XVII. Kézdi-Vásárhely.
XVII. Kézdi-Vásárhely.
Kézdi-Vásárhely, helyén római telep. E város alakulása, kifejlődése, kiváltságai, jelen dicsősége. Piacza, utczái, katonai növelde. Kanta, iskolája.
Timon*) azt állitá, hogy Praetoria Augusta nevü római város a Feketeügy mellett, és pedig a mostani Kézdi-Vásárhely helyén feküdt, s hihetőleg utána Schel is összehasonlitható római térképében azt oda helyezé.
Imago Ant. Hung. Cap. XV. Epist. 1.
Ezen állitásnak – mivel semmi rommaradvány nem mutatkozott, s mivel nem is sejtették a római uralomnak ily messze való felhatolását – senki hitelt nem adott egész 1852-ig, midőn az ojtozi utvonal készitésekor a város északkeleti végén egy átmetszést kellvén tenni, ott sok római műemléket, arany poharakat, római hamvvedreket, érmeket, fegyvereket találtak*), melyek elvitázhatlanul mutatják, hogy itt csakugyan egy római telep vagy tábor állott, mely összefüggésben a komollói erőddel és a Bereck közelébeni állandó táborral (castrum stativum) hihetőleg az Ojtozon kivezető római hadutat fedezte; azt azonban, hogy csakugyan Praetoria Augusta állott-e itt, még nem határozták meg. Rendszeres ásatások bizonynyal utbaigazitó földeritésekre vezetnének.
Ezen igen szép műemlékek mind Bécsbe vándoroltak, s a haza, melynek földjében másfél ezredévig fennmaradtak, mely ez emlékkincseket történelme felderitésére adatként felhasználtta volna, nem bir egyebet, mint azoknak rajzát és leirását a Magyar Academiai Értesítő IV. k. évf. VI. számában.
Hanem annyi már bizonyos, hogy K.-Vásárhely helyén hajdan római telep állott; az romba dült, a népvándorlás mindent elsodró áradata eltiporta, eliszapolta, ugy hogy másfél ezred kellett, mig valamely kis töredéke ujra napfényre került.
A hajdan fényes római város – hol a világhóditó legiók büszke harczosai feszengtek – eltünt a föld hátáról, pusztaság követte, s avar nőtt a fényes paloták helyein, sok század telt el, a múlt teljesen feledékenységbe ment, s a szomszéd faluk lakói oda, mint központi helyre, vásárokra kezdettek egybegyülni (mivel akkor Kézdiszékben nem volt város), ott korcsmákat, fabódékat kezdettek épiteni, s látva, hogy az első települőknek jó dolguk van, mind többen-többen települnek oda. Ezen első deszkaépületekről a latinul irók: Asserculi oppidum-nak (deszkavárosnak) nevezték el az uj telepet, s innen eredett sokaknak azon tév-véleménye, hogy ott Asserculi nevü római colonia állott volna.
Azonban a kezdetleges deszkaváros csakhamar kinőtte magát, ugy hogy Zsigmond király 1427-ben Thorja vására név alatt királyi várossá teszi (civitatem) országos és hetivásárjoggal és más kiváltságokkal ruházza fel*). Megerősitik és amplificálják ez előjogokat az utánna következett magyar királyok közül többen*) és a nemzeti fejedelmek csaknem mindenike*).
Zsigmond király ezen szabadalomlevele kelt Földváron 1427. máj. 11-én (feria sexta post festum b-tae archangelis), melyben Thoryawasara név alatt mint királyi vagy mezővárost (Civitatem se oppidum) mindazon jogokban részelteti, melyekkel a többi városok birnak. Ez adománylevél megvan eredetiben K.-Vásárhely levéltárában. Thorja vására nevet azért nyert, mert az kezdett épülni, mint azt Kállay is mondja Hist. ért. a ns. Szék. nemz. 123. lap
Megerősiti s a nyert jogok élvezetében biztositja Mátyás király 1462-ben Budán sz. Anna napján kiadott okmányban, mely szintén eredetiben megvan Kézdi-Vásárhely levéltárában. Megerősiti Ulászló 1507-ben Katalin napján Budáról kiadott okmányban, melyben Thoryawasarát minden adó alól kiveszi, miként a többi városok ki vannak véve, s komolyan rendeli, hogy senki is e jogaikban ne merje csonkitani, és szigoruan inti a székelyek ispánját és más hatóságokat, hogy nevezett város előjogait nemcsak tiszteljék, hanem mindenkivel megtartassák. Ez is megvan eredetiben K.-Vásárhely levéltárában. És megerősiti nemzeti királyaink utolsója, János király is Máté evang. napján 1531-ben kiadott okmányában, melyben rendeli, hogy Thorja vásárát szabadalmai ellenére senki taxák és adókkal ne terhelje, a szék belügyeibe ne avatkozzék. Hiteles transumtuma ennek is megvan a város levéltárában.
Izabella királyné, a városok ezen kegyelője 1557. máj. 8-án Fehérvárról okmányt ad ki, melyben Zsigmond király szabadalomlevelét egészen átirja s azt megerősitve, minden pontjára nézve érvényesnek nyilvánitja. Megvan eredetiben a város levéltárában.
János Zsigmond pedig 1562-ben szent László király nap után való vasárnapon Segesvárról ad ki okmányt, melyben mindazon kézdi-vásárhelyi polgároknak, kik a forrongásban résztvettek volna, bűnbocsánatot ad, s megtiltja, hogy javaikban és személyökben háborgassák. Nevezetes ezen eredetiben a város levéltárában meglevő okmány azért is, mert a Kézdi-Vásárhely név legelőbb ebben fordul elő.
Báthori Kristóf 1579-ben máj. 3-án Tordáról ad ki adománylevelet, melyben Kézdi-Vásárhelynek a Kászon rétjében levő „Katrusa völgie“ és „Nagy mély völgie“ nevü erdőket adományozza, megvan eredetiben a város levéltárában.
Báthori Zsigmond 1588-ban máj. 6-ról Enyeden ad ki okmányt, melyben Kézdi-Vásárhelynek (Kyzdi-Wasarhel) más János királytól nyert sokadalmakat és hetivásárokat engedélyez, és pedig sokadalmakat Reminiscere vasárnapra, Sz.-György és Sz.-Demeter napra, hetivásárokat csütörtökre. Ugyan
Báthori Zsigmond 159. (az utolsó évszám olvashatlan) aprilisben (a napszám olvashatlan) kiadott másik okmányában az engedélyezett vásárokon mások általi vámszedést megtiltja. Mindkettő eredetiben megvan a város levéltárában.
Báthori Gábor 1608. jun. 10-én Fehérvárról adja ki azon okmányt, melyben Zsigmond királynak és Izabella királynőnek fennebb emlitett adományleveleit megerősiti. Ugyanő egy második 1612. april 8-án a barczai táborból kiadott confirmationalisában átirja és megerősiti Báthori Kristófnak a fenn nevezett erdőket illető adománylevelét. Mindkettő eredetiben a város levéltárban.
Bethlen Gábor 1618. oct. 5-én Kolozsvárról ad ki okmányt, melyben Báthori előbb emlitett adománylevelének nagyrészben ismételve felemlitett szabadalmait helybenhagyja és megerősiti. És ugyanő egy második 1625. sept. 3-án Sebesvárából saját és Ozmankeozy György aláirásával ellátott okmányban K.-Vásárhelyt, Sz.-Györgyöt, Ilyefalvát, Bereczket kiveszi a szék jurisdictiója alól, Béldi Kelemen főkapitány és Daniel Mihály főkirálybirónak s más assessoroknak stb. rendeli, hogy nevezett városok lakói felett semminemü jurisdictiót ne gyakoroljanak, a szék törvényszéke elé senkit ne idézzenek, senkit személyök és marhájokban bántani ne merjenek stb. Ezen magyar szövegü igen érdekes okmány megvan hiteles transumtumban a város levéltárában.
Rákóczi György 1634. máj. 24-én Fehérvárról saját és Márkosfalvi Márton aláirásával okmányt ad ki, melyben rendeli, hogy Kézdi-Vásárhelyen – régi kiváltságai ellenére – senki korcsmároltatni, vásárain bort, sört árultatni ne merészeljen stb., hiteles transumtumban a város levéltárában. Kézdi-Vásárhely a Nemere havasára is kapott adományt, mert 1608-ban annak birtoka felett Almás, Csomortány, Lemhény, Nyujtód és Szászfaluval perel s meg is nyeri.
Ily kedvezvények, ily előjogok mellett a kis deszkabódékkal megindult vásáros hely csakhamar jeles várossá nőtte ki magát*), 1567-ben az ez évi regestrumban Kyzdy Wasarhel néven még csak 60 kaput számlál. Ma már oda fejlődött, hogy a Székelyföldnek népességre nézve is második városa*). Moldovával folytattot élénk kereskedése, kifejlett kézmüipara által bizonynyal a Székelyföld, sőt Brassó kivételével az egész erdélyi résznek leggazdagabb városa, s legdúsabb kétségtelenül hazafiság és honfierényekben is; a nagyrészt jövevényekből alakult városka a dicsőségnek első osztályrészét méltán követelheti a maga számára; királyaink és fejedelmeink nem ok nélkül áraszták el kegyeikkel, lakói arra érdemesiték is magokat, ők hazafias áldozatkészségben dúsan fizeték le tartozásuk adóját.
Kézdi-Vásárhelynek fejedelmek által adott kiváltságait az ország törvényhozása is szentesité, kimondván: „Hogy Kézdi-Vásárhelynek, Torjának, S. Sz.-Györgynek, Ilyefalvának privilegiumai helybenhagyatnak, Signanter Kézdi-Vásárhelynek a szerint, mint Maros-Vásárhelynek.“ (Lásd Appr. cons. P. III. T. 78. A. 1.) Hanem ugyan a törvényhozás kimondá a jogszoritást is, a mennyiben hozzátette (ugyanott) hogy: „Azzal a szék törvényétől el nem szakasztatnak, miről privilegiumok nincsen“, miből azt kell következtetnünk,hogy Bethlen Gábor fennebb érintett szabadalomlevele, mely e városnak teljesen független önkormányzati jogot engedélyez, még nem volt érvényben, s annak azután is csak részben volt elég téve, a mennyiben K.-Vásárhely a fennebbi törvényczikk értelmében a judicialékban a háromszéki derékszékhez felebbezett, mig a politicumokban egyenesen a fejedelmi curiától, később a főkormányszéktől függött. Hanem Erdélynek a magyar koronával való viszont egyesülése után itt is előfordult azon minden kiváltságos helyeknél ismétlődött eset, hogy a szék tisztsége folytonos beavatkozásaival zaklatá e várost. A fegyverfeladáskor (1764) Kézdi-Vásárhely a katoni kormányban egy másik, még veszedelmesebb s még kevesebb jogtisztelettel biró vetélytársra talált, mely önkormányzati jogából fejlődött szabadságaitól megfosztá, s a városnak fegyverviselésre erőszakolt lakóit lassankint hatósága alá vonta. Elannyira, hogy a városi tanácsnak (mely 1 főbiró, 1 főjegyő, 6 tanácsosból állt, kikhez a fontosabb törvényszéki kérdéseknél a 60 személyből alkotott hütösi karból is felvettek) nem kis utánjárásába került, mig jogainak és hatáskörének csak kis részét is visszaszerezhette; de ekkor is az 1825 (5091 szám alatti) és 1826 (5555 szám alatti) normativumok értelmében itéletet csak is a fekvő jószágok és a kevés számu nem-katona egyének vagyona és személye felett hozhatott, s itéleteit a háromszéki derékszékhez felebbezte. A fegyvert viselő polgárok ellenben a katonai kormányzat alatt voltak, mely ugy politikai, mint törvényszéki hatáskörrel volt felruházva. A perek kezdődtek a század előtt s az ezred törvényszékéhez felebbeztettek, hol egy auditor osztrák törvények szerint itélt. Ebből aztán folytonos surlódások, összeütközések jöttek napirendre, mi e város fejlődésének csak hátrányára volt. Fellépett ugyan Kézdi-Vásárhely s a többi taxális helyek oltalmára a törvényhozás is, az 1790-ki országgyülés LXVII. törvényczikke kimondta, hogy Kézdi-Vásárhely S. Sz.-György, Csík-Szereda, Ilyefalva, Bereczk, Hátszeg és Dobra s más városok a kereskedés hátrányára s következőleg az állam kárával is fegyverviselésre szorittattak. Miután pedig az uralkodó törekvése csak az lehet, hogy alattvalói törvényes jogaikban megtartassanak, azért a rendek beleegyezése nélkül katonaságra szoritott fenn nevezett városok törvényellenes helyzetökből kivétetvén, törvényes jogaikba visszahelyeztetnek. E törvényczikk szentesittetett ugyan, de alkalmazásba soha sem jött, a városok s Kézdi-Vásárhely is, megmaradtak régi abnormis helyzetökben s csak 1848 hozta meg K.-Vásárhelynek is a történelmi jog diadalát, visszahelyezvén törvényszerü önkormányzati jogaiba. Ez alapon szerveztetett a város 1861-ben is. (Adatok a Gub. levéltárában: A törvényszékek, statistikai alkotásuk czimü gyüjteményben.) Kézdi-Vásárhely pecsétje (mely czimere is) egy szekér, melybe három buzakalász van helyezve, a szekér elébe egy hosszu ostoros férfi által ült ló van fogva, legfelül egy tornyos templom. Körirata ez: „Sigillvm Oppidi Kezdi-Vásárhely 1740.“
M.-Vásárhely után legnépesebb 7000 lakossal birván. Az ezen kötet elejéhez csatolt táblázatunkból ugyan kevesebb tünik ki, valamint Sz.-Györgynek is a kimutatottnál több lakosa van. A mi bizonyitéka annak, hogy a használt adatok nem hogy túloznák, hanem inkább kevesitik a székely népesség számát.
De nincsen is szüksége Kézdi-Vásárhelynek mult dicsőségét fitogtatni, régi poros okmányaira hivatkozni, régi eredetét keresni, hisz oly dicső, oly nagyszerü az ő közel multja*), mely előtt a szabadság minden barátja, minden tiszta keblü honfi tisztelettel és bámulattal hajlik meg, mintha annak a föld alá temetett római városnak rettenthetlen hősei támadtak volna fel, mintha azoknak dicső szelleme átköltözött volna a későbbi ivadékokba: oly dicsők, oly nagyok voltak a kézdi-vásárhelyiek, midőn a hazát és annak szabadságát vész fenyegette, mert ekkor az egyszerü polgárok, a békés iparosok mind hősökké lettek; mindenkit a nemes tettek felemelkedett szelleme, a hon javát munkálni törekvés szent heve fogott el, az egész város táborrá változott át, hol az izmosabb kezek fegyvert forgattak; az egész város egy gyárteleppé alakult át, hol a gyenge nők, aggok és gyermekek is a nemzet napszámosaivá lettek; ágyuöntőde, fegyver-, lőpor- és gyutacs-gyárak mint varázsütésre állottak elő. Kézdi-Vásárhely a semmiből teremtett mindent, valamint innen mint gyúpontból terjedt szét a rettenthetlen bátorság, a páratlan hősiesség szelleme, szóval K.-Vásárhely Háromszék Párisa, Háromszék szive volt, honnan mint központból terjedt el a lelkesedés, a szabadságérzet és hallatlan hősiesség; mert polgárai elsők az anyagok előteremtésében és feldolgozásában, elsők a hősök között, kik, midőn minden meghódolt, midőn mindenki kétségbeesett, bátran felemelék fejeiket, mint az őskor Thrasybulusai, s kis erővel oly csudadolgokat létesitének, melyeknek párját alig találhatjuk fel a régi classicus kor eseményei között is. Athén és Spárta dicsteljes korához kell visszatérnünk, hogy a K.-Vásárhely példája által vezetett Háromszék tetteinek egyenértékü párját feltalálhassuk. Csak Marathon, Plataea és Salamis neve párhuzamositható K.-Vásárhely nevével.
Az 1848 és 49-ki korszak értendő.
Azért K.-Vásárhely neve arany betükkel lesz felirva a történelem lapjaira, azon történelem lapjaira, mely az örök igazság homálytalan tükre, azon történelem lapjaira, hol a népek érdekei felkarolva a szabadság dicsteljes küzdelmei méltányolva, a hősies önfeláldozás és a szent hazaszeretet önzéstelen tettei elismerve lesznek: mert a kis város nagy lett, az iparos város a világtörténelem leghősiesb városává emelkedett. Az oroszok xerxesi tábora feldúlhatta azt, szétrombolhatta gyárait, hadkészleteit*), a nyomokban járók*) roppant hadi sarczot vethettek e városra, s kinozhatták, kivégezhették lelkes fiait; de azt nem teheték, hogy a felette ragyogó dicsőség napja homályba vesszen, hogy a történelmi igazság részrehajlatlan szava elnémuljon.
Az orosz invasiókor két sereg lepte meg Kézdi-Vásárhelyt, egyik Hasford tábornok alatt, mely a székelyeknek Tömösnél való leonidási ellenállásán áttörve, K.-Vásárhelynek rontott, s ugyan egyidejüleg vele 1849. jun. 25-én az ojtozi szoroson betört Lein ezredes is; ezek K.-Vásárhelyt meglepve, bevették, gyárait, hadkészleteit megsemmisitették, de a Csíkba vonult honvédsereg csakhamar visszasietett s kiüzte a hondúlók vad csordáit.
Kővári Erd. Tört. 1848–49-ben.
Osztrák hadsereg, mely az oroszok véradója után az elmaradhatlan pénzadót szedte mindenütt.
S most, miután e város multját főbb vonalaiban megismerők, miután e város szelleméletével s erkölcsi becsével is tisztában vagyunk, nézzük meg a várost magát is.
K.-Vásárhely a távolból, mint minden lapályon fekvő város, nem sokat igérő küllemmel bir. Keletről a Feketeügy partmagaslatára, északról a Torja pataka mederormára van fektetve és igy mégis némi csekély magasságon fekszik, főként az alantabb elterülő Feketeügy völgyéről tekintve*), de ha fekvése nem nagyon regényes is, azért a városnak Sz.-Lélek felől felvett képét melléklem.
Melynél 14 öllel fekszik fennebb, mert a Feketeügy tere Oroszfalunál 276 öl, mig K.-Vásárhely 290 ölre fekszik a tenger szine fölött.
Kézdi-Vásárhelynek északról felvett látképe. (Rajz. Bicsérdy J.)
A város középpontján van hosszukás négyszög piacza, ennek délnyugati szögletében a reformátusok csinos és terjedelmes temploma, s néhány csinos ház, – mint mellékelt képünkön látható. Hanem a mi az idegent meglepi, az azon sajátságos és csakis a legrégibb székely városoknál (mint Sz.-Udvarhely) észlelhető épitési modor, miszerint minden udvar egyszersmind utcza is – vagy inkább sikátor – mely egy hátulsó utczával van összefüggésben. Az ily sikátorok sürün egymáshoz épült, többnyire földszinti házakkal vannak szegélyezve; ily udvar-utczák vannak mindenütt a piaczon és a város más részeiben is, és azért K.-Vásárhelynek népességéhez arányitva kiterejdése csekély.
Kézdi-Vásárhely piacza. (Rajz. Bicsérdy J.)
Ezen udvar-utczákon – ha oda behatolsz – mindenütt szorgalmat és tisztaságot találsz, rend és jóllét jelei mutatkoznak, s ha ott a lelkes tekintetü, rendszerint mártialis termetü polgárokkal találkozik az ember, „adjon Isten jobb napokat” köszöntéssel üdvözlik őt.
A város nyugati oldalán elvonuló Ujutczában vannak a volt székely ezredeknek igen szép, mondhatni nagyszerü tiszti lakjai, melyeket – bár azt a székelység maga épitette, – mint mindenütt, ugy itt is az álladalom lefoglalta*), s hogy a szépen gazdálkodó Bach-rendszer alatt azokat potom árért el nem vesztegették, csak annak köszönhetni, mert nem találkozott – a közvélemény kárhoztatásával daczolni merő – vevő. A Sz.-Katolna felé vezető hasonnevü utczában van a székely katonai növeldének palotaszerü épülete. Ennek épitését 1811-ben b. Purczel inditványozta, ki a felsőbb engedélyt kinyerve, gyüjteni kezdett, s oly nagy volt a honfiakban a lelkesedés, hogy rövid idő alatt a Székelyföldön és vármegyéken 74,000 r. forint gyült össze (45,000 a két székely ezred bajnokaitól) ezen kivül minden épitkezési anyagot és napszámot ingyen ajánlott a székelység. Ily közrehatás, ily közáldozatkészség mellett 1822-ben már kész volt a nagyszerünek mondható iskolai épület. Ekkor az uralkodó is 4000 r. forintot applacidált a szegényebb sorsu növendékek élelmezésére.
Forradalom után.
Nagy ünnepélyességgel nyilt meg 1823-ban ezen katonai növelde, mikor Jancsó Áron léczfalvi lelkész tartott igen jeles emlékbeszédet.
Az épület homlokzatán e felirat állott:
Educandae soboli Martiae
Siculorum Limitaneorum Sibsidiis
Privataque munificentia
Extructum
Francisci I et Carolinae Augustae
Transilvaniam perlustrantium
Memoriae Dicatum
MDCCCXXIII.
Siculorum Limitaneorum Sibsidiis
Privataque munificentia
Extructum
Francisci I et Carolinae Augustae
Transilvaniam perlustrantium
Memoriae Dicatum
MDCCCXXIII.
Ezen intézet a nem székely eredetü, de hazafias érzelmü Purczel ezredessége alatt virágzott. De követője a székely eredetü, de nem magyar, legalább nem hazafias érzelmű gr. Haller László, s követője Zouba alatt még inkább hanyatlott, s főként a nevelés oly szellemben vezetődött, hogy a növendékek lelkületéből minden hazafiasságot kiirtva, azokból engedelmes gépeket csináltak, s igy a kitüzött czél, hogy a székely ezredek bennszülött és hazafias szellemü tiszteket nyerjenek, ez intézetből nem volt elérve, főként még azért sem, mert bár volt már most elég tisztképes székely, de azért mégis leginkább csak külföldieket alkalmaztak. Ez intézet 115 tanulóra volt elég czélszerüen berendezve, test-gyakorló intézettel, s uszodával kapcsolatba hozva, s 48-ban nem egy jeles tisztet nyert a haza ez intézet növendékeiből, s talán éppen azért a forradalmat követett szomoru korszakban ez intézet el is törültetett. Az épületnek – a nemzet által való alapitását bizonyitó – felirata bemeszeltetett*), az épület az álladalmi javakhoz soroztatott, alaptőkéje pedig Isten tudja hová lett.
S bár most is folytonosan meszelik, az mégis mindig feltünik s kibuvik az azt fedő burok alól, mint az igazságnak elferdithetetlen jelképe.
Ha már katonai növeldére, vagy legalább ilyenre – honnan sok jeles katonai képessége került ki a hazának – szükség nem volt, lehet vala azt egy reál-iskolává átalakitani, melyre oly égető szüksége van a Székelyföldnek. Hogy ezen intézet alaptőkéje nevelési czélokra fordittassék, a háromszéki községek, valamint a k.-vásárhelyiek is többször folyamodtak ugy a Bach-rendszer, mint a provisorium alatt, sőt 1861-ben a szék bizottmánya feliratilag is szorgalmazta, hogy a megszüntetett katonai intézet ipartanodává alakittassék át, felajánlván e czélra a büntetésekből begyült 20,000 frtot. Hasonlólag 1865-ben a kolozsvári, 1867-ben a pesti országgyülésen Háromszék képviselői több rendben felszólaltak; de mindezen elvitázhatlan jogigényeken alapuló szorgalmazás eredménytelenül hangzott el, s a nemzet épülete jelenleg is katonai kórház, alaptőkéje pedig hogy hová kezeltetett el, nem lehet tudni*).
Jelen év febr. 16-án a miniszterium felterjesztése folytán az uralkodó rendeletet adott ki, hogy ugy a katonai tanintézetek alaptőkéi, valamint a volt székely határőrezredek ruházati és lóbeszerzési alapja Szent-Györgyön és Kézdi-Vásárhelyt állitandó ipariskolákra forditandó, minek alapján remélhetjük, hogy végre valahára ezen fontos ügy ohajtott megoldást fog nyerni, s az ipariskolák, melyekre oly égető szükség van, létesülni fognak.
Kézdi-Vásárhely lakossága nagyrészt református*), hogy az a műveltségnek és fejlettségnek már 1848-ban azon magas fokán állott, mely azon dicső korszakban oly irányt adó szerepre utalta, hogy nemes lelkesültség és öntudatos hazaszeretet, oly nagyszerü tettkörben és erkölcsi emelkedettségben nyilvánulhatott, azt leginkább e város kedvező műveltségi viszonyainak tudhatjuk fel, e műveltség pedig jóra fogékony népére szétáramlott a már fennebb ismertetett katonai intézetből, de leginkább a reformátusoknak azon nyolcz osztályu elemi iskolájából, melyet e városnak lelkes népe önerején létesitett és tartott fenn, s melyben nem csak e város, hanem egész Kézdi és Orbai széknek fiatal sarjadéka hazafias irányu neveltetésben részesült. Hogy forradalmunk elbukta után a kancsuka inaugurálta, bitófa és börtön kiséretében megjelent absolutismus nem csak fajunk ellen kezdette meg az irtó harczot, hanem folytatta azt – a legsötétebb középkori századokba is beillő vadsággal – a műveltség és polgárásodás ellen mindenhol, azt már másutt is felemlitők; az önkénynek hazánkra uszitott hivatalnoki serge, Németország proletáriusainak e söpredéke, valamint azon kormányzati irány, mely őket vezette és utasitá, nem elégedett meg a testnek gyilkolása és lebilincselésével, ők a szabadság szellemét s ennek alapját, a műveltséget akarták nemzetünkből gyökerestül kiirtani. Azért a hogy befészkelték magukat, első gondjuk volt minden magyar iskolának betiltása. Hogy ily vad figyelmüket Kézdi-Vásárhelyre is kiterjeszték, az természetes, miért Kézdi-Vásárhelynek mind a három tanintézete betiltatott*), azok alaptőkéje lefoglaltatott, nagyrészt elzsebelődött, s Kézdi-Vásárhely és terjedelmes vidékének népe egy egész évtizeden át meg volt fosztva az önművelhetés mindennemü eszközeitől. Csak az ötvenes évek végével, a zsarnokság szigorának némi enyhültével gondolhattak arra Kézdi-Vásárhely lelkes polgárai, hogy iskolájukat a szellem romjai közül ujból kiemeljék. Mindenki örömest hordotta egybe filléreit e szent czélra; ugy éledt fel aztán hamvaiból az iskola, melyben négy osztály fiuk és leányok számára szereztetett, s hol üdvös irányu nevelést nyer Kézdi-Vásárhely ujabb nemzedéke, sőt remélhetjük, hogy ezen már elhelyeztetésénél fogva is igen fontos tanintézetünk*) nem sokára algymnasiummá fogja magát kinőni.
Mig Kantában csaknem kizárólag katholikusok laknak.
A reformátusoknak tárgyalásunk alatti elemi iskolája, a fennebb ismertetett katonai tanintézet és a katholikusok kantai tanodája, melyről alább.
Mert ez iskolához tart Kézdi és Orbaiszék ötven ezeret meghaladó népessége, nem csak kizárólag a reformátusok, hanem a szentföldi katholikusok is, kiknek a kantai iskola beszüntetésével semminemü tanintézetük nincsen.
Kézdi-Vásárhelynek ugy a régi, mint az ujabb időben igen sok jeles férfia, nevezetesen sok jeles lelkésze volt, mig mások az irodalom terén szerzett érdemekben tündökölnek. Református lelkészei közül felemlitem Váradi Mátyást, kit Béldi Pál küldött volt külföldi egyetemekre, hol más tudományok mellett az orvostant is tanulmányozta. Visszatértével kézdi-vásárhelyi refomátus lelkészszé lett, mint ilyen irta 1668-ban „Égő szövétnek” czimü jeles vallásos munkáját, 1669-ben pedig a „Száraz betegségről” irt egy nevezetes orvostani müvet*). Szász Károly koszorus költőnk is huzamosabb ideig volt kézdi-vásárhelyi lelkész. Valamint a korán elhunyt, jeles tehetségü Demeter Sándor is volt kézdi-vásárhelyi segédlelkész.
Lásd Bod Péter Magyar Athenás 220. lap.
Kézdi-Vásárhely szülöttjei közül még elemlitem Vásárhelyi Matkó Istvánt, ki 1625-ben született, tanulmányait a kolozsvári és fehérvári iskolákban jelesen végezvén, szülővárosába vitetett tanárnak, később Szászvároson tanárkodott, sok más helytt paposkodott, s mint korának egyik legtudósabb embere, sok jeles munkát irt*).
Matkó munkáinak nagy része vallásos jellegü, legtöbbje vitatkozás az akkortájt nagy hirben állott Zsámbár Mátyás jezsuitával. Matkó életéről, irodalmi munkásságáról s viszontagságairól láss többet Bod Péter M. Ath. 321–322. lapjain.
Ugyan K.-Vásárhely szülöttje volt Vásárhelyi Péter is, ki korának legkitünőbb nyelvésze volt, s főleg a keleti nyelveknek (török, arab) volt nagy mestere. Mint Barcsai Ákos udvari papja, e tehetségét a törökökkel való gyakori érintkezéseknél többször hasznositá, később fehérvári tanár volt, honnan 1661-n kolozsvárra menekült. A vész elvonultával Enyedre tétetvén, az ottani collegium ujra szervezője lett, sőt tanári foglalkozásai között több jeles munkát is irt*).
Vásárhelyi Péter életéről és munkáiról láss többet Bod M. Ath. 223–224. lapjain.
A fejedelmi kor nevezetes irói között még két vásárhelyit találunk, Vásárhelyi Baba Ferenczet és Vásárhelyi Tőke Istvánt*), kikről ugyan egész biztossággal nem tudhatjuk, ha Kézdi-Vásárhely szülöttjei voltak-e? azonban az, hogy tanulmányaikat mindketten Enyeden kezdették, K.-Vásárhely mellett látszik bizonyitani.
Ezek élete és hatásáról láss Bod Magy. Athenása 324–325. lapjain.
De nemcsak a multban szerepeltekről, nem csak a szellem munkásairól kell megemlékeznünk, hanem ezek mellett illő és méltányos, hogy figyelmünkre méltassuk az ujabb kor kitünőségeit is, azokat főként, kik az 1848/9-ki szabadságharczban mint hősök nyertek babért, vagy a haza szent ügyében tett más nemü szolgálataikkal szereztek érdemeket. Az érdemkoszoruzottakhoz pedig hazánk egyetlen városa sem adott oly nagy járulékot, mint a kicsinke Kézdi-Vásárhely, mely naggyá és hiressé éppen ez által lett.
Kézdi-Vásárhely nagy emberei között mindenesetre első helyen Pap Mihály tündököl, ki a mellett, hogy három hősfiat adott a hazának, maga is egyik legtevékenyebb tényező volt, pedig 1848 már mint nyugalmazott császári őrnagyot találta; de daczára kényes állásának, daczára 65 évének, tüzlélekkel és fiatal lelkesedéssel állott a nemzeti ügy élére; s mig Háromszék fegyveres népe az agyagfalvi gyülésre huzódott, addig ő mint házi ezred-parancsnok, lelkes kiáltványai és beszédeivel mindent megtett a hazafias lelkesedés felélesztésére, mely által mintegy előkészité Háromszéket az önvédelemnek dicső és magasztos küzdelmeire, mert mig a harczosok távol voltak a jogvédelem csatáiban, addig ő a honnmaradottakból hazafi hősöket nevelt, hogy a lehangoltan visszatérők otthonn, az ősi tüzhely körül oly phalánxot találjanak, mely a legdicsőbb küzdelmekre előre megedzett lélekkel a csüggedőket is felvillanyozni tudja.
Hogy Háromszék gyáva önmegadás helyett a legdicsőbb önvédelemre határozta magát, abban kétségtelenül legnagyobb érdeme Pap Mihálynak van, mert midőn a vezérség és azok, kik az ügyek élén álltak – a harczot erdély elestével tovább tarthatlannak hive – a meghódolást tanácsolták, akkor Pap őrnagy mint kézdi-vásárhelyi térparancsnok oltalmi bizottmányt alakitott, melynek nevében kiáltványokat küldött szét a székbe, tudatva, hogy Kézdi-Vásárhely indul, s ki igaz hazafi, kövesse őket fegyveresen Sz.-Gyürgyre. Ezen lelkes szózat, valamint a Pap által nevelt lelkes csapatoknak indulási példája eszközlé azt, hogy a nov. 28-ki sz.-györgyi gyülésre nem harczolni félénk nép gyült önmegadást szavazni, hanem egybesereglett mindenfelől Háromszéknek fegyvert ragadott lelkes népe bátran kimondani az önvédelem harczát, mely elhatározás Háromszéknek legyőzhetlen hadsereget, ágyut, fegyvert és lőport teremtett, s szerzett annyi dicsőséget, mennyit csak Spárta és Athene tudhat felmutatni.
Pap Mihály innen Erdővidékre küldetett szervező biztosnak; de alig kezdé meg ottan müködését, hogy Heydte Udvarhelyről beütött; szembe állitható erő még nem lévén ottan, Pap kénytelen volt menekülni, menekülése közben azonban néhány köpeczi árulólag rávezette Heydte poroszlóit. Igy jutott a lelkes öreg Heydte fogságába, ki rikai kudarcza miatti*) dühében elég embertelen volt az érdemekben megőszült öreget, szekér után köttetve gyalog és a sanyaru tél daczára mezitláb vonczoltatni Szebenbe, hol vasra verve, folyton börtönözték, kinozták, naponta felakasztással terroriztálták, mindaddig, mig Szebennek Bem általi bevételekor ki nem szabadittatott. És az elgyötrött öreg ekkor sem ment nyugalmát élvezni, hanem tettkört kért magának, igy nevezte ki Bem alezredesi czimmel Brassó térparancsnokának, honnan kérelmére saját szülővárosába hasonló minőségben helyeztette át. Itt folyton hatott, működött, mignem ügyünk hanyatlásával – midőn Háromszék hős fiai Bemhez csatlakozva, más harcztéreken szereztek babért, – Pap személyesen vezetett egy kis csapatot az oroszok Ojtozon való betörésének megakadályozására. A Bereczken túl emelkedő Magyarosi tetőn vett e kis csapat hadállást, melyet mindaddig hősileg oltalmazott, mig túlszárnyalva, a visszavonulástól el nem záratott. Mindenki menthetlenül veszve hitte a hősök ez elszánt csapatját, s mégis megmenté pap vezéri ügyessége, kinek vezérlete alatt kivágván magát, járatlan havasokon Csíkba huzódott, a szintén visszaszoritott Gál Sándor sergével egyesülendő.
Láss erről többet az I. kötet utolsóelőtti fejezetében.
Elbukott a szent ügy, melynek védelmében oly páratlan hősiességet fejtett ki Háromszék népe, elkezdődött a hazafiak üldözése legkönyörtelenebbül éppen azok ellen, kik legtöbb hazafi érdemmel díszeskedtek; hogy ezek közt volt Pap Mihály, azt felesleges mondanunk is; azonban a lelkes öreg, kire már előre kimondatott a halál, eszélyesen ki tudta kerülni elfogatását, télen jó barátainál szűk rejtekhelyeken bujkált, egy egész nyarat pedig a gelenczei havasokon egy barlangban töltött el, s bár nagy dij volt fejére tűzve, a nép nem hogy elárulta volna, sőt mindenfelől élelmet hordott számára, s a leggyöngédebb figyelemmel halmozta el. Ott élt ő, mint a szabadság fönséges remetéje, szabadon még akkor is, midőn a haza rabigában görnyedt; legyőzhetlenül még akkor is, midőn a zsarnokság ülé diadalát mindenhol; de elvégre is 1850 végével a szigor enyhültével, főleg azért, hogy szeretett nejét a folytonos zaklatás és kinoztatástól*) megmentse, följelentette magát.
Neje Festerteii Riebel Vilma, egy osztrák ezredes leánya, lakából kiszoritva, évekig tengődött idegen hajlékban, s nem volt elég, hogy férje vadként nyomozva, minden gyermeke elitélve volt, hanem a mellett a katonai zsarnokság folytonosan zaklatta, vallatta, ide-oda hurczoltatta, ugy hogy élete folytonos martyrság volt.
Csik-Szeredába börtönözték be, honnan Szebenbe szállittatott, hol vagyonvesztésre és halálra itélték, mi kegyelem utján 8 évi fogságra változtattatott át, ezt szenvedte is 1854-ig, midőn végre visszatérhetett tüzhelyéhez. Ennyi csalódás, ennyi gyötörtetés sem tudta ez aczél jellemet megtörni, sőt még az igaz ügy győzelme iránti bizalmat sem tudták soha lelkéből kiölni; találkoztam én a mindenkitől nagyrabecsült, mindenkitől gyöngéden szeretett öreggel 80 éves korában, s még ekkor is az a nemes lelkesedés, az a fiatal tüz, az az eszményi hon és szabadságszeretet élt benne, mi egész életén átragyogott, s midőn mi fiatalabbak honfibánattal eltelve az igaz ügy győzelme felett már-már csüggedénk, ő volt az, ki biztatott és felemelt, ki nagy lelkének szebb reményeit kebleinkbe csepegteté. 1865-ben 83 éves korában halt el a kedves öreg, kinek emléke szent és áldott kell hogy legyen minden magyar előtt.
A dicső atyának három méltó fia volt, Vilmos 1847-ben cs. k. százados, Lajos és Károly hadnagyok. Mindhárom követte atyját a nemes kötelesség terén, mindhárma törzstiszti minőségben szerepelt szabadságharczunknak dicső küzdelmeiben. Legyőzettetésünk után pedig mindhárma halálra itélttett, mi 8, 14 és 5 évi várfogságra változtattatott át. Szenvedték is azt egészen 1854-ig, sőt Lajos csakis 1857-ben nyerte vissza szabadságát. Vilmos és Károly fiatalon*) haltak el. Lajos már három országgyülésre volt szülővárosában országgyülési képviselőnek – általános szavazattal – megválasztva.
A börtöni szenvedés rongálta meg egészségüket, ugy hogy Vilmos, mig élt, folytonos kinoknak volt kitéve.
Kézd-Vásárhely polgárai közül kiváló szerepet játszott Hankó Dániel, Kézdi-Vásárhelynek 1848-ban országgyülési képviselője, később honvédhadbiró.
Fábián Dániel, k.-vásárhelyi ref. lelkész, Hankónak 48-ki követtársa, most sz.-csehi pap.
Tóth Sámuel honvédszázados, a brassói fellegvár utolsó parancsnoka*).
Tóth működéséről e munka VI. kötetében Brassó leirásánál többet.
Turóczi Mózes üstgyártó, egy valóságos iparos lángész, ki Gábor Áronnal öntötte az ágyukat, azután pedig önmaga által felszerelt ágyuöntődét és fegyvergyárt állitott K.-Vásárhelytt.
Gábrián József gyógyszerész, ki gyutacsgyárt szervezett. Nagy Dániel határőri hadnagy, forradalom alatt honvéd őrnagy, mint ilyen Brassó utolsó térparancsnoka*). Ifjabb Szász Dániel székely hadfi, forradalom alatt honvéd őrnagy, ki a tömösi sánczok készitésénél és oltalmánál szerzett érdemeket. Ő is Törökhonba menekült, honnan 1960-ban tért vissza. Nagy Sámuel honv. százados, utolsó k.-vásárhelyi térparancsnok. Kovács János mészáros czéhmester, forradalom alatt honv. százados, ki nemes példával buzditá polgártársait hősiességre és áldozatkészségre; de megállok itt, mert ha mind ki akarnám emelni, kik arra méltók, akkor Kézdi-Vásárhelynek minden akkor élt polgárát meg kellene neveznem, mert egytől egyig mind hősök voltak azok, s annyira képzett katonák, hogy száznál több honvédtiszt került ki e városkából, azokból tiznél több törzstiszt. De nem csak a férfiak, hanem az asszonyok is valódi spártai jellemet tüntettek elő, tőlük harczképes férfi otthon nem maradhatott, a fegyver-, gyutacs- és lőpor-gyárakban – hogy a férfiak harcztérre szállhassanak – nagyrészt a nők és gyermekek dolgoztak; e mellett a nők a seregek élelmezésére, a sebesültek ápolására is gondot forditottak, s a katonás szellem annyira áthatotta Kézdi-Vásárhely minden lakóját, hogy még a serdülő gyermekek is századokba voltak beosztva, felfegyverezve s Turóczi által öntött kis ágyukkal felszerelve, ugy, hogy midőn a szebeni fogságból kiszabadult Pap Mihály mint kézdi-vásárhelyi térparancsnok bevonult, a gyermekek századai sorakozva és tisztelegve fogadták, rendszeresen begyakorolt tüzérségük pedig üdvlövésekkel fejezte ki örömét az édes atya (mert igy hivták) szerencsés visszatérte felett.
Nagy is halálra volt itélve, mi várfogságra lett változtatva.
De ideje bevégeztünk az érdem mezején tett ezen tartozásunkat, hogy Kézd-Vásárhelyen való kutatásunkat tovább folytathassuk.
K.-Vásárhelyt többször dúlta ellenség, többször pusztitotta tüzvész, a többi közt 1834-ben egészen leégett, mikor Wesselényi Miklós 1000 forintot adott fölsegélésükre, miért a város polgárai közé sorozta, s az Ezeres kertnek, (mert ott nagyon sokan birtak) egy telkét megvásárolván, a nagy hazafinak ajándékozták. Küldöttség vitte el Wesselényinek a telek birtokivével a polgári oklevelet, s ő igéretet tett, hogy a nyert telekre casinot fog épiteni; de a kormány nem csak a casino épitésében, hanem a telek birtoklásában is meggátolta, a mennyiben azt valamely távoli rokon által kormánypénzen kiváltatni rendelé, s katonai karhatalommal vissza is foglaltatta.
Kézdi-Vásárhelynek kiegészitő része Kanta, mely annak északi részével annyira egybe van épülve, hogy válvonalt csakis a Ráczok pataka alkot. Kanta egészen 1848-ig F.-Fehérvármegyéhez tartozott. Az egyesülés e dicső korszakában egyesült K.-Vásárhelylyel.
Kanta, vagy legalább annak nagy része, a mult század elején alakult; ez tetszik ki Keresztes Máté k.-vásárhelyi ref. lelkésznek 1777-ben Benkő Józsefhez irt következő leveléből*):
E levél megvan hiteles másolatban Mike Sándor kéziratgyüjteményében.
„Kantának igaz neve Alsó-Volál, mint Karathnának Közép-Volál, azon felül Felső-Volál. Ezen falukban és Oroszfaluban is ráczok vagy oroszok települtek le, azért is az egy Oroszfalun kivül vármegyéhez tartoztak, – oroszfalu pedig magát privilegizáltatta és székhez foglaltatta. Volál pedig ráczul falut teszen, mind a három Volál pedig egymás után a Torja vize mellett van. Alsó-Volálban, – mely ma Kantának neveztetik – valakik laknak, mind egytől egyig jövevények, az egyetlen Rácz familián kivül, a többi alig 50–60 esztendeje, hogy oda települt; élnek sokan, kik Kantában egy deszka-kápolnát értenek, a mellett is hol volt barát (szerzetes), hol nem, a körülte való helyet pedig, hol most sürű házak vannak, nagyobb részint néhai Barabás György uram kaszáltatta, a barátok jószágát is szaporitotta pénzért sat. Kantának neveztetett a kantárosságról”.
Ez egyedüli adatunk Kanta eredetéről, s ha Keresztes Máté állitását elfogadva megengedjük is, hogyKanta községe a mult század elején alakult, azt ismét egész bizonyossággal állithatjuk Benkőre hivatkozva*), hogy Kantán már 1696-ban volt a ferenczeseknek egy kolostora, melyet az esztelneki zárdát alapitott Nagy Mózses állitott, vagy a mint Benkő mondja, Esztelnekről oda tett át*), mely kezdetben szerény épület vala kis fakápolnával, de később a ma is meglévő csinos kolostorrá nőtte ki magát, melylyel egy terjedelmes és díszes templom van összeköttetésben*). E kolostor gondozása alatt egy gymnasiális iskola is állott*), de a Bach-rendszer idejében ezt is bezárták, alaptőkéjét részint eldividálták, részt a csík-somlyói főgymnasiumra ruháztatott át, s hol az ifju nemzedék szellemét kell vala fejleszteni, oda most (Bachrendszert kell érteni) az adóhivatalt helyezték el.
Benkő Milkovia L. I. LXX.
Losteiner Topog. Iv. Sec. 6. Art. kitünik, hogy Nagy Mojzes nem az esztelneki zárdát, hanem a szintén ő általa alapitott esztelneki iskolát tette át Kantára.
Losteiner Topograficája V. Sect. azt mondja, hogy e kolostor és díszes temploma 1713-ban készült el s szent Ferencz ünnepén ünnepélyesen vitetett b a Chordigerorum Sti Francisci confraternitása. Különben ezen adatok nem állnak ellentétben a Keresztes Máté leveléből nyert adatokkal, mert ő azt 1777-ben irván, s mint öreg emberektől megért dolgot emlitvén fel, azon 23 év, mely a kolostor alapitása és Keresztes levele közt van, semmi ellentétet nem hord magában.
A kantani kolostor számára Nagy Mózes, Jankó Péter és a Kereszturi családból származó neje által ajándékozott helyet Altorjai Apor István, az erdélyi militia tábornoka a tatár fogságból kiváltott Sándor Jánostól szerzett helylyel nagyitotta, s hogy e helyre iskolát alapitsanak, 1699-ben néhány szász helység dézmáját rendelte nem csak, hanem a terveltiskola számára önköltségén faházakat épitett a jelölt helyre. Egy évvel később Mihácz Miklós, Sándor Borbála és Lemhényi Kövér Mihály egy Barabás Györgytől cserélt birtokot hagytak ez iskolának. 1707-ben gróf Mikes Mihály ajándékozott egy tamásfalvi részjószágot a kantai iskolának, Geréb János 150 mftot, gr. Apor 3000 és sz.-léleki Kozma József 1771-ben szegény árvagyermekek levelésére 4000 mftot Losteiner Topgrafiva IV. és V. Sect.
És én örömest jegyezem fel itten ezeknek nevét, kik mivel a hazai müveltség terjesztésének eszközlői, megérdemlik, hogy feledve ne legyenek.
K.-Vásárhely utolsó bástyája a protestantismusnak, mert Kantától, ha egy képzeleti egyenes vonalt huzunk Futásfalván, illetőleg Torján át Csík-Tusnádra, másfelől Gelenczére, e vnalon felül mindenütt a katholikus vallás a csaknem kizárólagosan uralkodó; s azért Kézdi-szék ezen felső részét Szentföldnek hivják. Tehát mi is K.-Vásárhelyről, a hazafiuság e szent földjéről, átlépünk a vallás szent földére.
