CSABA. (CHABA. TABA.)

Teljes szövegű keresés

CSABA.
(CHABA. TABA.)
Neve élénken emlékeztet az ismeretes hún monda ifju hősének nevére; valamint általában a Csaba személynév keletnek örvendett nálunk az egész Árpádkoron át. Alig is szenvedhet kétséget, hogy e község valamely Csaba nevü birtokosától vette nevét, s annak emlékét őrzi maig.
Különben a történelem világa csak későn, a XIV-ik századtól kezdve vet reá egy-egy téveteg sugárt,* melynél csak mint szegény, harmadrendű falucska, s az ugynevezett Ábrámffy-birtokok egyike tünik elénk.* Középkori papjai közől kettőt ismerünk: Pált 1332- és Miklóst 1337-ből, kik hat garas pápai tizedet fizettek egy-egy évre, tehát a legkisebb egyházi javadalmak tizedét.
A Váradi regestrum. 177-ik oklevelében említi ugyan Chaba falut, de hogy ez nem békésmegyei falu, mutatja már csak az is, hogy vádlott lakosai felett a biharmegyei alispán itél.
HAAN L: Békésvármegye hajdana. I. 140. – II. 32. 1.
Jelentéktelenségének eme több százados korát Csaba nem a mai helyén élte át, mert hajdan mai helyétől kissé délre, az ugynevezett Kastély-részen állt, s meg sem álmodá, hogy alig nehány lépésnyire tőle uj lakhely várakozik reá, mely egy fényes jövő titkát tartogatja számára.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem