II. A PECSÉTEK.
II.
A PECSÉTEK.
A PECSÉTEK.
A középkornak egyetlen oklevél-hitelesítő eszköze: a pecsét.
Okát könnyű megtalálni. Oly korban, midőn a társadalom hatalmasai az írás ismeretét évszázadokon át egyetlen osztálynak: a papságnak engedték át, sőt időnkint az azzal való foglalkozást természetszerű tájékozatlansággal le is nézték: másként nem is lehetett. Mi sem volt könnyebb, mint a pecsétet a hitelesítendő oklevélre rányomni, vagy hites közeg által rányomatni, a pecséten levő szentet vagy czímert, szóval a képet, mely a hitelességet megadta, kiki bevéshette emlékébe, ellenben az aláíráshoz nemcsak arra lett volna szükség, hogy a kiállító írni, hanem arra is, hogy legalább a birtokos, szabad vagy nemes ember – szóval: a kinek érdekében kiállították – olvasni tudjon.
A mit kezdetben ez a helyzet szült, – czélszerűség, megszokás, törvények szentesítették később, úgy hogy még a XV-ik században is, mikor az írás ismerete mind jobban elterjed, megtartja a pecsét ezt az egyeduralmát. S midőn e században lassankint a pecsét mellett az aláírás feltünedezik, mindkettőnek más-más szerepe, jelentősége van. A mi hitelesít, az most is a pecsét; az aláírás inkább az okiratban foglalt igéretre vonatkozó fokozott jótállás, kezeskedés. A mint hogy kezdetben rendszerint csak a legvitálisabb személyi ügyekben használja maga az uralkodó, ugyanazzal a jelentőséggel, mint a melylyel bir eskü- vagy fogadás-tételnél valamely (pl. szent) tárgynak érintése. Csakhogy ez érintés az aláírásnál örökre megmarad. Így jelenik meg 1441-ben I. Ulászló királynak még teljesen kezdetleges aláírása* azon az oklevélen a melyre Ujlaki és Marczali is rányomták pecsétüket, s mely – mint láttuk – a legfontosabb személyi ügyben rendelkezik. Mátyás király pedig 1459-ben, midőn egy szintén fontos rendelkezését tartalmazó oklevelét aláírja, – ez aláírásnak még mintegy comparatiója gyanánt – saját .kezével azt is neve mellé jegyzi, hogy az oklevélben foglaltakat megtartandja.*
Nem a nevét írja alá, hanem e szavakat: «Subscriptio manu propria W. Regis». Orsz. Levéltár Dl. 13620.
Orsz. Levéltár. Dl. 15399. «Mathyas Rex propria manu promitimus omnia premissa observare.» (1459 szept. 18.) A Rozgonyiak ügyében. V. ö. u. o. 13619. és 15356. sz. okl.
Ez idő óta mind több ízben fordul elő az aláírás, a század vége felé főpapok, főurak s nemesek is használják, de sohasem pecsét nélkül, 6hanem mindig csak a pecsét pótlékául, érvényének kiegészítése gyanánt.
A pecsét tehát mindvégig megtartja uralmát. De szintén fejlődik, mint maga a társadalom, mely megteremtette s melynek czéljaira szolgál. Eleinte szinte mesés, babonás jelentősége van. Egyszerű felmutatása elég bizonyos birói actus végrehajtására. Néha a legnemesebb fémből: aranyból öntik, mintegy értékével is jelezvén az okirat roppant fontosságát; néha csaknem czipó-nagyságú viaszdarab, hatalmas, impozans, mint az első középkori társadalom minden nyilvánulása, méltó az évezredekre szóló pergamenhez, a melyről függ; a komoly, feliratszerű betűkhöz, melyek inkább rajzolva, mint írva vannak. S mint féltett kincset, megbízható helyen, egyházi testületeknél: káptalanoknál és konventeknél helyezik el, a melyeken kívül csak a király és legfőbb tisztviselői – birói hatalmuknál fogva – használhatják.
Később, a mint a társadalom a XIII–XIV. században fokonkint új formákat ölt: egyes osztályok határozottan elkülönödnek; majd midőn a XV. században a folytonos vagyonosodás és értelmi fejlődés alapján a világi elem s benne az egyéniség is érvényesülni kezd, – a pecsét lassankint a magánosok: főurak és nemesek használatába is átmegy. Egyszersmind veszteni kezd óriási alakjából, hogy használhatóbb legyen. Alkalmazkodnia kell az iratok szaporodásához – minthogy már jelentéktelenebb ügyeket is irásba foglalnak, s a XIV. század elején feltalált rongypapirhoz, mely a régi óriási pecséteket nem tűri.
Eredeti termetesebb pecsétükhöz inkább csak a hatóságok ragaszkodnak.* Hatalmas alakját pedig csupán a királyi kettős függő pecsét tartja meg; megfelelően a koronázás traditionalis actusának, mely a király hatalmát állandóvá, véglegessé teszi s melyet az a kettős függő pecsét (sigillum dupplex, s. majestaticum) fontosabb birtokügyeknél kifejezésre juttat.
De azért ők is kezdenek kisebb pecsétet (sigillum minor) is használni, kisebb jelentőségű, házi ügyeikben. Lásd pl. az egri káptalanét 1505-től (Dl. 21389) vagy a győri káptalanét (Dl. 20813) az 1499-ik évből.
A társadalmi fejlődés lenyomataiként így jőnek általánosabb használatba a kisebb, ú. n. gyűrűpecsétek, a tulajdonos czímerének ábrázolatával – a pergamenről függve, a papírra rányomva. Eleinte ezek is nagyobbak: körirattal; később, hogy használhatóbbak legyenek, megkisebbednek s a tulajdonos nevét kezdőbetűivel jelzik.*
A megyei kiadványokra már a XIV. században nyomott apró pecséteken körirat vagy betű nem szokott előfordulni Ezeknek épen kezdetlegességük magyarázza apró alakjukat.
Ilyen gyűrűpecséteket nyomtak az akkori fő- és nemes urak a mi oklevelünkre is, mint magán emberek, mint kisebb-nagyobb adózó birtokok urai. Sok magán pecsétjük azonban, egymás mellé, országgyűlési határozat alá nyomva, s összefoglalva: az ő felfogásuk szerint egyetlen pecsétnek közjogi érvényét nyeri, – szemközt a törvényhozás másik factorával: a királylyal.
Ez annak a 36 pecsétnek jelentősége. Nem pótolhatja a királyét, s ezért feltétlen kötelező érvénye nem is lehet másra, mint a pecsét-tulajdonosokra nézve, – de mivel a király hasznának felel meg s elfogadása a király részéről természetszerűen várható: mégis általánosabb érvényre számít. Látszik azonban, hogy ez érvényességet az oklevél (becstelenséggel és a király hatalmával) fenyegetődzése támogatni, pótolgatni törekszik; mintegy útját akarván állni a szokásjogtól támogatott közhiedelemnek, mely szerint magánemberek czímeres pecsétei semmi örökjogot sem tartalmazhatnak, tehát semmi végleges, közérvényű határozatot sem szentesíthetnek.*
Lásd Verbőczy «Tripartitumá»-t. Partis II. Tit. 13. §. 4. «Non authentica vero sunt: privatarum personarum sigilla: Et talia nihil perpetuitatis sub se continere possunt.»
* * *
A 31 cm. hosszu és 29 cm, széles, itt-ott molytól rágott, újabban új hátlappal ellátott papir-oklevél alsó egyharmadrészére 3 sorban nyomták rá a 36 pecsétet, még pedig olyformán, hogy valamennyi pecsét felzetét egy és ugyanazon, az oklevél papirjára rá is ragasztott papirlap képezi.
Az első (I) sorban az egyháziak 12, a második (II) sorban a világi urak 13, s végül a 7harmadik (III) sorban ugyanezek 11 pecsétje foglal helyet.
I. 1. Első pecsét a Tamás esztergomi érsek, bibornoké.*
Mindjárt e helyen meg kell jegyeznünk, hogy a jelen dolgozatunkban pecséteikkel szerepelő főurakról, befolyásuk és jelentőségük megitélhetése végett közölt adatok, gyakran csak körülbelől jelölik meg az évszámokat, a melyekben egyik-másik főúr hivatalt vagy méltóságot cserélt. E változások pontos meghatározására ugyanis gyakorta nincsenek okleveleink.
Bakócz Tamás nemcsak rangjánál és vagyonánál fogva, mint az ország primása, hanem esze, ambitiója, képzettsége és politikai tevékenysége szerint is leghatalmasabb alakja ez időnek.* Mátyás király iskolájából került ki. Már a 70-es évek végén, mint egyszerű titeli prépost, – királyi kanczelláriai titkár s befolyásos ember volt az udvarban. 1487-ben nyerte el a győri püspöki széket, 1493-ban az egri püspöki székre lépett elő s 1497-ben az esztergomi érseket Hippolitot cserére birván, esztergomi érsekké lett. 1500-ban a bibornoki kalapot, 1508-ban pedig a konstantinápolyi patriarchai czímet nyerte el, melynek viselőjét a pápa után első egyházi személynek szokták tekinteni. Ez időben: 1510–11-ben a zágrábi egyházat is kormányozta. – Mátyás király halála után nem sokára (még 1490-ben) királyi titkos főkanczellárrá lett. E tisztet egész haláláig: 1521-ig viselte;* 1483-tól 1499-ig Pedig Szapolyai Istvánnal együtt koronaőr is volt.
Egy 1511-iki kiadványában a király «amicus et compater noster» hizelgő megszólítással tünteti ki. (Muzeumi nem reg. okl.) Bakócz nevére vonatkozólag lásd Botka T. czikkét: Századok. 1876. 252. l.
Még pedig körülbelől 1503-tól 1518-ig Szathmári György váradi majd pécsi püspökkel, 1518-tól 1521-ig pedig Szalkai László váczi püspökkel együtt, – kikkel hatalmát és befolyását is meg kellett osztania.
Pecsétjéből kevés vehető ki, mert rosszul nyomódott le. Czímere azonban eléggé ismeretes; ugyanaz, a mi a monyorókeréki Erdődy és az erdődi Pálffy grófoké, mely családok gazdagságának, hatalmának megalapítója ő volt. Czímerpajzsa, mint – háromnak kivételével – oklevelünkön valamennyi főúré, alul gömbölyű, még pedig az ú. n. dobor- vagy spanyol pajzs.* A csúcsos pajzsokkal már a XV. század közepe felé kezdenek felhagyni. Benne agygyal és küllővel biró kerékből szarvas ugrik ki, mint az ugyane sorban levő 8-ik pecséten. A pajzs fölött nem bibornoki kalap,* hanem egyes kereszt áll, ép úgy, mint a következő, szintén érseki pecsét czímerpajzsa felett; bizonyára a két érsek ama metropolitai hatalmának symbolumául, hogy egyházmegyéjük területén maguk előtt az apostoli keresztet vitethették. A pajzsot körirat veszi körül, melyből a hiányos nyomás miatt csak egyes betűk vehetők ki, s valószinűen: «THOME ARCHIEPI STRIGONIEN»-nek olvasható.
«Scutum in imo imbricatum. Écu ŕ pointe arrondie. Écu espagnol. Scudo ritondato a basso. Unten an den Ecken ausgerundeter Schild. Spanischer Schild.» A czímerpajzsok nomenclaturáját a b. Nyáry kézirati művéből – Nagy Gyula úr szivességéből közöljük. A három csúcsos-pajzsú pecsét oklevelünkön az I. 6, 10, II. 9. sz.
Egy 1495-ből származó gyűrűpecsétjén még a püspöki süveg födi a czímerpajzsot. Orsz. Levéltár. Dl. 20362.
A köriratos gyűrűpecsétek – mint fentebb említők – a XV. században már mind sűrűbben fordulnak elő, de még kezdetlegesebb állapotban. A körirat ugyanis ez időben még nincs mindig külön kerettel elválasztva a pecsét-ábrázolatoktól (minők: a pajzs, czímertartó, sisak, korona, bokréta, foszlányok stb).* Ugyanilyen pl. a II. sorban 3-ik helyen levő pecsét, melyet a Szentgyörgyi Péter országbiró nevében nyomtak ide, de a mely; mint látni fogjuk, – a XV. században készült Szentgyörgyi-pecsét nyomása. A Bakócz Tamás egyszerű pecsétjén azonban a pajzson, köriraton és kereszten kívül semmi más nem ábrázoltatván, – a körirat jobban különválik.
Lásd pl. Orsz, Levéltár Dl. 13620. sz. okl. 1441-ből, melyen a pecsét-keretek fejlődése a különböző jellegű Ujlaki- és Marczali-pecséten látható. V. ö. Szapolyai István nádor pecsétjével 1497-ből (U. o. Dl. 20626.) vagy 1496-ból (U. o. Dl. 20385.). Magának Bakócznak a jelen pecséthez mindenben hasonló, de jóval tisztább nyomású másik pecsétje is maradt fen ez évből. (U. o. 22200.)
Az egész pecsétet nyolczszögletű keret fogja körül, mely a gyűrűpecséteken ez időben anynyira uralkodik, hogy a tárgyalt 36 pecsét közül, melyből ötöt, mint gemmát le kell számítanunk – 14 pecsétet körít ilyen nyolcz-szögletű keret. A többiek nagyobbrészt tojásdad, vagy csekélyebb számmal: teljesen kör-alakuak. A nyolczszögletesen kívül tehát más szögletes alakú pecsét nem fordul elő.
I. 2. E pecsét a Frangepán György kalocsai érseké. Kisebb tehetségű ember lévén, szerephez 8is kisebbhez jutott a politikában. Ellentétben Bakóczczal, inkább családi összeköttetéseknek, mint saját erejének köszönhette magas egyházi méltóságát. 1499-ben lett veszprémi püspökké, – székesfehérvári prépostból. 1503-ban lépett elő a kalocsai érseki székre, s ez állásában halt is meg,* egy évvel Bakócz előtt: 1520-ban.
Utódja Tomori Pál lett.
Pecsétje egyike a legnagyobbaknak s elég tisztán nyomódott ki. Spanyol czímerpajzsa felett, melyben egymással szemközt két oroszlán ágaskodik, mint már említettük, egyes kereszt áll. Az egész szintén egyszerű czímert nyolczszögletű keretbe foglalt körirat foglalja körül, melyhez a 36 pecsét közül csupán a Thurzó Zsigmondé (I. 3.) és a Szapolyai Jánosé (II. 2.) hasonlít. Köriratából csak egyes betűk válnak ki, s úgy látszik, a következő lehet: «S. GEOR. FRANGEPANI AR. COLOCEN».* A «Frangepan» szó e és p betűje között látszó vonal bizonyára a czímerpajzs fölött levő kereszt nyúlványának tekinthető.
Ugyanilyen pecsétje fordul elő Frangepán Györgynek az országnagyoknak egy 1514. évből való oklevelén. (Sorrend szerint a 3-ik.) De még kevésbbé olvasható körirattal. – A Frangepán család czímere különben ez ideig még nincs tisztázva. Nagy Iván csupán ezt az oroszlános czímert ismeri, holott még egy másik is van, melynek középen vágott pajzsában: az alsó piros (?) mezőben semmi, a felsőben csillag ábrázoltatik. Dolgozatunk körét azonban messze túlhaladná eme, genealogiai fejlődéssel kapcsolatos kérdés tisztázása. Ezúttal csak figyelmeztetni óhajtottuk rá a netalán érdeklődőket, valamint egyúttal a Perényi-, Szentgyörgyi- és Szapolyai-pecséteken különösen a XV. század végén előforduló s még szintén kifejtésre váró heraldikai ábrázolatokra is.
I. 3. Nagyságra és alakra nézve a Frangepán György czímerét legjobban megközelíti a Thurzó Zsigmond váradi püspök pecsétje. Zsigmond a II. Ulászló alatt vagyonilag és befolyásban szinte rohamosan felemelkedett bethlenfalvi Thurzó családból való. Ő maga azonban nevezetesebb szerepet nem játszott. 1501-ben mint szerémi püspök kezdte meg főpapi pályáját; 1503-ban nyitrai püspökké, 1505-ben pedig erdélyi püspökké lett. De már a következő 1506. évben a nagyváradi püspöki székre lépett elő. 1513-ban halt el.*
V ö. Orsz. Levéltár. Dl. 21058. és 21077. (1501-re nézve.)
Jelen pecsétjén a bethlenfalvi Thurzók czímere már végleg megalakultnak mondható: ketté vágott spanyol pajzs alsó mezején három rózsa foglal helyet; felső mezejéből pedig fején koronát viselő oroszlán emelkedik ki.* Pecsétünkön azonban az egész czímer, különösen alsó része – homályosan nyomódott ki. A pajzsot püspöki süveg ékíti, melyhez hasonló ezenkívül még az I. 4., 5., 7., 8., 11 és 12., tehát a főpapi 12 pecsét közül összesen 7 pecséten fordul elő. E süvegek – mint látni fogjuk – nem mind püspöki, hanem részben préposti süvegek ugyan; lényeges különbség azonban nem igen mutatkozik alakjukon.
V. ö. Orsz. Levéltár. Dl. 20616. sz. (1497-ből) okl., melyről két finom metszésü Thurzó-pecsét is függ.
Körirata, melyet a pajzstól és süvegtől élesen elválasztó nyolczszögletes keret foglal körül, – valamennyi pecsétünk közt a legolvashatóbb: «SIGISMUNDUS EPUS VARADIEN.»
I. 4. A következő, negativ tojásdad keretbe foglalt pecsét valószínűen a Szathmári György pécsi püspöké. Legalább tőle az 1505. évből* ilyforma pecsét maradt fenn. S bár czímerábrázolat e pecséten is csak merész hozzávetéssel lenne kivehető: a pecsét alakja elég világosan szól állításunk valószínűsége mellett. Aztán Szathmári György ez időben már nagy befolyású egyházi főúr lévén, pecsétjét a legelsők közt kell keresnünk. Székesfehérvári prépostból 1502-ben lett váradi püspökké, majd 1505-ben a pécsi püspöki székre lépett elő, később 1521-ben, a Bakócz halála után esztergomi érsekké lett s pár év mulva: 1524-ben mint ilyen halt meg.
Deczember 15. (Orsz. Levéltár. Dl. 26666.)
Ez időben mint királyi titkos kanczellár (secretarius cancellarius), rendkívül tevékeny, uralkodni vágyó és diplomata-vérű ember, – mind nagyobb hatással volt az állami ügyek menetére. Később a királyi titkos főkanczellári tisztet is elnyerte, s Bakóczczal majd Szalkai Lászlóval együtt viselte.*
V. ö. Orsz. Levéltár. Dl. 21220., 258., 20488. Továbbá Kovachich: Vestigia Comitiorum 460. lap.
Mint említők, a spanyol pajzsban ábrázolt czímerből mi sem vehető ki;* a pajzs fölött azonban a püspöki süveg, valamint a pajzs körül tekerődző sárkány tisztán látszik.
Nagy Iván sem ismeri. (Magyarorsz. Csal.)
9Oklevelünkön összesen öt sárkányos pecsét látható. Közülök egy – a Szathmári Györgyé – főpapi, a többi négy pedig (II. 5., 7., 8. és III. főúri.
A sárkánynak, mint czímertartónak, nevezetes szerep jut a középkori magyar heraldikában. De jelentése s alkalmazásának módja, valamint a sárkány-rendnek – a melylyel összeköttetésbe hozatik – története még nincs kellőleg megmagyarázva.*
Fejérpataky László e folyóirat hasábjain (1883. évf. 3. füzet) röviden előadja a sárkányrendre vonatkozó legfőbb adatokat. B. Nyáry utolsó nagy művében (98., 106. stb. lapokon) csak röviden érinti. Mi a dolog lényegére nézve óhajtottunk ez alkalommal véleményt mondani.
Szerintünk e részben két fő momentumot kell megkülönböztetnünk. Redukálva ezekre az egész kérdést, könnyebben eligazodunk, mint a részletek útvesztőiben, hol következtességet hiába keresünk, legkevésbbé a középkorban.
Az első, a mit észreveszünk, az, hogy mielőtt Zsigmond király Magyarországon 1408-ban a sárkány-rendet megalapította, már a XIV. század végén viselték és adományozták az osztrák herczegek, s viszont mikor XV. századbeli osztrák eredetű királyaink kidőlnek, az osztrák herczegek s köztök a Mátyás legnagyobb ellensége: III. Frigyes császár, még mindig adományozzák. A sárkány-rend tehát nem pusztán specialis magyar rend s bár Mátyás idejében még fel-felmerül, nem gyökeredzik mélyen a nemzet életében.
Ez az egyik momentum.
A másik magára a sárkányrend alapítására vonatkozik, mely magában kell hogy hordja ez alapítás szükségképi okát, tehát a rendnek jelentőségét, s e szükségszerű ok és jelentőség szünésével magának a rendnek lassú elenyészését.
Mikor látjuk, mily komolyan és ünnepélyesen jő létre a sárkányrend Zsigmond korában, 1408-ban, önkéntelen az a gondolat támad fel bennünk, hogy arra a rendre akkor feltétlenül szükség volt. Olvasva az alapító oklevelet,* lehetetlen valamely hiu külsőségre gondolnunk, a melylyel a XV. század elején király, királyné és főurak egymást mulattatták. S viszont, mikor a XV. század közepe felé a rend jelentősége megcsökken, kétségtelen, hogy az a szükségesség, mely a rendet létrehozta, aránylagosan szintén apadóban van.
