv)enis nostri»-nek adományozza örökhagyási joggal azon hű szolgálatokért, melyeket ugy atyjának, István királynak, mint neki tett. A mikor ugyanis atyja halála után (IV. László) trónra jutott, a cseh király László kiskoruságát használva fel, Győr várát elfoglalta. A vár visszafoglalására László sereget indított. Az ostromnál Gyula vitézül harczolt István nevü fivérével együtt, ki e harczban elesett, egyszersmind harczosaik közül hat megöletett és nagyon sokan sulyosan megsebesültek. Majd mikor a 128jogtalan támadás megtorlása végett Csehország megtámadására magyar sereg ment, Gyula mester Laa vára alatt, a hová a cseh király menekült, vitézül harczolt, a mint László a báróktól értesült. Gyula mester ennyi szolgálata elismeréseül és főleg István nevü fivérének és harczosaiknak haláláért László neki adja Keszőt, melynek birtokába comes Gregorius de Lyuter (= Litér) királyi ember által a veszprémi káptalan közremüködése mellett beiktatta.* A mi pedig László hivataloskodását illeti, azt találjuk, hogy a közpályán bizony már 1360 előtt is müködött, a mennyiben 1355 márcz. 26-án Barsmegye főispánja, diósgyőri és dédesi várnagy, 1356 jan. 17-én pedig csak Barsmegye főispánja volt.*
Fejér, V/II. k. 270. 1.
Veszprémi káptalan magánlevéltára «Gyulakeszi 4» alatt őrzött oklevele, melynek kivonatát Dr. Lukcsics József, veszprémi püspöki könyvtári őr úr szivességének köszönöm. Fogadja e helyen is őszinte hálám kifejezését.
Anjoukori okmánytár, VI, k. 278., 421. 1.
I. Domonkosra megjegyzendő, hogy 1246-ban Fülek szomszédságában fentebbi Balduin mellett egy Aniad nevü birtokban Domonkos mester is előfordul,* a miből igen nagy valószinüséggel tünik ki, hogy a tárnokmester 1246-ban még élt. Az azonosság az által van támogatva, hogy ugyanazon Pok nb. Móricz, ki 1246-ban Füleket kapta, Domonkos tárnokmester leányát birta nőül. Hozzájárul még, hogy Domonkos tárnokmester 1240-ben a Fülek szomszédságában lévő Gortva birtok statuálásánál mint királyi ember működik.*
Fejér, IV/I. k. 407. 1.
Hazai okmánytár, VIII. k. 36. 1.
I. Roland nádor-bánt szerző e Domonkos tárnokmester fiának mondja, a mit Roland pecsétjével és az 1283-ik évi osztálylevéllel indokol. Elismerjük, hogy indokolása elég helyes és igy nem lesz fölösleges, ha Roland nádor atyjára vonatkozólag még egy érvet felhozunk. A székesfejérvári káptalan tanusitja 1258 nov. 10-én,* hogy Roland nádor Pozsonymegye főispánja és Móricz mester, királynéi udvarbiró és Nyitramegye főispánja a vatasomlyói birtokot 120 márkáért megvették. Tudjuk, hogy e Roland a Rátót, e Móric a Pok nemzetség tagja s igy első pillanatra nagyon is feltünőnek látszik, hogy e két egymással nem rokon férfi közös birtokszerzésbe bocsátkozott. Ha azonban megfontoljuk, hogy Ratold nb. Domonkos leánya éppen az itt nevezett Pok nb. Móricznak a neje, akkor rögtön értjük, hogy a két vevő között bizony valami rokonsági kapocs létezett és igy majdnem bizonyos, hogy Roland nádor Móricznak a sógora s ennek következtében Domonkos tárnokmesternek a fia.
Hazai okmánytár, VI. k. 60.1. (tévesen 1251.)
