XXVI. Sóvidék. Parajd környéke.
XXVI. Sóvidék. Parajd környéke.
A két Sófalva; Kodáros vára. Római nyomok. Kopja nyelek a sirokon. Parajd. A sóaknák. Nagy-Holló. A Sóbércz. Az akna rövid története.
A mult emlékei által népesitett, a regék tündérei által lakott vadonból térjünk vissza az emberek által lakott vidékre.
Ismerjük már Korondnak annyi természeti szépséggel, s történelmi kincscsel dus vidékét, irányozzuk most vándor lépteinket a Sóvidék felé.
Sóvidéknek nevezik pedig a Korond-vize és a Kis-Küküllő völgyét is le Szovátáig, azon több négyszög mértföldnyi sófekvetről, mely itt nemcsak a föld keblében rejtőzködik, hanem a föld felületére kitörve egész sóbérczeket alkot.
Ily roppant tömegben a természetnek ezen nélkülözhetlen adománya sehol se mutatkozik, annyi itt a használatlanul heverő kincs, hogy egész Európa szükségleteit lehetne azzal fedezni, ha elzártságunk és olcsó közlekedésnek hiánya miatt azt használatlanul nem kellene hevertetni: mint annyi kincsét ezen isten által dusan megáldott hazának.
A korondi fürdőn alól negyedórányira a két (alsó és felső) Sófalva következik, mindkét falu a folyó ellentétes partján igen festőileg fekszik.
Az országut által érintett Felső-Sófalvának temploma egy magaslaton igen festőileg fekszik. A torony gombján, az e vidéken divatos nap- és szélkakas ireg-forog a szél irányát jelölve.
A falu felett (keletre) a Kodáros-patak által körül folyt hasonnevü szikladomb emelkedik, melynek szabályszerü s meglehetős terjedelmü fennlapján a monda szerint Kodáros vára állott, s rejtett pinczéiben most is tündérek által őrzött kincset hisz a nép. Most ott semmi nemü épitkezésnek nyoma nem látszik; legfőlebb szétszort kövek, s elporlott ragacs (cement) sejtetik, hogy itt valamely épület vagy erőd állhatott. Vajon nem valami római vigilia volt-e? mely az ide közel levő, a római uralom korában is müvelet alatt állott sóaknákra figyelt. Fennebb a Róka lyuk nevü helyen sok tégla és cserép darabokat, s régi pénzeket is fordit ki az eke.
Sófalván csak nem minden családnak külön temetkező helye van, a fejfák czifrán, tulipánoson vannak kimetszve, főként a férfiak sirjain lévők s ezekbe, de csak a szabad székelyekénél (mert jobbágynak ezt tenni nem volt szabad) egy zászlós kopjanyél van helyezve. Oly szokás ez, mely kisebb-nagyobb módositással meg van nemcsak a Sóvidéken, hanem a Nyikó és Gagyvize melyékén is. Sok helytt csak a csatában elestek, vagy fegyver által kimultak, vagy valamely bátor tett által kitüntek részesülnek ezen megtiszteltetésben. Régi daliás idők maradványai, lovagias emléke azon harcias és szabad korszaknak, midőn minden székely nemes és lovag, midőn minden székely fegyverthordó honvéd volt.
Sófalván alól, az addig tág Korondvölgyét márványszerüleg fénylő fehér hegyek szoritják egybe, azok az Akna sóbérczei, melyeken tul a havasok közül letörtető Kis-Küküllő mellett fekvő Parajd következik.
Parajd* igen csinos székely falu, fekvése, de főként természeti kincsei által arra hivatott, hogy e vidék városává nőjje ki magát, s már is a városiasságnak némi elemeivel bir, a mennyiben a bányahivatalok és tiszti lakások annak már is városias küllemet adnak, – van itten postaállomás, gyógyszertár, az ipart egy gyufagyár képviseli, s négy országos sokadalma és heti vásárai* élénk kereskedelmi mozgalmat idéznek elő, mit nem kis mértékben fokoz azon körülmény, hogy nem csak az egész Székelyföld, hanem a Szászföld nagy része s a Maros felvidéke is innen hordja sóját, mert bár só e vonalon sokhelytt mutatkozik, de müvelet alatt csak is e parajdi van, s bár sokhelytt a székely sóba vágja pinczéjét, sóbérczeken legelteti nyájait, kénytelen több nap járó földről idejönni, hogy ezen az élethez nélkülözhetlen kelléket beszerezze, mert mivel Isten oly gazdagon megáldá hazáját, annak használatától el van tiltva, ahoz bajjal és drágán juthat csak.*
Parajdot református székelyek lakják, bár van ottan katholikus egyház is, melynek papját a kamara fizeti, s melynek hivei nagyon kevés számmal vannak. parajd neve eredhetett ily nevü elsőbben idetelepedett székely őstől, de származhatott parajtól is, mi füvet, gyepet jelent, s mi jelölhetné vizektől öntözött völgyeinek termékenységét. A parajdi sóakna képviselve volt az 1585-ki országgyülésen. Lásd Benkő József „De comitiis Transilvanicis“ czimü munkája 66-ik lapján.
Parajd községének négy országos sokadalma, és csütörtöknapi hetivására. Ezen hetivásárt és három (szt. Józsefnapi, márt. 19-én, Teréznapi, oct. 15-én és Lázárnapi, dec. 17-én) sokadalmát 1802-ben Ferencz császártól nyerte, az engedélyezési okmány megvan a falu levéltárában, kelt Bécsben 1802-ben nov. 11-én az uralkodó és gr. Teleki Sámuel aláirásával. A kormányszéktől kiadta csik-szentgyörgyi Csedő László. Negyedik Anna napi sokadalmát (jul. 26-án) 1847-ben nyeri I. Ferdinandtól. Ezen okmány kelt Bécsben nevezett évben a fejedelem, b. Józsika Sámuel és Conradsheim András aláirásával; a kormányszéktől kiadja Istvánfi Pál. E vásárok javadalmait 1/4 részben élvezi a Mátyus család, 3/4 részét pedig kapják a község lakói.
S drágábban fizeti mint oly országok lakói, hol a sót mesterségesen, s nagy költséggel állitják elő; bár 1868 óta az országgyülés által eszközölt árleszállitás némi könnyebbülést szerzett; azonban még most is csak nem egyszer oly drága mint Romaniában, és igy nem hogy külkereskedést üzhetnének, hanem még a becsempészés sem szüntethető meg, mi miatt évenként sok pénz szivárog külföldre.
Parajnak főnevezetessége e szerint sóaknáiban van, mi is legelőbb azok megnézésére sietünk.
A PARAJDI SÓAKNA.
A falu alól szakad egybe a Kis-Küküllővel a délről letörtető Korond vize, mely szép, tágas, termékeny völgyén kénye-kedve szerint kanyarog, de midőn az ő kedves vőlegényéhez a K.-Küküllőhez közelitene, völgytorkolatját egy hozzávetőleg 4–500 láb magas, keletről-nyugatra futó hegylánczolat zárja el, mely kezdetben azt feldugva Korond völgye bizonynyal nagy tó volt, hanem az egyesülésre siető vizek a völgy baloldalán lévő Nagy-Haram aljában – hol a hasonnevü patak lerohan – erőszakosan nyitottak keskeny rést magoknak, s ezt annál könnyebben tehették, mert a torkolatot elzáró hegylánczolat merőben sószíklákból áll. Azonban a változékony patak ezelőtt egy századdal elhagyta Nagy-Haram alatti régi medrét s odább keletre kanyarulva a Sóhegy alatt ásott magának szép alagutat, mely végre önsúlya alatt egyberoskadva, most ottan festői hegyrepedés állott elő Alsó-Holló nevü gyönyörü sószikla csoporttal, melyek kétfelől mint óriási ezüst kapu-zábék* tündöklően magasulnak fel.
Kapú-fél-fa; kapu-oszlop.
Alább a vizmosta nyilásnak szük, alig 300 lépés szélességü völgye nyilik, melynek keleti oldalán a Sóbércz kopár sósziklái emelkednek fel. Aljában vannak a festői rendetlenségben szétszórt bányaépületek, raktárak, idább a hivatalnokok szállásai. A hegymeredek oldalán ragyogó sóvirágok, sötét repedések, bányaüregek, a dombokon gyönyörüen fekvő őrházak tünnek fel, s adnak e tájnak sajátságosan festői küllemet; mint azt ide mellékelt, a sóbércz alatti aknát és a Nagy-Hollót feltüntető képünk mutatja.
És ezen szép, hasznos kopársággal szemben festői ellentétben a Nagy-Haram gyönyörü lomberdője pompálkodik.
Az itteni sótelep vagy 800 öl hosszu, 600 öl széles, mélysége ismeretlen,* alig hatoltak 50–60 ölnyire még be. Roppant, kimerithetlen kincse van itt a jótékony természetnek, mely nemcsak e haza szükségleteit tudná fedezni, hanem nagy kereskedésre nyujtana kifogyhatatlan anyagot, s most még e hon fiai se tudják onnan nyert sóval sózni kenyeröket, pedig azok a nemzeti fejedelmek alatt a székely nemzet sajátjai voltak, honnan mindenki ingyen nemesi sót kapott* (mert mint tudjuk a Székelyföldön nem volt királyi jog). Az osztrákház alá jutván az ország, a fiscus erre is rátette kezét; de ekkor is csak annyiban, hogy még 1702-ben Apor István kincstárnoksága alatt Udvarhelyszék csekély haszonbért fizetett használatáért; 1703-ban Udvarhelyszék, Csík-, Háromszék és Marosszék (tehát Aranyosszék kivételével egész Székelyföld) 2700 mforint évi haszonbérért veszik ki. A Rákóczi forradalom alatt kevés időre visszakapja a székelység jogilag őtet megillető ingyen-sóját; hanem 1714-ben ujból ráteszi az aerarium kezét; de ezután is csak a szokásos haszonbéri, s igy nem nagyon terhelő modorban kezelik, a székély még mindig olcsón jutott sójához. És e korban még mind a földszinén való mivelés divatozik; csak 1762-ben Frendl bányatiszt elő munkálata szerint kezdették meg a rendszeres aknázást; ekkor veszi át a kincstár kezelését, minek aztán az a gyászos következménye lett, hogy a só ára mindinkább emelkedett, úgy, hogy most már mázsáját 4 pengő forint 60 krjával kell fizetni, s a Székelyföld roppant sótelepei mellett többnyire idegen földről (Oláhországból) becsempészett olcsóbb sóval látja el magát, és ezáltal az a kevés pénz is, mit itt forgalomban van, idegen földre foly ki.
A parajdi sótelep 280 lábnyira van a Korond vize felett; 1000–1200 öl hosszu, 900–1000 öl széles hegyalakban, melynek különösen délkeleti részén sziklamódjára kiálló falai, hasonlólag nevezetes jelenségei az ujabbkori képződésnek, mithogy egész Európában csak Spanyolhon Kordovájában lehet hasonló kiemelkedett tömeges sósziklára találni. Houchard József vázlatok a székelyföldi sótelepekről, a magy. orvosok 1862. évk. 193. lapján.
A székelyeknek régen szabad sójuk járt, de a segesvári országgyülésen 1562-ben a sóaknákat is a kamara javára lefoglalták, s szabad sót ettől fogva csak a nemesség kapott, de ugy látszik, hogy ez sem szolgáltatott ki pontosan, mert a székely székek nemessége 1568-ban jan. 6-kán a tordai országgyülésen panaszt emelt, hogy a nemesi sót tőlük elvonják; azért János Zsigmond ezen év febr. 13-án Brassóból rendeletet ád ki a parajdi kamaraispán Literati Jánoshoz, hogy a székely székek primorjai és primipillusainak a házuk szükségeire való sót ingyen szolgáltassa ki, csak a gyrapénz és kamara-ispáni illetőség megadása mellett, mely egy köböl zab és egypénz darabjától (az egy pénz a gyra-pénz, a zab a munus camerariorum lévén). Erd. Tört. adat I. k. 271. lap. Sőt még a Bethlen Gábort beiktató 1613-ki országgyülés végzései közt is ott találjuk ezen szabad sót biztositó czikket: A székely uraink, atyánkfiainak az aknáról házok szükségére elegendő só adassék. (Lásd Erdélyorsz. Történettára II. k. 288. lap.)
A forradalom előtt a csempészet oly nagy mérvbe folyt, hogy a csiki székelyek azzal nyilt kereskedést üztek, faluról falura hordozva árulták fél árán a parajdi sónak s ekkor Parajd alig tudott évenként 25,000 mázsa sót eladni.
Most a csempészet meglévén szoritva, kisebb mérvbe foly, s azért Parajd sóforgalma évenként 90,000 mázsára megy.* Mely mennyiség bizonnyal háromszorozódnék, ha a kincstár elhatározná magát az olcsóbb árra s igy az ő bevétele is szaporodna, a szegény nép is olcsón jutva sójához; nem lenne kénytelen sóhegyei mellett sótalan kenyeret enni.
A szomszéd Parajd, két Sófalva, Ilyésmező, Szováta 2000 mázsa ingyen-sót kapnak.
A parajdi só egy kissé kékes szinü, de ha nem oly szép is minta a marosujvári, azért Erdély sói között a legjobb és legsulyosabb; legfelebb a tordai közelíti meg. De nem csak itt e sóbércz alatt van sóréteg, hanem leágazik az északnyugotra Szovátáig, hol (mint később meglátandjuk) roppant sóhegyekben nyomul a talaj felszinére, és átcsap még egy ennél is hosszabb elágazása Korond- és Udvarhelynél az innenső Homoród völgyére, hol újból kiterjeszkedik. Erdély 800 sóforrásából: 129 Parajd vidékén fakad fel.
