Az oroszhegyi lakadalom folyama ez: | Tündérkert

Az oroszhegyi lakadalom folyama ez:

Mátkaságkor már a lakadalom napja is meglévén határozva, e határnapot megelőzőleg 8 nappal tartját a Siratót.

Ha a házasulandók egy faluban laknak, akkor az ily Siratót együtt tartják közösen, de ha külön faluban laknak, külön külön tartja mindenik.

Ez a Sirató pedig nem egyébb, mint egy tánczestély, melyre mindkét rendbeli fiatalság meghivatik, s mikor a házasulandók a fiatal élettől és fiatalságuk társaitól búcsut vesznek.

A Siratóra meghivók eljárják a falut, és pedig ha együtt tartják, akkor két legény felvirágozva, felszalagozva, felcziczomázott pálczákkal, ha pedig a leány tartja, akkor 3 felpártázott, felcsokrozott leány teljesíti ezen tisztességet.

Estve összegyülnek; mindenik, – ki oda hivatalos – módja szerint pénzajándékot ad a házasulandóknak, melyet egy tányérba tesz le tánczkezdet előtt.

Nyolcz nap mulva jön az esküvés, esküvés után egy lakadalom behivó elindul, s a kijelölteket meghivja ily módon:

Nemes Udvarhelyszéken Oroszhegy hegységében lakó, N. N. az ő szerelmes gyermekének N. N.-nek tisztességtételére ez előtt 8 napokkal megszóllitotta volt kegyelmeteket: ma ujból én általam emlékezteti, s délután ennyi s ennyi órára elvárja.

A megjelölt órára a vőlegényes házhoz gyül a násznép, a legénység lóháton páronként a násznagygyal és vőfénynyel élükön* a felpártázott, felvirágzott nagy nyuszolyó (ki mindig a násznagy felesége) és két kis nyuszolyó szekereken zene szónál, lövöldözés, kiáltozással elindulnak; a leányos házhoz közeledve, megállapodik a násznép, s két előköszönőt küldenek, kik ezen szavakkal köszönnek be:

Vőfény a lakadalom totumfactora, s erre mindig a község legügyesebb, legokosabb embere van hivatva, s mivel eszénél fogva mintegy fénye az ünnepélynek, vőfény neve is onnan eredhet, másutt vőfél-nek is hivják, mi szintén egy eredetü, a lakadalmas nép fejét vagy is eszét jelentvén.

Adjon Isten jó napot, uraim! asszonyaim! Örvendtünk, hogy Isten ő szt. felsége kegyelmeteket e mai szt. nappal megörvendeztette, Isten éltesse továbbra is kivánjuk, és kivánjuk, hogy Isten ő felsége ezen gyülekezetet tegye szerencséssé és boldoggá apáknak és anyáknak, közel távol lévő atyafiaknak váljék örömükre, Isten szt. nevének dicséretére, az egybe kelendőknek e világon kedvek töltésére, a jövőben pedig lelkek üdvességére.

Édes becsülettel biró uraim! Násznagy uram a maga honjából kibontakozván, nászával vőfény és nyuszolyóival jövő utjában van, s egy pár óráig való szállást kéret, ha sziveskednének megadni, és egy becsületes kalauz által ide vezéreltetni.

A gazda (ki választott helyettes, vagy is kiadó) fogadja a köszöntést, azt viszonozza, de a szállásra nézve mindenféle kifogásokat tesz, hogy nyilazza házát (fennebb emeli), meszeltet, takaríttat, vendégeket vár, s a minek következtében szállást nem adhat, hanem utasítja valamely faluvégi elhagyott kunyhóba, vagy a hid alá, végre mondja, hogy illetőleg nem is tudja mi járásbeliek? honnan jönnek, mennek, kérdi, ha van-e útlevelök, vagy előljárósági bizonyitványuk, melylyel magokat igazolják? stb. Az ily kötekedések, az ily kifogások pedig minél talpra esettebbek, annál inkább helyén vannak, s annál jobb kedvre derítik a jelenlevőket, azok rendszerint rögtönözve vannak, s a székely leleményesség és élczességnek gyakran meglepő kifolyásai. Végre alkudoznak, s egy közelebbi szomszédházhoz beszállásolják a násznépet.

Kevés időtelve a násznagy két megbizottja, a két szószólló, ujból elmegyen a leányos házhoz s a fennebb közlött módon beköszönvén, a leánykérést e szavakkal kezdik meg:

Édes becsülettel lévő Uraim! a mi násznagyunknak vagy két szava lenne kegyelmetekhez, a mit általunk, mint első expressusai által, kiván kegyelmetek elibe adni, ha sziveskednek meghallgatni.

Emlékeztetjük Uraim kegyelmeteket arra, hogy:

1-ször. E nemes helységben lakó N. N., ki magát a szent házasságra elszánta, X. X. Uramnak tisztességben becsületben felnevelt hajadon leányát N. N.-t megkedvelvé, magának jövendő házastársul megkérette, mely megkéréshez megkivántató ceremoniák, u. m. kézfogás, keszkenő- és gyűrűváltás meg is történtek;

2-szor arra emlékeztetjük kegyelmeteket, hogy a mi a házasságnak legnagyobb fundamentuma, a szt. hűtlés is végbement e megye templomában, egy pár tanu előtt, N. N. Tisztelendő ur által a hitnek és szeretetnek arany lánczával egybe is köttettek;

3-ra emlékeztetjük, hogy a két ágon levő atyafiak egy bizonyos napot preficiáltak, a lakadalom és a megadásnak napját, mely éppen a mai nap, ezt násznagy uram tudván, fenntartotta (emlékbe tartotta) azért nászával vőfény, és nyuszulyáival utban is vagyon, hanem mindezekre násznagy uram kegyelmetek mentől hamarább való jó válaszát elvárja, melyre Isten segélje kivánjuk.

Erre a leányos háznál való kiadó tagad mindent, tagadja a gyűrű váltást és kézfogás megtörténtét; a megtörténtnek állított hűtlésről sincs semmi tudomása. „A megadás vagy lakadalom napjának meghatározásáról sincsen tudomásunk – mond végül, – igaztalannak gyanítjuk azért, mivel a mi atyánkfiai ennél kisebb dologba sem szoktak a mi beléegyezésünk nélkül ereszkedni, de kötelezem magam, hogy a távolabb lévő atyafiakkal (a meghivott lakadalmi nép) e tárgyat közlöm, s ha azoktól valami tudomást szerezhetek, kérésüket meg nem vonom.”

Ekkor, hogy ez értekeződésnek helyt adjanak, kis időre búcsut véve a kikérők, vissza térnek a vőlegény népéhez.

Kis vártatva (kevés időmulva) jönnek másodszor a jegyhozók (a kikérő, nagy és kis nyoszolyó, vőfény, násznagy, szóval a násznép előljárói.)

A kikérő az előbbi ceremoniás módon beköszönt, s azután a menyasszonyt oly czélból kérik elő, hogy a hozott ajándékokat néki bemutathassák.

Erre a kiadó felel, az ajándék elfogadásra készségét mutatja, s a menyasszony helyett valami vén, rut – vagy ha van kéz alatt – nyomorék, pupos személyt vezet elő, s állítja, hogy itt van az, kinek nevén eddig szólott.

Erre a kikérő felel, hogy az eljegyzöttet igen jól ismeri szinről szinre, nekik bélyegök is van rajta, de ez nem a.

Ezután egy mást, ha van még rutabbat, vezetnek elő, de ezt sem ismerik el, végre 3-ikszor elővezeti a kiadó a valódi mennyasszonyt, és az asztalfőre (a tisztesség helyére) nehány rokonai közé beülteti, a kikérő pedig kezébe egy tányérra helyezve a jegyajándékot (főkötőt, csizmát, és nagy keszkenyőt) ezen szavakkal nyujtja be:

Kegyelmed N. N. asszony! mint x. X.-nek eljegyzett mátkája, halljon szót! Kegyelmednek említett mátkája XX., ad egy ennyi ajándékot, melyet itt nálam jelen lát; ezt ne elég neven, csak jó néven vegye; arra igéri magát, hogy ha Isten ez árnyék világban élteti, ezután több férj-szeretettel és ajándékkal fog kedveskedni.

Az ajándékot letéve egy asztalra, ugyan ily módon és ily szavakkal adja át a vőlegény által küldött ajándékot (a mi rendszerént tányérra helyezett pénz), az öröm-apának, öröm-anyának, azután a legnagyobb testvérnek, s utána kór szerént rendre mindenik testvérnek, s más háznál lévőknek még a cselédnek is.

Ennek végeztével a menyasszonyt a kiadó számadásába adva, egy oly kalauzt kér, a ki násznagy uramat várakozó násznépével ide vezérelje. Ekkor egy magát felajánló egyénnel a kikérő távozik.

Mig oda vannak, addig a kiadó a fennebbi modorban adja be rendre a leányos házhoz meghivott lakadalmi nép ajándékát, mert szokásban van, hogy minden ily meghivott valami emlékajándékot hoz magával, kanalat, kést, villát, fazakot, tányért, tálat, poharat, asztalkendőt, abroszt, párnát, s mindenik mellett kevés pénzt is, ugy hogy ily alkalommal annyi minden begyül, hogy az uj pár házát belőle berendezheti. Mind ezeket a leány mellett ülő asszony köszönve fogadja, s igéri, hogy ha Isten élteti, meghálálja és viszonyozza. Az ajándék beszedésének végeztével nagy lövöldözés, rikoltozás között érkezik az egész násznép, élükön a kalauz, mellette a kikérő, násznagy, vőfény, és a nyuszolyó asszonyok, a zenészek vig indulójánál (mi rendszerént Rákóczi) s végre a vőlegény násznépe (mi a férfi fiatalságból áll). Beérve, vagy maga a násznagy, vagy megbizására a szószólló (kikérő) ekként szól:

Isten megteremté a világot, napot, holdat s mindeneket, mik vannak, s teremté szép paradicsomnak közepébe Ádámot, de csakhamar átlátta, hogy élete egyedüliségben haszontalan; azért aludtában egy oldalcsontját kivevé és abból Évát teremtvén társul mellé rendelé, hogy az által a világ szaporodnék, a menyei szentek száma beteljesednék. Miből kiindulva x. x. uram is átlátván, hogy az egyedüli élet haszontalan, elválasztá magának Isten rendeletéből a házas életet; járt kelt, kereste az ő hiányos oldal csontját, jártában keltében kegyelmeteknek egy szerelmes atyjokfiára emelé szemeit, azt tekintve, meg is szerette, meg is kérette, el is jegyezte, s Isten szent házában a mai áldott napon magához is csatolta, a hit- és szeretetnek rózsa lánczával. Azért mi, kik itten jelen vagyunk, tisztességgel eljöttünk vőlegény uram megbizása folytán, hogy az ő választott életepárját, kedves szerelmesét vőfény és nyoszolyó kezébe adásra kikérjük.

A kiadó fogadja a köszöntést, elismeri, hogy a szent házasságot Isten rendelte, kérésökre a választ megtalálják – mond – ott a csupor fenekén.

Ez a csupor pedig a lehető legkisebb terjedelmü, mely egy beásott nagy rudnak tetejére a kapu mellé van felbigyesztve. Ezt a csuprot le kell lőnni, s földdel lévén megtöltve, csak erős lövésre esik le; megtörténik, hogy a jelenlevők nem tudják lelőni, akkor valamely hires vadászt keritnek elő, ki csak jó jutalomért vállalkozik e nem könnyü lövésre, de le kell lőni, mert addig a leányt ki nem adják; sok helytt egy keszkenyőt is kötnek a rudra. Ez a muzsikusoké, melyet vagy maga a dádé vesz le, vagy valamely jó mászó purdéval vétet le.

A válasz már le van lőve, a kendő a násznép nagy mulatozására, a purde többszörös felmászása és visszacsúszásával leoldva, s még most sem adják ki a menyasszonyt, mert a kiadó násznagy uram elibe mindenféle kérdéseket, találós meséket ád, melyeket meg kell fejtenie; ilyen például:

Kérdés: Miből lett a czigány?

Felelet: purdéból.

Kérdés: Ki az, ki született és meg nem halt?

Felelet: Ilyés próféta.

Kérdés: Ki az, ki egyszer született, kétszer halt meg?

Felelet: Lázár, – s más több ilyen leleményes feladványok, melyek nem elhasználttak, hanem rendszerint uj kiadásuak, ez alkalomra készültek lévén, igen gyakran megtörténik, hogy násznagy uram megfejteni nem tudja; ekkor másokhoz folyamodik, s jó áldomásért vagy azok segítnek rajta, ha tudnak, vagy ha a társaságban senki megfejteni nem tudja, a kérdéstevő maga mondja meg még jobb áldomásért.

Végre három jelenlevő embert kezesnek bevéve, kiköti a kiadó, hogy a leánynyal most adandó bonumokat (hozomány), ha a leány magtalanul halna el vagy más szükség ugy kivánná, minden perlekedés nélkül visszaadják, mely kikötés után átadják a mennyasszonyt a vőfény kezébe, a mikor a nagy nyoszolyó és kis nyoszolyó nagy ünnepélyességgel felkoszoruzva (virágos párta, melyet a nyuszolyók a vőlegényi háztól magokkal hoztak) felkeszkenyőzik szintén magokkal hozott keszkenyővel, és ha télen van, rókásbundát vagy más felöltőt adnak rá, ezen ünnepélyek folyama alatt a zenészek egy alkalmi bús notát huznak, mely az elválásnak zeneileg eszményitett fogalmát akarja kifejezni.

A felöltöztetés után a zene vigra fordul és a vőfény megtánczoltatja a menyasszonyt, mint egy próbaként, ha tud-e tánczolni, nem sánta-e? Mely próbatáncz alatt nagyon kell ügyelnie, hogy más el ne ragadhassa, mi ha az arra ólálkodó fiataloknak sikerül, vőfény uramnak ki kell váltani alku szerénti italfizetéssel.

A próbatáncz után kezdődik a Búcsuztatás, mit a vőfény, ha kevesen vannak a szobában, de ha sokan vannak, künn az ajtó előtt ekként szaval el:

Becsületre méltó jeles gyülekezet,
Férfi s asszonyrendből álló felekezet,
Halljátok meg mostan, hadd szóljak veletek.
Most a hegedüknek álljon meg zengése
A sarkantyuknak is megálljon pengése;
Mert bucsúzásomnak most lészen kezdése,
Legyünk csendességben, mig leszen végzése.

Utolsó lépcsőjén állván ittlétemnek,
Felnyitom tárházát bucsúzó szivemnek,
Szólásra inditom kerekét nyelvemnek,
És szentséges nevét kérem az Istennek.

Hála légyen neked egeknek királya,
A ki felvirasztál e mai szent napra,
Gondot is viseltél reánk minyájunkra;
Segélj reá, kérlek, most búcsuzásomra.

Ádámot az Isten mikoron teremté,
Hogy egyedül élne, éppen nem kedvelé;
Évát neki társul csudaképpen szerzé,
Kivel akaratját az Istennek tenné.

Istennek törvénye szorosan kivánja,
Hogy ember életét Istennek ajálja.
Ki ki kedves párját magának válassza,
Kivel Isten házát töltse, szaporítsa.

Mely törvénye szerént én állapotomat
Képzeljétek lenni mostani sorsomat,
Én már megtaláltam régen várt társamat,
Kit tetszése szerént Isten kimutatott.

Látjátok, szivemet a nagy keserűség,
Nyelvemet gátolja szivbeli epeség*
Betölté szivemet komor kedvetlenség,
Bánat, keserűség, nincsen abban kézség;

Epekedés, bubánat.

De hogy háládatlan hozzátok ne legyek,
Kik mind ez óráig engem neveltetek,
Az istenes jóra gyakran intettetek.
Halljátok meg mostan, hadd szóljak ti nektek.

Első szóm fordítom én édes Atyámhoz!
Engem nevelő kedves jó dajkámhoz,
Gyenge életemnek nagy táplálójához
Minden lépésemben jóra oktatómhoz.

Kitől életemet vettem Isten után,
Szokszor megbántottam, szavát nem fogadván,
Ki hordozott engem atyai jobb karján,
Nevelt izzadással sok szűk idők voltán

Atyai jó voltod nincs mód hogy emlitsem,
Elegendőképpen hogy megköszönhessem
Nem engedi eztet gyenge tehetségem,
Nagy sirásra fordult eddig volt jó kedvem.

Minden jóvoltodat Isten megfizesse,
Ugy világoskodjál e földön éltedben,
Hogy koronát vehess jövendő életben
Mikor felmenendesz a magas egekben.

Másodszor fordulok hozzád, szülő anyám!
A ki voltál nékem kedves édes dajkám,
Ki kilencz holnapig méhedben hordoztál,
Osztán fájdalommal e világra hoztál.
Anyai emlődön kegyesen tápláltál,
Ily nagy kegyességben leányul tartottál.

Mégis gyarlóságból sokszor bántottalak,
Engedetlenséggel szomoritottalak,
Megbocsás jó Anyám! mert én most itt hagylak
Nincs itt több lakásom, többé nem búsitlak.

Anyai jóvoltod Isten megfizesse
Jöjön el lelkedért a szentek serege,
Menyben lakhelyedet örömmel keritse,
Örvendezz vég nélkül örök dicsőségbe.

Kedves Testvéreim! az Istent féljétek,
Édes szülőinket hiven becsüljétek,
Szeretet, békesség lakozzék köztetek
Hogy Isten áldását ti elvehessétek.

Siralmas – ugy érzem – tőletek megválnom,
Ezen jámbor háztól* utra indulásom,
Bánatos keserves az én búcsuzásom,
De Isten szerzette aztat én jól tudom.

Békés lak helyett.

Ha volt valamiben tőlem bántódástok,
Azokról tőletek bocsánatot várok,
Istentől adatni minden jót kivánok,
A magas menyégben* legyen koronátok.

Menyégben, mennyekben helyett, használatban van sok helytt a székely földön.

Hozzátok fordulok, jó leány barátim,
A kikkel voltanak gyakran nyájasságim,
Megvallom, hogy voltak nyájas mulatságim,
De immár elmulnak ezen barátságim.

Páris szőlőhegyén felnőtt szép virágok,
Jérikó mezein termett rózsaszálok,
Libánus erdein költött szép galambok,
Nacinitus szinben öltözött aranyok.

Szüz leány barátim, a kik azok vagytok,
Én társaságomban szépen virágoztok,
Kerüljen titeket a szomoru átok
A magas menyégben légyen koronátok.

Szomszéd s atyafiak, mind valakik vagytok,
Az Isten áldása szálljon ti reátok,
A magas egekben legyen koronátok.

Egész gyülekezet, a ki ide jöttél,
E mai szent napra tiszteletet tettél,
Jutalmatok légyen mennyben az Istennél,
Áldjon meg titeket a ki oda fenn él.

Csekély beszédemet én már elvégeztem,
Végy kezedhez kérlek engem édes férjem,
Repits el oda, a hol én Istenem
Szentelje meg örökre életem. Amen!

Alig hangzott el e szavalat, midőn kezdetét veszi – valójában megható – személyes búcsuvétele a menyasszonynak, midőn sirva-ríva rendre szülői, testvérei keblére borul, megköszöni, hogy felnevelték, gondját viselték, hideg-melegtől védték, s kéri, hogy ha vétett, bocsássák meg; ezután rendre testvéreitől és a rokonoktól bucsúzik, köszöni, hogy szerették, támogatták. Elvégre leány-barátnéitől, kikkel fiatalsága örömeit megosztá, kéri, hogy ezutánra se vessék meg stb.; s ezen bucsuzások – melyek nem betanult, hanem többnyire a sziv hálájának, az őszinte ragaszkodásnak érzéséből fakadó rögtönzések – az egész társaságot meghatják, s az egymástól elválók, és az asszony seregnek szemeire könyeket csalnak.

A vőfény ragadja ki a bánat karjából a mennyasszonyt, s kezen fogva vezeti, ügyelve, hogy tőle is el ne ragadják, mibe az őrasszonyok és mások is mesterkednek, mert ha elragadniok sikerül, csak váltságért adják ki.

Künn az ajtó előtt áll a diszes mennyasszonyi fogat, a falu legszebb ökrei, felkeszkenyőzött, felvirágozott szarvakkal (mely keszkenyők a béreseknek hagyatnak), ide ültetik a mennyasszonyt a két nyuszolyó közé, a vőfény vagy maga is oda ül, vagy lóháton őrködik az ő számadásába adott mennyasszony felett.

Mig a mennyasszonyt felültetik, addig egy más szekérre a parafernumot (hozomány) rakja ki a lakadalmas nép, melyet a nagy nyuszolyó mézes pálinkával vált ki a gondviselő nőktől.

Ez a parafernum a felvetett mennyasszonyi ágy, melyet ugy elkészitve tesznek a szekérre, s végvásznakkal kötnek le, e mellett tulipányos czifra láda ruháival, asztal, székek, s más butorok; a gazdagabbak tehenet, csitkót is szoktak adni, melyeket a parafernumos szekér után kötnek.

Ezen felrakodásnál pedig ügyelni kell a háziaknak, hogy az udvaron fejsze, villa, eke vagy más eszköz ne heverjen, mert a kapsi fiatalság ezt is felpakolja, s vagy elviszik, vagy csak váltságért adják vissza.

Midőn a felpakolással készen vannak, zene-szó és lövöldőzés közt megindul a menet; de gyorsan nem haladhat, mert a virgoncz ifjak itt-ott átkötik az utat, minden lépten-nyomon azok elhárintásáért meg kell állapodni; máskor az asszonyok hamvasfazakokat csapnak a földre; mindezen ingerkedés pedig arra való, hogy a nászmenetet hátráltatva, minél jobban szemügyre vehessék a menyasszonyt és hozományát.

Ha más faluba viszik, akkor a határszélen a béresek (vagy ha lóval viszik, a kocsisok) az első ökröt visszaforditják és váltságdíjt követelnek, mi rendszerint a nagy-nyuszolyó által kiszolgáltatott mézes pálinka. Megérkezvén a vőlegényes-házhoz, a ház gazdája (egy felkért szószoló) fogadja. A kikérő üdvözli, feláldja a napot, s hálát adva Istennek, hogy jó egészségben, jó egyetértésben találhatja, ekként folytatja:

Nyolcz napja lehet, hogy vőlegényuram, örömapa uram és örömanya aszonyom megszólitván, X. x. vőlegény uramnak valami bajok végbevitelére, mi kérésüknek engedve, a kiszabott órán meg is jelentünk, az előnkbe bízott terveket, dolgokat, hála Istennek szerencsésen végbe is vittük; de a mennyien utra keltünk, egygyel többen jövünk; már most ha ide – mint küldetésünk helyére – bebocsátanak, jó, ha nem, akkor tovább állunk, mivel utunkban csaknem minden házhoz hivtak be.

A gazda viszont üdvözli az előbbi módon, s ekként fogadja: Örvendünk, hogy hosszas útjokban a gondviselés minden bajtól és szerencsétlenségtől megoltalmazta, s annak ugyan különösön örvendünk, hogy egygyel többen jönnek, mint távoztak; ennélfogva ide, küldetésök helyére a legnagyobb örömmel fogadjuk be.

Ekkor a mennyasszonyt bevezeti a vőfény és számba adja a vőlegénynek, ki az asztal melletti szögletbe ülteti, körülte nyoszolyók, vőfény és más nászünnepi szereplők és vendégek.

Ekkor kezdődik az előfalatozás, de a mennyasszony ekkor nem eszik, a megillelődés, szeretteitől való szomoru elválás nem engedi meg az evést; de ha enni akarna is, nincs mit, mert előtte fatányér áll, kés, villával, de étel helyett a tányérra bölcső van festve, melylyel váltig* kinálgatják, hogy „Tessék”.

Eleget helyett használja a székely.

Ez előfalatozás végeztével a kis vőfény körültánczol a mennyasszonynyal, fejéről levett koszoruját pedig ellövik annak jeléül, hogy már asszony s több virágot nem viselhet.

Azután letelepedik a második asztal-vendég, a vőlegény mennyasszonyát az asztalfőre vezeti, s mielőtt az ételt beadnák, a mennyasszony ajándékát adja át a násznagy egyenként, és pedig a vőlegénynek (szép nyakkendőt, saját kezüleg varrt inget), ilyen formán: Kegyelmed, vőlegény uram, halljon szót! Kegyelmed ezen szerelmes mátkája N. N. asszony ad egy ennyi ajándékot, a melyet itt lát, ezt ne elég neven, csak jó neven vegye; arra igéri magát, ha Isten e világban élteti, több női szeretettel is fog szolgálni. S igy a szükséges módositással átadja a mennyasszony ajándékát az örömapának, örömanyának (az ajándék rendszerint sajátkezüleg szőtt és varrt ing), násznagynak, nyuszolyók, vőfény és szakácsnénak is.

Erre felteszik a mennyasszony-kalácsot, egy nagy czifra süteményt, melybe kis ágakat szurnak, ez ágak ki vannak aranypillézve, virágozva, s más apró süteményekkel beaggatva, melyből mindenki tetszése szerint vág, s el is tesz az otthoniak számára. Ezen mézes pálinkával lenyomatott csemegézés után feltálalnak. Az ebéd rendszerint leves, hős, káposzta, sült. Régen minden tál étel feltételekor a gazda azt egy alkalmi versezettel ajánlotta a vendégek figyelmébe, a mi most már kiment szokásból. A házi ebéd után a meghivott vendégek veszik elő magokkal hozott eledelüket, mi leginkább töltött csirke, obligát mézes pálinkával, miből egy-egy szeletet vágva, és a felvirágozott poharat megtöltve, a fennjáró gazda által elküldik egyik a másiknak, ki ezen szóval adja át: „Kerek kalács, vigan lakást kiván uram kigyelmeteknek. Ebből részesüljenek s minket is részeltessenek.” – Mire a megkinált toasztot mondva, üriti a poharat.

Ezalatt a beburkolt, bekötözött szakácsnét vezeti elő a segéd-szakácsné, s sirva-ríva mondja, hogy a szakácsnénkat, a mint a kását főzte, a forró kása mind összeégette, oly nagy sebe van, hogy orvoslására doctorhoz kell folyamodnia, azért adakozzanak jó uraim; s a benyujtott nagy fakanálba mindenki pénzt tesz.

Ezután a gazda a hegedüt hozza elő, s felkiált, hogy nagy kár történt, a hegedűnek nyaka letörött, húrjai leszakadoztak, s azért, hogy tánczolhassunk, egy kevés pénzzel járuljanak annak kiigazitására. Erre is adakoznak.

Mire a vőfény elővezeti a mennyasszonyt, s egy a kiadó által tartott tányérra pénzt tevén le, megkezdi a mennyasszonyi-tánczot, keveset tánczolva, e szóval: jó-akarat – átadja a másiknak, ez is annyi pénzt tesz a tányérba, mennyit a vőfény, s egyet fordul, a vőfény ujra elveszi és másnak adja át mindaddig, mig a gyülekezet minden férfia, fiatala-véne megtánczoltatja a mennyasszonyt. A tányérba mindenki pénzt teszen, mi a mennyasszony és zenészek közt osztatik fel.

A mennyasszony-táncz bevégeztével a táncz általánossá válik éjfél tájig, mikor szétoszlik a lakadalmas nép.

Másnap reggel a nagy-nyuszolyó bekontyolja, felfőkötőzi a mennyasszonyt s mennek a templomba beavatásra, a lelkész megáldja és megkerülteti vele az oltárt.

Templomból kijövet, a leány szülői, rokonai és többen a lakadalmasok közül is a vőlegényi házhoz mennek megnézni a fiatal párt, ezt kárlátás-nak nevezik.

A kapuhoz érve, lövéssel adnak jelt, mire a háziak a kapuhoz kijőve, a kiadó (vagy a leányosház szószolója) mond: Isten ő szent felsége áldja meg kegyelmeteket stb. Édes jó Uraim! Násznagy uram közelebbi utazásában nálunk lévén beszállva, midőn onnan eljött volna, nagy kárunkat vettük észre, mivel egy növendék atyánkfia násznagy uram katonáihoz (a násznépet násznagy-katonáinak is nevezik) pártolva, eljött, most mi annak keresésére indultunk.

Mire a násznagy (vagy szószoló) viszont üdvözlés után ekként felel:

Uraim! értjük kegyelmeteknek sérelmeit, miszerint felemliték, hogy elutazásunk alkalmával valami növendék atyjokfia elpártolás következtében katonáinkkal eljött volna; de mi erről épen semmit sem tudunk.

De erre a kiadó azt mondja: Uraim! mi elveszett atyánkfiának nyomait mindeddig elkisértük s azért kérjük, bocsássanak be keresésére.

Bebocsátják, de a mennyasszony eldugva lévén, nem találják. Végre a parafernumot megpillantván, felkiáltnak: Itt a jele, itt kell lennie. Erre előhozzák a mennyasszonyt, ki szülőinek keblére borul, s hogy a könnyek felszáritva, a bú elüzve legyen, a kiadó felszólal, s a mennyasszonytól szót kérve, mondja: Hogy ajándékot hoztam és nem is. Mire egy eleven tyukot nyujt oda, mit midőn a mennyasszony el akar venni, elrepiti.

Erre a már felteritve lévő asztalhoz telepednek, s zajos utólakomát tartanak, mit délutánig tartó táncz fejez be.

Ilyen az oroszhegyi lakadalom, s ilyen volt az mindenütt a katholikusok által lakott havasalján, de ma már azt csaknem mindenütt divatossá tették, megröviditették, az őseredetü szólásmódot, versezeteket elhagyták, átalakitották, s ezátal annak nemzeties ős zamatját kezdi ezen érdekes népünnepély elveszteni. Én, ki a régi jóknak barátja vagyok, szükségesnek láttam azt itt egész terjedelmében közölni, hogy legalább e lapokon maradjon fenn annak emléke, s hogy majd a késő ivadék láthassa, hogy eldődei mi módon lakadalmoztak.

Oroszhegynek szülöttei közt egy irót is találunk s ez oroszhegyi Mihály Déák, ki 1655-ben zengzetes magyar versekben irt ily czimű munkát adott ki: „A fenyőfának hasznos voltáról és a sendelytsinálóknak kellemetes és hasznos munkájukról való historia”. Megjelent Lőcsén 1656-ban. 4-ed rétben. Korában igen hires, ma nagyon ritka munka. (Egy példánya meg van a kolozsvári Muzeum könyvtárában.)

Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem