A magyar-örmény nemes családok czímerlevelei. Irta dr. Temesváry János áll. főgymn. tanár. Szamosújvártt, 1896. Todorán Endre «Au…
A magyar-örmény nemes családok czímerlevelei. Irta dr. Temesváry János áll. főgymn. tanár. Szamosújvártt, 1896. Todorán Endre «Aurora» könyvnyomdája.
Nagy szorgalommal összeállított könyvben gyűjtötte össze dr. Temesváry János a hazai örmény nemes családokra vonatkozó adatokat, újabb oldalról világítva meg ez által a hazánkban letelepedett örménység történetét. Mert történeti szempontból sem érdektelen látni azt, hogy az örmény nemzetnek az a kis töredéke, mely 1672-ben I. Apafi Mihály meghívása folytán a magyar hazában talált hosszú vándorlásai után pihenésre és nyugodtabb tevékenységre alkalmas helyet, mily gyorsan azonosította magát a hazai intézményekkel és szokásokkal.
A legrégibb örmény nemes Pattantyus Ábrahám Jakab volt, ki Apafi Mihály erdélyi fejedelemtől 1680 decz. 13-án kapta a nemességet. Utána következnek Lászlóffi Izsák 1712, Dániel Todor, Jeremiás és Pál 1725. stb.
A bevetésben Temesváry dr. a magyarországi örmények nemességére vonatkozó leglényegesebb kérdéseket érinti röviden. Fölemlíti, hogy a magyar-örmény nemes családok legnagyobb része nem ú. n. donationalis, azaz birtokos, hanem armalista, azaz czímeres, s hogy legnagyobb részük «a sallangot szerető s czímkórságban szenvedő XVIII. században szerezte nemesi rangját. E czélból különösen a minden oldalról ellenségtől fenyegetett dicső emlékű Mária Terézia korában, midőn vármegyék és városok testületileg, egyes gazdagabbak pedig külön is bőséges segélylyel járultak a nyomasztó hét éves háború terheinek viseléséhez, szívesen felajánlják a kincstár részére 1000–2000 forintjokat, csakhogy a polgári osztályból kiragadtassanak. Érdekes adat az is, melyet dr. Temesváry a szamosújvári levéltárban őrzött eredeti kézirat alapján említ föl arra nézve, hogy Mária Terézia a magyar-örmény családok részéről megnemesíttetésük fejében felajánlott összeget nem mindig fordította hadi czélokra, hanem egyes esetekben azt egyházi vagy közczélokra a magyar-örmény városoknak nagylelkűen vissza is adta. Így tett például a Csiky Emánuel és Péter, Kövér János és Kajetán, Lengyel Lukács és András részéről nemesi rangra emeltetésükért befizetett 6066 frt 30 kr. összeggel is, elrendelvén, hogy ez az akkor éppen építkezés alatt álló szamosújvári főtéri örmény templom költségeinek fedezésére fordítassék.
Temesváry dr.-t a magyar-örmény nemes családok czímeres leveleinek összegyűjtésére és kiadására különösen az a körülmény késztette, hogy úgy Siebmacher, mint Nagy Iván nagy műveiben «a magyar-örmény nemes családaink nemességének tárgyalása s czímereiknek leírása a legmostohább elbánásban részesült.» Az ő szorgalmas kutatásai révén most már úgyszólván teljes gyüjteményét birjuk a magyar-örmény nemes családokra vonatkozó adatoknak. Munkájában 56 czímerlevelet közöl, 50 czímerrajzzal. Először e mű sorolja fel a Bocsánczi, Bogdánfi, Capdebo, Csiky Emánuel, Csomák, Seprősi Czárán, Apanagyfalusi Gajzágó, Gorovei, Gyertyánfi, Gertenyesti Hollósy, Marosvásárhelyi Issekutz, Talpasi Kabdebó, Lompérdi Korbuly, Kövér, Lászlóffi, Lázár, Lázár-Lázár, Lengyel, Kisterpesti Markovics, Mártonfi, Pattantyus, Petraskó és Török családokat és czímereit. E mellett szakavatottsággal helyre igazítja a czímerleírásokba becsúszott hibákat is, így pl. a Dániel, Gáspár, Gorove, Issekutz, Karácsonyi, Kövér, Lukács és Novák családok czímereinél. Még a dr. Illésy és Pettkó által kiadott «királyi könyvek»-nél is bővebb, a mely különben annyira becses műből pl. hiányzanak a Gorovei és Gáspár családok.
Temesváry dr., mint az örmény nyelvben jártas, megmagyarázza az armálisokban előforduló örmény vezeték- és keresztneveket; így a többi között megfejtve találjuk e neveket: Chasztatun (Pulcheria), Gülab (Róza), Harapszime (Rebeka), Huvász (Klára), Khámál (Szende), Manuság (Viola), Sakhar (Czukros), Oxendius (Sándor). A czímerek leírását szerző a legnagyobb heraldikai pontossággal végezte; a rajzok is nagyobbrészt csinosak s a reprodukczióval is meglehetünk elégedve. Ezek a czímerek, melyek közül a Gyertyánfi, Pátrubán és Szentpétery családokéi ú. N. beszélő czímerek, igen sok érdekes dolgot foglalnak magukban; így pl. két czímerben, a Vikol és Zakarias-családéban a Noé bárkája fordul elő, mindenesetre vonatkozással Mózesnek arra az elbeszélésére (I. könyv. 8. Fej. 4. Vers), mely szerint a bárka megállapodék Örményország földjén.
A magyar hazába jutott örmény néptöredék története még mindig nincs meg írva. Az, a ki ezzel a kérdéssel foglalkozni fog, a Temesváry könyvének igen jó hasznát fogja venni. A magyar-örmény nemes családok nemzedékei pedig örülhetnek, hogy a nemességükre vonatkozó adatokat ily megbizható műben együtt találhatják.
Dr. E. L.
