ELŐSZÓ
VIIELŐSZÓ
A váradi püspökségnek már több történetírója volt. A mult század utolsó negyedében Gánóczy Antal, e század elején Kereszturi József terjedelmes művekben írták meg történetét. Munkáik, tekintve a rendelkezésökre állott anyagkészlet hiányosságát, koruk tudományosságának szinvonalán állottak, de a mai igényeket már ki nem elégítik.
Mily állapotában találta a terjedő kereszténység hazánk azon részét, melynek nyolcz évszázad óta «váradi püspökség» a neve? Miképen működtek s küzdének egyház és hívei vállvetve, hogy e hazai részen a vallás-erkölcsi élet alapjait lerakják s ez alapokon a jóléttel a magasabb műveltséget kifejleszszék? e kérdésekre az idézett művek csak fogyatékos világot vetnek. Még a püspökség középkori történetének két határkövét: alapíttatását tudniillik s XVI. századi megszűnését is teljes bizonytalanságban hagyják.
Ezen körülmény s az egyházmegye multja iránti kegyelet indíták főpásztoromat, Lipovnoki Lipovniczky István ő nagyméltóságát amaz elhatározásra, hogy a gondjaira bízott püspökség történetét újabb s teljesebb munkában nyujtsa a történeti mult iránt érdeklődő hazai közönségnek.
A munka megírásával engemet bízott meg.
VIIIElső feladatom a levéltárakban rejlő anyag összegyüjtése volt. De Várad középkori levéltárai elpusztultak, tartalmokból alig került vissza valami; itt tehát úgy a püspökség és káptalan, mint a megye s a város levéltáraiban csak keveset találhaték.
Annál gazdagabban jutalmazák fáradságomat a főváros könyv- és levéltárai, nevezetesen a nemzeti muzeumi, az országos levéltár s az egyetemi könyvtár, de kivált e két utóbbi, melyek a kincstárra szállt birtokok s az eltörlött szerzetesrendek iratait őrzik.
Átvizsgáltam az esztergomi, gyulafejérvári, szepesi, jászai, leleszi, kolosmonostori országos levéltárakat; az erdélyi muzeum, Gömör- és Zemplénmegye, Kassa és Nagy-Szeben városok, továbbá a gróf Vay, báró Bánffy, báró Sennyey, Báró Vesselényi, Becsky Bölöni családok levéltárait.
Bejártam az egyházmegye területét, keresve mindenütt az ősök szent nyomát, összegyüjtve alkotásaik maradványait.
1881-ben részesültem a szerencsében, hogy a római vatikáni levéltárból elhozhatám adataim legbecsesebbjeit s azok feldolgozásához a kereszténység atyjának áldását. –
Munkám két főrészre oszlik, a püspökség történetének két nagy korszakát foglalva magában. Az egyik a püspökség alapításától 1566-ig, azaz a püspökség ama kori ideiglenes megszünéséig terjed; a másik 1566-tól a jelenkorig. Mindenik rész ismét több kötetre oszlik; az első rész három kötetre.
Az I. kötet az alapítás s az 1566-iki megszünés közt lefolyt fél ezredév történeteit vázolja, a szent alapító s a püspökök alakjai körül csoportosítva az eseményeket.
IXA II. kötet a káptalant mint testületet tünteti fel, iskolájával, hiteles helyi működésével s a társas-káptalanokkal; továbbá a püspök és káptalan birtokviszonyait s a püspökség területén létezett szerzetesrendek történeteit.
A III. kötet az egyházmegye területét ismerteti: először annak központját, Váradot, szent László király székesegyházával s a többi egyházakkal és intézetekkel; ezután a főesperesi kerületeket lelkészségeikkel s ezek kegyuri családjaival, kellő figyelemre méltatva egyszersmind ama kor vallás-erkölcsi és kulturai életét.
Munkám irásánál nemcsak a szélesebb olvasókörre, hanem a szakférfiakra is figyelemmel voltam, és azért a források, főleg a kiadatlan emlékek jelentékenyebb helyeit jegyzetekben közöltem. Ezenkivül a munkához mellékelve vannak az egyházmegye s főpászotrai reánk maradt műemlékeinek, úgymint gyűrűk, pecsétek, czímerek, síremlékek, harangok, kelyhek s egyházak vagy ezek romai- s alapjainak rajzai, végre a harmadik kötetben egy térkép, mely az egyházmegye középkori terjedelmét s felosztását tünteti fel.
Munkám gyengeségét s hiányait fájlalva látom, de a lelkiismeretesen végzett munka tudatában s azon meggyőződésben, hogy a hazai történettudománynak és egyházmegyémnek némi szolgálatot tettem: nyugodtan bocsátom ki azt kezemből.
Hálás köszönettel tartozom az elősorolt könyv- és levéltárak tulajdonosai, igazgatói- s hivatalnokainak azon kegyességökért, melylyel nyomozásaimat lehetővé tették vagy épen előmozdíták. Különösen hálával kell megemlékeznem Fraknói Vilmos, Kandra Kabos, Nagy Imre és Szabó Károly urakról, Xkik részént egyes adatokkal gazdagíták gyüjteményemet, részént tanácsaikkal segítének közelebb czélomhoz.
Nagyméltóságú főpásztorom pedig, a ki a mű anyagának összegyüjtésére, az egyházmegye régi emlékeinek megörökítésére és a munka méltó kiállítására a segédeszközöket rendelkezésemre bocsátá, a kinek e monographia létesülését köszöni: hódolatom s hálám jeléül fogadja kegyelmesen magát e művet, mint fenkölt szellemének s nagylelküségének szintén egyik emlékét.
Vajha sikerülne e munkának valósítani az ő magas szándékait: éleszteni a kegyeletet egyházunk multjának szent emlékei iránt, buzditani az elődök erényeinek követésére és ama nemzeti hagyományok ápolására, melyek hazai papságunk legdrágább örökségét képezik.
