A ZÁH ÉS ZÁK NEMZETSÉGEK.
A ZÁH ÉS ZÁK NEMZETSÉGEK.
(Második, befejező közlemény.)*
Az első közleménybe néhány tévedést okozó sajtóhiba csúszott be, a melyeknek helyreigazitását a füzet végén találják olvasóink.
Feliczián mester merénylete következményeivel együtt történelmünknek oly rendkivüli és borzalmas esete, hogy minden részleteit ismerni s a valóságnak megfelelőleg megállapitva látni fölöttébb kivánatos. Nem fölösleges tehát, hogy itt, hol a Záh nemzetség és III. Feliczián mester történeteivel foglalkozunk, e kérdést tüzetes vizsgálat alá vegyük.
Hogy a hivatalos véritélet sem Záh Klára szerencsétlen esetét, sem a királyné bünrészességét nem emliti, az természetes, mert annak bármily alakban való fölemlitése, akár mint való esemény, akár mint valótlan rágalom, a királyné jó hirnevének elhomályositásához járult volna. A hivatalos véritélet tehát a visegrádi rémdráma ezen részletére nézve nem szolgálhat és nem szolgál történelmi forrásul, sem alapul ily irányban való történelmi következtetésekre csak úgy nem, mint a félszázad előtt lezajlott magyar szabadságharcz történetének megirására nem volnának kizárólagos forrásul elfogadhatók az osztrák hadi jelentések és haditörvényszéki itéletek.
Krónikáink közül az egyedüli a Képes Krónika, mely ezen eseményre nézve forrásul tekinthető, minthogy utána alig nehány évtizeddel keletkezett. Ez emliti ugyan Záh Klára megkinoztatásának és kivégeztetésének borzalmas részleteit, de meggyaláztatásáról hallgat. Ennek oka is világos; a krónika Nagy Lajos király parancsára készült Francziaországba férjhez ment leánya, Mária herczegnő, Lajos orleansi herczeg neje számára.* Hogyan nyerhetett volna abban a szerencsétlen Záh Klára meggyaláztatásának s a királyné bünrészességének elbeszélése helyet, annak a királynénak a bünrészessége, ki Nagy Lajos királynak édesanyja, Mária herczegnőnek pedig nagyanyja volt? Az tehát, hogy ezen krónikában Záh Klára esetéről nincs szó, nem 71bizonyiték arra nézve, hogy az meg nem történt. Még kevésbbé vehetjük erre bizonyitékul azon körülményt, hogy a külföldi krónikák halmaza e részletről mit sem tud, mert azok sok, hazánkban történt eseményről nem tudnak semmit.
Toldy F., Marci Chronica de gestis Hungarorum 7. 1.
Azért Feliczián mester merényletének ezen részletére nézve forrásul egyedül a néphagyományt fogadhatjuk el, a mely a történelmi valóságot megőrizte. Mert nem gondolható, hogy oly rémséges eseménynek, minő a királyi család tagjainak megsebzése és ennek megtorlásául egy nagy, számos tagból álló előkelő, nagy vagyonu nemzetségnek a harmadik iziglen való teljes legyilkolása volt, az inditó okáról akkor az ország egyik szélétől a másikig, úgy a várak, úri kastélyok, mint az utolsó parasztkunyhók lakosai ne birtak volna tudomással. És bizonynyára nem a nápolyi Johanna feslett udvarából vették a hirt, hiszen ott voltak a főispánok, kik az országban minden irányban elszéledvén, vármegyéikben rögtönzött rendkivüli gyüléseket tartottak a Záh nemzetség tagjainak kipuhatolására, kiket fegyvereseikkel összefogdostatván, fogva Visegrádra a királyi udvarba küldték, hol őket kegyetlenül kivégezteték. Ez az egész ország lakosságát izgalomba ejtette, melynek nagy része még amúgy sem volt a sok évi véres öldöklő polgárháboruk után lecsillapodva.
Elterjedt tehát a merénylet okának és részleteinek hire mindenfelé az országban. Irásba, krónikába nem foglalhatták az egykoruak, de még a későbbkorbeliek közül sem senki, mig Anjou-házbeli királyok ültek a királyi trónon, mert az felségsértés lett volna és megfelelő büntetést vont volna maga után. De feledékenységbe azért nem ment; szájról szájra, nemzedékről nemzedékre szállt, a lantosok versbe foglalták s énekelték századról századra, egész a XVI. század második feléig, a mikor Istvánffy Miklós nádori helytartó, a történetiró róla tudomást vett s talán visszautasitotta? Nem, ellenkezőleg, megütközésének adott kifejezést, hogy Feliczián mester merényletének igazi inditó okát úgy a véritélet, mint az évkönyvek elhallgatták, holott arról még az ő korában is mindenki tudott, s ő, a történetiró szükségesnek látta a valódi inditó okot, hogy feledékenységbe ne merüljön, a véritéletnek, melyet oklevélgyüjteményébe fölvett, lapszélére sajátkezüleg következőképen följegyezni:
«Úgy itt, mint az évkönyvekben el van hallgatva az ok, mely Felicziánt ezen merényletre inditá. Pedig az általános s kézről kézre adott* hir, tudják és a dalosok lant kiséretében éneklik: hogy maga a királyné különös módon nyujtott alkalmat testvérének Kázmérnak Feliczián leánya Klára megejtésére, ki a királyné udvari hölgyei közé tartozott s kit advent idejében, mintha olvasóját honn feledte volna, az egyházból haza küldött, hol testvére Kázmér rajta gyalázatot ejtett s midőn ujévkor Klára ezt sirva és könnyek közt atyjának megjelenté, ezt ezen sérelem dühbe hozta és inditotta a bosszu elkövetésére.»*
«Comunis et per manus tradita fama», irja Istvánffy, mely kitétel azt gyanittatja, hogy ama hagyomány az ő korában irásba is volt foglalva, habár ez képlegesen is lehet mondva.
Fejér, Codex Dipl. VIII/III. k. 427. 1.
Ime itt a valódi inditó ok, mely Feliczián mestert a merénylet elkövetésére vezérelte s ennek való voltában annál kevésbbé lehet kételkednünk, mivel az több más oldalról is megerősitést nyer.
Azt, hogy Feliczián mester öldöklési őrjöngésben szenvedett volna, nem látjuk sehol bebizonyitva; nem a véritéletben és nem a Feliczián mesterre vonatkozó összes oklevelekben, melyekben egyetlen ily őrjöngést bizonyitó esetnek sem leljük nyomát.
A véritélet, a mint reánk maradt,* nem törvényeken alapuló törvényes itélet. Annak szerkesztői udvari méltóságok viselői, az ország minden vidékéről összehitt zászlós urak, hadvezérek, főispánok valának, kiknek szolgálatkészsége és a királyi családhoz való föltétlen ragaszkodása kétségen felül állt. Ezek nem itéltek a hazai törvények alapján – a hosszu okiratban nincs egyetlen egy törvényre sem hivatkozás – hanem több napi tanácskozás után megszerkesztettek egy oly okiratot, mely Feliczián mestert minden lehető rosszal vádolja. Nem találnak elég kemény kifejezést arra, hogy őt vad szörnyetegnek jellemezzék, sőt, nevetséges, a szörnyü itéletlevélben még szójátékoktól sem idegenkedének, a Záh nemzetség nevéről azt állitják, hogy az fájdalmat jelent és Feliczián mester nevét Infelicián-ra változtatják.
Fejér, Codex. Dipl. VIII/III. k. 419–427. 1.
Ha tehát ezen boszut szomjazó, a legnagyobb 72mértékben részrehajló gyülekezet Feliczián mesterről azt állitá, hogy sok embert fosztott meg életétől, akkor figyelembe veendő, hogy ő vitéz harczos, hadvezér, Trencséni Máté egyik fő embere volt, a ki számos csatában megmérkőzött a király embereivel s a vértörvényszék tagjainak nem egyikével, oly időben, mikor ember ember ellen küzdve, osztott vagy nyert halált; mikor a vitézség mérőfoka az vala, hogy mennyi ellenségen vett diadalt. Ez nem volt öldöklési őrjöngés, mert akkor valamennyi hadfi abban szenvedett volna, hanem eszköz a czél elérésére, mely miatt a háboru megindult.
Csakis ily nemü lehetett Feliczián mester öldöklése, mert más nemüről a kutfők mit sem tudnak s ha ez neki bünül felrovatott, akkor ezen bünben a vértörvényszék tagjai majdnem valamennyien részesek valának, mert ezek mint hadvezérek s magok is mindannyian hadfiak, bizonyára nem egy ellenfelüknek oltották ki életét. Ezért tehát Feliczián mester nem vádolható öldöklési őrjöngéssel. Merényletének indoka egyedül, úgy a mint a hagyomány tudta, a bosszu lehetett, melynek másként eleget nem tehetett, mintha saját fegyverével kisérlé meg annak végrehajtását.
Hogy ezt nem tette rögtön, a mint leánya sérelméről értesült, annak sokféle oka lehetett; felhevült agyában különféle bosszuló terveket forgathatott, mig a körülményekhez képest mint egyedül kivihetőt a fegyveres elégtételt választá, az alkalom is aligha kinálkozhatott akármikor, hogy a királyi családra ronthasson.
Leányának Klárának szerencsétlen esete pedig magából a Képes Krónikából kiolvasható; mert bármit mondjanak, megkinoztatásának és kivégeztetésének módja világosan igazolja a néphagyományt, mely a történelmi valóságot megőrizte.
Feliczián mester merényletének részletei mindenki előtt ismeretesek. A merénylőt Sándorfia János mester tőrével többszörösen átdöfé* s «az innen onnan az ajtókon benyomuló királyi bajvivó vitézek rettentő kardjaikkal összekonczolván, szörnyeteg csuffá tevék». Fejét Budára, kezeit és lábait pedig más városokba küldték.* Gyermekei közül II. Jób szerencséjére elébb halálozott el; egyetlen élő fia IV. Feliczián a mint hű szolgájával futásban keresett menedéket, utoléretett s lófarkhoz kötve nyomorultan végzé életét, «kiknek mindkettejöknek tetemeit – mondja a krónika – ebek falták föl csontjaikkal együtt.»* Idősbik leányát Sebét,* ki Palásthy Kopai hont vármegyei nemesnél volt férjénél, Becsei Imre barsi főispán Léván lenyakaztatta.*
«Bicello pluries transficsum». Bicellus annyi mint hastula armentata, pugio = szijra kötött kis kopja avagy tőr (Brinckmeier, Glossarium Diplomaticum, I. k. 364. 1.)
Képes Krónika, 102 fej.
U. ott.
Sebe Sebastiana röviditése.
Képes Krónika, 102. fej.
Ifjabbik leányának, Klárának kivégeztetéséről halljuk magát Márk barátot, a mint azt a Képes Krónikában elbeszéli. «Klára nevü gyönyörü szűz leányát is a királyi udvarból kivonszolják s orrát és ajkait oly csuful levagdalván, hogy csak a fogai látszottak s két kezéről nyolcz ujját levágván, hogy csak a két hüvelyke maradt, lóháton több város utczáin meghurczolják és a szerencsétlent ezen szavakat kiáltani kényszeritik: «Ilyen büntetéssel lakoljon, a ki a királyhoz hűtelen».*
U. ott.
Kérdjük, ha nem igaz a Kláráról szóló «legenda», – hát akkor mivel, mikor és hogyan vétett a király ellen? Ő a «szépséges szűz», a gyönge nő csak nem vett részt a királyi család fegyveres megtámadásában? Erről hallgat úgy a véritélet, mint a Képes Krónika. Hát akkor miben nyilvánult az ő hűtlensége? Hogy az orrát levágták, azt tehették kegyetlen vad indulatból, hogy elcsufitsák, de hogy az ajkait levagdalták, mi oka lehetett annak? Nem-e az, hogy atyjának elárulta meggyaláztatását? A nyelvét ki nem vágták, mert arra szükségük volt a bitóknak, hogy a föntebbi szavakat kinjában elnyöghesse. A nyolcz ujját levágták, mi okból? Nem-e megtorlásul azért, hogy a királynénak az ő panasza folytán az ő atyja négy ujját kardjával lecsapta? Egy szóval nem-e csufitották el, kinozták meg és végezték ki oly borzalmas módon épen őt, a «szépséges szűzet» azért, mert benne látták okozóját atyja merényletének, mivel meggyaláztatását neki elárulta? Ha mindebből semmi sem lett volna igaz, miért bántak volna a három testvér közül épen csak ő vele ily borzasztó 73kegyetlen és világosan szóló módon, mely minden kétséget kizár az iránt, hogy Feliczián mester merényletének azon indoka, melyet a néphagyomány és lantosok éneke egész a XVI. század végéig köztudomásként hirdetett, a történelmi valóságnak teljesen megfelelt s hogy ennélfogva Feliczián mestert nem öldöklési őrjöngés, hanem a leányán elkövetett sérelem gyujtotta boszúra, melyet saját kardjával akart végrehajtani.
Feliczián mesternek és Visegrádon ért két gyermekének, IV. Felicziánnak és Klárának borzalmas kivégeztetésükkel a merénylet megtorlása még nem ért véget.
A király és királyné fokozott felindulásukban, melyet a Feliczián mestertől vett sebeik fájdalma okozott, mint föntebb emlitők, az országnagyokat, főispánokat, várnagyokat, kiknek ragaszkodásában a királyi családhoz föltétlenül bizhattak, az ország minden vidékeiről összehivatták Visegrádra, hogy a további büntetések iránt intézkedjenek. Az ekként megalakult vértörvényszék tagjai valának a nádor, az erdélyi vajda, a szlavóniai és macsói bánok, a főtárnokmester, az országbiró, a királyné országbirója, a pesthegyi várnagy és egy sereg főispán. Köztük nem foglalt helyet egyetlen egyháznagy, egyetlen itélőmester avagy törvényszéki biró sem. Igaz, hogy az ország legfőbb törvényszékeinek, a nádorinak és országbiróinak fejei ott ültek a vértörvényszék tagjai közt, de a nádori és országbirói méltóságok elnyerésére azon időben egészen más tekintetek voltak irányadók, mint az illetők törvénytudása. A hazai törvények ismerete, helyes értelmezése és alkalmazása az itélőmestereknek és ezek személyzetének volt a törvényes feladata.
A vértörvényszék ekként összecsőditett és tulnyomó nagyobb részében hadfiakból, kemény vitézekből állott tagjai több napi tanácskozás után, buzgalmukban és a királyi család iránt való szolgálatkészségükben összeszerkesztettek a hazai törvények teljes mellőzésével, oly borzalmas itéletet és ennek alapján végrehajtattak ártatlanokon oly kegyetlen öldöklést, minőhöz hasonlót, hasonló okból inditva, többet nem igen mutat fel a történelem.
Itéletük úgy szólt, hogy: Feliczián mester fiai, leányai, unokái, egész nemzetsége s bármiféle rokonsága büntetendő olyképen, hogy nemzetségének összes tagjai a harmadik izig, valamint Feliczián mester leányainak és nőtestvéreinek mindkét nembeli gyermekei fej- és jószágvesztéssel bünhődjenek. Vejeinek testvérei és rokonai birtokaikban megmaradjanak ugyan, de a királyi udvarból örök időkre kizárattassanak s ha valamelyekre ezek közül világosan bebizonyittatik, hogy az elkövetett büntettről eleve tudomásuk volt, ezek is halállal büntettessenek. A Záh nemzetségnek a 3-ik izen túl álló tagjai pedig örök szolgaságra vettessenek s birtokaik a király kezére szálljanak. Egyedül Feliczián mester nőtestvéreinek unokái vétettek ki a büntetés alól, nehogy a rendek megzavartassanak, mivel úgymond, azon istentelen nemzetségnek számtalan női tagja más nemzetségekkel vala házasodás utján összekapcsolva.
Utasittattak továbbá az összes vármegyék főispánjai és szolgabirái, hogy minden vármegyében gyüléseket tartsanak a Záh nemzetség tagjainak kipuhatolása végett s az első, második és harmadik izen állók a királyi udvarba küldessenek; a harmadik izen tul lévők neveit pedig irásban jelentsék fel s azonkivül mindazon bármily állásu és nemü egyének, kik tanácsukkal vagy bármily más módon elősegitették a büntettet, fej- és jószágvesztéssel büntettessenek.*
Fejér, Codex Dipl. VIII/III. k. 419–427. 1.
És az itélet legott végrehajtatott. A főispánok elszéledének vármegyéikbe s őrködének azon, hogy a véritélet rendeleteinek gyorsan és teljesen elég legyen téve. Becsei Imre barsi főispán, mint emlitettük, Feliczián mester idősebb leányát Sebét, Palásthy Kopai feleségét a lévai vár előtt lenyakaztatta és «Feliczián nemzetségéből sok nemes embert lemészárolának» – mondja a Képes Krónika.*
U. ott.
Feliczián mester vejéről Kopairól azt beszéli el ugyancsak a Képes Krónika, hogy fogságba vettetett s tömlöczben végzé életét, fiait pedig, kiknek a véritélet rendelése szerint meg kellett volna öletniök, szánalomból a keresztes vitézek egy tengeri szigetre vivék, hogy soha többé hazájukba vissza ne jöhessenek.* Ezen előadásnak Kopaira vonatkozó része azonban nem felel meg a valóságnak.
Képes Krónika, 102. fej.
74A megtorlás és bosszu szolgálatkész eszközei legott kisütötték Kopaira, ki mint tudva van, a hont-vármegyei Palásthy családból származott,* és testvéreire a bünrészességet s ennek folytán rajtok a véritélet gyorsan végrehajtatott.
Századok, 1887, 210–216. 1.
Palásthy Kopai ugyanis és testvérei: Péter, Bató és Lambert, Bors fiai, nyomban a visegrádi merénylet után, mivel – Károly király 1331. évi oklevelének szavai szerint – a király vérének átkozott emlékü rokonuk, a Zaah nemzetségbeli Feliczián által történt ontásában és a királyné kezének megcsonkitásában részeseknek találtattak s ezenfelül nyilvános latorság bünében elmarasztaltattak: mind a négyen akasztófán lelék halálukat.*
Kubinyi, M. tört. Eml. II. k. 103–105. 1.
A Záh nemzetségnek Feliczián mesteren és családján kivül a véritélet alapján sujtott tagjai ezek valának; Lőrincz fia Péter a marczali ágból (IV. tábla); II. Mihály fiai (a IV. táblán: III. Mihály, Máté, Agg); I. Noe fia II. Noe (IV. tábla). Hogy ezek kivégeztettek-e, avagy nem-e tartoztak a Záh nemzetség azon tagjai közé, kiknek Lengyelországba elmenekülniök sikerült,* az illető oklevelekből ki nem tünik.
Dlugoss szerint Feliczián mester rokonai közül néhányan Lengyelországba menekültek s nemesi czimerül lábatlan fehér sast használtak. Fejér, Codex Dipl. VIII/III. k. 427. 1. – Folkus fiai közt is volt egy Mihály (I) (1. tábla), ki 1301-ben emlittetett fiaival együtt, de ez «Folkus fiai» czim alatt külön volt a sujtottak közt emlitve.
Továbbá II. Kázmér fia II. Feliczián, I. István fia Domokos (a Berende ágából, III. tábla), valamint Folkus fiai (a geregei ágból u. m. Simon, I. Pál, III. Péter, I. Mihály, II. tábla). Ezeknek apáik II. Kázmér, I. István és Folkus 1244. és 1245. évek táján éltek, s róluk magukról az utolsó okleveles adat 1299, I. Mihályról 1301. évből szól – ha tehát 1330. évben a merénylet idejében még éltek, igen nagy kort kellett elérniök, hogy – hacsak el nem menekültek – nyomorultan a bitó kezéből vegyenek halált.*
Ha fölvesszük, hogy 1245. táján születtek, akkor 1330.ban 85. év körül lehettek.
