XIX. Várfalvától Toroczkóig.
XIX. Várfalvától Toroczkóig.
Az Aranyos szorosának általános jellegzése. Leánykaköve, Örvénykő. Bórév, a bórévi völgyzárlat és hid. Toronyoldal, Kolczu-daszkaluj. Berkes pataka. Hegyeskő, Vereskő. A toroczkói völgy, hámorok. Nagytér-tetőtől a Székelykő. Toroczkó fekvése és környéke. Egy napon kétszeri napkölte és lenyugvása.
A Székelykőre tett kirándulásunkból Várfalvára tértünk vissza, hol az Aranyosnak jöttünkkor csak megpillantott szép szorosa csalogat maga felé. E szoros már torkolatjánál is annyi szépségi kincset tár fel, tájrészletei oly megragadóan nagyszerüek, hogy minden erre útazóra bizonynyal ellentállhatlan vonzerőt fognak gyakorolni, s vágyat ébreszteni arra, hogy a szorost, mely kezdeténél ily csábitóan szép, bennebb is ismerni törekedjék. Azért mindenekelőtt képét melléklem az e szoros kezdeténél levő, 1865-ben épült aranyosi hidnak, melynek hátterében az egykor római vár által koronázott Várhegynek északi oldala, vagy az emlitett Erős tünik fel.
Az Aranyos szorosa jó darabig fel Aranyosszékhez tartozik, azonfelül a Székelykőt nyugatról határoló toroczkói völgy következik, azon völgy, mely megragadó szépsége mellett népének magyar volta által is érdeket költhet bennünk. E népesség a havasvidék nagy oláh csoportja közt egy kies ozázt alkot, melyet az aranyosszéki székelységtől csak is a Székelykő választ el, de a mely éppen a válvonalt képező Székelykő által volt Aranyosszékhez csatolva, az e havast koronázott Toroczkó- vagy Székelyvárnak közös birtoklása s védközössége által, mi az aranyosszékiek adományleveleiben is nyomatékosan ki van emelve. Toroczkó és Szentgyörgy egykor szabad lakóit a feudalismus átka a szolgaság vasjármába hajtá, mikor ők visszaemlékezve az aranyosszéki székelységgel együtt vívott csatákra*, s a közösen használt Székelyvárban közösen élvezett biztonságra, magokat Aranyosszékhez tartozóknak álliták*, s a székely-szabadság egykori élvezetére, mint a szolgaság elleni védpalladiumra hivatkoztak. Az a zsarolót és nem az elnyomottat védő kor nem vette tekintetbe e sokat szenvedett népnek jogtörténelmileg is okadatolható hivatkozását; de mi e sokat gyötrött népnek igazságszolgáltatással tartozunk, miért annyiszor nyilvánitott ohajtása szerint Aranyosszékhez kebelezzük.
A mongol harczok alatt a toroczkói vár őrizetét legalább részben a toroczkóiak alkották.
Alább a toroczkóiak peréből láthatólag.
Ez indok késztet az Aranyos szorosának és Toroczkó völgyének megútazására és e páratlanul szép vidéknek ismertetésünk körébe vonására. Búcsút veszünk tehát az Aranyosnak nyilt terétől, hogy bemerüljünk a havasoknak vadregényes tömkelegébe, hol a természet rendező keze az eszményileg szépnek oly dús kincseit halmozta egybe.
