A magyar történelmi társulat

Teljes szövegű keresés

A magyar történelmi társulat
ez évi sopronmegyei kirándulása nemcsak más tekintetben felelt meg a hozzá kötött várakozásnak, hanem a heraldikusnak és genealogusnak is bő anyagot nyújtott tanulmányokra.
Heraldikailag igen érdekesek voltak a Páur Iván tagtársunk által a sopronmegyei levéltárban kiállított régi czímer-másolatok. A gyönyörű rajzok mind az eredetiekről vétettek, a legpontosabb hűséggel; s a czímerek sora, melyeket alább megnevezünk, fogalmat adhat, hogy régiség tekintetében bátran versenyezhetünk Németországgal, hol a XV. század első féléből czímeres levelekkel csak szórványosan találkozunk.
A mohácsi vész előtt kiállított, s Páur Iván birtokában lévő czímermásolatok a következők:
1414. Eresztvényi család. – 1415. Gállffy cs. – 1415. Szecsődy cs. – 1418. László-karcsai Török cs. (ennek eredetije Páur Iván birtokában). – 1419. Kisfaludy cs. – 1431. Jersai cs. – 1434. Bászna cs. (eredetije Páur Iván birtokában) – 1455. Sánkfalvy cs. 1471. Zsibrik cs. – 1476. Pryber cs. – 1500. Mesthery cs. – II. Ulászló korából a Tapprai Spissich családé. – 1523. Imreffy cs.
Birjuk a tudós, gyűjtő igéretét, hogy időről időre közlönyünk számára átenged egyet-egyet gazdag gyűjteményéből.
Szép gyűjteménye van czímeres levelekből Sopronmegye levéltárának is, csakhogy sokkal fiatalabb; legrégibb darabja 1580-ból való. Sopron városa levéltárában is van nehány, s ezek közt a legrégibb Zsigmond királynak egy 1416-ki armálisa.
Genealógiai szempontból a sopronmegyei levéltárak közt alig van egy is, mely versenyezhetne a herczeg Esterházyak kismartoni levéltárával. Fasciculus számra vannak itt az Esterházy családon kívül az alsó-lindvai Bánffyakra, dobóruszkai Kornisokra stb. vonatkozó iratok a legrégibb kortól kezdve.
E levéltár dúsgazdagságáról fogalmat adhat a következő összeállítás, mely betűrendben mindazokat a családokat tartalmazza, melyeknek iratait nagyobb számban őrzi a levéltár.
E családok:
Abaffy, Agárdi, Alaghy, Alchai, Andrássy, Alapi, Almus, Amade, Angyal, Aranyosi, Ányos, Arkai.
Bacsko, Baczur, Baghi, Baksi, Balassa, Balogh, Bandi, Bánffy, Bank, Bantha, Bessenyei, Brogyány, Belliczay, Bercsényi, Barlagi, Bathonyai, Báthory, Bay, Baxai, Beche, Bede, Beghani, Bessenyő, Belse, Berényi, Betkei, Baranyai, Baroczi, Bitto, Blasius, Blyna, Bobrik, Bochkai, Bochka, Bodo, Boithy, Boly, Bonthol, Bornemisza, Botka, Botyáni, Brusani, Baszt, Bakits, Berle, Bosnyák.
Chanad, Chata, Czompo, Csaák, Chanadius, Chernel, Chemetey, Csáky, Csató, Csebi, Csibay, Csike, Csuruth, Csurkay, Csurba, Czernyei, Cziráky; Czinaty, Czobor, Csuzi.
Dank, Darás, Daróczy, Debreő, Decan, Deési, Darabos, Draveczky, Demetrius, Derecske, Ders v. Dersffy, Dezsew, Diorg, Dietrich, Dobó, Dobóczy, Dóczy, Donch, Draskovics, Drugeth, Dulo.
Eck ŕ Salmis, Egervári, Endre, Eödenffy, Erchey, Erdődy, Eszpethei, Egusdi.
Farkas, Farkasluk, Fáy, Fánchy de Gordowa, Fodur, Finta, Forgách, Futaki, Frank.
Gálházi, Gara, Gelye, Gracsics, Gémes, Geréb, Gregorius, Gányi, Gyapul, Gyenge, Gyth.
