7. A HITVALLÁSOK VÁLTOZÁSAIBAN
7. A HITVALLÁSOK VÁLTOZÁSAIBAN
A XVI. század közepére a háromnegyed arányt képviselő római katolikus kereszténység egysége a reformáció évtizedeiben forradalminak tekinthető változások következtében megszűnik. Reformra szükség volt, ez tény, amint erre mindig is lesz szükség: Ecclesia semper reformanda. De nagy volt az ára, mert szakadáshoz, megoszláshoz vezetett. A XVI. század közepén bekövetkezik a tragédia, elsősorban a keresztény hit kárára, mely abban az időben egységet követelt: Ut omnes unum sint, hogy mindnyájan egyek legyenek.
A vallásszabadság törvényei a középkori egyetlen helyett négy vallást törvényesítettek:
a katolikust, lutheránust, reformátust és unitáriust. Ezeknek a szabadsága és egymáshoz való viszonya azonban nem volt zavartalan, mert a megoszlásban nemcsak a hit kérdése kapott szerepet, ami egységet követelt volna, hanem a fejedelem, a patrónusok, a városi tanácsosok hatalma, sőt a hívek nemzetisége is.
A szászok megmaradnak lutheránusoknak. A magyarok tovább lépnek: a protestantizmus kálvini változatát fogadják el. Mikor János Zsigmond fejedelem unitárius lesz, megint csak a magyarok lépnek tovább annyira, hogy a XVI. század végén és a XVII. század elején egyes városokban és vidékeken egy ideig az unitáriusok jutnak többségbe. Az 1630-as évektől viszont a Rákóczi-féle törvényhozás a reformátusoknak kedvez, és az unitáriusok tért veszítenek. Közben a XVIII. század elején a szombatosok is kezdenek terjeszkedni, de a dési törvényhozás alapján megtagadják tőlük a vallásszabadság jogát. Közülük csak töredékek élnek tovább.
A szentföldeken, de máshol is a szórványosan tovább fennmaradt katolikusok másfél évszázadig nem kaphatnak püspököt. Ennek következtében állandó paphiányban szenvednek.
E változások nyomán a templomok nem egyszer gazdát cserélnek. Ebben nem kis szerepet játszanak a patrónus földesurak is. Érdekes példája ennek Torockószentgyörgy. A XVII. század elején unitáriussá lett egyháza a reformátusokhoz visszatérő Thoroczkai Ferenc révén elveszíti híveinek egy részét, akiknek Thoroczkai Ferenc külön templomot építtet. Unokája, aki később katolikus lesz, katolikus templomot emeltet.
Az is előfordul, hogy változik a földesúr, aki megvonja a támogatását attól az egyházközségtől, amely nem az ő hitén van. Ezt a templom szenvedi meg.
Désaknán 1570-ben a szekularizált egyházi birtokok az unitárius Hagymási Kristóf
birtokába jutnak, és a földesúr után unitárius lesz a templom is. Később újra a reformátusoké.
1575-ben az unitárius Balásy Gábor földesúr idejében Maroscsapó unitárius. A század végén, amikor a református Szalánczy a földesúr, a falu visszatér a református hitre.
1621-ben Rákóczi György, a radnóti kastély ura a saját hitére viszi vissza az unitárius híveket.
Kálnokon a többségbe jutott reformátusok a templomot követelik az unitáriusoktól. Apafi a reformátusok javára dönt, az unitáriusok meg új templomot kapnak.
A vadasdi unitáriusok a Toldalaghi, Rhédei, Bánffy, Teleki családok buzgólkodása folytán lesznek újra reformátusok.
1640-ben a fejedelmi biztosok a bözödi unitárius templomot visszaadják a reformátusoknak. Az unitáriusok visszafoglalják, de 1668-tól a templom végleg a reformátusoké.
Erdőszentgyörgyön Rhédei unitárius jobbágyaiból sokan a fogarasi várba kerülnek, ahonnan csak akkor szabadulnak, amikor „Istenhez és az igaz hithez“ térnek, és reverzálist adnak, hogy abban megmaradnak. Az unitáriusok fellebbeznek a templom elvétele ellen, de a fejedelem a reformátusok javára dönt.
Kissolymoson 1638-ban a fejedelmi bizottság a templomot illetően az unitáriusok javára dönt, de 1640-től többen reformátusok lesznek, s így övék lesz a templom is.
Rugonfalvára 1618-ban dávidista (szombatos) papot visznek, de Bethlen Gábor a templom ügyében a reformátusok javára dönt.
Keserű Dajka János püspökről temetésekor dicséretként említik, hogy 61 egyházközséget szerzett vissza az adcersériusoktól, vagyis az unitáriusoktól. Sikó István református esperes pedig azzal tűnik ki, hogy 62 református eklézsiát térít vissza az unitáriusoktól.
Amikor a fejedelemség 1690-ben megszűnik s Erdély katolikus hatalom alá kerül, hatalmi alapon a katolikusok jutnak több joghoz és szereznek vissza templomokat, nem egy esetben fegyveres összetűzés árán. Erről írja Bözödi György: „a reformáció a nép hitbeli egységét megbontotta... Katolikus, református és unitárius székelyek egymással állnak harcban, és pusztítják egymás életét, vagyonát, mint ellenségek“. (Bözödi Gy.: Székely bánja.)
