A JÁSZÓI KONVENT MINT HITELES HELY A KÖZÉPKORBAN.
A JÁSZÓI KONVENT MINT HITELES HELY A KÖZÉPKORBAN.
(Két pecsétrajzzal.)
A jászói prémontrei prépostság alapitása minden létező emlékeink tüzetes latolgatásával a XII. század második felére helyezendő, tekintet nélkül azokra, kik IV. Béla uj alapitó-oklevelére hivatkozva helytelenül Béla király öcscsében, az éppen oly vallásos mint hőslelkü Kálmán herczegben keresik az alapitót s igy az alapitás tényét jóval későbbre helyezik, bár az alapitás pontos évét mai emlékeink mellett megmondani mi sem tudjuk. Ez ősrégi prépostságról fogunk a jelen sorokban szólani, de csupán mint hiteles helylyel fogunk röviden foglalkozni.
Jászó neve a ránk maradt okmányokban több-kevesebb eltéréssel legalább is tizenöt változatban fordul elő. Legelső alakja Jazo, mig a XV. század végén s a XVI. század elején a legszokottabb Jaszow, a kettő között és mellett előfordul azonban Jazov, Jazow, Jazou, Jassou, Jasove, Azow, Yazo, Yasov, Jasso, Jasou, Jasov, Jasow, Jaszov, melyek a mai kiejtésben mind egyként hangzanak: Jászó. A kiirásban tehát, ha nem is lényeges, mindazonáltal meglehetős ingadozás észlelhető és a különböző kiirási mód még a maga korában sem állandó. IV. Béla kanczelláriája Jazo-t,* Jazov-ot,* Jazow-ot* és Jazou-t* ir; maga a jászói konvent ugyancsak a XIII. században Jazov-nak,* Jassou-nak* nevezi magát, mig ugyanezen századból származó hivatalos pecsétjén, melyet e sorok végén hasonmásban is bemutatunk, Jasove olvasható. Jászói prépostság, illetőleg jászói konvent a hivatalos neve még azután is, mikor Zsigmond király megengedte 1436-ban I. Szaniszló prépostnak, hogy monostorát, mely gyakran volt kitéve gonosz, erőszakos megtámadtatásoknak, vár, helyesebben erőd formájára átalakithatta.* Ezt a megjegyzést azért tartottuk indokoltnak, mert ujabb időben ismételten hallunk és olvasunk jászóvári prépostságról, illetőleg konventről. 111Oklevelekkel foglalkozók előtt fölöslegesnek tartjuk még csak emliteni is, hogy a jászóvári nevezet tetszetősebb volta mellett sem felel meg az eseményekben gazdag, több mint hétszázados történeti multnak; mert, – hogy csak egy irányu érvet emlitsünk – századról-századra, úgyszólván évről-évre egész napjainkig hiteles oklevelekkel mutathatjuk ki, hogy minden hivatalos levélben, úgy pápai mint királyi, káptalani és konventi, nádori és országbirói, megyei és városi kiadványokban csak jászói prépostság, illetőleg jászói konvent létezik.
Wenzel Árpádkori uj okmánytár, VII. k. 193 1., II. k. 189 1., XI. k. 373 1.
U. ott.
U. Ott.
Az 1255-ben kelt uj alapitó oklevélben, jászói házi levéltár, külön tokban.
Hazai okmánytár, VI. k. 305. 1.
Jászói házi levéltár. fasc. II. k. 11.
Jászói házi levéltár, fasc. X. k. 157. 1.
A jászói konvent hiteles helyi működése messze nyulik vissza a középkorba, egész a XIII. század első felébe. Mert ha tekintetbe veszszük, hogy a jászói prépostság királyi alapitásu, a királyi monostorok sorába tartozik, kegyura maga a király, kimondhatjuk, hogy a jászói konvent éppen eme körülményeknél fogva is kiváló tekintélylyel birt és igy korán alkalmasnak mutatkozhatott arra, hogy a közbizalomnak hűséges letéteményese legyen. A rendi történetirók, a magyar monasteriologusok azt mondják, hogy IV. Béla király ruházta fel konventünket a hiteles hely kiváltságával. Azon oklevélben ugyanis, melyet Béla király 1255-ben Tornavárában az előtte megjelenő Albert prépostnak adott, melyben a jászói prépostságot összes birtokaiban megerősiti, sőt e birtokokat a maga részéről is növeli s a melyet közönségesen alapitó oklevélnek szoktunk nevezni, a többi között a következőket is találjuk: «Item propter maiorem devocionem, quam ad ipsos fratres de Jazou, ordinis Premonstratensis, habuimus et habemus, preposito et fratribus eiusdem monasterii hanc duximus graciam faciendam, ut privilegia et littere prepositi ac fratrum monasterii eiusdem evidenter emanate racione possessionum vendencium et emencium et universarum causarum in regno nostro racionabiliter movencium seu natarum pro centum marcis credantur coram quibuscunque capitulis seu iudicibus in regno nostro per nos deputatis et acceptentur.» Kétségtelen e szavakból, hogy Béla király a konventet felhatalmazza úgy privilegialis mint más közönséges levelek kiadására. Nem következik azonban belőlük az, hogy a konvent már előbb nem adott ki okleveleket vagy nem fogadott el megőrzésre olyanokat. Tudjuk ugyanis nagyon jól, hogy az egyházi testületek, úgy a káptalanok mint a konventek, jóval előbb teljesitettek köz- és magánszolgálatokat