XVII. Aranyosszék havasalji része.
XVII. Aranyosszék havasalji része.
Várfalva és Rákos fekvése, az Aranyos szorosának torkolatja. Markodáva, vagy a rómaiak Várfalvánál feküdt castruma, maradványai, fekhelye, regék, kilátás. Fütyer vára vagy a régi Turdavár, fekhelye, maradványai. Várfalva és Rákos régibb fekhelye. Nagy-Bányász. Totvajkút és Mihály patak. Várfalvi, Kósa, Balla, Pálfi, Nagy és Patkó család. Kósa János, Toroczkai Máté és Pálfi Zsigmond püspökök. Székely András. Várfalva régi temploma és harangja. Aranyos-Rákos, Eger. Labyrinthus. Zsinatok. Rákosi Székely család. Ördög pataka, Csegez pataka. Csegez fekvése, temploma. Csegezi-család.
Miként emlitők, Sinfalván felül az Aranyos tere még egyszer és utoljára kiszélesedik, mintegy részrehajló előszeretettel azért, hogy a nevét viselő szék két végfalujának szép és termékenysége által földmívelésre alkalmas helyet nyujtson*; de csakhamar magas hegységek térölelő karjaként nyomulnak elő, a Székelykő és tordai hasadék lánczolatának kiszökellő előhegyei, melyek az Aranyost szűk-kopár, de kárpótlásul gyönyörű szikla-gerinczekkel ékes szorosba zárják. Hol az Aranyos e nagyszerű sziklakapuja nyilik, annak jobb oldali, egykor várkoronázta legalsó hegyfokától egy amphitheatralis hegylonkán (terrace) fekszik az erdőkoszorúzta Fütyer és Csereoldal omladványos lánczolata alatt félkör elhelyezésben az összeépült Aranyos-Várfalva és Rákos, az első a szoros felőli oldalon, a másik odább délfelé. A mily szépen fekszik e két falu, a mily érdekkel közeliti meg azokat az útas, épp oly mértékben fogja várakozásteljes érdekeltségét jogosultnak találni; mert e faluk, főleg Várfalva, bizonynyal Aranyosszéknek legclassicusabb pontja, hol nemcsak a szép fekvéssel öszhangzatosan gyönyörű környezet ragadja el az útast, hanem egyszersmind oly régi romok és műtöredékekre talál, melyek idejötteért dúsan fogják megjutalmazni. Azért Várfalvának a falu alsó részén levő refor. egyház tornyából felvett látképét melléklem. (Lásd a 175. lapon.)
E tér Sinfalvától Várfalváig ismét harmadlagos képződményű talaj; utolsó elterülése a Keresztesmező termékeny áradmányai rétegének.
Aranyosszéknek Endre királytól 1291. márcz. 12-én nyert azon kiváltságlevelében, melyben az elődei, István és László korábbi adományleveleit átirja és helybenhagyja, egyenkint is fel vannak emlitve az akkori Aranyosszéket alkotó helységek. Ezek sorában Kuen (Kövend) és Chegez (Csegez) közé helyezetten Turdavár nevű falut találunk*, mely alig lehetne más, mint a mi Várfalvánk. E név mindenesetre várat feltételez, vár pedig (a székelykői kivételével) egész Aranyosszéken csak itten volt.
Ily nevű falu szintén előfordul Róbert Károly 1313-ki, Zsigmond 1394-ki és 1436-ki confimationalisában.
De a Turdavár elnevezés még más nagyobb következtetésre is feljogosit, arra t. i., hogy azon Tordavár, melytől Torda város és egész vármegyéje nevét vette, s melyhez a mai Aranyosszék is a mongol dúlás előtt tartozott, Várfalva táján és nem – a mint többen vélik – Tordánál feküdt. Tudjuk ugyanis, hogy a középkori várak elhelyezésére mindig magas és bajosan megközelithető hegycsúcsokat választottak, melyeknél a hozzáférhetlenség volt a főhadászati czél. A lapályos helyen fekvő s csak csekély magasságú halmokkal környezett Torda város egyáltalában ily fekhelyt felmutatni nem tud; azon vár, mely egyik nagyobb vármegyénknek nevet adott s mely annak katonai központja volt, mindenesetre tekintélyes erőd volt, s igy még napjainkban is annak maradványaira kellene akadnunk; már pedig Tordán és környékén semmi ily várromra nem akadhatunk. A mi ott a multból fenmaradt, az mind római korból származik; a régi Egyházfalvánál állott vár is – mint azt Torda leirásánál okmányilag is ki fogom mutatni – nem Torda, hanem Szent-Miklós és Aranyosvárnak hivatott; kisebbszerű templomerődei pedig a fejedelmi korszakból erednek. Azt, hogy az Aranyosszék kiváltságleveleiben többszörösen előforduló Turdavár nevű helység Várfalva volt, eddig csak sejtették; de én kétségtelenül, okmányok támogatásával, mutatom ki. Ugyanis az aranyosszéki Okmánytár I. kötete 271. és 869. lapjain* két régi okmánynak van szakadozott és hiányos példánya beragasztva, két hártyafoszladék, melyekről, midőn azt valamelyik levéltárnok a régi hasznavehetetlen lom közül kiválasztva, talán csak pusztán a régiség iránti tiszteletből megtartotta, nem is sejtette, hogy azok egy nagy horderejű, eddig homályboritotta kérdés felfejtésére fognak adatokat szolgáltatni; nem is gondolta talán, hogy ez eltépett, ezen a bányák nedves oduiba való eldugáskor* elázott, ezen ötödfél század viharja által átlyukasztott okmánydarabok arra lesznek egykor hivatva, hogy a történelem egy nagy hézagát töltsék ki, – tisztázva egy oly történelmi bizonytalanságot, mely főleg Aranyosszékre nézve kiváló fontossággal bir. A kérdéses két okmányfoszladék ugyanazon kiadványnak kétszerezése, mintha kiadói előérzettel birtak volna ezen okmányok jövőbeli fontosságáról; mintha egyiknek hitelességét a másikkal támogatni, egyik hiányait a másikkal kiegésziteni törekedtek volna. Okmányaink kétségtelenül eredetiek s a 14. század végéről, vagy legkésőbb a 15. század elejéről* származnak; abban a kolozsmonostori convent hiteles átiratát adja Zsigmond király 1394. dec. 23-án kelt azon confirmationalisának, melyben Márkos László, Nagylaki Tamás és Felső-Szentmihályfalvi Dénesnek kérésére átirja és megerősiti László király 1289- és Endre 1291-ki kiváltságleveleit. Zsigmond ezen megerősitő, valamint az abban átirt más két kiváltságlevél is ismeretes levén, a conventi kiadvány fontossága nem ezek isméti közlésében, hanem az okmány bevezetésében van, a mely igy hangzik: „Nos conventus etc. volumus prevenire quod Adrianus filius Marci, fili. Ladislaui, ac Georgius filius Joannis filij Petri fil. Barn… Magni de Turdawár alias Várfalwa vocata, suis et universorum siculorum in Sede Aranijas residentium et existentium in personis, in nostram veniens presentiam”, – kérték, hogy irnók át Zsigmond király multkor kiadott kiváltságlevelét, mit mi minden hiány, kihagyás nélkül szóról-szóra átirunk, a mint következik stb.
Lásd „A nemes széket érdeklő levelek in originalibus“ czímű okmánygyüjteményt Felvinczen Aranyosszék levéltárában.
Mert Aranyosszék, a mint az 1737-ben junius 18-án Harasztoson tartott közgyülés végzéseiből kitünik, háborus időkben kiváltságleveleit és régi becsebb irományait a toroczkói bányákban szokta rejtegetni. Lásd Aranyosszék levéltárának ismertetését a felvinczi rovatban e kötet 101. lapján.
1394–1436 közt. Az okmányok vége el levén szakadozva, az évszám hiányzik, de az irásmodor annak nemcsak eredetiségét, hanem a jelölt korszakból való eredetét minden kétségen kivül helyezi.
Várfalva délkeletről felvett létképe. (Rajz. Greguss J.)
Ebből tehát világosan kitűnik, hogy ama régi adomány- és kiváltságlevelekben előforduló Turdavár ugyanazonos a mi Várfalvánkkal, és következtethetjük, hogy a régi Tordavár, melynek területéből Aranyosszék kiszakittatott, s melyről e falu ős nevét nyerte, mulhatatlanul itt Várfalva közelében feküdt.
Már most csak az a kérdés, hogy Várfalva két vára közül melyik volt a követelt Turdavár? Mielőtt erre vonatkozó nézetünket vagy inkább sejtelmünket kimondanók, szükséges, hogy az olvasó tájékozása végett elvezessük a kérdéses két várnak maig fenmaradt romjaihoz; mert az ily romok oly kőokmányok, melyek az irottaknál maradandóbbak, s amazok hiányait legbiztosabban egészitik ki. – Várfalva egyik vára kétségtelenül római korból származik, azért ennek mint idősebbnek elsőséget kell adnunk. Várfalvától északra, ez, és a havasok közül kitörtető Aranyos között, egy a szoros jobboldali előfokát alkotó hegyfok emelkedik fel, mely Várfalvának mellékelt képén is a templom irányában látható. A Várnak nevezett hegy a déli oldalán szintén magaslaton fekvő falutól nézve csekély magasságunak látszik ugyan, de az Aranyos hullámaitól körülfolyt északi oldala, a sokkal mélyebben eső Aranyos teréről nézve igen magas, egészen sötét augit porfir-sziklákból áll, s egy függélyesen leszelt roppant sziklafalat alkot, mely az Aranyos terétől tetejéig 600 lábnyi (hozzávetőleges) magassággal birhat. Ez oldalon hegyünk megközelithetlen. De nemcsak ezen része, hanem más oldalainak természetes erőditéséről is gondoskodott a talajalakulás szeszélyes mívelete, mert azon oldalokról is a hegy vagy 200 lábnyi magassára függélyes-meredeken van leszelve. A sziklacsúcs ily alkotása azt vártalapul jelölte ki, mely hivatásszerüségét még fokozta azon körülmény, hogy fekvésénél fogva teljesen uralogja az Aranyos szorosának torkolatját, s azért mintegy kulcsát képezi azon egyetlen szorosnak, melyen át az aranydús havasvidékre feljutni lehetett. Ezen körülmény nem kerülte ki a rómaiak figyelmét, s igy épült ezen sziklacsúcsra – mint hiszik, korábbi dák vár helyére – egy oly római castrum, mely a havasok közti bányásztelepekhez felvivő hadútat fedezte, s melynek védszárnyai alatt egy nagyobbmérvű aranymosással foglalkozó telep keletkezett, a mint azt a naponta nagy mérvben felszinre kerülő római műtöredékek jelölni látszanak.
A hegy tetőorma eléggé sima, északnyugatra lejtősülő oly fenlapálylyal bir, melynek kerülete 605 lépés. E fenlap alakja szabálytalan háromszögű, ilyen volt az egészen körülölelő vár alakja is, melynek falai, mint több öl szélességű gátonya jelöli, mindenütt a hegy oromszélére voltak fektetve s védsánczczal – mit a hegyoldalak függélyessége feleslegessé tett – nem birtak. A déli oldal 195 lépés hosszú s csekély behajlitását kivéve, csaknem egyenes, valamint egyenes szögben ütközik egybe a 100 lépés hosszú keleti fallal. Ezt a déli oldalfallal az Aranyosra néző Erős oldalra fektetett 310 lépés hosszú észak-nyugati fal köti egybe, mely közepén a hegyalkat-igényelte behajlitással bir, s nyugatról csaknem hegyes csúcsban ért össze a déloldali fal végével, hol egész dombozatot alkotó romhalom jelöli azon ottan állott hatalmas bástyát, mely a vár e helyen volt egyedüli bejáratát fedezte, s a melyhez kanyargólag felvezetett várútnak nyomai még most is látszanak a hegy sziklaoldalában bevésve.
A vár háromszög alakja ellenkezik a rómaiak négyszög idomot kedvelő erőditési szokásaival; de itt a hegy idoma önként szoritá a szabályszerüségtől való eltérésre; hogy pedig itt nem más, hanem római erőd volt, azt a fenmaradt műtöredékek és romok biztosan jelölik. – Magában a várban ily észlelhető maradvány csekély mértékben merül fel, mert a várat, mint annyi mást, megsemmisitette az idő vasfoga és az emberek régi maradványokat nem kimélő kegyetlensége; miért a hegy szántás alatt levő eketisztitotta fenlapján alig találunk mást, mint a várfalak omladványait és alapfalzatát fedő gátonyt, roppant mennyiségű római tégla- és fedélcseréptöredéket; de a hegy alján levő faluban minden nyomon láthatunk innen került faragott köveket, oszloptöredékeket, domborműveket és számtalan feliratot; mert a falu ódon temploma, a lakházak pinczéi és kőkeritései mind innen e várból és az alatta feküdt coloniából kikerült anyaggal épültek. Az ott előforduló római feliratokból igen sok közöltetett már Neigebaur*, Ackner* és gr. Kemény József által. Nem lehet czélom itten mindazoknak beiktatása, de mégis egyet, mely az itt volt haderőről felvilágositást nyujt, közlendőnek vélek.
Dacien st. 196–197. lap.
Die römischen Inschriften in Dacien 149–150. l.
Gr. Kemény József Kurzhoz irt levelében* mondja, hogy Várfalváról egész szekér bélyeges téglát szállitottak hozzá Gerendre, melyeken a LVM., vagy „Legio quinta Macedonica” jegye fordult elő; ezen legio egy részének itt fektére mutat ezen gróf Kemény József által közlött felirat is:
Magazin für Gesch. Siebenb. Kiadja Transchenfels Emil II. 105–106. lap.
AVR C…
TOTESSE
LEGVM.
VIX. ANN.
XL. AEL
…IDA.
TOTESSE
LEGVM.
VIX. ANN.
XL. AEL
…IDA.
Aurelio C… to Tesserario (ki a tábori szót vitte) legionis quinte Macedinicae stb. más feliratokból Kemény József még azt is kiolvasta, hogy a Salinaenél főállomással biró V. macedoniai legio XI. cohorsa volt Várfalvánál őrizeten, mig más okból azt sejtik, hogy az itteni római telepet Markodavának hivták*. Várfalvánál nemcsak rideg védépitkezést vittek végbe a rómaiak, hanem, hogy e mellett a müvészet is virágzott, tanusitják a Várfalván most is nagy mennyiségben található dombormüvű faragványok, s főleg egy órási nagyságu szobor, mely a várfokról gurult alá az Aranyos medrébe, s melyet Kemény József onnan kiemeltetni tervelt, de ugy látszik, hogy a szándék végrehajtva nem volt, s jelenleg is ott rejtőzködik a jövő kutatóinak ujabb felfedezésére várva. Hogy pedig a rómaiak nemcsak őrködtek ezen hadászatilag nevezetes ponton, hanem e mellett az aranyászatnak haszonhajtó mesterségét is nagy mérvben üzték, annak még most is látható nyomaira akadhatunk a Várhegytől nyugatra fekvő Aranyászoldalnak nevezett helyen és alább az Aranyos partján is felötlő leguli Aurariorum-ok, vagy aranyomosó medenczék sorba helyezett roppant mennyiségű üregeiben, hol az aranyat mosás által állitották elő.
Azonban az, hogy a vár és telephely neve Markodáva lett volna, még nincsen bebizonyitva.
A Várhegy keleti oldalát Ibla kertjének nevezik, mint mondják egy ezen várban lakott tündérnek, vagy bűbájos szép leánynak emlékére. A Várhegy tövében a délkeleti oldalon buzog fel a Várkútnak nevezett gyönyörű forrás, melyhez a néphit szerint még most is éjelenként tündérek járnak le a várból két fülű korsókkal vizet hordani. Ugy látszik, hogy az Aranyos szoros hadászati fontosságát nem csak egyedül a rómaiak, hanem a későbbi korban is átlátták; legalább erre mutat az Ibla kertjén alól fekvő hosszukás domb alakja, mely Dobogó nevét onnan nyerte, hogy tetőorma ágyuk elhelyezésére szolgáló átmetszésekkel és mellvédekkel bir; azonban hogy ezen a szorostorkolat védelmére emelt alkalmi erőditvény mely kor műve? mi adattal sem birunk; az mindenesetre nem nagyon régi, talán a Rákóczi-forradalom korszakából származik. A Várhegy tetejéről feltárul az Aranyos szorosának valójában elragadóan szép vidéke, a Várhegygyel szemben gyönyörű szikla-szálakkal ékes hegyoldal mered fel, melyet Borostyánkőnek neveznek, fennebb egy másik ennél is szebb szikla-csoportot Mácsókövének, ismét másokat Teknőkő, Sugókő és Csergőkőnek hivnak; a háttérben a bibor-piros Vereskő, s egy másik ragyogóan fehér szikla-csúcs magaslik fel az erdők koszorúzta hegyek zöld talapzatáról, felragyogtatva a szabadság dicső harczain lobogott nemzeti zászlónknak oly vonzóan szép szineit. Lenn a széditő mélységben a sziklamederben egybeszoritott Aranyos haragosan zajongva habzik, mellette alig marad az útnak szűkre mért hely, elannyira, hogy sok helyt nagy munkával kellett annak a sziklákba helyet vésni, – egy helyt függélyesen leszelt sziklafal és egy a folyamból kiemelkedő toronyszerű sziklaszál között, mint csudás sziklakapun halad át. Majd lesz alkalmunk a szoros megutazásakor közelebbről is bámulni e sziklatorony szépségét, itt csak Leánykő elnevezését emlitjük azért, mert a néprege ily nevét – a várunkkal kapcsolatos – mesés Iblával hozza összefüggésbe. Ibla volt a várfalvi vár urnője akkor, midőn a várat az ellenség (tatároknak mondják) körültáborozta; a hős amazon maga vezette harczosait, kik az egyenetlen küzdelemben elvérzettek; végre maga maradt s a védtelen vár falait már rombolta az ellen, midőn ő az éj sötétében a sziklákon leereszkedve elmenekült, s azon sziklaszál tetején nőtt magas fű közé rejtőzködve megmaradt, miért azt Leánykőnek nevezték el. A rege varázsának mesés körébe jutván, elmondunk egy másik ezen várral kapcsolatos népregét is, mely némi történeti vonatkozással látszik birni azon harczokra, melyeket a népvándorlás előszelétől érintett és lázongani kezdett népekkel a római légiók e tájon vívtak. A rege igy hangzik:
Az Erdélyt meghóditott rómaiak a lenyügözött dákok fékezésére, s az aranybányákkal gazdag nyugati Kárpátok közé vezető út fedezésére várat épitettek e sziklafokra, mely egyszersmind letételi helye is volt a kiaknáztatott nagy mennyiségű aranynak. Regénk korszakában Mantius Caro parancsnokolt e várban. Mantiusnak két leánya volt, Valéria és Livia; az első büszke, katonás, ki ott volt és részt vett a férfiak hadgyakorlataiban, s fő mulatsága az volt, ha szilaj ménekre ülve nyargalhatta be a vidéket, vagy vihar zúgása, villámok czikázása közt üzhette a bérczek szilaj vadait. Ellenben a szelid Livia házias foglalkozásai körében, előszeretettel ápolt virágai közt találta othonosnak magát.
