4. GÖRÖG KORSZAK.
4. GÖRÖG KORSZAK.
Az első görög tudósítások – a mennyiben a hősök előtti korszakot érintik – a hitregék és mesék oly vegyületét képezik, melyet nem is lehetett volna genealogiai összefüggés nélkül az utókorra hagyni.
Ezt a görög krónikások tudták. Ők a rege és történetelőtti idők leirásában oly nagy művet alkottak, hogy az könnyen válhatott különös tanulmány tárgyává. De már a hősi korszak is rendelkezik kizárólagosan genealogiai álladékokkal. Ezen korszak királyainak egész sora, a hősök és hős nők a hagyománynak isteni ivadékok gyanánt adattak át, és a mi idegen befolyás, telepités, kereskedés, életmód, nemzetközi közlekedés eredményének mutatkozik, azt mintegy genealogiai lánczolatba illesztették be. Sehol sem bizonyúl be jobban az, a mit jelen értekezésünk második fejezetében a genealogia első álladékairól mondtunk, mint a görögöknél.
A mi a hősi korszak társadalmi alakulását illeti, kétségtelen, hogy általában a királyság volt az uralkodó kormányalkat. Mint fentebb mondtuk, a királyokat egyenesen istenektől származtatták. Ennek daczára itt azon csodálatos 131tényre akadunk, hogy ezen isteni ivadékok és királyok istenek kegyelméből, korlátlanul nem uralkodtak. Mellettük a legnemesebb családok fejeiből alakított tanács állott, melylyel minden fontos ügyet közösen tárgyaltak.
E jelenség egyrészről annak megmagyarázására szolgál, hogy Görögországban a korlátlan uralom állandóan azért nem tarthatta fenn magát, mert a hatalomnak uralkodók és a felsőbbrendiek közti megosztása ezen történelmileg még oly kevéssé megvilágított korszakig terjed; – másrészről pedig annak megerősítésére, hogy a genealogia már akkor is álladékokkal rendelkezett. De hogy az ősi korszak családai, melyek örökölt jogaikra büszkék voltak, arról gondoskodtak-e, hogy származásuk és tagjaik mindenkori létszáma nyilvánosan vagy magánúton ellenőriztessék, ezt ma alig lehet meghatározni.
A Kr. e. 1000-ik év táján a görög törzsek vándorlásával kezdődik a görögök oknyomozó története.
Azon jelenség, hogy bizonyos nemzetek, mindegy bármily okokból, ős lakhelyeiket elhagyták, rövidebb vagy hosszabb, többé vagy kevésbbé kalandos vándorlás után, valamely vidék lakosságára ütöttek és annak meghódításával az új honban új hatalmat alapítottak, történelmi tudósításainkban azok kezdetétől fogva a keresztény időszámolás első évezredének végeig többször előfordúl. E népvándorlás képezi mindenkor és mindenütt a társadalmi és politikai változások és újjá alakulások legszilárdabb határkövét.
A görög néptörzsek vándorlásainak történetét, melyek nemcsak Görögországra, hanem az aegaei tenger szigeteire és partvidékeire is kiterjedtek, e sorokban nem közölhetjük kimerítően. Legyen elég itt csak annak felemlítése, hogy a görög korszak virágzása alatt fennállott nemesség ama diadalmas vándortörzsek maradéka volt, melyek az általános görög vándorlás idejében az őslakosságot hatalmuk alá vetették és hogy a dórok-tól akkor kiindult mozgalom a legtartósb benyomást gyakorolta az általa keletkezett államok és testületek társadalmi és politikai alakulására.
Ha a görög államalkotás keletkezéséből azon körülmény nyilvánlik, hogy győzelmes betolakodóknak erőszakkal szerzett felsősége következtében, az ezen felsőség első szerzőiről szóló maradandó emlékezések oly nemesség alakjában maradtak fenn, mely magát a győzelmes törzstől származtatá, – akkor az lesz feladatunk, hogy azon okokat nyomozzuk, melyek nem engedték, hogy e görög nemességre oly szerep szálljon, minőt eddig az ó-kori nemességnél többnyire találtunk; – mert azt tudni, hogy a görög nemesség teljességgel nem volt örökölhető jogokkal büszkélkedő különosztály, melynek a politikai és társadalmi hatalom összpontosítására szolgáló kiváltságok adattak: erre épen nem szükséges a görög történet alapos ismerete.
Ezen okok megvilágításánál különösen két pontot kell tekintetbe vennünk. Az egyik a vallási, a másik a politikai életet illeti. Mindkettőből ered társadalmi rendszerük. A görögök öszszes életén pedig áthúzódik: babonaságuk és az istenekről való tanuk.
A mit az ó-kor egy népénél sem észlelhetünk annyira, azt megtaláljuk itt, hogy t. i. a klasszikus időszak görögeinél az isteni elem annyira össze volt kapcsolva nemzéssel és szaporodással, hogy végre a két nembeli isteneknek az emberekkel való tényleges társalgása és érintkezése majdnem napirenddé vált.
Ezen, Görögországban oly termékeny talajra talált felfogás a társadalmi alakulásra tartós következményű volt: hiszen időjártával arra került a dolog, hogy minden érdemes embert istennel hoztak rokonsági viszonyba és hogy a kétes születést valamely isteni atyaság által a legnagyobb törvényesség mezével ruháztak föl.
Ezen az istenek hatalmába és méltóságába vetett bizalomnak mindazonáltal mégsem volt következménye az, hogy Görögországban theokrátia alakuljon. Az istenekben való hitet rejtelmeivel s jós papjaival épen Görögországban az itt ősi idők óta uralkodó partikularismus politikai czélokra zsákmányolta ki.
Minthogy mindenben első sorban az istenek jóváhagyására utaltak és a mellett mégsem akarták elismerni, hogy az istenek tettlegesen az emberek felett uralkodnak, arról is kellett gondoskodni, hogy az emberi hatalom se terjedjen az Olympusig.
A görögökben soha sem emelkedett az egység érzete oly magas pontra, mint Rómában vagy mint az ó-keleti népeknél. A görög népélet alapvonása abban állott, hogy sem valamely államnak, sem egyes embernek szűkebb hazájában, tartós, autokratiához vezető hegemoniának elérésére alkalom ne adassék.
Az eddig felhozottak elégségesek annak megmagyarázására, hogy a nagy népvándorlás óta alakult nemesség jövőre nem fejlődhetett erős, jogokkal és kiváltságokkal ellátott, örökösödés útján magát kiegészítő osztálylyá. Minthogy az előremenetel czéljából az istenek kegyét kellett a hatalmas jósoktól megvásárolni s a polgártársak már elért hatalom és állás után azoknak újra elvesztéséről gondoskodtak, hogy a köztársaság rövidséget ne szenvedjen: magától érthető, hogy maga a születés még nem adott jogot hatalomra és méltóságra és hogy egyáltalában a két utóbbi nem volt oly dolog, mely természeténél fogva a görög ember nagyravágyását felébreszthette volna.
132Azon körülmény, hogy az állami viszonyoknak a népvándorlásra bekövetkezett megszilárdulása után a királyság és az egyeduralom (tyrannis) egyes korszakokban fentartották magukat, mit sem változtat az eddig mondottak igazságán. – Mert a királyság jobbadán csak névleges intézmény volt, mely tulajdonképen csak a köztársasági rendszer megerősítésére szolgált, míg a tyrannis elég hamar elérte végleges bukását.
De hogy ily viszonyok daczára, melyek egy előkelőbb, előjogokkal bíró osztály állandósítására kedvezőtlenek voltak, mégis ily osztályra akadunk, ennek oka a görögök szellemi életében és nagyfokú közművelődési előhaladottságában rejlik.
Ez országban «hol az örökösen tiszta égnek kékjében a csillagok fénye megkettőzik, hol a legszebb gyümölcs hegyen és völgyön a természetnek bőségét mutatja, hol a természet még korlátlan hatásaiban is a szépség törvényeit tiszteli; hol test és szellem a legbékésebb egyetértésben a szép plasztikus kifejlődésnek ős jellegeit nyujtja, hol, az emberi ész kiképezésének minden gerjedése első növekedésének költészet által megdicsőített korszakát ünnepli» ez országban – mondom – a selfgovernementnak és demokratiai elvek minden féltékeny megőrizésének daczára és noha valamely osztálynak vagy egyes embernek a hegemoniához és felsőbbséghez vezető tendentiáit lehetőség szerint elfojtották, mégis lehetetlenné vált, hogy az ősiségi érzéket és a múlt dicső alakjainak ivadékaikban való megünneplését teljesen mellőzzék.
Ezen az egész görög népet illető átalános viszonyoknak vázolása után, néhány részleges észrevételünk van.
Athén-ben a társadalmi felosztás sokféle változásoknak volt alávetve.
Athénnek sikerült Attika egyes eredeti tartományait egy egységes állammá egyesíteni, miután a hősies Theseos szerencsés volt valamenynyi tartományt egy királyság alá vonni. Azt mondják, hogy a népet már Theseos több osztályra osztotta fel, melyeknek elseje, az Eupatridák, mindenkorra a nemesség mintaképét képezik. Hogy ezen osztályozás, mely e tagozás mellett még mint «phyle» felosztás fenmaradt, az egész népre kiterjedt-e vagy csak az Eupatridákra szorítkozott-e, kétséges.
A dór beütéssel Görögország déli és északi részéről számos tekintélyes nemzetség tódult Attikába, mi által a belföldi nemesség hatalma növekedett. Időjártával az új nemesség annyira erősödött, hogy a Theseidákat a koronától megfosztván, azt a Peloponnézosból kivándorolt Nelida nemzetségnek adá. Mint mondják, a nelida Kodros halála után a királyság eltöröltetett és ennek helyébe először az élethossziglani, azután bizonyos időtartamra korlátolt archonság (Athénben a köztársaság idejében a legfőbb méltóság) hozatott be. De igen valószínű, hogy Kodros utódainak az üres királyi czím megtartásával hatalmukat és dicsőségüket az Eupatridákkal meg kellett osztaniok, míg a kilencz archon megválasztásával a személyes uralkodás minden nyoma eltünt (683). – De a hatalom szakadatlanúl az Eupatridák kezeiben maradt, egészen a Soloni reformig.
Solon örökös nemesség helyébe olyant tett, a mely bizonyos adó-cenzus következtében kiváló állását anyagilag független helyzetének és biztosított vagyonának tekintélyével tudta támogatni. Ámbár még ez időben is csak az első osztály (a nagyföldbirtokosok) képviselői juthattak az archonságra, mégis volt reá eset, hogy a soloni törvényhozás által létesített örökös nemesség intézményén rést törtek. Az ideiglenes, Pisistratos által alapított, de fiai által csak gyengén fenntartott tyrannis, valamint a nép és a nemesség közti meghasonlások után, jutott végre, az archonok hatalmának korlátozásával és a sorsolás behozatala által a hivatalok betöltésénél valamint az ostrakismus alkalmazása által: a népuralmi elv végleges uralkodásra.
Az athéni társadalmi felosztás sokféle változásainak futólagosan ecsetelt vázlatából elég világosan kiderül a genealogia ottani állása.
Bizton feltehető, hogy a Kodridák nemzetsége, melyhez a reformator Solon is tartozott és mely a hatalmat századokig tagjai számára megőrzé, vérbeli rokonság nyilvántartásáról gondoskodott. Ugyanezt lehet mondani az Alkmaeonidák és Pisistratidáknak, a Kodridákkal törzsrokon hatalmas családjáról is. (Az Alkmaeonidák és a Pisistratidák épen úgy mint a Kodridák nelida származásúak.) Ennek következtében a Kodridák sorrendje a főágban (Kodros utódai az uralkodásban) Neleos nevű mesés törzsatyától kezdve fenntartatott szakadatlanul egészen Kr. e. 712-ig. Az Alkmaeonidák genealogiáját majdnem tökéletesen ismerjük, míg a Pisistratidáké a tyrannos unokáival végződik. Szint oly körülményesen ismerjük Solon családját is (melyből anyai részről Pláto bölcsész is származik). Hogy az Eurysakidák családcsoportjáról, melyből Miltiades, Kimon és Alkibiádes magukat származtatták, teljes törzstáblák szálltak reánk, és hogy végre az athéni hadvezérek, költők, tudósok, törvényhozók és művészek legnagyobb részének genealogiáját többé-kevésbbé jól ismerjük, ez azt bizonyítja, hogy noha Athén virágzó korában a népuralmi áramlat igen erős volt, mégsem halt ott ki a genealogiai hajlam és annak gyakorlati alkalmazása.
