A Szentbenedekiek czimerlevele és a Jöre nemzetség.
A Szentbenedekiek czimerlevele és a Jöre nemzetség.
A Szentbenedeki család czimere 1435-ből.
Az a czimerlevél, a melyet t. olvasóinknak ezuttal bemutatunk, a ritkábbak közül való. Ismeretes, hogy czimerosztogató Zsigmond király a legtöbb armalist a XV. század második évtizedében adományozta; czimerleveleinek száma innen évről-évre kisebbedik. Uralkodásának végéről már kevés van és az 1435-ik évből, a melyből az itt bemutatott való, ennél az egynél többet – legalább ez idő szerint – nem ismerünk.
Az 1434. év végét Zsigmond Pozsonyban töltötte; itt virradt rá a régi számitás szerinti uj év (deczember 25-ikén) s a mai uj év napja, a festum circumicisionis domini. E napon a király udvari népének egy külföldi tagját Cappel Hugót czimerrel ajándékozta meg, a melyről az oklevelet birodalmi pecséttel látták el s a birodalmi igtatókönyvbe vezették be. Talán ennek a német adománynak az ellensulyozására adott az uralkodó, de már mint magyar király, a következő napon egy magyar nemesnek armálist. Ez a nemes Szentbenedeki Balázs volt, a kivel és a kinek az érdemeiért testvérei: János és László és unokatestvére György is részesedtek a kitüntetésben.
A szük szavu okirat nem mondja el, mivel szolgált rá Balázs uram a kitüntetésre, sem pedig, hogy a király maga jószántából vagy az ő kérésére adta-e neki a czimert. Valószinü azonban, hogy Szent-Benedeki Balázs járult az uralkodóhoz, kérve egy bizonyos, általa bemutatott czimer adományozását, talán épen azét, a melyet elődei már hosszabb idő óta viseltek. Bartholus de Saxoferato elve, hogy t. i. az adományozott czimer nagyobb erejü, mint bármily ősi, de uralkodó által meg nem erősitett czimer, ez időben már szinte törvényerőre emelkedett és számos példa igazolja, hogy még főrangu nemzetségek is királyi adományt szereztek századok 144óta viselt czimerükre, nehogy – a mire külföldön nem egy példa akadt – valaki elperelje tőlük az ősi tulajdont.
Szentbenedeki Balázs czimerlevele úgy szövege, mint külső kiállitása szerint az egyszerübbek közé tartozik. Formulája ugyanaz, mint a hasonkorbelieké általában. A czimer nincs benne leirva, sem a kitüntetett szolgálatai nincsenek elsorolva. Hangzik pedig a következőképen:
Relacio Mychaelis Orzaag thesaurarii.
Sigismundus Dei gracia Romanorum imperator semper augustus, ac Hungarie, Bohemie, Dalmatie, Croatie etczetera rex. tibi fideli nostro Blasio, filio condam Bartholomei de Zenthbenedek, salutem gratiamque nostram et omne bonum. A claro lumine troni cesaree aut regie majestatis velut e sole radii nobilitates legittimo iure procedunt et omnium nobilitatum insignia ab imperatoria seu regia sic dependent screnitate, ut non sit dare alicuius generositatis insigne, guod a gremio non proveniat cesaree aut regie claritatis. Sane attentis et consideratis tuis fidelitatibus et fidelium servitiorum meritis, quibus tu sub locorum et temporum varietate, iuxta possibilitatis tue exigentiam, maiestati nostre studuisti, eoque ferventius et diligentius inantea studebis complacere, quo te et tuos singularibus honorum gratiis a nostra maiestate conspexeris fore insignitos, tibi et per te Johanni et Ladislao carnalibus, ac Georgio filio condam Jacobi de predicta Zenthbenedek patrueli fratribus tuis, vestrisque heredibus et posteritatibus universis hec arma seu nobilitatis insignia, que in principio seu capite presentium literarum nostrarum suis appropriatis coloribus arte pictoria figurata sunt et depicta ac distinctius expressata, animo deliberato et ex certa nostre maiestatis scientia dedimus, donavimus et contulimus ymmo ex habundantiori plenitudine nostre specialis gratie concedimus et presentibus elargimur, ut vos vestrique heredes et posteritates universe predicta arma seu nobilitatis insignia more alorium armis utentium amodo inantea ubique in preliis, hastiludiis, duellis, torneamentis et aliis omnibus exercitiis nobilibus scilicet et militaribus, necnon sigillis, anulis, velis, papilionibus et generaliter in quarumlibet rerum et expeditionum generibus sub mere et sincere nobilitatis titulo, quali vos ab universis et singulis cuiuscunque conditionis, preeminentie, status, gradus vel dignitatis existant, harum notitiam evo habituris insignitos dici, nominari et teneri volumus, ac eciam reputari, gestare ac omnibus et singulis gratiis, honoribus et libertatibus, quibus ceteri proceres nobilesque (et) clientes regni nostri armis utentes, quomodolibet consvetudine vel de iure freti sunt et gavisi, frui et gaudere possitis et valeatis, de talique singularis et specialis gratie antidoto merite exultetis, ac tanto ampliori studio ad honorem cesaree aut regie maiestatis vestra in antea solidetur intentio, quanto vos largiori favore cesareo aut regio prevento conspicitis et munere gratiarum. In cuius rei memoriam perpetuam presentes litteras nostras sigillo nostro secreto, quo ut rex Hungarie utimur, impendenti communitas vobis duximus concendendas. Datum Posonii, feria secunda proxima post festum circumcisionis domini, anno eiusdem millesimo guadringentesimo tricesimo quinto, regnorum nostrorum anno Hungarie etcetera quadragesimo octavo, Romanorum vigesimo quinto, Bohemie quintodecimo, imperii vero secundo.
A hártyára irt oklevél kifakult piros-zöld selyemzsinóron lógó kisebb császári pecséttel van ellátva. Élén festett czimer van, a mely azonban annyira lekopott, hogy pontosabb meghatározása ma már teljesen lehetetlen. Kopott volta inditotta a szerkesztőséget arra, hogy szakitva az eddigi móddal, mely szerint a czimerábrák rekonstruálva, szines kőnyomatban adattak, ezt a czimert mai rongált állapotát hiven feltüntető szines foto-czinkografiában mutassa be.
Annyit meg lehet állapitani, hogy a czimer vörös sávval keretelt kék lapra volt helyezve. A paizs alapszine, heraldikánkban szokatlan: arannyal keretelt kék. Hanem az aranykeretelés itt aligha volt öntudatos; valószinüleg csak azon szükségből folyt, hogy a vért szine össze ne olvadjon a czimertábláéval. A paizsban vörös ruhás emberi alak látható derékig, lebegően ábrázolva, a mint egy hatalmas szikla-darabot (?) emel. Lehet, hogy az alak ruhája egykor más szinü volt, s a vörös csak a szokott miniumos aláfestés. Az ember fején magas, kivehetetlen alaku föveg van, a melynek szine, mint a még rajta tapadó foltocskákból megállapitható, arany és ezüst volt. A paizson aránytalanul kicsiny csőrsisak van, a melyre minden korona vagy tekercs nélkül rá van helyezve a czimeralak. A sisakdisznél feltünik a föveg, a mely itt inkább az alak fejébe vágott hatalmas bárdnak látszik. A takaró teljesen elmosódott, csak néhány árnyékszerü vonás mutatja, hogy valamikor nem hiányzott a czimerről.
A czimer rekonstruálását meg sem kisértjük, az csak akkor lesz lehetséges, ha a család valamely tagjának pecsétjén megkerül a czimer épebb lenyomata.
Az armalis Vasvármegye levéltárában őriztetik, a hol hosszu ideig ismeretlenül lappangott. Balogh Gyula Vasvármegye nemes családairól kiadott művében nem emliti, sem a családról, a melynek egykor tulajdonát képezte, nem szól. Pedig ez a család a mohácsi vész előtt a vármegye tehetősebb birtokosai közé tartozott s egyik ágában egész a mult század végéig virágzott. Hogy vele bővebben foglalkozzunk, már csak azért is megérdemli, mert a Szentbenedekiek egy ősi nemzetségnek, a generatio Iwre-nek voltak a tagjai.
A Jöre vagy Jüre nemzetségről legelőször a XIII. század derekán történik emlités, IV. Béla király egy év nélküli oklevelében, a melylyel az uralkodó elrendelte, hogy a veszprémi káptalan az Iwre nemzetséget helyezze vissza azon birtokaiba, a melyeket tőle némelyek elidegenitettek.* Ebben 145a levélben azonban a nemzetség egyetlen egy tagjának neve sem fordul elő.
* Árpádkori uj okmtár, VIII. k. 19. l.
A legelső, a kit Jöre ivadékai közül meg tudunk nevezni, bizonyos Péter, a kiről mindössze annyit lehet megállapitani, hogy a XIII. század második felében élt s ősapja volt a későbbi összes ismert Jöre-nembelieknek. Péter három fiut hagyott hátra: Hercsei vagy másként Petróczi Vegölyt (Vegul), Hercsei, másként Szentbenedeki Litoldot és Szentbenedeki Pált. Ezek közül 1363-ban már egyik sem élt, sőt ez időben már néhai gyanánt emlittetik a Vegöly fia, Miklós is.. E Miklósban fiágon kihalt a Vegöly ága, utána csak két leány maradt: Anglis és Zsuzsa.
Litoldnak egy fia maradt: Henczöl vagy németesen Henczlin, a ki magát a vasmegyei Petrócz birtokáról nevezte. Szentbenedeki Pálnak is csak egy fia maradt, Péter.
Vegöly fia Miklós elhunyta után unokatesvérei siettek biztositani maguknak Miklós javait s 1363 január 25-ikén Lajos királytól titkos pecsét alatt kelt patens levelet eszközöltek ki, melyben a király biztositja őket arról, hogy Miklós leányait fiusitani nem fogja s jóváhagyja, hogy a nevezett Miklós birtokai rájuk szálljanak.* Ezt az oklevelet, nagyobb hitelesség okáért 1369-ben Szentmihály-napján a király nagypecsétje alatt, privilegiális alakba átiratta.*
* Az oklevél kivonatosan benne van Szepesi Jakab országbiró 1374-ben kelt s alábbi ismertetendő itéletlevelében, a mely 1394-beli hiteles átiratban meg van a Békássy családnak a Magyar Nemzeti Muzeumben levő levéltárában.
* U. ott.
Időközben Miklósnak öregebbik leánya Anglis férjhez ment egy vasmegyei nemeshez, Koltai János fia Györgyhöz. György uram sehogy sem tudott belenyugodni abba, hogy apósának birtokát Petróczot feleségének nagybátyjai örököljék, s nekik meg kelljen elégedni a köteles részszel. Igaz uton azonban nem turhatta volna ki őket a birtokból, hazugsághoz, csalfasághoz kellett folyamodnia. 1370 január 20-ikán megjelent a király udvarában, ahol neje és sógornője nevében arra kérte az uralkodót, hogy mivel ezeknek az árváknak negyedizi vagy annál közelebbi vérrokonuk, a kinek igénye lehetne atyjuk javaira, nincsen, fiusitsa őket s adjon nekik atyjuk birtokára teljes öröklési jogot. Lajos király elfeledkezve arról az igéretéről, a mit alig egy évvel előbb tett a Miklós unokatestvéreinek s hitelt adva a rokonok nem létéről költött mesének, teljesitette Koltai György kérését, fiusitotta Anglist és Zsuzsát, rájuk ruházván atyjuk minden birtokait.*
* U. ott.
Csakhogy a hamisság hamarosan kiderült s a király tudomására jutott, még pedig egy olyan oklevél révén, a melyet maga Koltai György mutatott fel a vasvári káptalannál. Ez az oklevél egy osztályról szólt, a melyet sok évvel azelőtt Vegöly és Litold, a Péter két fia tettek volt egymás között, olyképen, hogy öröklött fekvőségeik közül a Magyarországban levők Vegölyt és maradékait, a németországiak pedig Litoldot s utódait illessék. Nyilvánvaló, hogy György urnak, első terve sikerülvén – ľ appetit vient en mangeant, – az volt a szándéka az oklevél felmutatásával, hogy a Litold fiának Magyarországon fekvő birtokait is megszerezze. Ugyanis Litold azon osztozkodás idején kimenvén az országból Németországban telepedett le; fia Henczöl azonban itt maradt, vagy talán visszaköltözött és Vas vármegyében az ősi birtokok egy részét megszerezte ezen felül benne ült, jog szerint, a Miklós örökének egy részében is. Koltai György nagy jámborul azt hitte, hogyha már most ő az osztálylevelet felmutatta, a mely szerint a Litold ivadékainak csak németországi birtokok jutottak, Henczelt menten kiteszik minden magyarországi javaiból s ő ülhet helyére. Csak egyről feledkezett el, arról, hogy a felmutatott levélből az is ki fog sülni, hogy az ő feleségének és sógornéjának nagyon is közel való vérrokonai vannak, a kik az elhunyt Vegöly fia, Miklósnak törvény szerint való örökösei. Igy is történt. A dolog a király tudomására jutott, a ki is sietett jóvá tenni a hibát, a melyet az Anglis és Zsuzsánna fiusitásával történt s 1370 julius 16-ikán kiadott oklevelével* a fiusitást semmisnek nyilvánitotta és a birtokokat ujból jogos tulajdonosaiknak szolgáltatta át.
* Szepesi Jakab országbiró 1374-iki itéletlevelében, kivonatban.
Ámde Koltai György ebben meg nem nyugodott, sőt érthetetlen makacssággal uj pert inditott Henczöl s az időközben elhunyt Szentbenedeki Péter fia, Miklós ellen. A per a Szepesi Jakab országbiró elnöklete alatt működő országos biróság előtt folyt le, az 1374. évben Szentmihály-napja után tartott törvénykezési nyolczadokon. Koltai György felmutatta a törvényszék előtt a már emlitett két okiratot. Ezek ellenében viszont a fiatal öccse helyett is szót vivő Henczel Lajos királynak azt az 1363-iki oklevelet terjesztette elő, a melyben a király Vegöly fia Miklós birtokát rá és Szentbenedeki Péterre ruházta. A per kimenetele iránt, ezeket látva, nem lehetett kétség, György ur, azaz Anglis és Zsuzsánna ellen saját okiratuk is szólt; a biróság 1374 október 22-ikén kelt itéletével elutasitotta őket keresetükkel.*
* A vasvári káptalan 1394-iki átiratában, a mely a Békássy-család levéltárában őriztetik.
Hogy az izgága Koltai György még ezek uton sem maradt nyugton, mutatja egy 1382 146szeptember 22-ikén a vasvári káptalanban kelt levél, a melyben Szentbenedeki Péter két ifjabb fia, Bertalan és Jakab, nemkülönben Henczöl fiai, György és Miklós eltiltják Vegölyfia Miklós leányait atyjuk bármiféle javainak elfoglalásától.*
* Eredetije a Békássy család levéltárában.
Szentbenedeki Péternek, mint már az eddig felemlitett oklevelekből kitünik, három fia volt, Miklós, Bertalan és Jakab. Miklós már 1378 előtt meghalt, egy ez évi okiratban már csak a másik két testvér emlittetik, a kik az időtájban még fiatal, legény-sorban levő emberek lehettek, hiszen nevük az 1374-beli itéletben még fel sincs emlitve s 1378-ban úgy emlittetnek, mint a kiknek utódaik még nicsenek. Ez évben nem élt már az öreg Henczöl sem, helyette három fia nevét találjuk az oklevelekben, a már emlitett György és Miklósét s egy harmadikét, Péterét.
Mindezek a Jöre-nemzetségbeliek abban az egyezséglevélben szerepelnek, a melynek létrejöttére egy sereg, a korra és a szereplőkre egyaránt rut világot vető esemény adott okot. Miért, miért nem, arról hallgatnak forrásaink, nagy ellenségeskedés támadt a hatalmas Lindvai Miklós bán ivadékai és a Jöre-nemzetségbeliek közt. A kor szokása szerint ádáz dühvel tört egymásra a két család; nincs az a gonosztett, amelyet egymás ellen el ne követtek volna. Emberölés, vérengzés, gyujtogatás, kártételek napirenden voltak közöttük. Úgy látszik, a gonoszságokban a Lindvaiak jártak elül, de hihetőleg tőlük indult ki a békülés is. Mert a gyülölködő felek, beleunván egymás rontásába, 1378 őszén megbékéltek. A vasvári káptalan előtt október 23-ikán egyrészről Lindvai Miklós bán fiai: István, János, Miklós és László, valamint István fia, Miklós, úgy a maguk, mint István másik fia, László s János fiai, István és János nevében, másrészről Szentbenedeki Pál fia, Péter fiai, Bertalan és Jakab a maguk s Litold fia, Henczel fiai: Szentbenedeki György, Miklós és Péter nevében – valamennyien a Jöre nemzetségből – megjelenvén egymásnak gonoszságait megbocsátották, örök békességet fogadtak; minek zálogául a Jöre-nemzetségbeliek mindazon leveleket, melyeket Miklós bán fiai és azok elődei ellene költöttek, semmiseknek, erőtleneknek nyilvánitják, viszont a Miklós bán ivadékai a Jöre-nemzetségbelieknek két birtokukat, nevezetesen a Karka partján fekvő Ramacsát és a Gyekényös falu melleti Pálit átengedik, örök ajándokul.*
* U. ott. Kiadva Hazai Okmánytár, V. k. 157. l.
A kárpótlásul nyert két vasmegyei birtok elseje, Ramacsa Bertalané és Jakabé lett; a birtokba Mária királynő 1386 augusztus 26-ikán Budán kelt parancsa szerint ugyanezen évi szeptember 10-ikén a sasvári káptalan igtatta be őket. A birtok egész az ujabb időkig meg is maradt a család tulajdonában. A másikat, a Páli birtokot több mint száz év mulva visszaszerezték a Szécsiek.
A Jöre-nemzetségnek Litoldtól leszármazott ága a XIV. század végétől kezdve teljesen különvált a Szentbenedeki Pál ágától. Az utódok, elhagyva a Szentbenedeki nevet, magukat hol Petrócziaknak, hol pedig Henczöl után Henczelfieknek nevezik. Későbbi ivadékuk aztán mindkét néven külön családot alapitottak. – A Petróczi Henczelfiek a XV. század végén virágzottak. Közülök legmagasabb polczra Lőrincz fia, Henczelffy István jutott, a ki a királyi udvarban mint kanczelláriai jegyző kezdte meg pályafutását s mint a királyi pénzügyek igazgatója fejezte be. – 1515-ben, mint az a Hármaskönyv előbeszédéből kitünik, még életben volt. Családja, Nagy Iván szerint, kihalt.* A Petrócziak talán azonosak azokkal a hasonló nevü nemesekkel, a kik, a mint Lehoczky s utána Nagy Iván irják, a mohácsi vész után Horvátországból jöttek Trencsénmegyébe. A Jöre-nemzetségbeli Petrócziak birtokai egészen a horvát határon feküdtek. Ez azonban csak kombináczió.*
* Magyarország családai, V. k. 89. l. Hazai Okmánytár, V. k. 179. l. és több oklevél a Békássy család levéltárában.
* A Magyar Nemzeti Múzeum levéltárában s a Békássy családnak ugyanott őrzött oklevelei közt még a Henczelffy és Petróczy családokra vonatkozó számos nagyérdekü irat található.
A Szentbenedekiek közül Miklós – úgy látszik – örökösök nélkül halt el. Testvérének Bertalannak három fia maradt: Balázs, János és László. Balázs volt az, a ki 1435-ben maga és testvérei, valamint unokatestvére, György részére armálist szerzett. Ugyanezen évben még egyszer történik róla emlités; május 26-ikán a kapornaki konvent által átiratta Halastói László részére Szepesi Jakab országbirónak egy ez utóbbit illető oklevelét.* Jánosról tudjuk, hogy Salamonvári Margitot vette nőül, a kit 1424-ben Zsigmond király atyjától örökölt javaiban (többi rokonaival egyetemben) megerősitett.* Ugyanezen évben Jánosnak, nevezett nejétől egy Miklós nevü fia is volt. László utódairól semmi adatunk sincs.
* Codex dipolmaticus, X. k. 7., 690. l.
* Zala vármegye története. Oklevéltár, II. k. 439. l.
Innen kezdve a Bertalan vonalának genealogiája megszakad. Van ugyan még két Szentbenedekiről tudomásunk, a kik minden valószinüség szerint a Bertalan leszármazói voltak, s ezek úgy lehet, az utolsó Jöre-nemzetségbeli 147Szentbenedekiek; hanem ezeket adatok hijján nem tudjuk a családfára illeszteni. Az oklevél, a melyben nevük előfordul, arról értesit bennünket, hogy 1482-ben a Rimaszécsi Szécsieket beigtatták Szentbenedeki Bertalan és Balázs birtokába, a zalamegyei Páli helységbe.* Ez a falu volt az, a melyet a familia több mint száz évvel előbb a Szécsiektől kárpótlásképen nyert.
* Csánki Dezső. Magyarország Történeti Földrajza, III. k. 184. l. Az oklevél, a melyből bizonyosan meg lehetne tudni a Bertalan és Balázs apjának nevét, a Batthyányak körmendi levéltárában van s ez idő szerint hozzáférhetetlen.
Bertalan testvérének, Jakabnak, a ki magát egyik birtoka után Prosznyákfalvinak kezdte nevezni, egy fia volt, az 1435-iki czimerlevélben megemlitett György. Ennek neje volt Szentandrási Mutor György leánya, Katalin, a ki férjének 1455 előtt történt elhunyta után, nem tekintve fiainak jóvoltát, ujból férjhez ment Kereszturi Jánoshoz. Katalin asszony még ezen második házassága előtt végrendeletet iratván, az első ura után őt illető összes javakat két fiára, «Prosznyák» Lászlóra és Ambrusra hagyta. A hagyaték felsorolása azért érdekes, mert megtudjuk belőle, hogy a két fiu atyja, György ur, tehetős nemes ember lehetett; voltak pedig birtokai a következő helyeken: Egreden, Dióson, Ramocsán (a Lindvaiaktól) Szenterzsébeten, Perdasinczon, Prosznyákfalván, Danisolczon, Kansolczon, Panolczon, Kereszturon és Balkolczon; ezeken kivül zálogban volt nála Nádasdi Osváldnak petheniczi birtokrésze, hatvan aranyforintnyi összegben, nemkülönben Dereskei György dobrándi és taskándi földei, ugyancsak hatva aranyforintban. E birtokokból Kansolczot és Panolczot teljesen feleségére hagyta. Katalin asszony ezt azzal hálálta meg, hogy másodszor is férjhez menvén, csakhamar visszavonta a fiai javára tett végrendeletet s kitagadta Szentbenedeki György gyermekeit minden vagyonából. 1455 január 2-ikán a vasvári káptalan előtt első végrendeletét semmisnek és érvénytelennek nyilvánitotta, egyben megtette összes ingói s ingatlanai hagyományosává második urát, Kereszturi Jánost.*
* Békássy cs. levéltára, 1455.
Ám azért a két Szentbenedeki fiu nem ment tönkre s a tőlük leszármazott Prosznyák-család, a mely utóbb az ősi birtok után Szentbenedeki előnévvel élt, a legujabb időkig virágzott. Csakhogy a vagyon a mohácsi vészt követő időkben folyvást fogyott. 1558-ban a dikális összeirás szeirnt még két falujok volt Vas vármegyében, 1582-ben azonban már mindössze másfél portájuk Ramocsán.* Az ősi rögről azonban a török dulás sem tudta őket elüzni. 1733-ban Vasmegye birtokosai közt találjuk Szent-Benedeki Prosznyák Lászlót, 1741-ben pedig Prosznyák Jánost, a nemesi felkelő-sereg hadnagyát.* Úgy lehet, a család ma is él, nem is sejtve, hogy egy gyökeres ősi nemzetségből vette eredetét.
* Magyarország Vármegyéi és Városai. Vas vármegye. 552. és 554. l.
* Balogh Gyula, Vas vármegye nemes családai. (Szombathely, 1894.) 118. l.
Záradékul közöljük a Jöre nemzetség elágazását mutató családfát.
Petrus de genere Jöre; Vegul de Herche alias de Petroucz; Lytoldus de Zent-Beneduk † 1363 előtt; Paulus de Zent-Beneduk † 1363 előtt; Nicolaus † 1363 előtt; Henczhul (Henczlin, Henchel) de Petroucz 1363–1374; Petrus de Zentbenedek 1363 † 1374 előtt; Anglys 1370 Koltai Györgyné; Susanna; Gergius 1382; Nicolaus 1382; Petrus; Ezektől ered a Petróczi és a Henczelfi család; Nicolaus 1374 † 1378 előtt; Bartholemus 1378–1382; Jacobus 1378–1382; Blasius 1435-ben czimerlevelet szerez; Johannes 1424-ben neje Salamonvári Magda 1435; Ladislaus; Georgius dictus Proznyak de Proznyakfalva Neje: Szentandrási Moutor Kata † 1455 előtt; Nicolaus; Ladislaus; Ambrosiua; Ezektől ered a Prosznyák család
Varjú Elemér.