Több ideig békében élt Mantius a gondjai alá bizott várban, de egy tavaszi éjjelen a torony szemes őre a tért elöntő nagy ellenséges táborról tett jelentést. Mantius azonnal egybegyüjté harczosait, s védelmi előkészületeket tett, mert a vész nagy volt, a mennyiben a havasoknak leginkább nyomott, s érczásással túlterhelt bányász népessége lázadt fel, s éhségtől gyötörtetve tört a várra, hogy az oda katonai fedezet alatt hátukon egybehordott roppant mennyiségű aranyat, véres veritékének e mások által élvezett gyümölcsét, kézre keritse. Csakhamar ott termett fényes fegyverzetében Valéria is a csatasorok közt, s csakhamar visszaverték a példája által lelkesitett rómaiak a dákoknak elszántan felhatolni törekvő roham-oszlopait. Azonban ezen első siker túlmerészszé tette a bátor nőt, ő volt, ki atyjának kiütést tanácsolt, hogy azon csőcselék népet szétüzzék. A tapintatos vezér a túlerővel való ily nyilt daczolást ellenezte; de a harczosok között a Valéria által megpenditett eszmének pártolói akadtak, kik a kicsinlőleg lenézett ellenségre való kiütést fennen követelték; végre is a vezér eszélye túlszárnyaltatott és a kiütés létrejött. Eleinte a dákok visszanyomattak a rómaiak zárt phalanxai által, Valéria mint hadisten harczolt első sorban, s csapásai alatt sűrűn hullottak az ellen harczosai; de egy elesettnek száz más pótolta helyét, elvégre is a szám győzött, a vezér fogságba esett, s a rómaiaknak csak nagy erőfeszitéssel és nagy veszteséggel sikerült a várba való visszajutás.
Nagy volt levertsége és haragja a rómaiaknak, főleg akkor, midőn a dákok fogoly vezérüket a vár alá vezetve, tudatták, hogy ha három nap alatt a várat fel nem adják, Mantius halni fog. A vezér biztatólag kiáltott fel, hogy ő kész Róma dicsőségeért meghalni, s átkot mondott arra, ki az ő megmentéseért a vár feladására még csak gondolni is merne.
Senki a jellemszilárd vezér parancsának áthágását fejébe venni nem merte, s ezért annak élete iránt annál inkább aggódtak, mert nagy köd levén, vészjeleiket a szomszédos Salinae (Torda) harczosai észre nem vehették; de mindenkinél inkább búsongott Valéria, ki ezen szerencsétlenségnek akaratlan okozója volt; azonban ő nemcsak búsongani, hanem tenni is kész volt s elhatározta, bármiként is kijutni a várból, hogy életveszélyben levő atyjának megmentésére segitséget vezessen. Azonban e merész eszmét végrehajtani nem volt könnyű feladat, mert a várat három oldalról a dákok sürű hadsorai özönlötték körül, mig a negyedik oldalról csak madár által megközelithető meredek sziklák hanyatlottak le. Itt a lejutás lehetetlennek tetszett s azért ez oldalra a dákok is kevés figyelmet forditottak. Valeria a ködös éj sötétében senkinek nem szólva, szikladarabot hengeritett a vár ezen oldali fokára, s azzal egy hosszú kötelet lenyomtatva ereszkedett le a mélységbe; ámde a kötél minden hosszusága mellett is rövid volt s végére érve, lábaival a függélyes sziklákon sehol egy támpontot találni nem tudott. – Ott himbálódzott az ürben a sziklák éles erezetei által sebzett testtel, már karjainak ereje lankadt, s már-már végóráját annál nagyobb iszonynyal látá közeledni, mert az ő veszte atyjának is veszte és igy kettős halál volt. Egyszerre azonban a kötél engedett, az azt lefogó kő iszonyú zajjal rohant alá s vele együtt Valéria is a megáradott Aranyos hullámaiba zuhant le. A folyamparton levő dák őrök a sziklalezuhanás iszonyú zajára ijedten futottak szét s igy Valeriának ideje maradt észrevétlenül átúszni a túlsó partra, honnan kimerültsége és vérző sebeivel nem sokat gondolva, rohant Salinaeba, annak őrségével kora reggel megjelent, szétszalasztá a dákokat s megszabaditott atyjáról maga oldotta le a bilincseket.
Mindenki bámulta az atya és vármentő amazon bátorságát; hire egész Rómáig elhatott s mindenfelől eljöttek a férfiak látni a hős Valériát s megbámulni, mint valami csudalényt; de szeretni – mire ennek lelke sovárgott – egyik sem merte. Lassankint a bámulók kimaradtak, csak egy maradt hátra, Voluminus moesiai kormányzó, azonban ezt sem Valéria férfiassága, hanem Livia szelidsége s házias erényei kötötték le, kit nemsokára nejeként vitt magával a kormányzása alatti országba. Nemsokára Mantius elhaltával uj parancsnok jött a várba, mikor Valéria anyjával a vár dísztermeit elhagyva, az erdő közötti magányos lakba huzódott vissza, hol az egykor bámult hős nő mint feledett aggleány halt el*.
Ezen rege, mely a nép száján is él, sokkal hosszabban és részletesebben közölve van a Szilágyi Ferencz szerkesztette „Gyermekbarát“ 1844. első félévi folyama 226–238. lapjain. Orbok Ferencz várfalvi unit. lelkésztől, ki az erdélyi lapokban folytatott érdekes levelezéseiről s más dolgozatairól irodalmilag is ismeretes, a várfalvi vár és templomról szintén jelent meg egy közlemény a „Vasárnapi Ujság“ 1858. évfolyam 21. számában.
Ismerjük már Várfalvának egyik várát, mely – mint előadók – kétségtelenül a római korszak maradványa; már most elvándorlunk másik várához is, mely mindeddig teljesen ismeretlenül maradt, elannyira, hogy még csak megemlitve sem volt soha. Ismeretlen talajon léptetünk tehát, útunk fáradságos a magas bérczek ormain, kutatásunk nehéz, adat és útmutató nélkül az ismeretlenség kétes rengetegeiben; de azért visszariadnunk mégsem szabad, mert a czél, mit elérni akarunk, fontos, s ez méltán kitartásra lelkesithet.
Várfalva háta mögött közvetlenül magas bérczek emelkednek; szép lomberdőkkel koszorúzott előhegyei a hátuk mögül kopasz nagyszerüségében fellövellő Székelykőnek. Ezen előhegység legészakibb, közvetlenül a falu mellett felemelkedő, legmagasabb ormát Fütyer-nek nevezik. Hozzávetőleg 2000 láb magasságú hegycsúcs ez, mely északról az Aranyos szorosára néz, keletről részben a Keresztesmezőre tekint, részben a Mihálypataka mély völgyülete által fedeztetik, s igy csak délről függ össze az előhegység Rákos felé huzódó többi ormaival, nyugatról pedig a Székelykővel, melynek az egész hegység mintegy kiszökellő oldaltámjául szolgál. Azonban a természet ez oldalokon is létrehozta a hegy-elkülönitést, mert a hátsó hegynyakon csodás bőségű forrást fakasztott, az ugynevezett Totvajkútat, melynek rögtön tekintélyes csermelylyé váló lefolyása oly mély árkot alkot, hogy az által hegyormunk nyugatról is megközelithetlenné lesz.
E szerint csakis déloldalról marad nyitva az odajuthatás útja egy keskeny földnyakon át, mely által a Fütyer a hátrább fekvő Totvaj nevű hegygyel függ egybe. Ezen körülirásból megitélhetni, hogy vár elhelyezésre alig lehetett volna alkalmasabb fekhelyet találni a Fütyernél, mely megközelithetlensége mellett egyfelől uralogja az Aranyos szorosát, másfelől tág végigpillantást engedett a Keresztesmezőre, valamint a Maros és Aranyos közti egész vidékre; mig hátulról biztos támpontot és visszavonulási helyet is birt a Székelykő sziklaormán feküdt, s még a mongolokkal szemben is bevehetetlennek bizonyult Toroczkó várában.
A várhelyek kiszemelésében oly bámulatosan éles szemmel biró őseink figyelmét a Fütyer mind ez előnyei sem kerülték ki, mert annak terjedelmes tetőormát legnagyobbszerű ősváraink egyike koronázta, melynek romjai még most is méltán bámulatra ragadják a szemlélőt; s éppen mert e romok ily nagyszerüek, s a lakott vidékhez oly közel esnek, méltán csudálhatjuk, hogy azok mind ez ideig felfedezetlenül maradtak, s hogy főleg ezen annyi vizsgálódó és régész által átkutatott vidéken nekem hagyatott a feltalálásnak öröme.
A hogy a vár e rendkivül alkalmas fekhelye kiszemeltetett, legelőbb is az emlitett hegynyak, vagyis az egyedül megközelithető oldal-erődités által való biztositása foganatosittatott, mi nagyszerű s hadműtanilag is bámulatos védművek létrehozatalával eszközöltett; mert itt nem elégedtek meg – mint más váraknál szokásos volt – egyszerű vagy többszörös védsánczok mögé helyezett egyenes vagy félköridomú fallal, hanem az itt alkalmazott hegynyakzáró védfal négyszeres kifelé hajlitással birt, mely által négy kifelé és három befelé forditott félkör-idomú védmű támadt, melyek mindenike önmagában is nagy védképességgel birt. Ezt még inkább fokozta azon körülmény, miszerint mindenik kifelé szökellő félkörben látszólag egy-egy köridomú bástya volt elhelyezve, honnan nemcsak kifelé, hanem a mindkét oldali szomszéd félkör felé, vagy azok oldaltámadóira is lehetett nyilazni, kopját, köveket stb. hajtani. Szóval e vár épitésénél a görbe vonalok sokszorozott védképességének elméletéről, mit csak az ujabb erőditéstan fedezett fel, némi előfogalommal látszottak birni e vár épitői.
A bejárat a középen, mint leginkább biztositott helyen volt. Az egészet széles, mély sáncz övezte, mely a védfalak hajlitásait mindenütt követte, s mely sáncz, valamint a védfalak is a hegynyakon túl, ugy a Totvaj, mint a Mihálypatak mély völgyületébe is jó darabig – de itt már egyenes vonalban – lehatolt, mi által a Fütyer tetőlapja egészen elkülönitve, s az odajuthatás teljesen el volt zárva.
A hegy más három oldala függélyes levén, azok természetileg is eléggé erőditve voltak, mindazonáltal a várépitők figyelme mégis kiterjedt ez oldalok biztositására, mert ugy a keleti, mint a nyugati oldalon az előbbi hegynyak záró védfallal összeolvadó védfal vonult el jódarabig, mely ez oldalakon csak ott szünt meg, hol a hegynek falszerű függélyessége annak folytatását feleslegessé tette. Ilyen levén az egész északi oldal is, ott a védfal szintén mellőztetett. E védfalak most már mindenütt egybeomlottak, de lételükről s egykori roppantságukról egyaránt tanuskodnak az omladványaikból keletkezett, aljuknál 4 öl szélességű gátonyok, melynek egyhelyt végrehajtott átmetszete másfél öl szélességű rakott falra vezetett, mi meggyőzhetett arról, hogy itt nem valamely alkalmi földerőd, hanem rendszeresen épült kővárral van dolgunk. – Könnyebb felfogás kedveért ide melléklem a hegynyak-zárlat alaprajzát.
A Fütyernek szép lapányos tetőlapja 2000 lépés kerülettel bir. Ez volt a vár beltere, hol többhelyt épületnyomokra, sőt egy középerőd, vagy belső Balliumnak is némi homályos nyomaira akadhatunk.
Várunk e szerint egyike volt a legterjedelmesebbeknek, mely ugy fekvése, mint épitészete által egyaránt nagy fontossággal birt, s igy egyedüli az Aranyos-menti várak közül, melyhez valószinüséggel köthetjük azon sejtelmünket, hogy Tordavára, megy Tordavármegyének nevet adott, s melyhez Aranyosszék területe is tartozott, itten feküdhetett, mit némileg támogat az is, hogy az alján fekvő Várfalva a 13. század végén és a 14. elején – mint fennebb látók – Turdavár néven fordul elő. A vár ősneve ma már feledékenységbe ment; a mint átváltozott az azt fentartott falu neve, ugy az ős Tordavárt is a nép ma egyszerüen Fütyernek nevezi, mint mondják, ily neve a várnak egyik legvitézebb Fütyer nevű parancsnokától ered, ki a tatárok elől idemenekült népet s a felvigyázata alatt levő várat azok dühös ostroma elől megvédte*. Oly nagy volt az egész környéket feldúlt tatároktól való félelem, hogy a gyermekeket a várba nem fogadták be, nehogy sirásuk által az ellenség előtt elárulják az akkor rengeteg erdők közé rejtett vár hollétét; de daczára ez elővigyázatnak, a székelykői vár ellen nyomuló tatárok rábukkantak e várra is, s azt több ideig sikertelenül ostromolták, mert Fütyer hős harczosaival mindig visszaszoritá őket; midőn pedig a székelyek a Székelykőn legyőzték a tatárokat, Fütyer is kiütött népével s a székelyek elől eszeveszetten menekülők útját elvágván, azok nagy részét levágta. Győzelmi pompával vezette a felszabadult nép hős vezérét a mentő várba, s azt emlékére Fütyer várának nevezte el*.
Háborús időkben a nép rendesen a Fütyerbe szokott menekülni, igy történt ez 1849-ben, iy a Rákóczi-forradalom idejében. Utóbbira nézve megjegyzem, hogy Pálfi András, Aranyosszéknek sok időn át derék tisztviselője, e forradalom idejében és a Fütyerben született. Maga irja egy versben, melyben geneologiáját irta meg:
„Nemes nemzetemnek ékes gyökerében,
Születtem az ezer hétszáz negyedikben,
Szent András havának tolsó hetében,
A kurucziumban, futásos időben,
Fütyőr nevű szálas erdőnk közepében stb.“
Születtem az ezer hétszáz negyedikben,
Szent András havának tolsó hetében,
A kurucziumban, futásos időben,
Fütyőr nevű szálas erdőnk közepében stb.“
Mig más versio szerint a Fütyer név egyszerüen az ott mindig fütyülő széltől ered. Különben „Tündérvárnak“ is nevezik s még most is tündérek által lakottnak hiszik.
Igy beszélte el nekem ezen mongol korra felható hagyományt egy öreg székely, ki ott a vár területén hányta a követ*, s midőn a vár körül mindenütt felötlő régi szántók mezsgyéi iránt kérdést intéztem hozzá, azt mondá, hogy régen Várfalva itt fenn a hegytetőn a Totvajkút környékén feküdt, Rákos pedig túl a Mihálypatak fejének. E két falu lakói képezték a várőrizetet; vész idején a várban laktak, de békés időben künn a vár közeli falukban; délig mindenki földmíveléssel foglalkozott, délután pedig a Nagy-Bányászba mentek aranyászni, a kiszedett aranyat aztán a Totvajpatakán levő hámorokban olvaszták ki stb.
Ott most pompás kőbánya van.
Felkértem, hogy vezetne el e helyekre, s örömmel láttam szavait igazoltaknak, mert a faluk követelt fekhelyénél, főleg a Mihálypatakra hajló oldalban roppant mennyiségű vastag cserépdarabokra – elpusztult régi faluk e biztos nyomjelelőire – akadtunk. A Nagy-Bányásznak nevezett helyen az egész vidék össze-vissza van turkálva, jelölve, hogy itt valójában ember keze működött; a Totvajpatak mentén pedig több helyt feltaláltuk a nagy munkával készült dugákat (kőgátlások) és a hámorok fekhelyeit.
Ha valaha később felmerülhető okmányokból, kiderülhet, hogy Tordavárának itt fektére vonatkozó sejtelmünk megközelité a valót: akkor a magas bérczre való feljövetelünk és itteni felfedezésünkkel bizonynyal nagy czélt közeliténk meg. E czél kivívását a jövőre bizva, most visszatérünk Várfalvára, hogy várainak ismerete után, e faluval is megismerkedjünk.
Látók fennebb, hogy Várfalva 1291- és 1313-ban Tordavár néven fordul elő, ezen ős neve, mely az erdélyi hét várak egyikének emlékét őrzé, már a 14. század elején átalakult a mostan is használt Várfalvára, a mint kitetszik a pápai dézmák 1332–1336. évi rovataiból, hol Várfalva, Warfalia néven találjuk bejegyezve*.
Az 1332. év rovatában 598. lapon: „Nicolaus sac. de Várfalva solv. 40 den.“ Az 1333. év rov. 633. lapon: „Nicolaus sac. de Warfaia solv. 60 den.“, még Várfalva néven a 662, 705. és 721. lapon. Hogy pedig az aranyosszéki és nem más Várfalva értetődött, azt az is tanusitja, hogy a tordai esperességben Kercsed és Sinfalva mellé jegyeztetett.
A nagyszerű emléképületekkel kapcsolatos Várfalvának a mily érdekes legrégibb multja, épp oly kevéssé érdekes azutáni történelme, ugy azt követőleg a századok hosszu során át alig fordul elő még csak neve is. Kunics* emliti, hogy Várfalvát, Hidast és Csegezt az utóbbi hadjáratkor a tatárok elhamvasztották; de lakói a hegyek rejtekhelyein megmaradtak. Hogy ez mely évben történt, nem emliti, de ugy látszik, hogy a törököknek Kemény János elleni hadművelete alkalmával estek áldozatul e vidék falui.
Dacia Siculia 78. lap.
Aranyosszék Várfalván is tartotta kétszer közgyülését (1742. oct. 29. és 1746. dec. 1-én). 1750. julius 6-án pedig Aranyosszék generalis conscriptiója (lustra) tartatik Várfalván földvári Pávai Sándor alkirálybiró és összeiró biztos elnöklete alatt*, az unitáriusok pedig 1726- és 1788-ban tartottak zsinatot Várfalván*. Ennyiben folyt be Várfalva Aranyosszék közéletébe; de a történeti események hiányát Várfalvának számos oly családjai és szülöttei pótolják, kik magok szerepeltek a történelemben, tartsunk itt ezek felett egy rövid szemlét.
Ezen hirdettetett ki az Apafi által nemesitett Pataki Mihály és társainak nemeslevele. Lásd Kemény Józs. App. dipl. Tran. XIX. 206.
Lásd Uzoni „Hist. unit. in Tran.“ II. 436, és V. 83.
E tekintetben legnagyobb járulékot a Várfalvi család adott, melyből 1436-ban várfalvi Székely János (Adorján fia) emlittetik*. Várfalvi Bálint, ki mint Aranyosszék főkirálybirája 1568-ban János Zsigmondnál eszközli ki Aranyosszék kiváltságlevelének megerősitését. 1575-ben pedig mint Békés párti notáztatik*. Várfalvi György, tagja Báthori István azon követségének, a mely 1571-ben a portára az adót megvitte, s a megerősitő athnámét kieszközölte*. Várfalvi Gergely 1585-ben Aranyosszék főkirálybirája, s mint ilyen veszi meg Örkében a berentei részt, melyre Báthori Zsigmond ez év febr. 18-án Fehérvárról beleegyezését adja*. 1589-ben pedig Aranyosszék főkirálybiróságában Várfalvi Jánost találjuk, kinek mint ilyennek adományozza ez év febr. 25-én Báthori Zsigmond Inakfalván azon jószágot, melyet Várfalvi Bálint a Békéssel való czimboraság miatt notán vesztett el*. 1600-ban még előfordul Várfalvi Dániel egy az ottani unit. egyház levelei közt levő okmányban, melyből az is kitünik, hogy a Várfalvi család ős curialis telke az volt*, a melyre most b. Jósika épitette a képünk közép terén is felötlő szép kastélyt; e család utósarjadéka Várfalvi Gáspár volt, kinek özvegye 1660-ban még élt, mert ez év márcz. 4-én Solymosi Boldozsár esperes meghagyja a várfalvi unitar. egyházközségnek, hogy a papbért annyi hijával adják, a mennyi Várfalvi Gáspárnéra esik; ugy látszik, hogy a várfalviak őstelke ezen özvegy kezéről egyenesen ment (nem tudom vétel, vagy örökség czímen-e?) a Jósikák kezére, mert 1676-n már Jósika Gábor birta, ki azon év máj. 26-án az Egyedfi kertén felül haltartónak vesz egy darab helyet a falutól*.
Mint a ki Zsigmond királytól kieszközli Aranyosszék kiváltságlevelének megerősitését. Ez bár nem mondatik, de valószinüleg e szék főkirálybirója volt.
Ez ugyan kercsedi előnevet használt s ott lakott, de Várfalváról származott oda.
Lásd Kővári Erd. Tört. IV. k. 14. lap.
Lásd gy.-fehérv. kápt. Lib. Reg. Sig. Báthori I. 421.
Lásd ugyanott II. 324.
Ez egy egyességlevél, mely által Kósa Mátyásnak valamely forrásvizének kertjébe bevétele ugy engedtetik meg, hogy vizét a Várfalvi Dániel házán felüli nagy csorgóra (mely most Jósika kastélya felett van) bocsássa.
A várfalvi unitar. ecclesia levelei közt 13-ik szám alatt.
Várfalva másik kitünőbb tősgyökeres családja a Kósa család*, melyből Kósa János 1560 körül Aranyosszék főkirálybirája volt, hasonnevű fia pedig az erdélyi unitáriusok egyik legkiválóbb püspöke, ki 1597–1601-ben vezette ezen hitfelekezet egyházi kormányzatát, s zárta be a reformatio első századát épp oly jelesen, mint szent János a keresztyénség első századát. E mellett Kósa János egyike volt a kiválóbb egyházi irodalmároknak, kinek számos munkái jelentek meg nyomtatásban, s még több maradt kéziratban; a megjelentek ezek: 1. Az üdvösség fundamentumáról a kisdedeknek. (1636-ban és 1644-ben Heltainál.) 2. Az üdv. fund. öregeknek. 3. A megmosogatásban való igének formája. 4. Precationes matutine, vespertine etc. 5. A sok egymással való értelmek közt, mint kell az együgyű embernek az igazságot felkeresni. (Abrugyi Györgynél 1636. 12-edrét.) 6. Catechesis az üdvességnek fundamentumáról stb., mely 1747-ben Szebenben ujra nyomatott. 7. Énekes és imakönyv (1623., mely mint unicum Jakab Eleknél Kolozsvártt. 2. kiadás 1700-ban*. Különben a Kósa család az időben igen gazdag volt, s terjedelmes birtokai vannak nemcsak Várfalván, hanem a szomszéd Rákoson, Sinfalván és Kövenden, melyhez a püspöknek fia Mátyás, ki a fejedelmi tábla ülnöke volt 1607. aug. 7-én Rákóczi Zsigmondnak Kolozsvárról kiadott adománya alapján Buchint, Abrudfalvát, Körpényest, Muskát (mind Fehérvármegyében) nyeri, ugy hogy azokban kolozsvári Filstich Péter és rákosi Fodor Pál is részesedési joggal birjanak*. Kósa Mátyásnak fimaradéka nem volt, csak két leánya: Zsófia előbb Budai Tamás, később Endes Mátyásné; s Margit előbb Türi Ferencz, később Kádas Istvánné; mindkettőnek számos gyermekei voltak. Kósa M. 1621-ben tett végrendelete szerint* vagyonát ezen első nejétől való két leányának, s második neje: Kalácssütő Erzsébetnek hagyta. Azonban alig halt el K., e vagyon felett hosszas per keletkezett leányai és a mostoha anya Kalácssütő Erzsébet között, ki sárdi Székely Andráshoz, Bethlen Gábor udvarnokához ment nőül. Megkezdődött a per 1625-ben. Uzoni Fosztó Historiájában* állitja, hogy a várfalvi Balla család az itt emlitett Székely Andrástól – ki korában főleg hadi dolgokban igen kitünő férfi volt – származott volna; azonban ez tévedés, mert a két család között csak rokonság létezett, a mi azzal, hogy utóbbi után a Ballák örököltek, igazolható is. De hogy a Balla család régibb eredetű arra, pragmatikai adatok léteznek és én a várfalvi Balla családból valónak hiszem azon Balla Gergelyt, ki Hunyadi János korában mint Erdély egyik alvajdája szerepel, s Herepei Márkus társalvajdájáéval kapcsolatosan nevét több okmányban feltalálhatjuk*. A Balla család napjainkban is egyik legelterjedtebb, s legtekintélyesebb nemes családja Várfalvának, egyik ága Marosszékre származott át.
A Kósa-család Háromszékről jött ki a kézdi székelyekkel még Aranyosszék keletkezésekor, mig egy Háromszéken benn maradt másik ág ott még most is virágzik.
Láss többet Uzoni Hist. unit. Tran. II. 19.
Lásd az erd. főkorm. levélt. Liber Reg. T. III. p. 433–7.
Hiteles másolata a várfalvi Balla-család levelei közt; egyszerű másolata v. Nagy Jánosnál.
Lásd az erd. főkormánysz. levélt. Lib. Reg. T. II. 19.
Láss egy ezen alvajdák aláirásával kiadott rendeletet Kemény József Suppl. dipl. Tran. T. III. 293.
Várfalva harmadik kiválóbb nemes családja a Pálfi család, melynek már azelőtt is nemes tagjait Jánost és Andrást Báthori Gábor 1609-ben ujból nemesiti*. Ezen családból kitünt András, talán a fennebbi fia, ki 1680-ban mezei hadnagy, 1690-ben főhadnagy és 1692- 93- 97- és 1716-ban, mint Ar.-szék orsz. követe és 1710-ben megválasztott alkirálybirája szerepel. Másik András, ki az 1792-ki országgyülésen volt Aranyosszék képviselője 1795–1809-n pedig e szék főjegyzője. A család legkiválóbb tagja azonban Pálfi Zsigmond volt, az erdélyi unitáriusok e jeles püspöke, ki a legküzdelmesebb és legválságosabb időkben vezette ezen üldözött hitfelekezet kormányzatát, jeles munkái által törekedvén hiveinek lelkét felemelni, s a hitben megszilárditani. E munkáit itt röviden elősorolom: 1. „Jobb a hosszu türő az erősnél” halotti beszéd Kun László felett (Kolozsv. 4-rét 1733.) 2. Halotti beszéd Pekri László felett Kutyfalván 1697. julius 21-én. 3. Contiones plur. (kézirat). 4. „Apologia unitariorum” magyarból latinra (kézirat). 5. Formula adm. caenam dom. et form. copulat. (kézirat*.
Kolozsvártt ez év febr. 12-én kelt okmány által, czimerül sziklán ülő és előlábaiban szablyát tartó leopárdot adott. A kolozsm. conv. levélt. levő ered. után közli Kemény Józs. Dipl. Tran. XVI. 24.
E jeles egyházfőről láss többet Uzoni Hist. unit. Tran. II. 42–43.
Várfalva negyedik régi családja a Nagy, mely Bágyonból települt ugyan át, de a mindig használt várfalvi előnév, innen való eredetét tanusitja; ezen családból legelőbb azon Nagy tünt fel, kinek nevét a Zsigmond confirmationalisát átiratok közt a 14. század végén már feltaláljuk*. Várfalvi előnevet használta azon Nagy Miklós is, ki Várfalva egyik megbizottja volt 1668-ban Dénesi I. alsó-sinfalvi telkének megvételénél*. Az itt emlitett Nagy Miklós, Gy.-nek fia, Bágyonból ujból visszatelepedett Várfalvára, s ő, de még inkább hasonnevű fia nagy befolyású vagyonos ember, s e mellett vitéz harczos volt.
Lásd fennebb azon okmányt, melyből kitünik, hogy Várfalva ős neve Tordavár volt.
Lásd fennebb Sinfalva leirásánál.
Egy tettét – minek régi esketésekben is nyoma van – fentartá a hagyomány. Ugyan is a Rákóczi-forradalomkor, mint a haza szent ügye mellett harczoló egy kis csapat vezére, nem kis kárt tett a labanczok soraiban. A hagyomány szerint épen menyegzőjét tartá akkor, midőn 1703-ban hirét vette Enyed megtámadásának; felugrott bájos menyasszonya mellől, s felkiáltva: „hogy addig ne érintse a menyasszony mézes csókja ajkaimat, mig a hon veszélyben van”, lóra kapott vigadó társaival s Enyedre robogott, hová ép akkor érkezett, midőn már égett a város s a labanczok könyörtelenül gyilkolták a védtelen polgárokat. Beérkeztével egy pinczegátorba szorult polgárt kínzott egy német, ezt vitéz őse, Nagy Györgytől örökölt hatalmas pallosával ugy vágta fejbe, hogy teste kétfelé esett; azután társaival berontva az égő városba, a németek közül nagyon sokat lekaszabolt s a szerencsétlen polgárok közül több száznak menté meg életét. Jelenleg a Nagy-családból várfalvi Nagy János, a reménydús fiatal történész érdemel kiemelést, ki több jeles történeti dolgozataival* tünt ki, s kinek én is igen sok Aranyosszékre vonatkozó adatért vagyok lekötelezettje.
„Székely Mózes“ fejedelem életrajza a „Századok“ 1869. VIII., IX., X. füzeteiben. Továbbá „Békés Gáspár“ czímű történelmi tanulmánya, l. a „Reform“ czímű lap 1870. évi folyamának 236–261. számaiban.
Várfalvinak tekinthetjük a toroczkói előnevet használó, de Várfalván már régi idők óta nemesi curiával rendelkező Patkó-családot, melyből Patkó Ferencz és János harcztéren szerzett nagy érdemeikért Báthori Gábortól 1612-n nemességet nyernek s czímerül egyik lábában pálmaágat, másik lábában könyvet tartó grifmadarat*.
Lásd erdélyi gubern. levélt. Trans. Conv. Tom. VII. 112.
Apafi idejében több várfalvi tüntette ki magát; nevezetesen Pataki Mihály és Miklós, Fodor András, István, Márton és Miklós, Phülöp István, Tövisi Bold. Miklós, és István, és Barla Márton, kiket a kisebb rendű nemesek közül – mely állapotban születtek – kivévén, a valódi kétségtelen nemesek közé iktatta. Czímerül veres öltönyű vitézt, ki török főt áttűző kardot tart, adván*.
Kihirdettetett Aranyosszék Kövenden 1669. oct. 6-án tartott lustráján Csegezi Tamás főkap., Mihálcz Mih. főkir. és Uti Ist. nemesek hadn. jelenlétében. Lásd Kemény Józs. App. dipl. Tran. XIX. 206.
Ezeken kivül egy 1605-ki okmányban Várfalváról előfordul az Ajtoni, Baranyai, Czinta, Bordási, Finta, Gadó, Almási, az 1770-ki nemesek összeirásában Barta, Egyedfi, Rosos, Fekete vagy Rab és a Vagyas család. Sőt Várfalva szülöttjei közé kell számitanunk Thoroczkai Mátét, az unitáriusoknak e jeles püspökét, kinek egyházirodalmi munkái közül ismeretesek: 1-ször. Enyedi ó- és uj-testamentum helyei a Szentháromságról czímü művének magyar forditása. (Kolozsv. 4-rét, 1620.) 2-szor. A keresztyéni üdvességes tudománynak értelme. (Kolozsv. 1632, 12-rét.) 3-szor. Az egy állatban való három személyről. 4-szer. Cantio cum tempore Bastae fuisset profugus*.
Láss e sokat szenvedett püspökről többet e kötetben Toroczkónál és Uzoni Hist. unit. Tran.
E szerint Várfalva az erdélyi unitáriusoknak három püspököt, Aranyosszéknek öt főkirálybirót és Erdélynek egy alvajdát adott. De az országos szerepet játszott e jeles férfiak mellett nem szabad megfeledkeznünk egy szerény kis körben üdvösen hatott egyénről is, mert a kis hatáskörből kifejlő nagy érdem a legnagyobb erkölcsi becscsel bir. Ez okon pár szóval meg kell emlékeznünk Csiki Györgyről, Várfalvának az ötvenes években működött iskolamesteréről. Helyzete szerény munkakört mért ki neki; de ő a kis körben valójában nagy volt, mert falujának elhanyagolt nevelésügyét rövid idő alatt oda emelte, hogy száznál több tanoncz járta az iskolát, s azokat akként tanitotta és vezette, hogy a tordai gymnasium 4. elemi osztályába léphettek be. Jeles, önmagát megkedveltető tanmódja mellett a tanittatástól addig idegenkedett szülőket is meg tudta nyerni a nevelésügynek, s oda hatott, hogy gyermekeiket nem csak a falusi iskolába, hanem a tehetségesebbek a felsőbb tanodákba is elküldjék. Igy történt, hogy rövid időn a tordai és kolozsvári collegiumban a várfalvi ifjak nagy számmal voltak képviselve, s mivel azok közül többen kiváltak s előnyös elhelyezést nyertek, Várfalva lakói a szellemi kincs becsérzetét felfogták, s ma már gyermekeiknek nevelését önmegtagadással is keresztülviszik. Ez, mi Csiki Gy. tettkörét nem csak ottléte*, hanem azutánra is áldásossá tette, mert működése oly alap, melyre a jövő emelkedése van fektetve, s mely utóhatásában századokra fog jótékonyan kisugározni.
Várfalváról 1858-n Kolozsvárra hivták meg mesternek, hol kedves bánású nejével a leányiskolát vezetve, a tanulási kedvet szintén oly mérvben terjesztette, hogy a tanonczok száma megkétszereződött, s más vallásfelekezetüek is tódultak tanóráira. Azonban már 1862-n elhalt, a nevelésügy kipótolhatlan kárára.
Várfalvát kizárólag székelyek lakják; egészséges, széles útczáin elégedetten lépdelhet az útas, mert minden nyomon nemcsak az uralgó rend és tisztaság, hanem mindenfelé csergedező kristály csorgók által is kellemesen meg van lepetve; e csorgók vize a hegyekről van sokba kerülő vizvezetéssel behozva, melyet Vajar-nak neveznek. Egyik nagyobb vizvezetékét 16 felszegi gazda készitette, vezetve földalatti, nagy költséggel készült csatornán azért, hogy maguk és marhájuknak ivóvize s tüzvész alkalmával a helységnek oltószere legyen; de nemcsak bevezették, hanem azt egy 1793. bőjtmás hava 11-én közmegegyezésből hozott szerződvénynél fogva egy Vajar decanságának nevezett vizvezetéki biróság felügyelete alá helyezték, s az egyezményt nagyobb érvénye czéljából az 1794. sept. 11-én Polyánban tartott közgyülésen a szék jegyzőkönyvébe is beiktatták. Oly sajátságos ezen egyezmény, hogy annak kivonatos ismertetését közlöm: 1. Egy decant választanak, ki év végén leköszön, de ujból választható. 2. Decan mellé két hitest, kik hit alatt kötelesek a decannal egyetértőleg a hibákat azonnal kiigazitani. 3. Ha valamely nagyobb hiba esik, a decan a Vajar-társaság tagjait idézi, ki meg nem jelenik, 24, ki vakmerőségből egyszer sem jelenik meg, 48 pénzig bünteti. 4. Az itató-válukban mosni, vagy másként a vizet megronditani 1 frt büntetés terhe alatt nem szabad. 5. Decan hire nélkül a Vajar árkát kibontani, vagy oda ganélevet bocsátani 1 frt büntetés alatt tilos. 6. Itatás, vizhordás, mosásban rendet tartsanak, ki előbb jön, előbb végezze; ki veszekednék, más korsóját törné, marháját elszoritaná: 48 pénzig bünt. 7. Ha valakire büntetést szabnak, hites felvegye, marháját elköthesse, zálogolhassa; ki erőszakoskodnék, 1 frtig bünt.; ha a hitest megverné, a szék tisztjének fiscalis keresetre adatik át. 8. Ha a decan vagy hites elnéző lenne, s hol kell, nem büntetne, a társaság egyenkint 1 frtra bünteti. 9. Ha a társaság tagja mást perelni akar, a decantól vegyen pecsétet, minek 3 pénz az ára; azzal a hites citálja 8-ad napra, ennek taxája 12 pénz. A felek oly készülettel álljanak elő, hogy az ügy azon sessión lefolyjon; ha az itéletben valamelyik fél meg nem állna s ha kifogása jogos, a szék törvényszékéhez való felebbezésre átbocsáttatik. Az ezen törvényt hozó társaság minden tagja annak megtartására 25 frt büntetés terhe alatt kötelezte magát. A fődecan eskü-mintája ez volt: „Én esküszöm! az egy igaz Istenre, ki a mennyet-földet teremtette, az ur Jézus Krisztus dicsőséges szent atyja engemet ugy segéljen, hogy a felszegi Vajarnak gondját viselem; mindenekben a contractusban kiirt pontokat megtartom s megtartatom; a vádakat el nem hallgatom, hanem a közönségnek elejébe terjesztem; mindenféle ügyeket teljes tehetségem szerint véghezvitetem és véghezviszem, melyre Isten ő sz. fge kegyelmeteknek ugy adja Isten lelkek üdvességére (igy)”.
Igen valószinű, hogy ezen vizvezetés egy korábbi római vizvezeték nyomán készült, legalább a már többször felmerült vizvezető csövek jelenléte arra mutat, hogy az itt feküdt római telepbe be voltak vezetve a hegyek kiváló forrásai; itt minden lépten a római kor classicus emlékeivel találkozunk, alig van Várfalván ház, melynek keritésébe, pitvarába, vagy kapujába egy-egy dombormű töredék, vagy feliratoskő ne lenne befalazva. A kapuk előtt itt is szokásos ülőpadokat, többnyire oszloptők, párkányzatos kövek, néha igen szép oszlopfejzetek helyettesitik, tanuskodva arról, hogy Várfalva egy római telep fölé annak romjaival épült. A Várfalván előforduló számos feliratokat részben közölték Neigebauer és Ackner, mik azóta merültek és merülnek naponta fel, azoknak tudományos ismertetését Torma Károly jeles régészünktől várjuk, ki itten behatóbb kutatásokat tett, s igy én ezen – ugy is szakmámba nem tartozó – műtöredékek részletesebb tárgyalását mellőzve, Várfalva egyedüli magyar műemlékének, az unitáriusok ódon templomának* ismertetésére szoritkozom. Ez egy gót izlésű egyház a legsajátságosabb mértékarányokkal, mi rendkivüli hosszuságában és csekély szélességében nyilvánul. Az egész épület hossza 42 lépés, miből 25 a hajóra és 17 a szentélyre esik, szélessége mindenütt csak 10 lépés, mert a szentély a hajóval egyenszélességű, s válvonalukat csak a csúcsíves diadalív jelöli. Hogy a szentély eredetileg boltozva volt, azt a külső oldaltámok mellett a falaknak alól kiterhelő megvastagodása is jelöli, e boltozat azonban beomlott, s most czifra koczkázatos fölep helyettesiti, melyet 1672-ben várfalvi Fodor Jakab csináltatott saját költségén, a mint ezt egy ott levő felirat mondja. A szentély sokszögüleg záródik; de rendkivüli a hajó záródása vagy homlokzata, mely belülről félköriv, kivülről ikes idomulást mutat. Itt egy ablakrózsa (Radfenster) is van, melynek kitördelt díszművezetét sugárszerüleg alkalmazott téglák helyettesitik. Ablakai, ugy a hajó, mint a szentélyen átalakultak; de megmaradt déloldali mellékkapuja, mely a legsajátságosabban alakult, mint azt szelvénye mutatja.
Várfalva lakói nagyrészt unitárius hiten vannak. A ref. van itten a bágyonihoz tartozó leányegyháza Rákos és Várfalva közt fekvő kis templommal, a csekély számú katholikusok b. Jósika házi imaházát használják; a csak magyarul beszélő keleti vallásuaknak is van kápolnája.
A kapu díszkeretét három henger és egy kajácscsal páritott körtetag dísziti, melyek mindenikét mély horony különiti el. Ezen tagozat a kapu-záródás irányában fejezetszerű kidülledéssel bir, melyen felül a tagozatnak szép árnyhatásu díszletezése félkör ívben záródik. A kapunyilat és ezen záródás közt keletkezett ívmezőn (tympanon) domborű volt, melynek nyomai most is felismerhetők. A templom épitési korából származó felirat nem létezik, bár több olyan van, mely későbbi kiigazitást jelöl. Ezek közt legrégibb a torony alsó négyegén levő következő felirat: „Hoc opvs renovatum est ANNO D. 1613. 29. may Parocho existente Johanne Némai unitari… Regnante principe Gabriele Bátori Avtore Petro Lapicica Rákosiensi.” Különben e templomot a 15. század elején épültnek hiszem.
A magas négyeg torony a hajó oldalához van ragasztva. E torony Bethlen Gábor nősülése évében épült, miért be is volt oda vésve e fejedelem nevének két kezdő betüje G. B.*
Uzoni Fosztó Hist. unit. Tran. II. 378. lapon mondja, hogy a várfalvi torony Bethlen Gábor rendeletére és akaratjából épült; be is voltak oda vésve s Uzoni korában még láthatók voltak ezen fejedelem nevének kezdő betüi, a mint Bethlen Gábor másodszori házasodásakor megrendelte volt, hogy az akkortájt épült tornyok és templomokra e két betű mindenütt bevésessék. Azonban én azokat a várfalvi tornyon felfedezni nem tudtam. A tornyot tornáczzatos gúlacsúcs fedél tetőzte, mely 1868-ban uj pléhfedéllel váltatott fel.
A toronyban egy igen érdekes régi harang is van következő körirattal:
„O rex glorie veni cum pace Amen. Magr (Magister) Heromius van Brun hat mich gmacht 1515”.
Bámulhatnánk, hogy egy Brünnben öntött harang hogyan kerülhetett ide, ha a várfalvi néphagyományok el nem mondanák, hogy azt Bethlen Gábor hadakozása alkalmával egy hadszereket szállitó várfalvi ember megürült szekerén hozta el Morvából magával, s ugy ajándékozta szülőfaluja egyházának oly kikötéssel, hogy midőn családjából való halott lesz, a harangot tartoznak ingyen meghuzni. Azért e harangot ugy tekinthetjük, mint oly hadi tropheumot, mely két s fél század óta hirdeti Isten imádása mellett azon nagy győzelmeket, melyeket Bethlen Gábor éppen a meggyőződés szerénti Isten imádás szabadságának biztositására vívott.
Mint többnyire minden régi, ugy a várfalvi templomot is köridomú védfal környezte, mely 1655-ben készült, lőrésekkel ellátott erős magas fal volt* ez; de azért még sem tudta e templomot megvédni a feldúlatástól, mert az 1661-n Ali Pasha pusztitásakor a faluval együtt lángok martaléka lett. Ugy igazittatott és fedetett be 1672-ben Fodor Jakab költségén*. Az unitárius Eccla birtokában van egy igen szép kehely, melyen e felirat van: „Várfalvi Cosa Matias deák 1598”, egy másik pohár D. P. betüvel (mi kolozsvári Dimény Pált, ki ajándékozta, jelenti).
Az eredetileg 8 öl magasságú védfal most már félölnyire törpittetett le.
Uzoni Hist. unit. Tran. II. 378.
Fodor Dániel 1679-n végrendeletileg hagyta arany és ezüst portékáit és 2 hold földét a várfalvi unitar. egyháznak. E szent czélra használt műtárgyak mellett megemlitem a harczműmaradványait, vagyis három vas nyilhegyet, melyek Várfalváról kerültek az erdélyi muzeumba, s melyek sajátos alakjuk mellett főleg a kivitelben való finomság és kettőnél a beillesztés sajátságos rendszerénél fogva nevezetesek elannyira, hogy kisebbitett képüket melléklem.
Ismerjük már Várfalva minden nevezetességeit, s azért tőle búcsút véve áttekintünk az ő testvér falujába, a vele egészen összeépült Aranyos-Rákosra. Rákos Aranyosszéknek később keletkezett falui közé tartozik, mert nevét sem az 1291-ki, sem az 1313-ki adománylevélben fel nem találhatjuk. A falu alsó részét ma is Egernek nevezik, mint mondják azért, hogy Egricze nevű alább feküdt falunak lakói települtek oda, mi arra látszik mutatni, hogy Ebrézsháza (az adománylevelek Obrothouzája) lakói két felé oszlottak, s mig egyik részük Sinfalvát alapitá, addig másik része Rákos népét gyarapitotta.
Rákos egészen 1629-ig Várfalvával egy egyházközséget alkotott, közös volt templomuk, papjok és temetőjük, szóval együtt éltek, imádkoztak és temetkeztek; de Rákos is csakhamar annyira fejlődött, hogy az önállóság vágya elérkezett, s 1629-ben az ádámosi zsinaton külön lelkész tarthatási tehetségét kimutatván, önálló egyházközséggé lett*. Az egyház birtokai felett sokáig perlekedtek, mig 1652. decz. 30-án Beke Dániel püspök itéletesen intézte el, vagy inkább hagyta helybe az 1643-ki felosztást, mely szerint Várfalvának a birtokok két harmada, Rákosnak pedig egy harmada jutott.
Ugyanott 379.
Aranyosszék Rákoson is kétszer tartotta közgyülését (1733. julius 4. és 1750. dec. 9-én); adott e helység a széknek két főkirálybirót Csipkés Istvánt (1652.) és Demeter Dánielt (1661.) és egy főkapitányt rákosi Turi Ferenczet, ki 1605-ben 200 aranyosszékivel foglalta el Bocskai számára Medgyest, de márcz. 26-ka éjjelén a szászok álnokul bebocsátották Rácz György csapatját; ezek Turi meglepett székelyeit nagyrészt levágták, maga is csak a falon leereszkedve menekülhetett meg*. 1652-ben rákosi Babos János Aranyosszék főhadnagya volt. Rákos ős családai közt az 1770-ki nemesek összeirásában Biró, Fodor, Csipkés, Simándi, Fekete, Tötöri, Gadó, Gyöngyösi, Komjátszegi és Keczelei emlittetnek. Ezek közül Aranyosszéknek legtöbb közhivatalnokot adott a Fodor család; Fodor Gábor 1740. és 46-ban országgyülési képviselő, 1752–53-ban főjegyző. Fodor József 1747–49-ben országgy. képv. 1753-ban alkirálybiró. Fodor János 1710-ben főjegyző. Felemlitem még Rákosi Boldizsárt, ki 1728-ban és 1734-től 37-ig folytonosan Aranyosszék országgyülési képviselője volt. Az 1848-ki kolozsvári országgyülésen e szék egyik követe rákosi Csipkés Sándor volt, de Aranyos-Rákosról származik, s onnan irja magát a Székely család is, mely a Kövenden 1675. jan. 7-én tartott lustrán mutatta be nemes levelét. E családból legelőbb Boldizsár tünt fel, kinek 1600-ban Báthori Görgény várából sinfalvi és rákosi jószágára oltalomlevelet ad*. Ezen családból az unitáriusok három püspököt nyertek: Székely Miklóst, ki 1843-ig volt püspök. Székely Sándort, ki az unitáriusok történetét irta meg, s ki 1852-ben halt el, végre Székely Mózest, ki 1861–62-ben volt helyettes püspök.
Lásd Fundgr. I. 201. és Kővári Erd. Tört. IV. 169. lap.
Uzoni Fosztó Hist. unit. Tran. I. és Nagy Iván Magyarország csal. Sz. betü.
A várfalvi római telep ugy látszik, hogy egész Rákosig lenyult, mert a naponta felmerülő római érmek mellett, van Rákos felett egy Labirinthusnak (igy) nevezett hely, hol köridomba futó bemetszés és dombozatszerű emelkedés van; ugy látszik, hogy itt valamely római lakásnak műkertje foglalt helyet a rómaiaknál szokásos tömkeleg-díszletezéssel, honnan a helynek napjainkig fenmaradt latin elnevezése.
Rákos multjában kevés feljegyezni valót találunk, legfelebb megemlitem, hogy az unitáriusok háromszor tartottak itt zsinatot; 1751. jan. 14-én, 1754. jun. 11-én* és 1767-ben, midőn Uzoni Fosztó István az erdélyi unitáriusok történelmének megirására, illetőleg a kénosi Tözsér által megkezdett nagyszerű mű folytatásával megbizatott*.
Lásd Uzoni Fosztó Hist. unit. Tran. I. 432.
Lásd ugyanott I. k. előszó VI. lap.
A Rákost átfolyó Rákos pataka hegyek közé bemélyülő hosszú pályája alatt nevét gyakran változtatja, mert fennebb egyik jobboldali mellékpatakáról* Ördög patakának, még fennebb Csegez patakának neveztetik arról, hogy egészen a Székelykő aljáig felható völgy fejében van elrejtve Aranyosszék ez oldalról levő utolsó faluja Csegez, az unitárius székelyek által lakott falu ott a büszke havas lábainál igen regényeen fekszik, s bár határa silány és kopár, mégis népe jóllétben van, mert a székely szorgalom a sziklán is tud termelni; itt többhelyt a sziklákra felhordott földbe vet és arról arat a csegezi székely. A falu között mindenütt dús források fakadnak fel; a legdúsabb a falu alsó végén sziklaoldalból buzog fel s rögtön kis zuhatagot alkotva rohan alá. Csegezbe, mikor pataka megárad, nem könnyen lehet eljutni, mert azon 20-szor kell minden hid nélkül átgázolni. Különben Csegez egyike Aranyosszék ős faluinak, melyet ugy az 1291-ki, mint az 1313-ki adománylevélben Chegez néven feltalálhatunk. Innen származik a Csegezi-család; alig van Aranyosszéknek családja, melyből több hivatalnoka került volna ki e széknek, mint ebből; igy Csegezi János 1610–12-ben volt Aranyosszék főkirálybirája, Csegezi Mihály 1636-ban főjegyzője, Csegezi Miklós 1643-ban főkirálybirája, Csegezi Tamás 1661–1678-ban főkapitánya, Csegezi György 1694-, 1698- és 1701-ben országgyülési képviselő; 1700-ban országgy. k. Csegezi Ferencz, Csegezi Ján. 1720-n alkirálybiró és ifj. Csegezi Tamás 1839-n alkirálybiró*. Az 1770-ki nemesek összeirásakor Csegezben találjuk: Bélavári vagy Tatár (ebből Tatár Fer. 1696-ban országgy. képviselő), Csongvai, Csegezi, Magyarosi, Hunyadi, Szász, Tar, Demeter, Biró, Fekete, Simándi, Szegédi és Veres családot. – Csegezi Borbély György 1660-ban főhadnagy, 1661-ben alkirálybiró volt.
Az Ördög patakának sziklás völgyében egy Rákosi lyuknak nevezett, hajdan erőditett, most azonban összeomladozott barlang is van, mely vészes időkben a lakosoknak men- és védhelyül szolgált.
Ezek nem mindnyájan laktak Csegezben, de a család onnan eredt s onnan is irta magát.
Bármily félreeső hely legyen is Csegez, Aranyosszék még ide is eljutott háromszor közgyülésezni, nevezetesen 1661. febr. 27-én, 1691. apr. 12-én, és 1749. jul. 14-én.
Csegez lakói már 1594-ben unitáriusok voltak*, nagyon régi korból való temploma romladozott levén, 1673-ban kiujittatott, mikor annyira átalakult, hogy régi idomaiból mi sem tartatott meg; a templomkerités 1649-ben épült.
Lásd Uzoni Fosztó Hist. unit. Tran. II. 381.