A templomfoglalások visszaéléseit azzal akarják elhárítani, hogy a többségi elvhez kötik a templom birtoklásának jogát. Ez sem történt mindig simán és igazság szerint. Héjasfalván például, ahol az unitáriusok voltak többségben, a fejedelem mégis a reformátusok javára döntött, „mert ők a nagyobb birtokosok“.
Székelyudvarhelyen úgy döntenek, hogy a katolikusoké legyen a templom a többség címén, a reformátusoknak közösen építsenek templomot, s addig együtt használják a régit. Ezt nem tartják be. 1600-ban Mindszenti Benedek várkapitány a katolikusok számára foglalja le a templomot, 1612-ben az új várkapitány, Németi Gergely viszont a reformátusoknak juttatja vissza. A kivizsgálásra kiszálló fejedelmi bizottság salamoni döntést hoz: három évre bezárják a templomot, s míg felépül a reformátusok temploma, átmenetileg mindkét egyház a várban kap istentiszteleti helyet.
A közös használat nehézségére példa Fiátfalva is. 1631-ben az unitáriusok vannak többségben a reformátusokkal szemben. Utóbbiaknak új templomot építenek. Ez azonban hamar elpusztul, így 1726-ig közösen használják a régi templomot, de egy 1732. évi feljegyzés szerint nem minding békésen, mert a reformátusok „nehezen akarnak egyaránt építeni templomot“.
A templomhasználat és -megosztás eredeti példája Nagyenyed. A várfalon belül két középkori templom állott: egy kisebb a XII. századból és egy nagyobb a XIII. század elejéről. Valószínűleg a kis templomot a magyarok használták, a nagyobbat a németek. Ez a nyelvi alapon történő megoszlás a reformáció után vallási is lesz: a németek megmaradnak lutheránusnak, a magyarok reformátusok lesznek. Egy 1597. évi megállapodás szerint a többségben lévő németeké a nagytemplom, a reformátusoké a kistemplom, azzal a kikötéssel, hogy a nagytemplomot mindkét fél használhatja. 1704-ben a református magyarok vannak többségben, és ők kapják meg a nagytemplomot, de azzal a kikötéssel, hogy a lutheránus németek, ha többségbe kerülnek, visszakapják. Erre azonban nem kerül sor.
Templommegosztási viták – hála Istennek – már régóta nincsenek. Fennáll azonban a megoszlás, amely szerint 122 településben csupán katolikus, 322-ben csak református,
213-ban csak lutheránus templom van. Két egyház 123 településen tart fenn templomot, három egyház 29 településen és négy egyház 8 településen, a középkori templomos helyeken, nem számítva tehát azokat a településeket, ahol az újkorban vegyesen létesültek templomok.
Megszaporodnak ugyanis azok a települések, amelyek a legújabb korban lesznek vegyes vallásúak, s épül több vallásnak templom ott, ahol előbb csak egy volt. Példa rá Csík megye, ahol a század elején 100 000 katolikus mellett csupán 280 lutheránus,1286 református és 125 unitárius lakott, ma pedig a reformátusoknak három egyházközségük is van. Hasonlóképpen, tiszta református vidéken, különösen az iparosodó városok körzetében, katolikus szórványok keletkeznek és építenek templomokat.
Ez a megoszlás a XVII. századtól sok templom pusztulását okozta, mivel volt néhány olyan kevés lelkes település, amely nem tudta fenntartani a templomot, mivelhogy a zord idők is megtizedelték a lakosságot.
A régi templomok híveinek elapadásához az is hozzájárul, hogy a régi szertartásokhoz szokott és azokhoz ragaszkodó hívek nemritkán máshol keresnek kárpótlást, amint azt Szabó T. Attila (Szolnok-Doboka magyarsága. 122.) a szentegyediekről megállapítja: „A szentegyedi magyarok egy része magasabb rendűnek tartotta a görög katolikus pap vallását, mert a reformátusoknak se püspökük, se papjuk, csak prédikátoruk van, s vizet sem tudnak szentelni.“ Hasonlót állapít meg a Sematismul 1900-ban a magyarderzsiek megfogyatkozásáról: „közülük sokan szívesebben lettek görög katolikusok, minthogy Kálvin vallását kövessék“ .
A zord idők mai veszedelmei egyre inkább élesztgetik az egység iránti vágyat a keresztény vallási megoszlás megszüntetésére nemcsak hazai, hanem világviszonylatban is. Számunkra különösen sürgető ez a feladat. Ébresztgessék bennünk több évszázados viszontagságok, átélt történelmi emlékek, megszentelt kövek, a közös örökség kincsei azt a vágyat, hogy mindnyájan óhajtsuk templomaink és népünk fennmaradását a jövő érdekében, és keressük: „HOGY MINDNYÁJAN EGYEK LEGYENEK“. (Ján. ev., XVII. 21.)