Hatubur, Hench, Herando, Herman, Homonnai, Hölgyi, Hettyei, Horeczky, Horka, Horváth, Haiczenberger, Hosznos, Hosszutothy, Hunth, Hunyod.
Iren, Ilanth, Ilyésházy, Isipi, Ivánka, Ivános, Iván, Iváncz.
Janus, Jakch, Jukusith, Jeszenszky, Jákóffy, Jeyky, Jous.
Kalanda, Kállay, Kalmár, Kany, Kapelthe, Kapul, Kasply, Káthay, Kavaznya, Komádi, Kálnay, Kecz, Keme, Keopy, Keörtössy, Kerepecz, Kéry, Kereky, Kesserö, Ketheth, Keürbü, Kendy, Kirchmayr, Kisfaludy, Kolthay, Kördics, Korláth, Kornis, Kosztolányi, Kovács, Kún, Keöszöghi, Kudich, Koszka.
Laymer, Lazthozi, Lebl, Lengyel, Lökesi, Lewstachius, Ladoni, Laczk, Lippay, Listius, Literati, Loaz, Lónyai, Lacza, Lopkovitz, Lorantffy, Losanczi, Lukaczy, Lulenszky, Luka, Lukasi.
Machachyn, Makai, Marcus, Marczali, Márk, Máthé, Maxa, Maylad, Márffy, Mayus, Mengvech, Mezeőgyáni, Melith, Miklai, Milethynczi, Miticzky, Maythényi, More, Modrar, Mokranth, Monoszloui, Morchol, Morochuk, Mortun, Moys, Munkadi, Mandl, Mérey, Menshengen.
Nádasdy, Nagy, Nagykereki, Nagymihályi, Nedeczki, Nempthy, Nemes, Nibi, Nimeth, Nyakas, Nyáry de Bedegh.
Ocskay, Ódal, Olaszy, Onch, Ongai, Oranchi, Orbán, Osth, Ostrosicz, Ostvanteleki, Ország, Osztroluczky.
Palaghy, Páldeáki, Pálffy, Palochay; Palócz, Paly, Pázmán, Panazi, Pathochy, Paky, Perbarth, Perényi, Petenházy, Petheő, Pharlo, Pinnyei, Piszki, Pogány, Pográny, Pély, Prépostváry, Palenovich, Pörneszy, Pohárnok, Póka, Polkorab, Pouse, Pratyndorffer, Preszanszky, Pyke, Pyrus, Papp, Pákfy.
Radváni, Rákóczi, Ravaz, Rutkai, Réwai, Rikalph, Roth, Rotthal, Rathy, Rubyn, Ruchai, Ruszkai.
Sadan, Sándor, Sárkeözy, Sárkány, Sarmasági, Sartori, Saytiaz, Selipi, Selke, Semberi, Spáczai, Somogyi, Semlér, Semsey, Szendrei, Serédy, Shiz, Somi, Sory, Soós, Stipsich, Szakadásy, Szilvásy, Sulok, Sykathory, Synka, Szarov, Szerdahelyi, Szethy, Szirmay, Szécsei, Szunyogh, Szakmáry, Sári.
Tabaydi, Tarnóczy, Tarrody, Tercháni, Teuteus, Teörök, Tharkői, Tarnosi, Thassol, That, Thekus, 104Thelegdi, Thembes, Thepáni, Tewresdi, Thomas, Thorma, Thoroskay, Thurzo, Thibány, Tiburi, Tinctus, Tomay, Traychar, Trentel, Turol, Thököly.
Ugali, Ugrai, Uktelen, Usz, Urban.
Vallis, Varkoch, Vass, Vásárhelyi, Vattay, Varla, Verbai, Vethési, Viczay, Visnyoczky, Vukovics, Váradi, Várdai, Varjúfalvi, Vajnad, Vasper, Vechei, Vejkei, Velkei, Vörös, Vitéz. Walk.
Ez elősoroltakon kívül nincs a magyar hazának úgyszólván egyetlenegy családja sem, melyre a kismartoni levéltár több vagy kevesebb adatot ne tartalmazna. Oly kincsesbánya az, mely nem csak a történetíróra, de a genealogusra nézve is kiaknázhatatlan.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem