A Heraldika Vezérfonala. A Magyar Tud. Akadémia történelmi bizottsága megbizásából írta báró Nyáry Albert, a M. Tud. Akadémia l. …
A Heraldika Vezérfonala. A Magyar Tud. Akadémia történelmi bizottsága megbizásából írta báró Nyáry Albert, a M. Tud. Akadémia l. tagja. 9 színnyomatú s 13 fametszetű táblával és a szövegbe nyomott 86 ábrával. Budapest, 1886. Kiadja a m. tudományos Akadémia. Ára 5 forint.
A tudós szerző ez év első hajnalán, miután mint a munka előszavában írva van – művét bevégzé: földi pályáját is befejezte. De munkája megjelenésének már nem örvendhetett, a kinyomtatott műhöz az előszót megírni már nem maradt ideje, azt helyette testvére b. Nyáry Jenő teljesíté. Munkája ekképen «opus posthumum»-má vált. Sajátságos sorsa, vagy jelenete irodalmunk ez ágának. A halhatatlan érdemű Pray-nak is († 1801 sept. 23) Syntagma Historicum de Sigillis Regum et Reginarum etc. Budae 1805. czímű jeles műve «opus posthumum»-ként látott napvilágot. – Nyáry e nagy és jeles művével szintén maradandó emléket állított magának irodalmunkban.
E soroknak nem czélja a birálat, hanem csakis irodalmi, rövid ismertetése a munkának, mely egészben véve a következő öt fejezetből áll:
I. A czímerészet. – Beosztása. – Sphragistikai vonatkozásai. – A czímer. 1–4. lap.
II. Különböző vélemények a czímerek eredetéről. – A kiváltságos jelképek a régi korban. 4–15. lap.
III. A középkori czímerek keletkezése. – Magyarország czímere. – A czímerészet fejlődési korszakai és jelentősége. 15–136. lap.
IV. A czímer-jog és czímer-ellenőrzés. A heroldok és tornák. A czímerekkel való visszaélések ellen hozott rendszabályok. 137–192. lap.
V. A heraldika kútforrásai 193–258. lap.
Ezeket követi háromrendbeli betűsoros mutató.
Mielőtt ezen fejezetek tartalmát, habár igen röviden is, áttekintenők, czélszerűnek látszik, hogy a mű genesisével és alkotásának általában ismert phasisaival is megismerkedjünk – annál is inkább, mert ezeknek számbavétele, valamint egy netalán jöhető bírálatnak, úgy a szerző műve igazságos méltatásának is kulcsát és alapját képezi.
B. Nyáry Albert szenvedélyes vonzalommal és kedvteléssel viseltetett a Heraldika iránt, melynek 96megirásával az akademiai történelmi bizottság által 1881. decz. 25-én bizatott meg. És ő – mint ismerőinek körében tudják – a megbizás után csakhamar műve nyomtatásához is hozzá fogott, úgy hogy munkáját a sajtó működésével együttesen vagy párhuzamosan dolgozta, tehát egyszerre nyomatott és kutatott, tanult és írt. Így készült és így lőn befejezve a mű a megbizás napjától számítva teljesen négy egész év alatt. E sajátságos eljárás eredménye a munka figyelmes áttekintőjének egyszerre szemébe fog tűnni, annál kirívóbban: ha az első két fejezetet a reá következő utóbbi fejezetekkel összemérjük, a mi által látni fogjuk: hová jutott szerző folytonos lankadatlan tanulmányozásával.
Míg az első fejezet dolgozásánál csak Magny és Berndt számba vehető munkáira támaszkodik, – mert a többi idézetek nagyobbára ezek alapján fordulnak elő, – Gatterer és Páriz-Pápai compendiumjai pedig efféle műnél forrás számba nem vehetők, – a munka folyamában már mindinkább kezd feltorlódni az anyag bősége, és kezd szélesedni a szerző láthatára is a szaktudomány előnyére és az olvasó érdekének hasznára is.
Az első fejezetben a Heraldika beosztását, illetőleg a Czímertudománynak részletekre elemzését, a Pecséttanhoz való viszonyát tárgyalván, a «Czímer» fogalmáról, mintegy birálgató modorban taglalván kútfőinek definitióit, saját nézeteinek meghatározásához jut, mely szerint «a czímerek különleges szabályok által meghatározott színekből és alakokból szerkesztett jogi hatálylyal biró képek, melyek egyes személyeknek és testületeknek bizonyos események, érdemek, hivatalos és rangbeli állások jelzésére és fölismertetésére az erre joggal biró személyek és hatóságok által adományoztatnak és vétetnek föl».
A következő fejezetben a czímerek eredetéről és a régi korbeli kiváltságos jelképekről hosszasan és tanulságosan értekezik, főleg azok részére, kik az ó-kor jelképeit a később kifejlődött heraldikai tanokkal összeegyeztetni igyekeznek.
A III. és IV. fejezet valamint terjedelemben, úgy érdekesség tekintetében és a szerző tájékozottságának eredményére nézve is meghaladják az előző fejezetek értékét. Az előbbeniben (értve a III-ikat), mely a középkori czímerek keletkezéséről szól, ábrák kiséretében a jelvényes paizsok és pecsétek feltüntetése mellett igyekszik a Heraldika első szálait egybefűzni. Majd áttérvén Magyarország czímerére, itt is hasonló módszerrel és a szöveg közé nyomott ábrák támogatására hivatkozólag együvé gyűjtve találjuk mind azt, a mit erre az irodalom eddig felmutatott, tüzetesen előadván a czímeralaknak fejlődését, irodalmilag és legislative eddigi méltatását, téves és hibás alakban használatának mozzanatait és ezek kárhoztatását és végre helyes alakzatának meghatározását. Végre a «Czímerészet fejlődési korszakai és jelentősége» tanulmányozásához fogván, számos pecsétrajz feltüntetése mellett a czímeres pecsétek, a sisakpecsétek vagy sisakoromdísz, majd egyéb, testületi és családi czímerek elemzésébe merűl a szerző; és oly mérvben és terjedelemben tárja az olvasó elé tanulmánya eredményét, mely meglepőleg hódítja meg az olvasó érdekeltségét. És tulajdonképen e fejezet, vagy jobban mondva tanulmány, képezi Nyáry heraldikai művét; ezt igazolja a fejezet befejezése is, mely a heraldikai színjelzés (vagy színezés) tanának ismertetésével foglalkozik, és végűl Heffner jeles műve után a Czímertan korszakait adja elé.
A negyedik fejezet terjedelmére és adatbőség tekintetében méltóan csatlakozik az előbbihez. Szerző a czímerviselés jogának általános meghatározásával kezdi tanulmányait, taglalja a czímerszerzés módjait, elősorolja a római-német birodalmi császári kétfejű sasnak egyes családok czímerébe adományozását; a házasságok és rokonság útján czímer-adoptálás szokásait, és a czímereknek különféle úton és módon elsajátítását; a polgári czímerek használatát, és mindezeket külföldi példákkal bőven kimutatva; közben a czímeralkalmazás módozataira térvén, értekezik a magyar zászlós uraságról, majd a czímerváltoztatás és (külföldön) a czímerektől való megfosztatás eseteiről. A czímer-ellenőrzés viszonyainak fejtegetésébe merülvén, tárgyalja főleg Heffner műve alapján a Herold tisztség eredetét, s történelmi viszonyait, különleges méltatásával a m. kir. koronázási ünnepélynél szerepelt Heroldok történelmének és öltözetének, melynek legutóbbi alakzata a czímlap előtt álló színes képben van megörökítve. A Herold tisztség fonalán terjedelmes tanulmányt nyerünk a tornákról, egybe gyűjtve erre vonatkozólag 97a magyar történelemből is annak minden elszórt történelmi emlékeit.
