Girolt.

Teljes szövegű keresés

Girolt.
Nevének változatai: 1332–37 közt* Gerolth. 1393-ban* Gyrolth. 1570-ben* Giroth. 1579-ben* Giroth (oppidum) város. 1750-ben* Girolt.
Mon. Vat. pápai tizedlajst. 127.
Dl. 27838.
Gyf. kápt. Divers. I. fasc. 5. nr. 55.
Torma gyüjt.
Erd. főkormsz. ltár.
Nevét a szász Gerold személynévtől vette.
Hegyektől körülvett szűk völgy hosszában nyúlik el északról délre s egy rész nyugatra, Kecset irányában terül el. Keresztül foly rajta a falu északi határán „Budus kuczu” kútból eredő patak, mely Girolti patak néven déli irányban, a községen jóval alább, a Kecseti patakkal egyesül.
Deéstől 20·9 kilométernyire, a szamosujvári járásban fekszik.
A hagyomány azt tartja, hogy kezdetben a község a határ más részében feküdt s a nagy tatárjárás után IV. Béla idejében költözött volna jelenlegi helyére.
Girolt első megnevezett birtokosai 1348-ban* a Szoporiak, Girolti Miklós fiának Jánosnak fiai: András pap és János.*
Gr. Bánffy ltár 9. nr. 3.
Haz. Okltár 281 l.
1370-ben* Girolton egy rész birtokosai: Tötöri Miklós fiai Mihály és István, kiknek 4 telek és Kecsethi Jakabnak azon Tötöri Mihály leányától való gyermekei: Anna és Erzsébet, kiknek 5 telek jutott.
Gr. Wass ltár.
1392-ben* Fodor István, máskép Krispus István de Gyrolt egyik birtokos.
Gr. Teleki ltár.
1393-ban* id. Czegei Wass Miklós fia Mihály itteni részét Iklódi Domokos fiának Lászlónak 34 frtért veti zálogba.
Dl. 27838.
1397-ben* Petki György és Bádogi Mártha, előbb Girolthi Mártonné, második férje Galaczi Tamás, a Bádogi Bertalan leánya itt 7 jobbágytelket kapott, melybe ellenmondás nélkül beigtatták.
Torma idéz. T. 13. f. 852–857.
5211418-ban* birtokosok zálogjogon: Bádoki Miklós fiai: Domokos és Mihály, Margit Kecseti Istvánné, Márta Mikeházi Antalné, Dorottya Tötöri Mihályné és Korpádi László gyermekei: György, Ilona és Dorottya.*
Dl. 28167.
Ekkor 7 telket emlitenek az iratok, melyek közül 5 üres, délfelől és északon két népes, melyekben Kerekes Tamás és Balázs fia laknak a patak mellett.
1425-ben* Lónai Miklós és Antal.
Dl. 28963.
1426-ban* Girolti Márton, Antal és János fia Antal.
Dl. 27009.
1434–35-ben* Girolti Antal és Márton.
Gr. Teleki lt.
1439-ben* Girolti Antal (homo regius vajdaius) vajdai királyi ember.
Dl. 27870.
1441-ben* Gyrolthi Péter fia Imre.
Dl. 30806.
1441-ben* Girolti Antal, András és Albert emlittetnek.
Km. prot. ab. 77.
1449-ben* Girolti Antal, Albert, Imre és László emlittetnek.
U. o. c. 74.
1452-ben* Girolti Lőrincz.
Dl. 27310.
1455–56-ban* Girolti János és Girolti Illés.
Dl. 29050.
1461-ben* Girolti László és Lőrincz.
Km. prot. e. 55.
1462-ben* Girolti Lőrincz, Illés, László és* Osvát emlittetnek.
Dl. 29529.
Dl. 29050.
1467-ben* Girolti László és Illés emlittetnek.
Dl. 27498.
1468-ban* Girolti László és fia Márton.
Km. prot. f. 58.
1471-ben* néh. Girolti Albert fiai: Márton és Benedek, néh. Girolti Osvát fiai: Mihály és János s ezen János fia Péter.
U. o. 85.
1472-ben* Girolti Miklós és Ferencz emlittetnek.
Dl. 28046.
1472-ben* Girolti László és fia Ferencz.
Dl. 27342–43.
1473-ban* emlittetik Girolti Miklós kir. ember. 1473-ban* Girolti László fia Márton. 1473-ban* néh. Girolti Albert fia Benedek. 1475-ben* Girolti Miklós és Márton.
Gr. Bethlen ltár.
Dl. 27929.
Km. prot. f. 124.
Dl. 28312.
1477-ben* Girolti Lőrincz fia Antal itteni udvarházát s négy jobbágytelkét Runyai Soldos Imrének veti zálogba.
Km. prot. Labore 69.
1479-ben* Girolti Péter.
Km. prot. I. 1.
1480-ban* Girolti Antal, Márton és Ferencz. 1480-ban* Bádoki Mihály fia Miklós itteni részét Györgyfalvi Bálintnak veti zálogba.
Dl. 27940–41.
Becski levéltár és Km. prot. i. 10.
1487-ben* Girolthi Balázs.
Dl. 30052.
1492-ben* Giroti Miklós, Márton és Antal.
Dl. 27974.
5221494-ben* Girolti Márton, Ferencz és János.
Dl. 37980.
1495 körül* Girolti Balázs a néhai Mikeházi Ravasz Bálint hagyatékából neki jutott két mikeházi jtelket Csomafái Gergely fiainak László, István és Mátyásnak girolti részével elcserélte.
Dl. 27997.
1495-ben* Girolti Ferencz és János, ez utóbbi mint vajdai ember emlittetik.
Dl. 27983.
1497-ben* Katalin Kozma Benedek deési polgár felesége, Girolti Lőrincz leánya és gyermekei Kozma Miklós és Ilona itteni részüket Deési Péternek eladják.
Km. prot. Labore 92.
1497-ben* Margit Szabó Zsigmond szeszármai nem nemes ember felesége, Girolti Illés leánya a maga és leányai Zsófia, Ágnes és Katalin nevében itteni részét Deési Péternek eladja.
U. o. 93.
1497-ben* Kusalyi Jakabfi László és Péter, mivel itteni részüket Petki György és Girolti Márton fiai Mihály és Gergely idegen kezekből kiváltották, azoknak azon kiváltási összeg fejében eladják.
U. o. 94.
1497-ben* Petki Domokos fia György és Girolti Márton özvegye Márta Galaczi Tamásné magukat 7 itteni jtelekbe, mely előbb Jankafi László és Jánosé volt s őket örök jogon illeti, ellentmondás nélkül beigtattatják.
Dl. 27994.
1498-ban* Bádoki Mihály itteni részét Losonczi Bánffy Jánosnak veti zálogba.
Km. prot. Labore 108.
1501-ben* Bádoki Bertalan fia Gál egy és fél jtelket (Benefi, Szántó) Girolti Galaczi Tamásnak eladja, ez már az előző évben is* birtokos.
Km. prot. Michael 35.
Dl. 27394.
1502-ben* néhai Bádoki Mihály leányai: Juliánna Sólyomkői Menyhárt Mátyásné és Márta Bádoki Vámos Máté neje, valamint ama Juliánna fiai: Sólyomkői Menyhárt János és Rafael; Márta fia pedig Vámos Albert atyjuknak itteni részét, melyet annak néhai Drágffy Bertalan erd. vajda ítélt oda Vass Tamás óbudai kanonok ellenében, Cserényi Mihály erd. kanonoknak s testvéreinek: László és Pálnak s ezen László fiainak Gábor és Lőrincznek s azon Pál fiának Boldizsárnak eladják.
Km. prot. Michael 96.
1503-ban* néhai Girolti Illés leánya Margit özv. Szabó Zsigmondné a reá nagybátyjától néhai Girolti Balázstól szállott udvarházát, egy jtelket Deési Péternek eladja.
U. o. 117.
1505-ben* Girolti Miklós és gyermekei Mátyás, id. és ifj. Gergely, Albert, Katalin Szentiváni Jánosné, Ilona Szászsombori Bőd Jánosné 3 itteni jtelküket Temeseli Deési Péternek s fiainak Imre s Mihálynak eladják.
Km. prot. O. 67.
5231506-ban* Temeseli Deési Péter a Girolthi János leányától Klárától Nyiresi Péternétől zálogba birt részt, minden pénz nélkül Abosfalvi Rákosi Boldizsárnak adta.
Torma cs. ltára.
1507-ben* Girolti Rákossy Boldizsár emlittetik, 1510-ben is.*
Dl. 26825.
Dl. 27405.
1514-ben* Girolthy Benedek.
Dl. 27408–9. és 28022.
1514-ben* Ulászló király Temesseli Deési Jánost, minthogy oklevelei a parasztlázadásban elégtek, itteni részének birtokában megerősíti.
U. o.
1519-ben* Temesseli Deési Jánosnét Klárát férje itteni részébe beigtatják, melyet férje azon évben tett végrendeletében* reá hagyott.
Km. Doboka B. 70.
Km. prot. Magno 74.
1521-ben* birtokosai Girolti Benedek Balázs és Kathoni András.
Torma cs. lt.
1523-ban* Girolti György és testvérei Ujbudai Budai György és Girolti Mátyás, Girolthi Benedek.*
Km. prot. R. 63.
Dl. 27616.
1531-ben* néhai Cserényi László leánya Magdolna itteni részét testvérének Cserényi Boldizsárnak veti zálogba.
Km. Doboka C. 11. és Szolnok Int. T. 12.
1535-ben* a kolozsmonostori káptalan előtt Némai István és húga Erzsébet s annak gyermekei Miklós és Ilona itteni részüket Várczai Vajda Jánosnak adják cserébe ennek kolozsmegyei birtokaiért.
XXII. fasc. 13. S. E. F. L.
1535-ben* Botházi Péterné Katalin s Botházi Pál özvegye Borbála Hosszútelki Pétert és Margitot Komnyátszegi Istvánnét és Budai Gergelyt az itteni részek eladásától tiltják.
Km. prot. 1534: 30.
1538-ban* néh. Bádoki Bertalan leánya Márta özv. Galaczi Tamásné egy itteni telkét vejének Girolti János deáknak eladja.
Km. prot. T. 37.
1538-ban* Komjátszegi Istvánné Margit, kinek anyja néhai Némai Miklós leánya Zsófia volt s fia Komjátszegi István itteni részüket néh. Némai István leányának Orsolyának Várczai Vajda Balázs nejének eladják, de a következő évben* visszaadja.
U. o. Extraxit 136.
Proclam.
1539-ben* Kecseti Menyhért 3 itteni jtelkét (Ecző, Nagy) Szakácsi Jánosnak eladja.
Km. prot. Extraxit 196.
1540-ben* Cserényi Borbála Kabos Lászlóné, fiok Kabos Gábor (1570) és neje Vajda Erzsébet birnak itten.
Torma gyüjt.
1544-ben* Nyiresi Székely Péternek Girolti János leányától Klárától való gyermeke Török Illés néh. Girolti János fia Benedeknek itteni részében birt jogáról, mely most azon Girolti Benedek özvegyénél Magdolnánál s fiainál Girolti János és Albertnél van, Lupsai Farkas javára lemond.
Km. prot. m. 28.
5241545-ben* Girolti Balázs itteni részét Deési Péternek vetette zálogba, melyet aztán fia Deési János birt.
Km. Doboka g. 27.
1546-ban* Galaczi István itteni részét nővérének Annának Girolti Inácsi Gergelynének, Zsófiának Nádasi Györgynének s Borbálának Girolti János deáknénak s Katalinnak Girolti Inácsi Bálintnénak adja cserébe.
U. o. G. 42.
1547-ben* itteni birtokos Girolti Gergely.
Gyf. kápt. Div. Cott. I, fasc. 6. nr. 21.
1550-ben* Girolti István 2 jobbágytelkét Remetei Demeternek veti zálogba.
Km. prot. AA. 88.
1550-ben* Girolti Benedek, Albert és István.
Km. Doboka G. 27.
1554-ben* Bánffy Pál és Ferencz s nővérük Anna Nagymihályi Jánosné, Katalin Kendy Mihályné és Dorottya Szalánczi Jánosné, továbbá néh. Apaffy Miklósnak gyermekei: Mihály, Ferencz s Magdolna, ama Nagymihályi Jánosnak fiai: Dénes és Kristóf, néhai Tóth Mihálynak (családfát lásd hátrább) Bánffy Annától származó fia Mihály s végül azon Kendy Mihálynak gyermekei: Katalin és Farkas néh. Deési János és Péternek itteni részeért Bánffy Mihálylyal és Nyujtódi Istvánnal perelnek.
Km. prot. Isab. reg. 76.

Horváth Druzsi, Torma Péterné Szentannai Tóth Mihály donatarius, Bánffy Anna* utódai: Szentgyörgyi Tóth Mihály 1626. 1. Petki Erzsébet, 2. Daczó Anna 1634. Tóth Borbála Drág. Horváth Jánosné † 1659. Horváth Judit 1641. 1. Szilágyi Tamásné 2. Szilágyi Drag. Péterné 1658. Szilágyi Tamás Borbála és Ferencz Horváth György Somai Anna Horváth Anna 1. Rettegi Mihályné Rettegi Krisztina 1. Olasz Jakabné 2. Szarvadi Jánosné Olasz Borbála Miksa Lászlóné Miksa Gábor Lugosi Teréz Miksa Anna Katona Gergelyné 1790. 2. Szilágyi Mihályné 1699. Szilágyi Borbála Kali Kun Mihályné Kun Mihály Ozdi Kata Kun László † 1704. Kun Ilona, Cserei Mihályné Kun István 1710. Horváth Pál, def. Tóth Judith, Gerlai Szász Jánosné János, István, Mihály és Miklós Tóth Erzsébet, Kun Jánosné.
1554. Km. prot. Isab. reg. 76.
1554-ben* Bánffy Mihály itteni részét vejének Tinnini Bojnicsics Horváth Györgynek köti le.
Km. prot. Isab. reg. 86.
1554-ben* Ferdinánd király a Nyujtódi István és Bánffy Mihály özvegye Bojnicsics Katalin kezén lévő részt Wass Lászlónak adományozza.
Lib. Reg. II. 177.
1555-ben* Böjti Ferenczné Anna Galaczi Ferenczet itteni részének eladásától tiltja.
Km. prot. Isab. reg. 103.
5251559-ben* Bánffy Pál, Nyujtódi István, Tóth Mihály, néh. Bánffy László leányai: Anna Nagymihályi Jánosné, Katalin Kendy Mihályné és Dorottya Szalánczi Jánosné és néh. Bánffy Mihály leánya Fruzsina magukat új adomány czimén itteni részeikbe beigtatják.
Gyf. kápt. prot. Debreczeni 203–208.
1568-ban* Cserényi László itteni két telekért eskettetett, a következő évben a többi Cserényiek egy más telekért.
Torma gyüjt.
1568-ban* Radák László, Kádár Bertalan, Indali Gáspár, Hagó Tamás, Vajda Péter birtokosok.
Km. Lib. Reg. III. Joannis 163.
1570-ben* néh. Bánffy Mihály leánya Fruzsina itteni részét férjének Kendy Sándornak hagyományozza.
Gyf. kápt. div. Cott. I. fasc. 5. nr. 55.
1572-ben* Girolti Vajda Péter neje Márta, a ki Inakiné után 4 jobbágyot mint annak „öcscse” örököl; többi birtokos: Horváth Miklós és a fejedelem.
Erd. Tábla. Procur. Sikó 142.
1573-ban* márczius 25-cn Iklódi Nyujtódi Ferencz itélet nyomán Torma György, János, Serafln és Miklós itteni jószágára foglalást eszközöltetett. Itteni birtokosok még: Girolti Albert, id. Torma Miklós, Indali Gáspár, Balog Pál, Fekete Márton, Szakácsi Miklós, Toldalagi Ferencz, ör. Nagy Mihály, Vajda Péter, Mikó Jónás.
Torma gyüjt.
1574-ben* birtokosai: Szalai Gáspár, Horváth Miklós, Szász Gáspár, Kendy Sándor, Nagy János és Huszár Gergely, Galaczi Tamás és fia István, Indali Gáspár, Vajda Péter és a Kendy szolgája, Tomori Szucsáky István, Girolti Benedek, György és Albert.
Torma cs. ltára.
1575-ben* Pánczélcsehi Czompó Mátyás s osztályos testvérei: Nádasi György s Girolti Indali Gáspár fiai: György és János, néhai Galaczi Tamás leányának Katalinnak itteni része iránt perbe fogják meregyói Bad Györgynét Klárát, Bad Péternét Mártát s néh. Nádasi Albert leányát Klárát.
Tatrossi cs. ltára.
1575-ben* Horváth Miklós, Girolti Albert, Vajda Péter és Torma Mihályné Fekete Klára.*
Gyf. kápt. Cent. Extraord. EE. 14.
Torma gyüjt.
1576-ban* Horváth Miklós vajdai ember.
Deés város ltára.
1577-ben* Girolti Bálint, fejedelmi ítélőtáblái jegyző. 1577-ben* Girolti Indali Gáspár (fejedelmi ember, idéző). 1577-ben* Tóth Mihály (jobbágya Kis és Köblösi), Vajda Péter Nyujtódinétól egy jobbágytelket vett zálogba s Nyujtódi István halála 526után örökségén öten osztoznak, közülök egyik Tóth Mihály, a másik Bánffy Pál.
Lib. Reg. Sigism. Báthory 100–103.
Km. Doboka A. 26.
E. F. L. XV 1/2. 44. c.
1579-ben* Nagymihályi Pongrácz Dénes, Tóth Mihály, Indali Gáspár, Bád, máskép Vajda Péter és Kádár András.
Gyf. kápt. Szathmár f. 2. nr. 22.
1579-ben* Girolti Albert, Vajda, másként Bád Péter, Indaly Gáspár, Torma János és György, Somai Gáspár.
Gyf. Cent. D. 67. ös. Km. Doboka B. 85.
1579-ben* Girolti Albert, Somai Gáspár és Vajda Péter,* Kádár András, Indali Gáspár, Hugyó Tamás, Megyes Simon biró, Nagymihályi Pongrácz Dénes, Széki Péter, Köblösy Tamás, Tóth Mihály, Sigmond Márton.*
Km. Doboka B. 85.
Torma gyüjt.
Ez oklevél 1579-ben így van keltezve: „Datum in Oppido Giroth” stb.
1579-ben* Pánczélcsehi Czompó Mátyás (családfáját lásd alább), Meredgyói Vajda, másként Bád Györgyné Klára, Bádoki Bojthi Ferenczné Czompó Anna, Girolti Vajda, másként Bád Péterné Márta, továbbá Bádoki Rabóczi Andrásné Margit s néh. Esztényi Budai Kálmán özvegye Agata, Girolti Indali Gáspár fiai: Péter és János, néh. Nádasi Györgynek fia János itteni anyai részükben megerősittetnek Báthori Kristóftól.
Km. Lymbus.

Pánczélcsehi Czompó Mátyás utódai ezen családfa alapján birtak Czompó Klára, Meredgyói Vajda Bád Györgyné Czompó Anna Bádoki Böjthy Ferenczné Böjthy Péter Csanádi Zsófi Böjthy Kata Szakácsi Jánosné Szakácsi Péter Szakácsi Borbála Szentkirályi Istvánné Szentkirályi Sára Várfalvi Becze Lászlóné
1581-ben* Székely Tamás, Nagy János, Indali Gáspár, Gyulai Mihály birtokosok.
Torma gyüjt.
1585-ben* néhai Nagymihályi Pongrácz Jánosnak Bánffy Annától való fia Dénes és Kristóf, néhai Mikó Balázsnak azon Bánffy Annának leánya Apaffy Magdolnától való fia Jánosnak itteni részüket zálogba adják.
Tábl. ügyv. után maradt iratok 59, 35.
1586-ban* Szántai Miklós egyik birtokos. 1588-ban* Girothy Albert és Girolti Indali Péter.
Torma gyüjt.
Torma J. gyüjt.
1590-ben* Girolti János, Tamás, Miklós, György és Albert.
Km. Szolnok int. V. 12.
1591-ben* néhai Girolti Benedek fia Albert, ugyanazon Girolti Benedek fia János fiaival Benedek és Istvánnal úgy egyeznek meg, hogy azon néhai Benedeknek itteni része Girolti Albertnek jusson. Többi itteni birtokos Tóth Mihályné, Vajda Péterné Katalin.
Tatrossi cs. ltára és Km. prot. A. 64.
5271594-ben* Girothy Albert, G. Indali Péter és Girothi Thorma Miklós (ügyvédek). Ugyanez évben* Ilona, előbb Iklódi Bálintné, most Pócsai Lászlóné és fia István egy itteni telküket Girothi Albertnek vetik zálogba.
Deés város ltára.
Torma gyüjt.
1595-ben* Girolti Albert, Torma Miklós és Szerafin, Balogh Pál.
Km. Szolnok Int. L. 12.
1598-ban* Tomori István itteni részét nejére Tarcsai Borbálára hagyja.
Km. prot. A. 4, 104.
1598-ban* Indaly János.
4. Lib. Reg. 102–105.
1600-ban* birtokosai Selljai Ferencz és Szakácsi Miklós.
Torma gyüjt.
1603-ban* Bánffy Gábor fia István itteni részét Czeller Ferencz kolozsvári polgárnak köti le adósságai fejében.
Km. prot. B. 221.
1605-ben* Girothi János és Szakácsi János.
Torma cs. ltára.
1606-ban* Lázár Anna, előbb Gyulay Ferenczné, most Spáczai Gáspárné itteni részét halála esetére férjére Spáczaira hagyja.
Km. prot. B. 249. és Doboka S. 78.
1606-ban* Girothi Torma Miklós.
Tatrossi cs. ltára.
1607-ben* Kendy István itteni részét Mindszenti Benedeknek és neje Bánffy Margitnak átengedi.
Lib. Reg. 208.
1608-ban a szamosujvári várban kelt végrendeletében márcz. 8-án* Girothi Torma Miklós itteni birtokos vagyonát neje Kun Borbála és nagyobbik fia Péter és Torma Miklósra hagyja. Első nejétől való gyermeke: Péter. Kun Borbála, testvére Gáspárnak Monostorszegre ménvén, Szilágyi Miklós neje lett 1615.
E. F. L. XVII 1/2 44. C.
1608-ban* Girolti Indali János itteni anyai részét egy házzal és egy nemesi kúriával nejére Horváth Katára hagyja.
Km. prot. B. 56.
1609-ben* Girolti Albert gyermekei János, Magdolna Gellért Miklósné és Kata Tamásfalvi Boldizsár özvegye és néhai Girolti János fiai néhai Benedek és István birtokosok.
Km. Doboka G. 26.
1609-ben* Indaly János e birtokát nejének Horváth Katának adja cserébe mikeházi részeért.
Tatrossi cs. ltára.
1610-ben* Girolti Szakácsi István szolgabiró és Girolthy János birtokosok.
Km. prot. D. 55–56.
1612-ben* a szamosujvári várnak itt a következő 3 nemes gyalogpuskása van: Törpöni János, Pál Tamás és Pásztor Márton. Ezeken kivül puskások még a Meggyes és Nagy családbeliek.
Erd. kancz. 1700. 147. sz.
5281615-ben* birtokosa Szentkirályi Tamás deák, neje Herczeg Borbála után, melyet pedig maga szerzett, örökáron Girothi Jánosnak adta el.
Tatrossi cs. ltára.
1615-ben* egyik birtokosa Girothi Torma György, 1616-ban* Girothi Torma Péter.
Deés város ltára.
Km. Doboka K. 3.
1616-ban* birtokosai: Torma György, Gellért Miklós, Szilágyi Miklós, Szakácsi Herczeg János, Szentkirályi Tamás deákné Borbála, Toldalagi János és Girolti János.
Erd. Tábla. Procur. Sikó 142.
1617 május 4-én* a gyulafehérvári országgyűlés határozatából tudjuk, hogy idevaló birtokos Indali János és nejét (Horváth Kata?) házára éjjel reá tört rablók, kegyetlenül meggyilkolták, minden javait elrabolták, az országgyűlés elrendeli, hogy a gyilkos-rablók közül úgy a Maramaros, mint e megyében levőket bárhol elfoghassák és méltólag megbüntethessék, „ezüst, arany és fehér ruháiban bizonyos nemes embereknél is volnának” s a kiknél a meggyilkoltak marhái tudva tartatnak, szintén megbüntessék, s a kézrekerithető javakat pedig utódainak adják oda.
Erd. országgy. emlékek 5. art.
1620-ban* Vámos István szamosujvári főporkoláb „Mikó-rész” nevezet alatt két telket birt, melyeket Toldalagi Jánosnak adott cserébe ennek kisdevecseri telkeért.
Torma gyüjt.
1620-ban* Girolthi Torma Péternek itt van egy udvarháza s egy más háza, melyet Indaly Jánostól kapott osztályba és 20 jobbágytelke.
Erd. Tábla. Procur. Sikó 142.
1623-ban* birtokosai Szilágyi Miklós és Borbála Gellért Miklósné.
Torma gyüjt.
1626-ban* egyik birtokosa Török Ferencz.
U. o.
1626-ban* Dragutyevity János Nagymihályi Pongrácz Lászlónak itteni része iránt, melyet az neki engedett át, Toldy Jánost eltiltja.
Km. prot. H. 96.
1629-ben* Bánffy István és neje Vajda Kata s fia Miklós itteni részüket ügyvédi díjba Girothi Torma Péternek adják.
Tatrossi cs. ltára.
1630-ban* Girothi Torma János, Girothy János és Girothi ifj. Pál István birtokosok és Girothi Indaly Benedek árvái: Péter, János, Gáspár, Kata és Erzsébet.
Km. Doboka P. 27.
1631-ben* egyik birtokos Ebeni Zsigmond.
Torma gyüjt.
1635-ben* Torma Péter és neje Dragutievich Horvát Druzsi a János leánya, Girothi Jánosné, majd Torma Miklósné Drávay Annának 13 itteni jobbágytelkét, melyekhez Székely Istvánné Koszta Klára is igényt 529tartott, biróilag lefoglaltatta,* de 1643-ban* nagy részét visszaadta, a Girothy János ősétől maradt házhelyen kivül Torma Miklós mostoha testvérének, melyért ez egy 50 aranyat nyomó lánczot adott oly feltétel mellett, hogyha az átengedett részt visszavennék, a lánczot is tartoznak visszaadni. Ekkor Girothi Albert idevaló birtokos emlittetik.
Tatrosi cs. ltára.
Az emlitett jobbágyok: Cziriák Jakab, Oláh János, Törpényi István, Pál János, Bora Simon, Kis Tamás, Sánta Ilona, Pál Gergely és István, Kis Péter és András.
Tatrossi család ltára.
1635-ben* egyik birtokos Cserényi Kata V.-szt-iványi Szabó Jánosné.
Torma gyüjt.
1641-ben* Torma Péter Indaly Benedek árvái, Torma Miklós, Girothi Szakácsi Zsigmond (viczeisp.) emlittetnek. (Medgyes, Pál, Mészáros jobbágycsaládok.)
Erd. Tábla. Procur. Sikó 142.
1643-ban* Girolti Indaly Benedekné Pósa Zsófi, Indaly Kata Fekete Jánosné és Indaly Gáspár.
Tatrossi cs. ltára.
1644-ben* Torma Péter itteni része gyermekeire Mihály és Mártonra szállott.
U. o.
1647-ben* birtokosa Fekete János, neje Indaly Kata után, kinek leánya volt Mária, előbb Torma Mihályné, másodszor Toroczkai Péterné, többi birtokos Toldalagi Gábor és Szakácsi János.
Torma cs. ltára.
1648-ban* Rákóczy György Torma Pétert azon itteni részében, melyet a magvaszakadt Girothi Jánosnak halála után, annak özvegyétől Drávai Annától, most Torma Miklósnétól megszerzett, megerősíti.
22. L. Reg. 76. 24. L. Reg. 319.
1649-ben* nemes a Girothi Kozma család. Ugyanez évben birtokos itt* Szakácsi Jánosné Haranglábi Margit.
Gyf. kápt. 24. Lib. Reg. 173.
Tatrossi lt.
1650-ben* Csanádi János után birt Torma Péter egy részt.
Torma cs. ltára.
1651-ben* Torma Pétert a Girolti János magvaszakadtán itteni birtokába beigtatták. (Márton, Tolvaj, Törpényi, Czondi, Fodor jobbágycsaládok.)
Tatrossi levéltár.
1651-ben* Koszta Klára előbb Jó Mátyás neje, majd Székely István özvegye itteni részét, mely azelőtt testvéréé Girolti Jánosé volt, de a melyet Torma Péter elfoglalt, leányára Jó Zsuzsánnára és férjére Detári Istvánra hagyja.
Km. prot. q. 66.
1651-ben* itteni birtokosok: Torma Péter, Toldalagi Ferencz, Szakácsi János.
Tatrossi család levéltára.
1652-ben* Toldalagi Zsuzsa Toroczkai Lászlóné.
U. o.
1653-ban deczember 18-án Deésen* hirdették ki Girolthi, Torma Péter, Szilágyi László és György nemeslevelét.
Várm. jksz.
5301656-ban* Torma Mihály emlittetik, ki 1657-ben II. Rákóczy György fejedelemmel a lengyelországi háborúba ment. Többi birtokos: Torma Pál, Szakácsi János, Toldalagi Ferencz és Szabó János.
Torma cs. ltára és E. F. L. XII 1/2. 44. C.
1658-ban* Draguty Horváth Judit Szilvási Péterné.
Torma cs. ltára.
1658-ban* Toldalagi Ferencznek és Jánosnak van 2, Torma Mihálynak 1, Torma Pálnak, Szabó Jánosnak 2-2, Szakácsi János fia Ferencznek, Dragutyevity Horváth Jánosnak, Indaly Benedeknek 1-1 és Girolthi Jánosnak 3 adózó jobbágya.
U. o.
1659-ben* egyik birtokos Fekete János és Mária, jobbágya Meggyesi Mihály, kinek szőlőjét földesura elfoglalta. Ugyanez évben* Fekete Mária itteni magyar jobbágyait Torma Mártának akarja adni zálogba, mint közelebbi rokonának.
Tatrossi cs. ltára.
E. F. L. XII 1/2. 44. C.
1664-ben* birtokos Torma Miklós.
Torma cs. ltára.
1667-ben* birtokosai Indali Benedekné Posa Sofi és Indali Anna Horváth Pálné szent-andrási lakosok.
Torma gyüjt.
1671-ben* Girolti Szakácsi Péternek és János fiainak itt 22 házhelye van.
U. o.
1673-ban* egyik birtokos Torma Péter leánya Márta Kisjenői Nádudvari Jánosné és Detári Judit a következő családfa alapján:*
U. o.
U. o.

Szopori Girolthi János Gir. Klára Nyiresi Székely Péterné Székely Juli Gir. Eszényi Balázsné Eszényi Margit Keszüi Kasza Tamásné Kasza Klára Keszüi Jó Tamásné Jó Zsuzsa sz.-u-németi Detári Istvánné Detári Judit Keszüi Sárdi Jánosné 1673.
1674-ben* néh. idősbb szopori Girolti János; Klára Nyiresi Székely Péterné; Ilona Esztényi, másként Girolti Balázsné; Margit Keszüi Kasza Tamásné; Klára Keszüi Jó Mátyásné; Zsuzsánna Detári Istvánné; Detári Judit Sárdi Jánosné meginteti Torma Mártát kisjenői Nádudvary János özvegyét 2 udvarház visszaadása iránt, mely néhai Girolti Jánosé volt, ki fia Albertnek, fia Benedeknek, ki fia ama néh. idősbb Girolti Jánosnak.
Erd. Tábla. Procur. Sikó 142.
1675-ben* Toldalagi János és Mikola Erzsébet utódai itten megosztozván, Toldalagi Zsuzsa, Toroczkai László leánya Krisztinának Kemény Péter nejének egy rész jutott.
Torma cs. ltára.
1676-ban* ápr. 23-án kelt egyezmény mellett Torma Márta Nádudvari Jánosné itteni birtokába Tamás Gergely, Péter, Demeter és Sándor nevű oláh nemeseket telepitett.
U. o.
5311676-ban* itt lakó egy telkes nemesek a Tamás és Miklós családok.
Torma cs. ltára.
1684-ben* Tamás Gergely és Demeter, Szakácsi Péter, Mikeházai Torma István özvegye Körösi Zsuzsánna, Szász Lázár és Ilyés, Nádudvary János özvegye Torma Márta, Toroczkai Jánosné Torma Borbála birtokosok.
E. F. L. XII 1/2. 44. C.
1687-ben* márcz. 23-án Nádudvary Péter a magvaszakadt Girolti Szakácsi Péter nemesi udvarházát, 2 jobbágyát, 5 zsellérét s a pénteki egy puszta telket örökösödési jogánál fogva elfoglalta.
Erd. Tábla. Procur. Sikó 142.
1688-ban* Belse Lászlóné Szentkirályi Sára 3 itteni telkét eladta Nádudvary Péternek.
Nádudvary ltár.
1693-ban* Gyulai máskép Valkai János, fia Gyulai Pál, ennek leánya Zsófi Girolthy Bálintné, leánya Girolthy Anna Szentkirályi Tamásné, fia Szentkirályi János, ennek leánya Szentkirályi Borbála Török, máskép Szappanyos Mihályné, 1693-ik Daczó György özvegye Kun Sárától a Gyulai részt követeli.
Torma cs. ltára.
1694-ben* birtokosa özv. Nádudvary Péterné. 1694 decz. 18-án* idevaló nemes birtokos Rákotzfalvi Rákótzi János.*
Gyf. Szathmár fasc. 2. nr. 35, 56.
Erd. főkormsz. 1767. évi nemesség bizonyitási könyve.
Lásd O.-Bogotánál.
1695-ben* Sárdy János mint első feleségétől Detári Judittól való fiainak: György és Sámuelnek gyámja: tiltja Kemény Boldizsárt, mint Kemény János árvájának Péternek gyámját, (Torma Péter leánya Márta Nádudvary Jánosné, leánya Katalin Kemény Jánosné) továbbá Rhédey Pálnét Boross Borbálát, mint első férjétől Nádudvary Pétertől való fiának gyámját (Torma Péter leánya Márta Nádudvary Jánosné fia volt azon Péter) az iránt, hogy a Girolti János-féle rész az ő kezükön van, pedig azon Girolti János fia Albert, fia Benedek, fia János, leánya Klára, Székely Péterné, leánya Júlia Esztényi Balázsné, leánya Margit Kasza Tamásné, leánya Klára Joch (Pócs?) Tamásné, leánya Zsuzsánna Detáry Istvánné, leánya Judit az ő felesége volt.
Km. Szolnok int. S. 77.
1696-ban* Giroltot a törökök behódoltatták.
Gyf. Misc. III. fasc. 5. nr. 38.
1698-ban* Gyerőmonostori Kemény Péter és Nádudvary János, Torma Péter és Indali Péter itteni nemes és 15 jobbágy puszta házhelyeit, szép gyümölcsöst és külsőségeket egymás közt felosztják.
E. F. L. XII 1/2. 44. C.
1702-ben* birtokosai: Rhédey Pál, Kemény Péter; egy telkes nemesek: Becze (Bercze?), Román, Sánta, Demeter, Fodor, Nemes és Mikla családok.
Erd. főkormsz. ltár.
5321710-ben* Torma Éva Balog Györgyné, mivel első férje Alsó Mihály II. Rákóczy Ferencz alatt, annak szabadságharczaiban részt vett, itteni és oláh-pénteki birtokát hűtlenség czímén elkobozták volt, most visszakapja.
Torma cs. ltára.
1716-ban* nemesek a Nemes, Tamás, Bogye, Román és Becze családok.
Torma gyüjt.
1724-ben* birtokosa gróf Bethlen György és Rhédey Pál özvegye; egy telkes nemes Becsey Mihály.
E. F. L. XII 1/2. 35.
1732–33-ban* e falu határát három egyenlő részre osztották föl Becze Mihály, br. Kemény János és Nádudvary János, ki elhalván, az ő részét is Kemény János kapta.
Torma gyüjt.
1739-ben* br. Kemény János a maga és Nádudvary János nevében itteni részét Barcsay Gergely és Naláczi Sárának adta zálogba több más birtokaival együtt. 1750-ben* Kemény Jánosné Bruguier Karolina Vilhelmina férje külföldi adósságainak kifizethetése végett még a zálogösszegre vett fel pénzt.
Gr. Bánffy ltár.
Torma gyüjt.
1750-ben* az itteni darabontok részét birja br. Naláczi Sára, br. Barcsay Gergelyné. Girolt egyharmadát birja Becze László. Ugyanekkor Dersi Imre Jánosné Becze Sára egyik birtokos.* 1760–69-ben* birtokosai: Barcsay Gergely, Bethlen János, Salánki József, Becze László, Lajos, Mihály, Mezei Pál és Dániel, Dersi István, Eperjesi Zsigmond, br. Korda György, Vida Pál, Fekete József és Pál, Zalányi Péter, gróf Wass Ádámné Toldalagi Klára, Kemény János, Bánffy Sándor, Nemes László; oláh nemesek: Tárcza Gábor és Alexa, Marosán Ursz.
E. F. L. III. 238. S. T.
Torma gyüjt.
Megyei ltár.

Várfalvi Becze család czímere.*
Sibm. Wb. B. 12. 15. Abth. 37. és 61.
1764-ben* a Kemény és Nádudvary által elzálogosított részt báró Kemény Ágnes báró Bánffy Sándorné és gr. Bánffy Dénesné Barcsay Ágnes váltották ki.
Gr. Bánffy ltár.
1765-ben* Eperjessi Anna Kelenffy Istvánné telkét Szakállasfalvi Tárcza Eleknek s fiainak Tódornak és Mihálynak s ugyanő 1760-ban egy földjét Nemes Ursznénak vetette zálogba, a kitől ezeket Balog György váltotta magához.
Torma gyüjt.
5331768-ban* február 29-én véghezvitt esketés szerint itt 3 külön rész volt: Kemény, Rhédey és Becze, melyen kivül mások birtak 6 antiquát, e szerint: 1. A Kemény és Rhédey rész együtt tett 40 örökséget; ebből a Bánffy Sándornéé 11, Nemes Lászlónéé 29.
Torma gyüjt.
2. Becze rész tett 20 örökséget; ebből 3 Becze fiú bir 12, a leányok, u. m.: Mezei Dani, Vida Pál, Derzsi István, Zalányi Péter 8-at.
Ezeken kivül Czegei gr. Wass Ádám neje után 2 örökséget, gróf Bethlen János és br. Korda György ketten egyet, Toroczkai családnak 6–8, a Gécziek birnak itt zálogba Barcsai Gergelyné Naláczi Sárától, melyért Toldalagi Kata gr. Wass Adámné és Salánki Józsefné perel. Román Tódornak van egy, a ref. egyháznak 2 öröksége.
1769-ben* Kemény Karolina gr. Nemesné két darab pusztát ns. Román Demeternek s neje Marosán Vaszijka, Román János s neje Krisán Vonának építtetés joga mellett zálogba adta 200 frtért.
U. o.
1770–73-ban* összeírt birtokosok: Várfalvi Becze Mihály, Lajos és László apai, anyai, Derzsi Dersi István, Zalányi Incze Péter, Deési Mezei Dániel, Sámuel és Pál (5 zsellért a Becze jogon), s Aldobolyi Vida Pál anyai jogon, 1773-ban* Hosszumezei Nagy János (tán neje Vida Sára jogán itt 2 népes és egy puszta örökséget bir), valamint gr. Nemes László,* Kólcza Elek, Mihály, Lukács és Tivadar, Román Flore, Mitruj, Von, Tódor; Tamás Mihálylyal együtt 5 ily családbeli, Géczi János, Mihályka Péter, Jakab Fülöp, Ursz, Pap Illyés, Nemes Tivadar, László és Farkasné, Szabó Tamás, br. Kemény Ágnes Bánffy Sándorné, Kemény Karolina gróf Nemes Lászlóné.
Erd. főkormsz. ltár.
Torma gyüjt.
Pujoni Pataki Sámuel gr. Nemes udvarbirája armalis adózó nemes.
1786-ban* birtokosai: br. Bánffy Sándornak van 31 jobbágya, 4 zsellére, 2 szegénye, Dániel Miklósnak 9 jobbágya, 5 zsellére, 2 szegénye, Mezei Dánielnek 5 jobbágya, 2 zsellére, Hosszúmezei Nagy Jánosnak 2 jobbágya, Vajna Gábornak 2, br. Inczédi Györgynek 3, Dersi Istvánnak 2, Somlyai Mártonnak 1, a balázsfalvi gör. kath. egyháznak 3 jobbágya, 8 zsellére, 2 szegénye, Czinczás Kirának 1 jobbágya.
Erd. főkormsz. ltár.
1791-ben* Balog György itteni nemes udvarházát Marosán Zahariának 450 frtért elzálogosította.
Tatrossi cs. ltára.
1791-ben* ifj. Becze László birtokának egy részét zálogba vetette s kiváltotta fia Zsigmond (családfát lásd alább), a ki testvére Krisztina Nyerges Istvánnénak adta el 1806-ban s ugyanekkor adott el egy más telket, melyet apja Mezei Jánosnak adott volt el zálogba 1798-ban.
Torma gyüjt.
534A Torma gyüjteménye szerint itt így örököltek:

1510 körül Girolthi Indali Anna Érszentkirályi Tamásné Szentkirályi János István, Szakácsi Borbála Szakácsi Sára Várfalvi Becze Lászlóné Becze Mihály 1760. Becze László Zsigmond 1788–1811. Becze Mihály Almási Mária Becze Teréz, Fodor Gergelyné Becze László 1782–93. Becze László, 1. Bónis Sára 1814. Zsigmond, Bocskor Klára Becze Farkas Becze Zsuzsánna, Gecze Péterné Mária †Becze Krisztina, Nyerges Istvánné Vas Éva Becze Lajos 1760. V. Becze Mihály után örököltek Becze Sára, Dersei Imre Jánosné 1750–72. Dersi István 1807. Dersi Mihály Becze Erszébet Deési Mezei Pálné 1765. Mezei Klára, Aldobolyi Vida Pálné Mezei Pál Mezei Déniel 1773. Vida Sára, Hosszumezői Nagy Jánosné Nagy János* Nagy Dániel Nagy Pál Mezei Pálnak első neje Budai Kata Mezei Sámuel 1772.
Girolt. Megyei ltár selejt. 1797. év 180. sz.
1793-ban* Becze Mihály és Almási Mária itteni részüket eladták Szamosujvár-németi Dániel Miklósnak, Hollómezei Kupsa László Becze Lászlóval tett csere utján ide telepedvén s fia Kupsa Péter Toroczkai Zsófiát vette nőül.
Torma gyüjt.
1794 június 18-án* kelt végrendeletében báró Kemény Ágnes báró Bánffy Sándorné itteni és pénteki részét, melyben volt 3 népes, 2 puszta jobbágytelek, 32 zsellér, egy fogadó, egy vinczellér, egy kovács és egy puszta ház, tízezer forintba gróf Losonczi Bánffy Ágnes és gróf Eszterházy Eszternek hagyja.
U. o.
1800-ban* Bánffy Sándorné és Dániel Imre birtokosok.
U. o.
1802-ben* Murányi Erzsébet Mezei Dánielné az 1716-beli birtokosok utódait perelte.
U. o.
1803–4-ben* birtokosai: Botházi Szarvadi Farkas és Vas Zsuzsa, Almási Balog Istvánné a Balog Zsigmond és Ferencz által gróf Eszterházynétól a Tóth és Horváth-féle részt felkérették.
Torma cs. ltára.
1805-ben* br. Kemény Ágnes br. Bánffy Sándorné magvaszakadtával a fiscus foglalásának Szász-Czegői Balogh György, Ferencz és 535Zsigmond ellentmondtak, (mint a kik Torma Miklós fiának utódai, ki egy testvér volt azon br. Kemény Ágnes elődével Torma Péterrel).
E. F. L. XII 1/2. 44. C.

Balog József Márk Borbála Balog Mihályné Balog János Balog József Balog Sára Román Péterné Román Péter 1807. Márk Ferencz
1815-ben* Román Juon, Vida Sára és Balog Zsigmond.
Megyei ltár selejt. 1096, 934. és 94. sz.
1820-ban* birtokosai: Czegői Balog Ferencznének van 3 telke, Czegői Balog Zsigmondnak 3, gr. Wass Tamásnak 3, Becze Gáspárnak 2, balázsfalvi bazilitáknak (Becze rész) 1/2, Majtényi Istvánnak 1, Weér Györgynek 1, Gyárfás Józsefnek 1/2, Becze Zsigmondnak 1/2, Gecze Pap Lászlónak 1/2. Szabad nemes telek 8, adózó nemes telek 9 1/2, szabados telek 1.
Erdélyi kanczellári ltár.
1839-ben* birtokosai: Balog Ferenczné, Katona Pál, Békési Zsigmond, Becze Gáspár és Farkas, Becze Péter rész, Zalányi rész, Csicsó Vaszilika és Rácz (Dersi rész), Szilágyi Sámuel, Becze és Nagy János, Sombory rész, Varsányi Pál, Váradi Mihály, Babos Károly, Mérges Istvánné, Pap Irimia, Von Tódor, Török Elekné, Kakucsi Farkas, Borbély János (Gyárfás rész), Inczédi László, Román Ilia (Korda rész), Vas Tamás, Nagy Pálné, Fodor Károly, Kelenfi János, Gecze Péter, Csákai János, Gecze Gergely, Veér György, Styir Nyetyita.
Megyei ltár.
1845-ben* Balog Klára Felszegi Péterné, Juli Tatrossy Lászlóné és Salánki Kata követel itt Bánffy Ferencztől nemesi udvarházat, 46 telket, földet, szőlőt, erdőt, Péntekben 14 népes jobbágytelket, erdőket.
Tatrossi ltár.
1848. évi* birtokosok: gr. Mikes Mária, gr. Kún Rozália, Simon János, Balog Klára, Salánki Katalin, Becze Mihály, Becze Farkas, Békési Zsigmond, Nyerges István, Vajda János, Borbély János, Babos Károly, Szilágyi Sámuel, Gecze László, Váradi Mihály, Váradi József.
Megyei ltár.
1862-ben* Lészai László egyik birtokosa.
Megyei ltár selejt. 3545. sz.
1863-ban* Kendeffy Róza szül. Weér, Tatrossy Ferencz, gr. Wass Antónia s gyermekei Károly, Gábor és Kálmán, Borbély László, Rácz Teréz, Váradi Mihály úrbéri kárpótlásban részesültek.
Urb. Wes. 111–155. l.
1866. évben* nemesi jogú birtokosai: br. Inczédi László, Felszegi József, Bálint Tamás id. és ifj., Marton József, Albert és György, Lukácsi Sándor, Békési Ferencz és József, Lészai László, Szilágyi 536György, Kelenfi János és József, Farkas Mihály, Tulogdi István, Varsányi Pál, Somsits József, Sombory Farkas, Török Károly és a Batucsán, Bréhám, Csicsa, Csicsi, Csicsován, Flórián, Gecze, Hosszú, Kapitány, Kolcza, Mánn, Molnár, Papp, Rácz, Román, Silip, Tamás, Tarcza és Tyifor családok.
Erdélyi főkormányszéki ltár.
Jelenlegi birtokosa 1898-ban: a kolozsvári ev. ref. collégium; 800 h. Vétel Boér Károlytól, a ki szintén vásár útján jutott volt birtokába.
Hagyomány szerint ősi lakosai szászok voltak. Adataink szerint egykor népes, tisztán magyarlakta község. Magyar lakói részben a Básta, Mihály vajda idejében (1602) és 1658–62 körül pusztultak el.
Midőn a török behódoltatta, magyar lakóinak nagy része ezek zsarolásai elől elhúzódott 1696-ban,* mint előbb láttuk. 1703–12 közt a II. Rákóczy Ferencz fejedelem idején nagy pusztításnak volt kitéve.
Gyf. Miscell. III. fasc. nr. 38.
Magyar lakosainak helyére, mint láttuk, midőn egy rész a balázsfalvi püspöki uradalom alá került, oláhok költöznek s jelenleg is ezek képezik legnagyobb részben lakosságát.
Birtokosai közül többen tekintélyes megyei tiszti hivatalban voltak. 1664-beli feljegyzés szerint* itteni lakos Torma Miklósra Barcsai fejedelem idején 100 imperialis (birodalmi) tallér adót vetettek. Midőn Ali basa bejött (1661 jun.–július), katonái dúltak, fosztogattak, a birtokosok a várakba, városokba menekültek, ő maga is Beszterczére vitte értékesebbjeit, hol azokat mind elvették. Midőn Segesvárról, hová követségbe küldöttek volt, a Mezőségen keresztül jönne, Kemény János német katonái mindenéből kifosztották s csak alsó ruháit hagyták meg rajta. Itteni s közel fekvő javait a török dúlta, még 1664. év június 26-án is ez tartja megszállva, maga és cselédsége más ember jószágába volt kénytelen vonulni. A Torma család ez ága, mely innen írta magát, kihalt.
Csicsó-keresztúri Torma cs. ltára.
1620-beli* feljegyzés szerint egykor vára volt, mely ez időben Demeter vára néven emlittetik.
Torma gyüjt.
Földmiveléssel és gyümölcstenyésztéssel foglalkoznak lakosai. A fiatalság húsvét ünnepén biró- vagy királyválasztásra gyűl össze. Az egy évre választott király a legények feje s mellette birák segédkeznek s azokat, kiket valami csinnal vádolnak, ünnepélyesen elitélik és megbüntetik. A büntetés abból áll, hogy az elitéltet többi társai fölemelik s az egyik közülök egy erre a czélra készült sulyok alakú deszkadarabbal a talpait veri. Ezen választott királyok egyszersmind kezesek az ünnepek alkalmával tartani szokott tánczmulatságért s azokat rendezik.
537Lakóházaik s gazdasági épületeik részben kő- és sövényből s erdei rakófából valók. Felszerelésük szegényes.
Róm. kath. egyháza a XIII-ik században már fennállott. Plébánosa Pál 1332–37 közt* fizetett 3 garast. 1509-ben okt. 5-én* plébánosa emlittetik.
Mon. vat. pápai tizedlajstr. 127.
Gr. Károlyi cs. ltára. III. 64, 65. l.
A reformatió alkalmával unitárius egyházközség a Girolti család idejében virágzó volt s ennek egyik tagja papi hivatalt viselt* s másfelől a várfalvi Becze s más családok még a múlt században is fenntartották a leányegyházat, mely Magyar-Ujfaluval, Bádokkal, Szilvással, Iklóddal s „néhány más helyekkel együtt” a kidei anyaegyházhoz tartozott.*
L. Szinyénél.
Uzoni–Fosztó. Hist. Eccl. unitar. II. 252. és Benkő József: Milkovia etc. II. 394. Vienniae 1781. és Ker. Magy. 1888. évf. 232. l.
A XVII-dik század elején ref. egyházközség, kisded, de szép kőtemploma mellett pap-mester lakott. II. Rákóczy Ferencz fejedelem idejében lakói a haza szabadságának védelmében pusztultak el. Harangjait s más értékes egyházi szereit valószinüleg az anyaországban elvérzett girolti nemesektől Dénes István hozta haza, ki a szathmári békekötés után Ormányban vonta meg magát* s az egyház önállósága megszűnt, Ormányhoz, majd Esztényhez csatoltatott. Pap-mesteri lakásába oláh zsellér költözött s az esperesnek fizette a bért. Papok erdeje nevű birtokát, melyet még a reformatiót megelőző időből birt, elfoglalták földjeivel együtt. 1780-ban* midőn a határát felosztották, a magyar és oláh ekklézsiának is juttattak földeket. Jelen század elején már pap se jár oda, 1843-ban már annyira mennek, hogy egy papot fizetnek azért, hogy a három sátoros ünnep alkalmával közöttük isteni tiszteletet tartson.
Deési esp. ltár.
U. o.
1863-ban államkölcsönbeli részesedésüket ajánlották fel, mely 360 frtot tett s ennek kamatjáért köteles volt a pap egyszer egy hónapban megjelenni.
1788-ban* a gyermekek tanitására mestert kérnek, nem adtak; maguk sorsára hagyták s az a kevés magyarság egy része is az oláhságba olvadt, alig egynéhány lélek vallja magát magyarnak oláh nyelven az ötvenes években.*
U. o.
Kádár József. Nevelés és Okt. Tört. 290. l.
1680-ban* a pap fizetése a mesterével együtt: minden házas ember fizet 3 kal. búzát, 3 veder bort s az özvegy asszonyok egy sing vásznat s egy véka tavaszi gabonát, földjét megmivelték, szántották s betakarították, fát adtak eleget.
Esp. ltár.
538Volt kőtemploma, nem tudható mikor pusztult el; helyén, a felajánlott államkölcsönből 1887-ben a falu keleti részében csinos kőtemplomot építettek. Ez idő óta az ormányi papok szolgáltak be, de jelenleg üresedésben van.
Két zsellértelkét 1866-ban* per útján kapta vissza. 1863-ban* úrbéri kárpótlásban részesült. Fekvősége 1866-ban 14 1/4 hold. Van két zsellértelke (a régi pap és mesteri), kepézők száma 17, a lelkeké 74. Anyakönyve Ormány s Esztényével közös.*
Esp. ltár.
Urb. Wes. 207. l.
Esp. ltár.
1794-ben jun. 18-án* kelt végrendeletében br. Kemény Ágnes br. Bánffy Sándorné a ref. pap fizetésére 200 frtot hagyományozott.
