XXXI. A Partium.
XXXI. A Partium.
Tájékozás. Nagy-Solymos. Ördögborozda vonala a partiumban. Karisfal lánczolata. Várhegy. Törökvár maradványai; alakja; regék; kincseslyuk. Kis-Solymos. Rózsás ponk. Szentegyházas bércz vagy Csonkaház. Augustinovics emléke. Tegezhajtó. Tatárerdő. Leányhalom. Szent-Erzsébet. Pécsi Simon. Puszta. Szent-Erzsébeten algymnasium. Régi templom.
Azon vikvok (hegyes völgyes, hápa-hupás) vidék, mely Bőződ völgyén alul, a két Küküllő között van, Pártium nevet visel; hihetőleg azért, hogy ezen több, Küküllő megyéhez tartozó falu által megszaggatott s vegyes népség által (sok jobbágyság volt e falukban) lakott rész csak később lön a székelyföldhez, illetőleg Udvarhelyszékhez csatolva.
Ezen, körülbelül 4 négyszög mfld. kiterjedésü, hegyes vidéknek két fővölgyülete van, melyeken két ellentétes irányban folyó patak törtett le, mert e vidék mind a két Küküllővel jó viszonyba kivánván lenni, mindkettőnek egyformán adózik. E patakok a Bőződtől nyugatra eső hegyekből eredő Solymos pataka, mely mellett a Két Solymos, Oláh Andrásfalva (megye) Sz.-Erzsébet és torkolatjánál (a szintén megyéhez tartozó) Sárd fekszik, hol egyszersmind Udvarhelyszék határvonalát alkotva, a nagy Küküllőbe ömlik.
A másik Zsákod pataka. Ez az előbbivel párhuzamosan és ellentétes irányban a Kis-Küküllőbe foly. E mellett van Magyar és Oláh-Zsákod (az utóbbi megye) Hidegkut, Pipe, Véczke, Székelyszállás, Csöb, Bordos (már a Küküllő völgyén,) s mellette jobbról Rava, balról Sz.-Demeter. Ez eldugott völgyek kevéssé vonzó küllemüek, de azért mégis fogunk nehány érdekes tárgyat és pontot találni.
Legelőbb is tegyük vizsgálatunk tárgyává Solymospataka völgyét.
E patak, a már Bőződnél emlitett Lócztetőn és mellék hegyein eredve, délnyugati irányban szeli át e kopár pala-hegyeket. Eredetén egy órával alól Nagy-Solymos, és kissé alább kelet irányból lejövő Kis-Solymos pataka völgyében Kis-Solymos rejtőzködik, vegyük ezeket rendre. Nagy Solymosba a reformatusok temploma régi volt, de 25 évvel ez előtt lerontatván, anyagjából uj templom épült; csak is régi tornya maradt meg, melynek alólról felfelé keskenyedő roppant falai a 15-ik századra utalnak. E torony egyik ajtaja a mór épitészet patkó idomu nyilatával bir. Egyik harangja régi, minden körirat nélkül. Solymos már a XIV-ik század elején Solumus néven mint önálló egyházmegye jön elő.* 1727-ben nov. 20-án N.-Solymoson tartatott ráthothi Gyulaffi László főkirály-biró azon nevezetes székgyülése, melyen jogtörténelmileg igen nevezetes végzések és törvények hozattak az adó repartitiója, katonaság átvonulásáról, a törvénylátás módjáról, postálkodásról, a falusi előljáróságok szervezetéről, e mellett büntetések szabattak a dohányzók, káromkodók, éjjente dorbézolók, erdő égetők stb. ellen.* Nagy-Solymos határán ujból feltaláljuk a Körispataknál és Bőződnél észlelt Tündérek utját, mely itt már Ördög borozda név alatt a vizválasztó hegységnek Bőződ-uta nevü csucsára kap fel, innen Urvár völgyén (hol régi cserép-és téglatöredékek vannak) átvonulva, felcsap a Kopaszra; onnan a ravai erdőnkön, az Omlás nevü erdőn a csőbi Nagyvölgyön és Somosbérczén át a zsákodi Baglyasra, Szépágycseréire, onnan a buni erdőkön át a nádasi és bródi határokra. Tehát e földtöltés, melynek sáncza a Nagy-Küküllőre néző oldalán van, Firtos tájáról indulva (talán az oroszhegyi fő Ördögutjával összefügve) átszeli a Két-Küküllő közti vidéket s levonul a megyékre; hogy vonala meddig követhető, nem tudom. És ezt ekként azért részletezem; mert előttem senki nem tárgyalta, mivel pedig ugy ez, mint a Székelyföldet átszelő (Kakasborozda, Ördögutja, Rabsonné utja név alatt ismeretes) fővonal létczélja is eddig meghatározva, értelmezve nem volt, nem fogom én se e kényes kérdést megoldani; itt ott sejtelmeket állitok fel, melyek az előbbi véleményekhez egy másik nézetet csatolnak; de, ha végeredményes eldöntést nem hozhatok is, legalább ugy a fő, mint mellék-vonalokat, hol azokkal találkozom, pontosan kijelölni elnem mulasztandom, hogy majd, midőn a hazai tudományosság figyelmét ezen régi müveletekre is kiterjesztendi, midőn szakértők azt vizsgálat alá veendik: legyen ezen iratom irányt adó, mely legalább tájékozásul, s utmutatóul szolgálhasson az e téren kutatni akaró régészeknek. Solymoson a rege az róla, hogy az ördög roppant ekéjével azért szántotta e barázdát, hogy a Küküllőt oda vegye be, de Isten nem segélé e szándékában, s nem tudván ekéjével megfordulni, müvét nem is létesithette.
A pápai dézmák regestruma 1332. évi rovatában 680. lapon igy: Beda sac. de Solumus solv. 3. ban. ant. Azonban ebből csak azt lehet kivenni, hogy Solymos, de hogy a kettő közül melyik, nem lehet biztosan meghatározni.
Ezen törvények egész terjedelmükben közölve vannak „A nemes székely nemzet constitutioi“ czimü gyüjtemény 117–130. lapján.
Nagy-Solymoson másik, figyelmet érdemlő tárgy a Törökvár.
A Nagy- és Kis-Solymos völgyét elválasztó Karisfal nevü hegylánczolat legmagasabb csucsát Várhegynek nevezik. A hagyomány azt tartja, hogy itten a törököknek volt vára, hol egy hatalmas török pasa lakott, ki az egész vidéket rettegésben tartotta, s a szép nőket, ha módját ejthete elrablá. Hogy pedig e magas hegycsucson valóban volt vár, arról kétségtelen jelek kezeskednek. A nyugati oldalon, hol lankás hegynyak köti egybe a várhegyet e Kovács-bükkivel, tehát a legkönnyebben megközelithető oldalon, a hegynyakat egy széles mély sáncz szeli át; e sánczon belül, falormozat elhantolt gátonya látszik, mely itt ott megszakadva körül futotta a hegynek körte alaku, 500 lépés kerületü fennlapját. Északi karaja közelében van egy bemélyedés, mely a vár kútjának lenne helye és e kutat a néphit oly mélynek állitja, hogy a bele dobott récze a Kis-Solymos patakába jött ki. A várnak keletre néző, csucsba záródó végénél ujból át volt a hegy metszve; a többi oldal falmeredeken hanyatolván le, ily sáncz szükségfeletti volt. Ez utóbbi átmetszeten kivül mély üreg van, hol (mint mondják) magas torony állott, és alább a hegymeredek oldalában, csaknem megközelithetlen hegyen van a Kincseslyuk. Egy néhány öl mély, bányaszerüleg, ember kéz által kivájt üreg, hová a törökök roppant kincsüket elrejték, melyet most büvös bivalok és agarak őriznek (a néphit szerint,) sőt azt is mondják, hogy ez az üreg messze elágazó tömkeleg volt régen, mely azonban összeszakadozván, most az ott lévő roppant kincs örökre rejtve van. A vár beltere tele van kincskeresők által ásott üregekkel; egy pakulár talált ott gyémánttal kicsepegtetett, kisasszony kézre való arany ölyvet (karperecz, valósággal ölyv karikát jelent, mit a kutya nyakára tesznek.) E várból a törököket, a hagyomány szerint, a magyarok bejövetelükkor üzték el, a vár bevétele után őseink a Nagy-Solymostól nyugatra eső Bálványos nevü helyen tettek győzelmi áldozatot.
És most pillantsunk be Kis-Solymosra, mely falut, miként Nagy-Solymost is unitárius és reformatus elegy népesség lakja. E faluról azt jegyezhetjük fel, hogy Koncz Boldizsár az unitáriusok X-ik püspöke, ki a most is kézi könyvül szolgáló nagy kátét s több igen kedvelt könyörgést irt, itten született, és azt is, hogy a mult század végén hires iskolája volt itt az unitáriusoknak, melyben a jeles Augustinovits Pál tanulmányait kezdte.* Hát az a Vasvár nevü negyed Solymosban, mit jelent? Azt, hogy nemcsak itt, hanem a szomszéd Gagyvize völgyében is a falu azon részét, hol a kovács czigányok, a falu szegényei, s tolvajai laknak, rendszerint Vasvárnak nevezik; midőn én, mint olyan szenvedélyes várkutató, e nevet hallám: uj felfedezés ötletétől lelkesülten kértem, hogy vezessenek el a vasvárba, s mily nagy volt csalódásom, midőn a vélt várrom helyett az emberiség romjaira találtam, kik szennyes kunyhóikban félmeztelen cinismussal küzdenek a nyomor és nélkülözéssel.
Unit. vall. tört. Székely Sándor 184. lap. Ez iskolát e tájt jánosfalvi Csoma István vezette, s 40 évi tanárkodása alatt oly nagy hire volt, hogy nem csak a vidék unitárius népsége küldötte ide fiait, hanem a távolabb Homorod mentéről, sőt a szomszéd Segesvár és Szász-Kézdről is számos tanoncz járt ide, s több jeles ember került innen ki, kikből felemlitjük: Augustinovicsot és Mihály Jánost, Udvarhelyszéknek hires királybiráját, kit fennebb jellemeztem. Fájdalom, ez iskola Csoma halálával hanyatlani kezdett s ma a szokásos falusi iskolák szomoru állapotjára devalvalodott.
Mondják, hogy K.-Solymos két faluból alakult, e faluknak még nevét is elfeledé a hagyomány, legfőlebb fekhelyeiket tudja csak megjelölni. Egyik a várhegyen felül Rózsásponk nevü helyen, másik Kis-Solymoson alól a völgy baloldalán feküdt. A dombot, hol temploma állott, most is Szent-egyházas bércznek és Csonkaház-nak is nevezik; jelenleg az unitáriusok temetője. És az a magas diszgula ott, a többi egyszerü sirok közül kiemelkedve, miféle? Az egy oly ember siremléke, kit érdemei méltán magasan emelnek embertársai fölé; egy oly ember emlékköve az, ki életében arra munkált, hatott és gyüjtött vagyont, hogy halálakor nemzetét nevezze örökösének; de az ily ember nem hal meg, az él nemzedékről nemzedékre műveiben, alapitványában, annak nevét századok mulva is áldólag említi a haza. A diszgula, melynek rajzát mellékeljük: Augustinovits Pál siremléke, – azon hazafiué, kinek alapitványa már 60,000 frt tőkére nőtte ki magát. S van-e tér, hol üdvösebben, századokra kihatóbban lehetne müködni, mint a nevelés terén?
AUGUSTINOVICS PÁL SIREMLÉKE.
Az ily áldozat, mely a szellem és értelmiség érdekében hozatik, fiuról-fiura örökké kamatozó s az ily embereket méltán nevezhetjük nagynak; az ily neveket méltán helyezzük a nemzeti Pantheon kitünőbb helyére, hová a haza nemtője kitörölhetlen betükkel vési be a haza jóltevőinek nevét. Én, ki a mult nagyságának romjait kutatom, ki a régi dicsőség széthullott babér-leveleit gyüjtögetem, s igyekezem a haza oltárára illesztendő koszoruvá kötni, nem lehetek kegyeletlen a közelmultnak érdemei, és a haza nagy szellemei iránt sem, s azért tisztelettől áthatott szivvel közelitém meg Augustinovics siremlékét, melyet a nemzeti kegyelet emelt a nagy halott sirja fölé.* – A sirkő, mint mellékelt képünkből megitélhetni, elég csinos, magassága a három ölet megközeliti, keleti oldalán a családi czimer (szablyát tartó oroszlány), alatta e felirat:
Augustinovics Pál születéshelye felett, ha nem is annyi mint Homéré felett, hanem mégis néhány helység versenyzett, mindenik magának tulajdonitván az ottan születés dicsőségét. Atyja, a hasonnevü Augustinovics Pál, valószinüleg a bemenekült lengyel unitáriusok ivadéka. 1756-ban jun. 24- én Szent-Gerliczén tartott zsinaton szenteltetett fel papnak s neveztetett ki gyepesi lelkésznek, honnan H.-Szent-Mártonba, Gagyba, onnan Szent-Ábrahámba 1777–1871, végre Kadácsba tétetett át, neje szent-ábrahámi Mátéfi Lydia volt, ettől született Szent-Ábrahámon 1763-ban a nagygyá lett Augustinovics Pál. Szent-Ábrahámon (és nem H.-Szentmártonban vagy Gyepesen, hol atyja paposkodott) azért született, mert anyja haza jött szüleihez lebetegedni; különben is e tájt meghasonlásban élvén férjével. Pálon kivül még egy fia, Sámuel és két leánya Lidia és Susanna született. Ezen Sámuelnek fia a most is Kis-Solymoson élő Augustinovics Pál, ki magtalan lévén, e család utolsó ivadéka.
Kis-solymosi
AUGUSTINOVICS PÁL
királyi főkormányi tanácsos
főszámvevői hivatali elnök
És az erdélyi unitárius status föcurátora
S ifjai nevelésének örök hálát érdemlő alapitója
EMLÉKE.
Meghalt 1837-ben october 6-án, fáradhatlan munkás
életének 74-ik esztendejében.
AUGUSTINOVICS PÁL
királyi főkormányi tanácsos
főszámvevői hivatali elnök
És az erdélyi unitárius status föcurátora
S ifjai nevelésének örök hálát érdemlő alapitója
EMLÉKE.
Meghalt 1837-ben october 6-án, fáradhatlan munkás
életének 74-ik esztendejében.
Alatta cserkoszoru diszitményes talapján ez:
Béke e kő alatt nyugvó becses poraira!
A kis-solymosi unit. ecclesia birtokában két igen szép régi pohár van, mindkettő ezüstből, gazdagon aranyozva. A nagyobbik – mely igen szép hólyagos művel van a XV-ik század modorában diszitve – 29 centimeter magas és minden felirat nélküli; a másik, mely poháridomu, csak 15 centimeter magas, felső karimájának kerülete 22 cent. Ez utóbbin féldomborműben a paradicsom van bevésve; s rajta lévő három alak Ádámot, Évát s az őket paradicsomból kiüző angyalt ábrázolja. Mindenik alakot fa választja el, az Ádám és Éva közötti a tiltott fát mutatja az incselkedő kigyóval. Az alakok lábainál állatok: oroszlányok, tigrisek, ökrök stb. vannak bevésve. Az egész igen szép bevégzett műve a XIV. századnak, s igy az üregeibe szétszórva bevésett M. R. 1632. nem csináltatása, hanem adományozása évét jelölheti. Hogy miként kerültek ez egyház birtokába, arról semmi adatunk nincsen. Mindkettő képét melléklem.
A Kis-Solymos és Szt.-Ábrahám közti hegység egy helyét Tegehajtónak (régen Tegezhajtónak) hivják; egy mást Tatárok erdejének, mely elnevezések régi, most feledett eseményekről vehetik elnevezésöket; de nem feledett a gagyi út melletti Leányhalom, hol egy tolvajok által meggyilkolt ártatlan leány van elhantolva, s kinek sirhantját minden ott elmenő egy oda dobott galylyal vagy kővel növeli.
Solymoson alól, a Küküllőmegyéhez tartozó, Oláh-Andrásfalva, azon alól Szent-Erzsébet jön, – azon falu, mely 1332-ben már S. Elyzabeth néven, mint önálló egyházmegye szerepel.* És mit kereshetnénk Szent-Erzsébeten mást, mint Pécsi Simon emlékét! Ezen egyszerü falu volt a nagy férfiu kétszeri számüzetésének helye; itt forrott a tevékeny főben, miután a politikai cselekvés teréről leszorittatott, a vallási rajongás és hitujitás eszméje; itteni magányában forditgatta le a zsidóbibliát és Talmudot magyarra* s a lebilincselt ész és tevékenység azon vallási forrongást idézte elő, melyet aztán teljesen elfojtani minden üldözéssel és nótázással sem lehete.
A pápai dézmák regestruma 681. lapján igy: Nicolaus sac. de S. Elyzabeth solv. 3. ban. ant. A 739. lapon: Nicolaus sac. de S . Elisabeth 1. ban. ant.
Pécsi Simon, ki ország canczelláriuságig emelkedett, disgrátiába esvén, a kővári várba záratott; onnan kezességre kibocsáttatva, és sz.-erzsébeti jószágát visszakapva, oda belebbeztetett, ugy, hogy e falu határát elhagynia nem volt szabad, s itt volt Bethlen Gábor haláláig. Rákóczi alatt ujból szerepelni kezdett, jószágait visszanyerte, de szombatosságáért ujból notáztatván, másodszor is Sz.-Erzsébetre belebbeztetett, s ezen 75 jobbágyos kis birtokában, a zsidó bibliát magyarra forditva, halt el. – Kemény Ján. önéletleirása (magy. tört. emlékek) 408 és 409. lap. – Egy ősömnek, Orbán Eleknek, a mult század elején irt végrendeletében, a véle rokonságban volt Pécsi Simonról érdekes adatokat kaptam, s azt mint életirásának kiegészitő részét ide igtatom. Pécsi ifjonta származott Erdélybe, s Sz.-Erzsébeten iskolatanító lett, és magántanítója az akkori Sz. Erzsébet birt Eösi Tamás három fiának, de e fiuk rendre mind elhalálozván, Eösi a kedvét és szeretetét megnyert Pécsi Simont fejedelmi concessióval fiának fogadta, s peregrinatiora bocsátotta. Ő naplót bocsátott ki visszatértekor, mely akkor időben nevezetes könyv volt. Eldődöm e könyv birtokában volt, de Gravén más könyveivel együtt, Gyergyó-Szentmiklóson, hová neje menekült volt, e könyvet is elpusztitotta, hanem e könyvből Orbán Elek emlékezete után a következőket jegyzette emlitett testamentumába, (melyet eredetiben az erdélyi muzeumba tettem le): Pécsi Erdélyből Bukarestbe ment, hol a vajda mellett 2 évig volt, onnan Konstantinápolyba a Nagyvezér mellé, honnan 1 és 1/2 év mulva Carthagó vidékére ment, hol 2 évig időzött. Visszautjában Romában, Nápolyban sokáig mulatott, a spanyol és franczia udvaroknál is megfordulván, 18 évig peregrinatio után tért meg Erdélybe, nagy tudománynyal annyira, hogy 17 nyelvet beszélt. Az akkor Görgényben mulató fejedelemhez ment, honnan szeretett fogadott atyjához sietett; de a fejedelem oly nagy örömet talált utikalandjainak elbeszélésében, hogy semmiképen nem akarta elbocsátani, s midőn Eösi megbetegedvén, utánna küldött: a fejedelem hintóval küldötte Sz.-Erzsébetre, hol Eösi Tamás 3 órával megérkezte után meghalt. Eösi minden javai Pécsire szálltak, s Kornis Farkas leányát nőül vevén, annyira a fejedelem kegyébe esett, s nagy tudománya által oly tekintélyt nyert, hogy nemsokára országcancellariussává nevezte ki a fejedelem, s kora legnevezetesebb diplomatájává lett stb.
Szent-Erzsébeten késziték el koporsóját ezen félreismert nagy talentumnak, mely más viszonyok és körülmények közt s más irányeszmék körében korának legnagyobb emberévé nőhette volna ki magát. A Balázsi István, Udvarhelyszék főtisztje által alapitott akkor jeles sz.-erzsébeti unitárius al-gymnasiumban kezdette tanulmányait; onnan ment külföldi egyetemekre, s midőn vagyonától megfosztva, mint szegény számüzött ide belebbeztetett, akkor ő ez iskolát ujból felelevenitette, de később szombatos iskolává alakitván át, megszüntettetett.* És midőn a hosszas szenvedés által megtört test, a nagy lélek porhüvelye, összeroskadt, akkor Szent-Erzsébet, mely menhelyet adott az üldözöttnek, sirt is nyujta a haza- és hit kiátkozta szerencsétlennek, mert Pécsi és neje Kornis Judith is itt Szent-Erzsébeten temettettek el,* de mi hiában kerestük e sir-hantokat; hiában a házat, hol a martyr szenvede, semmi látható emléke nem maradt fenn, nevéről mit sem tud, s hol feltehetőleg Pécsi Simon laka állott, a templomon alól – honnan a régi Kemény curia* lerontatván, a falu déli végéig költöztetett le – most czigányok laknak, a helyet pedig Pusztának nevezik, miként puszta azon emlékkert is, melybe virágfüzért kötni jővék.
Unit. vall. tört. Székely Sándor 93., 96. és 163. lap.
Mint kitetszik ezen czimü könyvecskéből: Illustrae Faeminae Judithae Kornisiae spect. et Magn. Di. Simonis Pecsi de Szt. Erzsébet Smi. Regis Hungariae Principisque Traniae Intimi Consiliarii desideratissimae conjugisfunebris laudatio habita ad tumulum ejusdem in Szt.-Ersebeth a Valentino Radecio Superintendente (unitárius püspök Radecki) pred. cal. april. A. D. 1621. Claudiopoli Typis Heltauis excudebat Joannes R. Makai Anno 1621. in quarto. – És ugyan akkor egy másik könyvecske: Epicedium a Johanne M. Varsolcio Lectore scholae Claudiopolitanae in Szent Ersebeth in funere Illustrae Faeminae Juditae Kornisiae recitatum. Claudiopoli Typis Heltauis exc. Joannes R. Makai A. D. 1621 in quarto. – Pécsiről is általánosan az a hiedelem, hogy Szent-Erzsébeten halt el és temettetett is el, bár a szombatos traditiok – mint látók – azt tartják, hogy ő Konstantinápolyba ment ki üldözött hitfeleivel s ott halt volna meg.
Sz.-Erzsébet I. Rákóczi György Pécsi özvegye Barabás Katátol visszavevén, Kemény Jánosnak adományozta, s most is Kemény birtok. (Lásd Kemény József gyüjt.)
Ha Pécsi emlékét tárgyazó kutatásom meddő volt, szerencsésebb valék régészeti tekintetben, mert Sz.-Erzsébet templomában egy eddig senki által nem sejtett régi épületet fedeztem fel.
E templomnak csak szentélye van meg eredeti alakjában, két keskeny metszetü, halhólyag ékitményes ablaka csucsives, a harmadik át van idomitva és igy átalakuláson ment át a hajó többi ablaka is, hol csak a két elcsapott három karajivü ajtó maradt meg eredeti alakjában; ez oldalajtó is egy később épülhetett elő-pitvarhoz mozdittatott ki.
BARCSAI ÁKOSNAK A SÁRDI UNIT. EGYHÁZM. BIRTOKÁBAN LÉVŐ TÁNYÉRA.
De ezen kevés eredeti alak is meggyőzhet arról, hogy ez egy a XV. század kezdetén épült késő-gót izlésü templom, mit igazol a szentély elő zár-kövén lévő ezen körirat is.
(Anno Domini millesimo CCCCII.
A völgy torkolatban lévő Sárd unitárius ecclesiájának birtokában egy nyolcszögü aranyozott tányér van, párkányát dombormivü virágok ékitik; fenekén szintén bevésett müvü czimer, melyet királyi korona föd, a czimer paizsban, dombon levő koronára támaszkodó átnyilalt kar, mellette nap és hold, körülte ez irás:
ACHA. BAR. D. G. PRI. TRAN. PAR. RE. HV. DO. ET SIC. COM.
Karama alsó szélén ez áll: Marosi István és Konrád Judith conferal, a Sardi Unitária ecclesiának Anno 1782. E tányér 17 lat nehéz, egészen ezüst, gazdagon aranyozva, s mint egy Barcsai Ákostól fennmaradt becses müemléknek, rajzát ide csatolom.
Sárd már 1301-ben előfordul egy cserelevélben (Lásd Udvarhely leirásánál.)
Sebesi Boldizsár I. Rákóczi György portai orátora sárd-i volt. 1662-ben Apaffitól Nagy Judit nyer jószágot Sárdon, Héjasfalván, Solymoson és Szt.-Ábrámon.*
Kemény József gyüjt. Reg. Apaf. L. I. 397.
