d. Siebmacher’s grosses und allgemeines Wappenbuch.
d. Siebmacher’s grosses und allgemeines Wappenbuch.
Der Adel von Ungarn sammt den Nebenländern der St. Stephans-Krone . . . . von Iván Nagy de F.-Győr . . . und Géza Csergheő de N.-Tacskánd. 1–8. füzet.
A Turul 1886. évi I. füzete 35/37. lapjait figyelemmel átfutván, Argus álnév alatt írt heraldikai kritikát találtam, melyben Reichenau Constantin nyugalmazott százados által a Siebmacher heraldikai nagy vállalatban írt I. füzet megtámadtatik és kritika alá vonatik. Nincs mű, melyben egy vagy más kifogásolni, vagy megczáfolni való ne találtatnék: «quot capita tot sensus», sőt némely mű túlszigorú buzgóság miatt is kritika alá kerül.
Mindenek előtt Argus kritikájának egy nevezetes pontját bátor vagyok kifogásolni, t. i. Reichenau-nak különösen hibául rójja föl, hogy a heraldikában numismatikára is támaszkodik. Már pedig épen gyakorlati szempontból tekintve, nagyon is természetes, hogy a numismatika sokszor útmutatója, sőt mellőzhetlen támogatója a heraldikának; ez nyilván áll, mit Argus sem vonhat kétségbe, s ebből kifolyólag megtámadása méltatlan.
A mi pedig azt illeti, hogy Reichenau miért tárgyalja a volt erdélyi területet, mint önmagában fennálló Erdélyt, azt műve előbeszédjében kellőleg és elég világosan igazolva találjuk általa. Úgy látszik, Argus azon nézetben van, hogy nem sok kézben forog a Reichernau műve. Egyúttal meg kívánom jegyezni, Reichenau megkezdett művét folytatandja, rövid időn a 3-ik füzete is át lesz adva a nyilvánosságnak s így tovább.
Tovább menve, a mi a színek alapos alkalmazását illeti a heraldikában, mivel az tulajdonképen szabályozva van általánosságban s Reichenau e tekintetben szigorún ragaszkodik a fő eszméhez; valóban felesleges őtet kritika alá vonni saját egyéni nézetéért.
Van még egy ága az Argus kritikájának, mely szintén megemlítendő; fel lévén hozva névszerint több erdélyi fejedelem, azt állítja a kritika, hogy Reichenau Siebmacher-ben határorozottan kiemeli, hogy az ő általa közrebocsátott s felemlített illető czímerek kizárólagosan, egyedül hitelesek és elfogadhatók; bocsánatot kérek, Reichenau ezt nem állítja művében sehol, tehát e tekintetben is meghurczoltatása Reichenau-nak merőben alaptalan.
Mielőtt tovább mennék, bátor vagyok Argussal szemben egy combinatiómat felemlíteni, miután a sorok között is képes vagyok olvasni; úgy hiszem, nem is csalódom, midőn állítni merem, hogy Argusnak Reichenau elleni kritikája oda terelhető s csak az bántja mint kritikust, miért vágott e munkába bele Reichenau, mint idegen elem, s miért nem maradott fenn belföldinek az.
Sokkal nagyobb szolgálatot tesz vala Argus a heraldika érdekében mint kritikus, ha előzetesen a Reichenau műve helyett, szintén Siebmacherben, Nagy Iván és Csergheő Géza szerkesztésében egyidejűleg megjelent hasonló érdekes heraldikai művet veszi figyelembe, még pedig ugyanazon zelocitással vonja szigorú kritika alá (minthogy kiválólag a magyar családok czímereire vonatkozik), annyival is inkább, mert belföldi kútforrásokra hivatkozik Siebmacher kiadványában, mely mint már említém, a heraldika érdekében múlhatlanúl épen igényeltetik; mit pedig elejteni vagy elmulasztani annyi volna, mint részrehajlást tanúsítani, különösen azon fontos okból, mert az eddig megjelent 8 füzetet átnézve figyelemmel, igen sok czímernél rájöhetni, hogy nem csak hibásak, de épen elferdítvék és merőben falsumok. Már pedig nézetem szerint a heraldika is azon a niveaun áll, a melyen a történelem; úgy hogy azt elferdíteni, falsifikálni megbocsáthatlan eljárás, sőt méltán szigorú megróvást von maga után.
Ebből kifolyólag, midőn Argus a Reichenau Siebmacher-ben megjelent művét meggyőződése alapján kritika alá vonni czélszerűnek, vagy épen szükségesnek vélte, nagyot mulasztott s csodálkozom, hogy mint heraldikai criticus, figyelmét nem terjesztette ki a fent említett Ung. Siebmacher-ben közrebocsátott valóban érdekes heraldikai műre is. Mert, mint említém, alapos áttekintés és kellő czímer-ismeret mellett, minden egyes műértőnek, még ha laicus is, fel kell hogy ébreszsze figyelmét, s miután 1886 óta, mióta Argus az általam felemlített kritikáját megírta, mind ez ideig, jóllehet már 1887 vége felé járunk, senki szakismerő nem vállalkozott az utóbb érintett terjedelmes és érdekes művet kritika alá vonni; a tollat már belemártva a tintába, mint a ki szenvedélylyel foglalkozom a heraldikával, egyszersmind szem előtt tartva az ügy érdekét is, szükségesnek tartom igazságérzetből részrehajlatlanúl a jeget megtörni s belemenni a dologba.
Valóban sajnálom, midőn Argus kritikája következtében a heraldika érdekében, épen heraldikai tekintélyekkel szemben, kötelességszerűleg szólalok fel, de ezt elkerülhetetlen szükségesnek vélem pour l’honneur du regiment megtenni, még pedig nyilt sisakkal lépek föl, 189nem mint Argus, kinek kritikája alapján egy érdekes kérdést vagyok bátor szellőztetni:
«Melyik nagyobb vétség és megrovást érdemlő eljárás, ha numismatikára támaszkodunk a heraldikában, vagy ha a heraldikai műben hibás czímereket, vagy épen elferdítetteket bocsátunk közre?» azt hiszem, mindenki ez utóbbit fogja megrovandónak ítélni.
Minthogy kizárólagosan a volt erdélyi területen honos családok czímereire kivánom czáfolatomat szorítni, többeket azok közül, melyeket igen alaposan ismerek s melyek az Ung. Siebmacher-ben is az eddig megjelent 8 füzetben megemlítvék, bátor leszek behatóbban részletezni, kimutatandó hibás voltukat, Érintve a merőben falsifikáltakat is; mit – tuta conscientia – teljesítek, módomban állván kellő, hiteles adatukkal támogatni czáfolatomat, miután igen sok czímernek alapos leírását, eredeti czímeres nemes levelek után sajátkezűleg másolva le, bírom; melyeket egyúttal felsorolni épen helyén látok.
E czímerek: B. Bálintitt, Béldi, gr. Lázár, Petky, Toldalagi, Karatsai, br. Bornemisza, Rauber, Antal, Becz, Bihari de Rod, Biro de Vaja, Erdélyi de Somkerék, Gálfalvi de Harczo, Gyarmaty de Érsekujvár, Dindár, Koncz de N.-Sulymos, Kövesdi de Havad, Lázár de Nagy-Ajta, Máthé de Havad, Máriaffi, More, Miriszlay, Nagy de Demeterfalva, Nagy Ári, Olasz de Ragusa, Osváth de Havad, Pünkösti de Vaja, Sala, Sido, Sééthal, Sörény, Szántó, Szániszló, Szikszay, Száva, Toféus, Véég, Veres. Ezeknek egytől-egyig czímer-szövegeit elé tudom mutatni, melynél fogva állításom igazolni képes lévén, kifogásaim nem légből kapottak.
Már most áttérek a czímerek részletezésére, kimutatandó; melyek mennyiben hibásak s melyek merőben elferdítvék az Ung. Siebmacher újabb kiadványában.
B. Alvinczy czímeren a devise ki van hagyva: «Justitia est comes virtutum».
Antal czímer hibás: A diploma szerint az alsó mezőben a pálmafa körül szőlőtő magaslik, melyről mindkét oldalon szőlőgerezdek függnek, Siebmacher-ben: a szőlőtő gerezdjeivel együtt kimaradt (L. Antal János törvényszéki bíró úrnál Maros-Vásárhelytt).
Antos czímer pontosan ez: Egy nálam lévő levél szerint, mezeje vörös, a piramis négyzett kövekből áll, felette helyezett kar pánczélos; e szerint tehát a Siebmacher-ben közlött hibás, öszszehasonlítható bármikor is.
B. Apor czímer kétféle ismeretes: Egyik mint az altorjai Apor sírboltban látható, Apor István sírkövén, valamint nálam 1600-ból kelt levelem van; t. i. egy önálló koronán nyugvó kardot tartó pánczélos kar, melynek közvetlen felső hajlása között áll egy arany kereszt. Ezen alakban leírt czímerre hivatkozik II-ik füzetében Reichenau is. A másik (l. Geneal. Taschenbuch der Freiherr. Häser 1849. 14 l. 1855. 12/13. l. Hirtl II. 172. és 176. l.) csak annyiban különbözik az előbbitől, hogy a kar vörös mezű, ezüst mezőben; hol előbbinek mezeje vörös, így maradott ez fenn nemzedékről-nemzedékre. Hibásan van Siebmacher-ben, hogy a korona dombon áll s a kereszt helyett csillagot tesz.
