I.
I.
Nagy Iván «Magyarország Családai» cízmű munkájában a nagy-emőkei Török családról bevezetésül ezeket mondja:
«Nyitramegyei régi család, mely azon megyei Nagy-Emőke helységből vette előnevét, és a Török név felvétele előtt valószínűleg csak de Emőke iratott. E szerint már őse lehetett azon Emőkei János, ki 1447-ben a budai országgyűlésre Nyitramegye követe volt. Ennek utóda (tán fia) Nagy-Emőkei Miklós, kinek Apponyi Dorától fia János már nagy-emőkei Török-nek iratott, 1520–35. évi időközben élt, és gyámja Belay Bálint volt.»
74Ha ezen előadást a mi családfánkkal összehasonlítjuk, itt némi csekély eltérést találunk. A családfán rajzónnal az 1431. évszám van felírva és első névűl Nagy-Emőkei Török Bartalan áll Magdolna leányával. Ez az egyetlen eltérés a két leszármazás kezdetén.
Mindenesetre Nagy Iván kimutatását kell itt elfogadnunk; mert világos, hogy a győri családfa készítője nem ismerte az első ős nevét, az 1431. évet pedig annyiban tűzte fel, hogy Emőkei János akkor kezdett Nyitramegyében fellépni és csak tizenhat év mulva küldetett Budára követűl. De különben ezen első névtől nincs is az egyenes leszármazás kimutatva, Nagy Iván is zárjel közé teszi (tán fia) kételyét és Miklóssal kezdi az egyenes leszármazást.
Nagy Iván továbbá ezeket is mondja:
«I. Jánosnak gyermekei közől Márton, Lőrincz, Bora és II. János 1570-ben Miksa királytól új adományt vettek Emőke helységre.»
Tehát ezen új adomány évében az első fiú Bertalan és a harmadik fiú Dömötör, kik még 1542-ben éltek, már nem voltak életben.ű
Végül idézzük még Nagy Ivántól a következő szavakat:
«Fölösleges megemlítenünk, hogy a család neve Teöreök és Therek alakban fordul elő az okiratokban, valamint hogy az itt közlött családfa nem teljes.»
Tehát bevallja, hogy a nagy-emőkei Török család 1699-ben nem halt ki, sőt a korábbi nemzedékek tagjai is többen voltak az általa kimutatott egyéneknél, és így a kibővítésnek még tág tere nyílik.
Ilyen bővítést kaptam Csergheő Géza tagtársunktól, ki az ő házi levéltárából vett adatokra támaszkodva, így szól:
Nemes-Thaskándi Cheörgheö István már 1594-ben kezdett szerepelni és 1632-ben halt meg; első neje volt Catharina Therek de Nagy-Emyke, kinek szülői valának Leurentius Therek de Emyke és Elisabetha Elefanthy de Alsó- et Felső-Elefánt, közörökös a nyitrai Szalakusz kastélyra és a sárosi Makovicza várra, ez utóbbira vontkozó jogait 1612-ben eladta Rákóczy Zsigmond örököseinek. Birtokaik valának: Barsban kis-Bellád és Vezekény, Nyitrában Beéd, Kórus és Lápos-Gyarmat, Hontban Palajta. Ezen nő 1620 előtt halt meg; utána férje Csergheő István nőűl vette Ujfalussy Katalint tőkés-ujfalvi Ujfalussy Farkas és Poziár Annak (de Marczellháza) leányát. Minthogy a győri családfa szerint Török Katalin első férje Turóczy György volt, de atyjának Török Lőrincznek is két neje volt, Elefánthy Erzsébet (Csergheő Istvánné édesanyja) és Frang Anna, megközelítőleg kiszámítható az 1570 és 1632 közti életkora Török Lőrincz családjának is, mire Nagy Iván nem ad felvilágosítást, valamint nem említi Török Katalin első nővérét Zsuzsát, Várkonyi Simonnét.»
A győri családfa kibővíti II. Török János családját is, ki az 1579-iki új adományban említtetik. Ezen János neje alsó-lelóczi Tarnóczy István leánya Judit, kitől születtek: III. János (Nagyváthy Anna férje), István (Kereskényi Anna férje), Krisztina (korponai Nagy János és utóbb Gyürky György neje) és Anna (Nemess Péter és utóbb Laszkary Boldizsár neje).
Ezen III. János és fivére István tartották fenn a család fiágát; mert ekkor a család többi ágai fiágon már kihaltak.
III. János egyik fia, Miklós, Nyitrán 1663-ban a törökök által lefejeztetett, mely szomorú esemény az egész családban catastrophát idézett elő. Az elhaltnak fivére András lett a győri, unokaöcscse pedig Sándor a nagyszombati fiág alapítója, kikről a következőkben bővebben szólunk.
* * *
Eljutottunk a nagy-emőkei Török család forduló pontjához, mely a hajdan virágzó család romlását idézte elő.
A győri családfán olvassuk, hogy az 1570-iki új adományban említett Török Bora elzálogosítá Kis-Keszit (Haec oppignoravit Kis-Keszi). Ez özvegygyé lett 1585-ben; férje karvai Végh György a gyermektelenűl elhalt nő vagyonát örökölte.
Továbbá Török Katalin, az elébbinek unokahúga 1612-ben eladta örökjogát Makovicza várára Rákóczy Zsigmond árváinak; néhány év mulv szintén gyermektelenűl elhalván, vagyonát férje Csergheő István örökölte, ki második házasságra lépett Ujfalussy Katalinnal és 1632-ben halt meg. A Török család gzdagsága ilykép folyvást fogyott, végre Nagy-Emőke falu birtokára olvadt le.
Elérkezett Köprili török nagyvezér hatalmas hadjárata 1663-ban. Augusztus 18-án már Érsek-Újvárt kezdé Köprili 175 ágyúval vívni, mely szept. 25-ikén magát megadta. Erre egymás után következett Buják, Galgócz, Komjáti, Léva, Nógrád, Nyitra, Palánk és Szécsény török kézre kerülése.
A győri családfán olvassuk, hogy Török János és NAgyváthy Anna fia Miklós a törökök által Nyitrán lefejeztetett (a Turcis Nyitriae decapitatus). Tehát Nyitra sorsa minket közelebbről érdekel.
Kazy Ferencz «Historia Regni Hungariae. Tyrnaviae 1741.» czímű munkájában így szól:
«Érsek-Újvár sorsában szept. 25. után) más várak is osztoztak, leginkább Léva, Nyitra, Nógrád Galgócz. Nyitra magas hegyen épült vára hosszabb ostromot kiállván, a város elesése után mind a magyar, mind a német várparancsnok vétkéből az ellenséget bebocsátá. A nyitrai magyar parancsnok (Nyitray) árulásának büntetését a törökhöz menekülésével kikerülte; a német parancsnok 200 gyalogossal Pozsonyba vezettetvén, a felség kegyelmére bizta magát; de a gonosz példa istentelensége a szelídségnek nem 75engedett helyet. Halálra ítéltetvén, gyávaságának kellő büntetését elvette.»
Láthatjuk ezekből, hogy Nagy-Emőke már Nyitra ostroma előtt a török hatalma alá került, mert annak délkeleti oldalán fekszik. A Török családból akkor három fiatal vagy középkorú férfi volt: András, Miklós és ezek unokaöcscse Sándor; nagyon valószínű, hogy ezek az ősi birtok védelmében a töröknek sok kárt okoztak és magukat az ellenségnek gyűlöletessé tették. Legvalószínűbb, hogy közőlük Miklós a nyitrai vár védelmére adta magát; de midőn a vár az ellenséget bebocsátá, ő a többiekkel együtt benne maradt a török uralom elismerésével, mert Nyitray árulása után már nem tehetett egyebet.
A Török család többi tagjai Nyitra és Nagy-Emőke elvesztése után dél-nyugatra Érsek-Újváron túl menekültek a töröktől ment területre; a legközelebbi időben már Nagy-szombatban találjuk Török Sándort családjával együtt.
Féléven át nyugodtan birta a török Nyitrát és ezalatt kiélte a környékbeli falvakat; valószínűleg elpusztult Nagy-Emőke is, melynek földesura családostól elmenekült.
A következő 1664. évben ápril 14-én érkezett Souches Lajos osztrák hadvezér Nyitra alá, ki a városba könnyen birt benyomúlni, de a várat csak egy hónapi ostrom után birta bevenni. A három napi folytonos ágyúzás és a vár falait leomlasztotta, mire a török várőrség segélyére Érsek-Újvárról török csapat érkezett, mely annyit birt kieszközölni, hogy a legyőzötteket Érsek-Újvárra átvezethette, de a várban hagyta a sok ágyút, fegyvert és lőport; az élelmi szerek elfogytak, csak a fölemésztett lovak kifőzött fehérlő csontjai hevertek ott.
Ezek szerint Török Miklós lefejezése Nyitra várában a törökök által 1663 október és 1664 május közötti nyolcz hónap valamelyik napján történhetett. Legvalószínűbb az, hogy Souches serege jelenlétekor folyt le a kivégzés. Török Miklós vagy levéllel, vagy a vár faláról jelek által akarta a magyar seregnek tudtára adni, hogy a várban égszükség állott be és a helyőrség könnyen kiéheztetik vagy a vár bizonyos helyen megrohanható. Ez a török parancsnok értésére esvén, Török Miklóst árulásért, illetőleg hazaszereteteért, halálra ítélvén, lefejezteté.
Minthogy Nyitra visszavételével Nagy-Emőke sorsa nem változott; mert Socuhes hadjáratát folytatván, Nyitra várát romokban hagyta: másrészről a török tovább is folytatá hadjáratait, sőt egy év mulva a vasvári béke sem változtatott a török hatalmán; Nagy-Emőke továbbra is elhagyatva maradt, mert a török előtt gyűlöletes Török család nem tartá érdemesnek az elpusztult falut élete veszélyeztetésével újra birtokába venni.
Vagy haszonbérlők, vagy foglalók kezére jutott ekkor Emőke; Nyitramegye hatósága is Nyitrától távol, többnyire Vág-Ujhelyen tartotta közgyűléseit a török teljes kiűzéseig.
Néhány év után másik csapás érte a Török családot, mely annak nagyszombati fiágát törölte ki az élők sorából.
A győri családfán olvassuk, hogy Török Sándor és Cseh Anna gyermekei valának: Erzsébet, Farkas Ferencz neje, György, István és Ilona, kik mind a hárman a nagyszombati tűzvészben megfulladtak (incendio Tyrnaviensi suffocati), végre Anna, Szvetenay Zsigmond neje.
Íme Sándornak két fia és egy lánya halt meg; csak két leánya maradt életben.
Mikor történt az említett tűzvész?
Erre a történelem két adattal felel.
Kazy szerint 1666. junius 24-én a nagy szárazság miatt a tűzvész Nagyszombat városának legnagyobb részét elpusztítá és nagy nyomort okozott. Kazy nem szól emberhalálról.
Ellenben Horváth Mihály az 1683-iki tűzvészt így írja le:
«Tököly julius 26-án Pozsony városát birtokába vevén, magát a várost is vívni készült; de harmadnapon Károly herczeg is oda robogott seregével s Tökölit Nagyszombatig s a Vágig visszanyomván, és Pozsony városát ismét Leopoldnak hódoltatván meg, visszatért elébbi táborába. Nagyszombat augusztus 8-án majdnem egészen a tűz martalékává lett, melyet a város körűl táborozó kuruczok és törökök által meggyújtott csűrről az erős szél a városba is átvitt. A zsákmányolástól félő polgárok még ekkor sem akarván megnyitni kapuikat, három-négyezeren közőlök a lángtengerben vesztek el.»
Ekkor tehát nemcsak házak és élelmi szerek, hanem emberek is sokan égtek el. Legngyobb valószínűség szerint Török Sándor gyermekei közűl a három középső ezen tűzvészben fulladt meg. Az 1666-iki tűzvészkor Sándornak még aligha volt neje és gyermeke, Nyitra ostroma után két év mulva. Csak az első és utolsó leány maradt életben, kik utóbb férjhez is mentek.
Ugyanezen (1683) évben, de még a tűzvész előtt, ápril 6-án (feria 2-a post dominicam Jubilate) vett ki Török András, a lefejezett Miklós fivére és az elégett gyermekek nagybátyja nemesi bizonyságlevelet Nyitramegyének Vág-Ujhelyen tartott közgyűlésén; de ennek kezdetben nem sok hasznát vehette, mert julius 14-én Kara Mustafa török hadának Bécs alá érkezése, aug. 8-án a nagyszombati tűzvész, szeptemberben Tökölinek Bécs felszabadulása után Pozsonynál táborozása, Budának 1684-iki sikertelen ostroma, Érsek-Újvárnak 1685-iki sikeres ostrom általi bevétele, Budának 1686-iki ostroma és bevétele, az 1687-ben felállított eperjesi vértörvényszék és a pozsonyi országgyűlés, 1688-ban Székes-Fehérvár visszafoglalása, az 1689-iki octroyált közigazgatási 76rendszere, 1690-ben Károly lotharingi herczeg halála és Tököli új mozgalmai, 1691-ben a nagy szerb telepedések és a szalánkementi nagy ütközet, 1692-ben a kórvész pusztításai, 1693-ban Nándor-Fehérvárnál, 1694-ben Péterváradnál folyt eredménytelen csatározások, 1695-ben Lippa elvesztése és Veterani elesése, 1696-ban a temesvári kudarczok, 1697-ben a katonai féktelenségek, 1698-ban a nagy adóemelések – mind oly körülmények valának, melyek Török Andrást valószínűleg fegyveres szolgálattevésekre kényszeríték, és így a békés letelepedésre és nemesi jogainak társadalmi élvezésére nem gondolhatott.
Csak a karlóczai békekötés után szánta el magát Török András a nyugalomra, midőn már Sándor unokaöcscse is meghalt és annak leányai férjhez mentek vala.
Nyitramegyében Nagy-Emőke birtokától már harminczöt év óta megfosztva levén és azt más kezeken látván; a neoacquistica commissio előtt pört vinni, még inkább a birtokban levő földesúr ellen győzni nehéz és költséges levén; Győrbe költözött át, hol véglegesen megtelepedvén, Nyitramegyétől hozott testimonialisát kihirdetteté, mi 1699. november 4-én a győri közgyűlésen meg is történt és a publicatio a testimonialison indorsáltatott.*
A régi törvénykezésben jogelv volt: boldogok a birtokban levők (beati possidentes). A birtokból kiesett tulajdonos mindig bizonyított; a birtokban ülő birlaló mindig tagadott; az 1690-ben feállított neoacquistica commissio szabad belátása szerint ítélt: képzelhető Török András helyzete, kinek családi okmányai 1683-ban három rokonával együtt a nagyszombati tűzvészben megégtek.
Így folyt le a nagy-emőkei Török család legsúlyosabb korszakának harminchat éve (1663–1699) egyetlen férfi életben maradására leolvadva és ősi birtokukat is elvesztve.