«A czímerekkel való visszaélések ellen hozott rendszabályok» czíme alatt szerző a czímeres levelek adományozásának rendszeréről s Magyarországról szólván, a kanczellária expediálási eljárását, a törvényhozásnak a nemesítésre vonatkozó végzéseivel együtt részletesen ismerteti. Majd a magyar nemesi vizsgálatok szervezetét és normativumait adván elé, kiterjeszkedik a pecséthamisítók elleni országos végzemények ismertetésére. Végre a kiváltságosság és czímerintézménynek hanyatlását (?) a demokraticus szellemű alakulások és ebből folyólag az ellenőrzés lazulásával is indokolván, a heraldika fellendülésének reményeit az e szak mívelésére alakult társulatok működésére helyezi.
A munka utolsó (V.) fejezete, melynek czíme «A Heraldika kútforrásai, » – czímertani bibliographiával kezdődvén, áttér a czímertan eredeti forrásainak, a czímeres sírköveknek, pecséteknek stb. és ezek czímertani értékének elemzéséhez és a czímerleveleknek jog- és műtörténelmi fejtegetéséhez, melynek folyamában az armálisokról, liber-regiusokról, a lovagrendekről, a származási bizonyítékok kellékeiről bő és tanulságos adatokat szolgáltat, melyek a mű érdekességét szintén igen fokozzák, és a szakavatottaknak tanulmányaiknál, kutatásaiknál hasznos vezérfonalúl szolgálhat annál is inkább, mivel az adatokban gazdag művet legméltóbban heraldikai archaeologiának czímezhetnők.
A műnek becsét szerfölött emeli az illustratiók sokasága. A boldogult szerző e tekintetben mindent egybefűzött, a mihez sebtében hozzájuthatott; – és mert lázas tevékenységgel sietett munkája nyomatásával: e körülmény czímermellékleteinek beosztásánál némely – az olvasók részére talán csekély értékű, de különösen az irodalmi érdekek méltatásául kellő – megjegyzések odavetésében meggátolta.
A szövegbe nyomott 86 ábrán, – és a munka végéhez kötött táblákon adott számos czímer- és pecsétrajzon kívül nyolcz színnyomatú czímerhasonmással is ékeskedik a munka, és pedig olyanokkal, melyek itt látnak először napvilágot. Ilyenek 1405-ből a Téténi (most Kapy) család czímere, melyet a szerző maga szerzett meg művéhez, és melynek kiadásával érdemet aratott a heraldika terén. Hasonlóan maga szerzé meg az országos levéltárból Kanizsai Dorottyának 1519. évi czímerét is, nem különben a Kánthor családnak 1509. évi czímerét a jeles tudós püspök Ipolyi gyűjteményéből. Közli továbbá a szerző Zsigmond királynak 1415-ben Thamásfalvy, 1416-ban Garai nádor részére, 1437-ben a Patrohy, V. László királynak 1453-ban Hunyadi János mint beszterczei örökös gróf, és végre II. Ferdinandnak a Cseösy család részére 1624-ben adott czímerek színes hasonmásait, melyeket alulirott az Akadémia költségén egy, betegsége és egyéb okok miatt elmaradt munkájához gyűjtött össze, melyeknek ilyetén átvételét megemlíteni a szerző elfelejté, és melyek e művet kitünően díszesítik.
Felhivatván e munka ismertetésére, ismétlőleg meg kell jegyeznem, hogy boldogult barátom művének bírálatára, – ha talán az élővel szemben teendettem volna is, – az elköltözött irányában a munka ez első bemutatásának alkalmával nem érzem magamat hivatva arra, hogy azt a tudomány követelte rideg elemzés anyagául tekintsem, annál is inkább, mert az elfogulatlan itélő a nemes és szívós szorgalom ezen művét temérdek érdekes adatai összehordásának méltatásában irodalmunkra nézve bizonyosan nyereségnek tekintendi.
NAGY IVÁN.
