I. A Vízaknai család. | Turul 1883-1950

I.
A Vízaknai család.

Meglepő az, hogy oly jelentékeny s akkora történelmi szerepet játszott családnak, mint milyen a Vízaknaiaké volt, eredete s leszármazása oly homályba lehessen burkolva, hogy abban genealogusaink még tapogatózni is alig merészeltek.

Kővári s utána Nagy Iván három generatiót közölnek belőle Vízaknai Geréb név alatt s aztán ellenmondásokra találva, tovább nem követhetik, hanem kiszakítnak belőle egyes tagokat, s egy mellékbirtokról hidegvizi előnevet tulajdonítva nekik, külön emlékeznek meg róluk, végül pedig alaposan összezavarják e családot a Vingrádi Gerébekkel.

Nem csodálom ezt, mert Kővárinak, ki után Nagy Iván tudósunk is indúlt, e családra nézve, úgy látszik, egyedüli forrása valami régi genealogiai tábla volt, milyet én az utóbb vízaknai királybíróságban szerepelt Szentpáli család levéltárában is találtam, s melynek megközelítő hasonmása látható Mike S. genealogiai gyűjteményében is, honnan Kővári munkájának javarészét merítette. E tábla csakugyan így bánik el a Vízaknaiakkal; s csak előnyére válik a genealogiának, hogy említett tudósaink megállapodtak annak közepén s tovább nem folytatták.

Így is akadtak még elegen, kiket ez alap nélkül összeállított tábla tévútra vezetett; köztük áll Szentkatolnai Bakk Endre, a genealogiában kiváló buzgalmú tagtársunk is, kit, mint Vízakna történetének legtüzetesebb ismerőjét, e czikk megírása előtt netaláni adatainak közlésére felkérni el nem mulaszthattam, s ki, miután a kérdést személyesen is hosszasan megvitattuk, mégsem bír elállani a Vízaknaiak és Vingárdi Gerebek összetartozása iránti hitétől, s az ominózus Szentpáli-Mike-féle nemzedékrendet az által igyekszik az okleveles biztos adatokkal összeegyeztetni, hogy az ama táblák élén álló «Vízakani Geréb» Imrét egynek veszi azon Ervinnel, Alárd vízaknai ispán atyjával, kitől aztán a XIII. századból kiindulólag oklevélszerüleg megállapítható generatiók következnek. Aztán ő ezen Alárd-utódoktól hozza le a XV. századbeli Vízaknai családot (meg vele együtt a Vingrádi Geréb családot is), nem pedig a megtévesztő tábla Orbánjának vagy Lászlójának valamelyik fiától, kiket Bakk Endre tagtársunk az Alárd fivéreinek tart.

Hogy mennyit fogadhatok el e nézetekből, azt alább ki fogom fejteni; most legelőször ki kell még egészítnem a végzetes Vízaknai Geréb-féle táblák által megtévesztettnek sorozatát egy töredelmes «mea culpa»-val, mert bizony azon legelső közleményemben, melylyel e czikksorozatot a Turul 1891. évi 4-ik füzetében megkezdettem, a Bogáthi csládnál, a Vízaknaiakat én is mindenütt «Vízaknai Geréb»-eknek írtam. Szolgáljon e helyreigazító önvallomás elégtételül 20azon tisztelt mestereimnek, kiknek tévedésére rá kellett mutatnom.

Most már térjünk rá e tévedések gyökerére.

A Vízaknaiak és Vingárdi Gerébek összekeverését kétségtelenül elősegítette a «Geréb» szó, mely eredetileg nemcsak név, vagy helyesebben mondva nem is annyira név volt, mint inkább főnöki előkelő állást fejtett ki, rokon volt a régi comes jelzővel s az erdélyi szászok régi okmányaiban, a nyelvükbeli Gräf kifejezésből alakulva, felváltva majd Greb, majd Gereb, majd meg egészen latinra fordítva comes alakban számtalanszor jelentkezik; úgy hogy majd minden jelentékenyebb szász helységről elnevezett Grebekkel vagy Gerébekkel találkozunk, a nélkül, hogy egymással nemzedékrendi összeköttetésben állanánk.

Sőt annyira köztudatba ment át a Geréb szó ezen jelentősége, hogy még akkor is, midőn ez egyes családok nevévé lett s ezekkel a székelyföldre is átszármazott, még akkor is, miként a székely oklevéltárban is láthatjuk, de a báró Bálintitt levéltár eredeti oklevelei közt is láttam, még a magyar szövegű oklevelekben is többnyire a keresztnév után, nem pedig elejébe tették, s így például Geréb János helyett magyarúl is azt írták: «János Geréb».

Mivel tehát az Alárdok családja is Vízaknán ily Geréb méltóságban állott, s mivel úgy e helység, mint Vingárd is szász telepek voltak s egymástól nem is igen távol; s mivel a Vízaknaiaknak, valamint Vingárdi Gerébeknek, noha ez utóbbiak – miként más dolgozatomban ki fogom mutatni – atyai ágon nem is voltak szász eredetűek, birtokaik egymás közelében feküdtek, s házasságok útján rokonságba is jött a két család egymással, de sőt volt idő, hog a két család tagjai, u. m. Vízaknai Miklós és Vingárdi Geréb János, mint görgényi várnagyok és alkormányzók, egy időben azonos hivatalt viseltek: mindezekből könnyű volt a két családot egymással összezavarni, nekik közös eredetet tulajdonítni, melylyel pedig annyival kevésbé bírtak, mert a Vingárdi Gerébek, miként már tisztán áll előttem, s az összegyűjtött és rendezett adatok csak kidolgozásra várnak, nem szász törzsből, hanem a Kácsik (Kathyz) nemből származtak s eredetük oklevelesen megállapítható, a nélkül, hogy nemzedékrendükbe a Vízaknaiak valamely elődét be lehetne foglalni. S olvastam is számos okmányt, úgy kiadványok s másolatokban, mint eredetiben, úgy az egyik, mint a másik család felől, de azokban soha legkisebb indiciumot sem találtam arra, hogy a két családot egynek lehessen venni; soha azokban* a Vízaknai Geréb néven említve nem láttam; pedig voltak ez okmányok közt több olyanok is, melyekben mind a Vízaknaiakról, mind a Vingárdi Gerébekről egyszerre volt említés.

1 Kivéve egy orsz. levéltárban talált genealogiai táblát, melyről utóbb még meg fogok emlékezni.

Hogy tehát a Vízaknaiak leszármazásával elfoglulatlanúl foglalkozhassunk, szakítsunk mindenekelőtt a Geréb-féle előítélettel, s tekintsük e családot úgy, mint okleveleinkben is előfordúl, csakis Vízaknainak; a legelső eleiről genealogiai könyveinkben közlött három nemzedéket pedig, noha némely régibb historikusaink és krónikásaink tekintélyével is talán támogatni lehetne, mint a kritikát ki nem állhatót s így megbízhatlant, mellőzzük vizsgálódásainknál teljesen.

Már a chronologia, a genealogiai koholmányok e legkérlelhetetlenebb ellensége, meggyőz e leszármazás hibásságáról.

Az 1222-iki vízaknai Geréb Imrének ugyanis, – kit ha Ervinnel egynek veszünk, s a Gerébet nem névnek, hanem állásnak, méltóságnak tekintjük, talán még elfogadhatnánk, – e tábla két fiat tulajdonít: 1-ször Lászlót, egy állítólagos temesi bánt, Tamás és György fiakkal, kiknek elseje a Perényi Orsolya férje, a második pedig 1291-ben az egész alföld kapitánya lett volna; 2-szor pedig Orbánt, állítólag erdélyi vajdát 1248-ban, kinek egyik leánya, Zsófia, Frank vajdának, másik leánya Borbála pedig Dengelegi Pongrácz Kelemennek lett volna neje.

Következnek aztán a kézirati táblákban az egymástól eltérő s ezért Kővári és Nagy Ivánnál nem is reprodukált kisérletek, a Vízaknai családnak ezek valamelyikétől való levezetésére. Alárdról azonban, ki pedig egyedül lehetséges törzse e családnak, s kiről az, hogy utódaival együtt a vízaknai ispán vagy geréb méltóságát s a család terjedelmes birtokait utódaival együtt valóban bírta, már a XIII. század közepétől 21fogva – miként látni is fogjuk – oklevelekből teljesen bizonyos, mindezen táblák tudomást nem vesznek.

E táblák Lászlójának, a temesi bánnak, s a neki tulajdonított fiaknak megállhatóságát nem birálhatom meg; arra nincsenek adataim, mert még a Tamás nejéül írt Perényi Orsolyára nézve sem találtam sehol adatot; de hogy mily kevéssé bízhatni meg ezekre nézve is, kitűnik a másik ágban, az állítólagos Orbán erdélyi vajda ágában szembeszökő anachronismusból, mely az egész tábla hitelét joggal megdöntheti.

Az 1248-iki állítólagos Orbán vajda leányát Zsófiát ugyanis Frank vajda nejéül olvassuk. Már pedig tudjuk azt, hogy Frank vajda 1385–1409 táján szerepelt. A leány életkora tehát csak szerény másfél századdal esik atyjáé után!

De nem marad hátrább a másik leány, Borbála sem; mert az ő férje is Dengelegi Pongrácz Kelemen, szintén 1415 táján élt.

Vessük el tehát merőben ezen ki tudja mikép keletkezett megtévesztő táblázatot, míg biztos okleveles adatok nem kerülnek arra, a mi kevés való lehet egyes részleteiben, s lássuk, hogy mi vehető biztosnak a Vízaknai család felől.

Elfogadhatónak tartom e tekintetben azt, miben a lelkiismeretes alapossággal dolgozó szász írók és Bakki Endre tagtársunk, Vízakna történésze, is valamennyiben megegyeznek, hogy t. i. a XVI. században kihalt Vízaknai család őseit az Alárdokban kell elismernünk, kik a vízaknai ispánságot vagy gerébséget okleveles adatok szerint már a XIII. századtól fogva bírták. Hiszen ha a kapcsolat nem is volna nemzedékrendileg szakadatlanúl megállapítva, mégsem lehet máskép megmagyarázni azt, hogy a Vízaknaiakat egészen kihalásukig ugyanazon jogok és javak birtokában találjuk, melyeket hajdan az Alárdok bírtak, kiknek időközben való kihalása vagy jogvesztése felől semmi jelenség sem forog fenn. E hatalmas eredet magyarázza meg a XV. századbeli Vízaknaiak nagy tekintélyét s kiváló előkelőségű összekötettéseit is, miket különben megfejteni alig tudnánk.

Hogy az első ismert törzset Imrének, vagy miként némely szász írók állítják Ervinnek hívták-e, nehezen határozhatnók meg; mert a rá vonatkozó, tudtom szerint egyedüli állítólagos oklevél, melylyel II. András király 1222 május 20-án a vízaknai úgynevezett gerébházat, –mely sok átalakulás után még ma is fennáll s a város által megvétetvén városházaként használtatik, – a hozzácsatolt tisztség és kiváltságokkal neki és utódainak adományozta volna, csak egy XVI. századbeli kivonatos és, miként látni fogjuk, nagyon is gyanús átiratból ismeretes.

Ez első törzs fiának tartják a szász történetírók azon Alárd vízaknai gerébet, kit 1277-ben állítólag az erdélyi püspök s némely kanonokjai ölettek meg, miért is fia János (vagy ó-szász nevén Gaan) híveivel együtt a gyulafejérvári székesegyházat megrohanta, felégette, szerelvényeit szétrombolta s több kanonokot leöldösött.*

L. az erre vonatkozó forrásokat Teutschnál: Archiv de vereins füt sieb. Landesk. I. k. I., 21. II.

Kívüle az első Alárdnak még egy fiát Miklóst és ennek leányát a Barcsaiak levéltárából ismerjük.*

L. dolgozatomat a Barcsai családról a Turul 1894.iki 2–4. füzeteiben.

Hogy az említett Gaan vagy Jánosnak felesége a kelneki Cheel comesnek egyik leánya volt, arra magam nem találtam ugyan adatot, de Bakk Endre tagtársunk közlése alapján bejegyeztem.

Ennek fia ismét Alárd,* ki 1295-ben a kincstárral egyezkedik a Zekes királyi birtok határjárásánál ehhez befoglalni akart Godym, máskép Ryngelkyrch birtok iránt, a miről szóló okmányban így van megemlítve: comes Alardus iuvenius filius Gyaan de Vízakna».*

3 A Turul idézett füzeteiben, a Barcsaiakról szóló dolgozatomban, megkérdőjelezve egy Ficust is említettem a Gaan fia gyanánt, bárha sejtettem, hogy itt hibának kell lennie. Csakugyan hiba is, mely a Fejér C. D. XI. k. regestájában levő sajtóhibától származik, hol a kincstár = fiscus helyett Ficus van nyomva, mi elnézésből név gyanánt vétetett.

4 Fejér, Cod. Dipl. VII/IV. k. 233. 1.

Valószínűleg volt még Gaannak egy Péter nevű fia is, kinek szintén Péter nevű fia a közeli Szerdahelyre települt; mert egy 1352-iki okmány értelmében «Petrus Jung de Beszmark, (kinek még Jakab és Hannus nevű fivérei is megemlíttetnek) filius Petri de Vízakna, cognati comitis Alardi terram suam Mun iuxta Buzmark a parte orientali vendidit comiti Henning de Opold.» * Épen így az említett Alárd hasonnevű fiát 22is «Jung» jelzővel látjuk atyjától megkülönböztetve azon 1313-iki határjárási okmányban, melyet az ő Spreng és Ryngelkerth birtokai s Gregorfaya és Veresegház zekesi birtokok s a gyulafejérvári káptalan Kohna birtoka iránt kiadtak.*

Gyulafehérvári kápt. Prot. Joann. Balásfi, fol. 28.

1 Fejér, Cod. Dipl. XI. Regest. Trans.

Ezen «Alardus dictus Jung de Vyzakná»-nak már több fiait ismerjük.

Látjuk ugyanis egy 1323 február 1-én kelt okmányból, hogy «Ladislaus filius condam comitit alardi de Vízakna fratri suo comiti Alardo» eladja a springi decanatusba eső Vingerkerg (=Ryngelkyrch) birtokát, «accedente etiam consensu Michaelis et Nicolai fratrum suorum».*

2 Gyulafejérvári kápt. levéltárából, közli Fejér, Cod. Dipl. VIII/VI. k. 68. 1.

Ugyanezen évben «Michael filius comitis Alardi de Vízakna» az ugyanazon birtokból őt illető negyedrészt, testvéreinek: Miklós, János, László és Salamonnak, beleegyezésével szintén testvére Alárd comesnek adja el.*

3 U. ott.

S mikor aztán Alárd is el akarta másoknak adni e birtokát 1324 január 20-ikán, Miklós és Mihály, Kelneki Salamonnak s ugyancsak Miklós és Mihály az elhúnyt Kelneki Dánielnek, a Cheel kelneki comes fiainak gyermekei, tiltakoznak, hogy az ő springi és gergelyfái birtokuk szomszédságában levő eme jószágokat idegeneknek adja el.* E tiltakozásnak lett is foganatja, mert alárd comes maga és fiai Rener, Herbord és János nevében, e birtokot 1330-ban a tiltakozó Kelnekieknek adta el.*

4 Fejér, Cod. Dipl. XI. k. 468. 1. – Gr. Kemény József Notit. I. k. 93., 268. 11.

5 Fejér, Cod. Dipl. XI. k. 470. 1.

Azonban mégsem juthattak ezek még ekkor az egész Ryngelkyrch birtokába, mert Alard comes egyik fiának, Jánosnak e birtokbeli negyedrésze iránt hosszasan perben állanak s csak úgy jutnak czélhoz, hogy 1355 november 7-ikén a János özvegyének s leányainak Dorottya és Márthának 26 márka ezüstöt e birtokrészért lefizetnek.*

6 Fejér, Cod. Dipl. XI. k. 473., 474. 11. és gr. Kemény József Not. Cap. Alb. I. k. 94., 95., 269. 11.

Ryngelkyrch birtoknak, melyben, fekvésénél fogva, a mai alsófehérmegyei Pókafalvára kell ismernünk, eme viszontagságai, miként láttuk, a Vízaknaiak három nemzedék-ízének leszármazási összeköttetését tárja föl teljes biztossággal előttünk. Kiegészíti ezt egy 1378-iki okirat, melyben az Alardus dictus Jung Miklós nevű testvérének János fiával s ennek feleségével is megismerkedünk, a mennyiben megolvashatjuk belőle, hogy ez évben felszólalt «Johannes filius Nicolai de Vízakna, in persona dominae coniugis suae fiiliae videlicet condam Michaelis filii Hennigii de Segusvar» nevezett nejének Kund, Hondorf, Gogánfalva, Ebesfalva és Gyakos helységekbeli birtokai iránt.*

7 A szász nemzetség levéltárából.

Lássuk tehát az eddig megállapított nemzedékrendet:

I. TÁBLA

Ervin?; Alardus comes de Vizakna † 1277; Johannes, máskép Gaan de Vizakna 1277 (N. a kelneki Cheel comes leánya?); Nicolaus comes † 1310 előtt; Alardus comes de Vizakna 1295 még ifjú † 1323-ig; valószinüleg: Petrus de Vizakna; Elisabeth (a) Herbordus comes de Sebus, b) Renerius comes, filius Renerii de Vynch 1310, c) Sumurakus magist de Barcha 1315); Petrus Jung de Beszmark 1352; Jacobus; Hannus; Alardus dictus Jung comes 1313. 23. 24. 30.; Michael 1323; Nicolaus de Vizakna 1323; Johannes 1323 (N. N. özvegye él 1355-ben); Ladislaus 1323; Salomon 1323; Renerius 1330; Herbordus 1330; Johannes 1330; Johannes 1378 (N. filia Michaelis filii Hennigii de Segusvár) folytatása a III. táblán; Dorotthea 1355; Martha 1355

23Mielőtt tovább folytatnók a Vízaknaiakat, meg kell emlékeznem egy családról, mely szintén itt Erdélyben a XVII. század elejéig virágozva az Alárd nevet viselte, s melyről okleveles alapon a következő leszármazás ismretes:

II. TÁBLA.

Alardus von Alarth, de Megyesfalva, de Erchee; Emericus; Jacobus 1407. 13. 20. 22. 29.; Jacobus 1407. 10. 44. 47. 48.; Simon 1420; Mathias 1420; Andreas 1420; Alardus 1448. 62.; Johannes 1429; Ladislaus 1429 1460 kör. 1463 † 1468 lefejeztetve; Petrus 1429–1460 kör.; Dorottya 1374 (Thoroczkai Péter)

Ezen Alárd család Kolozs- és Tordamegyében s Marosszéken bírt kiterjedt birtokokkal. Más törzsből származott-e, vagy a fenn tárgyaltból, még nem tudjuk eldönteni; de ha felteszszük, hogy az I. táblán látható Alardus dictus Jungnak az 1330-iki egyességlevélben említett három fián kívül utóbb még egy Imre nevű fia is lehetett, nincs semmi lehetetlenség abban, hogy ő legyen az, ki Meggyesfalván s Ercsén birtokot szerezve s esetleg oda is telepűlve, a II. táblán is látható Alárdok, vagy mint néha nevezték: Alárdiak törzsévé lett. E lehetőséget azonban egyelőre csak azért említjük fel, hogy az Alárdok ezen ízeinek leszármazása feledésbe ne menjen, s genealogusaink ösztönözve legyenek azoknak a Vízaknaiakhoz tartozásával, vagy más nemzetségből származásával foglalkozni, mire nézve nekem még egyelőre nincsenek számbavehető támpontjaim; sem pedig a II. tábla Alárdivadékaitól a kapcsolatot aztán Alárd Ferenczig, ki 1506-ban az agyagfalvi gyűlésen Aranyoskék követeként említtetik, vagy azon Alárd Miklósig, kinek neje 1574-ben Bogáthi Anna, fiai pedig Ferencz és László voltak, megállapítanom még nem sikerűlt; noha a birtokviszonyok is tanusítják, hogy ez utóbb nevezettek, kik közül Ferenczczel a Békés-féle lázadáson kívül még 1590 táján is találkozunk, s mellette még egy Gáspár is említtetik, csakugyan a II. tábla medgyesfalvinak nevezett Alárdjától származtak.

De térjünk vissza a Vízaknaiakra, kiket mielőtt tovább folytatnánk, a hamis oklevelek egy egész sorozatáról kell megemlékeznünk, nehogy ezek a búvárkodókat tovább is megtéveszthessék.

Sajátságos, hogy e hamisítványok mind a vízaknai úgynevezett gerébház és azzal összeköttetésbe hozni igyekezett jogokra és javakra vonatkoznak, s úgy látszik, hogy czélzatos ezen ház és kúria kiváltságos jellegének megállapítására készültek.

Legelőször a gr. Teleki család oklevéltárának kiadásakor Barabás Samu történészünk alapos és lelkiismeretes vizsgálódásainak sikerült e hamisítást kimutatni V. László egy 1457-iki oklevelében, mely a Szomszédvári Henning részére kelt, kit a hamisító szolgálatkészsége Vízaknai Henninggé változtatott, s az ez oklevélben transsumált 1409-iki oklevélben említett nyestadót és bánzsolozsmát is Erdélybe honosította át, sőt az ugyanott transsumált másik 1409-iki oklevélben kiváltságokat nyerő Tóth Miklóst is Szomszédvári helyett Vízaknainak teszi meg, kúriáját a távoli Horvát-Slavonországból merész correctiójával ide Erdélybe Vízaknára varázsolja, s egy többfélekép ferdített helynév belejavításával a Vízaknával szomszédos Ladamos helység iránt is jogczímet igyekszik teremteni.

Egy másik oklevél hamisított voltáról magam győződtem meg az országos levéltárban. Ez az 1455 január 20-iki híres privilegialis a pallosjogról,* melyet az erdélyi Fejérmegyének valamely most már meg nem határozható helységében birtokos István és László kaptak, kiknek neve külsőleg és félreismerhetlen hamisítással de Salisfodio-ra, a helynév pedig, hol birtokuk feküdt, melyre pallosjogot nyerének, szintén Salisfodiensis-re van kiigazítva; mely diplomatikánkban vízakna helység megjelölésére különben soha em is használt kifejezésből szintén a Vízaknai családnak igyekezett a hamisító kiváltságot koholni.

1 Orsz. ltár, D1. 30831.

E kétségtelen hamisítványok leleplezése méltán megdönti hitünket azon Ferdinánd-féle transumptum iránt is, mely a vízaknaiak némely régi okleveleiről az ezek kihaltával javaikat elnyert Haller Péter részére állíttatott ki, s melyben a pallosjogról való hamisítványon kívül az 1222-ben állítólag vízaknai Imre beszterczei 24grófnak adományozott kiváltságos kúriáról s királybiróságról szóló oklevél s ennek 1419-iki megerősítése, valamint egy Budán 1465 ápril 18-án kelt állítólagos királyi oklevél is kivonatosan benne foglaltatik, mely utóbbi által Mátyás király az «egregius Nicolaus, filius egregii et magnifici condam Nicolai Vízaknai tunc vaivodae partium nostrarum transsilvanarum» s a vízaknai esküdtek közti egyességet megerősítette volna.

Hogy ez utóbbi szintén hamis, vagy hamisított kellett hogy legyen, bizonyítja az: hogy miként látni fogjuk, ez időtájban oly Vízaknai Miklós, kinek atyja szintén Miklós lett volna, nem létezett. Volt ugyan két Miklós, de ezek egyike, az alvajda, Jánosnak volt fia; másika pedig, az ifjabb, a Györgyé volt. Oly Miklós ellenben, ki erdélyi vajda lett volna, nem is létezett, az alvajda pedig a kérdéses okmány keltekor nem volt «néhai», hanem élő s fia nem is volt.

Miután a fennebbiekből meggyőződtünk, hogy mily óvatossággal kell vennünk a Vízaknaiak jogaira s javaira vonatkozó okleveleket, – melyek utóbb a Hallereknek az úgynevezett gerébházban és királybíróságban való jogutódai, a Homoród-szentpáli Szentpáliak Vízakna községe ellen folytatott perlekedéseiben is nagyban szerepeltek, – méltó gyanunk támad még egy másik oklevél iránt is, mely szintén Vízaknai-féle birtokra, Fejéregyháza azon fele részére vonatkozik, melyet Vízaknai Miklós alvajda a segesvári domonkosrendieknek hagyományozott volt, de melyet az ifjabb Vízaknai Miklós özvegye Margit tőlük visszaváltott volna.

Az erről szóló 1481 november 24-ikén kelt oklevél* a segesvári konvent által van kiállítva, mely e birtokrész iránt a több helyen is következetesen mindig Margitnak nevezett özvegygyel kiegyezik. Az egyházi férfiak és testületek e korban szokásos hoszúkás pecsétének csak nyoma van rajta. Az írás egykorú jellegű ugyan, de kissé inkább a keresett szabályosság benyomását teszi, s tulságosabban tisztán olvasható, mintsem hogy az azon korbeli más oklevelek írásával teljesen megegyezőnek tekinthetnők. Irálya a hiteles helyek kiaványainak felel meg, noha a segesvári konvent ezek sorába nem tartozott, minek igazolására valamennyire elfogadhatnók azon körülményt, hogy itt maga azon konvent levén a birtokot kiváltásra bocsátó egyik szerződőfél, azért állított ki saját pecséte alatt oklevelet e visszaváltásról. De ez alakszerűségeknél nyomósabbak a belső okok, melyekből ez oklevél valódisága ellen kétségünk támad. Egyik az, hogy ez irat Szent-Domokost «pater seraphicus»-nak nevezi, holott e jelzőt tudomásom szerint Szent-Domokosra nem szokták alkalmazni, hanem csak Szent-Ferenczre, mert csak az erről szóló legendára is vonatkozik.

1 Orsz. ltár, D1. 36430.

Másik pedig az, hogy nem egy, de több kétségtelen hitelességű oklevél alapján biztosan tudjuk, hogy ifj. Vízaknai Miklós özvegyét Katalinnak hívták, ez irat pedig ismételten Margitnak nevezi; már pedig a névbeli tévedés legkevésbbé eshetett volna meg épen a segesvári szerzeteseken, kik ez özvegy szomszédságában éltek s birtokoltak s vele személyesen egyezkedtek. A jámbor segesvári szerzeteseket tehát azzal kellene vádolnunk, hogy saját rendalapítójukat is, meg a velük személyesen egességre lépő özvegyet is rosszúl nevezték meg okiratukban, ha ennek szerzőjeül csakugyan őket fogadjuk el, mi ez oklevél hitelességét bizony nagyon meg kell hogy ingassa.

Kiküszöbölve ekként a valótlanságokat, lássuk most, hogy mi a való a Vízaknaiak további nemzedékrendéből.

Vízaknai Miklós alvajdának s testvérének Györgynek atyjáról a filiatiot biztosan kimutató oklevelet még nem találtam. Az alvajda később ismertetendő vérendeletéből kitűnik az, hogy atyjuknak a Lépes Lóránt 1416–38-ra terjedő alvajdasága idején, vagy ezt megelőzőleg kellett elhalnia, mert az örökség felett a végrendelkező Vizaknai Miklós és testvére ezen alvajda előtt léptek egyességre.

Az orsz. levéltárban azonban* található egy nemzedékrendi töredék, mely Miklós alvajdát és testvérét Györgyöt a Joannes Gereb de Vízakna fiaiúl mutatja ki, s további nemzedékrendüket, egészen a család kihalásáig, az okleveles adatokkal teljesen egyezőleg közli.

1 Gyulafejérvári kápt. Cista geneal. fasc. I. no 44.

Ez a későbbi ízeken oklevelek által is támogatott 25helyesség eléggé indokolttá teszi, hogy e táblát annak kezdő törzsének, Jánosnak nevére nézve is elfogadhatónak tartsuk.

Csak az a kérdés, vajjon ezen János azonos lehetett-e fennebbi I. táblánk 1378-iki Jánosával, a Vízaknai Miklós fiával, s nem kell-e egy közbeeső ízt feltennünk?