Nem alakúltak azonban a viszonyok oly kedvezőleg Spártában.
Ámbár az állami alaptörvényhozás, mely Lykurgos királyfiig viendő vissza, a főrendek 133országlását hozta be, mégis mindenkor oda törekedett, hogy egy szabadalmazott osztály felülkerekedésének és a dynasztiai és családi politika monopolizálásának bizonyos korlátot szabjon.
Már a kettős királyság behozatala is ezen kormányalkat gyengítésének tekintendő és minthogy a népnek egységes rendszer alapján való nevelése, mely a test edzéséből állott, állami elvül fogadtatott el, és e czélból még nemi kisérleteket is tettek, világos dolog: hogy a leszármazás tisztántartásának elhanyagolása, az egész népnek túlnyomólag a testi állapotra fektetett nevelése, ugy azon szembeötlő törekvés, hogy az összetartozóság és az érdekközösség minden spártaiban felébresztessék és végre az általános hadkötelezettség, a fényüzés kerülése és a kifelé irányuló közlekedés megnehezítése által a genealogia tulajdonképeni álladékai lehetetlenné váltak.
Mert abból, hogy a dórok vagy spártiátok a lakóniai lakosság egyes alkatrészei között a tulajdonképeni uralkodó osztályt képezék, még nem lehet nemesi rendre következtetni. Mint oly elem, mely a nagy vándorlások alatt lezajlott küzdelmekben győztes maradt, kizárólagos foglalkozásáúl az uralkodást, a harczot és vadászatot választá, a nélkül azonban, hogy a két utóbbitól a lakosság más elemeit eltiltották volna.
Ily körülmények között nem lehet csodálkoznunk, hogy a spártaiaknál genealogiai ismereteink, kizárólag a királyi családokra szorítkoznak. E királyi családok történelmi nemzedékrendje a «Heraklidák» kettős ágával kezdődik.
Most a görög genealogia oly pontjához jutottunk, mely a legfőbb figyelmet érdemli s melyet eddig sem a történelmi kritika, sem a genealogiai kutatás eléggé nem méltányolt.
Igaz ugyan, hogy a görög ó-kor «Heraklidái»-nak nagy jelentőségét mindenkor elismerték, a mennyiben még az iskolakönyvek is – melyekre egyébiránt nem fogható, hogy a történelem genealogiai kezelését valaha különös tekintetbe vették volna – érdemesnek tartották a heraklida dynastiák tagjainál mindig hangsúlyozni ezen leszármazást; de a «Heraklidák» azon valódi jelentősége, vajjon ezek alatt egyedül csak egy és ugyanazon, nagy hatalomra és jelentőségre jutott nemzetség ivadékai tekintendők-e, vagy, hogy e kifejezés «heraklida», mely a görög ó-korban a gondolható legelőkelőbb és legnemesebb származással azonos, a genealogián kívül fekvő mozzanatokkal is egybe volt-e szőve? ez, tudtommal eddig még nem képezte vizsgálat tárgyát.
Minthogy e kérdés kritikai megvizsgálása «A Heraklidák» czímű, sajtókész tanulmányom tárgyát képezi, itt csupán kutatásaim végkövetkeztetéseit adom elő.
1. A Herkules-monda történeti alapja egy Mykenai és Argosban testi és szellemi ereje által túlsúlyra vergődött férfi személyiségén nyugszik.
2. A monda által a régibb Heraklidáknak tulajdonított minden műveletben egyszerűen egyes földterületek s tartományok dorizálásának legvelősebb kifejezését kell keresnünk.
3. A mennyiben tagadhatlanul bebizonyítható, hogy a monda a dórok összes hadműveleteit s hódításait kizárólagosan a «Heraklidák» személyei köré összpontosítja: a «heraklida» elnevezés alkalmazásának két módját kell szemügyre vennünk.
Egyrészt Heraklidáknak neveztetnek a dór hatalom, a dorizálás, első megalapítói, az első foglalók; – másrészt – minthogy csak dórok tünnek fel Heraklidákként – sok későbbi uralomra jutott családban részint dicsvágyból, részint politikai számításból ki kellett fejlődnie ama törekvésnek, hogy uralmukat heraklida származásuk hangoztatása által mint az ország alapítója s ős ura után törvényesen reájok szállott örökséget megerősítsék, de itt-ott oly czélból is, hogy netalán idegen származásukat az uralkodó dór származás palástjába sikeresen elrejthessék.
Ennélfogva a «Heraklida» elnevezést nagyobbrészt későbbi oly személyek általános jelzőjéül kell tekintenünk, kik a dórok multja s viselt dolgairól a hagyomány és monda által örökbe hagyott ismeretek terjesztői s képviselőiként szerepeltek.
Ezen elnevezés «Heraklida» tehát nemcsak genealogiai fogalmat, hanem egyuttal politikai-társadalmi elvet is fejez ki. Az említett elnevezés, ellentétben a mindinkább nagyobb tért elfoglaló népuralommal, az uri rend és konzervatismus jelszavává, a törvényesség zászlajává lőn. Hogy a dolog így állott és hogy a heraklidaság a görög multnak egyik legjellemzőbb kifejezése volt, bizonyítja azon körülmény, hogy az ó-görög történet valamennyi korszakának legkitünőbb jelenségeit, úgy a hellenistikus korszak jelenségeit is heraklida leszármazás dicsfényével övedzik körül; ez oly törekvés, mely trónra nem lépett férfiakat is körébe vont és még a rómaiaknál és egyéb nem görög nemzeteknél is fellelhető.
Magától érthető, hogy a régi kútfők, e leszármazás ily nagy jelentőségénél fogva, a Heraklidákkal kellő genealogiai lelkesedéssel foglalkozni el nem mulasztották. A Heraklidák reánk szállt genealogiai összeállítása szép, számos ágakkal biró családfát mutat fel, mely némely újabbkori főrangu család terjedelmes nemzetségfájával bátran mérkőzhetik.
Mivel jelen sorainkban csupán az egyes heraklida ágak egyszerű felemlítésével kell megelégednünk, azokat csak röviden adjuk elő.
A meszszéni ágból csak a királyok sorozatát 134ismerjük, míg a nem regisztrált meszszéni heraklidák genealogiai összefüggése nem szállott reánk.
A korinthi ágból a királyi ág sorrendjét ismerjük, míg az úgynevezett Bacchiádoké, (kik Bacchis heraklida királytól származtatták magukat) kevésbbé ismeretes. – Jellemző, hogy a korinthi nemesség nagy részének kivándorlása arra adott alkalmat, hogy a külföld több kiváló családja heraklida származással dicsekedhessék; ilyen péld. Rómában az utolsó királyi család és az uralkodó család Lynkestisben. – Egy Syrakusae-ban élt heraklida család a korinthi heraklidáktól származtatja magát. Kerkyra alapítása Chersikrates, korinthusi heraklidának tulajdoníttatik.
Heraklida dynasztiákra akadunk továbbá Rhodos-ban, Sakyon-ban, Itáliá-ban, Argos-ban és Makedóniá-ban, míg a görög írók által felhozott «heraklida» dynastiának Lydiá-ban a Heraklidákhoz semmi köze sincs.
A Heraklidák sorát az argivi ággal – a Temenidákkal – kellett volna tulajdonképen megnyitnunk, mivel ezt a legrégibbnek és ennél fogva a legelőkelőbbnek tekintették. Az első dorizálások Argosban mentek véghez. De épen azért nem lehet azon csodálkoznunk – s ez az akkori görögöknek felette élénk genealogiai hajlamát bizonyítja – hogy Makedónia uralkodó családját szintén heraklida származásunak tartották.
Makedónia volt a régi Görögország egyedüli tartománya, melyben a királyság a történelmi tudósítások kezdetétől fogva az állami önállóság megsemmisüléséig gyengítetlenűl fentartá magát. A «hetairák» intézményéből és a hűbéri nemesség létezéséből még egy kiváló társadalmi osztály létezésére is lehet következtetni.
Minthogy ehhez még azon körülmény is járult, hogy Görögország déli államainak hanyatlása után, Makedónia a negyedik század második felében Görögország vezérszerepét átvette, hogy Makedóniába görög élet lépett és hogy a politikai hatalom legfőbb polczára jutva, az ország fejedelmeinek dór-heraklida származását kellett hangsúlyozni: világos, hogy a dynasztiát a legrégibb és legelőkelőbb heraklida ág, a temenida ivadékaihoz sorozták.
A görög élet nyilvánulásainak, melyek Makedónia hatalmas uralkodói által hosszú időn át kormányzott területen voltak összpontosítva, köszönhető, hogy az első makedón királyi család genealogiáját meglehetősen jól ismerjük. Itt már megismerkedünk a királyok testvéreivel és azoknak házastársaival, valamint az uralkodó és nem uralkodó mellékágakkal.
Épen oly tökéletesen szállt reánk az Antigonidák genealogiája is, melyről sajnálattal azt kell mondanunk, hogy eredete nem hiteles; mert ha – a mint azt néhány régi forrás gyaníttatja – az Antigonidák a makedón heraklidák egyik mellékágából származnának, az esetben az ó-kor egyik legszebb genealogiai tüneményével volna dolgunk.
A heraklidáktól való származásnak nagy jelentőségét többek között az a körülmény is bizonyítja, hogy Lynkestis, Makedónia dél-nyugoti tartományának hűbéri fejedelmei Bacchiádoknak mondták magukat, és hogy Egyptom ptolomaeusi dynasztiája alapítójának hizelgői ezt II. Fülöp, makedón heraklida vérű király fiának akarták tartani.
A II. Fülöp által felavatott, fia nagy Sándor által támogatott és ennek halála után legszebb virágzásra jutott hellenismus abban mutatkozik, hogy a hellén kultura – a görög, mint a legirányadóbb elem megtartása mellett – a barbár, azaz nem-görög kulturával egybeolvadt. Ez, valamint azon körülmény, hogy a népuralmi és köztársasági elv, melyet nagy Sándor iskolájából való hadvezérek és országnagyok ama törekvése által, hogy Sándor nagy örökségéből szerzett koronáikat utódaikra hagyhassák, szóval a monarchiai áramlat által elnyomatott: minden bizonynyal visszahatással birtak e korszaknak genealogiai viszonyaira is.
Kedvezőbbek voltak a viszonyok a genealogiai fogékonyság felébresztésére és a genealogiai ismeretek megtartására a nem-görög dynasztiáknál.
Ennek következtében jól ismerjük Nagy Sándor hadvezéreinek genealogiáját, a syr Seleukidákét, az egyptomi Ptolomaeusokét, az epiróta királyi házat, a thrák Lysimachos családjáét, a kyrén, bithyni, kappadók és pontosi királyi házakét; továbbá Sicilia, Pergamon, Kommagene, Örményország, Atropatene, Baktria stb. uralkodó családjainak genealogiáját.
Hogy e korszakból, noha a genealogiára kedvezőbb viszonyok következtek, családi genealogiák nem szálltak reánk, ennek magyarázata abban rejlik, hogy a legtöbb állam, mely Sándor nagy birodalmából keletkezett, nagyon kevés időt engedett oly családok megerősödésére, melyek egy szerencsés, a diadochok véres idejének mozgalmas korszakában élt kalandortól származva, az új államban hangadó szerepet játszhattak volna. A kalandor családja túlélte az államot; a hol ez nem történt meg, mint pl. a seleukidáknál, Pontosban, Bithyniában stb. ott a korlátlan kényuralom az úri rend fejlődésének útjában volt.
A hellenismus előtti és utáni dynasztiák, nem uralkodó családok, tudósok, költők genealogiájának főforrásai: Herodot, Diodór, Arrián, Plutarch, Thukydides és Pausanias.
