XVII. Oroszhegy környéke.
XVII. Oroszhegy környéke.
Deskő. A Hegy nevü fensik. Mákvára. Hadútja. Kápolna-mező. Kápolna kútja. Szent László emléke. Búcsúk a Kápolna-mezőn. Tatárokútja. Naplemente az Őrhegyről. Bosnyák és Bálé patak, völgyeinek falui.
Nem válhatunk meg e falutól a nélkül, hogy környékén nehány nevezetes pontot fel ne keressünk.
A fürészekkel élénkitett Bosnyák patak völgyének nyugoti oldalán, merészen bemetszett út vezet a Deskőre, mely alólról magas hegy, de tetejére felérve, nem egyéb, mint az egyszerüen Hegy-nek nevezett roppant fennlapály alsó karaja, mely itt kezdődve, a két Küküllő és Korond vize közt majdnem 6 négysz. mfdnyire terül el.
Ezen – a tenger szine felett legalább is 3000 lábnyira fekvő – fensiknak egy kiszökelő előfoka az emlitett Oroszhegy felett lévő Őrhegy, honnan majd később a naplementét lesendjük el.
Ugy de Őrhegy mindig közeli várat feltételez, s csakugyan a Deskő feletti magaslatot Mákvárának hivják. A bokorfelfogta súvadásos hegytetőt egészen átalakitá az idő, s most az ott állott várnak alig lehet egyik sánczát, s behantosodott gátonyát kivenni. Ez hihetőleg elővára volt a messze hátrafekvő Tartod-nak, hová majd annak idejében elvezetendjük kedves olvasóinkat; most a Zetelakánál elhagyott ördügútjának nyomozására indultunk.
Az Zeta várától – mint látók – a szőlő-háton kijőve, a sz.-királyi nyiron és vészdombján át vonulva felcsap az oroszhegyi fensikra, onnan Rabsonné vára irányában halad. A hagyomány azt mondja, hogy az hadút volt Zéta, Tartod és Firtos várai közt.
Tovább Kápolna-mező nevü helyen egy kápolna rommaradványai látszanak, a kápolna mellett egy gyógyforrás fakad fel, melyhez most is Úr szeredáján feljár a nép s felviszi beteg gyermekeit füröszteni, mert e forrásnak nagy gyógyhatást tulajdonitanak, mely a hagyomány szerint onnan ered, mivel Szent László király itt szokott volt fürdeni. A forrás közelében egy bemélyülést Sátorhelynek neveznek; itt állott volna a szent király sátra.
Itt áldozó csütörtökön a Karry Miklós által 1723-ban épitett kápolnában nagy búcsuk tartattak. E búcsuk oly népesek és látogatottak voltak, mint a szent-anna tói búcsuk; az egész szék katholikus népsége felsereglett oda, de mivel sok verekedés és botrányos dolgok történtek, Battyáni püspök betiltotta, s a kápolnát lerontatta.
Tovább egy a Küküllő völgyére átcsapó útat Tatárok útjának neveznek, s hogy itt ugyancsak megfordultak ezek a vad harczosok, mutatja több ott talált török és tatárfegyver.
De a nap már pályájának vége felé közelitvén, mi is az Őrhegyre sietünk, honnan még sohasem élvezett tünemény merült fel előttünk.
Látkörünk fél Erdélyt ölelé körül, közel 800 négyszögmfldnyi terület tünt fel madártávlatban, és e roppant területet egészen ködlepel vonta be, kicsalt gyenge lehelletszerü párázata a nedületdús földnek; átlátszó hófehér lepel. Habszerü könnyüded ezöst fátyol volt e tájra teritve, mely mint a tenger habfodra összegyürközött, hullámzott, örvényülve gyürödzött, s elboritá e szép hont egész a határszéli Kárpátok vonaláig, és mi e büvős lepel és a tündöklő ég között állva, ezen bűvtenger felett legeltetők pilanatainkat, melyből csak a magasabb hegycsúcsok, a két Rez (siklői, kadicsfalvi), Rika, Mirke tető, bágyi hegy mint szigetecskék merültek fel; és e páratengert keletről a Hargitának büszkén kiemelkedő lánczolata, délről a Kárpátok a Bodzától kezdve le egész Hunyadmegyéig köriték, s ezen már hófedett bérczóriásokat, és a ködfátyol hullámzó fodrait a lenyugvó nap rózsa-pirja önté el, hogy egy percz mulva aranyleplet vonjon reájok.
Lehanyatlott Phebus gyémánt szekere, s a látvány még szebb, varázslóbb lett. A nyugoti láthatárt arany sugárkör boritá, az égen sugár legyezőnek kiterjeszkedő vonalai terültek el, melyben biborszinü felhőcskék tüntek fel szeszélyes ékitményekként; és ezen északi fénynél is szebb dicskoszoruját az égnek visszasugározta e ködlepel, melyet az égtől csak egy biborszinü vonal választott el. Az ég boltozat idabb, most kéklő fehér, majd gyengén zöldes, majd opálszinü volt. Ily szinezetet, ily eget én sohasem láttam, e talán nem létező szinvegyülétet a fehér ködlepel és véres égszegélytől káprázó szem csak képzeli. És azok a távol havasok oly tiszták, oly határozottan körvonalozva voltak, hogy azoknak minden erezetet, szeszélyes szikla-alakzatait szabad szemmel is tisztán kivehetők, a mennyiben azok egészen közelünkben látszottak lenni. A haza véghatárán lévő Retyezát és a Fehérvár háta mögött emelkedő Kecskekő és Csákszirtje mint ezüst diszgúlák löveltek fel.
De im újra változik a természet nagyszerü decoratiója; a nyugoti láthatár most tökéletes lángszinü; válvonala egy szemvakitó kárminszalag. S im a Hargita hófehéritette csucsán felgyújtá lámpáját Luna, s ekkor a táj ábrándos, elmosódó szinezetet öltött, a nap dicspompája elhalaványult, a havasok sötét árnyvonalt öltöttek s kicsipkézett körvonalaik zöldbe olvadó égen festődtek le, mint fantásztikus felhőalakzatok, mint az égnek himzett ezüst csipkézetei. És a mozdulatlan ködlepel alól ez isteni zürből, a nemlátszó falukból estharangok hármoniája hallatszott fel, mint egy figyelmeztetni akarván az égbe ragadtatott, a tulvilági látvány által elvarázsolt, egy szebb világba átbüvölt halandót, hogy ott alatt egy láthatatlan világ van, hogy ott e perczben százezrek ajkai nyilnak imára, az élet és teremtés urához küldött hálaadó imára, a nap jótéteményeit köszönő áhitatos fohászra. Ima volt a mi tekintetünk, és keblünknek szót nem lelő elragadtatása, szivünknek átszellemülése, magasztos ima volt a természetnek ezen nagyszerü, Isten keze ékitette imaházában.
De ki tudná tolmácsolni az érzést, mi keblünket eltölté? ki tudná lefesteni e tulvilági látványt, mely nagyszerübb volt az oceánnál, nagyszerübb mindennél, mit eddig láttam? Ilyen lehetett az alakuló föld az özönviz alatt, ilyen lehetett a teremtésnek első reggelén, midőn Isten szeme a ragyogó, éltető nap s a szende hold először árasztá el sugárözönét a földnek szűz keble felett.
De váljunk meg a halandók szemeinek ritkán feltünő ez égi látványtól, s térjünk vissza a földi életnek mindennapias körébe.