Nézetem szerint nincs hézag, s az alábbi III. tábla élén álló János az 1378-ikival azonosnak tekintendő.

Hogy nem kell azt más ágon keresnünk, kitűnik már abból is, hogy Vízaknai Miklós alvajda, miként végrendeletéből látni fogjuk, a vízaknai királybíróságon kívül a segesvárit is örökösön bírta; mit a segesvári Hennig ivadékoktól kellett örökölnie, kiktől az I. tábla végízén álló 1378-iki Jánosnak neje származott. Csak az tehát a kérdés, hogy ezeknek közvetlenűl fia lehetett-e Miklós, vagy talán csak unokája egy szintén János nevű fiától?

Ha már figyelmesen vizsgáljuk az I. táblát, látjuk, hogy Alárd vízaknai comes korán halt el egyik fiának özvegye még 1355-ben is élt; másik fiától Miklóstól való János nevű unokája tehát 1378-ban, midőn ez évi oklevelünkben vele találkozunk, még fiatal házas lehetett s így még életkora delén elérhette a XV. századot. Nincs tehát indokolva, hogy közéje és Miklós közé, ki 1443-ban már alvajda s 1459-ben első nejétől már özvegy volt, még egy nemzedékízt képzeljünk.

Alábbi III. táblánk élére írván tehát ezen Jánost, a további leszármazás szintén világosan áll előttünk.

Ugyanis Herepei Márk és Tharkeöi György alvajdáknak a gyulafejérvári káptalanhoz 1450 szept. 20-án intézett beiktatási rendeletében* ez alvajdák így szólnak: «dicitur nobis in personis egregii Nicolai vicegubernatoris et iunioris Nicolai filii Georgii de Vízakna», miszerint ők a fejérmegyei Hortobágy és rakovicza öröklött birtokaikba be akarnak vezettetni.

1 Orsz. ltár, D1. 30819.

Mivel tehát az alvajda alább ismertetendő végrendelete szerint az ifjabb Miklós az ő testvérének fia volt, leszármazási viszonyaik, miként lennebb III. táblánkon bemutatjuk, teljesen be vannak bizonyítva.

Az idősb Miklóst, mint alvajdát találjuk 1443., 44., 45., 46., 1460., 62., 63., 64., 65. évi oklevelekben,* alvajdai czímének említése nélkül pedig 1453., 55., 57., 59. évi oklevelekben, s közben 1447-től 59-ig más alvajdákat találunk. Ugy látszik tehát, hogy két ízben viselte e tisztséget; de időközben, miként fennebb is láttuk, már 1450-ben alkormányzó volt, úgyszintén 1451-ben is, midőn a szebeniekkel tartott tanács folytán szintén Geréb Jánossal együttesen az oláhországi vajdát Gyógyon el akarta fogni. Ez évben a Hunyadi László lefejeztetését követő mozgalmak alatt Szilágyi Mihály ellen foglal állást, miért ez október 9-én, Szeben város ostromakor, őt javaitól megfosztatni rendeli.*

1 Szász nemz. ltár és gr. Teleki család oklevéltára.

2 Gr. Teleki cs. okltára, II. k. 66. 1.

Első neje, Somkereki Erdélyi Katalin 1459 július 10-én már meg volt halva, ő pedig Mátyás király uralma alatt ujra házasodott, s ujra is kegybe jutott s már 1460-ban ismét mint alvajdát s egyszersmind a székelyek alispánját olvassuk, mely tiszteket holtáig viselte.

Ez 1465 aug. 7-ike és 1466 november 16-ika közt következett be. Az első datum alatt ugyanis végrendelete kél, melyben ingóságokat hagy feleségére, kit csak Krisztina néven említ, családnevének kitétele nélkül, s öltözékeket hagyományoz Magdolna leányának, a (vején) Rikalf Györgyön való követelését ennek fiára, a végrendelkező unokájaként megjelölt Lászlóra hagyja, a Bogáthi Lászlón volt követelését pedig leányára, Potentiánára s ennek fiaira. A vízaknai és segesvári királybíróságban öcscsét, az ifjabb Miklóst teszi örökösévé s erdélyi és szlavóniai birtokait is leányai s ezen öcscse közt rendeli felosztatni, kivéve nagyszebeni házát, melyet halastavával s némely ingóságokkal együtt misealapítványúl az ottani egyházra hagy, Széken levő halastavát és kúriáját, melyeket a kolozsvári, valamint fejéregyházi malmának s birtokának felét, a kúria nélkül, melyeket a segesvári dominikánusoknak hagyományoz.

26Végrendeleti végrehajtókúl nevezi ki dengelegi Pongrácz János erdélyi vajdát s Losonczi Desew Lászlót, Vingárdi Geréb Jánost, Suki Mihályt, továbbá magát öcscsét is, Vízaknai Miklóst s Szentiványi Székely Mihályt; megjegezvén azt is, hogy birtokai szerzemények, mi ellen ha öcscsének kifogása volna, megbizonyosodhatik azon egyezségből, melyet atyjával, a végrendelkező testvérével Lóránt alvajda pecsétje alatt kötött volt a végrendelkező.*

1 Eredetiben a szász nemz. ltárban.

Vízknai Miklós alvajda halála azonban 1466 november 16-án túl sem eshetett, sőt ekkor már özvegye Krisztina is meg volt halva, mit tanusít az e napról kelt királyi parancs, melyben Mátyás király a szebeni polgármesternek és tanácsnak megrendeli, hogy a néhai «Nicolaus senior de Wyzakna» özvegyének, a szintén elhalt Krisztinának javait, melyeket ez utóbbi a néhai tarkői Rikalff György és Simon fiaira s Advigára a Bazthe Benedek feleségére – «sibi in prima linea consanguineitatis attinentibus» – hagyományozott, Rozgoni Rajnáldnak, ezek rokona és gyámjának adja ki.*

2 U. ott.

Vízaknainak ezen Krisztina nevű hátrahagyott özvegye tehát, ha nem a Tarkői Rikalf családból, mi valószínűtlenebb, mert ennek ide vágó nemzedékei tüzetesebben ismeretesek, akkor a Kapi családból kellett hogy legyen, és pedig Kapi András leánya, ki azonban Nagy Ivánnál a Kapiak családfájáról kimaradt. Ugyanis, miként a Tárczay családnál látjuk,* Tarkői Rikalf Jánosnak nejétől, Kapi Katától gyermekei valának: 1. György erdélyi alvajda, kinek fia László (felesége pedig, miként fennebb kimutattuk, a Vízaknai Miklós leánya volt), 3. Simon, kinek Modvár Margittól fiai András és György, 3. Konis (?), 4. Tóbiás (mely két utóbbi valószínűleg már korábban maradék nélkül elhalt) s végre 5. Adviga, Baztei Benedek neje. S mindezeknek nagynénjük (a Rikalf János testvére) volt: Apollonia, Rozgonyi Jánosné. Az a Rozgonyi Rajnáld pedig, ki az előbb idézett oklevélben szerepel, ennek volt fia; s hibáztak, kik az Osvát és Jánossal együtt a Rozgonyi István fiainak írták, mit gróf Lázár Miklós* be is bizonyít. Rikalfék tehát a fenn közlött oklevél szerint csak úgy lehettek «in prima linea consanguineitatis» rokonai Vízaknai Miklós özvegyének, ha ezt vagy Tarkői Rikalf Krisztiná-nak, a János testvérének, vagy pedig Kapi Krisztinának, s a Rikalf Jánosné Kapi Kata testvérének veszszük.

3 Nagy Iván, XI. k. 42. 1.

4 Századok, XIV. k. 803–806. 1.

Hogy Miklós alvajdának fia nem volt, leánygyermekei pedig első feleségétől, Somkereki Erdélyi Katától származtak, a végrendeletből, s illetőleg az 1466 november 16-iki oklevélből bebizonyúl.

Mert ha Magdolna, ki egy 1466 október 1-én kelt oklevél szerint* Gúthi Ország Sebestyénné volt,* s a megnevezetlen, ki Rikalf Györgyné volt, és Potentiána, Bogáthi Lászlóné Vízaknai Miklósnak az özvegyeként hátrahagyott Krisztinától való gyermekei lettek volna, akkor ez bizonyára nekik és utódaiknak hagyta volna saját vagyonát, nem pedig testvéréről való oldalrokonainak. Már pedig még Rikalf György fia is csak ily minőségben, nem pedig mint Vízaknai Miklós unikája részesül ezekből, a többi Vízaknai leányok vagy utódaik pedig épen nem kapnak belőlük.

1 Szász nemz. ltár.

2 1495 május 21-én pedig, midőn Hidegvíz, Mihályfalva, Vessződ, Bolya, Indogály, Salgó és Saldurf birtokait a gyulafejérvári káptalannak hagyományozta (Orsz. ltár. D1. 30947) már Ország Sebestyén özvegye.

Ezekben végezvén az alvajda ágával, áttérhetünk unokaöcscsére az ifjabb Vízaknai Miklósra, György fiára, kivel a fennebbi 1450-iki oklevelen kívül 1455., 63., 64., 66-iki oklevelekben találkozunk,* melyekben mindig mint «iunior» van megkülönböztetve.

3 U. ott.

Ez volt a pártütő Mátyás király ellen, ki, ha Bonfinnak hihetünk, ennek moldovai hadjáratában is az ellenséggel tartván, elfogatott s 1468 január 19-én kivégeztetett.* Özvegyét Katalinnak látjuk nevezve egy 1477-iki oklevélben, hol az idősb vízaknai Miklós leánya Magdolna Ország Sebestyénné, s unokái Rikalf László és a Bogáthi László gyermekei Péter és Ilona ellene mondanak annak, hogy atyjuk, illetőleg nagyatyjuk 27idősb Vízaknai Miklós halála után «Catharina relicta et Franciscus filius Nicolai iunioris de Vízakna», ennek birtokait Vízakna, Hidegvíz, Mihályfalva, Vessződ, Ujfalu, A. és T. Bolya, Saldorf, Salygó, Indogály, Farkastelek, Fejéregyház, Oláh Indogály fejérmegyei és Jovedics, küküllőmegyei helységekben elfoglalták.*

4 Bonfin (IV. 1.) illető helyén mint ezzel együtt kivégzettet egy Vízaknai Aladárt is említ. Ennek nyomát sehol sem találhatni. Lehet, hogy Alárd Lászlót értette e téves megnevezéssel.

1 Gyulafejérvári kápt. Divers. Cttus Csita I. fasc. III. k. 24. 1. Orsz. ltár, D1. 30217.

Viszont ugyanezen «Francisci filii ut et dominarum Catharinae relictae, Affrae, Barbarae, Catharinae et Margarethae filiarum Nicolai iunioris de Vízakna» ellenmondását látjuk 1495-ből az idősb Vízaknai Miklós említett utódai ellen a tátei birtokra vonatkozólag.*

2 Gyulafejérvári kápt. Cent. R. 65. sz.

Az ifjabb Miklós leányai közül Afra előbb az 1491-ben elhalt Altemberger Tamás szebeni polgármester, (azután királybíró és kamaragróf), utóbb az 1515 körül elhalt Bogáthi Imre neje lesz, (Barcsai ltár), Margit pedig Dávidházi Istvánhoz Mátyás király egyik hadvezéréhez (1483) ment nőül.

Így adja elő az országos levéltárbeli fenidézett genealogia is, mely Borbálának és Katalinnak férjeiről nem szól. Viszont azonban e genealogiában az idősb Vízaknai Miklós ama leányáról nincs említés, ki Rikalfné volt, de kinek nevét az okmányok fel nem derítik. E helyett azon genealogiai tábla az idősb Miklós alvajda egyik leányáúl szintén Borbálát ír, s ennek férjeül az 1455–75 körül élt Parlaghi Györgyöt. Lehet ugyan, hogy ez volt egyik férje Rikalfnénak, s hogy őt csakugyan Borbálának hívták, de azt sem tartom lehetetlennek, hogy a két leány össze van tévesztve s talán az ifjabb Miklós Borbála nevű leányának lehetett férje Parlaghi György.

Ferenczről, ki a vízaknai királybíróságot is viselte, a fennebbieken kívül néhány 1492., 94., 95. és 99-iki kisebb jelentőségű oklevél is megemlékezik, Longorádon és Jovedicsen is birtokosnak írva.*

3 Szász nemz. ltár.

Felesége Somkereki erdélyi Magdolna volt, a gr. Teleki cs. levéltára 1505 október 24-iki oklevele szerint ekkor már özvegy.

Fia Miklós volt, kit a Barcsai család 1515-iki és 1535-iki okleveleiben is megtalálunk s kinek 1526-ban neje Zsófia, a héderfái Barlabási Lénárt alvajda leánya volt.*

1 Gróf Teleki család oklevéltára.

Hogy e Miklós, – túlélve Ferencz nevű fiát, ki 1535-ben halt el nőtlenül, mert csak jegyben járt Lula Klárával, a Lula János szász ispán leányával (ki aztán jegyese halála után apácza lett) –egészen 1552-ig életben lett volna, arra nézve Bakk Endre tagtársunk rendelkezik adatokkal.

E régi hatalmas szász törzsű család osztozván így a többi történetileg szerepelt régi előkelő szász nemzetségek sorsában, – melyek egyikéről sem tudjuk, hogy ivadékaik fiágon napjainkig fenmaradtak volna, – kihalása folytán a vizaknai úgynevezett gerébházat a királybírósággal s Fejéregyház Longodár és Balástelke jószágokkal együtt 1553 november 19-én Haller Péter kapta adományúl.

Mielőtt záradékul a Vízaknaiak ujabb nemzedékeiről a fennebbiek alapján készített leszármazási táblát bemutatnám, meg kell jegyeznem, hogy czímerüknek mivel a vízaknai Miklós alvajda végrendeletén volt pecsét is az idők folytával lehullott, Reissenberger Lajos szász tudósítónk «Ueberreste der Gothik und Renaissance an Profanbauten in Hermannstadt» czímű érdekes munkájában vezetett, tudomásom szerint, először helyes nyomára.

Ő ugyanis a nagyszebeni városház lépcsőtornyának ajtaján látható két czímer egyikét, egy hajdan máshol létezett és Soterius munkájában lerajzolt feliratos czímerrel való teljes hasonlatosságánál fogva az Altemberger Tamás szász királybíró és kamaragróf czímeréül állapítja meg; miből azt következteti, hogy az ugyanazon ajtó bal oldalán az előbbivel szemközt álló másik czímer, mely egy vállról lemetszetten liliomos koronából kiemelkedő s szablyát tartó pánczélos kart ábrázol, az Altemberger feleségeé, Vízaknai Afráé, tehát a Vízaknai czímer kellett hogy legyen.

S csakugyan, a gróf Teleki család oklevéltára* az alvajda egy 1445-iki oklevelén talált köriratos pecsétből teljesen ezen czímert mutaja be, csakhogy sisakkal és strucztoll sisakdíszszel kiegészítve; 28mi által a Vízaknaiak czímere kétségen kívül van helyezve.

2 U. ott, II. k. 20. 1.

III. TÁBLA.
János 1378 (N. a segesvári Henning fia Mihály leánya); György 1428–38 körül; Miklós az idősb 1443–46 erdélyi alvajda, 1450 alkormányzó és görgényi várnagy, 1460–65 alvajda és a székelyek alispánja † 1465 aug. 7 és 1466 nov. 16 közt, (a) Somkereki Erdélyi Katalin, b) Kapivári Kapi (ha ugyan nem Tarkői Rikalf) Krisztina 1465 † 1466 nov. 16 előtt); Miklós az ifjabb 1450. 55. 63. 64. 66. † 1468 január 19-én mint pártütő kivégeztetve (N. Katalin özvegy 1478. 95. 96); Ferencz 1478. 1492. 94. 96. 99. † 1505-ig (Somkereki Erdélyi Magdolna 1478–1505); Kata 1495; Afra 1495 † 1519–27 között (a) Altemberger Tamás szász királybiró és kamaragróf † 1491, b) Bogáthi Imre de ead. † 1515 körül); Borbála 1495 (Parlaghy György* de ead. ki 1455–75 táján élt); Margit 1495 (Dávidházy István de ead. 1483); Miklós 1515–1552 (Héderfái Barlabassi Zsófia 1526); Ferencz 1520 † 1535 (jegyese Lula Klára 1535 apácza); a)-tól Magdolna 1465. 1466. 1478. 1495. (Gúthi Országh Sebestyén 1466. 1478. † 1495-ig); N.* † 1465 előtt (Tarkői Rikalf György alvajda 1460)*; Potencziána 1465 † 1478 előtt (Bogáthi László de ead.)

* Megjegyzés: Kérdéses marad, vajjon nem az alvajda azon leánya volt Parlaghi Györgyné is, ki Rikalf Györgyné volt. L. szövegünket.

Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem