XXXVII. Nagy-Homoród tere.
XXXVII. Nagy-Homoród tere.
A Nagy-Homoród tere. Kövesbércz. Karácsonfalva. Neve. Templomai, Római nyomok. Nagy Dimén József. Bélmező. Rézút. Fejedelmi asztal. Merke-tető. Szász őlő hely története. Hagymás vára. A szegény leány sirja. Karácsonfalvi barlang. Homoród-Almás. Neve. Alakulása. Régi templomai.
Ezen érdekes kitérésünk után visszasiettünk Szt.-Pálra, honnan a Kis-Homoródnak már átkutatott völgyéből, a Nagy- vagy tulsó Homoród terére vágtunk át. Szt.-Páltól keletre vannak a sóbányáknak felhagyott, de azért féltékenyen őrzött öblei, és egy nagy térség, melyet egészen a veresszinü kövér levelü sónövény (Salicornea) borit, minek a nép gérafü nevet adott.
Ezen megközelithetlen mocsárok fejénél a Kornis halas-tavak nádfogta medrei, libuczok és gémek kedvencz költő-helyei terülnek el, hogy vészes ingoványok védik az ember irtó dühe ellen. Ott repkednek s visitoznak ők egész kedvtelve, e térnek bus magányát ijjesztő zajjal töltvén be, ott sétál méltósággal a nagy kalános gém, a békafaló városfalvi ketske, (gólya) a hápogó vadrécze, s a sivitó vizi szalonkák ezrei, melyek zajos fülsértő hangversennyel töltik be ezen vészes mocsárok légkörét, sőt gyakran pelikánok, darvak, s más ritka válfaju vándormadarak is csapnak le ezen biztos, ember előtt elzárt helyre.
De nemcsak mint vizi állatsereglet tanyája, hanem mint a vizi flora gazdag füvészkertje is érdekes e hely, s annak szakértők általi felkutatása bizonnyal nem lesz haszon nélküli.
Én, mint más teren kutató, tovább vonulék s a két Homoródot elválasztó Kövesbércz tetejére siettem honnan feltünt a Nagy-Homoród tere festőileg sorozott falvaival, imposánt környezetével.
A szembe felmagasuló sötét Rika lábainál Oklánd, felül rajta a büszke Merke-tető, lábainál dombon ülő két templomával oly szép képet mutató Karácsonfalva, s ott, hol a zajló Homoród a havasok közül kitörtet, a kerek kopár Szármány hegy aljában oly regényesen fekvő Homoród-Almás, a körvonaloztam táj felett pedig az öreg Hargita kéklő lánczolata.
Egy térségen született ember előtt a mi girbe görbe országrészünk, – hol örökösen fel és le kell lejteni – unalmas lehet; de mi, kik bérczek között születtünk és nőttünk fel, szeretjük az ily vidéket. Nem akarjuk elvitatni itt a délibábos pusztának, a határtalanság ezen jelképének nagyszerüségét, költőiségét: de a hegyes havasos vidéknek is meg van tagadhatlanul érdeme, megragadó szépsége. Ott örökös egyformaságban szövődnek egymásba az egy küllemü lapályok, a nap visszatükrözés nélkül kel és hanyatlik le. Itt minden nyomon változik a láthatár, minden perczben más küllemü vidék, s szép kilátás változkodó panorámája ragadja meg a figyelmet, gyönyörködteti a szemet és lelket. Ott lomha iszapos folyók nyujtóznak egykedvüleg zajtalanul a szomjas homokbuczkák közt; itt vigan nyargaló kristálytiszta patakok csörtetnek le. Az egymásba olvadó völgyületeket szép hajlatu, zöld erdők koszoruzta hegylánczolatok választják el, a tereket égretörő fantastikus havascsucsok szegélyezik, melyek a feljövő vagy leszálló napnak sugarait ragyogóan tükrözik vissza, melyek a földet éggel látszanak összekötni, melyek a gondolatot égfelé ragadják.
A hegyes havasos vidéken a nagyszerü és szép kezet fogva jár, a lélek édes meglepetések varázs országába mereng; az ember minden lépten bámulja a teremtés nagyszerüségét. Ott a figyelem kifárad, itt örökös érdekeltség és éberségben tartatik; ott talán dusabb kalászokat lenget a szél, itt fáradságos munkával lehet a földet megadóztatni; de a hegyek felülete fát szolgáltat, s keblökbe nemes érczeket rejtett el a teremtő, melyek az ember kutató kezére várnak. S azért ne tudassék hibául fel nekünk, ha mi ezen talán térségi embertől unt vidéken minden lépten fellelkesedünk, minden bércz tetőről egy-egy kilátásnak körvonalozásával állunk elő, mert gyermekségünktől fogva ekként idomult a mi izlésünk és széptani fogalmunk; de a szép kilátás mellett ne feledjük a Köves-bércz más nevezetességeit. – E hegy nevezetes földképződési tekintetben is, mert az egész hegylánczolat homokgyüleg (conglomerat) sziklából áll, a homokrétegek között nagy, még a Feleken levőket is felülmuló forogványok (kőgömbek) jönnek elő, mely ritka neptunialis képződés még nincsen elégé indokolva a geologusok előtt.
A hegytetőn kápolna is állott régen, melynek keletkezési regéjét majd elmondandjuk. Eltakart alapfalai most is látszanak, s hogy régi épület volt, mutatja az, hogy 1845-ben egy pásztor ott ásogatva nagy mennyiségü Mátyás- és Ulászló-érmet kapott.
De eleget időztünk és okoskodtunk e hegytetőn, szálljunk le az e hegy keleti aljában fekvő Karátsonfalvára.
Karátsonfalva nevét Benkő József (Specialis Tran.) Gratianiból származtatja.* Én azt hiszem, hogy az igazságot megközelitőbb leszármaztatás, ha azt székely ős törzsek Ábrán nemének Karátson-ágából,* (mely itt a Homoródvidéket lakhatta) származtatjuk. 1332-ben Villa Karachni, 1333-ban Villa Karasun néven mint önálló egyházmegye fordul elő,* melyeknek Szt.-Gratianushoz semmi közök, hanem inkább a Karácson névhez közelitők.
Timon Karatsoniának nevezi.
E törzsek táblázatát lásd e kötet elején, az előismertetés szakaszának jegyzékében.
A pápai dézmák regestrumában a 679. lapon: … sac. de villa Karachni solv. 3 ban. ant. A 739. lapon: Joannes sac. de villa Karasuu solv. 2 ban. ant.
Karátsonfalvát nagy részt unitárusok lakják ws ezek a mészkereskedés és szorgalmas földmüvelés előidézte jólétnek örvendnek. Az unitáriusoknak a falu alsó részében ugynevezett ”Sión hegyen” fekvő temploma igen érdekes, átmeneti korszakból való müemlék.
Legérdekesebb a templomban a torony alatti külső kapu, mely a köriv átszelletéből alakult nyilatával, és igen szép művészi véső alól kikerült trachyt kőtáblázatával egyaránt figyelmet érdemel annyival is inkább, mert annak szemöldén évszámot találunk, s igy felső részének rajzát mellékelni nem látom feleslegesnek.
De azt kell hinnem, hogy ezen diszes kapu később csináltatott, mint a templom maga, mert az annak szemöldén lévő évnél (1495) sokkal régibbnek itélem az átmeneti korszaknak első tizedében épülhetett, csaknem egészen román izlésü egyházat.
Ugyanis a torony aljának nagyságával biró előcsarnokból szép körives kapu vezet a templom 17 lépés hosszu 10 lépés széles hajójába, mely 7 öl magas lévén, aránylagosan tul emelt, s felül koczkás régi festvényü deszka-föleppel van fedve. E hajó déli oldalán három kicsiny körives ablak van, (az északi oldalon lévő nagy ablak csak ujabb időben nyittatott,) és egy igen szép táblázatu csucsives mellékajtó.
A gót izlésü csucsiv csak is ez egyetlen kapu által, (mely később is alakulhatott át) van képviselve, mert a szentélybe vezető diadaliv egészen körives. A 10 lépés hosszu, 8 lépés széles szentély igen csekély magasságu, ugy hogy a hajó magasságának csak alig feléig hat fel. Apsisa félkörben végződik, s két kis, alig 6 hüvelyk széles, két láb magas ablakocskája, (melyek egyike a volt oltár háta mögött be lévén rakva, csak kivülről látható) szintén körives, vagy alig észrevehetőleg csucsives. A körivnek ezen uralgása arra enged következtetni, hogy e templom az átmeneti korszak elején, tehát a XIII-ik század végén épülhetett, és hogy csucsives oldalkapuja, s elütött három levél ivü hátulsó főkapuzata csak később idomittatott át, és hogy az azon lévő évszám ez átidomitást és nem az egyház épitésidejét jelőli. Kivül a leomladozó vakolat alól régi fesco festvények nyomai tünedeznek elő.
Hogy e templom kezdetben a katholikusé volt, azt felesleges mondanunk, később az egész falu áttérvén az unitárius hitre, a templom is átment a hivekkel, s abban vagy két századon át békésen is imádták istenüket. De a nemzeti fejedelmek alatt kegyelt, s országosan elterjedt vallás Mária Therézia alatt a felül kerekedett katholikusoktól üldöztetvén, 1777-ben, bár egész Karátsonfalván csak öt beszármazott katholikus volt, ezek egy kis kápolnájukban tartott bucsú alkalmával elhatározták a nagy templomnak visszafoglalását. A jezsuiták által fejbujtogatott havasalji katholikus falukból nagy számu nép gyült le e templom foglalásra. A titokban forralt sötét tervről mitsem sejtettek a lakosok.
De egy unitárius legény titokban a katholikus megyebiró (egyház községbirája) leányához járván, ott egy csomó keresztet, s képet látva kérdezősködik, a leány titkon megsugja szeretőjének a tervet. Ez nagy Diménhez futva, tudatja, ő pedig lóra pattanva, befutja a két Homoród unitárius faluit, s felszólitja a vallás védelmére. Mielőtt azonban megérkezhettek volna, megtörtént a támadás, a templomhoz gyült hivek papjok* s két amazoni hősiességgel vivő leányának vezetése alatt feltarták az első rohamot s a templom elébe felállitott keresztfát e két leány kifeszítve, ugy dobta le, hogy széttörött. Ez alatt megérkeztek a vidéki unitáriusok, s véres küzdelem után (melynek több emberélet esett áldozatul) visszanyomták a támadókat. A megfutamitottak Sz.-Pálról katonaságot hoztak át, de a derék, becsületes tiszt a pap intésére visszavonult s igy a további vérontás elhárittatott.
Szabó Sámuel.
Mely eset a kormányszéknek feljelentetvén, azon rendelet jött, hogy a nagy templom maradjon az unitárius kezén; de a katholikusok számára (kik csak ötön voltak, mint emlitők) kápolnájuk helyére uj templomot épitsenek, mit 1200 forinttal fel is épittettek, s ma is áll a falu felső felében a Tamásó Mártontól, vagy mások szerént Márton Jánostól régi időben ajándékozott helyen; mely Tamásónak regéje ez:
Régen élt egy Tamásó nevü ember, kinek egy becsületes szász legénye volt. Egykor a legény egy zseb tallérral jött haza, mit gazdájával megosztván, midőn ez kérdené, hogy hol kapta? azt felelte, hogy ott hol kapta, még elég van. El is vezeté gazdáját a Bélmező völgyébe lévő török város romjaihoz, hol nagy üst pénzt mutatott Tamásónak. Ezen rosz lelkü ember hogy más meg ne tudja e kincs hollétét, hátulról főbeütötte a szász legényt (a helyet ma is Szász-ölő helynek hivják) a kincset pedig haza vive sok jószágot vásárolt össze; de gazdagsága között lelkiösmerete nyugodni nem engedte, elment azért meggyónni vétkét. A gyontatóatya bünveszéklésül azt rendelte, hogy templomhelyet adjon, s Romába zarándokoljon. El is ment s hét évig ül Romában mint bünbánó. Egykor egy barát hozzá menvén mondja: Feleséged holnap reggel férjhez megy Tamásó Márton. Szeretnél-e otthon lenni? ”Hisz az lehetetlen, milyen messze vagyon én házamtól” mond ez. ”Igérd meg hogy három kápolnát fogsz az ur tiszteletére épiteni, s én haza szállitlak ez éjen.” Miután Tamásó arra megesküdött: ”Feküdj le” – mond a büv mesterséget tudó barát – ”reggel a Kövesbércz tetején fogsz ébredni.” S minő csuda? Hát reggel csakugyan ott ébredett fel, de ébrülte nem volt örömteljes, mert betekintvén oly rég nem látott falujába, házánál násznépet pillant meg, mely éppen feleségét volt elinditandó, hanem le kiáltván hogy ”várják meg Tamásó Mártont is” a násznép álmélkodva ment szét, ő pedig csak halála hirével elcsábitott feleségével kibékülvén, azután boldogan élt; de örömei közt nem feledte igéretét, s a három kápolnát megépitette, és pedig egyet a mostani kath. templom helyére, másikat a Kövesbércz tetejére (mint fennebb látók), harmadikát az oklándi határszélre, hol a helyet még ma is Kápolnának hivják.
Hát a katholikus templom mellett lévő Paradicsom mi légyen? Azt is mindjárt felfejtjük; mindenek előtt a Nagy Dimén Józsefet kell bemutatnunk az olvasónak. Ez egy óriás alkotu, lelkületileg is nagy ember volt, szegény fiu, ki gyermekkorában pásztorkodva gyakran tánczolt pénzért, azután néhány évig iskolába is járt; de csak syntaxisig végzett és oly rosz nagybetüjü irása volt, hogy az élczet szerető székelyek szerént sötétben tapogatva is ellehetett olvasni.
Szegény volt, ősi kis telkét, hol rozzant törpe háza állott (melynek ajtaján csak kétrét fért be), részint csere, részint perlekedés, de erőszakos fortély által is megnagyitá*, a templom mellett szép nagy kertet szerzett, melyet Paradicsomnak nevezett el, hol nagy házat kezdett épiteni, melyet azonban bevégezni sohasem tudott. Ezen maholnap a nép előtt mythosi alakot öltő ember a mult században élt, óriási ereje, roppant ügyessége, magas értelmisége a diplomátikai cselszövényei által oly tekintélyt szerzett magának, minővel kevés ember birt. Ez ember egy kissé több tanulással egy szellem óriásává nőtte volna ki magát, s korának legfényesebb jelenségévé válandott volna, igy is Nagy Diménnek hivja a nép, s nagy is volt ő kis körében kivitt nagy tényei által, nagy a nép szeretetében és becsülésében. Róla egész könyvet betölthető episodok keringnek a nép száján. Jelemzésére lássunk azokból néhányat
Egy nagy darab közhelyet ugy szerzett meg, hogy a falu igért neki annyi helyet, mit egy ekével felszánt, ő körülszántatott egy nagy helyet. Nagy ünnepélyességgel egész Homoród vidékét kalákába hiva, takaritotta be, ökröt süttetett, hordót lövetett ki, s ezek bizonyságtétele mellett s a rosszul fogalmazott engedély alapján elfoglalta és birta.
