Telekesi Török család.
Telekesi Török család.
Legtöbb esetben nagyon háládatlan munka régi ismertebb családokat, kik genealogiai műveinkben kihaltaknak jeleztetnek, új életre kelteni. Erről bárki meggyőződhetett, legközelebb Dr. Szombathy Ignácz, miként az e munka folyamán már érintve volt.
Heraldikai és genealogiai kutatásaim közben nagyszámú e szakba vágó bel- és külföldi munkákat kutattam s tanulmányoztam át, s azon eredményre jutottam, hogy nevesebb családoknál, melyek kihaltaknak jeleztetnek, száz esetben kilenczvenkilenczszer e feltevés valóban is annak bizonyul.
Hogy őseink e tekintetben feltétlenűl jobban voltak értesűlve, mint manapság mi, azt mindenki természetesnek fogja találni, ki az akkor divó sajátságos viszonyokat ismeri.
Midőn t. barátom Széll Farkas «Kihalt-e a telekessi Török család» czímű czikkének czímét a «Turul»-ban (IX. 39.) olvastam, első pillanatban – eltekintve t. barátom ismert alaposságától – azt gondoltam, hogy e czikk által genealogiai irodalmunk csupán egy sikertelen feltámasztási kisérlettel lett gazdagabb.
Azonban e kérdéses czikk alapos áttanulmányozása után be kell ismernem, hogy azon álláspont, melyet szerző művében elfoglal, ez ideig megtámadhatatlan. Ez eredményre jut bárki, ki e czikket pontról pontra teljes figyelemmel áttanulmányozza.
Ezek szerint a telekesi Török család csak újabb, noha tekintélyesebb ágában, tekintendő 1722 óta kihaltnak.
Hogy e család leszármazása messzebb nyúlik mint a XVII. század eleje s hogy annak első őse nem telekesi Török János volt (1623–30), mint azt Nagy Iván állítja, e felől régen tisztában voltam.
Ezen János házassága oly előkelő ember előkelő özvegyével, utódai előkelő házassági összeköttetései, a régi s Imrével hírnévre kapott Telekessy családdal közös előneve, származáshelye s valószinűleg birtoklása, az 1629-ki czímerlevél azon pontja, melyben ezen Török János már «telekesi»-nek iratik, s régi nemes, és végre egy czímerkérdés, melyről alább lesz szó, megérlelték 34bennem a meggyőződést, hogy a telekesi Török család régi s előbb más nevet használt.
A «dictus» vagy «aliter Török»-öt kétségtelenűl ők is használták, mielőtt a «Török» név állandó lett nálok, s a genealogusok merészebb feltevést koczkáztattak már mint én, midőn azt állítom, hogy a telekesi Török család vagy egy és ugyanaz a telekesi és debréthei Telekessy családdal vagy azzal közelebbi rokonsági összeköttetésben állott.
A telekesi Török család korára nézve Széll Farkas positiv adatokat nyujt, – melyek becses kiegészítésűl szolgálnak a Nagy Iván által közlött családfához, – mennyiben megnevezi János atyját, Benedek (1591, 1605), s Benedek atyját, Bernátot, ki már a XVI. század közepén élt s magát már akkor «Telekesi Török»-nek írta.*
A családi hagyomány még két nemzedékkel feljebb megy, s ismeri Bernát atyját, Farkast, s ennek atyját, Osvaldot. Széll Farkas ezeket a családfáról kihagyta, mert oklevelileg nem voltak igazolhatók.
A bakonoki és enyingi Török családoknál leírtam azon czímert, melyet különböző írók – kik ugyan mind egy forrásból merítettek – s utánuk Nagy Iván is az enyingi Török családnak tulajdonítanak. Ugyanakkor okleveles bizonyítékokkal kimutattam, hogy ezen sasos czímer az enyingi Törököké nem lehet; mert a család Zsigmond királytól nyerte medvés czímerét, melyet később I. Mátyás s II. Ulászló is megerősített.
Ugyanezen sasos czímert használták a telekesi és debrethei Telekessy család összes tagjai egészen kihalásukig.
Miként lehetett az, hogy ezen teljes biztosságú Telekessy-czímert ismételten egyik (az enyingi) Török családnak tulajdonították? Máskép meg nem magyarázhatom, mint úgy, hogy azt egyik (a telekesi) Török család kezdetben s még későbben is bizonyos ideig a Telekessyekkel együtt valósággal használta.* Ez esetben csak az előnevekben történt tévedés, enyingit írva telekesi helyett, mely előbbi ismertebb és előkelőbb volt.
Telekessy Imre ága 1560 óta bővített czímert használt. A Telekessy czímerről: Csergheő-Csoma «Alte Grabd.» 97.
Volt idő, midőn mihelyt valamely régibb Török nevű családról volt szó, mindenki az enyingi Törökökre gondolt, midőn egy régibb eredetű Török család múltjáról sem beszélhettek a nélkül, hogy azt az enyingi Törökökkel összeköttetésbe ne igyekeztek volna hozni, s mint láttuk, ezen idő – noha kissé több kritikával – egész napjainkig tartott. Már Lehoczky – mint fentebb láttuk – jelezte a bakonoki és pathi Törökök összeköttetését az enyingi Török családdal. Nagy Iván ezt határozottan tagadja. A legújabb nyomozatok ismét oklevelileg bebizonyítják közös származásukat és közös czímerüket.
A szendrői Török család is igyekezett volna egy ilyen összeköttetést kimutatni az enyingi Török családdal, a mindkét családnál gyakrabban előforduló «Bálint» névre támaszkodva. – Nagy Iván bebizonyította, hogy ezen összeköttetés nem létezik (XI. 298. 299. 1. 3. jegyz.). A kadicsfalvi Törökök azon állítása, hogy ők is egy törzsből származnak az enyingi Törökökkel (XI. 310. 2. jegyz.), hasonló gyenge alapon áll.
A telekesi Törökök, a család egyik tagjának összeházasodása által az utolsó enyingi Török özvegyével, továbbá a gazdátlanúl maradt czímer átvétele által, tényleg összeköttetésbe léptek az enyingi Török családdal.
1629 márczius 4-én az «ős» nemes eredetű s már előbb is nemesi czímerrel biró telekesi Török János gyermekeivel: István, Imre, Susanna, Anna és Katalinnal együtt II. Ferdinándtól következő új czímert kapja: kékben, arany leveles koronából növekvő a jobb felső sarokban egy balra fordult holdsarlótól, a bal felső sarokban egy hatágú arany csillagtól kisért, balra fordult vörös medve, fogai közt arany markolatú görbe kardot vízirányosan tartva; – sisakdísz: a medve; takarók különböző színűek. – A pajzsot tátott szájú szürke «kigyó» köríti, melynek farka háromszor nyaka köré van csavarva.
Ezen czímerlevél festett czímer nélkül az országos levéltárban (Conc. Exp. 70) őriztetik, benne sem Török János neje nincs említve, sem az ok, a melyért a régi helyett ezen új czímert adományozták. Ugyanezen oklevélben pallosjogot adományoz neki a király a Vasmegyében 35fekvő szécsényi és jánosházi s a Veszprémmegyében fekvő somlyói várakra s a hozzájok tartozó uradalmakra.
Ezekből kitűnik, hogy telekesi Török János az enyingi Török czímert ugyanazon alakban, a mint azt 1507-ben a család nyerte, nem abusus, hanem királyi adomány folytán használta s hogy Széll Farkas, ki előtt ezen czímerlevél teljesen ismeretlen volt, itt is fején találta a szeget («Turul» IX. 41). E czímeradományozásnál nyilván az enyingi Török név megörökítése lebeghetett az adományozó szeme előtt.
Ha telekesi Török Jánosnak felesége enyingi Török vérből származott leány lett volna, úgy valószinűleg királyi adomány útján átszármazott volna reá az «enyingi» előnév is, miután hasonló esetek minden korban előfordultak, így azonban e híres nevet csak ideig, óráig viselő özvegyet, egy gersei Petheő leányt vevén nőűl, csak rövid úton, indokolás nélkül adományoztatott neki a gazdátlanná vált enyingi Török czímer, a sajátja helyébe.
E czímert használták aztán – miként számos heraldikai-sphragistikai emlékeink bizonyítják – az adományos és utódai folytonosan, egész ezen ifjabb ág kihalásaig, mely 1722-ben következett be. – Széll Farkas, értekezése végén ezen család czímerkérdésével is behatóbban foglalkozik, megemlítvén, hogy nem csak György – az idősebb testvér – utódai a XVII. századtól napjainkig, de maga János is, a medvés czímer megszerzése előtt (1629 jan. 5-ig) a következő czímert használták: kékben, zöld alapon fehér lovon ülő veres ruhás, sárga öves, sárga, magas csizmás, fekete kalpagos férfi, jobbjában görbe kardot, baljában bajuszos török fejet üstökénél fogva tart; sisakdísz: a férfi növekvőn, takarók: veres-ezüst, kék-arany.
János már 1630 decz. 7-én a medvés czímerrel pecsétel, így a régi czímert az újjal mindjárt az adományozás után felcserélte, mely, mint fentebb előadtuk, 1629 márcz. 4-én kelt.
A telekesi Török czímert a lovassal már elébb ösmertem színeivel együtt (melylyel itt Széll leirását kiegészítettem); telekesi Török vadászszázados (ki a Széll-féle családfán nincs említve) közölte azt vélem nehány évvel ezelőtt. Csak az lepett meg, hogy János is a medvés czímer elnyerése előtt ezzel pecsételt. Ez ugyan nem döntötte meg a sasos czímerről fentebb elmondott nézetemet, mert mint hazai heraldikánk történetéből tudjuk, a XVI-ik, de főképen a XV. században lovasokat ábrázoló czímerek még nem léteztek, s ezek divatba jötte előtt a telekesi Török családnak okvetetlen más czímere volt, de ezzel kihullott kezemből az utolsó fegyver is, melylyel Széll Farkas feltámasztási kisérletét megtámadhattam volna.