mint hiteles helyek, mielőtt különös királyi kegy vagy éppen tételes törvény felruházta volna őket ilyes joghatósággal; tudjuk, hogy első sorban a közszükség és közbizalom avatta egyházi testületeinket hiteles helylyé. A XI., XII. század magyarjai között az irás ismerete ritka tudomány volt. Mindazonáltal az önfentartás ösztöne, a családi birtok megvédelmezésének, a tulajdon biztositásának szükségessége korán rávezette őket, hogy birtokukat, birtokukról való rendelkezésüket, e vagy ama jogigényüket csakis akkor fogják maradandólag biztositani, ha a halandó s nem mindig megbizható embernél maradandóbb, egyuttal pártatlan, részrehajlani nem képes tanura, az irásra bizzák. Azonban kik lehettek volna alkalmasabbak ennek megtevésére, mint ama tiszteletreméltó egyháziak, kik különben is tanitói, orvosai, vezérei voltak s kik az irás mesterségét úgyszólván egyedül ismerték. Felkeresték tehát szükségből a közelben lakó egyháziakat, a szerzeteseket, hogy ohajukat teljesitsék. Másfelől a középkor sajátos viszonyai, a még meg nem szilárdult közbiztonsági állapotok, a csaknem szakadatlanul tartó harczok ismét csak arra késztették, hogy birtokukat, vagyonukat védő, tanusitó irásaikat védettebb, erősebb s egyuttal megbizhatóbb helyen helyezzék el s ilyen biztos menedékhelyül megint csak az egyházak s az egyházi testületek igérkeztek. Az egyedeket, a magánosokat lassan követi a hivatalos hatalom is, vizsgálatok tevésére, rendeleteinek végrehajtására szólitja fel s igy lesznek az egyházi testületek, úgy a káptalanok mint a konventek, lassan, szinte észrevétlenül a közbizalom letéteményeseivé, s a már tényleges állapotból kifolyó lag a magyar jogélet fontos tényezőivé, mielőtt – mint mondottuk – tételes törvény intézkednék róluk. Sőt maga a tételes törvény is, II. Endre 1231. dekretuma, mely elsőben szól az egyházi testületekről mint hiteles helyekről, nem anynyira hiteles helylyé avatja e testületeket, mint inkább szabályozza a már kialakult s fennálló jogszokást és gyakorlatot.*
Endlicher, Rer. Hung. Mon. Arp. 1849. Sangalli, 428–133. 1.
112Mások módjára igy lett a jászói konvent is hiteles helylyé s mint ilyen működött is már 1255 előtt.
Maga a már emlitett Albert prépost panaszolja Béla királynak, hogy a Boldva völgyében átrohanó tatárok prépostsága összes okmányait a tüzbe vetették. Nincs semmi okunk azt hinni, hogy ez okmányok kizárólag a prépostságra, annak a birtokviszonyaira vonatkoztak s idegenek levelei nem találtattak volna köztük. Jogosan teszszük tehát fel, hogy a jászói konvent már a tatárjárás előtt is végzett hiteles helyi teendőket, jóllehet eddigelé ebből az időből egyetlen kiadványát sem ismerjük. De igen is ismerünk többet a tatárjárás és az 1255 közötti évekből. Mellőzzük Albert prépostnak levelét 1243-ból, melyben mint földesur bizonyos jogokat és kiváltságokat ad a jászói községnek s melyet különben is csak egy 1295-iki átiratból ismerünk;* hivatkozunk azonban Béla királynak 1245-iki oklevelére, melyben meghagyja Albert prépostnak, hogy Bolok-ot vezesse be Kövi birtokába: «in cuius terre possessionem corporalem ipsum per fidelem nostrum Albertum prepositum de Jazo, authoritate regia fecimus introduci.» Ugyaninnen megtudjuk, hogy Albert prépost hűségesen eleget tett királyura meghagyásának, sőt irásos tudósitás mellett személyesen is jelentést tett eljárásáról: «.... mete autem dicte terre, prout idem Albertus prepositus nobis viva voce retulit et literarum suarum testimonio demonstravit, taliter designantur....»* Mikor a következő évben Béla király Detre fia Miklósnak adományozza a Hont-vári Gyarmat földjét, a beiktatással megint csak Albert prépostot bizza meg s e megbizatásról szóról-szóra ugyanazon szavakkal emlékezik meg mint az előbbi esetben.* Még egy megbizatását ismerjük Béla királynak 1251-ből, mely egyebek közt azért is megérdemli figyelmünket, mivel kiviláglik belőle, hogy már IV. Béla mily különböző irányban vette igénybe hűséges alattvalójának, a jászói prépostnak szolgálatát. Meghagyja ugyanis neki, hogy teremtsen békét a szinai vendégek s a szomszéd birtokosok között: «Volentes liti finem imponere, fideli nostro V. preposito de Jazow dedimus in mandatis, ut ad ipsam terram accederet personaliter et inquisicione habita diligenter sciret causam, propter quam lis predicta exstitisset suscitata, remediumque suum medicaminis apponeret, quo.... contencio sopiretur ...»*
Endlicher id. m., 462–464. 1.
Wenzel, Árpádkori uj okmánytár VII. k. 193 l., II. k. 189 1.
U. ott.
Wenzel, id. m. XI. k. 373. 1., IX. k. 287. 1.
Világos ezekből, hogy a jászói konvent már 1255 előtt is teljesitett helyi szolgálatot és igy az 1255. diploma idézett szavainak alig adhatunk mélyebb értelmet mint II. Endre emlitett decretumának, hogy t. i. Béla király ezekkel a szavakkal ünnepélyes formában, kiváltság alakjában elismeri, állandósitja s egyuttal szabályozza a jászói konventnek már a szokás és gyakorlat alapján kifejlett hiteles helyi ténykedését. Ez olvasható ki a konvent ez után való kiadványaiból is. Mig ugyanis az előző években, mint láttuk, IV. Béla specialis megbizatásra, királyi tekintélyre hivatkozik, 1280-ban a konvent már nem specialis megbizatásra, de általános, minden ügyre kiterjedő s minden időre érvényes, törvényesen adott joghatóságát emliti eme szavakkal: «... cum nos ad hoc ex consensu regis et scitu barronum simus electi et constituti, ut in omnibus arduis negociis teneamur appensione sigilli nostri capituli sic testimonium prebere ...»*
U. ott.
A jászói konvent már a XIII. században eredményes tevékenységet mutathat fel, mindazonáltal levéltára e századbeli oklevelekben nem mondható gazdagnak. Összesen 11 darab Árpádkori eredeti oklevelet őriz, melyek között a legrégibb 1256-ból való.* Az egri káptalan adta ki a Miskolcz-nemzetségbeli Lőrincz és Mihály testvéreknek a csabai birtokukban végrehajtott osztály alkalmával. Csakis egy van közöttük olyan, melyet a jászói konvent adott ki Vigand prépost éveiben, 1275-ben. De a haladó korral mind számosabb tanubizonyságát adja abbeli törekvésének, hogy méltó buzgalommal feleljen meg a király és nemzet bizalmának. 113Országos levéltára* manapság 16.000 oklevelet őriz.* Pedig a jászói konventet nem egy izben érték sulyos, sokszor mélyreható megpróbáltatások. Csak röviden fogunk ezekről szólani.
Mint már emlitettem, az 1255. alapitó oklevél jelenleg a házi levéltárban őriztetik s így időrendben az egri káptalan levele az első.
A szorosan a prépostságot illető oklevelek a házi levéltárban találhatók, mely teljesen önállóan kezeltetik.
Fejérpataky László jelentése a jászói kirándulásról, Századok, 1878. évf.
A házi levéltár adatai élénken bizonyitják, hogy mily gyakran kellett kemény harczot vivni, hosszas, áldatlan pörlekedést folytatni a kaján szomszédokkal, kik a prépostságnak majd eme, majd ama birtokát rabolták meg, vagy foglalták el erőhatalommal. Még a rendszerető Mátyás erős kormánya alatt is napirenden vannak az ilyes erőszakosságok, elgondolhatjuk tehát, mik történtek Zsigmond idejében. S mintha mindez nem lett volna elég, nem egyszer belső meghasonlás is bénitotta a szerzetesek tevékenységét. Csak arra az időre utalok, mikor a Lajos királytól önhatalmulag kinevezett II. Miklós prépost (1350–1375.) vitte a monostor kormányát. A konvent nem türte hallgatagon szabad választó jogának elkobzását, lépten-nyomon tiltakozott a rája erőszakolt prépost ellen a kanczellárnál, a nádornál, sőt magánál a királynál is s a fokozódó ellenszenv végre is oly erővel tört ki a commendator-prépost ellen, hogy csak Lajos király tekintélye tarthatta meg préposti székében.* És mégis, mint e korbeli kiadványai mutatják, e nehéz években is szakadatlanul teljesiti a konvent a hiteles helylyel járó kötelességeket.*
L. ide vonatkozólag «Jászó a főkegyuri jog történetében» cz. felolvasásomat a M. Tört. Társulat 1902. májusi ülésén
Országos levéltár, D. L. 5125., 5646., 5679., 5868., 5727., 5956. 1.
Nehezebb idők sulyosodtak prépostságunkra Zsigmond király uralkodásának első felében. Bár positiv adatunk nincs rá, a körülmények mégis azt sejtetik velünk, hogy a jászói prépost is csatlakozott ama hatalmas párthoz, mely Zsigmond ellenében Lászlót akarta a magyar trónra ültetni. A törekvés nem sikerült s Zsigmond király kiméletlenül érezteté boszuját elsősorban a hűtlen egyháziakkal. Minden jel oda mutat, hogy e boszunak esett áldozatul a jászói prépost is. Még 1402-ben Abaházi Antal a jászói prépost, éppen ebben az évben folyamodik IX. Bonifácz pápához, hogy erősitse meg méltóságában.* Azonban ugyanezen év julius 15-én már utoljára találkozunk vele, a mikor is tiltakozik Pelsőczi Bebek Detre nádor küldöttje előtt a Pányiak jászói birtoklása ellen.* Ezentul neve eltünik a bekövetkezett idők zür-zavarában. Minden jel azt látszik igazolni, hogy Zsigmond megfosztotta prépostságától. 1403. február 28-án ugyanis ugyancsak Bebek Detre nádor azt irja a jászai birónak, esküdteknek s a jászai prépostság összes népeinek, hogy mindaddig, mig «per barones in dictum monasterium verus prepositus collocetur,» Tamásnak, a konvent perjelének engedelmeskedjenek, megszokott szolgálmányaikat minden ellenmondás nélkül neki teljesitsék.* Tény, hogy ez évtől kezdve a konvent prépost nélkül volt s ez a szó szoros értelmében fejetlen állapot hosszu éveken át tartott. Még 1406-ban is János deák «in personis prioris et conventus» tiltakozott a szepesi káptalan előtt Nürnbergi Márk s a szomszéd birtokosok erőszakosságai ellen.* Ugyanezek nevében ismétli meg ugyanezen tiltakozást András szerzetes 1407-ben a leleszi konvent előtt.* Csak 1409-ben tünik fel ismét az uj prépost IV. Pál személyében. Kétségtelen, hogy a konvent ez években is, bár prépostja nem volt, teljesitette hiteles helyi teendőit.
Mon. Vat. Ser, I. k. Tom. IV. k. 432–433 1
Jászói házi levéltár, fasc. VII. k. 83. 1.
Leleszi országos levéltár, fasc. act. 1403. 22. 1.
Jászói házi levéltár, fasc. VII. 84–85. 1.
U. ott.
A jászói prépostság e megpróbáltatást is átélte, a bekövetkezett békésebb napokban iparkodott a kapott sebeket behegeszteni, jeles főnökei alatt biztató reménynyel nézett a jövőbe, mikor még e század derekán a tatároktól szenvedett duláshoz hasonló szerencsétlenség érte. Azt az időt értem, mikor Giskra János parancsolt e részeken, kit Erzsébet királyné hivott be és bizott meg a gyermek László trónigényeinek védelmével. Az igazsághoz hiven ki kell jelentenünk, hogy Giskra maga egyszer sem fogott fegyvert a konvent ellen, sőt egy alkalommal személyesen is megjelent előtte, s mikor Nagyida várát és tartozékait Modrár Pálnak zálogba 114adta.* Annál inkább támadták alantasai első sorban Talafusz János, Giskrának Abaujban helyettese.
Orsz. levéltár, D. l. 14410. 1450. okt. 20.
A mikor a nemzet két pártra szakadt Ulászló és V. László között, I. Szaniszló jászói prépost az előbbi ügyét iparkodott diadalra juttatni. Ez elég ok volt a kassaiaknak, hogy még ebben az évben, 1440-ben egyesüljenek a meczenzéfiekkel s támogatva a csehektől Jászóra üssenek s minthogy magát a monostort be nem vehették, birtokaikat rabolták meg.* Sulyosabb volt a második támadás 1448-ban, mikor a csehek rontottak a prépostságra, bevették és kifosztották.* A rendi történetirók kivétel nélkül abban a nézetben vannak, hogy a csehek ez alkalommal nemcsak megrabolták, de meg is szállották a monostort s ez időtől kezdve a prépost, az előkelő származásu Biró Lukács, és konventje számkivetésben éltek egész Mátyás koráig. Ez nagy tévedés. Tüzetesen utána jártunk a dolognak s arról győződtünk meg, hogy a prépost konventjével már a támadás évében Jászón székel s fennakadás nélkül végzi a hiteles hely teendőit. Évről-évre vannak kiadványai,* egész 1455-ig azután azonban hosszu hallgatás következik. Ez év február 14-éről való utolsó oklevele, melyben jelenti Pálóczi László országbirónak, hogy Csetneki Andrást Péter rendtaggal s Teresztei István királyi emberrel be akarta iktatni Szin, Petri stb. birtokokba, de Szalonai János fiai ellenmondottak.* Ezután jó időre nem találkozunk a konvent működését tanusitó kiadványokkal. Nem pedig azért, mert ugyanezen év végén Talafusz János Jászóra ütött, Biró Lukács prépostot menekülésre kényszeritette, a monostort elfoglalta s a saját czéljaira átalakitotta. Csak érintjük, hogy Talafusznak e gonosz munkájában egy magyar főur is, Perényi János segédkezet nyujtott.* Igy lett a szent hely latrok tanyája, egykor az üldözöttek menedékhelye, most a környék szorgalmatos népének rettenetes átka s az is maradt másfél esztendeig. 1456 juliusában Hédervári László egri püspök, Pálóczi László országbiró s más főurak bizonyos összegért kiváltották Jászót Talafusz kezéből.* Ez azonban még nem jelentette a szerte kóborló szerzetesekre a számkivetés végét, mert a nevezett urak, nem bizván a prépost erejében, hogy képes lesz sikeresen védelmezni monostorát a csehek egy esetleges ujabb támadása ellen, Jászót Kassára bizták s Biró Lukács prépost minden buzgalma daczára is annak az őrsége vett most szállást a monostorban.* Sőt ismétlődött az előbbi veszedelem. Mert a Hunyadi László kivégzését követő országos kavarodásban a csehek ujból erőre kaptak, Jászót ismét elfoglalták s a hatalmukban is maradt mindaddig, mig Hédervári László a sárospataki ütközetből menekülő Talafuszt üldözve, utközben az önmagát megadó cseh őrségtől vissza nem vette.*
Jászói házi levéltár, fasc. XI. k. 195–197. 1.
U. ott
Orsz. levéltár, D. L. 14244., 14410., 14668., 14938. 1.; Csicseri levéltár, 31627., 31658. 1.; Leleszi orsz. levéltár, 1454. 34. 1.: Jászói orsz. levéltár, XX. k. 8. l., Sztáray oklevéltár, II. k. 412. 1.
Orsz. levéltár, D. L. 14924. 1.
Orsz. levéltár, D. L. 16451. 1.
Kassai levéltár, D. L. 279. 1.
Az ide vonatkozó oklevelek találhatók Kassa levéltárában, 276., 282., 283., 284., 285. sz. a. Nehányat közöl Teleki is, X. k. 539. s köv. 1.
Bonfini, III. k. 10. 537. 1. (Lipcsei kiadás.)
Mátyás király pedig a most már végleg szabaddá lett prépostságot összes javaival együtt vitéz kapitányának Magyar Balázsnak és testvérének Kelemennek adta;* kik éveken át birták s tényleg a monostorban laktak.* Csak 1464-ben adta vissza Mátyás Jászót Biró Lukácsnak, kötelességévé tette azonban, hogy Magyar Balázsnak a monostor megerősitésére forditott költségeinek kárpótlásául bizonyos öszszeget fizessen. A prépostnak azonban nem lévén miből fizetnie, Mátyás a Nógrádmegyei kamarajövedelmeket engedte át neki az 1465. évre.* Csak most, tehát közel 10 évi számkivetés után térhettek vissza a szerzetesek annyi viszontagságot átélt otthonukba. Az a véleményünk, hogy ez években nem működött a konvent, mint hiteles hely, legalább ez évekből egyetlen kiadványát sem ismerjük. A milyen kiméletlen volt a csehek dúlása, fosztogatása a prépostság 115birtokaiban, olyan veszedelmes volt a konvent egyik legféltettebb kincsére, a levéltárra nézve is, a melyet a tatárok módjára pusztitottak. A menekülő prémontreiek mentették, a mi menthető volt, a levéltár egy részét «in certis locis munitis et fortaliciis» rejtették el,* mégis tetemes lehetett a levéltár azon része, mely a csehek pusztitó dühének áldozatul esett. Még 1514-ben is panaszteljes hangon emlékezik meg Karácsondi Gergely prépost a budai káptalan előtt ezekről a pusztitásokról, melyek különösen a prépostság birtokviszonyait illető okleveleket érték: «....Bohemi dictam ecciesiam (de Jazow) subintrantes et in fortalicium firmantes, cuncta literalia instrumenta factorum iuriumque possessionariorum eiusdem ecclesie concernencia ignis voragine combussissent...» – mondja a prépost.*
Jászói levéltár, fasc. XI k. 211. és 212. sz.
Leleszi orsz. levéltár, fasc. act. 1459. 22. sz.
Jászói házi levéltár, fasc. XI. k. 207. és fasc. XII. k. 242. 1.
Jászói házi levéltár, fasc. XI. k. 207. és fasc. XII. k. 2.,2. 1.
Jászói házi levéltár, fasc. XX. k. 619. sz. A pozsonyi káptalannak 1728. átiratában.
E cseh garázdálkodások korára esik az az egyetlen oklevélhamisitás is, melyet a jászói konvent történetében ismerünk. De még ez az egy hamisitás is a prépostság kárára követtetett el s el kell ismernünk, hogy a milyen vakmerő, éppen oly eredeti. Mikor a konvent számkivetésben élt, hites jegyzőjének Kércsi Góbis Mihálynak sikerült a konvent hivatalos pecsétjét megkeritenie, s annak rendje és módja szerint a prépostság Kércs nevü birtokát magának és testvéreinek adományozta, az adományozó levelet a konvent pecsétjével ellátta s a birtokba magát és testvéreit a konvent egyik tagjával s egy királyi emberrel bevezettette. Maga ez az egy tény is eléggé bizonyithatná az akkori felfordult viszonyokat. Hosszu időbe került, mig a rend helyre álltával a jászói prépostság tulajdon birtokát Góbis Mihály utódjaitól visszaszerezhette.*
Jászói házi levéltár, fasc. XII. k. 242. 1.
Nagyobb külső vagy belső megrázkódtatás ezután a középkorban a konventet nem érte. A XV. század végén egymást érik a commendatorok Jászón; de már ezek koránt sem idéztek fel oly zavarokat, mint Lajos király korában. Pedig Móré János, Mátyás király kincstárnoka, mint a prépostság commendatora nem is székelt Jászón, még csak administrátorát; jószágkormányzóját sem választotta a prémontreiek közül, de Váradi János budai kanonokot küldötte Jászóra.* Sőt még az sem idézett fel nagyobb kavarodást, mikor II. Ulászló 1508-ban formálisan megfosztotta a konventet prépostválasztó jogától, azzal, hogy a prépostság feletti kegyuraságot Szathmári György pécsi püspökre és Kassára ruházta.* Tiltakoztak ugyan ez erőszakos eljárás ellen most is, de mindvégig megmaradtak a puszta tiltakozás terén. Igy haladt át konventünk a XVI. századba. S bár az uj század első tizedeiben még mindig serény működésben találjuk, mégis azt is észre kell vennünk, hogy már hanyatlásnak indult. A század kóros szelleme elérte a jászói monostort is. Miként más szerzetes házakban, úgy itt is bekövetkezett az erkölcsi ellanyhulás, ehhez járultak a külső országos események, mint a kettős királyválasztás küzdelmei, az uj vallások terjedése s mindezeknek eredménye az lett, hogy a jászói konvent tagjai is megfogyatkoztak nemcsak erkölcsben, de számban is. A rend tagjai sorából Ollyas György volt az utolsó prépostja (1550–1553.), ki erős kézzel, nemes buzgalommal iparkodott prépostságát a végső romlástól megmenteni, azonban törekvései sikerteleneknek bizonyultak. Az ő uralma alatt következett be a szomoru tény, hogy miként az 1550-iki országgyülés mondja, olykor a konventben alig egy rendtag található s igy már hiteles helyi hivatásának sem felelhetett meg, miért is éppen az emlitett országgyülés úgy intézkedett, hogy az egri káptalan végezze helyette a hiteles helylyel járó teendőket.*
A leleszi konvent levele a jászói házi levéltárban, fasc. XII. k. 222. 1.
Kassa város titkos levéltára, patronatus, C. 60., 61., 62. 1.
1550. évi LXIII. t.-cz.
A jászói konvent működési tere igen kiterjedt volt. A legrégibb időktől találkozunk kiküldött tagjaival Abauj- és Torna-megyékben, továbbá Sárosban,* Zemplénben,* Gömörben,* Borsodban,* Hontban,* sőt Szabolcs-megyében 116is.* Ténykedése szokás és jog szerint felöleli mindamaz ügyeket, melyeket a nagyobb konventek végezhettek. Eljárása olyan mint más konventeké vagy káptalanoké, bár más-más időben különböző.* Kezdetben egyszerüen irásba foglalta a szine előtt történt vallomásokat, tiltakozásokat, stb., az irást ellátta hiteles pecsétjével s kiadta a feleknek. Későbbi szokás az, hogy a konvent az előtte végzett jogügyletekről készült oklevelet a maga számára is leirta a protocollumába. Jászón a legrégibb ilyen protocollumot 1463-ban kezdték vezetni.* Kiadványai, ha nem is vetekedhetnek mindig a királyi kanczellária kiadványaival, diszesek, sokszor mintaszerüek. Mint érdekességet jegyezzük fel, hogy a XIII., sőt a XIV. század első tizedeiben is gyakran találkozunk kiadványaiban ily inscriptióval: «Nos (pl. Laurencius) miseracione divina prepositus de Jazo....* Ez az eljárás nem áll egyedül. Jakab szintén «miseracione divina» turóczi prépost;* mig Pál leleszi prépost «divina paciencia».*
Anjoukori okmánytár, I. k. 267. 1.
Sztáray oklevéltár, I. 350. 1.
Wenzel, Árpádkori uj okmánytár, VII. k. 193. 1.
Anjoukori okmánytár, IV. k. 580., V. k. 122. 1.
Wenzel, id. m. II. k. 189. 1.
Anjoukori okmánytár, V. 558.
Olv. mindezekre Érdujhelyi M., A közjegyzőség és hiteles helyek története. Budapest, 1899. 80–85. 1.
Ez a protocollum a levéltárban «A»-val van jelezve s magában foglalja a konvent kiadványait 1473–1499-ig
Hazai okmánytár, VI. k. 305. 1.
A Nemzeti Múzeum levéltárában, Máriássy-család lt. 1327.
U. ott, Anjoukori.
Törvényeink ismételten hangoztatják, hogy úgy a káptalanok mint a konventek megbizható, tekintélyesebb egyéneket küldjenek ki a hatóságok megkeresésére, az ügyes-bajos felek kértére. Emlékeink azt bizonyitják, hogy a jászói konvent iparkodott e törvényeknek megfelelni. Ismerjük már az előzőkből, hogy a legrégibb, ismert kiküldetéseket maga a prépost személyesen végezte. Később ez csak ritkán, fontos esetekben történt. Azonban a konvent kiküldöttei ekkor is rendszerint fogadalmat tett s felszentelt szerzetesek, csak nagy ritkán találkozunk «clericus»-sal avagy «famulus»-sal. Sikerült a szóban forgó korból mintegy 120 ilyen kiküldöttet névszerint megismernünk. Természetesen tetemesen növekednék e szám, ha az oklevelek az eljárást teljesitő egyént mindenkor névszerint is megneveznék. A névszerint ismertek között gyakran találkozunk a konvent perjelével, az őrszerzetessel s a hites jegyzővel, tulnyomó számban vannak azonban a dolog természeténél fogva a közönséges rendtagok. Ez utóbbiak közé tartozott Márton rendtag is, ki kötelességének lelkiismeretes teljesitéseért csaknem életével adózott. Palágyi Benedekkel Perényi Imre nádor elé idézte a hatalmas Homonnai Jánost. Kötelességüket Ungváron elvégezve, haza felé igyekeztek s már közel jártak Leleszhez, mikor utolérték Homonnai emberei, mint Zelei Ferencz, Henczelóczi Miklós és Sebestyén, továbbá Simai Mátyás, kik Márton rendtagot lováról lehuzták, félholtra verték, irásait elszedték, majd a menekülő Palágyi Benedek után iramodtak s vele is hasonlóképen bántak.* A konvent nagy számu kiadványai mellett szinte csodálatos, hogy eddigelé csakis egyetlen oklevelet ismerünk, melyben nemcsak a prépost, de a konvent tagjai közül is többen névszerint felsorolvák. De még ez a felsorolás sem teljes, mert tudjuk, hogy a nagyobb konventeknek legalább is 6–10 taggal kellett birniok, hogy a rájuk háramló kötelességeknek törvény szerint megfelelhessenek. A kérdéses oklevél a Buchk nemzetségbeli Domokos és a szepsii polgárok megegyezését tartalmazza bizonyos birtokok felett, melyek Péder és Bodoló között terültek el s a záradéka ez «Michaele preposito, Marco priore, Dyonisio sacristiario, Paulo officiali, Nicolao sacerdote notario exsistentibus».*
«... fratrem Martinum crebris ictibus baculorum de equo suo in terram deiecissent, ibique dire et acriter verberassent...» Jászói országos levéltár, protocollum B. 272. Az eset 1510-ben történt.
Anjoukori okmánytár, I. k. 433 1. 1317 junius 15.
A konvent hites jegyzői jogilag képzett egyének, vannak köztük világiak, de számosak az egyházi rendből valók is. Nem vélünk felesleges munkát végezni, ha névszerint is felsoroljuk azokat a konventi jegyzőket, kiket felkutatnunk sikerült. Mint kitünik a következő névsorból, két császári közjegyző is található köztük. 1317. Lukács szerzetes, jegyző (Anj. okmt. I. 42 1.).
1317. Miklós pap, jegyző (U. ott I. 433.).
1330. Márton mester, deák (Jászói h. llt. f. III. 14.).
1343. Mátyás mester, jegyző (U. ott, f. III. 21.).
1171350–1271. Mihály mester, jegyző (U. ott, f. IV. 25., 37., 38., 40., 41., 44., 46., D. L. 5850., 5957. Sztáray oklt. I. 350.).
1380. Gerváz mester, jegyző (Jászói h. llt. f. V. 48.).
1387. Márton deák (U. ott, V. 54.).
1387. Andrásfia István császári közjegyző és a jászói prépost irnoka. (Fejér, Codex Dipl. X. 8., 235.).
1390–1391. Márton deák, jegyző (Jászói h. llt. f. V. 56.).
1391. Szádelei Makófia Márton mester (U. ott, f. VI. 6.).
1392. Mihály mester, jegyző (Nemz. Muzeum Kapy-cs. lt. ).
1396–1398. István mester, jegyző (Jászói h. llt. f. IX. 114.).
1399–1401. János pap, káplán, jegyző (U. ott, f. VI. 71., 72., f. XIII. 10.).
1406. Jászai János deák (U. ott, f. VII. 84.).
1407. Miklós deák, karpap (Jászói orsz. levéltár, Stat. f. 6.).
1415. Jászai István mester, császári közjegyző (Jászói h. llt. f. VIII. 93.).
1428. Fábián mester, jegyző (U. ott, f. IX. 140.).
1455– 1460 körül. Kércsi Góbis Mihály (U. ott, f. XII. 242.).
1472–1473. Rakotyasi Mihály deák (U. ott, f. XI. 208.).
Hátra van, hogy szóljunk a konvent pecsétjeiről, melylyel közhitelü kiadványait ellátta. A legrégibb pecsétet, mely a maitól különbözött, nem ismerjük s csak most jutott tudomásunkra, hogy létezett. Egy olyan tanu mondja ezt, kinek szavahihetőségéhez alig fér kétség. Zsarnay Márton, egykor a konvent hites jegyzője, hagyta hátra irataiban, hogy 1788-ban a Bárczay-család leveleinek vizsgálása közben egy pecsétre akadt 1275-ből, I. Vigand prépost idejéből. Szerinte ez a pecsét a mai pecsétnél valamivel kisebb volt, közepén egy bárány alakjával, mely első bal lábát felemeli s abban zászlót tart. Ugyancsak a XIII. századból való az a pecsét is, melyet közönségesen ismerünk s melylyel a konvent a legrégibb időktől a mai napig élt és él megszakitás nélkül. Természetes dolog, hogy a hosszas használatban nagyon is megkopott, az alak és körirat éle elmosódott. A XIX. század első felében történtek is lépések egy uj pecsét megszerzése iránt, de sikertelenül. Jobb is, hogy e törekvések eredménynyel nem jártak, mert az a kopott pecsét több mint hétszázados multnak a tanuja, a konvent dicsősége. Bemutatjuk itt e pecsétet hü hasonmásban. Eredetije egy 1298-ban kiadott oklevélen található s jelenleg a Nemzeti Muzeum levéltárában van.* A pecsét alakja kerek. Átmérője 3 cm. 1 mm. Középen: Ker. szent János ülő alakja (a jászói prépostságnak Ker. szent János a patronusa), jobb kezében, keblére téve, valószinüleg könyvet tart, baljában husvéti bárányt. A szent feje fölött félkörivü glória, tőle jobbra egy törzsből kihajtott öt virágág. Körirata:
E pecsét mását bemutatta már Jerney, 1855. M. Tört. Tár 2. k.
+SIGILLUM CONVENTUS DE JASOVE.
A harmadik pecsét, a melyről még szólunk, s a melyet itt bemutatunk, nem konventi, de préposti pecsét. Tudni való ugyanis, hogy miként a konventnek meg volt a maga hivatalos pecsétje, melylyel minden kiadványát ellátta s mely, mint feljebb is emlitettük, önhatalmulag megváltoztatható nem volt, – úgy az egyes prépostoknak is meg volt a saját külön pecsétjük. A szóban forgó pecsét ugyancsak a XIII. századból, 1286-ból való. Eredetije a jászói házi levéltárban van.* Lőrincz jászói prépost és konventje a mondott évben a gömörmegyei Saul- és Endreföldét a Turócz folyó mellett, Harkács szomszédságában, a király engedélyével eladják Sánk Miklós és Péter testvéreknek egy Jászó határában levő malomért «Henchmolma»-ért. Az erről szóló eredeti oklevél két függő pecséttel van ellátva. Az egyik kerek alaku, féltöredék s e meglevő töredéken csak ennyi olvasható: S... CONVENT(US). Világos, hogy ez a konvent pecsétje, még pedig az, melyet feljebb bemutattunk; világos továbbá az is, hogy nemcsak 1298-ban, de már 1286-ban is a mai pecsétjét használta a konvent. A másik pecsét nagyobb, tojásdad alaku s vörösfehér zsinóron függ. Hossza 6 cm., szélessége 4 cm. Középen papi alak egyházi öltözetben, balkezét mellén tartja, jobbjában pásztorbot van. A köriratból csak ennyi olvasható tisztán ECCLIE (ecclesie) DE JAZO. Azt hiszszük, nem tévedünk, ha e pecsétet az oklevelet kiállitó Lőrincz jászói prépost pecsétjének tartjuk.
Fasc. II. k. 11. 1.
Ez az adat minket nemcsak pecséttani szempontból érdekel. Mert itt is áll az az elv, hogy olykor «saxa loquuntur». A kérdéses pecséten egy papi alak látható, kezében pásztorbottal. Kétségtelen, hogy ez magát a rendfőnököt, a prépostot ábrázolja. A pásztorbotnak az ott létele pedig arról tudósit s azt bizonyitja, hogy a jászói prépostok már a XIII. században birták a püspöki jelvények, mint pásztorbot, süveg stb. használhatóságának jogát. Mert e jelvényekkel való élés jogát a pápák sohasem adták külön-külön de mindig összeségben. Ha tehát a pásztorbottal élhettek a jászói prépostok, a mint e pecsét kétségbevonhatatlanul bizonyitja, úgy éppen a mondottak szerint élhettek, a minthogy éltek is, főpapi süveggel is. Vagyis röviden: a jászói prépost már a XIII. században prepositus infulatus volt. Ez az egy tény is mutatja, hogy mily kiváló hely illeti meg a jászói prépostságot a magyar egyház történetében. Tudjuk, hogy nemcsak a szerzetes főnökök, de a világi prépostok is a régi időkben nem élhettek a főpapi jelvényekkel, s csak idők folyamán mint különös kiváltságot nyerték a pápáktól e jogot. Csak egy esetet emlitek a magyar történelemből. A fehérvári prépost, ki pedig már közjogi helyzeténél, pápák és királyok kiváltságainál fogva előkelő helyet foglalt el a főpapi karban s «prćlatus»-nak, főpapnak nevezték,* csak 1366-ban Erzsébetnek, az özvegy királynénak, közbenjárására nyerte azt a jogot, hogy a saját «Boldogasszony» egyházában főpapi jelvényekkel misézhetett.* Evvel a joggal birt a jászói prépost is. Sőt még arról is van tudomásunk, hogy miként a fehérvári prépostot, úgy a jászóit is «prćlatus»-nak, főpapnak is nevezték. Ide vágó adataink ugyan jóval későbbi keletüek, de még mindig meszsze, a középkorba esnek. Igy a turóczi konvent 1424-ben, mikor György jászói perjel megjelenik előtte s tiltakozik Péter prépostjuk eljárása ellen, mivel ez bizonyos földekre Ezdegi Bessenyő Pállal hátrányos és káros szerződést kötött, Péter jászói rendfőnököt ismételten prépost prćlatusnak nevezi: «quamodo prefatus dominus et prelatus ipsorum (t. i. a jászói konventé) ... Unde ... prefatum dominum Petrum prepositum prelatum ipsorum coram nobis ... ab alienacione interdixit».* 1521-ben maga a jászói konvent nevezi prépostját prćlátusnak, mikor a Szathmári György pécsi püspöktől és Kassa városától kinevezett Bálint perjelt főnökének megismeri: «Nos conventus ... de Jazow .... fratrem Valentinum priorem nostrum modernum, dominum et prelatum, qui ipsa prepositura et prelatura inter nos dignissimus visus est ... ex electione ... episcopi Quinqueecclesiensis et iudicis, iuratorum civium civitatis Cassoviensis in nostrum dominum et prelatum accepimus ...»*
Rupp, Magyarország helyrajzi tört. I. k. 222 1.
Theiner, Mon. Hist. Hung. II. k. 81. 1.
Jászói házi levéltár, fasc. IX. 119. 1.
Kassa város titkos levéltára, patronatus, C. 73.
A jászói prépostság a XVI. század derekán megszünt a prémontreiek tulajdona lenni, azontul hosszu időn át előkelő világi egyháziak birták és igazgatták, azonban ezzel a korral nem szándékunk jelenleg foglalkozni. Mert csupán az volt a czélunk, hogy ha nagy vonásokban is, bemutassuk a prépostságot mint a nemzet bizalmának letéteményesét, mint hiteles helyet, külső-belső életében, fontos s nagyarányu müködésében azokban a századokban, mikor az ős monostorban, akárcsak manapság, fehér ruhás szerzetesek buzgólkodtak az Isten és haza odaadó, becsületes szolgálatában. Ma a prémontrei rendnek az 1802-iki visszaállitása óta lényegesen más a hivatása, a mennyiben a nevelés-oktatás nemes ügyét vallja feladatának; éppen ezért nem véltünk felesleges munkát végezni, ha a jászói prépostságnak egy másik, azokban a századokban mondhatni egyik elsőrangu, működését is pár igénytelen sorra méltónak tartottuk.
DR. TÓTH-SZABÓ PÁL.
