XXXV. Bágyi vár és környéke.
XXXV. Bágyi vár és környéke.
Bágy a falu. Oromtető. A bágyi vár látható maradványai. Alaprajza. Regék, hagyományok. Bágy-Telekfalva alakulása. Lokod. László király a bágyi várban. A bágyi vár kulcsai. Kilátás. Szabárcs. Szent László. A Cintoromban lévő régi templomromok. A telekfalvi kőlyukak. Telekfalva. Tamafalva. Sándorfalva. A telekfalvi barlangok erőditései. Tatárharczok. Regék.
Szent-Páltól nyugotra egy kopár, két csucsos hegy magasul fel, bizár alaku kopasz kegy, mely az egész vidéken uralog, s mely messziről egy fekvő teve alakját ábrázolja. Ez a bágyi várhegy. A hasonnevü falu csaknem e hegy tetején, a déli csucs aljában fekszik, gyönyörü regényesen nehány ezer lábnyira a Homoród szinvonala felett, s nevezetes szép szövetü pokróczairól, miket a bágyiak gyapjuból szőnek, s azzal messze vidékre kereskedést üznek.
Bágynak volt egy régi harangja, mely ujra öntetett. Temploma a késő gót korból (XV-ik század) való, teljesen átalakulva lévén, ezt is csak egyes töredékekből ismeri fel a szakértő. Ilyen a segrestyének most befalazott átszelt lóherivü ajtaja (Platter Kleeblattbogen), ilyen kanyar csucsives nyilattal biró szentségházacskája, ilyen csucsives főportaléjának most a templom keritésben heverő két oldalköve, melyen a körtető és horonytagozás felismerhető. Az ablakok teljesen átalakitvák, a boltivet uj fölep helyettesiti.
Bágyon nagyon sok gyümölcs, kiválóan sok dió terem, azért a kertek zöld lombjai által körül keretelt falu a távolból igen festői képet mutat. Közvetlen a falu felett sajátságos eocengyüleg-szikla, az ugynevezett Orom tető emeli fel gula idomu csucsát; e sziklákban régen barlang volt, mely most összeomlott.
A vértanuilag elhalt Török tanár Bágy szülöttje volt.*
Felakasztatott 1850-ben Maros-Vásárhelyt.
De siessünk a hegytetőre, hová a bágyi vár érdekes romjai vonzanak.
A hegy fennlapja északra lejtősülő oly nagy térséget képez, hol 5–6 ezer ember könnyen foroghatott.
E fenntér minden oldalról megmászhatlan meredeken hanyatlik le, csakis a nyugati oldalon kanyargólag felvonuló, most is meglévő várutján volt megközelithető.
A vár e tetőlapnak délnyugati szögében épen a falu felett feküdt.
Alakja oly szabálytalan négyszög, melynek hossza 52 lépés, szélessége 46 lépés, négy tömör kerek bástyával (AAAA Lásd alaprajzát) szögleteiben.
Ezen belvár két végéhez két, egymástól alak és nagyságra eltérő külerőd volt támasztva. Ezek szabálytalan háromszögüek. Az 50 lépés hosszu keleti szárnyerőd (B) nagy ötszög bástyában (C) végződött; a nyugati 30 lépés hosszu szárnyerőd (D) egy testes négyszög toronyerődben (E); ez alatt volt látszólag a vár egyedüli bejárata (F).
Ezen szárnyerődök falai északról a belerőd falaival párhuzamosan futva, egy külső védfalat (HHH) alkottak, mig a déli oldalon csakis a belvár szögletéig voltak vezetve. Az egészet mély sáncz (KKKK) övezte. E várnak alakját leginkább felfoghatóvá teszi mellékelt alaprajza.
