XV. A Keresztesmező közép tere és Aranyosszéknek az Aranyos északi partjára átrugó része.
XV. A Keresztesmező közép tere és Aranyosszéknek az Aranyos északi partjára átrugó része.
Polyán. Rákos pataka. Keresztes régen és most. Keresztesmező, országgyülések, hadiszemlék, csaták, seregösszevonások. Források. Szentmihályfalva, temploma. Mike Sándor emléke. Kerekegyház. Szentléleknél és Igruchteluk. Atalteluk és Pordoy vagy Pardé. Mészkő, itt levő alabastrom telep. Miklósi András-deák. Bába vára.
Gyéresnél az eddig észak irányt követő országút egyenes szögletben megtöretve nyugat irányt vesz, s hosszában szeli át a Keresztesmezőt, melyet eddig keleti oldalán szélességében érintett. Ez irányban haladva csakhamar aranyosszéki területre ér, s félóra alatt ezen szék ez oldalon levő szélső falujába, az Aranyos jobb partján elhelyezkedett Aranyos- vagy Székely-Polyánba vezet.
Polyán egyike Aranyosszék ős helységeinek, melyet az 1291-ki adománylevélben, valamint az 1313-ki megerősitő okmányban egyiránt Polánteluk néven találhatunk fel. Valószinű, hogy e falut háromszéki Polyánból származott székelyek alapiták, s a gyarmatra is átruházták az ős telep emléknevét. A hagyomány szerint e falu régen nem itt, hanem a Bogáth szélén az Élecskútja környékén feküdt, mikor Élecs-Polyán volt neve és ezen föltevést igazolják nemcsak a régi fekhelyén mutatkozó pincze- és kúthelyek, a szántóföldekből naponta feltáruló épületnyomok, hanem azon körülmény is, hogy régen az Aranyos alanti tere annyira mocsáros és vizenyős volt, miszerint a falukat kénytelenek voltak a Bogáth áradat- és vizmentes magaslatára helyezni; csak később, midőn a tér mocsárai felszáradtak, s az ott lakhatás és földmivelés lehetségessé vált, s főleg, midőn a régi országút a Bogáth magaslatáról lehozatva, az Aranyos völgyére vitetett, szállottak le a faluk is a folyam partjához.
Az egykor tért boritó vizek most egy bámulatosan gazdag forrásba öszpontosulnak, a Polyán közeli Rákosfő-be, honnan a Gyéres közt haladó, s nem messze tőle Aranyosba ömlő Rákos pataka* ered. E forrás egyike a természet legdúsabb áldásainak, mert abból oly roppant mennyiségben ömlik ki a kristály tiszta viz, hogy forrásától pár ölnyire már malmot hajthatna. E patak vize mindig egyenlő mennyiségben buzog fel, soha ki nem árad, s igy kárt soha sem okoz, hanem csak áldást, termékenyitve a szép Rákos térnek virányait, mely termékenyitő hatást százszorosan lehetne fokozni, ha a csekély mélységű mederben ömlengő patak áldásos cseppjeit öntöző rendszerre hasznositanák, mit minden földszintelés és nagyobb munka nélkül létre lehetne hozni, főleg ha levezetnék a Bogáthon felfakadó, most mocsárba vesző Élecspatakát is.
Rákos neve onnan ered, hogy a patakban igen sok rák tenyészik.
A Rákosfőtől délre egy „Majordomb”-nak nevezett halom emelkedik, a dombhoz közel fekvő temetőben sirásások alkalmával régi sirokat, azokban sok régi fegyvert, s érdekes tárgyakat találtak, melyek azonban vizsgálatlanul eltévedtek. A téren roppant mennyiségben fordulnak elő „vas-solymok” (Fussangel), vagyis oly négy águ vas darabok, melyeket, mint hiszik, a lovasság elibe szórtak, hogy azok rohamát feltartóztassák*. Mindenesetre a halom felásása és a közeli térnek figyelmes felkutatása ohajtandó lenne, s azért azt a jövő tudományos kutatásainak figyelmébe ajánlom.
1865-ben ily vas solymokat százával találtak, néhányat az erdélyi orsz. muzeum régiségtárába is beküldöttek. Ily vas solymokat nem csak a rómaiak, hanem a középkor harczosai is csaták és várvédelmeknél egyaránt használtak.
A mostani Polyánban nem sok nevezetest találunk; az egykor tisztán székely lakosságu faluba későbbi időkben oláhok is települtek, ugy hogy most vegyes népességű. A székelyek (400 lélek) mind reformátusok, régi templomuk átalakult, csakis ős tornya maradt meg, miről horonyok közé fogott két hengerrel tagozott csúcsíves kapuzata és lóherívvel záródó toronyablakai tanuskodnak. Ezen templomot a faluval egyetemben feldúlták 1848-ban az osztrák sergeket követő oláhok, de a hivek áldozatkészsége azt kiigazitá. Aranyosszék mult időkben Polyánban is tartotta közgyüléseit és pedig 1650-től 1848-ig ötször*.
Lásd e kötet előismertetésében Aranyosszék közgyüléseinek rovatában.
A Polyánban lakó Dindár Eleknél egy elefántcsontból készült, s művészi domborművekkel ékitett kürt van, melyet a családi hagyományok szerint a Dindárok eldődei Görögországból – honnan erednek – hoztak magukkal.
Alig érintők Polyánnál Aranyosszéket, hogy azt ujból elhagyjuk, mert az ezután következő Keresztes már ismét Tordavármegyéhez van sorozva; de mi ezen esetlen öszevissza való politikai felosztás girbe-görbe határvonalát nem követhetjük, annál kevésbé, mert egy már alig elodázható czélszerübb felosztás az ily abnormitásokat nem sokára helyre fogja hozni, mit mi, megelőzve, területünk megcsonkitását Keresztes elkebelezésével ütjük helyre. Azzal ugyan nem sokat nyerünk, mert a mai Keresztes egy nyomorult viskók alkotta ronda oláh falucska, melyben ha megállapodunk, azt tisztesebb multjáért s a nevével kapcsolatos szebb emlékekért teszszük.
Keresztes (Kereztes) nevével legelőbb egy 1170-ben kelt határjárási okmányban* találkozunk. Ugy látszik, hogy ily nevét onnan kapta, hogy az a Tordán székelő keresztesek (cruciferi) birtokában volt*, mert egy 1288-ból eredő okmányban is „Villa cruciferorum de Thorda” néven fordul elő, még pedig egy igen nevezetes eseménynyel kapcsolatosan, mert emlitett évben junius 8-án (feria 3 pr. a. fest. Barnabe Apost.) Keresztesen* László vajda Erdélynek országgyülésre egybegyült nemesei nevében és határozata következtében itéletet mond, mely szerint Vasarhel* Sitara* és Zanatelukot, melyek Mikola fiainak voltak tulajdonai, az erdélyi püspöknél való adóságok fejében oly kikötéssel itéli oda, hogy ha egy év lefolyása alatt tartozásuk lefizetése által fel nem szabaditják, a püspök örök birtokában maradjanak*. És hogy az okmányban emlitett Villa cruciferorum nem más, mint Keresztesünk, azt László vajdának egy 1297-ben kiadott másik rendelete bizonyitja, melyben a váradi káptalannak meghagyja, hogy kolozsmonostori (clusmonustera) abbás Lázárnak monostori és szentbenedeki (Zenth Beneduk) jószágait kijárassák, s mely ekként van napozva: „Datum in Villa cruciferorum prope Tordensem civitatem”*.
Lásd Urkundb. z. Gesch. Sieb. I. 2–3.
Hogy a szentföldi lovagrendek melyikének volt residentiája Tordán, nem lehet tudni, de hogy kereszteek voltak ottan, arról több régi okmány tanuskodik.
In villa Cruciferorum de Thorda.
Gerő-Vásárhely.
Sztána.
Az okmányt lásd Szereday Series Eppis. 26–27. lap.
Közölve van Urkundenb. zur Gesch. Siebenb. I. k. 199. lap.