B. Bálintitt czímerről állíttatik Siebmacher-ben: Die Helmdecken unbestimmt, az eredeti diplomában, mely gyakran forgott kezemben, határozottan ki vannak a színek jelölve; jobbról vörös-ezüst, balról: kék-ezüst.
Béldi czímernél is az állítások Siebmacher-ben el nem fogadhatók, hivatkozás van Adami scuta gentilitia czímű könyvre, ez csak ábrákat tartalmaz, mi se nem döntő, se nem kellő garantia. Továbbá írja: Enzig und allein richtig und glaubwürdig. Még tovább: Die Varietäten auf Siegeln sind unrichtig; nem értem honnét lehet ilyesmit állítani. Ily közlemények felett valóban csodálkozhatni, mi kellőleg igazolja, hogy az Ung. Siebmacher épen nem csalhatatlan. A legrégibb pecsétnyomó Béldi Páltól maradott fenn, úgy szintén régi ezüst poharak után ismeretes a czímer. A Béldiek czímeröket, mint főnemesek, és primae occupationis, ősrégi székely nemzetség, önmagok vették föl, nem pedig donatio útján bírják. A jelen időben használt czímerek, részint foszlányokkal, részint paizstartó oroszlánokkal vannak ékítve.
Gr. Bethlen czímer Siebmacher-nél részben hibás. A kígyó határozottan ezüst, nem pedig természetes vagy arany színű; az országalma szintén arany.
Boér (de Berivo) czímer Siebmacher-ben szintén hibás. Alapszín mellőzve van, pedig határozottan égszín kék, a lovon ülő magyar vitéz pedig zöld ruhában van, igazolja egy nálam lévő temetési czímer.
B. Bornemisza (de Kászon) czímerben teljesen hibásan írja Siebmacher a színeket, holott Nagy Iván pótkötetében kellőleg ki van javítva; a nevezett családnak számos czímerei: Sz.-Régen mellett, Abafáján láthatók.
Cziko (de Mindszent) czímer merőben ferdítve közöltetik Siebmacher-ben. Pontosan ez a czímer: függőlegesen két részre oszlik a paizs, jobbról ezüst mezőben egy zöld koszorú látható (középen), melyen keresztül két keresztezett nyílvessző hegyével lefelé áll; a bal kék mezőben mintegy közepéig fel, vízszíntesen három ezüst pólya vonúl el, melyen fölül karddal ellátott pánczélos kar szemlélhető. E czímer a leírás szerint a Cziko család női maradékainál maradt meg. (Jelenleg. ez is nálam van.)
Dindár czímer is, mint az előbbi, merőben hibás s így Siebmacher-ben helytelenül van a hivatkozás Nagy Ivánra, minthogy az eredeti 190czímeres nemes levél jelenleg kezeim közt van. A diploma alapján a czímer következő: Alapszíne vörös; egy bástyákkal ellátott, kerített négyszögű vár áll kősziklán, melynek középső magasan kiálló tornyából emelkedik ki egy kardot tartó arany oroszlán, melynek feje fölött egy arany csillag látható, a czímerben lévő oroszlán a sisak felett ismételve van. Sisaktatkarók jobbról: vörös-ezüst, balról: kék-arany. (A Dindárok Bolgárországból származnak.) A Siebmacher-ben közölt czímer teljesen elvetendő.
Földvári (de Tancs) czímerre nézve is eltér Siebmacher a valótól: a nemes ág czímere, egészben osztatlan kék mező, melyben zöld téren szembe fordulva áll jobbról egy arany oroszlán, balról egy természetes színű medve (mely nem tart semmiféle halat, mint Siebmacher-ben látható), továbbá a kettő között, közbül egy fatörzs nyúlik le gyökerestől a zöld térre, a fatörzs felett pedig közepe táján a czímernek arany csillag áll. A grófi czímer némileg eltér az előbb leírttól, azonban az sem egyezik a Siebmacher-ben közlöttel.
Volna még kifogás alá veendő czímer, de mivel már is igen terjedelmesen írtam, soraimat bezárom. Minthogy az eddig elősorolt és kellőleg részletezett czímerek alapján, fentebb tett állításaim, valamint czáfolataim bizonyára teljesen igazoltak s minthogy hiteles megdönthetlen adatokkal, még pedig szemmel láthatókkal tanúskodom, kimutatván egyszersmind azt is, hogy az, ki a heraldika támogatására numismatikát használ fel, kevésbbé elítélendő, mint az, ki egy tekintélyes műben számos czímereket hibásan, sőt merőben elferdítve bocsát közre; midőn tehát e tekintetben a heraldika érdekében észrevételeimet megtettem s eléggé szellőztettem, tovább vitatkozni nem kívánok s saját nevem alatt közlöm megjegyzéseimet.
BÉLDI ISTVÁN.