És e várnak még egy másik külvédvonala is volt, egy a hegy fennlapját körülfutó sáncz, melynek védelme alatt a várhoz tartozó katonai telep tanyázhatott harczias népek modorában sátrak alatt; hogy pedig az itt lakott nép nemcsak dicsőséggel táplálkozott, hanem a mellett földmüvelést is üzött, azt mutatják a hegy lapályosabb részén még most is felismerhető mesgyék. E hegyen több dús forrás buzog fel. Régebben, midőn erdő boritá, e források még vizdúsabbak lehettek, s ennek következtében a most terméketlen avar dúsabban teremhetett. Hogy pedig e kopár hegyet egykor erdők boriták, azt a talaj hullámzatossága mellett tanusitja az is, hogy az ottani legelők most is ”erdő” elnevezésekkel birnak, sőt öreg emberek még emlékeznek e hegyet boritott nagy erdőségekre, melyeket e század elején fergeteg döntött halomra.* Minden arra mutat, hogy e várat a rokontalanul ideszorult székelyek épitették, s egyike volt az ős Székelyföld határvárainak. Midőn Erdélyt Tuhutum elfoglalta, ezáltal a haza birtoklása biztositva lévén, a székelyeknek sem kellett többé az önfenntartás harczait küzdeni, s ekkor lassanként levonultak hegyeikről a termékenyebb térségekre. A bágyi vár lakosai is elhagyták sasfészküket, s alább költözve Bágyot és Telekfalvát alapiták, mond a hagyomány.
Jeleni bágyi lelkész, Veres Ferencz nem kis bajjal kivitte, hogy a lakosok a bágyi várhegyet makkal beültették, s igy remélhetjük, hogy ott ujból erdő fog felnőni.
De azért a várak sem maradtak teljesen lakatlanul, a tekintélyesebb hadfőnökök, és főbb urak fennmaradtak ottan, hol őrizetet tartva őrködtek a földmüveléssel foglalkozó nép biztonsága felett s visszaélésből és az Európa minden országaiban terjedni kezdett feudalis eszmék hatása alatt nem egyszer lettek az ily várurak a vidék népének zsarolóivá és elnyomóivá; hogy az ily behatástól a bágyi várat birtoklott Sándor család sem volt egészen ment arról a hagyományok s népregék tanuskodnak. Igy a bágyiak azt mondják, hogy e várat a honfoglaláskor egy Bági nevü hatalmas fejedelem épitette s vára körül lakott udvari népe alapitotta Bágy falut. A lokodi rege ezt tovább füzve azt mondja, hogy e várat egy Sándur nevü hatalmas ur lakta, ki a bünösöket halálra kinoztatta a kénosi hegyen, honnan Kénos neve is eredne.
Hogy a Sándor család e várat a XI-ik században csakugyan birta, arra a csiki krónikában adatot is találunk, hol emlitve van, hogy 1060 körül nem sokára azután, hogy a (Csik) rákosi mezőn a fiuleányság törvénye hozatott, Sándor István egyik leányát Druzsilát egy derék férfinak, Kálmán Lászlónak adta nőül. Lakodalmuk a bágyi várban tartatott s jelen volt az ünnepélyen (az akkor üldözött s Erdélybe menekült) László herceg is. Szóba hozatván pedig ez alkalommal a székelyektől nem szivelt uj törvények, Druzsilla ezen a nőnemet felemelő törvényekre akart a nemzet áldozó poharával inni, midőn a kisebb rabonbánok maradékai közül való Bourzonnak nevezett férfi, kiragadván a menyasszony kezéből a poharat, ellent mondott ezen törvényeknek. Ezért Sándor István nagyon felharagudott s kardot rántván átütötte az ellenkező férfit.*
Lásd Magy. Tud Gyüjt. 1835. 3. k. 18 lad. Ekként magyarázta ki a székely kronika homályos szövegéből Zsombori, s igy közölte utána Kővári is „Erdély régiségei“ 139. lapján. Szabó Károly a székely kronikáról irt jeles értekezésében (Uj magyar muzeum 1854. évf.) azt mondja, hogy itt a kronika szövegéből több lap kiszakadva lévén, összezavartatott az értelem is, s a bágyi vár történetének kezdetével, a hibás másolók összeirták Kálmán király fiának Bussilával, a sicilliai király leányával tartott lakadalma leirását, melyben a sicilliai helyett használt „Siculus“ szó ugy a krónikairót, mint annak magyarázóit félre vezette.
Ez az első és egyszersmind utolsó adat, melyet e várról birunk. Igen valószinü, hogy e várat is miként Budvárát a mongolok dulták fel. A vár feldulatását a néprege fantastikus alakba öltöztette. Egy gazdag de kegyetlen ur lakta e várat, ki az embereket, alattvalóit, jobbágyait minden ok nélkül puszta időtöltésből is kinoztatta. Volt néki egy igen szép, de rosz leánya, ki elcsábitotta a fiatalokat csak azért, hogy legyen atyjának kit legyilkolnia. De végre megsokalta az ég az itt folyt gazságot, s egy sötét szélvészes éjjelen gonosz lelkeket bocsátott e várba, kik atyát és leányát széttépték s testüket a madarak eledeléül dobták ki.
És e regében az erkölcsi vonatkozás mellett némi történeti czélzás is rejtőzhetik, mert feltehető, hogy e várat egy a nép felett zsarnokoskodó kényur, talán a fennebbi regében is emlitett Sándur lakta, ki alattvalóit azon vad kor szokásai szerént kinoztatta, zsarolta, az igazság Istenétől ráküldött bosszuálló gonosz szellemek lehettek duló mongolok, kik egy sötét éjjen meglepték, s a várt hatalmukba keritvén a kegyetlen urat leányával együtt szétvagdalták stb. Egy tatárrabságba került székely, kiszabadultakor irásban hagyta, hogy a várveszedelmekor hová rejtették a kincset.
Ez irat a mult század végén a bágyiak kezébe kerülvén, az egész falu kiment kincset keresni, s az ekkor még magasan állott falakat aláásván, azok düledezni kezdettek, pedig mint öreg pásztorok mondják, ez időben még oly boltozott szobák volták, hova vihar elől nyájaikkal behuzódhattak. A kincsszomj által megkezdett rombolást tovább folytatta a vandalismus, mert a mult század évtizedében az ábránfalvi Ugronok lerombolták a vár magasan állott falait, s annak elhordott anyagjával Ábránfalvai udvarházat, s más gazdasági épületeket emeltek; mit ők ott hagytak, azt a falusiak hordották el. Ma e kimélytelen rombolás nyomában nem maradt egyébb, mint a falaknak földből alig kiemelkedő alaprakata, és a sánczok bemélyülései. Még néhány század, s e csekély maradványok is nyomtalanul el fognak tünni, s azért hazafias kötelesség a mult ezen tisztes maradványainak legalább emlékét megvédeni a feledékenységtől, az által, hogy mostani romtöredékeit constatirozzuk. A bágyi vár maradványaihoz tartoznak azon régiségek is, melyek a Bágyban lakó Bencze család birtokában vannak, s melyek már századok óta apáról fiura szállva szent ereklyékként őriztetnek. Ez 10 régi kulcs, melyek mindig mint a bágyi vár kulcsai emlittetnek a család legrégibb végrendeleteiben. A család kétfelé oszolván, a kulcsok is megoszlottak; az egyik félnek jutott 5 kulcs elveszett; de megmaradt a Bencze családnál még 4 kulcs, egy Tatárbisoknak nevezett 12 hüvelyk hossu nagy bicsak, és egy nyilvessző, melynek egyik tollát a rozsda lerágta. Hogy ezen érdekes régiségek is, – mint annyi más – nyomtalanul el ne tünjenek, azoknak négyszeresen kisebbitett rajzát melléklem.
A BÁGYI VÁR KULCSAI S MÁS RÉGISÉGEI.
A várhegytől északkeletre egy hason idomu kisebb csucs van. Ezt Dimén hegyének hivják. Ez ormón nagy mennyiségben terem a gyalog borostyán (Daphne Kneoron), melyet legalább ily nagy mennyiségben csak itt és a Ders közeli Ramocsán találtam, s azért a nép azt Ramocsa virágnak is nevezte el. E hegy oldalában fakadnak a Herczegkut, Hidegkut és Medgyeskut* nevü dus források. Ez utóbbi száz ölnyire önmaga ásta földalatti csatornán folyt, mig nemrég a felette járó marhák azt beontották.
Igy neveztetve vagy a Medgyeságról, vagy arról, hogy megygyfák lehettek régen a forrás környékén.
A Diménhegy északi bütüje (hegyfoka) alatt fekszik, a már Sz.-Márton leirásánál emlitém, Lokod, mely a hagyományok szerint akkor, midőn a vár a Sándorok birtokában volt, a várurak azon lókertje vagy ló-kötője volt, hol harczméneik legeltek. A ménes-pásztornak gyönyörü leánya volt, kibe a lovait látogatni jött várur beleszeretett. E viszony eredménye egy szép fiucska lett, kit az ur természetes fiának ismervén el, az egész lókertet neki adta. Utódai alapitottak aztán a falut, mely lókötőről Lokod nevet nyert. Ezen azzal indokolt hagyományt, hogy Lokodon ma is legelterjedtebb a Sándor család, némileg lerontja a csiki krónika, mely az első ide települőt Iványnak, Kenur Rabonbán fiának mondja, ki Upolet (Apolt) korában több tolvajt megfeszittetvén, a többiek által elzavartatott s Lokott havasán telepedett meg. Kérdés, valjon nem ez az Ivány épitette-e Bágy várát, mely régi iratokban Lokott vára név alatt is emlittetik, s melyet a lokodiak ma is lokodi, és nem bágyi várnak neveznek.
A vár elpusztultával a Sándor család Csikba költözött át, a várterületet pedig Bágy és Telekfalva feloszlották egymás között Lokod kizárásaival, miért aztán ez utóbbi falu sokáig is perelte az osztakozó két falut, osztályrészt követelve a várhoz tartozó területből.*
E pert – melyet Lokod azzal indokolt, hogy ők is a várőrizetnek utódai – Lokod elveszitette.
Látók e várnak mostani maradványait, elősorolók annak homálylepte történetéből mindazt, mit a történészet és hagyományok letarolt mezején csökézhettünk (tarlózhattunk, Dakkvidéki szó), azonban e mult emlékei által szentesitett hegytől megválni nem tudok addig, mig az innen feltáruló nagyszerü kilátás élvezetében nem részeltetem kedves olvasómat.
A kilátás, mely ezen magas, kopár, a vidék több hegyeit uralgó hegytetőről nyilik, elbüvöli a szemlélőt. Az talán páratlanul szép, és mutatja, hogy őseink némi széptani fogalmakkal is birtak; de ki tudna egy ily látványt hűn leirni, megkisértem legalább annak körvonalozását. Egy szép esős éjt követett gyönyörü reggelen jöttem e hegyre, midőn a lég átlátszóan tiszta, midőn a legtávolabbi tárgyak is oly határozott tisztasággal festődnek le, oly gyönyörü szinpompában ragyognak, midőn a havasokat hátrahagyott ezüst fellegfoszlányok ékitik, midőn a nap vidor sugárözönével önti el a felvidult természetet. Ott magasult fel észak-keleten a büszke Hargita, aljában a két Oláhfalu tündöklő tornyaival, Sz.-Keresztbánya füstölgő gyáraival. Az onnan letörtető folyók kies völgyeiben, s a völgyeket határozó bérczeken vagy 35 falu festői csoportozata, e faluk között vagy 8* olyan, melyek mindenike legalább 3000 lábnyi (tenger felett) magasságban mint sasfészkek trónolnak büszke hegyormokon.
A két Oláhfalu, Oroszhegy, Firtos-Váralja, Pálfalva, Sükő, Atyha, Kénos.
A Hargitából, ezen központi havasból ugy fel Gyergyó, mint le Erdővidék felé gyönyörü sötétkét havassor nyulik el, hol az délkeleten a Mirke és Rika zöldelő lánczolatai mögé hanyatlik le, ott ezen eget támogató azur falt folytatólag felötlik a Háromszéket körülövedző havaslánczolat, mely a Bodza nagyszerü havascsoportjával ütközik egybe, felötlik ott a kettős csúcsu Szilon, a kúpalaku Nagy-Tatár, s felötlenek a gyönyörüen kicsipkézett Csukás tündöklő csucsai, nagyszerü szögbástyák, melyeknél a határszélt fedező havassor csaknem egyenes szögletben megtöretve a déli Kárpátok fejtik ki megdöbbentően nagyszerü alakjaikat. Látszanak ott a persányi hegysor felett a nagykőhavas, Keresztyénhavas és Feketehalom eltörpülni látszó csucsai, mert ott hátok mögött a Bucsecs és Királykő óriás alakjai tünnek fel, mint az ég folyosójának ezüst fátyollal ékeskedő csudás oszlopai. Azon alól a havasok egymással vetélkedve tornyosulnak félelmes magasságig, mignem a Negoi és Szurul-nál magasságuk tetőpontját érik el. Ott nyulnak el azok a festői redőzetekben meredeken lehanyatló fogarasi havasok, oldalaikon ezüst felhő-foszlányokkal, melyek a most hiányzott havat, a havasok e tündöklő fejékét helyettesitik, s ha az ezen varázsképeken gyönyörködött szem tovább tekint, felismerheti a távol homályában a hunyadmegyei havasokat, s ezek megtörésénél a büszke Retyezádot, ezen délnyugati bástyáját bérczes hazánknak; azután pedig követheti a nyugati havasok sorát a Kecskekőtől a topánfalvi havasokig, a Székelykőig és a tordai hasadékig, mely mint a havasoknak nyitott szája tátong; szóval Erdély két harmada – mint képlapon festődik le, a Kárpátoknak nagyszerü ezüst-azur keretében.
S most megválok tőled, te annyi gyönyört nyujtó kopár hegy, tovább folytatandó vándorlásomat.
A bágyi hegyből egy nyugatra hajló hegylánczolat huzódik el Dálya felé. Ezen hegygerincznek Ábránfalva** feletti legmagasabb csucsát Szabárcs-nak nevezik. A hagyomány szerint itt sz. László királynak volt egy vára.* Bár figyelmesen felkutattam e hegyet, ott semminemü vár- vagy épületnyomra nem akadtam. E hegynek Égére (falu) néző aljában egy kaszálót most is fejedelem földjének neveznek. A hagyomány szerint itt voltak régen a várőrizet szántóföldjei; s végre sz. László itt laktának némí bizonyitványa az ide közel évő Szent-László nevü falu is.
Mely az „Ábrán nem“-ről neveztetett.
Hihetőleg az üldöztetés korában bujkálhatott itt.
Ezen falu a Szabárcsból nyugatra kinyuló és festői omladványokkal ékes Kőhát alatt a Petre és Geges patakok keskeny völgyében fekszik. A völgyet határozó dombok mindenikén némi figyelmet érdemlő rom van; az Ábránfalvára nézőt (kelet) Haranglábhegynek hivják, itt egy Ábránfalvával közös torony és kápolna romjai; a nyugat oldali dombot Haloványtetőnek hivják, itt szabályszerü vonalban helyezett mély gödrök látszanak, melyeknek rendeltetését nem tudnám meghatározni. E hegy aljában Cintorom-nak nevezett hely, hol régi templom s más mellete állott épület (hihetőleg kolostor) alapfalait lehet felismerni. A hagyomány azt tartja, hogy ottan szent László által épitett templom és kolostor állott, melyet ezen fejedelem Szabárcs várából sokszor látogatott meg, s ez sokáig anyatemploma volt a közelbenfekvő 5 falunak. (Ábránfalva, Telekfalva, Sándorfalva, Miklósfalva és Otzfalva.) – Szent-Lászlón játszó gyermekek néhány év előtt nagy mennyiségü régi érmet találtak, de fájdalom, azok ezüstmüves kohójába kerültek. Ezek megsemmisülte fölötti fájdalmunkat némileg enyhitheti egy megtartott becses régiség – vagyis a ref. egyházközség birtokában lévő régi kehely, melynek képét, és feliratának fac-simile-jét mellékelem.
Istum calicem F. O. (fecit operare) Petrus U. (Ugron)
A kehelytő felső gyürüjén egyes betük M. A. R. P, N., melynek Maria roga pro nobist látszanak jelölni. Az alsó gyürün J. R. x. A. betük, melyek vagy ”Maria” felül hiányzó betüit és X-et, mi Kristust jelenthet, vagy pedig ”Jesus Rex Christus Ave-t jelölnek.
És e kehely nem annyira alakja, mint növényfonadékos felirata által nevezetes, mely a XV-dik század elejéből való. Van e mellett Sz.-Lászlónak egy régi harangja is ezen körirattal:
Gener. D. Paul. Vgron de Ábránfalva sed, Siculicalis Udvarheli vice capitanei et judicis. Regi In honorem Dei Opt. Max. 1616.
Az ezen kis patakokból összegyülő Nagypatak völgyében fekszik alább Miklósfalva*; – és még alább torkolatjában Otzfalva* egy délirányu mellékvölgyében pedig Kányád, melyről a következő szakaszban.
1629-ben Nagy Balázs miklósfalvi curiáját és jószágát Markosfalvi Mártonnak adja el 200 frtért. Kemény József in aff. 362. N. Ugyanez évben Markosfalvit Bethlen Gábor megerőstti nejével Bögözi Borbálával kapott (atyja végrendeletében hagyott) miklósfalvi, kisfaludi, farkaslakai, bőgőzi, odzfalvi, árvátfalvi, kányádi, dályai, egei, jázdfalvi, szentlászlói, telekfalvi, recsenyédi, h.sz.-mártoni, udvarhelyi, bethlenfalvi részjószágaiban, melyeket neje atyja Bőgözi András hagyott végrendeletileg neki. Ugyanott. – 1653-ban Markosfalvi Márton fiának Ádámnak magva szakadtával fiscusra szállt miklósfalvi és kányádi részt Rákóczi György Orbán Ferencznek, a fejedelmi tábla assessorának és nejének Toldalagi Zsuzsánnának hagyja. Kemény József in aff. 363. A. – 1659-ben Orbán Ferencz magva szakadtával Kemény Boldizsár nyeri el. Azután visszaszáll az udvarhelyi várhoz, s ezzel a Kornisokra, kiktől a várral együtt Udvarhely városa vette meg.
Oczfalva 1629-ben Ozdfalvának hivatik, – lásd fennebbi jegyzetet.
A bágyi várhegynek észak-nyugati sarka alatt, a Rétpataka völgyében Bőgőzkő alatt fekszik Sándorfalva, egy másik ezzel egybetalálkozó völgyecskében Telekfalva. E falu helyére, – hagyomány szerént – egy a bágyi várból való Balázs nevü vitéz települt, kinek a szép források által öntözött völgyecske megtetszvén ”telek”-helyet foglalt ottan magának, később a vár őrizetből s másunnan is többen települvén oda, falu keletkezett, mely Balázs vitéz első telkéről Telekfalva nevet nyert.*
Az első települőnek emléke most is fenn van tarva Balázs kertje, Balázs erdeje, Balázs tava elnevezésekben, különben valószinübbnek tetszik, hogy Telekfalva nevét a régi székelyek „Telek” nemről vette.
Hol a Rétpatak völgye a telekfalvi völgygyel összeütközik, ott egy helyet ma is Tama falának* neveznek, itt ily nevü falu feküdt régen, mely a tatárok által feldulatván, lakosai Telekfalvára huzódtak.
A székelyek falvát röviditve falának mondják.
Hogy az uj telek hamar népesült, és hogy várőrség katonáitól származott lakói nagyon harcziasok és bátrak voltak, kitetszik abból, hogy azok uj lakhelyök közelében is gondoskodtak oly védhelyről, hol az ellenség támadásai ellen magukat biztosithassák; mert a falutól északra eső Somoserdő sziklaoldalába védbarlangokat véstek, s azokat külvédmüvekkel is ellátva, oly védhelylyé alakiták át, hol a tatárok többszörös ostromaival diadalmasan daczoltak.
A nevezett hegy szikla-csucsa alatt lapályos hegy-lonka (hegy-terrasse) van, melynek oromszélén – félkörben alakitott – hatalmas töltés vagy mellvéd vonul el, ágyu elhelyezésére alkalmas bemetszésekkel ellátva. Az itten szerepelt ágyukból három egészen 1848-ig Telekfalva birtokában volt, mikor felszereltetve, a szabadság dicső harczaiban szolgálatot tettek, de éppen ezen ágyuk létele ellentmond azon hagyománynak, hogy e védhely a IV-ik Béla alatti mongol duláskor ezek ostromával daczolt volna, mert akkor a lőfegyverek még nem voltak feltalálva, hanem a telekfalviak győzelmes ellentállását s önvédelmét valamely későbbi török- vagy tatárjárás idejére kell, hogy tegyük.
Az emlitett, kivülről mély sáncz övezte s különben is a hegy meredeksége miatt bajosan megközelithető mellvédnek* egyik vége a hegycsucs sziklafaláig, másik (keleti) vége egy kinyuló, Őrhegynek nevezett előhegyig nyult. Az Őrhegy pedig egy magas csucs, melyről a Küküllő és Homoród vidéke felé is messze kilátás nyilik, e hegycsucson háborus időkben, – mond a hagyomány – mindig őr állott, kinek fehér és veres zászlója volt, s midőn az őr-tornyon fehér zászló lengett, akkor a lakosok elszéledve a mezőn nyugodtan folytatták munkájokat; de midőn az éber őr veres zászlót tüzött fel, akkor a vidék lakói fegyvert ragadva vonultak a védhelyre, s ekként az ellenség soha sem lephette őket meg.
Ezen mellvéd alján 14 lépés széles, magassága 2–3 öl.
A leirt mellvéd azonban csak külső védvonalát alkotta a védhelynek, mert azon belül 40 lépés távolra egy az előbbivel párhuzamosan futó, s kivül sánczövezte gátony vonul el, a falrakatnak csalhatatlan nyomaival. Ezen belső védfal háta mögött egy második fekmentes lonka van, oly kiterjedésü (vagy 100 lépés átmérővel bir), hogy ottan nagyobb számu nép is letelepedhetett. Ennek háta mögött falmeredeken emelkedik fel a Somos erdőnek sziklacsucsa* melynek bajosan megközelithető oldalában* tátongnak a telekfalvi barlangok sötét üregei. Összesen 3 barlang van. Az első (nyugatról) 12 lépés hosszu, 7 lépés széles. Az e mellett lévő második vagy közép barlangnak szerkezete igen jeles. Sziklába vésett kapu* vezet egy 19 lépés hosszu előcsarnok vagy folyósóba, melybe három különböző nagyságu szoba nyilik. Az előcsarnok nyugati végével egyenes szögletbe más, 15 lépés széles folyósó ütközik, melybe ismét más három üreg vagy szoba nyilik. A harmadik barlang kiterjedése hasonló az elsőjéhez, magasságuk 8–10 láb. Hogy pedig ezen barlangokat emberkéz véste a sziklába, vagy legalább azokat idomitotta, azt szabályszerüségük kétségtelenné teszi.
Az egész hegy tömör kavicstorolványból (conglomerat) áll.
E barlangok a felső lonka szinvonalán 10 öllel feküsznek feljebb, s oda sziklába vésett keskeny ösvényen lehet csak feljutni. És igy e barlangok végvisszavonulási helyét képezték ezen hatalmas védhelynek, oly végső erődét, mely az előmüvek bevétele után, önállólag is oltalmazható volt.
Öreg emberek még emlékeznek arra, hogy a középbarlang vasajtaja meg volt, sarokhelye most is látszik.
Ezen annyiszor menhelyet nyujtott, ezen annyiszor hősileg védett üregek most elhagyattak, tövis és kökény bokron nőtték be azoknak környezetét, s hol egykor hősök tanyáztak, hol dicső harczok vivattak, most csak ravasz rókák laknak, csak vihar elől oda menekülő vadászok és pásztorok látogatják, csak egyes ide tévedő utas keresi fel, kinek a telekfalviak büszke önérzettel beszélik el az ottan vivott hősies harczokat, s a tatároknak ottan valott kudarczait, kiket most hősies ellentállás, majd ügyes csel és rászedéssel távolitottak el. Igy mondják, hogy egykor tatár csapat dulta a környéket, vezérük nagy csengetyüs lovon vágtatott csapatja élén Telekfalva elhamvasztására, de az őrhegyi vész jelek által előre értesitett népség védhelyén volt már, az ágyuk megtöltve, midőn egy telekfalvi hires tüzér fogadást tett, hogy első lövéssel elejti a vezért, el is dördült ágyuja s a vezér harangos lova felbukott.*
A tatárvezér csengettyűjét e győzelem emlékéül a toronyba helyezték, ott van az most is mint második harang.
Ezen szerencsés jellövésre eldördültek a többi ágyuk és apró fegyverek is, s a golyózápor általi tizedelt, vezérvesztett csapat eszeveszetten száguldott vissza. Máskor ismét kőlyuki erődébe vonult a vidék népe egy tatár csapat elől s ez ostrom alá vette a védhelyet, de a nép oly hősileg védte magát, hogy tizszeres ostromrohamot vert vissza; látva a tatárok, hogy ekként nem boldogulhatnak, ostromzárolták a védhelyet. A benn lévőknek élelme már fogyatékján, lőkészletök ellövöldözve, midőn ezen válságos pillatban Sári, egy otthon hagyott leányzó (vén leány) nagy tököt vevén elő abba szemet, orrot és szájat vágott, s retekszeletekből rémletes fogakat illesztett bele. Ezt pedig egy póznára szurván kitömött roppant bábra illeszté s ő maga is alája bujva, nagy guzsalylyal kitette az Őrhegyre.
A tatárok megpillantván ez óriási szörnyet ijedten kérdék, hogy ki vagy? ”Én – felel ez sivitó hangon – a halál anyja vagyok, ki az élet fonalát nyujtom és szaggatom, ha rögtön nem távoztok, életetek fonalát szaggatni kezdem, s ti mind elpusztultok.” Mit hallva az ostromló csapat rémülten futott szét, az ekként megmentett telekfalviak pedig diadalmenettel vitték falujokba Sárit, hol nagy örömünnepet ültek. Szép történeti rege ez, mely a mythosi párkák elméletével látszik egybefüggésben lenni. A mellvéd közelében egy Kőkútnak nevezett forrás buzog fel. A barlangok előtti lonkákat és a hegytetőt is nagy mennyiségü somfa boritja, honnan a hegy neve (Somerdő) is eredett.
Tájékozásul melléklem a barlang és védmüveinek alaprajzát.
A TELEKFALVI VÉDBARLANG ALAPRAJZA.