Sujtattak még ezeken kivül: Csiga fiai, Luka fia Kemény, Jakab fia István, kiknek a Záh nemzetség melyik ágához volt tartozása fel nem derithető és keszüi II. Pál, a keszüi ágból (II. tábla), kinek leszármazása az 1227. évben azon ágon élt egyének valamelyikétől részletesebb adatok hiján, szintén ki nem mutatható. Ezekről sem találunk értesitést, hogy kivégeztettek-e, vagy nem-e sikerült elmenekülniök.
Végre a Záh nemzetség elősorolt tagjai közt, kiknek a birtokait a király elkobozta, leljük még Berende fia III. Pétert is, ki azonban egy századdal elébb, 1227-ben élt (III. tábla) és gyermektelenül halt el s kinek birtokai e szerint osztatlan állapotban szerepeltek továbbra is a Záh nemzetség birtokai közt.
Mindezeknek, valamint Feliczián mesternek összes birtokaikat, – kivéve Folkusteleke és Keszi falukat, – Károly király Sándor fia János mesternek, Cselén unokájának adományozta, ki a királyi család tulajdonképeni megmentőjéül tekintetett. Az előszámlált birtokok ezek valának:
Feliczián mester tulajdonához tartozók Nógrád vármegyében: Ság, Lapujtő, Mátyásteleke, Elestyén, Tenkőteleke, Polihna, Brezova és Gömör vármegyében: Jezte, Bucsk, a Záh nemzetség többi tagjaié pedig: Kodorzó, Ettes, Bénateleke, Szanas, Pálfalva, Hartyán, másik Hartyán Ujfalu, Ság, Ludvég, Dályó, Berendefölde, Tőrincs, Litke, Helimbafalva és Egyházas-Gerege, mind Nógrád vármegyében, Bénateleke kivételével, mely Gömör vármegyében feküdt.* Tehát itt 25 faluval és pusztával jutalmazta meg János mestert gyors segedelméért Károly király.
Gr. Károlyi cs. okmánytára, I. k. 77., 83., 100., 117. 1., Fejér, Codex Dipl. VIII/IV. k. 109. 1.
A föntebbiek alapján III. Feliczián ágának nemzedékrende, mely gyászjelentésnek is beillik, a következő:
V. TÁBLA.
N. de genere Zaah; I. Jób pécsi püspök, al- és főkanczellár, mosonyi, baranyai főispán 1245–1279, de genere Zaah; II. Zaah comes 1262–1263 1272-ben nem élt de genere Zaah; Fiu testvérek 1258 előtt; II. Jób 1275; III. Feliczián mester, 1301, 1330 felkonczoltatott, de genere Zaah; Nő testvérek 1330 kivégeztettek; Csiga; Fiuk 1330; Luka; Kemény 1330 de genere Zaah; Jakab; III. István 1330; IV. Feliczián 1329, 1330 kivégeztetett; Sebe lenyakasztott 1330, férje: Palásthy Kopai felakasztatott 1330; Klára 1330 kivégeztetett;
75Palásthy Kopai és testvérei palásti birtokát Károly király 1331. évben udvari szolgájának Besenyő Györgynek és ugyancsak ezen Kopai és testvére Bató malonyai birtokát Bars vármegyében 1344. évben Kenezsiczi Gyula fia Miklós udvari testőrének, Endre királyfi nevelőjének adományozta.*
Kubinyi, M. Tört. Eml. II. k. 103–105 1., Anjoukori okmánytár, IV. k. 450. 1.
Kopainak és testvéreinek hangoztatott bűnrészessége Feliczián mester merényletében Károly király utóbbi oklevelének szavai szerint abból állott, hogy Feliczián mester az ő tudtukkal és tanácsuk folytán követte el merényletét.
Az ellenök emelt latorsági vád nem vehető komolyan, egész a merénylet megtörténtének idejéig Károly király kegyét folyton birták és a reájuk vonatkozó oklevelekben olyan cselekvénynek, melyre ily vádat alapitani lehetett volna, nyoma sincs. Ezen cselekvények tehát, ha voltak, még Trencséni Máté idejében, hadviselés közben eshettek meg, a mikor a hadviselő felek mindegyike az ellenséges területeken borzasztó pusztitásokat, erőszakoskodásokat és vérengzéseket követett el s ezekért senkit sem fogtak latorsági vád alá, hahogy Károly király szolgálatában, annak hivei hajtották véghez. Világos példát nyujtott erre maga Károly király, midőn 1335. évben parancsot menesztett az ország összes biróságaihoz, hogy Renold volt nádor fiát Gyulát és László fiait Pétert és Jánost a hűtlen Kopasz volt nádor és Petenye fia Péter idejében az ő szolgálatában elkövetett bárminemü kártételekért, u. m. faluk elpusztitása, egyházak és temetők feldulása miatt – kivévén emberölést és birtokfoglalásokat – pörbe fogni ne merészeljék.* Ilyféle kártételek csak akkor minősittettek latorságnak, ha az illetők a királytól elpártoltak.
Anjoukori okmánytár, III. k. 154. 1.
Midőn az esztergomi káptalan tanuskodása mellett nevezett Besenyő György Palásthy Kopainak és testvéreinek volt palásti birtokába beiktattatott, a többi Palásthy osztályos atyafiak közül egyik, Liptófia György ama birtok egy részére nézve ellentmondott,* de midőn ellentmondásának okát adandó, a király szine elébe idéztetett, utközben mást gondolt s Visegrádra érve, ellentmondását visszavonta. Ezt saját érdekében okosan tevé, mert azon ünnepélyes adománylevélben, melyet Károly király ama palásti birtokról Besenyő György részére kiállitott, a Palásthy család többi tagjait már hütleneknek és érdemetleneknek nevezé s ama birtokra nézve örök hallgatásra kárhoztatá úgy Kopait és testvéreit (ezek már hallgattak), mint a többi Palásthyakat,* kik e szerint már közel álltak azon veszélyhez, hogy Kopaihoz és testvéreihez való rokonságuk miatt ők maguk is hütlenséggel bélyegeztessenek s birtokaiktól megfosztassanak, úgy mint a Záh nemzetségbeliek. Kopai nagybátyja, Paláshy Péter nem is látta tanácsosnak, hogy Palásthon maradjon, azért ottani birtokát eladta* és a bars vármegyei nemcsényi birtokába átköltözvén, nevét Nemcsényire változtatta meg.
Kubinyi, M. Tört. Eml. II. k. 96. 1.
Kubinyi, M. Tört. Eml. II. k. 105. 1.
U. ott, 101. 1.
Hátra van még a Záh nemzetség állitólag Somogy vármegyében létezett ágának, Szopa (Zopa) Pál fiainak ezen nemzetséghez való vérségi viszonyát vizsgálat alá vennünk.
Ezeket, u. m. Jánost és Miklóst a kutató közegek tévedésből a Záh nemzetség tagjai közé sorolák, minek folytán Károly király őket 1341. évben részint ezért, részint pedig azon oknál fogva, mivel Szakálos István fiai ellenében hamis oklevelek előmutatása miatt elmarasztaltattak, a somogy-vármegyei Szentgyörgy és Domonkoslaka nevü birtokaiktól megfosztá s azokat Pál országbirónak adományozá,* kinek módjában állt úgy jogilag, mint hatalommal ezen adományzást érvényre juttatni. Az mindazonáltal még sem érvényesült, mert ama Szopa Pál fiai ama két falu birtokában továbbra is benmaradtak s a föntemlitett Szopa Pál fia Miklósnak fiai, u. m. Gergely, Miklós és Pál, kik Szentgyörgyről irták magukat, ama két birtokkal még 1391. évben is mint tulajdonukkal szabadon rendelkezének. Hogyan történhetett ez?
Fejér, Codex Dipl. VIII/IV. k. 490. 1.
Néhai Bottka Tivadar ezen tárgygyal foglalkozván, ezen tényből azt következteté, hogy nevezett Szopa Pál unokái, mint a Záh nemzetség tagjai irányában a visegrádi véritélet végrehajtása 76s a királyi adományozás érvényesitése Somogy vármegyének önkormányzati eljárásán, melylyel nevezett Szopa Pál unokáit védelme alá vette, törött meg.* Ezen megfejtés azonban nem fogadható el.
Századok, 1874, 245. 1.
Károly király a visegrádi merénylet idejében királyi korlátlan hatalmának tetőpontján állt, annak semmiféle önkormányzási intézkedés ellen nem szegülhetett, az ellentállást önhatalmu s olykor törvényellenes kormányzása ellen mindenfelé vas kézzel leverte s parancsait föltétlen hivei, az országnagyok és főispánok gyorsan és pontosan hajtották végre. Feliczián mesternek vérengző tette után pedig a véritélet az ország lakosait oly rémületbe ejtette, hogy mindenki a kiátkozott Feliczián mester nemzetségéhez avagy rokonságához a rokoni vagy egyéb kötelékek látszatát is magától elháritani iparkodott; nem valószinü tehát, sőt épen lehetetlennek tünik fel, hogy bárhol az országban a véritélet végrehajtásának, vagy Károly király parancsának valaki ellenszegülni merészkedett volna, mi okvetetlenül az illetőnek hütlenségben való megbélyegeztetését és mint Feliczián mester bünrészesének elitéltetését eredményezi vala. Ha tehát Szopa Pál unokáin nem fogott az itélet, annak oka máshol keresendő.
Megtaláljuk ezen okot a pécsi káptalan egy 1346. évi bizonyságlevelének szövegében, melyben a föntemlitett Szopa Pál fia Miklóst öt évvel birtokainak emlitett eladományoztatása után, továbbra is mint Szentgyörgyi nemest és nem a Záh nemzetség tagját, hanem a Csák nemzetségből származott és Nagylábunak nevezett Pál maradékát találjuk megnevezve, kinek a pécsi káptalan tanuskodása mellett, a Szalók nemzetségbeli János mester, mint az Okor melletti Mindszentről nevezett monostor kegyura, tulajdonába viszszabocsátá azon baranyavármegyei Szentegyed máskép Tőtös nevü birtokot, melyet ama Miklós előde, a föntemlitett Csák nemzetségbeli Nagylábú Pál azon monostornak adományozott volt.*
Anjoukori okmánytár, IV. k. 582–583. 1. – Az oklevél idevágó szavai ezek: «Paulus Noghlabu dictus de genere Chak, prćdecessor ipsius Nicolai (filii Pauli dicti Zopa) de Zenthgurg». – Praedecessor annyi mint Antecessor, vagyis előd, hivatalbeli és vérszerinti ős.
Ezen Csák nemzetségbeli Nagylábú Pál a XII. század második felében II. Géza és III. Béla királyok idejében élt, kik közül az első adományozta neki a föntebbi birtokot, melyet ő, mivel gyermektelen volt, III. Béla király beleegyezésével 1183. évben a föntnevezett monostornak ajándékozott.* Szopa Pál fiai e szerint neki nem egyenes maradékai, hanem nemzetségének oldalleszármazói valának.
Hazai Okmánytár, 1. k. 1. 1., hol világosan a Csák nemzetségből valónak (de genere Chaak) van megnevezve.
Annak oka tehát, hogy Szopa Pál fiai és unokái ama két somogyvármegyei falujoknak birtokában megmaradtak, nem Somogy vármegyének önkormányzási eljárásában, illetőleg a véritélet mellőzésében, mint inkább azon körülményben rejlett, hogy ők nem a Záh, hanem a Csák nemzetségnek valának tagjai s a véritélet ennélfogva reájok nem volt alkalmazható. Somogyvármegye közönségének ezen ügyben legföllebb az lehetett érdeme, hogy nevezett Szopa Pál fiainak a hatalmas Pál országbiró ellenében, ki egy személyben mint birtokkereső és biró szerepelt, valódi származásuk feltüntetéséhez és ezzel a fenyegető veszély elől való megmenekülésükhöz nyujtott segédkezet.
KUBINYI FERENCZ.