Megvan eredetiben az Orsz. Levéltárban. Dl. 9470. 20 függő pecsétje mind elveszett.
Nem is áll másként a dolog.
A sárkány-rend pusztán politikai okok és erők szülötte. Zsigmond király 1408-ban még mindig nem érezte elég szilárdnak trónját. Királyi tekintélye érdekében szükségesnek látta, hogy mintegy szövetkezzék hatalmas főúri alattvalóival s hiuságukat, hatalmuk és méltóságuk érzetét – ha már vagyonosabbakká nem teheti, s hatalmasabbakká tenni nem akarja őket – ilyen látható jellel elégítse ki, s őket mintegy magához hasonlóbbakká – testvéreivé – tévén, magának lekötelezze. E közeledés, érdekazonosítás szükségének érzete épen most, néhány évvel a király fogsága után, melyeknek rossz emlékei, a kölcsönös gyanúsítgatás tünedezni látszanak – szülte a sárkányrendet. Nem egyéb ez, mint egymás érdekei elismerésének újabb módja, s egyszersmind kimélésének és megvédelmezésének újabb biztosítéka* Annyira az, hogy a sárkányrend alapító oklevele, melyben először a király s királyné: «Nos Sigismundus…. et Barbara regina… » etc., azután pedig a főurak: «Nos…. Barones…», végül pedig mindnyájan együttvéve s ismét külön-külön igérgetnek, fogadkoznak – valóságos szövetség-levél, egymás érdekei, jogai, kivánságai elismerésére, védelmére.
Ujabb bizonyítéka ez az oklevél egyszersmind annak a tételnek is, melyet fentebb a sokpecsétű politikai oklevelek létrejöttének okára nézve felállítottunk. A megingott politikai egyensúlyt ezúttal a sárkányrendben találják fel: király és társadalom, vagy, a mi ekkor csaknem ugyanaz: a főurak. Ezt jelzi ez a 24 pecsétű oklevél.
E fontos politikai kénytelenséggel szemben a vallásos vonatkozás csak külsőség, tehát nem lényeges dolog. Először is a középkor, mely a vallásos elemet, vonatkozást semmi fontosabb világi dologban sem mellőzte, a lovagi rendeket is vallásos alapon szervezte mindig. A keresztes háborúk korában még komoly institutiónak: az egyházi lovagrendeknek reminiscentiája hangzik a sárkány-rend alapító-oklevelében is. Traditio ez. A nimbust, sanctiót adja a világi urak szövetkezéséhez, mely nélkül ez a szövetség mintha csak hiu, könnyen romlandó játék lenne.*
Lényegére nézve ugyanez az 1429-ben Jó Fülöp burgundi herczeg által alapított aranygyapjas-rend jelentősége is. Szükség lévén a vallásos jelszóra, – kimondatik, hogy a rend czélja: a törökök elleni harcz. Burgundia a törökök ellen! Mintha Burgundiának más, hatalmas, igaz élet-érdekei nem lettek volna, csupán a törökök ellen harczolni. Hanem hiszen ez csak ürügy, még inkább mint a mi sárkányrendünknél. Az igazi czél: a növekvő fejedelmi hatalom s egységes állam szolgálatában szorosabb kötelék által egyesíteni a főbb urakat. (V. ö. L’ancienne France: La chevalerie et les croisades. 242. l. Vagy Lacroix: Vie militaire et religieuse. 208. l.)
10Zsigmond király szövetkezni óhajtván királyi hatalma biztosítására a főurakkal, kitalálta – mert a szomszédban látta – legjobb formának a sárkányrendet, csak úgy mint az ekkor divatba jött armalis levelet. Ha átvette a sárkány-rend divatos, tetszetős elnevezését, át kellett venni annak egyedül jogosult magyarázatát is, – a mint azt ugyanő az alapító oklevélben el is mondja, a nélkül, hogy e magyarázatot az oklevél többi kilencz-tized részét tevő politikai (és a rend speciális szertartásaira vonatkozó) részével összeköttetésbe hozta volna. Mert az eretnekek elleni védelemnek még nincs jogosultsága. Hol voltak még 1408-ban a cseh husziták? A mi pedig a «paganos» törököket illeti, igaz, hogy ezek egy jó évtizeddel ezelőtt, 1396-ban ugyancsak megijesztették őt Nikápolynál, s közeledtek már az ország közvetlen határához, de azért még nem látszottak oly félelmeseknek, hogy pusztán ellenök, az ő visszaverésükre irányuló intézmények létrehozhatása érdekében kelljen ilyen politikai természetű szövetséget kötnie a főurakkal. De természetes, hogy mind a királynak, mind a főuraknak szintén érdekükben állt hogy egymásnak, mint mindenféle ellenségeik ellen, úgy a fenyegető pogány törökök* és a középkorban sohasem hiányzott schismaticusok ellen is kölcsönös segítséget igérjenek. Hiszen Magyarországot ez időben ott kell keresnünk: a királyban, s a főurakban, a mint ők mondták: Barones et Proceres-ben, kiknek hatalmával szemben az ébredező köznemesség befolyása, még a terebélyes fa mellett álló növekvő csemete.
… tam contra huiusmodi paganos, quam etiam alias quascunque nationes his regnis nocere volentes pro tuitione dictorum regnorum… . » stb. (Az alapító oklevélből.)
Hasonlóképen kevésbbé lényeges a lovagi momentum is. Mint a vallásos vonatkozás egyszerűen az átvett czím magyarázata, a szövetkezés szine, de nem anyaga, – a lovagságra való czélzás is egyszerűen csak név vagy czím, mert hazánkban a nyugoton uralkodott – s immár hanyatló – lovagságnak a társadalmi alakulásban semmi mélyebb alapja sem volt.
A későbbi időkre azonban a sárkány-rendnek inkább csak ez a vonatkozása, jelentősége maradt fenn, a heraldikai ábrázolatokon.
Már Zsigmond idejében kezd ily irányban átalakulni. Egy évtized mulva, 1418-ban egy bár vitéz férfiú, de azért csak királyi udvarnok: Csapy András, a ki czímert is csak most kap a királytól, – nyeri tőle czímerpajzstartóul, mint a sárkány-rend tagja – a sárkányt is.* Bár a király a rend alapító-levelében kiköti, hogy bármely «virtuosos et bonae humanitatis» azaz vitéz és jó hirű férfiút felvehessen a rendbe, kétségtelen, hogy a Csapy-féle közönséges nemes emberek felvétele már a rend nagy politikai jelentőségének csökkenését jelenti. A király nem érzi többé szükségét, hogy a főuraknak hizelegjen s pusztán reájok támaszkodjék. Ez úton, bár a rend még fennállott, politikai jelentőségéből veszítve, lassankint becses csupán annak jelvénye maradt. S bár e jelvény még az illető czímertulajdonosnak sárkány-rendi tagságát jelezte, mégis mindinkább egyszerű heraldikai díszszé: czímerpajzstartóvá kezdett átváltozni. A mint hogy a Csapy esetében is feltünően mintegy az armalis-levél comparatiója.
Lásd Turul, 1883. 3. füzet. 116. lap és gr. Károlyi okmánytár II. 34. l.
Mennyire elveszté a rend eredeti politikai jelentőségét csak néhány évtized alatt, az is mutatja, hogy Albert király 1439-ben már angol királyi herczegeknek és főuraknak adományozza.*
Teleki. Hunyadiak kora. X. k. 60. l. 1439. jun. 22.
S mily csekély volt vallásos jelentősége, bizonyítja a török elleni igazi élethalál-harcz a 30-as évek óta, melyben a sárkány-rendnek semmi szerepe sincs többé. Nem is sárkányrendre volt már ekkor szükség, hanem Hunyadi Jánosokra, kik a török elleni küzdelem szükségét lelkük fanatizmusából, az erőt hozzá eszük s karjuk erejéből merítik, és nem egy csinált rend kétes értékű támogatásából.
11A politikai helyzet már I. Ulászló idejében teljesen megváltozott. A trónváltozással járó, s a töröktől mindinkább fenyegetett s a huszitáktól gyötört társadalmat a sárkány-rend nem egyesíthette többé politikai czélokra.
Ily módon vallási és politikai jelentősége megcsökkenvén, a sárkányrend e korszakban s később a Mátyás uralkodása idején is mint pusztán dekoráczió s jelvény maradt fenn, melyet a király, az udvarában élő nemes uraknak, kik őt hadjárataiban követik, tehát főleg katonák, – s úgy látszik külföldieknek is, érdemeikért királyi kegye jeléül osztogat.* A politikához, a hatalmukban meggyöngült főurak vagy a mindinkább erősödő köznemesség jogaihoz a sárkány-rendnek többé semmi köze. Egyszerű udvari jelvénynyé sülyedt, jelezve a katonás király udvarába csoportosuló katonák összetartozását s a megerősödött királyi hatalom kegyének immár kétségbe nem vonható értékét.
Még a kifejezés is talál: «aule nostre miles.» V. ö. Történelmi Tár. 1880. évf. 775. 1. közölt okl., melyben Mátyás király Tuskanygh György dalmátiai nemes embert érdemeiért, királyi kegye jeléül udvari familiaresei közé fogadja, udvari katonává nevezi és neki a «formam draconis» adományozza, szintén «cum cruce superposita», megszabván, hogy a sárkányt mily alkalmakkor viselhesse. Tudtunkkal ez az egyetlen oklevél, melyben Mátyás király a sárkány-rendet vagy annak jelvényeit adományozza.
Ily uton szállt át a sárkányrend a XV. század végére – mind kevesebb jelentőséggel. II. Ulászló korában már úgy látszik csak emléke s jelvénye maradt fenn, mint a pajzsot ékítő, a család régiségére, előkelő ősökre czélzó heraldikai ábrázolat, melyet szívesen megtartottak czímerük körül mindazok, férfiak és nők* – a kik elődeiktől átörökölték, a nélkül, hogy ők magok a sárkány-rendnek tagjai lettek volna. Csupán ekként lehet megmagyarázni, hogy II. Ulászló idejében oly hatalmas férfiak, mint egy Bakócz Tamás, Perényi Imre nádor, Szapolyai János, Ujlaki Lőrincz, Szentgyörgyi Péter országbiró nem élnek vele, ellenben az ekkor még kisebb befolyású Szathmári György, Báthori István, Buzlai Mózes és Pálóczi Mihály használhatják.
Így pl. Szilágyi Mihály kormányzó neje: Báthori Margit is használja a sárkányt őr gyanánt czímerpajzsa körül. Forgách-levéltár a M. N. Múzeumban. Az 1461. évhez.
Az oklevelünkön előforduló 5 sárkányos czímer közül ez utóbbi 4 főúr czímere látszik őrizni a régi sárkány-rend emlékét, a mennyiben czímerükön egy – farkával nyaka köré csavarodó – sárkány övezi a czímerpajzsot. Az 5-ik sárkányos czímer: a Drágfi Jánosé, melynek pajzsát két sárkány köríti, – a régi sárkányrenddel semmi összefüggésben sem áll, s mint látni fogjuk, bizonyára újabb eredetű.
A keresztet azonban a sárkány hátán, – melyet az alapító s a Csapy-féle oklevél, valamint a Mátyás korából 1460-ból fenmaradt egyetlen adománylevél is megemlít – sárkányos czímerünk egyikén sem találjuk.
I. 5. A következő, tisztán kinyomódott, nyolczszögletű keretbe zárt szép pecsét tulajdonosa – a rendelkezésre álló segédforrásokból nem volt kinyomozható. A hasított spanyol czímerpajzs felső részét egyetlen pólya köti össze, az alsó rész jobb mezejében kürtöt tartó, koronából kiemelkedő kéz emelkedik; bal mezejében pedig négylábú állat látszik ülni.
A pajzsot jobbról és balról egy-egy ágaskodó négylábú, hosszú farkú állat, valószínűen griff tartja s fölötte szalagos püspöki süveg ékíti. Körirat vagy betű nem látható.
I. 6. Hasonlókép ismeretlen a következő pecsét tulajdonosa is. A megfejtés nehézségét fokozza a homályos nyomás, mely miatt az ú. n. lófőpajzs* ábrázolatait kiismerni nem lehet. Az azonban, a mi kivehető, valamely soklábú állatnak látszik. Püspöki süveg nincs, körirat vagy betű sem ad felvilágosítást.
Tęte de cheval. Testa di cavallo. A czímer-pajzs felső része nem nyomódott ki eléggé tisztán, de bizonyára az u. n. «német pajzsok» (Scutum margine inflexo. Écu échancre, allemand. Scudo incavato. Ausgeschnittener Schild. Deutscher Schild), jelesül az ezek alosztályát képező «lófő-pajzsok» közé számítható e pajzs is.
Dr. CSÁNKI DEZSŐ.