De van itt még egy másik rokonsági kapocs, melynek felderitése szerzőnek nem sikerült és melyet én – remélem véglegesen – a következőkkel akarok megvilágitani. Arról van t. i. a szó, hogy azon Lesták nevü szlavóniai bán izenkénti leszármazását megállapitsuk, ki János krónikás szerint a Rátót nemzetség tagja és 1361-ig ismeretes. Szerzőnk már most abból indul ki, hogy a krónikás e Lestákot akkori szokás szerint I. Loránt fiának mondja unokája helyett. Ezen unokaságot akként véli megmagyarázni, hogy a nemzedékrendi táblán e Lestákot és fivérét III. Domonkost I. Loránt nádor fia III. Rátót kérdéses fiainak veszi, miután arról, hogy e Rátótnak gyermekei lettek volna, tudomásunk nincs. Ezen feltevés azonban hibás. Igaz ugyan, hogy néhai Olivér tárnokmester fiai István ó-budai prépost, János, Roland, Miklós és Ferencz, továbbá néha Leustách bán fivére Domonkos 1366-ban a fejérvári János-lovagoknak a tolnamegyei Fadd és Halász nevü birtokokba való beiktatása ellen tiltakoztak* és hogy ennek következtében Leustách bán és fivére Domonkos megczáfolhatlanul Olivér fiai legközelebb rokonainak, tehát I. Roland nádor közvetlen leszármazóinak tekintendők, de a szerző által feltételezett levezetés helytelen.
Fejér, IX/VII. k. 246. 1.
A somogyvári konvent előtt 1320-ban Mátyás fia Loránd mester és Gunya mester között bizonyos követelések forogtak fenn, melyeknek értelmében Mátyás fia Loránd köteles volt nevezett Gunyának a somogymegyei Ecsény helységben 16 darab marhát visszaadni; ő azonban meg nem jelent.* 1323 jun. 17-én megidézteti a székesfejérvári konvent a somogymegyei Szőllősi Antal fiait és társaikat ugyanezen Gunya és 129társai ellen, mely alkalommal Mátyás fia Loránd a somogymegyei Lápa nevü lakóhelyén Gunya ellen megidéztetik.* 1323 jul. 8-án e Mátyás fia már világosan: Lápai Roland néven szerepel;* ugyanezt találjuk 1323 nov. 23-án, hol Szőllősi Antal fiai társaként szerepel.* Ha már most szemügyre vesszük, hogy a somogymegyei Lápa 1283-ban Roland bán fia Mátyás birtokába jutott,* hogy ugyanezen Mátyás fia Olivér még 1337 május 20-án e Lápán birtokol,* akkor mintegy varázsütésre megkapjuk a következő felvilágositást:
Zichy okmánytár, I. k. 178. 1.
Zichy okmánytár, 229. 1.
Ugyanott, 234. 1.
Ugyanott, 242. 1.
Wenzel, XII. k. 383. 1.
Anjoukori okmánytár, II1. 361. 1.
Roland nádor fia Mátyásnak Olivéren kivül még egy fia volt, kinek ő saját atyjának, a nádornak nevét, Rolandot adta. Miután a krónikás a tótországi Rátót nb. Leusták bánt egy Roland fiának nevezi és e bánnak fivére Domonkos 1366-ban Mátyás fia Olivér fiaival érdekközösséget vall, világos, hogy Leustách bán és fivére Domonkos nem I. Roland nádor unokái, hanem ennek dédunokái, minek következtében a következő leszármazást kapjuk:
Domonkos tárnokmester 1238–1246; Roland † 1277–78 nádor és bán; Leány férje: Pok nb. Móricz † 1269; Fiak; öregebb Rátót † 1266 körül; Mátyás 1278–1296; ifjabb Rátót 1278–1296; Lápai Roland 1320–1323; Olivér tárnokmester 1336–1357; István 1357; János 1382; Roland 1366; Leustách 1381; Miklós 1379; Ferencz 1381; Leustach bán 1350–1361; Domonkos 1366;
Porcz István fiáról (II. Domonkos-ról), a Pásztóiak őséről, szerző oly határozottsággal mondja, hogy István ifj. király udvarában pályafutását megkezdve sárosi főispán lett, mintha az általa használt forrás ezt megczáfolhatlanul bebizonyitaná. De nem igy áll a dolog. Knauz I. k. 572–573 1., melyre szerző hivatkozik, csak azt mondja, hogy Domonkos Sárosmegye főispánja, ki a Gömörmegyében fekvő Pogony nevü birtokot V. Istvántól megkapta, egy e birtok közelében fekvő szigetet az esztergomi érseknek átengedett. Ebből még nem meg lehet állapitani, hogy e főispán a Ratold nemzetséghez tartozott. Szerzőt – úgy látszik – azon körülmény inditotta erre, hogy Pogony a gömörmegyei Putnok táján fekszik és Putnok a Ratold nemzetség kezén volt. Miután 1270-ből Porcz István fia Domonkoson kivül a Ratold nemzetségnek más Domonkos nevü tagja egyelőre ki nem mutatható, magától értetődik, hogy a sárosi főispánságot erre a Domonkosra kellett vonatkoztatnia.
Ha e sárosi főispán nyomait – a mennyire ezt a rendelkezésemre álló források megengedik – szabatosabban követjük, egészen más eredményre jutunk.
Domonkos, Sárosmegye főispánja legelőször 1270 márcz. 5-én (a fentebbi forrás szerint) ama bizonyos pogonyi ügyben szerepel. Azután két évig nem hallunk felőle semmit. 1272 márcz. 19-én olvassuk, hogy Domonkos Sárosmegye főispánja a király megbizásából Sárosi Eleket a Sárosmegyében fekvő Delnefő nevü birtokba beiktatta.* Ugyanezen évben megjelenik az egri káptalan előtt néhai Hontpázmán nb. Lambert leánya, Veta (= Véty) fia Miklós özvegye és előadja, hogy a Borsodmegyében fekvő Ozd nevü birtokát, melyet neki férje Miklós comes hozományi követeléseinek kielégitéseül hagyott, fiának, Domonkosnak Sáros- és Patakmegye főispánjának visszaadja; egy másik – az okmányban meg nem nevezett – de örökölt birtokát pedig másik fiának, Demeternek Beregmegye főispánjának adja.* 1272 decz. 18-án Domonkos már nem Sárosmegye főispánja. Nevezett napon tanusitja Kárászi Sándor országbiró, hogy előtte Miklós fia Domonkos, Sárosmegye volt főispánja megjelent és Bécz nb. Miklós fia Pál ellen a trencsénmegyebeli Hricsó nevü vár ügyében panaszt emelt. Domonkos oly okmányt mutatott elő, melyben V. István elismeri, hogy Domonkos tőle bizonyos birtokáért a hricsói várt cserébe kapta. De miután Bécz nb. Miklós többrendbeli okiratot bemutatott, melyekből tisztán és czáfolhatatlanul kiviláglott, hogy úgy IV. Béla 130mint V. István neki a vitás várat összes tartozékaival együtt adományozta, az országbiró – mert Domonkosnak okmánya nem volt elegendő bizonyiték – úgy döntött, hogy Hricsó Bécz nb. Miklós birtokában maradt,* Domonkosnak és fivérének, Demeternek további nyomait nem ismerjük.
Fejér, V/I. k. 190. 1.
Ugyanott 266. 1.
Wenzel, IV. k. 9. 1.
Az eddigiekből tehát kitünik, hogy Domonkos sárosi főispánnak nem Ratold nb. Porcz István, hanem Véty fia Miklós († 1272 előtt) az atyja s hogy egy Demeter nevü fivére is volt. Szerző (II. k. 188. l.) Hontpázmán nb. Lambert leányáról szintén tudja, hogy «Vecse fia Miklós»-hoz ment férjhez, de ennek nemzetségéről és fiairól mitsem közöl.
Hogy a borsodmegyei Ozd, melyet Domonkos 1272-ben anyjától kapott, később a Rátót nemzetségbeliek kezén lett volna, annak nyomait nem találom. Ozdról még következő adat is szól: 1323-ban tanusitja az egri káptalan, hogy a következő Csákányiak az alább megnevezett birtokokat maguk között felosztották: 1. «Esze» Péter fiai Dancs, Detre és, Demeter, 2. János fia Ágócz. Birtokaik: a borsodmegyei Csákány, Csépán, Szentmiklós, Kazincz, Ozd, «Scinkow», Hurussó és Csernej.*
Fejér, VIII/II. k. 480–481. 1. Máshelyen (VIII/III. k. 704. 1.) ezen okmányt 1333-ból valónak találjuk, de miután az előbbi az eredetin alapul, az 1323. évszámot fogadtam el.
Ezek után tehát sehogysem szabad határozottsággal mondani, hogy Domonkos, Sárosmegye főispánja a Rátót nemzetséghez tartozott, de még kevésbbé azt, hogy Porcz Istvánnak a fia. Tekintettel arra, hogy a Rátót nemzetség úgy Gömör- mint Borsodmegyében birtokolt, nincsen ugyan kizárva annak lehetősége, hogy ez esetben is Rátót nembeliekkel van dolgunk, de – ismétlem – határozott felvilágositást csak a jövőben esetleg felmerülő okiratok fognak adhatni, melyek egyuttal annak kideritésére vannak hivatva, vajjon a Fejérnél mint «Veta» szereplő ős tényleg ezt és nem valami más – Veta-ra ferditett nevet viselt?
Porcz István utódaira nézve különben még a következőt is fel kell emlitenünk: Az egri káptalan 1356 ápr. 2-án a következő feleket idézi meg: 1. néhai Domonkos nádor fiát Pásztói Domonkost, 2. János fiát, Kazai Lászlót, 3. Laczk fia István fiát Lászlót, 4. Olivér fiát Dorogi Istvánt.* Ezek közül «Nagy Domonkos» Hasznoson, István fia László Taron, János fia László és Olivér fia István Dorogon lakott. E Kazai Lászlót szerző nemzedékrendi tábláján hiába keressük, pedig kétségtelen, hogy ő II. Jánosnak a fia. A Putnoki-ra megjegyzendő, hogy 1249 nov. 28-án bizonyos Olivér, mint királyi ember az Esztergom melletti Nyir helység statucziója alkalmával működik és így alig szenvedhet kétséget, hogy azon Olivér nevü királynéi tárnokmester, ki 1268-ban a komáromi vár statuálásakor ugyanazon minőségben szerepelt,* az előbbivel azonos. A legnagyobb valószinüség már most arra vall, hogy itt Rátót nb. I. Olivérrel van dolgunk. Ez azonban bizonyos, hogy nyomát már 1256-ban is találjuk, IV. Bélának egyik 1256-iki évi okiratában olvassuk, hogy a pozsonymegyei Boleráz (Baralad) mellett Olivér mesternek Klcsován (Kulchvan) nevü falva fekszik.* Miután tudjuk, hogy I. Olivér fiai 1283-ban többek között a pozsonymegyei Selpic (Selpe) falut kapták, pedig ezen, úgy mint Boleráz és Klcsován még most is Pozsonymegye nagyszombati járásában fekszik, világos, hogy Klcsován birtokosa a Rátót nb. I. Olivér. 1282-ben pedig kijelentik ezen Olivér fiai, Rajnald, Miklós és János mester a nagyváradi káptalan előtt, hogy néhai atyjuk már azelőtt beleegyezett, hogy a Csanád nemzetség két tagja a biharmegyei Örvénd-en bizonyos birtokrészt szerezzenek és hogy ők atyjuk beleegyezését most megerősitik.*
Anjoukori okmánytár VI. 446. 1.
Knauz I. k. 379. 552. 1.
Fejér, IV. k. 372. 1.
Knauz II. k. 159. 1.
Rozsd. Itt hiányzik egy birtokszerzési adat. Csete fia Aladár (a Forraiak őse) Köke Jakab ellen a beregmegyei Kölcsin (= Kulchim) birtok miatt már régebben perelt, midőn az ügy 1296 máj. 14-én Márton alországbiró elé került. Aladár itt a mislei prépostnak egy bizonyitványát mutatta elő, melyből kitünt, hogy a perlekedő feleknek a vitás birtokról szóló okmányai lényegileg eltérnek egymástól. Aladár kimutatta, hogy Kölcsint már 1263-ban kapta, mig a Köke Jakab által bemutatott okmányból 131kitünt, hogy a vitás birtok csak 1270-ben és nem is az ő számára, hanem Kis Mihály részére lett kiállitva; minek következtében jónak találta a birtokot Aladárnak átengedni.* Miután az itt szereplő Köke Jakab nem más, mint azon Berenthei Nána fia Jakab, ki már 1285-ben Rozsd nb. Kis Mihály özvegyének a férje, szembeszökő, hogy az 1270-ben emlitett birtokadományozás csak Rozsd nb. Kis Mihálynak szólhatott.
Wenzel, X. k. 218. 1.
Salamon. E nemzetséget szerző csak a csallóközi hasonlónevü nemzetség sarjaiban vázolja, a nélkül, hogy ily nevü nemzetség nyomait másutt is keresné. – Ezzel nem akarom állitani, hogy valamely más megyében felmerülő Salamon nemzetség a csallóközivel azonos, – én csak a teljesség kedvéért irányitom a kutatók figyelmét a következőre.
Sixtus esztergomi kanonok és Gyél fia Gergely nádori ember 1272-ben azzal vannak megbizva, hogy a zalamegyei Tóti nevü birtok viszonyait az ott birtokló nemesek, udvarnokok és a győri káptalan között szabályozzák. Ez alkalommal e birtokos nemeseket «Nobiles de cognatione Salamon»-nak nevezik.* 1274-ben felmutatja az erre vonatkozó okmányt Miklós fia László «de cognatione Salamon.»* Miután az Eszterházi család ősei sorában 1274-től 1302-ig egy Miklós fia László szerepel, ki 1302-ben a veszprémmegyei Lőrentei családdal sógorságban állott (30. 1.), úgy látszik, hogy e «cognatio Salamon» a csallóközi Salamon nemzetség veszprémi ágával azonos.
Fejér, VII/V. k. 376. 1.
Ugyanott 395. 1.
Szák. E nemzetséget szerző a Záh nemzetségtől megkülönbözteti. Mennyire válik ez be, arra csak a még napfényre kerülendő okirati anyagból leszünk képesek határozott választ adni.
Miklós nádor birtokviszonyaira nézve még emlitendő, hogy 1238 előtt a Csanádmegyében feküdt Bocsár helységben is birtokos volt.*
Fejér, IV/I. k. 108. 1.
A gyaláni ághoz tartozó Albeus fia Konrád még 1269 után is él. Erzsébet királyné 1282-ben a tolnamegyei Gyalán birtokot egynehány ottani nemesnek visszaadja, mely alkalommal emliti, hogy az illető birtokrész dél felől Albeus fia Konrád gyaláni birtokával határos.* Megemlitendő még, hogy 1268-ban a komárommegyei Néma, Kesző és Gönyő mellett birtokos.* Rokonságához tartozik Bosz (Buz) fia Illés, ki 1270 táján az ő szolgálatában állt és ura, akkori győri főispán képviseletében az Alsáson nevü birtok statuálásánál közremüködik. Ezen Illés atyja: Bosz fia Bosz pedig statuálta Konrádot 1250-ban a terjéni jószágba.* Hogy fia János ugyanazon Konrád fia Jánossal azonos, ki 1274-ben Dinnyét kapta, nem lehetetlen ugyan, de egyelőre csak hozzávetésnek veendő; a mi pedig szerző azon határozott állitását illeti, hogy e Jánosnak 1307-ben Kapolyi István a veje, teljes bizonyossággal mondhatom; hogy ez nem áll és hogy János veje István egy a Kapolyiakkal semmi néven nevezendő rokonságban nem állt családból származik.
Hazai okmánytár, VI. k. 282. 1.
Knauz, I. k. 558. 1.
Hazai okmánytár, VII. k. 134. 1. Hazai oklevéltár, 17. 1.
Szerző szerint Konrádnak Jánoson kivül még egy Konrád nevü fia is volt, ki 1281-ben csatári birtokát eladta és kinek Lőrincz nevü fiától az 1355-ben szereplő Gyalániak származnak. Ezen állitás nincsen bebizonyitva. Mindenek előtt hangsulyozandó, hogy az 1281-ben szereplő csatári eladó az illető forrásban* nem mint Zaak nembeli, hanem csak mint Száki (de Zaak) Konrád fia Konrád szerepel. Az 1355-ről szóló okiratban előforduló Konrád* nem más, mint Albeus fia, mert az illető hely szövegéből nem lehet kiolvasni, hogy ennek a Konrádnak is Konrád lett volna az atyja.*
Fejér, X/III. k, 266. 1.
Hazai okmánytár, VIII. k. 425. 1.
A Turul 1903. évf. 19-ik oldalán is olvassuk, hogy Albeus fia Konrádnak két fia közül az egyik, szintén Konrád mester, e néven második, hol Zák, hol Gyalánról irta magát, az 1281-ik évben Veszprém vármegyében Csatár nevü birtokot eladott. Ennek fia Lőrincz fiai az 1355-ben szereplők stb. Erre csak azt akarom megjegyezni, hogy azon állitás, melynek értelmében az 1281-ben szereplő állitólagos II. Konrád magát némelykor «Gyaláni»-nak is irja, oklevéli adattal bebizonyitva nincsen. Ha a Hazai okmánytár VIII. k. 425. oldalán emlitett «de Gyalaan»-t erre vonatkoztatja, abból még meg nem lehet állapitani, hogy az ott emlitett Konrád Albes unokája; Konrád fia Száki Konrád, ki 1281-ben Csatárt eladja, lehet az Albesi ág nemzetségbeli rokona, de miután kimutattam, hogy Albes fia Konrád még 1282-ben is él – a mire az eddigi kutatók figyelmüket ki nem terjesztették – jogositva vagyunk kimondani, hogy az 1355-ben emlitett Konrád csak Albes fiával azonos. – 1344-ben különben oly Csatáriak-ra akadunk, kiknek nemzetségét nem ismerjük (Anjoukori okmánytár, IV. k. 441. 1. Hazai okmánytár, V. k. 129., 184., 190. 1.).
132A Szopa-ágról a következő jegyzendő meg:
A veszprémi káptalan tanusitja 1230-han, hogy Győr nb. Mór fia István Bodon (Boduen) fia Schopa-val és ennek fratreseivel Miklóssal és Péterrel egynehány somogymegyei birtokos közbenjöttével akként egyezkedett, hogy István a Schakadat nevü birtokot megtartja s ezért Schopának és rokonainak egy Peternye, Kolon és Scheg táján az Ormán folyó mentén fekvő birtokot ad.* Miután ezen okmány irója Szakadát és Szeg helyett Scheg-et és Schakadat-ot ir, világos, hogy Schopa sem más mint Szopa s igy nem éppen valószinütlen, hogy e Szopa alatt a későbbi Szopa-család őse lappang. – Zupa Pál fia Miklós 1335-ben mint királyi ember működik a komárommegyei Ete falu ügyében.* 1341 máj. 31-én jelenti a szegszárdi konvent, hogy Miklós, János és czinkostársaik Szakálos István fiai házát rablók módjára kifosztották.*
Wenzel, VI. k. 492. 1.
Zichy-okmánytár, I. k. 470. 1.
Századok 1900. évf. 9. 1.
Szalók. Márk (az okiratban hibásan Máté) fia Loránd fia: Szalóki András 1369-ben a hevesmegyei Tisza-Szalókból Márk fia Imrének bizonyos leánynegyedet fizet ki.*
Fejér, IX/VI. k. 152. 1.
Szente-Mágócs. Szerzőnek azon állitása, hogy Inabor felesége Vaszari-leány, csak hozzávetésen alapszik. Volt ugyan Tolnamegyében egy Vaszari Kompold, de leányát nem ismerjük.
Simon fia Andrásról csak azt tudja, hogy 1320-ban végrendelkezett és ez alkalommal Hatytyas nevü halastavát a bodrogszigeti, másként kereszturi páloskolostornak adományozta. De ő már korábban is szerepel. A hájszentlőrinczi káptalan tanusitja t. i. 1282 szept. 7-én, hogy Simon fia Kenázmonostori András a Baranyamegyében fekvő és örökölt birtokát képező Hathias nevü halastavát a dunai szigeten levő kereszturi eremiták priorjának, Istvánnak, azon kikötéssel adja zálogba, hogy ha a zálogösszeget vissza nem fizetné, a halastó a kereszturi zárda tulajdonába átmegy.*
Hazai oklevéltár, 94. 1.
Az Alsáni-ág családi viszonyaira még a következő adatok is szolgálnak.
a) 1353 máj. 4-én a következő felek jelennek meg a pécsi káptalan előtt: 1. néhai Márton bán utódai: a Liszkaiak; 2. Logrét fia István; 3. a Bór-Kalán nb. Szentszalvátori Simon; 4. a Miskócz nb. Mikolaiak. Logrét fia akkor a valkómegyei Ellesfalva és Vecserkfalva birtokosa.* Tekintettel arra, hogy az Alsáni ág Valkómegyében birtokolt és hogy nála a Logrét (= Lucretius) név divatos, biztosra vehetjük, hogy ezen István is Szentemágócs nb. II. Logrétnak a fia.
Anjoukori okmánytár, VI. k. 67. 1.
b) Bálintról találjuk egyik helyen,* hogy atyja (János bán) unokaöcscse János veszprémi püspöknek. Ez pedig nem más, mint az 1357-ben elhalálozott Dorozsma nb. Garai János püspök.
Kollányi, Esztergami kanonokok 51. 1.
c) János fia László, Alsáni Bálint bibornok unokaöcscse 1389-ben mint a pécsi káptalan tagja esztergomi kanonokká neveztetik ki.*
Ugyanott 70. 1.
A szabolcs-zempléni ágra vonatkozik a következő: Az egri káptalan egy meg nem nevezett évben jelenti III. András királynak, hogy bizonyos László fia Pongrácz Sztancs nevü birtokából a Lasztóczon lakó Fábián házába tört és ottan többek között Fábián anyját, Belus comes nővérét találta.* Nem szenvedhet kétséget, hogy itt Belos pataki várnagygyal van dolgunk, a mi annál is valószinübb, a mennyiben e Belos szintén III. András idejében azt a megbizást nyert, hogy a Pongrácz birtokában, Stanczon elkövetett garázdálkodásokat megvizsgálja.*
Hazai okmánytár, VII. k. 316. 1.
Ugyanott 309. 1. v. ö. Wenzel, XII. k. 631, do. 1298.
Tardos. A vasmegyei Köbölkutiak: András fia János, Aty fia János és Pózs fia Miklós IV. Bélának 1268-ban kiállitott oklevelét mutatják fel, melynek tartalma, hogy nevezett király Csák nb. István királynéi udvarbiró és Pozsonymegye főispánjának a részint a krakói, 133részint a vasi várhoz tartozó Szuha, Felpereszteg és Szajk határában feküdt Neszdény nevü birtokot adományozta.* Az összefüggés már most abban keresendő, hogy ezen okmányban Endre fia János mint Neszdénynek keleti szomszédja szerepel.
Fejér, IV/III. k. 437. 1.
A Maróti-ágbeli Pálról azt mondja szerző, hogy időközben (azaz 1266 és 1272 között) albáni hivatalt viselt. Forrása (Wenzel, VIII. k. 403. l.) azonban csak ezt mondja: «scilicet Paulum dictum Banum.» Ha valaki tényleges-vagy tiszteletbeli (czimzetes) bán vagy albán volt, akkor az okiratok őt egyenesen, ha Pálnak hivták «Paulus banus» vagy «Paulus vicebanus»-nak nevezik. A «dictus» akkori időben kizárólag a vezeték- vagy melléknévre utalt. Jelen esetben is több mint valószinü, hogy a «dictus» csak annyit jelent, hogy e Pálnak mellékneve «Bán» volt, nem pedig hogy báni hivatalt viselt, – «Bán» különben is, nevezetesen a Divék nemzetségnél mint keresztnév is szerepel és igy lehet, hogy a fentebbi «Banum» csak erőltetett tárgyeset.
Tekele. E nemzetségről szóló ismereteinket a következő adattal gyarapithatjuk: IV. László király a Berzeviczi-család ősének, Rikolfnak, a sárosmegyei Tárcza birtokot adományozván, felhivja a szepesi káptalant, hogy Thekwle nb. Simon fia Péter királyi emberrel együttesen a nevezett birtokot meghatárolja. A káptalan erre 1290 május 28-án jelenti, hogy nevezett királyi emberrel együtt feladatát teljesitette. Tárcza szomszédos birtokosai közül vannak: Bodon fia András, Tekule fiai Tamás és Kede, ezeknek és fivérüknek fiai.* Ezen utóbbiakban a Roskoványi-ág őseire ismerünk és az okmány alapján arra is következtethetünk, hogy Márton 1290-ben már nem élt.
Tört. Tár 1902. évf. 592–594. 1.
Tétény. Szerzőnek azon állilása, hogy Demeter 1232-ben mint az ország birája müködött, nincsen bebizonyitva. Forrása* csak Csák nb. Demetert nevezi judex aulć regić-nek, mig Dézs és Marcell fratre Demeter csak általában mint bárók szerepelnek. Nem láttam az okmány eredetijét és igy csak hozzávetésnek tekintendő, ha azon véleménynek adok kifejezést, hogy ott nem is Demeter, hanem «Petro fratre Marcelli» áll, mert tudjuk, hogy e Péter akkor tényleges országnagy volt.
Wenzel, VI. k. 506. 1.
Both utódaira nézve kiemelendő, hogy egy a baranyamegyei Nyárád határjárásáról szóló okmány 1367-ben azt mondja, hogy Both fia János fiai Miklós és Both akkor már nem éltek és nyárádvidéki birtokuk Candelator Miklós kezén volt.*
Zichy-okmánytár, III. k. 335. 1.
Dr. WERTNER MÓR.