1322-ben ismét országgyülést tart Tamás vajda Keresztesen*, midőn már jeleni magyar nevén emlittetik. 1455-ben febr. 6-án László király Posonból a kolozsmonostori conventnek rendeli, hogy Losonczi Dezsőt statuálja a szentmiklósvári (Tordába olvadt falu és vár) vámba, valamint a szintén tordamegyei Kerezthes, kolozsvármegyei Botháza, Fráta, s számos más küküllővármegyei falukba*. 1496-ban Drágfi Bertalan vajda rendeletére ugyan a kolozsmonostori conv. statuálja losonczi Deseuffi Jánost (Mihály fiát) az őt teljes jogczímmel illető Keresztesbe*. 1539-ben Keresztesmezőn ismét országgyülés tartatott*. Azonban valamint ezen országgyülés a Keresztesmezőn tartatott, ugy az ezt megelőzött más két országgyülés is, bár keletezésüknél maga a falu fordul elő, nem ott, hanem, miként ezen utóbbi, a falu melletti Keresztesmezőn szabadban tartathatott, valamint – az idézett okmányok nyomán classicus régiségre jogosult – Keresztes is nem mostani helyén, hanem odább a Bogáth oromszélén feküdt. – A régi falu azonban megsemmisült, s lakatlan praediumává vált a tordai sókamarának, honnan a nemzeti fejedelmek idejében 300 s több szekér széna is került ki a mellett, hogy a fejedelmi ménes és a tordai katonák lovai is ott legeltek*, berkeiből pedig az akna kerteléseihez szükséges fa hordatott*. A mostani falu 1679-n kezdett épülni, legelőbb a tordai sóaknáknak görög haszonbérlője Rácz János és kamaraispánja Jaksi Tamás kezdett oda lakosokat telepiteni, azoknak telket és földet szakitván ki, miért hetenként két napot kellett a kamarának dolgozniok. Az 1679-ki országgyülés végzéseiben is Keresztes ez ujból épültére vonatkozást találhatunk, hol a 25. articulusban ez van: „Ezeknek pedig supplicatiójára mostan ujonnan Tordavármegyében Keresztes nevű falura vetnénk két rovást, puszta Csánra három rovást, mivel mostan kezdettek épülni.” Apafi korában már 25 család lakik ottan, ezen fejedelem Naláczinak inscribálta 3000 frtért, s bár a fiscalis director 1732-n Keresztesért pert inditott Naláczi József és László ellen, az mégis a Naláczi család birtokában maradt* egészen a későbbi időkig, midőn eladták. A néphagyomány Keresztesnek Naláczi-kézbe menését egy regényes történettel hozza kapcsolatba, ugyanis Naláczinak oly bájos felesége volt, hogy a fejedelemnek is szemébe tünt, s ez be is tért egy alkalommal Naláczihoz; a fejedelem a mindig ott hunyászkodó Naláczit eltávolitani kivánván, mondá neki: „mert hű szolgám vagy, jutalmazni akarlak, s azért mit legjobb lovadon egy óra alatt megkerülsz, neked adom.” Ezen szóra Naláczi feledte féltékenységét, s lovára pattanva elvágtatott, s a nagyon jó kedvben s elégülten talált fejedelem előtt egy óra mulva összeroskadt lováról nagyon rongyosan szállt le, mert a határvonalt, hol ellovagolt, piros díszmentéjének kitépett darabjaival jelölte meg, de mentéjét s lovát nem sajnálta, mert az áldott Keresztesmezőből oly nagy terjedelmű tért kerekitett ki, mely az oda épült Keresztesnek tág határt adott.
Lásd Vass József „Erdély országgyülései a vajdák alatt“, Pet 1869. 80–81. lap. Egy ezen országgyülésről kiadott itélet igy szól. „Nos Thomas Wayvoda Transilvanus et comes de zonuk etc… quod cum anno Dni 1332 in octavis Paschae in Keresztes una cum Regni nobilibus, Siculis et Saxonibus ubi Dnus Episcopus Tnus et discreti viri intererant etc. Ugyanezen országgyülésről husv. 8-d napján Gyegus mester kérésére Tamás vajda rendeli, hogy Almakerek, Keresd, Bese, Felteoteluk (Felsendorf), Ujfalu és Rundal, melyeket a küküllővármegyei főispán Küküllővármegyéhez akar csatolni, nem oda, hanem miként sz. István király óta mindig tartoztak, ezután is Fehérvármegyéhez legyenek sorozva. Ezen vajdai rendeletet eredetiben bemutatta a Bethlen-család 1769-ben az Apafi-perben, közölve van Kemény Józs. Dipl. Trans. I. 205–206, és Magazin f. Gesch. Sieb. I. B. 3. H. 233.
Ered. kolozsm. conv. levélt. XII. 18. Közli Kemény App. dipl. Tran. VI. 36.
A megtörtént beiktatásnak Cheseliczky János udvari katona ellentmondott. Ered. kolozsm. conv. levélt. XIV. 98–100, közli Kemény App. dipl. Tran. VII. 248.
Lásd Eder Nat. Hung. V. I. p. 90–91. Ad Simig p. 180. N. 5. Ekkor vette János király Isabellát nőül, ezen országgyülésen tárgyaltatott Majláth és Balassa factiója. Különben több Tordára tett országgyülés volt a Keresztesmezőn tartva.
Lásd Bethlen Farkas Hist. II. 352–353. lap.
Benkő Milkovia II. p. 377. és Spec. Tran. cott. Thorda Keresztes rovat.
Kemény József Trans. Poss. cott. Thorda villa Keresztes.
Naláczi nyomában nekünk is foglalkoznunk kell a Keresztesmezővel, vagy inkább az ahhoz fűződő eseményekkel, mert e tér nemcsak legszebb, hanem egyszersmind legemlékesebb tere is honunknak, az útast itt nemcsak a tér és azt körülölelő tájfüzér megragadó szépsége, hanem mult idők történelmének e helyekhez fűződő emléke is lelkesülésre hangolja. Imént a Létomtetőről bámultuk a Keresztesmező szép madártávlati képét; most a központján fekvő s a térnek nevet adott faluhoz* értünk, illő azért, hogy a történelmünkben szerepelt Keresztesmezővel itt egy kissé foglalkozzunk.
Bombardus a Keresztesmező nevét buzakeresztről vagy inkább ez által jelképezett termékenységétől származtatja, azonban ugy látszik, hogy neve a közepén fekvő Keresztes falutól ered. Ezen falu pedig ily nevét onnan nyerte, hogy a keresztesek birták, mint azt fennebb láttuk. Az oláhok „Prat de Tráján“-nak nevezik.
Ezen gyönyörű és terjedelmes térség redőzeteivel a természet által nagyobb hadsergek csatateréül alkottatott, s mint Erdély központján két főfolyamának egyesülésénél fekvő hely igen nagy hadászati fontossággal bir, mert mintegy kulcsa Erdélynek, honnan a Maros völgyén fel a Székelyföldre és a Maros völgyén le Erdély déli és nyugati részébe lehet jutni; azért a legrégibb kortól kezdve le az ujabbig gyakran vívtak ottan csatákat, s gyakran szolgált az hadseregek gyülpontjául. Igy e téren vívta Decebal Trajannal döntő harczát, itt ásták meg Róma legiói a letiprott Dáciának sirját. Hogy országgyülésre többször gyültek össze őseink e téren, azt fennebb Keresztesnél előadtuk. Mátyás király, midőn nagyszerű ujitásai forradalmat idéztek elő Erdélyben, sas-sebességgel megjelent sergével itt táborozott. A nemzeti fejedelmek alatt a Keresztesmező szintén gyakran volt a hadak gyülhelye; igy 1566-ban, midőn a máj. 28-ki tordai országgyülés Szolimán szultán Magyarországra jöttekor szervezte a nemzeti véderőt, Hagymási Kristóf, Báthori Kristóf és Majláth Gábort fővezéreknek nevezvén ki, ezek a Keresztesmezőre 5000 főnyi serget vontak egybe*. 1571. apr. 24-én János Zs. halálát követőleg Báthori Krist. Erdély fejedelemválasztási jogának biztositására 10,000 embert huzott össze a Keresztesmezőn. (Magyar Történeti Tár I. 6.) – Különben is a Keresztesmező a mezei lovas hadak rendes legelőhelye volt, s itt tervelte Békés Gáspár a fejedelmi ménes lovait elfogni. Ugyszintén a Keresztesmezőn ütött tábort 1575. jun. 28-án Erdélybe való gyors beütésekor Békés, itt várta egészen jul. 4-ig az aranyosszékiek csatlakozását; ok nélkül azonban, mert Aranyosszékről 800 harczos nem hozzá, hanem Báthori sergéhez csatlakozott, s a Békés által itt elvesztegelt 5 nap ügye bukását idézte elő, mert azalatt Báthori oly serget vont egybe, mely K.-Sz.-Pálnál Jul. 9-én Békés sergét szétszórta*. – Itt gyültek össze nemcsak harcz, hanem béke idején is a rendes hadak. Mint az 1659-ki országgyülés végzése ki is mondta, hogy a mezei hadak legelőhelye mint eddig, ugy ezután is a Keresztes és Keménymező legyen, azért mondja a Comp. Cons.*, hogy az Ó- és Uj-Tordaiak a határt közösen használják, excipiálván Keresztesmezejét, mivel az más usura (hadi legelő) való hely. 1594. jul. a hazafiaknak Báthori Zs. kalandos terveit ellensúlyozó tábora, s az ebből fejlődött országgyülés szintén a Keresztesmezőn gyült egybe. (Bethlen F. III. 294–317.)
Lásd Erd. Tört. tára I. 59.
Lásd Bethlen Fark. Hist. II. 299.
P. 3, T 11, A 7.
1600-ban septemberben Tordához gyüjté Csáki István a hazafiak sergeit, s e hó 17-én a Keresztesmezőn tartott szemle után indultak el Mihály vajdát Miriszlónál tönkre tenni.
1601-ben aug. 19-én a Keresztesmezőn táborozott Basta s itt vagdaltatta egybe vallonjaival a neki is nyakára nőtt Mihály vajdát*.
Bethlen Farkas V. 43–47, és Erd. Tört. Adat. III. 39.
1613-ban okt. 9-én a Bethlen Gábor trónra segitő Szkender Pasha a Keresztesmezőn táborozva hirdette Kolozsvárra azon fejedelemválasztó gyülést, melyre Bethlen e hó 17-én szintén innen indult el, s mely Erdélynek legnagyobb fejedelmét adta*. – 1659. augustusában Barcsai is több ideig táborzott a Keresztesmezőn, mint azt több innen keltezett okmánya bizonyitja.
Erd. Tört. Tára II. 251.
1662. jul. 13-án Apafi és a Kolozsvár ostroma után ide huzódott Kucsuk Pasha táborzott a Keresztesmezőn*.
Lásd Kemény József Trans. Poss. cott. Torda Keresztesmező rovat, és Lenk Geogr. Lex. II. 239.
1706-ban sept. 28-án az Erdélyt visszahóditott Pekri Lőrincz a Keresztesmezőn tartott szemlét győzelmes sergei felett, innen tudatta Rákóczival, hogy Erdélyben minden rendben van*.
Thaly Kálmán „Tört. kalászok“ 234. lap.
1775-ben nagy hadgyakorlatokat tartottak a Keresztesmezőn, melyre a császárt is várták, ő nem jött el, valamint füstbe ment nevének czélzott örökitése is, mert egy akkortájt felfakadt bő forrásnak adott Császárkút nevét, ma már senki sem tudja.
De a Keresztesmező dús mezején nemcsak a földmívelő és történész tehet dús aratást, hanem a természetvizsgáló is hálás téren mozog, növényzetének roppant gazdagsága, s állatainak nagy változatosságával egyiránt gazdagithatván gyüjteményeit*, s gyönyörködhetvén a páratlanul szép vidékben, mely a havasok pompáját a térség szelid szépségeivel együttesen tárja fel.
Főleg a túzokok és kolcsagoknak kedvencz tartózkodási helye a Keresztesmező.
A Keresztesmező tájrészleteinek átnézetét adók fennebb, midőn a Létom tetőről – melynek irányában jövénk most – legelőször legeltetők szemeinket azon; s igy most tovább haladhatunk, hogy annak még át nem kutatott felső részét is vizsgálatunk tárgyává tegyük; de mielőtt az alsó részt a felsőtől elválasztó tordafelvinczi országútat átlépnők, meg kell látogatnunk ezen mezőnek ragyogó szemét, vagyis azon forrás-csoportot, mely Keresztestől délirányban, attól alig 1000 lépésre fakad fel oly vizbőséggel, hogy azt méltán ritkább természeti tüneményeink közé sorozhatjuk. Egy más közelében három gyönyörű viztükör ragyog ott, buja vizi növényzet és nefelejts-ágyak szindús keretébe fogva. E forrásokból oly bőségben rohan ki a viz, hogy lefolyásuk tekintélyes folyamkát alkot, mely szintén Rákos nevet öltve, Keresztes közt törtet a közeli Aranyosba. A patak vize, bár nyárban jéghideg, mégis télen át soha nem fagy be, s zöld pázsint szegélyzi akkor is, midőn körülte mindent megdermeszt a tél lehellete. Hasznositva – miként a Keresztesmező többi áldásos forrásai – ez sincsen; de hisszük, hogy közelg azon időszak, midőn gazdászatunk kezdetlegességének pólyáiból kibontakozand, s akkor ezen földöntözésre teremtett források hasznositásával a Keresztesmező Erdély Kanaanjává fog átváltozni.
Útunkat a Keresztesmező felső részén folytatva, csakhamar elérjük a teljesen összeépült s csaknem félmértföld hosszuságban elnyúló Alsó- és Felső-Szent-Mihályfalvát, Aranyosszék egyik legtekintélyesebb helységét.
Szent-Mihályfalva most az Aranyos jobb partján fekszik; mondják, régen az Aranyos a tér jobb oldalán folyván, akkor Sz.-Mihályfalva balpartján foglalt helyet, annak gyakori áradatai által veszélyeztetett helyen, miért szükségessé vált a falu biztositása s azt nem – mint másutt történni szokott – a falunak biztosabb fekhelyre való áttétele, hanem a folyó elköltöztetése által eszközölték, azt hatalmas gátlásokkal a tér baloldalára vetvén át. Ezen valójában óriási munkát feltételező töltések még most is látszanak a felsőszentmihályfalvi Alsópalánál levő malom tájékán, tanuskodva a folyamátszoritás feltevésének valódiságáról. Aranyosszék összes falui közt Szent-Mihályfalva az, melyről legmesszebb felható történeti tudomásunk van, mert az Zent-Mihelfalwa néven már 1170-n előfordul* de mivel Aranyosszék adományleveleiben nevével nem találkozunk, ugy kell lenni, hogy a mongol dúlás azt teljesen megsemmisitette volt, s hogy a mongolokon győzedelmes kézdi székelyek azt kezdetben meg sem szállották, mert ha megszállották volna, akkor az adománylevelekben – hol Aranyosszék minden egyes helysége be van iktatva – ez is felemlittetett volna. Valószinünek tetszik e szerint, hogy Szent-Mihályfalva második megszállása, vagyis uj keletkezése később történt, de hogy az a székelyek első kitelepülését gyorsan követte, azt a pápai dézmák regestrumából láthatjuk, melynek 1332–1335. évi rovataiban „Villa S. Michaeli” néven mint igen tekintélyes és önálló egyházközséget találjuk fel*, mi bámulatos gyors fejlődését tanusitja*. Ha nevéről szabad következtetnünk, akkor e falut, valamint a fennebb levő Rákost is nem kézdii, hanem Csikból, Sz.-Mihályról és Rákosról jött székelyek ujiták fel, uj telephelyük elnevezésében fentartván az ős haza emlékezetét. Ezen sejtelmet látszik támogatni az itteni népnek jellege s kiejtése is, mely inkább közelit a csíki, mint a háromszékiek beszédmodorához. S igy nem éppen valószinütlen azon feltevés, hogy az előbb kitelepitett kézdi székelyek jólléte, s az adományozott föld termékenysége hovatovább több kitelepülőt vonzott ide a belszékelyföld más részeiből is; igy jöhettek ki a Székelyföld legnépesebb, de egyszersmind legkopárabb részéből, Csíkból is székelyek, s felujiták az adományozott és székely szabadalmakkal felruházott területnek ezen lakatlan részén Sz.-Mihályfalvát s alakiták Sinfalvát és Rákost, melyek egyike sem fordul elő az adománylevélben, s igy azok mindenesetre 1313 után* kellett hogy keletkezzenek.
Egy ezévi határjáratási okmányban, mely közölve van Urkundenb. z. Gesch. Sieb. I. k. 2–3. lap, és részletesebben tárgyalva lesz Torda leirásánál e munka pótkötetében.
Az 1332. év rov. 698. l. ekként: „Paulus sac. de Villa S. Michaelis solv. 60 denarios“. Az 1333. év rov. 632. lapon. „Paulus sac. de S. Michaele solv. 40 den.“ Még kétszer a 662. és 721. lapon az 1334. és 1335. év rovataiban. A fizetett összeg aránylagos nagysága ezen egyházközség tekintélyes voltára enged következtetni.
Mert Róbert Károly 1313. évi confirmationalisában sem fordulván elő neve, alapitása ezutáni lehetett, s igy 1332-ig alig birhatott 19 évi létellel.
Róbert Károly ez évi confirmationalisának kiadása után, mert abban bár Aranyosszék minden akkori helységei névszerint megemlitve vannak, a fennebbiek egyikének is nevére nem akadhatunk.
Az Approbata constitutióban* Szentmihályfalvára vonatkozólag ez áll: „A szentmihályfalvi vitézlő rend az aranyosszékiekkel egyenlő állapotban és teherviselésben hagyatik”, miből sokan azt akarják kivonni, hogy Szentmihályfalva azelőtt Tordavármegyéhez tartozott, s csak ekkor csatoltatott Aranyosszékhez, a mi nem áll; mert ily elcsatolás csakis országgyülési beleegyezéssel lett volna végrehajtható, mely esetben annak világos nyomait találnók törvényeinkben, miért a fennidézett országgyülési határozat legfelebb valamely oly kiváltságát szüntette meg a szentmihályfalviaknak, mely azokat némely közterhek hordozása alól felmentette volt. Nem tartozhatott Tordavármegyéhez azért is, mert Aranyosszék e tájt még most is túlhat az Aranyos balpartjára, régen pedig – miként látni fogjuk – a mostaninál is nagyobb területtel birt az Aranyoson túl.
1625-ki végzésekben App. Cons. Pars V, Ed. 60.
1573-ban, midőn Erdély trónja felett Báthori Istvánnal Békés Gáspár versengett, Szentmihályfalvi Péter, mint az utóbbinak pártfőnöke tünt fel. A Fogaras várából Prágába menekült Békés, pártja szervezője Radák Lászlóhoz irt levelében több intézkedései közt Szentmihályfalvi Pétert az aranyosszékiek fellázitására útalja, hogy ezek segélyével a tordai határon (Keresztesmezőn) legelő fejedelmi ménest megrohanva kézre keritse. De az éber Báthori junius 24-én Tordára országgyülést hirdetett, honnan tett intézkedései s gyors sereg-egybevonás által meghiusitá Szentmihályfalvi törekvését; de ő ennek daczára végig hű maradt Békéshez, miért az 1575. jul. 25-ki országgyülés reá is kimondotta a hűtlenségi bűnt*. A sujtott Szentmihályfalvi Péter mellett felemlitendőnek tartok néhány fejedelmek által jutalmazott szentmihályfalvi lakost, mint szentmihályfalvi Litterati Pált, ki Lajos királytól 1521. márcz. 30-án nyerte el a kidei Ispán János kihaltával koronára szállt Dobokát, s másutt levő jószágait*. 1530-ban april 10-én János király Budáról kiadott adománylevelével szentmihályfalvi Antalfi Jánosnak adományozza kövendi Székely (Zekel) János esztergomi prépostnak és Lukács testvérének a némettel való czimboraságukért hűtlenségi bűnön vesztett minden aranyosszéki, ugy gyéresi, toháti és örkei jószágaikat*. 1584. máj. 29-én Báthori Zsigmond szentmihályfalvi Bachi Ferenczet, Görgényvár számtartóját (provisor) megnemesiti, s beiktatni rendeli a két évvel azelőtt Balogh Jánostól vásárolt alsó-szentmihályfalvi házba*. 1620. sept. 23-án Bethlen Gábor szentmihályfalvi Szabó másként Benedeki Mártont azon hősiességért, melylyel a Dunántúl több helyről elűzte a németet (tehát legalább is csapatvezér lehetett), valamint mostoha testvérét szentmihályfalvi Zsigmond Mihályt és Prinyi Miklóst nemesiti, s szentmihályfalvi házaikat adómentesekké teszi*. A szék tisztségének már többször hivatolt 1697-ki jelentésében Szentmihályfalván akkor nemesek voltak: Vas Dániel, Jobbágy Ben., Szoboszlai József és Dávid, Miske Imre, boosi Kis Péter, Szoboszlai László és ezek jobbágyai, volt 5 szabad ember.
Lásd Kővári Erd. Tört. IV. k. 19–27. lap.
Ered. a kolozsm. conv. levélt. XI. 1216, közli Kemény Józs. App. dipl. Tr. IX. 71.
Ered. ugyanott, közli Kemény József ugyanott 157. lapon.
Fehérvári kápt. levélt. Lib. Reg. Sig. Báthori l. 368.
Erd. gub. levélt. Trans. conv. T. VII. 261.
Rákóczi György 1636. jan. 10-én Szentmihályfalván van, s innen rendeli, hogy a tordai posztosoknak (sóvágók) a szokásos ingyen darab sót kiadják*.
Ered. fisc. levélt. fasc. 21. Lib. cott. Torda.
A Rákóczi Ferencz vezetése alatt vívott szabadságharczban Aranyosszék, s azzal Szentmihályfalva lakói is folytonosan a nemzeti ügy mellett buzgólkodtak, miért többszörös feldúlatásnak és nyomorgatásnak voltak kitéve, nevezetesen 1703 végén Rabutin nagy labancz táborral szállt meg az Aranyos partján, s karácson előtti harmad napon megrohanván Szentmihályfalvát, elégette a reformátusok templomát, papi, mesteri lakát és az iskola helyiségét, valamint elhamvasztá a falunak minden házát. Ekkor égett oda akkori szentmihályfalvi lelkész, később refor. püspök, Pelsőczi Jánosnak igen nagy becsű könyvtára is*.
Lásd Bod Péter „Az erd. ref. püspökök Hist.“ 196. lap.
A Rákóczi-forradalomra következett időben, nevezetesen 1711. decz. 10-én, a Szebenből visszakerült főkirálybiró Szilágyi András Szentmihályfalván irja egybe Aranyosszék nemeseit, 1744. okt. 26-án pedig Aranyosszék szintén itt tartja általános lustráját*. E lustrák mellett Aranyosszék gyakran tartá közgyüléseit is Szentmihályfalván, sőt az 1691. aug. 28-án itt tartott közgyülés jegyzőkönyvében azon bejegyzést találjuk, miszerint Szent-Mihályfalva volt a közgyülések szokott helye; bár ezt, ugy látszik, nem tarták meg, mert 1651–1848-ig mindössze is csak 10, Szent-Mihályfalván tartott közgyülést találunk. Valamint azon másik 1746-ban hozott határozat, hogy a derékszékek attól kezdve Szent-Mihályfalván tartassanak, sem érvényesittetett továbbra, mint pár évtizedre, mert azután a derékszékek is egyik helyről a másikra vándoroltak. 1784–1786-ban József császár interregnuma idejében azonban a nemesek sedriája mindig Szent-Mihályfalván ülésezett*.
Lásd e kötet előismertetésében „Aranyosszék lustráinak“ rovatában.
Láss ezekről e kötet előismertetésében „Aranyosszék közgyülései“ rovatában.
1763-ban, midőn Bukow a gyéresiek, egerbegyiek és bágyoniakra felerőszakolta a fegyvert, Sz.-Mihályfalvát is be akarta vonni, miben az ottan lakó b. Miske Imre Aranyosszék akkori főkirálybirájának erélyes fellépése gátolta meg.
1848. nov. 20- és 21-én Szent-Mihályfalván az oláhok ismételték azt, mit másfél század előtt Rabutin labanczai míveltek; templom, papilak, iskola és a falu nagy része ez alkalommal is a lángok martaléka lett*. A rombolás nyomait azonban már eltüntette a hivek buzgalma és a lakosok ernyedetlen szorgalma.
Ekkor elraboltattak az egyház szent edényei is, azok közt főleg sajnálnunk kell azon gyönyörű poharat, melyet Mikes Zsófia ajándékozott volt az egyháznak, s mely a jegyzőkönyvi bejegyzés szerint öt darabra szétszedhető, srófos lábu oly szép pohár volt, hogy messze vidéken nem volt párja. Ezen dúlás a Gräczevel kötött pacificatio után történt, mely pacificatio alkalmával szerződésileg és esküvel kötelezte magát, hogy Aranyosszéknek semmi bántódása nem lesz. De ez csak addig tartott, mig sergeit a tordai berekben elszállásolta, honnan első gondja volt Szentmihályfalva kifosztása és feldúlására vezetni.
A két Szent-Mihályfalva lakói unitárius és ev. református székelyek, mindkét vallásfelekezetüek temploma a két falu központján egymás mellett fekszik, ezek közül a reformátusok egyháza nemcsak tekintélyes, hanem egyszersmind régi is. Ez az unitáriusoké volt, de Bethlen Gábor korában elrendelt népszámláláskor a helvét hitvallásuak többsége tünvén ki, az ős templom ezek kezére ment át, mig az unitáriusok más templom épitésére voltak szorulva*. A miként gazdát cserélt a régi templom, ugy helyét is megváltoztatta, mert akkor más helyen feküdt, s jeleni fekhelyére csak 1674-ben költöztetett át, a mint kitünik az egyházközségnek 1690-ben kezdett jegyzőkönyvéből, melynek 5–6. lapján akkori lelkész, Kereszturi Pál e templomra vonatkozó következő bejegyzést tette: „Mivel az Eclesiának réghi temploma és tornya az alsószentmihályfalvi határon az Aranyos vizéhez közel levén épitve, idővel a viz reászakadott, melyet végre el is hordott volna. Tetszett azért az Eclának, hogy azon templomnak és toronynak köveit másuvá hordanák, s más helyen rakatnák fel; mely ujanon épült templom és torony az mostani helyén az Alsó-Szentmihályfalvi határon a falu közönséges földén fundáltatott néhai Ttes Ngos losonczi Bánfi Dienes bölcs tetszéséből és foglalásából, és néhai nemes nemzetes Csegezi Tamás, akkor Aranyosszék főkapitányának javallásából. Felépitésében főeszköz (mint egy Zorobabel) volt néhai nemes nemzetes Szoboszlai János Torda vármegyének érdemes főbirája. Azon épülethez sok felől sok szép adakozassal voltanak ez hazának, Istenünknek és vallásunknak szerető mélt. főrendei, ugymint T. Apafi Mihály mélt. erdélyi fejedelem Kmes Urk és idvezült Bornemisza Anna mélt. fejedelemaszonyunk ő Ngok; eő ngokat követték ebben a ngos los. Bánfi Dienes, és Infélő (Istenfélő) házastársa Tek. ngos Bornemisza Kata asszony több In anyaszentegyházának kegyes dajkáival edgyütt. E mellett az eclának is nemes és igaz tagjai is sok költségekkel segitették. Mely templom kezdett épülni fundamentumaival, tornyával edgyütt az 1674-ben, végződött el az ablakok hinyával (hiányával) 1685-ben, mely templomnak és toronynak formája ez mostani seculumban ez hazában, kit ujanon épitettek volna, igen ritka.”
Lásd Hist. Eccl. Unit. in Tran. II. 383. lap.
S valójában Kereszturinak igaza volt, mert az falusi egyházaink közt még ma is ritkitja párját, mit a réginek értelmes átépitése által értek el. Ugyanis a régi templomból sértetlenül áthozták és alkalmazták az ablakoknak alig csúcsíves kőkeretét, melyeknek béllete kivülről horonynyal van tagozva; meg volt tartva az ablakok díszművezete is, az azonban ma már egybe van tördelve. A szentély sokszögüleg záródik s a hajóval egyenlő szélességgel bir. A magas négyszög torony második osztályában kettős köríves ablak van, mely szintén a régi egyházból hozatott át, s mely, ezek útmutatása szerint, az átmeneti korszaknak (14. század elején épült) műve volt. A felül tornácz-környezte toronyban van egy régi harang is, körirata ez: „Verbum Domini manet in aeternum Anno 1597.”
A toronycsarnokban pedig az 1645-ben elhalt szentmihályfalvi Vajda Györgynek, Aranyosszék egyik jelesebb főkapitányának van sirköve, ezen felirattal:
„Georgius hoc recubans sub pondere Vajda
quiescit
Qui Patrie quondam firma colomna fuit.
Principibus placuit: Sedis Capitaneus ergo
Extitit; huic Arannyas Marte favente bonus.
Militiae multa fervens excelluit arte,
Strenuus hic armis consilioque gravis.
Moesta Toroczkana de stirpe creata marito
Haec Helena ista dedit sic monimenta suo.”*
quiescit
Qui Patrie quondam firma colomna fuit.
Principibus placuit: Sedis Capitaneus ergo
Extitit; huic Arannyas Marte favente bonus.
Militiae multa fervens excelluit arte,
Strenuus hic armis consilioque gravis.
Moesta Toroczkana de stirpe creata marito
Haec Helena ista dedit sic monimenta suo.”*
Ezen felirat egyébiránt közölve van Bod Péter „Hung. Tymbalus“ etc. II. 79. lap.
A szentély falában a reformatio 1818-ban megült háromszázados ünnepének emléktáblája van befalazva. Ez az egyedüli felirat, mi ezen átalakitott templomon előfordul.
Az unitáriusok temploma, mint uj épület, semmi épitészeti becscsel nem bir; de annál díszesebb azon gót modorban épült sir-kápolna, melyet b. Miske Ferencz, leánya, b. Jósika Pálné számára ritka műizléssel épittetett; ennek közelében Miske gót-mór izlésü kastélya pompálkodik. E helyen a kastély és sirkápolna épitésekor igen nagy mennyiségű hamvvederre s másnemű műmaradványokra akadtak, melyek kétségtelenül római korból származnak s egy római temető ezen helyen voltát sejtetik.
Szent-Mihályfalva Aranyosszéknek négy főkapitányt adott; ezek: Vajda György (1645), Novák Farkas (1610–1649), Vas István (1649–1660) és Csegezi Tamás (1661–1678); adott öt főkirálybirót is, ezek: Litterati Nagy András (1610), Jenei Péter (1651), Békési János (1656), Mihálcz Ferencz (1669) és b. Miske Imre (1770–1773), kik mindnyájan Szent-Mihályfalván laktak s onnan is irták magokat, Vas István kivételével, ki Gyéresről származván, „gyéresi” előnevet használt, bár Sz.-Mihályfalván lakott. Ezeken kivül meg kell még emlékeznünk Sz.-Mihályfalva egyik jeles szülöttjéről, alsó-torjai Mike Sándorról. Egy a közjó szolgálatában, hasznos tevékenységben eltöltött hosszu élet merül fel itt előttünk; azért kegyeletes kötelességet teljesitek, midőn a nemes élet kiindulási pontjánál, a bölcsőnél megállapodom, hogy annak áldásos folyama felett szemlét tartsak, mert a jók, a nemes keblüek emlékének megőrzése, az erénynek hozott legszebb hódolat.
Mike Sándor Szentmihályfalván 1795. jan. 22-én született*, tanulmányait a tordai unitárium gymnásiumban kezdette, Kolozsvártt végezte, 1819-ben tiszteletbeli irnok lett a kormányszéknél, s csak 10 évi ingyen szolgálat után lett napdijassá. 1832-ben rendes irnok, 1837-ben lajstromozó. Mint ilyen a szebeni országgyülésre ment a levéltár legszükségesebb részével. Ekkor fedezte fel a levéltár 1790-ki Kolozsvárra való átköltözésekor Szebenben maradt, s egy nedves pinczébe dobva rothadásnak kitett nagy okmányhalmazt; azonnal azok megmentésére határozta el magát, éjjel-nappal egészségének, hallásának feláldozásával* dolgozott ott, s kiragadta a megsemmisülés torkából azon nagybecsű régi okmánygyüjteményt, mely a történelmi nyomozásoknak gazdag anyagot nyujt, s mely a kormányszéki levéltárnak legértékesebb, legbecsesebb részét alkotja. Ha Mike életében ennél többet nem tett volna is, nemzete hálájára érdemes lenne; pedig ez csak kezdete volt az ő egész életén át tartott buzgalmának; mert a hogy 1843-ban levéltári aligazgatónak kineveztetett, azonnal a levéltár berendezéséhez kezdett, s ahhoz azon 25 nagy ívrétű kötetre menő tárgymutatót készité, melyek „Mike codex” néven ma is megvannak, s melyek a roppant levéltárban való eligazodhatásnak megbecsülhetlen kulcsait nyujtják. A roppant munkával sajátkezüleg készitett mű, nemcsak száraz levéltári lajstromot képez, hanem a tudományos és diplomatikai munkákra való hivatkozások által egy nagybecsű, tudományos munka értékével bir. „Ő e holt kincsnek életet adott”, miként Szilágyi Sándor jellemzőleg mondja. De nemcsak rendezte, lajstromozta, s a régi zürből kiemelten használhatóvá tette e nagybecsű levéltárt, hanem azt meg is mentette, mert a forradalom jó és rosz napjaiban őrizte, védte; forradalom után pedig, midőn Urbán a levéltárt katonai zár alá tette, s a haszontalan lomnak itéltet szétszórni tervelte, Mike nem gondolva bezáratási fenyegetéseivel, addig és oly erélyesen remonstrált, s a fontosabb ügydarabokat addig tartá elrejtve, mig azt a katonai zárlat alól felmenté, s a felmentettnek tovább gondozását fél fizetéssel is elvállalta. Csak 1861-ben lett visszaállitva hivatalába. 1863-ban rendes levéltári igazgatóvá nevezték. 1864-ben 44 évi folytonos szolgálat után* saját kérelmére nyugalmaztatott. Csak ekkor vonult vissza munkás magányába gyöngéden szeretett kedves leánya Róza* és unokái körébe, csak ekkor kezdett nagyobb mérvben saját nagybecsű történelmi gyüjteményének rendezéséhez; azonban csakhamar kiragadá munkássága e kedves köréből a halál kérlelhetetlensége, mely 1867. máj. 27-én eloltá azon nemes lélek égi szikráját, melynek jótékony melegénél annyian hevültünk, s serkentünk tettre, melyet az ő önzetlen jósága és támogatása könnyite, s melyhez kitartást a kedves „Mike bácsi” példájából meriténk; mert ő volt irodalmunknak lelkes Nesztora, kihez mi – e rögös pályának fiatalabb küzdérei – szeretettel, bizalommal és hálás elismeréssel közeliténk; ő volt az, ki tettre, kitartásra buzditott, ki tanácsával roppant tudományának, s nagybecsű okmány- és adatgyüjteményének kincseivel oly bőkezüleg megajándékozott. Ő nemcsak sokat tudott és azt örömest közlé, hanem méhszorgalommal egy egész életen át egybeszerzett adatgyüjteményét is annak, ki azt felhasználni akarta és tudta, rendelkezésére bocsátotta, oly határtalan bizalommal, hogy arról még nyugtát sem fogadott el. Ha valamely iró történeti kérdésekben levélben felkereste, ő maga roppant munkával összeirta mindazt, mit a kérdéses tárgyra vonatkozót tudott, vagy kikutathatott, s azt minden köszönet, minden jutalom ellen tiltakozva, egész készséggel nyujtotta. Azért alig jelent meg történeti irodalmunkban az utóbbi időkben komolyabb irányú munka, melynek szerzője az előszóban köszönetet ne szavazna Mike közreműködéseért, alig van történelmi mű, mely tele ne lenne Mike gyüjteményére való hivatkozással; ő egy egész életen át fáradott, méhszorgalommal gyüjtött történelmünk elhanyagolt mezején, nem azért, hogy önálló alkotásaival, nagy horderejű fölfedezéseivel tündököljék, hanem azért, hogy abból mások meritsenek, hogy történelmünk fejlesztésének egy gazdag tárházát nyissa fel a haza tudományosság jelen és jövendő munkásai számára; szóval ő nem fényleni, hanem használni akart, s használt is életében, s használni fog még letünte után is nagyon sokáig, közkincscsé tett nagybecsű gyüjteménye által; mert nemcsak hogy az erdélyi országos muzeum gazdag levéltárát dijtalanul rendezte, őrizte és gondozta*, hanem 1857-ben saját 160 ívrétű kötetből álló, s nagyrészt sajátkezüleg irt gyüjteményét is nevezett muzeumnak hagyományozta, mi halála után pontosan át is lett szolgáltatva. Ezekben a tudomány nagybecsű kincsei vannak a jelen és jövő számára letéve; mert a közt vannak az erdélyi országgyülések végzései 1540–1744. öt ívrétű kötetben. Az országgyülési bizottságok munkálatai 1728–1844. huszonöt ivrétű kötetben. Erdély hivatali személyzetének táblázata 1692–1848. Tizenkét kötet eredeti oklevél, továbbá erdélyi nemzetségekre vonatkozó adatok 23 ívr. kötet. Továbbá a leleszi, monostori és fehérvári káptalanok, a fiscalis, lutheranus püspöki, korlátnoksági, kamarai, déva-uradalmi és több magányos levéltárok lajstromai, 4 ívr. kötet. Egy számos kötetre menő hirlapgyüjtemény, s Mikének több kézirati munkája, melyekből egynémelynek közrebocsátása tervbe van véve.
Atyja Mike Ferencz, anyja etédi Szabó Mária volt.
A hideg, nedves helyiségben kapott hülés következtében annyira elveszitette hallását, hogy azután hallcsőt kellett használnia.
Erre összesen csak négyheti szabadságidő esik. Jutalmat csak egyszer kapott, 1000 frtot a szebeni okmányok megmentésekor; halála után itt sem maradt el az erkölcsi elismerés, mert a kormányszék Mike Sánd. hű szolgálatainak elismerését jegyzőkönyvbe iktatta, s szomoru jelentését a levéltárba betétetni határozta.
Jakab Elek jeles tudósunk neje, Mike Sándor egyetlen leánya első nejétől Nagy Juliannától; második neje Szacsvai Sára volt.
Midőn Kemény József roppant becsü kéziratgyüjteményét és könyvtárát az alapitandó erdélyi muzeumnak hagyományozta, Mike Sándor, hogy az veszendőbe nem menjen, önként ajánlkozott annak őrzése és rendezésére. Az országos levéltárban felállitotta, rendezte, a hiányzó okmányokat visszaszerezte, a gyüjteményt használni kivánóknak egész készséggel felnyitotta, s a terhes munkát folytatta minden fizetés nélkül mindaddig, mig a muzeum megalapultával könyvtárnoka, Szabó Károlynak biztos kezeibe nem tehette le a nemzet e megbecsülhetlen kincsét; miért a muzeum közgyülése köszönetet is szavazott.
Ezen rövid átnézet is fogalmat adhat az általa összehalmozott roppant kincsről. Ennyi érdem mellett Mike volt a világ egyik legszerényebb embere, ki minden feltünéstől, minden legcsekélyebb kitüntetéstől is félrehuzódott, s tett szolgálataiért még köszönetet sem akart elfogadni. A muzeumba nem egyszer lopott be egy-egy becses okmányt, vagy ritka könyvet, s midőn a szabályok értelmében az adakozók közt neve közöltetett, neheztelt érte, mert – mint mondá – nem az a kérdés, hogy ki adta, hanem hogy meglegyen. Lefestetni vagy lefényképeztetni nem engedte magát*, s midőn életleirásáért egy meghitt barátja zaklatta, örömest tett igéretet az ahhoz való adatok elküldésére, azonban az erre szánt lapra jelleméből kifolyó spártai rövidséggel csak ennyit irt személyéről:
Csak egyetlen fiatalkori képe maradt hátra, ez is el volt rejtve, s halála előtt sugta meg hollétét kis unokájának, oly feltétellel, hogy csak 6 hónap mulva mutassa meg anyjának.
Caesart illetnek meg a faragott kövek,
Neked legyen elég egy fekete czövek.
Neked legyen elég egy fekete czövek.
De ha életében nemes érdemeit rejtegette, ha azoknak kiemelése ellen határozottan tiltakozott, halála után annálinkább igyekeztek kortársai azt kitüntetni; legelőbb Szabó Károly tartott egy igen jeles emlékbeszédet a muzeum 1867. évi közgyülésén, azután életleirása közölve volt a „Vasárnapi ujság” 1867. évf. 46. számában. A „Buda-Pesti közlöny” 1868. évf. 3–4. számában Szilágyi Sándor által, s végre a „Magyar történelmi társulat közlönye” a „Századok” 1867. nov. füzetében, veje, hivatal-utódja és hasznos munkásságának folytatója Jakab Elek ismertette*. De ha nem birnók is a hódolat, az elismerés e számos nyilatkozatait, Mike neve még akkor is élne, valamint élni fog nagybecsű gyüjteményében. Valódi nagyságát, önzetlenül emelkedett nemes lelkületét nem csak mi dicsőitjük, kik közelről ismertük, s kik sok tekintetben jóságának részesei voltunk, hanem elismerni és méltányolni fogják az utánunk jövők is, kik történelmünk behatóbb tanulmányát az ő irányjelölése nyomán követhetik legbiztosabban, kik gyüjteményéből ezen önalkotta mauzoleumnak nagyszerüségét leginkább megitélhetik. Sirja a kolozsvári temetőben van, fölötte koszorúval díszitett siremlék áll, rajta e jellemző sorok:
Ezek segélyével van jeleni vázlatom egybeállitva.
”A kő a jellemszilárd férfit,
A koszorú az élet-bölcset tiszteli.”
A koszorú az élet-bölcset tiszteli.”
Minden díszszobornál nagyszerübb emlékköve azonban gyüjteménye, s Mike Sándor emléke e gyüjteményben élni fog és örökre fenmaradni a magyar történettudomány mívelőinek s ez által a nemzet hálás emlékében is. De válunk meg egy időre a feledhetlennek kedves emlékétől, hogy kutatásunkat szülőföldjének virányain folytatva, Sz.-Mihályfalva határán is egy régészeti szemlét tartsunk.
Legelőbb a falu alsó végén levő boltozott földalatti üreget emlitem fel, mely Kripta nevet visel, s mely hogy valójában sirbolt volt, az onnan kikerült díszfegyverek- és ékszerekből is kitünik. Mondják, hogy Csegezi Tamás, Aranyosszék főkapitánya* és Gedő László lett volna oda eltemetve. Az innen északra terjedő térséget Bodoknak hivják; e tér közepén Négydombnak nevezett emelkedés van, honnan több, egy darabból, durván és minden faragvány és felirat nélküli kőkoporsó került ki, melyekből három most is látható Nagy Elek udvarában Sz.-Mihályfalván. Ezek kőkoporsók kétségtelenné teszik a Négy-dombnak temető voltát; de mivel a koporsók kivételénél senki sem észlelte az abban levő fegyverzeteket és műtárgyakat, most már nem lehet meghatározni, hogy azon temetkezőhely mely korból származik; pedig igen valószinű, hogy azon dombokban még más sirkamrák is rejtőzködnek, s remélhető, hogy azoknak egykor bekövetkezendő tudományos észlelése majd felderitendi a valót.
Hogy Csegezi Tamás Szentmihályfalváról irta magát s udvarháza is volt ott, kitetszik egy 1669. apr. 4-ről kelt contractusból, mely várfalvi Nagy János gyüjteményében van.
Odább a felvinczi országúton túl a Létom hegyoldalában egy helyet Vajda kápolnájának neveznek. Az eltünt imolának ma csekély nyomai látszanak, de a hagyomány azt tartja, hogy az Mihály vajda emlékkápolnája lett volna. 1842-ben egy nagy feliratos kő – mint hiszik, a vajda emlékköve – vetődött ki onnan; de azt az akkor épült sz.-mihályfalvi unitarium templom szögletkövéül felhasználva, beépitették. Különben, ha ugy lenne is, ezen átkos emlékű szörnyeteg emlékkövének ily eltemetését egy cseppet sem fájlalhatjuk.
Sz.-Mihályfalva határa átnyúlik az Aranyos balpartjára is, s ekként mi is jogosan kiterjeszthetjük oda szemlélődésünket, hol, a malomtól alig 500 lépésnyire eső, s a tér szinvonala fölé vagy 60 lábnyira emelkedő önálló dombot találunk. Ezen dobot Szentléleknek nevezik, s mondják, hogy ottan egy megsemmisült falunak állott egykor kerek idomú egyháza, mely a Szentlélek tiszteletére épült. A dombon most csekély rommaradvány van, némi alapfalak s mindenfelé szétszórt római téglák; melyek mutatják, hogy az itt állott keresztyén templomhoz valamely római pogány épület anyagját használták fel. E csekély romok s a hozzá füződő homályos hagyományok mégis nagy fontossággal birnak reánk, mert iránytűül szolgálnak Aranyosszék két eltünt ős faluja fekhelyének feltalálására. Ugyanis alább Inakfalvánál közlém László királynak azon 1279-ki adománylevelét, melylyel Mikud bánnak többek közt az addig Torda vár jobbágya, Kis Gergely által birt Igruchteluk és Kerekygházt, két Aranyos mellett fekvő falut adományozta*. 1288-n Mikud bán a szentföldre-menetel fogadalma alól való felmentésért, a gy.-fehérvári sz. Mihály-templom számára adta Sz.-Miklóst (Scent Myklous, ma Torda egy része), melynek körülhatárolásánál nyugatra esőnek iratik Mikud bánnak Kerekegház nevű birtoka*, mely e szerint a mi Szentlélekünkkel tökéletesen egybetalál. De mivel Aranyosszék adományleveleiben, nevezetesen az 1291-ben Aranyosszék ős falui közt ott találjuk Kerekhygházt, az 1313-ikban Kerechygházt, igen valószinüvé lesz, hogy Aranyosszék ezen nyomtalanul eltünt ős falujának eddig nem is sejtett fekhelye itten volt, s köridomú egyháza, melyről neve származhatott, ott feküdt a Szentlélek tetőlapján. Sőt ikerfalujának, a szintén Aranyos mellett feküdt Igruchteleknek vagy az aranyosszéki adománylevelekben előforduló Igrethi-nek is ott kellett alább feküdni, hogy egy 16. századbeli esketésből* kitünőleg egy kis falu kápolnájának romjai állottak régen, mely kápolna azonban a nagy hegyomladások miatt ma nyomtalanul eltünt, miáltal biztos nyomkövetésünk lehetlenné vált.
Lásd fennebb Inakfalvánál.
A nagyszombaton Fejérvárt kiadott okmány eredetije fejérv. kápt. levélt. Fasc. III. Nr. 33, közli Kemény Józs. App. dipl. Tran. I. és Fejér Cod. dipl. V. 3, 436. Kivonatozva Szeredai Ser. Epp. 10, csakhogy ő az évszámot hibásan 1288-ra teszi.
Ez egy 1591-ki esketés, melyet komjátszegi Pál, Tordavármegye főbirája és kolozsvári Litterati György a tordai és szentmihályfalvi határ ügyében tartanak az Eörlyk és Pardépataka közti rég per alatt levő területre nézve; ebből kitünik, hogy a régi okmányokban előforduló Eörlik szántóföld volt, továbbá több tanu, de nevezetesen szindi Chiek Péter mondja: „hogy a kérdéses földet a tordaiak pénzen vették volt egy kis falucskától, mely az Aranyos mellett feküdt, holott kápolnáját is érte.“ Megvan az esketés a kolozsm. conv. levélt. „A major“ czímű prot. 149. lapján egy, 1812-ki transumtuma Torda város levéltárában.
Miután régészeti körszemlénk áthozott az Aranyos balpartjára, nem tehetjük, hogy a Szentléleken felül alig pár ezer lépésre fekvő Mészkőt, Aranyosszék a folyam bal partjára előőrskint átfészkelt ez egyetlen faluját meg ne látogassuk.
Mészkő is Aranyosszék azon falui közé tartozik, melyek sem az 1291-ki, sem az 1313-ki adománylevélben felemlitve nincsenek, mert – nézetem szerint – ugy Kővári László, mint Kemény József is hibásan származtatják azt az aranyosszéki kiváltságlevelekben előforduló Mediestől, mivel az – miként fennebb Felvincz leirásánál kimutattam – a Felvincz közelében ma is meglevő Medgyesnél és nem itt feküdt. Ugy kell tehát lenni, hogy Mészkő a kézdi székelyek kitelepülte után keletkezett másodgyarmat volt; de hogy azt követőleg hamar létrejött, azt a pápai dézmák regestrumából láthatjuk, melynek 1332. évi rovatában Mezkun néven már mint önálló egyházközséget feltalálhatjuk*.
A 663-ik lapon ekként: „Paulus sacerdos de Mezkun solvit 18 denarios.“ Hogy pedig ez Mészkő és nem más lehetett, mutatja az is, miszerint a tordai archidiaconatusban Szind, Peterd és Hidas közé helyezetten fordul elő.
A hagyomány Mészkő alakulását ekként indokolja. Odább a tordai hasadéktól Tordáig terjedő, most lakatlan fensík egyik völgyteknőjében, két falu Átalteluk és Pardéfalva feküdt. Ezen falukat az ellenség felprédálta; de lakóinak elmenekült része az akkor sürű erdő boritotta Mészkő feletti sziklák közé rejtőzködve megmaradt. Ezek aztán nem is tértek vissza régi feldúlt telephelyeikre, hanem itt a mentő sziklák alján épitették fel Mészkőt.
Ezen hagyományokat – legalább a feldúltnak mondott falukra vonatkozólag – igazoltnak találjuk, mert azoknak egykori lételéről, részint okmányilag támogatható tudomásunk van, részint most is feltalálható fekhelyeikről következtethetünk. De keressük fel a feledetteknek ismeretlen fekhelyét.
A Torda-hasadékkal szemben levő hegység, vagy a Tordától, a tordai hasadékon áttörő Hesdád patakáig nyuló fensík nyugati részén egy helyet még ma is Átolnak neveznek, az ott eredő, s Mészkőn alól Aranyosba szakadó csermelyt Átol-patakának hivják, ennek Sóskút nevű forrás fejénél régi pinczehelyek, vastag cseréptöredékek, s más rommaradványok merülnek fel, jelölve, hogy itten egykor valójában falu, még pedig az állitólagos Atalteluk feküdhetett.
Pardéra vonatkozólag még határozottabb és biztosabb nyomjelöléseink vannak. Az emlitett fensíknak a tordai hasadékkal szembe eső részén több forrás fakad fel, melyeknek kifolyása azon kis csermelykét alkotja, mely a fensík egy keletirányu völgy-mélyedésén törtet le, s a tordai malom közelében ömlik az Aranyosba. Ezen csermely forrásainak terjedelmes területét ma is Pardénak, a csermelykét Pardé-patakának, a völgyére néző szőlőket Pardé-szőlőinek nevezik. Ha az útas ezen most lakatlanul elhagyott helyeket vizsgálja, meg lesz lepetve azon nagy mennyiségben önként szemeibe ötlő maradványok által, melyek azt tanusitják, hogy e hely hajdanában emberek tanyája volt. Ily nyomokra akad főleg a Pardé forrás fejénél, hol a Szőkedomb gerinczéig mindenütt roppant mennyiségű római tégla- és cseréptöredékek boritják a talajt, melyek közé durvább barbarkori cserépdarabok is vegyülnek, jelölve mintegy két korszak itteni létnyomait. Az első a római korszak volt, midőn kőfaragók és téglavetők laktak ott*; másik a mongoldúlás időszaka, melynek elmultával ama helyre székelyek települtek, s a római romokból épiték az aranyosszéki kiváltságlevelekben előforduló Pordoyt; melynek a mai Pardéval való azonosságát senki elvitatni nem tudja, annálinkább, mert e hit támogatására ott vannak a pinczemélyedések, vastag cseréptöredékek s falrakatnyomok, melyek e helység egykori ott fektét kétségtelenné teszik. Meg van tehát Aranyosszék egyik letünt ős falujának eddig ismeretlen fekhelye találva, s kimutatva, hogy a régi Aranyosszék határa e tájt az Aranyos balpartján jóval odább rugott a mostaninál, bár különben Átol és Pardé területe nagyrészt most is Szentmihályfalva és Mészkő határához, tehát Aranyosszékhez tartozik, daczára annak, hogy korábbi területéből Torda is foglalt el. Torda foglalása miatt Aranyosszék Torda városával hosszantartó pert is folytatott; melynek folyama alatt már 1591-ben esketés folyt*. 1638-ban a határvonal meghatározása végett másik hosszas esketés tartatott, melyből kitünik, hogy a két törvényhatóság közt a határt a Pardé pataka képezi, valamint az is, hogy a szentmihályfalvi csorda, az Egyedrévinél járt át mindig, az Aranyos folyón túl levő határrészbe*. Következő 1639. máj. 25-én Csegezi Mihály Aranyosszék főkapitánya, Bándi György főkirályb., Wárfalvi Gásp. főhadn. és Pattkó János főjegy., nemkülönben Crus And., Csegezi Tatár, másként Bélaváry Bálint s számos más aranyosszéki székelyek egyfelől; Szaniszló István ó-tordai főbiró, Pálfi Márton, Pápai Mózes és Tury Mih. mint Torda megbizottjai másfelől, a fejedelmi biztosok: Litterati And. és Gálfi János előtt A.-Sz.-Mihályfalván megjelenvén: az aranyosszékiek előadták, hogy Ó-Tordával hosszas per folyt a diplomákban Pordoy, most Pardé-nak nevezett, egykor hasonnevű falu, most praedium határa felett, melyet emlitett székelyek a magyar királyoktól hősiességük jutalmául nyertek. Most e pert a fejedelmi biztosok jelenlétében elbékélvén, együttesen kijárták és megjelölték a határvonalt, és azt mindkét félre kötelezőnek határozták 200 arany frt vinculum alatt, ugy hogy a megálló fél a sértő félen azt minden ellenmondás és repulsio kizárásával azonnal felránthassa. A határjárás pedig igy történt.
A rómaiak által e tájan mívelt kőbányákat és téglavetődéjüket majd másutt Torda leirásánál fogom részletesebben tárgyalni.
Lásd alább Kerekegyház leirásánál a 159. lapon.
A Trausner István tordavármegyei alispán és Litterati Imre által vezetett esketés eredetije megvan okmánytár I. k. 905–907. lapján.
Kezdődött Ó-Torda vége felé a keleti oldalon egy kis csermelynél, melyet Melegtóérnek neveznek, mely a szentmihályfalvi közúthoz, onnan a tordai hidhoz vezet, hol egy feltalált régibb határjelt felujitottak; ez Ó-Torda és Szent-Mihályfalva határát jelöli és végzi. Onnan kevéssé jobbra, a városi malom gátja felé valamely csermely száraz medrén lemenve az Aranyoshoz, onnan két kőhajitásnyira másik kőből készült határjelt találtak, mit megujitottak. Onnan az Aranyoson át a város felé lemenve, a folyam partján nyugatnak tartottak, szemben a per alatti lenföldekkel a Pardé praedium felé, hol a Vertez nevű dombon ismét három földhatárjelt találtak, mely Pardé határvonalát jelöli; a Pardévölgy észkán a 4-ik határjelt emelték, innen a Pardé-patak terén egyenesen haladva, a Lyukaskőnél az 5-ik határjelt, innen a patak völgyén fel 1 1/2 kőhajitásnyira a 6. jelt. Onnan balra térve, az elhagyott tordai Halastó vagy Mocsárdugájához (gát), hol a mészkői út a völgybe lejtve, Torda felé tart, a 7-ik határjelt emelték, ugy azonban, hogy az út és tó közti helyet a sz.-mihályfalviak itatásra használhassák. Ezen 7-ik határjeltől a negyedik kiszáradt tóig a mészkői út jelöli a határt, de oly módon, hogy ha az emlitett négy tó dugáinak kiigazitása által, vagy máskint vizzel megtelnék, szabadjon a szentmihályfalviaknak csordáikat a tókhoz hajtani, a tulajdonosi jog Tordáé maradván. A negyedik tón vagy a 7-ik határjelen felül azon kis patak, a mely Pardé völgyébe lefoly, Torda, Szind és a Pardé-praedium közt örökös határnak hagyatik meg, melynek vonalán Aranyosszék területét Torda határától 5 határjellel különiték el stb.*
Ezen nagyon hosszu, latinul irt s igen bajosan olvasható okmány eredetije van az Okmánytár I 881–883. lapjain, honnan e rövid kivonatot vettem.
Ezen kijárás által megjelölt határ az alsó részre nézve körülbelül most is meg van tartva: de fennebb Mészkő határa még tovább, egészen a tordai hasadék nyilatáig felnyúlik, melynek egyik sziklafala Mészkő, másika Szind határához tartozik. Azonban ideje, hogy az eltünt s ránk a nép tudalmában s néhány oklevélben megőrzött nevén kivül csak rommaradványokat hagyott Pardé faluból átlépjünk Mészkőre, mely egykor a feldúlt falu lakóit befogadta s e jogalapon területét a magáéhoz csatolta.
Mészkő az Aranyos balpartján közvetlenül emelkedő partmagaslaton igen regényesen és értékes talajon fekszik, mert az egészen alabástrom-sziklákból áll. – Ezen kőzet csompói (sziklacsúcs) a falu között is több helyen kiemelkednek, s a szerény házikók tündöklő alabástrom-talapzatra vannak fektetve. A falu felett Omlásnak nevezett hegy-szakadás nyúlik el, mely hófehér alabástrom-sziklákkal van tarkázva*. Ott fekszik az Aranyos hullámai által körülzajlott magaslaton a gyümölcsösök zöld koszorújába fogott falu, oly büszkén, mintha becses környezetének öntudatával birna; alabástrom hegyei fölött ott emelkedik fel a csodás tordai hasadék, melynek egyik sziklagerincze Mészkő határához tartozik. Mészkőt székelyek és elszékelyesedett oláhok lakják; a székelység (300 lélek) unitárius hiten van*, mely vallás általában az ezen felül fekvő havasalji falukban teljes uralomra jutott. E helységre nézve a következő fontosabb adataim vannak:
Ezen alabástrom-telep igen nagy terjedelmű, ugy hogy egész Szindig átnyúlik; hófehér, finom alkatú, márványszerűen szilárd, s bár kül felületén réteges, de mélyebben igen valószinüleg tömör alakban fordul elő, miért szobrászati művekhez is használható lehet. Fájdalom! e tekintetben még eddig hasznositva nincs, legfölebb mészégetésre használják; ily eredetű a falu neve is.
Hogy e hit itt korán elterjedt, azt 1585-ben unitárius hivek által épitett temploma is tanusitja; legelső ismert papja Rákosi Mátyás, ki 1597-ben emlittetik; ekkortájt Rhadó András mészkői nemes is előfordul.
1655. apr. 7-én Rákóczi György a balázsfalvi várból Simándi Péter udvari katonájának 80 frtért inscribálja azon mészkői (parochia és Aranyos közt levő) házat, mely a kihalt Pajor Demeteré volt*.
Fehérvári kápt. levélt. Lib. Reg. G. Rákóczi XI. 790.
Mészkői Miklósi András deák Apafi idejében (1675 körül) az erdélyi rendes követ mellett tolmács volt a portán, mint az kitetszik nevezettnek reversalisából, melyet, mint egy igen érdekes diplomatikai okmányt, ide iktatok:
„Én Aranyosszékben, Mészkőn lakó Miklósi András deák esküszöm az élő mindenható egy Istenre (unitárius volt), ki az eget és az földet teremtette, hogy mivel az mi kmes Urunk az Mgos Apafi Mihály ő Nga, Erdélyországnak fejedelme stb. és az mgos Bornemisza Anna, erd. fejedelemasszony ő ngok az nemes országgal edgyütt, engemet az fényes portán levő kapikihájok mellé Török tolmácsul méltóztatnak rendelni. Én is magamat ugy viselem, mint jámbor, igaz, tökéletes, hűséges ő Ngok és a ns ország szolgájához illik; ő ngok s ő kmek ellenségének ellensége, jóakaróiknak jó akarója leszek; méltóságok és személyek ellen sem titkon, sem nyilván, sem ajándékért, sem igéretért, sem adományért, barátságért és bosszuságért semminemű árultatást nem inditok, s nem practicálok, sőt a kiket olyanoknak hallok lenni, vagy az mely árultatásokat, vagy levelekből, vagy hallomással eszembe veszek, minden késedelem és gondolkozás nélkül ő Nnak, ugy ő ngok belsőbb embereinek hirül adni el nem mulasztom; minden reám bizott dolgokban hiven, igazán és serényen eljárok, ő Ngok, s ő kmkk titkos dolgait üdőnek előtte ki nem nyilatkoztatom; ő ngkhoz, s ő khez való igaz hűségemet mind boldog, s mind (kit Ist. ő Fge eltartóztasson) boldogtalan álapotjokban is ezen reversalisom felszabadulásáig, holtomig, s fejem fennállásáig fentartom; ő Ngok s ő kmek Méltóságát mindenekben tisztán előttem viselem, egy szóval minden reám bizatott dologban, igaz, hűséges, jámbor szolgája leszek ő ngnak, s ő knek; senkinek is azonban oldalfélt való tolmácsa nem leszek. Mely magam fogadásainak ha megállója és megtartója nem lennék, hűségtelenségben s árulásban találtatnám, tehát napfényre jövén dolgom: érette halálnak akármely nemével büntetessem. Melyeknek mégis a mint megállója és megtartója leszek, az egy mindenható és örökkévaló Isten engemet ugy segéljen, s ugy adja lelkem üdvességét. Datum in arce Fagaras 16. febr. A. 1675.”*
Megvan eredetiben várfalvi Nagy János gyüjt. Kolozsvárt.
Az 1694-ki jelentésben Mészkőről ez áll: „Mészkőn udvarházok Mahuly Gábornak, Keczeli Samu és Polos Istvánnak, csak 4 szabad ember van.”
E vidék minden falujában római nyomokra akadhatunk, ilyek Mészkőn sem hiányoznak; hol egy udvaron igen díszes sarkophag-fedőt láttam a szokásos szögletékekkel; feliratából csak A E betük voltak felismerhetők. Másutt egy igen szép müvű fogadalmi oltárt találtam, melynek domborműve és felirata le van tördelve; a kapuk előtt oszlopfejezetek, párkánykövek, oszloptörzsek szolgálnak gyakran ülőpadul; hamvvedrek, érmek naponta merülnek fel a földből; mindez arra mutat, hogy a rómaiak alatt Mészkő szintén lakva volt, s még az sem lehetetlen, hogy az itteni alabástrom a rómaiak idejében mívelet alatt állott. De Mészkő nemcsak ezen classicus töredékekért, nemcsak eredete és szép fekvése miatt vonzó és érdekes, hanem e mellett határán egy várnyomra is akadunk, mely bár jelentőség nélküli, de azért az erőd-szegény Aranyosszéken mégis figyelmet érdemel.
A falutól nyugatra magas hegycsúcs emelkedik, melynek szép csompókkal (sziklaszál), s merész sziklagerinczekkel ékes déli oldalát az Aranyos, nyugati oldalát pedig a tordai hasadékon áttörése után délirányban haladó és e hegy alján Aranyosba ömlő Hesdád pataka folyja körül. Ezen hegycsúcs vagy 1500 lábnyira emelkedhetik az Aranyos szinvonala fölé, s legmagasabb, Vigyázdombnak nevezett ormáról, a Székelykőtől Hadrévig terjedő vidék elragadó madártávlati képében enged gyönyörködni. Innen pár száz lépéssel keletre – a hegy lapályosabb fenlapján – van Bába vára. Ezen vár köritett szögletekkel biró hosszukás négyszög idomú; hossza keletről nyugati irányban 200 lépés, szélessége délről északi irányban 100 lépés. Legalább ily kiterjedésben öleli körül egy gátonyszerű töltés a vár belterét, melynek középpontján a zömtorony dombozata emelkedik ki. Emlitett töltést pár helyen felástam, a nélkül, hogy falrakatnak bár mily csekély nyomára akadhattam volna; s igy hangzatos nevű várunk alig lehetett egyéb, mint alkalmi földerőd. Alakja és a közelében nagyobb mennyiségben talált Vespasianus és Severus érmek római eredetre útalnának, bár a tégla hiánya némileg ez ellen bizonyit; a néphagyomány azt mondja, hogy apáczák vára volt, mi valamely kolostor itt voltát sejteti. De lett légyen az római alkalmi erőd, vagy kolostor, egyaránt jelentőség nélküli volt, s még csak annyi maradványt sem hagyott hátra, mi biztosabb nyomozását és meghatározását lehetővé tenné. És most, bármily hivógatólag int felénk a közvetlen közelünkben levő, még üdébb és illatosabb léggel, nagyobb körű s szebb kilátással csalogató tordai hasadék, megtekintését halaszszuk későbbre, s térjünk vissza az Aranyos jobb partjára.
