A magyar heraldikai és genealogiai társaság

Teljes szövegű keresés

A magyar heraldikai és genealogiai társaság
f. évi szeprember hó 27-én az Akadémia Kisfaludy termében választmányi ülést tartott Nagy Imre elnöklete alatt. Az elnök röviden üdvözölvén a szünet után munkálkodásra egybegyűlt tagokat, Deák Farkas ült a felolvasó asztalhoz s felolvasta tetszéssel fogadott dolgozatát «Az első magyar czímertan»-ról. A Turul-ban fog kiadatni. Ezután Fejérpataky László olvasta fel 102B. Nyáry Albertnek «A heraldika hanyatlási korszaka» czímű értekezését. Az érdekes felolvasások után a folyó ügyekre került a sor.
Titkár bejelenti az utolsó választmányi gyülés óta belépett tagok neveit. Alapító tagul id. gr. Cziráky János kir. tárnokmester lépett be 200 forint alapítványnyal. Pártoló tagok (10 frt évdíjjal): Dr. Keresztszeghy Lajos Szatmártt, küsmödi és bözödi Kováts Ferencz m. kir. csendőrhadnagy Nagy-Károlyban, Gorove Antal Piskolton (ajánlja Luby Károly); bánó Radvánszky János P.-Varsányban (aj. az elnök); gróf Zichy Hippolyt püspök Budapesten (aj. Némethy Lajos); Tarányi Ferencz kanonok Veszprémben, Kopácsy Viktor földbirtokos Litérben, dr. Bezerédy Viktor t. főjegyző Veszprémben, Kenessey Miklós szolgabiró Enyingen, Békássy Károly földbirtokos Békáson, Peczek Gyula főpénztárnok Veszprémben, Kopácsy Árpád gyámpénztárnok Veszprémben, Kenessey Pongrácz ügyvéd Veszprémben, Ányos Tivadar földbirtokos N.-Esztergáron, Kiss László kormányzó Pápán, Sánkány Miklós apát Bakonybélben (mindezeket ajánlja Véghelyi Dezső); Dessewffy Árpád Budapesten, Kazy József cs. k. kamarás és min. fogalmazó Budapesten, Gränzenstein Béla főbányatanácsos Budapesten, Péchy Ödön min. titkár Budapesten, gyulai Gaál István Büsün (ajánlja Szent-Iványi Zoltán); a műemlékek országos bizottsága (ajánlja b. Nyáry Albert). Évdíjas tagok (5 frt évdíjjal): Pongrácz Sándor urad. ügyész Eszterházán (ajánlja Majláth Béla), Az országos levéltár (aj. dr. Pauler Gyula), báró Perényi Zsigmond főispán Nagy-Szőllősön, Szent-Iványi Gyula Bikszádon, Hadusfalvi Spielenberg Oszkár honvédfőhadnagy Kassán, Pálóczi Horváth Géza honvéd-főhadnagy Kassán (ajánlja Luby Károly), Zsilinszky Mihály orsz. képviselő Budapesten (aj. az elnök), Ostffy Pál, kir. táblai biró, Bunyitay Vincze püspöki könyvtárnok Nagyváradon, Páur Iván a Széchenyi nemzetség levéltárnoka Sopronban (ajánlja Nagy Imre), Görög István Budapesten, Lossonczy Gyula Csobánkán (ajánlja b. Nyáry Albert), Bárczy József földbirtokos S.-A.-Ujhelyen (aj. Csergheő Géza), Kőszeghy Antal Bulapesten, Berkeszi István tanár Budapesten, dr. Károlyi Árpád udv. levéltári fogalmazó Bécsben, Karagyéna Mihály orsz. levéltári tisztviselő Budapesten, Géresi Kálmán tanár Debreczenben, Pesty Frigyes akadémiai titkár Budapesten, Pfeiffer Ferencz könyvkereskedő Budapesten, gróf Zichy Géza Budapesten, Stein János könyvkereskedő Kolozsvárott, Petrovay János Bazinban, nyéki Németh Imre megyei aljegyző Sz.-Fejérvárott, Szombathelyi főgymnázium, Vasmegyei régészeti és történelmi egylet Szombathelyen, Bikkessy Béla Magyar-Ovártt, Széll Farkas kir. táblai biró Budapesten, báró Mednyánszky Dénes Rakowiczon, Kápolnay István h. alezredes Budapesten (mindezeket ajánlja a titkár).
E megválasztott tagokkal együtt a társaságnak összesen 383 tagja van.
A pénztárnok jelentése szerint a társaság vagyoni állapota f. évi szept. 20-ig a következő:
Bevétel
 
Befizetett alapítványok
Alapítványi kamatok
Pártoló tagdíjak
Évdíjak
Értékpapírok kamatai
1300 frt
40 frt
555 frt
340 frt
25 frt
Összesen
2260 frt
 
Kiadás
 
Igazgatási költségek
Tőkésítés
Irói tiszteletdíjak
Egyéb kiadványi költségek
168 frt 68 kr.
1248 frt 33 kr.
118 frt 50 kr.
146 frt 80 kr.
Összes kiadás
Készpénz
1683 frt 31 kr.
576 frt 69 kr.
Összesen
2260 frt – kr.
 
A befizetett 1300 frt alapítványból 1400 forintnyi névértékű állampapírok vétettek.
A hátralékos tagdíjakra nézve határoztatott, hogy a Turul-nak a jelen évben kiadandó utolsó száma postai utánvétel mellett fog a hátralékban levő tagoknak szétküldetni.
Titkár jelenti, hogy október és november hónapokban távol levén, ezen idő alatt dr. Szádeczky Lajos társ. jegyző fogja őt helyettesíteni. Valamint hogy a Társaság a pisai «R. Accademia Araldica ItaIiana»-val a kiadványokra nézve csereviszonyba lépett.
Több apróbb ügy elintézése után a gyűlés véget ért.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem