Hétfalu nevelésügye.
Hétfalu nevelésügye.
Hétfaluban a nevelésügy régen pangásban volt, mert Brassó mint állitólagos földesur bár minden közjövedelmet elsajátított, s bár saját körében sőt a barczasági szász falukban is a nevelésügyre sokat áldozott: a magyar helységek népnevelésügyét nem csak hogy teljesen elhanyagolta, hanem annak kifejlődését gátolta is, amennyiben a tanitók kinevezési jogát magához ragadván ezen magyar falukba szász tanitókat küldött, kik német nyelven akarván tanítani, a népet teljesen elidegeniték az iskolától. Voltak ugyan néhányan a tizfalu szülöttei közül is, kik az akkor még a mostaninál is mostohább tanitói pályára adták magokat; de ezek is a brassói szász gymnasium növeltjei levén, a magyar nyelven való tanitáshoz nem csak nagyon keveset értettek, hanem a nemzeti művelődés iránti hajlam is hiányzott náluk. Különben 1844 előtt a nemzeti lét és nemzeti érdekekben való küzdelem alig volt ismeretes e nép előtt. A papok és tanitóknak tiltva volt politikába avatkozni, mert az az uralkodó szászok országa volt*. Mindazonáltal voltak már ekkor is egyesek, kik a nemzeti irányban való haladásnak szép eszméjétől át voltak hatva, s a magyar szellemnek e nép közti terjesztését életfeltételnek nézték; ezek a népnevelésnek nemzeti irányban való vezetésére nagy sulyt fektettek; de mivel Brassó csak lutheránus rectorokat nevezett vagy inkább erősitett meg, s mivel a barczasági magyar népesség a tanitói pályára képes ily egyénnel nagyon kevéssel rendelkezett, azért a barczasági magyar falukat ez időben leginkább Halmágy látta el tanitókkal, kik többnyire a nagy-enyedi collégiumban növekedvén, nemcsak képesek voltak a magyar nyelven való tanitásra, hanem egy kis magyar szellemet is terjesztettek ezen terhes szolgasága alatt görnyedező nép között. Azonban ez csak egy eltévedt halvány sugár volt, mely a nemzet szellem életéből e szegény feledett népre kihatott, s valóban csak 1848 volt azon időszak, mely felszabaditván e népet, azt fel is villanyozta és tespedéséből kiemelve ujjá teremtette. A vérkeresztség, melyben e nép 1848-ban otthonában s 1849-ben Fogarasnál átment, megtermé e népnél is az eszmék diadalát, s az többé nem volt a földesur káplár pálczája után vakon hajló érzéketlen tömeg, hanem az öntudatos hazafiaknak lelkes csapatja, mely az éltető elemet a haza szivének életerős lüktetésétől nyerte. A magyar nemzet Európát megrenditő küzdelmei után, a szabadság hajótörésének vészei közül a hazának két bajnoka menekült s vonult meg a barczasági magyar nép között, egyik e népnek hű és méltó fia Borcsa Mihály, a másik az őshaza: a Székelyföld szülöttje, volt honvédtiszt Szemeriai Károly. A kettő két külön téren működött ugyanazon czél érdekében, hogy a barczasági magyar nép mind két csoportjának legyen a hazafiság rögös pályáján útmutató vezér férfia. Szemeriai a nyugati oldalon fekvő Krizbán ütötte fel tanyáját, s ott megnősülvén, e község tanitói állomását foglalta el, mint első ev. református tanitó a barczasági magyar lutheránusok közt. A délkeleti oldalon levő falu csoportban: a Hétfaluban Borcsa Mihály foglalt állást, s miután bácsfalvi lelkésznek megválasztatott, földijeinél az iskolaügy rendezésen kivül azt is kivitte, hogy a tanitói állomásokra a hétfalu csaknem mindenikében a magyar protestáns főtanodákból kikerült ev. református tanitók alkalmaztattak; miben Török József tatrangi, Pap György zajzoni lelkész lelkes támogatása nem kis segitségére volt*. A beállított székely tanitók az őket megelőzött Szemeriai Károly nemes irányadása nyomán nem csak a nemes irányba terelt fiatalságnál, hanem az egész barczai magyarságnál hazafias szellemet terjesztettek el, s a községi ügyekben is tanácsadói, vezérei lettek a népnek; szóval a barczasági magyarság közt a magyar tanitók térfoglalásával magyar értelmiség jött létre, a mi addig hiányzott; ennek és a nép között ez által elterjedt önérzetes felvilágosultságnak köszönhetjük azt, hogy a magyar kormány által kibocsátott iskolai törvényt örömmel fogadta a nép, s a brassaiak minden ellenműködése daczára Bácsfalu, Türkös, Csernátfalu, Hosszúfalu, Tatrang, Zajzon, Pürkerecz, Ujfalu és Krizba iskoláikat községiekké alakitották át 1870-ben Apácza 1871-ben; községiekké alakiták, mert átérték a korszellemnek intő szavát, mert átlátták, hogy az erőket egyesiteni csak úgy sikerülend, ha a kicsinyes felekezeti válaszfalakat ledöntik; községiekké alakiták azért is, mivel Brassónak gátlólag ható beavatkozásaitól csak ekként mentesitheték magokat; mert Brassó bár roppant jövedelmeiből, a lefoglalt malom és erdő haszonból e községek nevelés ügyére mit sem forditott, még is azok felett illetéktelen befolyást vindicált magának s akkor, a midőn a szász iskolákat nagy pénzsegélyben részesitette a magyar iskolákat minden kigondolható módon elnyomni, megbuktatni igyekezett. De a szűkkeblüség e kicsinyes fondorlatainak útját a hétfalusi iskoláknak községiekké tétele elvágta s ezen átalakitás nemcsak a tanügyet léptette egy egészen előnyös stadiumba; nemcsak a tanitók állásának biztositását* és jelesebb tanerők megnyerését tette lehetségessé, hanem mint egy varázsütésre egészen más szellemet idézett elő e népnél, mert két század óta ez volt az első figyelem, a melyet e nép a magyar nemzet részéről tapasztalt, ez volt az első eset, a mely meggyőzhette arról, hogy még sincsen egészen magára hagyatva; hogy hátterében ott van a nemzet zöme, a melyhez küzdelmei közepette támaszkodhatik. Ezen reformmozgalom magával ragadta azokat is, kik eddig tétováztak, valamint azokat is, kik a szász püspök és a brassói tanács húsos fazékai mellett szerettek osdiskodni, s kik eddig nem annyira magyarok mint inkább lutheránusok voltak. Meg kell emlitenünk azt is, hogy az itteni magyarság szellemének fölemelésére igen sokat tett b. Eötvös József boldogult cultusministerünknek Hétfaluban tett látogatása 1869-en, kinek mindenesetre befolyása volt azon nagyszerű adományra is, mely a Hosszúfaluban megnyilt felsőbb népiskolát létrehozta*. Eötvös kegyeletes szavai legelőbb hozák meg a magyar nemzet üdvözletét e szegény néphez*. Ez irányban jótékonyan hatott Ballagi Mor korábbi (1862) és Molnár Aladár Eötvössel egykoru s későbbi itt járta; de kétségtelenül nagy érdeme van Réthi Lajos barczavidéki tanfelügyelőnek is, ki a népnevelés ügyének emelését egész lelkesedéssel karolta fel, s ki a szász urak méltatlankodása és otromba támadásaival szemben hivatásának szép pályáján oly nemesen és rendithetlenül halad előre*. Éppen Réthi lelkes irányadása, és az ő ösztönzéséből alakult 1870-ben a Brassó vidéki népnevelési egylet*, mely vallásfelekezetiség nélkül a barczasági magyarság általános nevelési érdekeivel foglalkozik. Várhatjuk és pedig bizton várhatjuk, hogy a községi iskolák létre jöttével a felekezetiség, mely eddig megosztá az erőket, el fog teljesen enyészni, s az egyesitett és egy nagy czélra törekvő erőknek sikerülend a népnevelés sok hiányait és csorbáit helyre hozni. Ezen a legnemesebb emberi czélt maga elé kitűzött egylettől az itteni szétszórt magyarság nevelésügyének a jövőben még nagyobb mérvű fejlesztését remélhetjük, mire az abban résztvevők egyénisége a legnagyobb biztositást nyujtja. Az egylet elnöke Molnár Viktor hosszúfalusi lelkész, ki a nevelésügy remelésében már eddig is nagy érdemeket szerzett; az egylet jegyzője Bartha Károly tatrangi tanitó, pénztárnoka Borcsa Mihály; leglelkesebben működő tagjai: Szemeriai Károly krizbai tanitó, Köpe János ujfalusi lelkész, Török József tatrangi, Papp György zajzoni lelkészek, Jakab János türkösi segédlelkész, Fejér István türkösi jegyző és az egylet titkára, ki e nép érdekében a sajtó utján nem egyszer szólalt fel erélyesen és eredménynyel, továbbá Kanyó Zsigmond csernátfalusi tanitó, a nemes úttörők egyike; Bitai Sándor pürkereczi tanitó, Vajda Lajos hosszúfalvi jegyző, Ujhegyi Béla honvédhadnagy, Gingáld Károly hosszúfalusi haszonbérlő, és sok mások, kiknek a népnevelés körül temérdek érdemük van.
Történt, hogy egy szász esperes a hétfalusi iskolák egyikét látogatván, a midőn a tanitó azt kérdezte, hogy honnan származnak a magyarok, tanitványa azon feleletére, hogy „a magyar nemzet Ázsiából származik“ rá kiáltva félbeszakitá s a tanitóhoz fordulva mondá: elég ha azt tudják a gyermekek, hogy ők melyik faluból származnak. Ilyen tanszabadság uralkodott itt.
Az 50-es években a szász consistorium a Barczaságon egy tanitó-egyletet alakitott, mely 4 szász és 1 magyar fiókegyletből állott; a magyar fiókegyletnek elnöke kezdetben Köpe János ujfalusi, később Molnár Viktor hosszúfalusi lelkész, jegyzője mindig Szemeriai Károly volt. A szászok itt is el akarták nyomni a magyarokat, s kivánták, hogy a jegyzőkönyvek német nyelven vitessenek, ebből egy üdvös és a magyar nyelv igényeire győzelmes verseny fejlődött ki, mely 1870-ben a községi iskolák felállitásával a szászok vaskalapját egészen szétrepeszté; de ez nem történhetett meg küzdelem nélkül, s ebben Szemeriainak, Köpének, Molnárnak, Borcsának, Török József és Papp Györgynek, mint a magyar szellem úttörőinek igen nagy érdemük van.
Jelenleg a 9 falu minden tanitói állásával legalább 300 ft fizetés, szabad lakás és fa járulék van egybekötve.
Melyről alább Hosszúfalu leirásánál.
Eötvösnek mindenkit szomoruan érintett halála a hétfalusiakat valóban megdöbbentette. Egy ekkor a „Nemere“ czímű brassai magyar lapban megjelent hétfalusi levél a többek közt Eötvös halálára vonatkozólag azt mondta: „Elesett a mi fejünk koronája, én istenem lesz-e, még valaki Budapesten, a ki szent törekvéseinket figyelemmel kisérje, s elnyomott erőnket a szabad haza javára hőn támogassa.“
Fájdalom, Réthit, ki összes tanfelügyelőink közt a legkitünőbb volt, ki egymaga többet tett mint Erdély összes tanfelügyelői, kinek kerületében az iskolák mint egy varázsütésre keletkeztek, s ki 37 községi iskolát hozott létre, nem maradhatott helyén; a szászok ellenmüködésének sikerült őtet 1873-ban Hunyadmegyébe áthelyeztetni, s most a szegény barczasági magyarok egyedüli védőjük és gyámoluktól is meg vannak fosztva.
Alakulását a hosszúfalusi felsőbb népiskola érdekei sietteték.
Hogy a legdicsőbb czél elérésére egyesült nemesek együttműködése már is kedvező eredményeket tüntet elő, arról a hétfalusi magyar iskolákban levő tanulóknak létszáma kezeskedik leginkább, a mint ezen idemellékelt táblázatból kitünik:
Bácsfaluban
|
2 tanitó
|
121 tanuló,
|
ismétlőben 79
|
Türkösön
|
3 tanitó
|
212 tanuló,
|
ismétlőben 75
|
Csernátfalb.
|
2 tanitó
|
221 tanuló,
|
ismétlőben 156
|
Hosszúfalub.
|
5 tanitó
|
352 tanuló,
|
ismétlőben 218
|
Tatrangon
|
4 tanitó
|
333 tanuló,
|
ismétlőben 115
|
Zajzonban
|
2 tanitó
|
150 tanuló,
|
ismétlőben 45
|
Pürkereczen
|
2 tanitó
|
188 tanuló,
|
ismétlőben 122
|
20 tanitó
|
1577 tanuló,
|
ismétlőben 810
|
Mihez ha a hosszúfalvi felső népiskolában tanulók számát csak 200-ban állapitjuk is meg és adjuk oda, akkor örömmel constatálhatjuk, hogy Hétfalu magyarságának fiatal nemzedékéből 2587 jár iskolába. Ebből láthatjuk, hogy e nép átérté korunk nagy jelszavát: mely a művelődésben való előhaladásban keresi és találja a népek jövőjének biztositását; ezen lételem ma már meg van a barczasági magyar faluk népénél s igy jövőjüket, és szabadságukat az által eléggé biztositottnak tartom. Ily kedvező hittel válok meg a Hétfalu elsejétől és átmegyek másodikába Türkösre.
