Szentpéter.
Szentpéter.
Botfalvától negyed mértföldnyire (délirányban) a Vidombakba siető Dirbak és Tömös vize mellett szépen fekvő Szentpétert (németül Petersberg, régi okmányokban Mons Sancti Petri) találjuk. E falú multjában is találunk némely följegyzésre méltó történeti eseményt. Igy 1600-ban tatárok dulták fel*, 1611-ben Báthori Gábor Szentpéternél ütközött meg Brassó szövetségese Ráduj vajdával. A győzelem a fejedelemé volt, a vajda csapatjai és brassaiak szétveretve vad futásnak eredtek, nyomukban voltak a fejedelem vezetése alatt utánuk száguldó magyar sergek, a győztes már Brassót is kezében hitte, s elégülten kiáltá, hogy „Nekünk adta Isten”, midőn azon helyen, hol hős Székely Mózes elvérzett a hazáért, a papiros malom mellől, Ráduj lengyelekből álló tartalékja rohan elő, a rendetlenül üldözők között zavar támad s a biztosnak hitt győzelem kisiklik a fejedelem kezéből. Az űző sereg csakhamar űzetett lesz, s Báthori sergéből 6000 ember marad a csatatéren; de csak futó s kevéssé tartó volt Ráduj győzelme is, mert nem sokára ugy ő mint Forgács is futnak a Bethlen Gáborral bejött Omer pasha és Báthori sergei elől. És Brassó, mely fejetlenségével ennyi vészt okozott, mely a haza ellenségeivel kezet fogva annyi polgárvért ontott, mégis kegyelmet nyert a nagylelkű Bethlen Gábortól*.
Benkő J. Spec. Tran. Ter. Sax.
Kővári Erd. Tört. IV. k. 200–203. l.
1658-ban Szentpétert újból tatárok dulták fel*, 1706-ban Pekri, a Barczát féken tartandó, Szentpéteren táborzott; aprószentek napján egy rácz csapat jött ki Brassóból kémszemlére, ezek Szentpéterből őrizeten ott maradt néhány kuruczot kiszoritva, önfeledett ivásnak adták át magukat, de a kiszoritott kuruczok által értesitett Pekri rájok ütött s sokat közülök levágva, egész Brassóig űzte*.
Benkő József Spec. Tran. Ter. Sax.
Cserey M. Uj nemz. könyvt. 37. lap.
1849-ben febr. 4-én Szentpéternél mérkőztek meg legelőbb a székelyek az oroszokkal, kiket a fenyegetett Brassó hivott segitségre. Észak jegesmedvéje itt nyujta ki legelőbb karmait a szabadság tűzlelkének megfojtására; itt folyt le előjátéka azon véres népdrámának, melyben a szabadság és polgárosodás zászlóját fennlobogtató nemzetünk véres küzdelmeit vétkes közönnyel nézték Európa népei, nem gondolva, hogy előharczosuk elbuktával az ő szabadságuk is hanyatlani fog.
Ezekből kitetszőleg elég honfi vér öntözte Szentpéter virányait arra, hogy azok tiszteltek legyenek előttünk. A szabadság és polgárosodás nemesebb eszméinek hozott áldozatok emléke, kegyelete kell, hogy az itt járónak lelkét eltöltse, mert mikor a zsarnokok szeszélye költötte harczok áldozataitól csak szégyen és szánalommal fordul el az észlelő: akkor az eszme, a nemesebb törekvések harczaiban az emberiség legszentebb véráldozatait kell szemlélnünk. Az ily harcztereken a kiomlott vér termékenyiti a szabadság földjét, mert az ily harczok az eszme vérkeresztségét adják meg, mert az ily áldozatoknak kedveseknek kell Isten előtt is lenniök. A történelem muzsája ily helyeken ünnepel, mert a történelem legdicsőbb költészete, a szentebb törekvések eszményitése jut feladatául. Mig a zsarnokság támogatására adott vér csak elkopáritja a hantokat, s azoknak, mint a népek szégyentetteinek fölemlitésénél, a történelem gyászt von lapjaira.
De Szentpéter történeti emlékei mellett lássuk azt is, mit régészeti tekintetben érdekest felmutat, ezek közt mindenek előtt e falu igen érdekes templom-várát, mely a Barczaság egyik épebb és tekintélyesebb templomerődje. Az még ma is teljesen ép állapotjában lévén, tanusitja, hogy a tatároknak fennebb jelzett kétszeri dulásával daczolva megvédte e község lakóit. E kastély egy, 6 erős védtoronnyal ellátott hatszög erőd, háromszoros falakkal; a két külső fal között széles, mély sáncz van, melybe a Dirbák vize bevehető lévén, nem kissé emelte annak védelmi képességét.
Az ezen kastélyba foglalt egyház egészen újra épült*, a helyén volt régiből csak némely emléktöredék maradt fenn; ilyen a régi egyház boltozatának két, a mostani oltár mögé befalazott zárköve, melyek egyikén féldombor műben agnus dei, másikán a kezeiben kulcsot tartó sz. Péter apostol mellképe*, mind kettő igen szép és bezégzett mű. Van még két igen érdekes szentélyszék, ezek díszes kartám és még szebb díszfedéllel vannak ellátva. Egyikének háttámláján szép növénydísz közzé foglaltan 1528 évszám van bevésve, másikának háttámján mélyitett faragással készült csinos képén, két tollas süveget viselő alak, melyek egyike ekét tart, a másik pedig a lovakat hajtja. Tornyában két régi harang van, a nagyobbik, mely 1640-ben öntetett és egy kis csengetyű, melyen minuskel betükkel e körirat olvasható.
1793–94-ben.
E zárkő mutatja, hogy a régi egyház sz. Péternek volt szentelve, s hogy e falu védszentjéről nyerte magyar nevét. A védszent kezében levő kulcs, vagy inkább szent Péter keresztbe tett két kulcsa czímere e falunak.
O Rex glorie Jhesu priste (criste helyett) veni evm pace Anno Dni.
Felül karimáján: M°CCCC°LII.
A templomvár északkeleti bástyáját ma is kápolnának nevezik; igen valószinű, hogy az egy, a nagyobb egyházaknál szokásos, keresztelési kápolna volt. A várkastélytól északra eső 3-ik ház ajtaja, egy köríves portalé, 2 horony közé helyezett hengertagozattal. Ez a régi templomból maradt műtöredék; s egyszersmind útmutató arra, hogy azon templom az átmeneti korszakban, tehát a XIV. században épült volt. De nem csak a község érdekes régészetileg, hanem a falu határa is a vizsgálódásra hálás talajt nyujt, mert Szentpétertől északkeletre emelkedik fel a Barcza terének büszke középorma, a három csúcsos Lempesch* (mi Lindenbuschnak elferditése vagy szászos kiejtéséből ered).
Maga a falu egy része is e hegységnek egy a térbe lenyuló lapályos előhegyén fekszik ezt nevezhették Péterhegynek, honnan az oda épült falu német neve – Petersberg – származhatott.