Várfalvánál az Aranyos tere egyszerre minden átmenet nélkül egybeszűkül, ugy hogy Markodáva sziklahegyénél azonnal kezdetét veszi az Aranyos havasi pályája, hol az addig nyilt térségen lomhán elterülő, s szeszélyesen kanyargó folyam szűk hegyek közé szoritva rögtön zajosan rohanó, sziklamederbe zárt zabolázatlan havasi patakká változik át; mig mindkét oldalról meredek magas hegyek emelkednek, melyek csodás alakú gerinczeikkel, büszkén fellövellő sziklaszálaikkal nyomról nyomra a legfestőibb pontokat tárják fel. Ott van a Borostyán- és Sugóköven felül a Csergőkő, hol most már omladványokkal telt messze elágazó üregben régen, mint mondják, a rómaiak aranyat bányásztak, s hol az ujabb időben is ez iránt kutató munkálatok történtek. A néphit azt tartja, hogy ott nagy csapokban fordul elő a termésarany; két berkesi oláh felfedezvén, eljártak oda; de mindig együtt, mert esküt tettek, hogy soha egymás nélkül oda menni nem fognak; azonban az egyik megbetegedvén, társa, mert halálra váltnak itélte, elment, s a legszebb aranycsapokat letördelve magával vitte. De a beteg felgyógyult, s midőn aranyásztársával együtt ujból elment a Csergőkőhöz, felismerte társa itt jártát, miért a kijövetelkor azt hátulról agyonsujtotta; de a következő perczben a hegy omladozni kezdett, s az esküszegő és gyilkosra szakadván, azokat eltemette. Azóta is gyakran lehet hallani a Csergőkő zörejét, mely beleszól az Aranyos zúgásába; ilyenkor – az a hit, hogy – az elzúzott két vétkes egy-egy felszinre került tagját takarja el a kőomlás. Ez a Csergőkő regéje, de meg van e szoros mindenik sziklájának népmeséje, melyeket hosszadalmas lenne elősorolni, azért ezen mutatvány után folytassuk élvadó szemlélődésünket az Aranyos szorosában. Ily rövid vonalon annyi megragadóan szép pontot talán még az ünnepelt Svájcz sem tud felmutatni, mert a kanyargó szoros minden fordulatánál uj meg uj, szebbnél szebb havas-tájak merülnek fel, minden lépten sziklaormok tünnek fel, melyek most csodás épitkezési idomokat, gúlákat, díszgúlákat, oszlopcsarnokos ind pagodákat, majd emberi és állati alakzatokat utánoznak; ehhez járul a színezet képzelhetlen változékonysága, melyet nem csak a távlat, s világitás hatása, hanem maga a kőzetek sokoldalusága idéz elő, ott találhatjuk a sötét trachyt mellett a kékes porfirt, zöldes dioritot, a fehér és veres mészkőhegynek szépen csipkézett csúcsaival, mig az eocen-gyüleg sziklák sötét tömegét zöldkő (Grünstein) csompok törik át. Mindkét oldalon e kőzetek az alakitás szépsége és sokfélesége felett versenyezni látszanak, s igy állnak elő oly nagyszerű sziklacsoportozatok, a hegységeknek oly oromzatai, minőket én sohasem láttam, s melyek az útast egyik ámulatból a másikba ragadják át. Ily szépből szebbé olvadó tájak közt, rohan alá az arany fövény ágyában hömpölygő Aranyos, egyedüli birtokosa e vidéknek, mert az ember onnan teljesen ki van szoritva, földmívelésre egy talpalatnyi földet sem találhatván ott, csak ijesztően meredek szirteken ugráló kecskék rágják le a sziklákon gyéres kapaszkodó harasztot, mig az őket követni nem tudó pásztor, időtöltésből egyszerű szerkezetű moseszközével aranyat gyüjt a folyampart fövényéből. A bérczeket koszorúzott erdőket az ember, kiszorittatása feletti boszujában, rég letarolta, miáltal az erdőfosztott vidék ékességéből sokat elvon ugyan; de igy is egyike marad e szoros nemcsak honunk, hanem az egész föld egyik legszebb pontjának.
Az Aranyos hidja Várfalvánál, hátterében az Erős oldalával. (Rajz. Greguss J.)
Daczára a természet ily remelésének, e szoros ismeretlen és járatlan volt, mert ott csak havasi lovak által nyomkodott ösvény vonult fel, de ez is csak akkor volt járható, mikor a folyam áradatmentes volt. Alig pár évtizede, hogy egy Tordától Aradig menendő országútnak az Aranyos völgyén való felvezetése tervbe vétetett, s elkészitése meg is kezdetett. Ez út pedig nem készült, hanem beerőszakoltatott a szorosba*, hol az Aranyos sziklamedre által egészen elfoglalt szűk völgyületben csaknem mindenütt a sziklák oldalába kellett roppant munkával helyet vágni az útnak, vagy azt nagyszerű falrakat által biztositani a gyakran áradozó folyam hullámcsapásai ellen; másutt a völgybe kirugó sziklafokokat kellett átmetszeni. Egy ily átmetszés adott lételt a Leánykakőnek, hol az út egy leszelt sziklagerincz és egy díszgúla idomú csompó (sziklaszál) közt vonul el. E sziklakapu, mely az oda érkezésig fedve van, annál kellemesebben lepett meg, mert egyszerre váratlanul tünt fel, s mert a merészen fellövellő toronyszerű csompónak tetején egy nemzeti zászló lobogott, mintha az azt odahelyező tudatni kivánná az útassal, hogy e hegyi nép előtt megmászhatlan helyek nem léteznek, mintha figyelmeztetni akarná a természet csodás szépségeitől elragadott útast arra, hogy e páratlanul szép táj nemcsak álomkép, hanem valójában létezik, s kiegészitő részét képezi a magyar birodalomnak, melynek zászlója rokonszenves színeivel ott lobog a honszeretet éber őreként, mert én részemről soha egy hazai táj nagyszerüségénél lelkesülni a nélkül nem tudtam, hogy honszerelmem érzetét fokozódni ne éreztem volna, mert a hon termékenysége, s szépsége társultan csak fokozhatja azt a ragaszkodást, melynek összege képezi az emberi kebel legmagasztosabb érzetét, mit köznyelven „honszeretetnek” neveznek. Kiben egy fönséges hazai tájnak szemlélete a ragaszkodással a haza iránti kötelmek érzetét fel nem költi, annak az emberi törekvések emelkedettségéről fogalma nincsen, annak élte kis körben való tengődés, hol csak az önfentartás állati ösztöne éltet, nem pedig az emberi és hazafi hivatásnak nemes és nagy tettekre egyedül lelkesitő azon érzete, melyet a lélek szellemi életének nevezünk, s mely az embert, az Isten képére alkotott e nemes lényt, az állattól megkülönbözteti. Ily nézpontról kell hazánk szép tájait szemlélnünk, s akkor bizonyára látásuk lelkesedést fog költeni, s nem fogjuk azokat kicsinylőleg lenézve, külföldön keresni azt, mivel hazánk oly pazarul van megáldva.
Nem régen egy társulat alakult arra, hogy az Aranyos mellett Biharmegyétől Tordáig ható vasútat épithessen. Ha ezen nagyszerű terv végrehajtatik, akkor egyike lesz az honunk érczben leggazdagabb ezen vidékét érintő legérdekesebb havasi pályáinknak.
Fennebb Várfalva római várának leirásánál láttuk a regét, mely Ibla csudás megmenekülésével hozta kapcsolatba e gyönyörű csompó Leánykakő elnevezését, itt keletoldalról felvett képét melléklem.
Útunk az ide oda kanyargó, szebbnél szebb tájakat felmutató szoroson még egy jó órát tart, mig az Aranyosszék határát jelölő Örvénykőhöz érünk. Itt van a szoros fénypontja; a folyam egy jobbról, másik balról elészökellő sziklafok közé szoritva haragosan zajong, s vészes kanyargásokkal örvényül, honnan a balparti tekintélyesebb sziklafoknak Örvénykő elnevezése is ered. A folyam által kiszoritott útnak több száz lépés hosszuságban az Örvénykő oldalába kellett helyet vésni, ugy hogy sok helyt az út mellől fölemelkedő sziklák nem csak függélyesek, hanem erkélyszerüleg kihajlanak az út fölé, mig tetőgerinczeik a legfantasticusabb idomú csompókban merednek ég felé. De e szépészeti versenyben a túlpart sem akarván hátramaradni, ott is a legfestőiebben idomitott és csoportositott sziklagerinczek és sziklaszálak tünnek fel, egynémely olyan élesen kihegyezett csúcscsal, mintha a természet villámháritóul helyezte volna oda. E sziklák csodás idomzatuk mellett ismét a színezet legdúsabb változatait mutatják, mert mig az Örvénykő végcsúcsa a legfehérebb lajta-mészkőből áll, idább veres erezetekkel van tarkázva, s hogy honunk nemzeti színei együttesen fellelhetők legyenek, a mészkő kőzetén egy élénk zöld színben játszó diorit-szikla fúrta át magát. És hogy e szép színvegyület még feltünőbb legyen, a hátterül szolgáló túlpart hegyei és sziklái sötét színezetű trachytból és augit-porfirból vannak egyberakva. – Melléklem az Örvénykő szorulatának is felülről felvett látképét. (Lásd a 203. lapon.) Átlátom, hogy e szorosról adott négy képben nagyon fösvényen van feltüntetve annak festőisége, de viszonyaim e gazdálkodásra szoritottak, mert ha e szorosnak minden szép pontját képben akarnám bemutatni, akkor annak egy külön albumot kellene szentelnem.
Az Örvénykőnek régi neve Apatörvénye volt s az itteni határ felett Aranyosszék a Thoroczkói-nemesekkel századokon át villongott. Fennebb a Székelykő leirásánál láttuk, hogy 1378- és 1464-ben határjárás és jelölés történt; de ez nem oldotta meg a kérdést, mert 1646-ban szentmihályfalvi Békési János főjegyző és bágyoni Balogh Menyhért aranyosszéki küldöttek kérésére Rákóczi György a fehérvári országgyülésből ez év márcz. 15-én a Székelyvárnál való határ megjelölése iránt intézkedik*. 1654-ben ugyan Rákóczi György a balázsfalvi táborból, Vas Ist. főkap., Békési Ján. főkirb., Barta Ist. főhadn. és Barta Mih. alkirb. kérésére ez ügyben biztosokat küld ki*. 1656. máj. 23-án a Toroczkó-Szent-Györgyön mulató Rákóczi Gy. előtt árkosi Bedőházi Tamás Aranyosszék nevében óvást tesz az ellen, hogy a székely törvények ellenére országgyülésről küldötte ki Huszár Pétert, Lázár Györgyöt és gy.-monostori Ébeni Istvánt, a toroczkói nemesekkel Várköve, vagy közönségesen Várhely nevű hely feletti differentia elintézésére*. A kiküldött bizottságot aztán el is üzték az aranyosszékiek, legalább ez tetszik ki az 1666-ban Apafinak decz. 6-án Kelementelkéről kiadott rendelete* következtében ez év decz. 20-án végrehajtott esketésből, melyben a tanuk összhangzólag azt vallják, hogy az Apateorvénye – honnan a repulsio történt – mindig Aranyosszékhez tartozott. Ott Aranyoskavicsból készült halom volt, melytől kezdve a Székelyvárig a Fejérpatak hasitja a határt. Odább a Székelyvár Toroczkó felőli élén, a Szent-György feletti fősziklán (hidasi Geszteg) a Vereslyuknál van a határ.
Eredetiben Okmánytár I. k. 119. lap.
Ugyanott 139.
Ugyanott 139. lap.
Ugyanott 99–109. lap.
A borévi híd és Borév a Toronyoldal és Kolczu-daszkaluj-jal. (Rajz. Greguss János.)
1670-ben decz. 18-án Uti István és Váró Mihály főhadnagy Aranyosszék nevében protestálnak Fehérvártt Apafi előtt aziránt, hogy országgyülésről küldött ki bizottságot a Thoroczkóiakkal való határügy eldöntésére, azt kötelezőnek el sem ismerik, de készek per útján jogigényeik bebizonyitására*. De azért Apafi kiküldötte a bizottságot az 1671-ki országgyülésről, mi ellen Mihálcz Ferencz főkirb. és kövendi Jenei Péter tesz óvást a szék nevében*. A vitás kérdés, mely ennyi óvást és összeütközést idézett elő, csak 1678-ban intéztetett el véglegesen*. A hogy az Örvénykőnél átlépjük Aranyosszék határát, a szoros hegyei csakhamar tágulni kezdenek, a meredek hegyoldalakon nagy munkával egyengetett s falrakattal biztositott talajon az emberi tanya közel-létét jelölő vetések tünnek fel, az út nemsokára magaslatra emelkedik, honnan feltünnek a szoros első falujának, Bórévnak sziklákra aggatott s festői rendetlenségében szétszórt házai. A táj ugyan nyiltabb jelleget ölt, de azért festőiségéből nem hogy vesztene, hanem még nyer. A völgytágulat csak arra látszik hivatva lenni, hogy a falunak elhelyezkedési tért s lakóinak némi kis táplálékot nyujtson; de ezt is a térben nagyon fösvényen mérte ki, mert a szántók nagyobb része a meredek hegyeken inkább az emberi szorgalom és kitartás által van megerőltetéssel előállitva; miként Palaestina sziklás hegyein, itt is minden föld scarpirozva, alsó részén emelt falrakat s mesterséges földszintelés által van előteremtve, valamint a zápor általi lesodortatás ellen biztositva.
Ugyanott 169. lap.
Ugyanott 121. lap.
Benkő Spec. Tran.
A hogy Bórév részint az Aranyos völgyében, részint a jobbpartilag beszakadó toroczkói patak torkolatjában elhelyezkedett, az Aranyos völgye ujból elzárul. A falu felett közvetlenül a gúla-idomú s gyönyörű sziklagerinczekkel ékes Toronyoldala (Pode-Doszuluj) emeli fel több ezer láb magasságú, hegyes csúcsban végződő büszke ormát. E hegynek merész metszetű előfoka messze kinyúlik az Aranyos völgyébe, mig szemben vele a Kolczu-Daszkalujnak hófehér sziklataraja szökell ki*; a kettő aztán ugy eltorlaszolja a völgyet, hogy a sziklamedrébe egybeszoritott Aranyosnak alig marad szűken kimért hely. A két sziklafokra van fektetve az Aranyoson átvezető bórévi hid, melyet a toroczkóiak 1777-ben roppant áldozattal épitették, s igy majdnem egy századja, hogy e hid daczol a hidakat nem igen türő szilaj folyammal. Mellékelt képünk a bórévi völgy e felső zárlatát állitja elő, a merész épitészetű hiddal, Bórévval, a felette levő Toronyoldal sziklagerinczével és a Kolczu-daszkaluj gyönyörű sziklatarajával. De képünk csak kis részét tünteti elő e kiválóan szép tájnak, mert balról szakad be a hatalmas zuhatagokban lerohanó Berkesz pataka, mely egy később felkeresendő sziklarepedésen törtet le*. A berkeszi hasadék ez oldalról fedve van, de feltűnik a torkolatjánál emelkedő két szikladíszlet, a Hegyeskő (Kolczu-Tuczuját), mely önállólag tornyosul fel, mint a természet napórájának óriási árnyvetője, és a Vereskő (Pietra rossu), mely egyike a veres színezetű, átmeneti mészkő-sziklák oly csoportosulásának, melylyel szépségben csakis Balánbányánál levő névrokona versenyezhet*.
A Toronyoldal a toroczkói bányák felől lenyuló augit-porfirhoz tartozik, mely a jobbparton egész Várfalváig le mindenütt uralgó, mig a csak Aranyos által elválasztott Kolczu-Daszkaluj a jura-mészkő szebb alkatú szikláit tárja fel.
Itt ment ki a toroczkóiak közlekedő útja, mielőtt az Aranyos melletti uj út elkészült.
Lásd ennek leirását e munka II. kötetében.
Bórév a toroczkó-szent-györgyi uradalomhoz tartozván, uyanazon birtokosok kezén forgott; majd Toroczkó-Szent-György leirásánál együttesen fogjuk birtoklási viszonyait földeriteni, itt legfölebb azt emlitjük fel, hogy egy 1494-ki okmányban Bootkew* néven találjuk.
Lásd ezen kötetben Gyéres leirásánál. 139. l.
A bórévi szorulaton felül az eddig nyugatirányú Aranyos völgye délre kanyarodik, balpartilag pedig a Jára patakának völgytorkolata tárul fel; mindkét völgy gyönyörű távlati képekkel csábitgatja magához az útast; mi azonban azok megútazását jobb időkre hagyva, ez alkalommal átszállunk a bórévi hidon, hogy a toroczkói völgybe térjünk be.
E völgynek torkolatja nagyon keveset igérő, patakja oly jelentéktelen, hogy senki sem sejtené azon nagyszerű tájakat, melyeket az útas elbűvölésére rejteget. Alig haladtunk negyedórát a szűk, sziklás völgyön fölfelé, hogy a hámorok roppant zaja s a kohók tüznyelvei tudatták, miszerint oly helyre jutottunk, hol a vidék kopárságát és terméketlenségét ipar által pótolják az emberek, hol éppen a terméketlenséget okozó sziklák feldolgozása által kártalanitják magokat e vidéknek ernyedetlen szorgalmú lakói. S hogy a sziklák rombolása és kiolvasztása általi ezen kárpótlás műve már régóta foly, azt tanusitja az, miszerint e hámorok egynémelyike hosszú századok során annyi vasérczet dolgozott fel, hogy a körülte lerakott salak-hegyek közül alig látszik ki. A toroczkói vasmíveletre még vissza fogunk térni, azért itt tovább nem foglalkozva azzal, egyedül a völgy alsó felének ismertetésére szoritkozunk. A völgy ezen részén a vidék egykedvű, ékitmény nélküli, talán azért, hogy annál kellemesebben lepje meg az útast az a tüneményszerű szép tájkép, mely a Nagytér nevű dombról – hová útja felvezeti – egyszerre váratlanul tárja fel bűbájos képleteit, mert az eddig törpe előhegyektől fedett Székelykő és pedig annak legmagasabb, legfestőibb része, a Várhegy tárul fel egész nagyszerüségében, mely még nagyobbmérvünek tetszik az által, hogy a több ezer láb magas sziklagúla ez oldalról függélyes-meredeken van leszelve. A kopár sziklák fehérségét még inkább emeli egy sürű ős erdő, mely oldalába festői zöld koszorút köt. Alatta kavics-alkotta szántók, melyeknek gazdag termése hihetlennek tetszik, s e szántók közt egy a roppant sziklakúpnak miniatur utánzását mutató sziklaszál, mely önállóan emelkedik emberkéz rakta gúlaként.
Oly meglepően szép e táj, hogy annak minden magyarázatnál érthetőbben felfejtő képét melléklem. E kép előterét Toroczkó legnagyobb hámora, az ugynevezett Hármas-hámor foglalja el; közép terén látszik az emlitett csompó, hátterében pedig a Várhegy büszke orma, melynek gyönyörűen kicsipkézett sziklagerincze Toroczkó felé huzódik. Nemsokára előttünk áll a legbámulatosabb havas-kerestbe foglalt Toroczkó; Toroczkót pedig az, ki a természet nagyszerüségében élvet talál, kire az eszményileg szépnek hatása van, feledni soha sem fogja; ki azt ily lelki hangulatban egyszer látta, az bizonynyal vissza fog oda vágyni, mert e városnak fekvése, környezete oly nagyszerű, hogy azzal eltelni, annak szépségi kincseit teljesen kimeriteni soha sem lehet.
Keletről a város mellett közvetlenül emelkedik a Székelykő* oly függélyesen, hogy a szemlélő megdöbbenve tekint ezen leborulni tetsző sziklabálványra, mely oly közel van, hogy kavicszuhanyai egész a városig hatnak le; de a kezdetleges megdöbbenést csakhamar egyensúlyozza sziklagerinczeinek szép idomzata, s azon hetedfél százados dicsőség emléke, mely e némán kopár sziklagúlát oly ékesen beszélővé teszi.
A Székelykő magasságáról nincsenek biztos méreteink; Ercsey József és Kitler Nándor felmérése szerint annak a toroczkói völgy szinvonalától mért magassága 327 1/2 öl.
Leánykakő az Aranyos szorosban. (Rajz. Bicsérdy J.)
A dícskoszorúzott Székelykővel szemben a nálánál is magasab Vidálykő és Tilalmas emelkedik fel, ezek és a Székelykő sziklafala közti szűk teren vannak fénylőtornyú temploma körül csoportositva Toroczkónak hullámzatos zöld fák közé fogott sürű házai. Ilyen táj képünknek előtere, mig ahhoz illően nagyszerű háttért a Kő csodás sziklarepedésének óriási sziklagúlái szolgáltatna. E látvány önmagában is eléggé elragadó volt, azonban a természet azt még fokozni akarta a másodszori nap felköltének bűbájos világitásával. Igen, e napon kétszer volt alkalmunk az alvó természetnek mindig örömteljes fölébredését látni, mert midőn Várfalváról elindultunk, a nap elősugarai már végig lebegtek a Keresztesmező virányain; de az Aranyosszoros szűk magas hegyei közé jutván, a hajnal aranykoszorúja rejtve maradt, s midőn két órai út után Toroczkót megközelitők, annak havasok közé fogott szűk völgyére nézve a nap még nem költ volt fel, mintha a mi gyönyörködtetésünkre tartotta volna fel a regg pompáját; s ha igazságos akarok lenni, be kell vallanom, hogy soha szebb napkeletet nem láttam, mint midőn a nap a Székelykő tetőormán nyujtá fel, világot melegitő, lángözönét, s az addig fél homályban merengő völgyet és azt szegélyező havasokat dúsan szinezé és ragyogóan világitá meg. E napon kétszer láttuk felkelni a napot, egyszer szelid tér felett, másszor roppant havasok égremeredő bérczei közt. Egy más alkalommal kétszer láttuk lenyugodni, mert Toroczkóról való délutáni indulásunkkor a nap már lehanyatlott volt a Vidálykő magas bérczei mögé, csak búcsúsugarai aranyozták a Székelykő büszke ormait, mig a szűk völgyben és az Aranyos szorosában is az esthomály derengett. De mily nagy volt kellemes meglepetésünk, midőn Várfalvához kiérve az egyszer más havasok között lenyugodni látott napnak búcsúsugarait láttuk arany lepelként szétáradni a Keresztesmező virányain.
Ily ritka természeti tünemények fokozták érdekeltségünket, melyet már önmagában a táj nagyszerüsége Toroczkó fektének kiváló szépsége, s népének jelessége nagy mértéken felébreszthete. Ez érdekeltségünk kétségtelenül még emelkedni fog, ha a bérczek e rejtett városkáját közelebbről fogjuk ismerni, ha multját felderitő történelmét tanulmányozzuk, annyival inkább, mert itt teljesen ismeretlen talajon mozgunk, mely ujdonsága miatt is figyelemébresztő hatást kell hogy gyakoroljon mindazokra, kik hazánk tájai felett a történelmi homály szétoszlását örömmel szemlélik.