Torma gyüjt.
Harangja kettő. A kisebbik csengő 1632-ben öntetett. Körirata: „In te speravi Domine”, a nagyobbik felírás nélkül.
Úrasztali eszközei közül egy aranyozott ezüst pohár és tányér körirata: „A girolti református ekklézsia számára T. Deési Mezei Dániel és élete párja T. bethleni Murányi Erzsébet asszony. Anno 1789. decz. 25.” Ugyan ők 1790-ben egy óntányért, mint köriratán olvasható s több ruhanemüeket adtak.
Papjai: Gellért Miklós 1612. Csornai Mihály 1631. Fegyverneki Menyhért 1642. Szentmártoni Márton 1652. Apáczai András 1656-ban.*
Valószinüleg ő volt utolsó ev. ref. papja az akkor még önálló anyaeklézsiának s 1658–63 közt pusztulhatott el templomával együtt, mert ez időn innen történetét ismerjük. (Torma cs. ltára.)
A gör. kath. egyházközség a múlt század második felében keletkezett. A főkormányszék az ötven év óta elhagyott templomot elrendeli, hogy a katholikusoknak adják; 1769-ben* úgy látszik, hogy ez a templom a gör. keletieké volt. Ugyanezen évben elrendeli, a papiház és teleknek katholikusok részére való visszaadását.* A következő évben az unitus pap és jobbágyok közt felmerült egyenetlenségeket intézi el.* 1799-ben szakítottak a közhelyből az egyesültek számára templomhelyet.* 1658-ban* itt oláh papság nem volt, sem leányegyházközség. Temploma fából épült 1809-ben a község nyugati részén, a helyét Várfalvi Becze Mihály (az utolsó) adományozta. 1810-ben szentelték föl Mihály és Gábor őrangyalok tiszteletére. Anyakönyvet 1824 óta vezet.
Megyei levéltár selejt 47. sz.
U. o. 95. sz.
U. o. 71. sz.
U. o. 90. sz.
Megyei ltár.
Papjai: Pap János, Horváth László, Papiu Lázár, Nemes Antal, Oncs József s a jelenlegi Fink Miklós.
Felekezeti iskoláját 1850-ben építteti fel a magyarság bevonásával s erre kellett, hogy felajánlják államkölcsönbeli részesedésüket is.* Ennél fogva az iskolát községinek lehetne inkább nevezni.
Deési ref. esp. ltár.
539Éghajlata egészséges, inkább hűvösre hajló, széltől védve, jégverés, járvány ritkán fordul elő.
1750-ben* határának kétharmada termékeny és trágyázást nem kiván, harmada közepes s ez a rész öt évenként a trágyázást megköveteli.
Erd. főkormsz. ltár.
Mesterséget, ipart nem űznek, egyedül földjük termékeiből élnek, melyeket Szamosujvártt árusítanak el. Két fordulós határa részben téren, más része lankás oldalakon fekszik, 6–8 ökörrel szántják. Egy köböl vetés a téren 8 kalangyát s kalangyánként 2 véka szemet ad, a hegyes rész 6 kalangyával s másfél véka szemmel fizet. Közepes terméskor a must vedre 15 kr., erdeje nincs, legelője elegendő. Van évenként lekaszálható rétje, különben fordulónként termelik a szénát. Szántója 1028 köböl férőü, elvetettek 532 1/2 köb. őszi, 489 1/2 köb. tavaszi gabonát, 9 köb. törökbúzája termett, rétje 270 szekérnyi, van 264 veder bort termő szőlője; továbbá 287 igás ökre, lova, 210 tehén, 6 tulok, 582 juh, kecske, 151 két éves disznó, 54 méhköpü és több szeszfőző-üstje.
1822-ben* határa első osztályú. Adó alatt van 200 köbölnyi szántó, 281 1/2 szekérnyi szénarétje, 47 ökre, 46 tehene, 2 tulok, 20 juh, 5 disznó. Kir. arendát fizet.
Cziráky összeírás.
Határa jelenleg is termékeny, főbb terményei: őszi búza, tengeri; állatai: hazai fajú szarvasmarha és juh; gyümölcse: alma, körtve, dió és szilva.
Vizzel csorgói és forrásai bőven ellátják és jók; van épületköve.
Határhelyek: 1620-ban* Feljáró, Kapus, Vágvány, Berekelő, Demeter vára, Cseres, Rop, Darvas, Déllő kút, Leányok Berke, Kincses, Orgoán szöllő, Csonkás, Gurus Berek, Szély Tövis, Kenderrét, Tó orma, Tekerős, Átal, Várhegy, Déllő sor, Onos kút, Nádas kút, Pokol kút, Hágó, Lukács kút, Horgas, Bogáncs szer, Mogyoró bokor, Kurta szél, Kurta láb, Porgolát, Szilas.
Erd. Tábla. Procur. Sikó 142.
1698-ben* Kincses rét, Magyar templom.
E. F. L. XII 1/2. 44. C.
1732-ben* Gyűrűs berek, Ropó.
Nádudvary ltár.
1864-ben* A bolond ösvénye, ol. cera… bolonduluj; A hágónál, ol. la hageo; Rákóczy kútjánál; A rompoknál, ol. la ripave, omladékokhoz hasonló hegy; A zug, ol. Klokotyis; Beáze erdő; Fundetura* 540(határ feneke); A halmoknál, ol. La holombur; Pap erdeje megett; a Padláson, ol. Pogyerej; La Koszta runkuluj; A kőnél, ol. La piatra; Darvas völgye; A csóvánál; A váracskánál, ol. La csetaczel; A berkekben, ol. La berkur; La pedurics; a Sáncz; a Csánk kútja; Dercsi lábja; a Szamosujvári útnál, ol. La drumu Gherli.
Pesty Frigyes gyüjt.
Állitólag itt feküdt régen a község, hol vastag cserép darab töredékeket, réz-, bronz- és vasdarabokat, eszközöket találtak, melyeket Ocsvai Ferencz volt ref. tanár vitt magával Kolozsvárra.
Lakossága: 1713-ban* 4 jobbágy, 27 zsellér lakosa van, házainak száma 31, el van pusztulva 3 ház.
Erd. főkormsz. ltár.
1750-ben* van 27 egy házu nemes lakosa 16 telken 27 házban s 1 ily özvegy egy telkes házban, 8 jobbágy 8 telkes házban, 62 külsőségekkel biró zsellér 53 1/4 telken 62 házban, 7 birtok nélkül való zsellér 5 1/2 telken 7 házban s 1 ily özvegy, 11 kóborló s 5 ily özvegy, kiknek nincs semmiök; együtt 85 1/2 telken 106 házban laknak, el van pusztulva 4 telek, melynek lakói kihaltak.
U. o.
1831-ben* 733 lakossal.
Cons. stat. 63.
1838-ban* van 46 nem adózó immunis és 34 adózó nemes lakosa, írástudó közülök 10, magyar 14, a többi oláh ajkú.
Megyei ltár.
1843-ban* 78 nemes lakója közül 14 magyar.
U. o.
1857-ben lakossága 763, melyből 5 róm. kath., 3 örmény kath., 693 gör, kath., 47 ev. ref., 6 unitárius, 9 zsidó; házak száma 151.
1886-ban 946 lakosból 876 gör. kath., 60 ev. ref. és 10 zsidó.
1891-ben 788 lakosból 725 gör. kath., 53 ev. ref., 2 unitárius és 8 izraelita.
Adója: 1748-ban* 585 frt 45 kr. 1749-ben* 525 frt 40 kr. 1755-ben* 462 frt 47 kr. 1775-ben* 989 frt 17 kr. 1822-ben pedig 288 frt 8 kr. 1898-ban összes adója 2411 frt 85 kr.
Erd. főkormsz. ltár.
U. o.
U. o.
U. o.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem