Csoma József, Abauj-Torna vármegye nemes családjai. (Abauj-Torna egyesült vármegyék monographiája. I. kötet.) Kassa, 1897. Nagy 8…
Csoma József, Abauj-Torna vármegye nemes családjai. (Abauj-Torna egyesült vármegyék monographiája. I. kötet.) Kassa, 1897. Nagy 8-rét, XIV + 672. l.
A számos monografia közül, melynek megirására ezeréves fennállásunk ünnepe adott alkalmat, kevés érdekel bennünket annyi joggal, mint Csoma József munkája, mely Abauj-Torna vármegye monografiájának első kötetéül nemrég hagyta el a könyvsajtót. A vármegye a régi magyar közjogban a nemes személyek közösségét képezvén, igen szerencsésnek mondhatjuk Abauj-Torna vármegyék monografiájának ama tervezetét, mely a helyhatósági történet elé mintegy bevezetésül ez egyesült vármegyék birtokos nemesi családainak történetével ismerteti meg az olvasót, mert valójában csak akkor érthetjük meg e vármegyék köztörténetének menetét, ha előbb megismerkedünk azon tényezők individuális életével, a melyek e köztörténetben a dolgok menetének irányát megadták. Abauj-Torna vármegye nemességének történetét az teszi különösen érdekessé a genealogus szemében, hogy e nemesség zömét a hatalmas Aba nemzetségágai képezték. E nemzetség uralkodott a vármegyében az Árpádok alatt, és keletkezésében a honfoglalás legendáihoz kapcsolva a vármegye történetének első nyomait, évszázadokon át, az ország ügyei vezetésénél birt szerepével, az uj dinasztiák ellen folytatott oligarchikus küzdelmeivel az országos történelem enm egy korszakalkotó eseményének szinterévé tette e földet. Mellettük az Ákos, Hunt-Pázmán, Buchk, eék, Bogát-Radván nemzetségek egyes ágai osztozkodtak az uralomban és léptek, az Abák bukása után, a Rozgonyiakkal és Perényiekkel együtt, a hatalmas nemzetség örökébe. Az Aba nemzetség bukása után a mohácsi veszedelmet követő időszak képezte a második forduló pontot a vármegye életében; a régi családok kipusztultak, helyüket ujak foglalták el; ezek utódai alkotják ma is a vármegye birtokos nemesi családját, s az ujabb nemesség közepette már csak négy család képviseli az Árpádkori Abauj-Torna vármegyét.
A nagy munka, az egyes nemzetségek és családok történetében adni egy vármegye ezeréves multjának összefoglaló képét, méltó feladatát képezheti legjobb genealogusainknak. Abauj-Torna vármegye szerencsésnek vallhatja magát, hogy a legjobbak közül a legkitünőbbet, Csoma Józsefet nyerhette meg e feladat megoldására. Az a minden tekintetben elismerésre méltó munkásság, melyet Csoma József a genealogiai és heraldikaiirodalom terén évtizedek óta kifejtett, s mely neki e történelmi szaktudomány művelői között elsőrangu helyet biztosított, eleve a legnagyobb várakozással töltött el mindnyájunkat e munka sikerével szemközt. Szükségtelen mondanunk, hogy e várakozást az eredmény teljes mértékben kielégitette. A részletek alapos ismerete, melylyel a szerző tárgyának kidolgozásához fogott, az adatok megválogatásában, a belőlük folyó következmények levezetésében nyilvánuló kritika, a logikus gondolkozót jellemző világosság az előadásban, mely folyóiratunkban és egyebütt eddig megjelent czikkeit szakirodalmunk oly jeles termékeivé avatta, a maga teljességében érvényesül e munkában is. Abauj-Torna vármegye nemesi családainak ismertetése méltán sorakozik Csoma irodalmi munkásságának korábbi termékeihez és benne nemcsak a vármegye nyert méltó emléket ezeréves megörökitésére, de az egész magyar heraldikai és genealogiai irodalom elsőrangu munkával gazdagodott.
A kötet első, bevezető dolgozatát az Aba nemzetség abauji ágazatai, ugy mint Sixtus ága (a Nekcseiek, a nádasdi ág, Bodon ága, a Chyrke család, Fintha nádor és Péter országbiró, Omode nádor és fiai), a Györkei ág, Marhard ága, Gereven ágazata (a Gagyiak, Báthoriak, Vendéghiek) ismertetése képezi. Ez után következnek (a technikai beosztás tekintetéből egy kis botlással, a mennyiben a gyüjtő czim hiányzik) azon nemesi családok ismertetései, a melyek 1848-ig a két vármegye kötelékébe tartoztak, betürendes sorban; 419 család történetével, leszármazásával, czimerével ismerkedünk meg szigoru kritikai előadásban; kiemeljük belőlük a Rákócziakról szóló czikket, mely e fényes multu fejedelmi ház első teljes leszármazási táblájával ajándékozza meg a szakirodalmat. E rész függelékeül hosszu névsort találunk a munkában nem tárgyalt, azon armálista nemesi családokról, melyek czimeres levelei 1848-ig Abauj- vagy Torna vármegye közgyülésein kihirdettettek. Ez óriási anyag élén pedig a szerző nagy gonddal megirt előszóban számol be a munka megirásánál követett módszeréről; magyarázatát adja annak, miért tartja meg a régi neveknél az eredeti alakot és ortografiát, miért hagyta ki azon főnemesi családokat (mint a Bebekeket, Drugetheket, Perényieket, Rozgonyiakat, Szapolyaiakat, stb.), a melyek multja a genealogiai irodalomban általánosan ismert és uj adatok nem állottak felőlük rendelkezésére. S végül szem előtt tartva azt, hogy műve nemcsak a szakemberek kezén fog forogni, igen világos formában foglalja össze a tudomány mai eredményeit a czimerlevelek eredete és osztogatása, az armalista nemesség keletkezése, jobbágynemesitések, a czimerleirások kérdéseiben.
Minderről avatottabb tollú biráló tanulmánya volna hivatva részletes ismertetést adni, esetleg kibőviteni a munka egyes adatait, helyreigazitani, ha vannak, – és hol van munka, melynél ezt eleve kizártnak tekinthetjük? – tévedéseit. Mi az általános irodalmi szinvonal mérlegelésének szempontjából csak ismételhetjük e helyütt dicséreteinket, megtoldva azt ama meggyőződésünk kifejezésével, hogy genealogiai és heraldikai irodalmunkra a legnagyobb nyereség volna, ha minden vármegyénk Csomához hasonló szakerőt nyerhetne meg nemesi családai multjának felderitésére.
Gy.