Ő dullóságot (szolgabiró) viselt s mint ilyennek olyan tekintélye volt, hogy inkább függtek az emberek tőle mint a főtiszttől; bármely rosszul folyó pert megváltoztatott, ha a birák részrehajlók vagy hanyagok voltak, réájok ijesztett; mindenkinek igazságszerete és szigora által imponált, azért a nép, ha valamely igazságtalanságot akartak elkövetni, Dimén forumára appelált. De nemcsak a nép hanem a tekintélyesebb emberek és tisztviselők is szerették, mert mint népdictátornak befolyása által mindent kivihettek a néppel, s tribunus plebisi vetojával senki daczolni nem mert. A nép közül azok, kik protectióját keresték, fejpénzt fizettek, s egész adókönyve volt, hol védenczei bejegyezve voltak. Midőn kiszállott, a nép örömmel fizette ezen önkéntes adót. Főként a czigányokat pártfogolta, ezekből a szászok helyett jó fizetésért katonákat állitott, üldözés ellen oltalmazta, azért a czigányok köménymaggal adóztak néki, s midőn meghalt, a protectoruk halála miatt vigasztalhatlan mórék ezt énekelték:
Meghalt a szegény Dimén
Nem kell neki több kömény.
Nem kell neki több kömény.
Egykor a főtiszt a rikai utat vizsgálván Dimén is kisérte. Az ut és hidak roszak voltak. ”Pirongassa meg a járási dullót Dimén uram” – mond a főtiszt, s ő rárivall a dullóra: ”Hallja-e kend dulló ur, hát ily rosz utakat kell tartani, ilyen olyan teremtettét, megérdemelné, hogy lecsapják, az is bolond volt, ki ily embert dullónak tett.” Eléggé megpirongatta már, Dimén uram, mond a főtiszt (ki a dullót maga tette volt.)
Sőt még a gubrenium előtt is oly nagy tekintélye volt, hogy Bánfi, a kormányzó, levelezett vele, s meg van (Pünköstinél) ezen kormányzónak egy Diménhez irt levele, melyben a székelység gondját, melynek szivét markában hordozza, hathatósan ajánlja.
József császár is megkedvelte volt, ügyes talpraesett feleleteiért, szép martialis termetéért, életre való élczeiért annyira, hogy székelyföldi utazása közben mindig magával hordozta.
Balán-bányához menve, midőn a Pásztorbükke alatt haladnának, mint hü Cicerone visszaszól a bakról, s mondá:
Hic unus princeps occisus fuit! – Quare? – kérdi a császár.
”Quia malus fuit” mond Dimén. Hájts! kiált a kocsira a magyarul rosszul beszélő József császár.
Máskor a Rikán menve át, kérdi Diméntől: Sunt latrones in silvis Domine Dimén? – Sunt djesztul (oláhul elég) Domine Rex – felel a latinul rosszul tudó Dimén.
E tájatt volt is négy elhirhedett rabló a Rikában: Czifra, Niczuj, Bozzos (Borzos) és Bokrétás, kik egész Székelyföldet remegésben tartották, nemcsak, hanem még a szomszéd fejedelemségekbe is becsaptak. Egész népfelkelések és hadjáratok rendeztettek a nélkül, hogy azokat hálóba keriteni sikerült volna. Dimént, ki a lehetetlent is gyakran lehetővé tette, nevezték ki elfogásukra. Ennek létesithetésére Lurcza nevü majorral (juhász) szövetkezett, kinek havasi tanyáján ezen rablók mulatni szoktak. Hirt vevén ettől, válogatott legénységével felments elrejtőzködött. Az egyetértő Lurcza fejni küldötte a rablókat, mig az alatt fegyvereikből kiszedte a golyót, s midőn Dimén előrohanására ezek fegyvereikhez rohantak, azokat bántalmatlanul süték támadóikra; hármat elfogtak, de az óriási erővel biró Czifrát sehogy sem lehetett megközeliteni, nehéz réz csákányának villámcsapása mindenkit visszariasztott; hanem midőn százak nem mertek, Dimén mert, megrohanva, bár Czifra egy ütésére eltántorodott, de egy percz alatt Czifra feje Dimén szablyája alatt hullott szét, a csákányt pedig, melyet ekként nyert, mindig magával hordozta,* s midőn nagy tarka lován roppant csákányával megindult: mindenki tisztelettel és félelemmel kapta le fövegét. E mellett tiszta tüz lelkü hazafi volt. József császár halála után az alatta készült összeirást ki vitte szombatfalvi rétre, hol ünnepélyesen megégette. A fegyvernek Udvarhelyszéken való felnem adhatásában is nagy tényező volt.
Most is meg van Barabás Mihály birtokában Karácsonfalván.
Két ép oly óriás termetü fia volt, László és Ferencz. László huszárkapitány, Ferencz királyi táblai ülnök, s midőn egykor Dimén szokásos ezüstgombos világos kék magyar öltönyében két fiával együtt Bánffy kormányzó látogatására ment, Kolozsvártt a piaczon végig mentökben kigyült a nép bámulatára; Bánffy büszkén nézte erkelyéről, hogy hozzá tértek be, s ebédet rendelt tiszteletökre, a főváros pedig sokáig Diménről, fiairól és az apának csudás tényeiről beszélt.
De a szerencse és emberek e kegyeltjét, a mindenható népdictatort egyszerre a sors üldözőbe vette. Katona fia Briennél elesett. Ülnök fia betegen érkezve haza, a Paradicsomban meghalt, mire a szerencsétlen, gyermekeiben élő atya élte elsötétült. Búsan ült ő mozdulatlanul kapujában, nagy lánczos tajtpipájával, a nép pedig látva a búredőzte félelmes arczot, nem mert arra menni. Nemsokára ő is követte fiait és egészen kihalt családját a sirba vitte, mert tarkáján nyargalva egykor lebukott, s a fagyos földbe ugy üté fejét, hogy rögtön meghalt 1820. aug. 21-én. Elkezdett curiájának falai leomladoztak, a Paradicsomban pedig egy emlékkő nélküli nagy sir domborul. E sir alatt nyugszik a nép nagy halottja, a ”Nagy” melléknevet nyert Dimén József. De ha emlékkő nem disziti is e sirt, azért Dimén emléke élni fog örökre a nép szivében, és a nép költészetével táplálkozó hagyományokban.*
Javait Pünköstiék örökölték, mivel Ferencz fia egy Pünkösti leányt vett volt el. Az elősorolt, s száz meg száz adatok élnek a nép száján. Sándor István szivességéből is kaptam néhányat. Karácsonfalva lakói büszke önérzettel mutatják a Nagy Dimén lakát és Paradicsomát, mely siralomhelylyé változott végre át.
Karátsonfalva közt törtet le egy kis patak, ennek a Merke tetőaljáig felnyuló Bélmező völgyei nevü völgyületében a hagyományok szerint egy dákus, mások szerint török város feküdt; hogy csakugyan volt ott valami, mutatják a talált urnadarabok, orsóhegyszerü arany drótok, könycsepp fogó korsócskák (Lacrimatoria) és ottan talált régi érmek.* Ezen maradványok arra mutatnának, hogy ott valami római necropolis (temető hely) volt, mert hogy a rómaiak a Nagy-Homoród völgyében is megfordultak bizonyitja azon eltört fogadalmi oltár, mely a Köves bércz aljában egy szántófölden találtatott (Barabás Mihály udvarán van), s melynek rongált feliratából most csak a következő betük olvashatók.
Azok elvesztek; mondják, hogy egyikén Lucilla Augusta, másikon Constantinus felirat volt.
S. C. W.
IANO PB. COS.
V. L. M. P.
IANO PB. COS.
V. L. M. P.
A Bélmezőben rejtett kincset hisz a nép, mivel a magyarok bejöttekor elmenekülő lakosok egyike azt kiáltá a hegyről vissza, hogy hová a nap először süt, ott három hordó pénz van elásva; eleget is ástak utána anélkül, hogy feltalálni sükerült volna.
A Nagy-Homoród és a Vargyas vizválasztóját képező és az almási barlang bérczeit a Rikával egybekötő hegy-lánczolat legmagasabb csucsát Merke tetőnek nevezik egy ily nevü (Dózsa Zandirhámjában is előforduló) székely vezérről, kinek a hagyományok szerint ottan vára volt. Ez a Merke vagy Mirke a hagyományok szerint, az Almás feletti várban lakott Álmos fejedelem kapitánya volt, nagy hős, ki az elszaporodott tolvajokat könyörtelenül üldözte, de egykor magános vadászat alkalmával egy nagy tolvajbanda által meglepetvén és legyőzetvén, az Almás feletti hegyormon lábától térdéig, karjától könyökig, órától és fülétől megcsonkittatván, kegyetlenül felakasztatott, uratlan vára pedig romba dölt. Várnak ott semmi nyomát nem találtuk, de a régi szántóföldek mesgyéi mutatják, hogy ott csakugyan szántóvető emberek laktak egykoron. A tetőről páratlanul szép kilátás nyilik Udvarhelyszék és Erdővidékére, alább pedig egy igen szép havasi tó visztükrözi a kék eget.
Az e hegyre vezető utat Rézút-nak, alább egy tisztást Fejedelem asztalá-nak neveznek; azért – mint a hagyomány mondja – hogy Rákóczi fejedelem bölön-vadászatok alkalmával oda vonatta fel sátrát.
Midőn Karácsonfalván meghallám, hogy ott az erdőkben várrom van, – nagyon megörültem, mert várlánczolati combinatiomban hiányzott egy középvár, mely a bágyi várat a Rika által fedett erdővidéki várakkal egybekösse. Ezen középvárat a karácsonfalvi Hagymásvárában hittem feltalálni, de ez alkalommal csalódtam, mert az ugynevezett Szenasságon (a falutól másfél órára délkeletre) lévő Hagymásvára nem tölté be az igényeket, mert magasabb bérczektől lévén uralogva, sem Erdővidék, sem a bágyi vár nem látszik ide, különben is egy jelentéktelen köritett szögü négyszög erősség, mely csak is 160 lépés kerülettel bir, s mivel a magasan fekvő beltért köritő gátonyban még ásogatás után sem találtunk falnyomokra, azt kell hinnem, hogy az csak is földvár volt. Kincskeresők sokat ásogattak itten, mely alkalmakkal sok vastag, durva anyagu cserépdarabot feszegettek ki a földből. E várat, bár kisszerü, mégis óriásokkal épitteti a hagyomány. A várhoz menő ut mellett egy sir van, melynek hantját minden ott elmenő oda dobott kő- vagy galylyal növeli; a hagyomány szerint egy szegény árva leány jött itt haza a baróthi vásárról, egy keringő gazember csatlakozott hozzá, ki hagymával tölt átalvetőjében kincset hivén, agyonütötte a szegény leányt. A nép eltemette, s a halálát okozott hagymáról, az egész vidéket Hagymásnak nevezte el. Sirját pedig kegyeletes tisztelettel hantolják mindig nagyobbra.
Alább a Rika közé benyomuló völgyecske ingoványaiban gyeptőzeg közül fekete szinezetü (hihetőleg naphtát tartalmazó) gyógyforrás buzog fel, mely az esős időt megzavarodása által jelölvén, e vidéknek időmérőjéül szolgál. Karácsonfalva erdeiben nem rég egy barlangot fedeztek fel, de mivel az kútszerüleg mélyül be, megjárhatatlan.
Most, miután ismerjük Karácsonfalvának és vidékének minden nevezeteségét, látogassuk meg a félórával fennebb fekvő Homoród-Almást.
Itt a méltányosság kötelmei szerint legelőbb is alázatos engedelmet kell Almástól kérnünk, hogy legfőbb nevezetességeitől, ha nem világ-, de legalább is országhirü barlangjától és nevezetes várhegyétől őt megfosztva, azokat más helyen tárgyaltuk, pedig a lövétei kirándulásunknál ismertetett várhegy, hol a hagyomány Álmos vezér várát keresi (mint ott is emlitők), Almás elnevezésének is főtényezője vala, mert e falu első neve Álmos volt, s csak később, midőn a historiai hagyományokról megfeledkezett szomszédfalusiak gunyképen álmosoknak nevezték őket, idomiták át Almásra. Almás néven fordul elő már 1332-ben és pedig mint tekintélyes önálló egyházmegye.*
A pápai dézmák regestrumában 678. lapon ekként: Petrus sac. de Almas solv. 6 ban. ant. A 737. lapon (1333. évi rovat): Petrus sac. de Abnas solv. 2 ban. ant. Ezen utóbbi azonban csak elferditése vagy rosz leirása lehet az Almásnak, minőt a magyarul nem tudó olasz dézmaszedők sok helytt követtek el.
Almás 2000 lelket számláló unitárius falu,* s mint a Székelyföld minden nagyobb községei, az egyesülés, összeolvadás szellemének köszönheti lételét, mert ez a hagyomány szerint következő apró szétszórt 7 faluból alakult:
Az unitáriusok XIV. püspöke, Gergely Mihály, almási volt, ki épen a leopoldi kötlevél kihirdetése napján választatott meg. Székely Sánd. Unit. vall. tört. 144. lap.
1. Varjas, mely a barlang közelében feküdt, hol kápolnájának maradványai az Erős aljában még most is látszanak, mint azt a barlang leirásánál tárgyaltuk.
2. Kakod, szintén a Vargyas folyónak egy mellék – ily nevü pataktól átfolyt – völgyében.
3. Benesfalva, hol most is Beneskertjének hivják a helyet. (Almás közt.)
4. Almás, hol most a templom áll.
5. Benczőfalva, a falu derekán, hol most is meg van a Benczőfalva nevü utcza.
6. A 11 házat számláló Czikefalva, és
7. a még ennél is kisebb Tankófalva (Tankó család sokáig virágzott Almáson.) Hogy e kis elszórt faluk mikor csoportositák magukat egy helyre, nem lehet tudni; a hagyomány a kuruczvilág kezdetére teszi.
E faluknak hihetőleg közös főtemploma, a mostani falu déli végétől vagy 200 lépésnyire – egy jobbparti domboldalon feküdt, épen szemben Czikepatak völgytorkolatával, hol az ilynevü falu állott; bonthatlan szilárd alapfalai most is meg vannak, s az eke roppant sok embercsontot forgat fel ottan. E templom igen nevezetes és tisztelt szentély volt; a hagyomány még azt is mondja, hogy azt a Jeruzsálemből visszatérő pápa maga szentelte volna fel. Az ut, hol a pápa Sz.-Márton felé átment, ma is Római utnak hivatik. Dobóról (most elpusztult falu Fülén felül) jártak ide a barátok imádkozni, s szent János napkor nagy búcsumenet jött Dobóról ide, mikor a barlangközeli Leshegyen vonultak Varjasra, Kakodba, Benczőfalván át e templomhoz. Azonban a lakosok áttérvén az unitária vallásra, az uj hit papja beült a parochiába és a templomba; de a barát ekkor sem akarván tágitani, György nevü első unitárius pappal ökölviadalra kelt, s csak legyőzetése után engedett. A búcsujáratok azonban Dobóról ide még darabig tartották magokat, mig nem egy Csala Péter nevü ember, kinek szénafüvét letiporták, kaszásaival megszalasztá az áhitatoskodókat, s ettől kezdve megszüntek ezen bucsújáratok is. Ennyi, mit a megye jegyzőkönyve által is részben igazolt hagyományok alapján Almás multjára vonatkozólag tudhatunk, ujabb nevezetességeként felemlithetjük e falunak iskoláját, melynek alig találhatjuk Székelyföldön párját. Az egy 29 öl hosszu, 6 öl széles igen csinos épület, ebben van összepontositva a lelkészi és mesteri lak és az iskola, hol 80–100 tanitvány tanul az ujabb czélszerü tanrendszer szerint, és ezen több ezer forintba kerülő diszes épületet az ecclesia önerején, lelkes főcuratora Daniel Gábor buzditására létesité, s midőn jóra, nemesre fogékony népünkben a közmüvelődés felé való ily törekvést, ily áldozatkészséggel párult hazafiasságot látunk, akkor csak örömmel kell a honfi kebelnek eltelni, akkor a biztos jövő iránti bizalom és hit által áthatott szivvel kell hogy a költővel felkiáltson:
Hazám, te élni fogsz!
