XI. Aranyosszék délnyugati szöge.
XI. Aranyosszék délnyugati szöge.
Általános jellemzése. Csákó. Ennek s a szomszéd faluknak lakosai. Örményes. A két Füged. Létom patak völgye. Medgyestelek. Dombró. Körtvélyes. Mohács. Civilisatio bottal. A Létom völgy tavai. Kercsed. Felegyház, tatár dúlások. Fejéregyházi völgyben templom és faluhely. Kercsed patakai, temploma, Nagy-vártető. Nagy-szoros. Gerendás-út, harcz a tatárokkal. Hidas, lakói, kőbányái, pataka.
Aranyosszéknek a Maros terére kirugó déli széle – mint fennebb emlitők – a Felvincz közelében levő Inakfalvánál van; de ily szűkre csak a Maros termékeny terén alakul, mert az attól jobbra eső hegyek közt még jó darabig lenyulik, ugy hogy e tájatt a Felvinczen másfél mfddel alul eső Miriszlóval határolódik. Aranyosszéknek ezen – a Maros völgyétől Székelykőig felnyuló – délnyugati szöglete meglehetősen kopár; a sziklás és agyagos hegyek közé patakocskák szűk völgyei ágyalódnak be. E völgyek kevés tért adnak; a hegyek meredekek, omladványosak és erdőfosztottak; oldalaikon hiányoznak a szőlőültetvények, tetőormain az erdők zöld koszoruja, miért az egész tájnak rideg, visszataszitó kinézése van; sőt a talaj felületének e bús kopárságát annak jósága sem igen egyensúlyozza, mert az terméketlen, s terhes munka mellett is kevés terményt nyujt e táj lakóinak.
E hegyek közé mindössze hét, nyugatról keletnek tartó, völgy nyomul be; ezeknek csermelyeiből három egyenesen a Marosba ömlik, négy pedig a Felvincznél beszakadó Létom patakába. E völgyek mindenikében (egy kivételével) faluk rejtőzködnek, melyek nagyrészt Aranyosszékhez tartoznak, s azért eddig követett útazási modorunk szerint – mely a legcsekélyebb helység mellőzését sem engedi meg – ha bár visszariasztók is e völgyek, mégis felkeressük azoknak eldugott helységeit, még pedig ily vizsgálódásunkat alulról fölfelé jőve teszszük.
A Nagy-Enyed közelében fekvő Miriszlónál szép havasi völgyület torkolata nyilik a Maros terére. A völgytorkolatban ott fekszik az A.-Fehérvármegyéhez sorozott Miriszló az enyedi főiskola országhirű szőlőhegyével; hátterében a Pilisnek roppant sziklacsúcsa tünik fel, s éppen ezen nagyszerű háttér által lesz igénytelen völgyünk festőivé. De ama büszke havas, mely e völgyet oly vonzóan regényessé teszi, s Miriszló, mely a szabadság egyik legfényesebb győzelme által (Mihály vajda legyőzetése 1600. sept. 18.) emelkedett a multban történeti nevezetességre, s mely most hirneves boráért bir nemzetgazdászati fontossággal, egyiránt nem tartozik Aranyosszékhez, hanem csakis a völgynek igénytelen közép része, hol Aranyosszéknek (délről) legszélső helysége Csákó rejtőzködik.
Imre királynak egy 1197. biztositó levelében, melylyel az orodi perjelt erdélyi birtokaiban megerősiti, előfordul Cactateleke, mit a régi korban Csakótelek néven szereplő Csákónak annál inkább tarthatnánk, mert Ujvár, mint keletre eső helység emlittetik*, továbbá egy 1219. okmányban* a felvinczi határszélen eső Cathou hegyről van emlités téve, mely alig lehetne más, mint a mostani Csákótól északnyugatra felemelkedő azon csákó vagy süveg idomú ormozattal koronázott hegycsúcs, melyről az alatta épült falu nevét nyerhette. A hegy mellett csakhamar feltaláljuk a helységet is, mely Aranyosszék adománylevelében, ugy az 1291-ki*, mint az 1313-kiban* Csakoteluk néven jön elő. – Igen valószinű, hogy akkor Csákó lakossága székely volt; vagy ha székely eredetű nem volt is, később elmagyarosodott, mert a lustrákban mindenütt az ottani lovasok és gyalogok székelyekként szerepelnek. E mellett bizonyitnak a Csákón és szomszédos falukban mindenütt előforduló magyar családnevek. Mind ez csak emlékét tartja fenn egykori székely voltunknak, mert ma ugy Csákó, mint a szomszéd Örményes, Hidas, Mohács és Dombró lakói oláhokká lettek. Ez átalakulás vallási és politikai okokból származott, mert nálunk a vallás alkotta a nemzetiséget, s régi időkben, midőn a katholikus püspökök, papok, s ezek nyomában a pápák is dézmákkal s kepékkel túlterhelték hiveiket, ezek e terhek alól ugy menekültek, hogy a kevesebb fizetéssel járó görög keleti vallásra tértek át; egyebütt a magyarság már keresztyénné létekor eredetileg is a görög keleti vallást vette be; igy aztán ugy azok, kik a keleti keresztyénségben megmaradtak, mint azok kik azután sorsuk könnyitése tekintetéből, vagy más okból áttértek, egyszersmind magyar nemzetiségüket is elvesztve oláhokká lettek. Ekként lett olahvá a Mezőség, B.-Szolnok-, Fehér- és Hunyadvármegye egykor tisztán magyar eredetű lakossága, azért találunk országszerte sok oly „magyar” előnévvel jelzett falut, melyben ma egyetlen magyar sem lakik. Hogy ezen körülmény is befolyással volt Aranyosszék emlitett faluinak eloláhositására, azt éppen a pápai dézmák regestrumából látjuk, hol nevezett faluk, mint katholikusok által lakottak van bejegyezve. – A katholicismus magyar nemzetiséget irtó természetéhez itt még politikai okok is járultak; mert nevezett faluk lakói 1617-ben a moldovai hadjáratból hazaszökvén, büntetésből jobbágyságra vettettek, s Bethlen Gábor által 1620-ban ifju Székely Mózesnek adományoztattak*. A hadkötelezettség alól való önkivonást a székely törvények mindenhol jobbágysággal büntették, s igy a Bethlen Gábor által kiszabott ezen törvényszerű büntetést az országgyülés is helybenhagyta, az 1622-ki 15 articulus kimondván, hogy: „Az aranyosszéki székely pixidariusok, kik a hadból hazaszöktek, a jobbágyokkal egyenlő hadi szolgálatot tegyenek”. Ebből, de főleg a Székely Mózes adományleveléből kitetszik, hogy e faluk jobbágyságára vetett lakosságának nagy része még akkor is székely volt; de a mit a Róma felé gravitáló vallási centralisatio megkezdett, azt a szolgaság bevégezte, s ekként jött létre Csákó és az Aranyosszék déli részén levő többi faluk egykori magyar lakosságának eloláhosodása, mely oly nagy mérvű volt, hogy Aranyosszék tisztségének 1694-ki jelentésében* Csákó oláh falunak jegyeztetett, melyet csak 7 szabad ember lakott; de mivel Csákó, s a szomszédos Hidas, Örményes, Dombró és Mohács lakói a székely határőri huszár ezredhez voltak egész 1848-ig csatolva, az ott lakók jól tudtak magyarul, s büszkék is voltak magyar eredetökre nemcsak, hanem azon faluk huszárai, nagyrészt hűk maradtak zászlójukhoz, s a szabadság szent ügye mellett küzdve érdemesiték magokat a haza elismerésére és a hősi babérra.
Lásd ez okmányt Fejér Cod. dipl. VIII. 4, 137. Kemény Józs. dipl. Tr. T. I.
Lásd fennebb Felvincz leirásánál.
András királynak István és László adományleveleit beczikkelyező és megerősitő ez évben kelt confirmationalisában. Lásd e kötet előismertetésében és Font. rer. austriac. XV. k. 167–168. lap.
Róbert Károly ez évben kelt confirmationalisában lásd ugyanott és Szereday Not. cap. Alb. 23. és Ser. episc. 1. lap. Ezen megjelölést és hivatkozást egyszer mindenkorra megtéve, ezután egyszerüen az 1291. és 1313-ki adománylevélre fogok hivatkozni.
Bethlen Gábor 1620. jun. 24-én Beszterczebányáról a marosujvári várat és várost, Miklóslakát, Csergedet s más vármegyei jószágokat, valamint aranyosszéki Hidason, Csákón, Örményesen, Mohácson, Dombrón mindazon fejedelmi jobbágyok, részint puskás, részint gyalog szabados székelyek és oláhok jószágait, kik az 1617-ki moldovai hadjáratból elmaradván, szabadságokat vesztették; továbbá azon aranyosszéki nemesek jobbágyait is, kiket azért vesztének, mert kevesebb lovassal jelentek meg, mint tartoztak. Siménfalvi Székely Mózes árván született fiának Mózesnek adományozta atyja érdemeiért, előbb fi-, azután nőágra. Ez adománylevél ered. gyula-fehérv. országos levélt. Liber Reg. Gáb. Bethlen X. 179. Dr. Ötvös által vett másolata az erd. muzeum kézirattárában.
Lásd ered. gyulafehérvári kápt. levélt. cist. Alb. Fasc. III. Nr. 50.
Forradalom után azonban nagyon megváltoztak a viszonyok, mert az a Bécsben századok óta követett kormányzati irány, mely a divide et impera elvét alkalmazva, Magyarországnak addig testvériesen együtt élt és együttérzett népei közé bedobta a viszály tüzét, s miután az alkotmányos szabadságához oly rendületlenül, oly legyőzhetetlenül ragaszkodó magyar nemzetet többszöri kisérlet után is fegyverrel legyőzni nem tudta, az ármány titkos fegyverét vették elő. Rendszeresen századokon át izgatták, bujtogatták az e hazában lakó nemzetiségeket egymás ellen; az elámitott oláhok, szerbek bementek a mi és saját vesztükre font kelepczébe, s 1848–49-ben a zsarnokság pokoli ármánya megtermé véres gyümölcseit, mert azok, kiknek vállvetve kell vala közös kincsök, szabadságuk megvédésére egymás mellett küzdeni, egymás ellen folytattak elkeseredett irtóharczot, s mig patakzott a nemes vér, addig a zsarnokság ördögi gúnykaczajjal gyártá azon lánczokat, melyekkel a mellette és ellene küzdőket egyiránt lenyügözé.
Az oláhok kis számú intelligentiájának s papságának egy nagy része, mely magát az idegen zsarnoknak zsoldba adva, félrevezette ezen jóravaló népet, s melynek lelkiismeretére annyi ártatlan vér nehézkedik, azután is zsoldjában maradt az idegen zsarnokságnak, vak eszközévé lett a haza és igy saját népük kizsarolásának is; ezek – kik szeretet helyett gyülöletet terjesztének, s élet helyett vért hintének – nem tudtak a szomorú példákon okulni, s továbbra is a reactiónak szolgálatába szegődve, öntudatosan vagy öntudatlanul támogatták, sőt itt-ott most is támogatják, azon veszedelmes emberek szövetségét, mely a népek szabadságának elrablására leselkedik sötét oduiban; továbbra is a mult vétkeinek beismerése s megbánása helyett gyülöletet hintenek a testvér népek közé, s nem engedik a mult sebeit behegedni; továbbra is szítják a rút gyülölséget az együttélésre hivatottak közt, s ez okon az aranyosszéki eloláhosodott magyarok is annyira elidegenittettek székely testvéreiktől, hogy magyar szót hallani sem akarnak, a régiek, kik tudtak és tudnak, eltagadják, daczára annak, hogy a székelyekkel való napontai érintkezésök miatt arra életszükségük van; de a határtalan többségben levő székelyek nem csak hogy nem erőszakolják reájuk nyelvüket, hanem elnézésük és előzékenységük annyira megy, hogy inkább ők tanulnak meg oláhul, csakhogy megértessék magukat. Bárcsak megértené és átlátná valahára e félrevezetett nép, hogy a másnak hasznothajtó viszály elég volt már, s hogy azt tovább folytatni anyagyilkossággal határos égbekiáltó bűn!
A mi Csákó helyfekvési jellegét illeti, e falu oly szakadásos mély árokban helyezkedett el, hogy az útas szánalom és részvéttel tekint az ott lakókra, főleg ha ronda szalmás kunyhóikat szemléli; de elvégre is ily kényelmetlen helyzetük és silány állapotuknak leginkább ők magok okai, mert falujoknak alkalmas helyet a fekvölgy Marosra nyiló torkolatjában találhattak volna; a kőben gazdag vidék elég és könnyen szerezhető épületanyagot nyujt, cserép- és téglavetésre igen alkalmas földjük van, s igy lakályos házakat éppen ugy épithetnének, mint másutt; határuk pedig annyira terjedelmes, hogy szorgalmatosabb földmívelés mellett jövedelmöket többszörözhetnék s ekként szegénységüknek indolentiájukban, iszákosságokban s dolgozni nem szeretésükben rejlik leginkább oka; oly rosz tulajdonok, melyeket a szomszédos oláhoktól sajátitottak el, s azért ezek és a székelyek közt lakó oláhok közt ugy jóllét, mint értelmiség tekintetében óriási különbség van. Csákón felemlitésre méltót mitsem találván, tovább haladhatunk.
A csákói völgyen felül következő, azzal párhuzamosan lefutó, másik völgyecskének Marosvölgyre nyiló torkolatja Décsén alól az enyedi főiskola tanyájánál van. E völgyben rejtőzködik Örményes, mely az emlitett 1219-ki határkijárásban* Curmenes néven, Aranyosszék 1291. és 1313-ki adományleveleiben egyaránt Eurmenus néven, mint Aranyosszéknek Felvincz után sorozott második helysége fordul elő. 1591. apr. 23. Báthori Zsigmond Tordáról Zalonkeményi János udvarnokának, György testvérével együtt biztositó levelet ad arról, hogy örményesi Vajda György jószágait ennek kihaltával ők fogják elnyerni*. Az 1614-ki lustrális könyvbe Eormenies néven, mint szabad székelyek által lakott falu jegyeztetett be. Az 1617. hadjáratból való kimaradásért az örményesiek is jobbágyságra vettettek* s annyira eloláhosodtak, hogy az 1694-ki jelentésben oláh faluként fordul elő, melyet csak 9 szabad ember lakott*. 1848-ig az örményesiek is a székely határőrhuszárokhoz voltak beosztva, ma ezek is ugy érzelem, mint nyelvre el vannak oláhosodva. A falu épp oly rendetlen, házai épp oly szánalmasan rondák, mint a csákóiaké, a csermely, mely mellett fekszik, alább oly szűk omladványos hegyek közé jut, hogy medrén kivül más hely az útnak nem marad; innen van, hogy mikor a patak megárad, Örményes a közlekedéstől teljesen el van zárva.
Lásd Felvincznél fennebb.
Gub. levélt. Trans. Conv. T. I. 378. Ez a Vajda György mint Aranyosszék főkapitánya halt el 1645-ben, sirkövét lásd Szentmihályfalván.
Lásd fennebb Csákónál.
Lásd a hivatkozást ugyanott.
Az örményesit követő harmadik völgynek torkolatja Inakfalvánál van; e völgyben* Alsó- és Felső-Fügedet találjuk, melyek a már többször felhozott 1219-ki határjárási okmányban Fülgestue néven fordulnak elő. A Fügedek régen Aranyosszék kiegészitő részét alkották* s bár az most is Aranyosszék területébe van beékelve, mégis Tordavármegyéhez – melylyel semmi egybefüggésben sincs – van sorozva; mondják, hogy Aranyosszék Mészkőért adta volna cserébe Tordavármegyének, bár erre vonatkozólag mi adatot sem tudtam felfedezni. Mindenesetre különösnek tetszhetik a politikai felosztásnak azon sajátszerüsége, mely szerint a Tordavármegyétől távol eső s azzal semmiként egybe nem függő két Fügedet és Décsét miként sorozták ahhoz és nem Aranyosszékhez, melyhez helyrajzi fekvésük szerint tartozniok kellett volna. Erre vonatkozó okmányi tudatot nem szerezhetvén, azon valószinű föltevést koczkáztatom, hogy Tordavármegyénél maradhattak (Décse) Aranyosszék területének kiszakitásakor már; vagy mint jobbágyhelységek – minőt a szabad székely nem tűrt maga közt – szakadtak későbben el Aranyosszéktől.
Melyet a Kinitilor nevű helységből eredő hason nevű patak foly át.
Kővári, L. Erd. Tört. I. k. 149. l., második jegyzetében előszámlálja Aranyosszék 1291-ki adománylevelében foglalt ős falvait s a mostaniakkal egybehasonlitva, „Fyuzeg”-et Fügeddel egynek véli; ez tévedés, mert Fyuzeg a Sz.-Király és Lóna közt lefolyó Füzeg pataknál feküdt.
Jelenleg mindkét Fügedet oláhok lakják, pedig hogy régen e faluk lakossága is magyar volt, azt a pápai dézmák regestrumából látjuk, melynek 1332–34. évi rovatában Sygud, Figud és Phygut néven* önálló kath. egyházközségként szerepelnek; pedig a mi azon korban katholikus volt, az egyszersmind magyar is volt. Felső-Fügedbe 1469-ben Mátyás királynak sept. 1-jén kiadott rendeletére veresmarti Széles (Zeleus) Pált iktatja be a kolozsmonostori convent*. 1594-ben Forró János Fügedet és Asszonynépét nejének, Kacza Petronellának hagyja éltére, ugy hogy halálával a Forró-testvérekre visszaszálljanak*.
Az 1332. év rov. 599. l.: „Joannes sac. de Sygud solv. 50 denar.“; az 1333. év rov. 633. l.: „Joanaes sac. de Figud solv. 40 den.”; az 1334. év rov. 722. lapon: „Gregorius sac. de Phygut solv. 12 den. et 1 gr.“
Ered. a kolozsm. conv. levélt. XII. 318. közli Kemény József App. dipl. Tran. V. 150.
Lásd kolozsmon. conv. levélt. Prot. A. major f. 280, kivonatilag közli Kemény Regestra Archiv. II. 73–74.
Az ezen felül következő párhuzamos négy völgyület vizei többé nem a Marosba közvetlenül, hanem a Felvincznél Marosba szakadó Létom patakába ömlenek, még pedig mindnyájan jobbpartilag.
A Létom völgyfeje a Keresztesmező déli részén Harasztos felé huzódó lombozat déli aljánál van; csermelye a Marossal párhuzamos folyást vesz s körülfolyja azon hegységet, mely a Keresztesmezőtől a Maros felé lenyúlik s melynek, mint fennebb látók, végfoka Felvincznél van. E szerint völgyünk 2 mfdet meghaladó tekintélyes hosszasággal bir, s a Létom nyergétől, mely 1269 bécsi láb magasságra emelkedik, Felvinczig, mely 807 láb tengerfeletti magasságban fekszik, 462 láb eséssel bir. E völgy – bár a Torda felül jövő országút egész hosszában szeli át – az mégis eléggé unalmas és egyhangú, mit a vidék fátlan volta s főleg az okoz, hogy annak hosszú vonalán egyetlen falut sem találunk, csak egyes csárdák tünnek fel, melyekből tivornyák zaja hangzik ki, s némi változatosságot azon tavak lánczolata nyujt, melyekbe a völgy csermelye belevesz, hogy a vad ruczák százainak nádfogta tömkelegében biztos tanyát nyujtson. Innen van, hogy az útas, midőn – végre a kopár, kietlen völgyön áthuzódva – Felvincznél a Maros kies terére ér, igen kellemesen lesz annak ellentétes szépsége által meglepetve. A Létom völgyébe mindkét oldalról számos mellékvölgy szakad; a baloldaliak most lakatlanok, pedig azokban a régi Aranyosszéknek több faluja volt elhelyezve; az eltünteknek fekhelyeit majd fel fogjuk keresni, most a napjainkban is lakott jobboldaliakkal foglalkozunk.
A Felvinczen felül következő első jobboldali mellékvölgy a Medgyes, hol – mint Felvincznél előadtuk – Aranyosszéknek Medgyesteluk nevű ős faluja feküdt. Az ezzel szomszédos és párhuzamos második mellékvölgyben Dombró fekszik, egy falu, melyet a fennebb idézett 1219-ki határjáratási okmányban Bundrow, az 1291. és 1313-ki kiváltságlevelekben Dumburai néven, az 1614-ki lustralis könyvben Domboru néven találunk fel. Különben a nép még napjainkban is nem Dombró-, hanem Domborunak nevezi, mely név domb vagy völgyben levő domboru = kidombosodó helyen való fekvésétől származik. Dombró lakói is hajdan székelyek voltak, s nemzetiségüket a 17. században veszték el szabadságukkal egykorulag, midőn a hadjáratból való megszökésök miatt jobbágyságra vettettek s 1620-ban ifjabb Székely Mózesnek adományoztattak*; ezen metamorphozis oly gyors volt, hogy 1694-ben ugy fordul elő mint oly oláh falu, a melyben csak 6 szabad ember lakik*. Dombró lakóinak egy része szintén a határőri székely huszárezredbe volt sorozva, mi a magyar eredet emlékét felélesztette volt e népnél, s itt magyarul a férfiak még most is folyékonyan beszélnek, mert iskolájok Felvincz, hol a dombrói legények szolgálni szoktak. – Dombróról az a hagyomány, hogy régen a Létom-völgy egyik baloldali mellékvölgyében feküdt s ellenség által feldúlatván, ugy épitették fel elmenekült lakói mostani helyére, midőn nagy gyarapodást nyert egy szintén a Létom baloldali mellékvölgyében feküdt Körtvélyes nevű faluból, mely – hagyomány szerint – ellenség által feldúlatván, lakói részben Dombróra, részben Felvinczre huzódtak. A mint a falu lakói kétfelé oszlottak, ugy területük is a lakókat befogadó két helység határához csatoltatott; a völgy felső fele, mint fennebb látók, Felvincz, alsó fele pedig Dombró birtokába menvén át: de öreg emberek még most is meg tudják jelölni a megsemmisült falu fekhelyét, hol vastag cserépdarabok, sőt gyümölcsfák is maradtak vissza. A Körtvélyesre kiterjedt a szomszédos Fejéregyházi völgy általános neve s mint praedium, tehát elpusztult faluhely, szerepel mindig. A szék közhelyeinek 1785. jul. 1-jén történt legutolsó összeirásakor Körtvélyesre vonatkozólag ezen bejegyzést találjuk: „A Körtvélyes vagy régen Fejéregyház ezt méltóságos uraimék (Thoroczkaiak) régtől fogva, most a dombrói katonaság birja. Vagyon ezen Fejéregyház vagy Körtvélyes nevű helynek napkelet felől való melyéken, az Harasztosról Felvinczre menő út napkelet felől való részén. Ezen helység (igy) három völgyekben fekszik s neveztetik Első, Másod- és Harmadvölgynek, birják a felvincziek, de bizonyosan praedialis helyek.” Ezekből kétségtelenné lesz, hogy Körtvélyes elpusztult faluhely volt, mert csak ily helyek tartoztak Aranyosszéken a szék közhelyeit alkotó praediumokhoz, sőt miután az összeirásban „helység” elnevezés fordul elő, nem lehetetlen, hogy még akkortájt is voltak ottan egyes szétszórt házak, ugynevezett hodájok; most azonban a szép völgy, melyben egy falu igen alkalmas elhelyezkedhetési tért nyerhetne, egészen lakatlan, s csakis legelőnek használtatva, kopár, míveletlenül hever. Körtvélyes nevű helység Aranyosszék kiváltságleveleiben nem fordul elő, s igy az itten feküdt falu alkalmasint későbbi gyarmatja volt valamelyik szomszédos helységnek, alkalmasint Dombró- és Felvincznek, hová lakói falvok elpusztultakor vissza is tértek.
Lásd fennebb Csákónál.
Lásd a hivatkozást ugyanott.
Dombróban magában mi nevezetest sem találva, a szomszédos harmadik mellékvölgyben fekvő Mohácsra intézzük lépteinket. Mohács ugy az 1291-ki, mint az 1313-ki kiváltságlevélben Muhach néven mint Aranyosszék egyik ős faluja szerepel; hogy pedig azon korban magyar népség lakta, azt a pápai dézmák regestrumából látjuk, melynek 1332–1337. évi rovataiban Muhach és Mohach néven önálló egyházközségként fordul elő*; valamint szabad székely harcznokok által lakott helységként van Mochachi néven az 1614-ki lustrába is bejegyezve. Különben a régi Mohács nem jeleni helyén, hanem alább, völgyének Létomra néző torkolatjában feküdt; még most is látszik az Öregtó felett levő jobboldali hegyfokon a régi egyház fekhelye, s a lakosok azt még most is „Beszerika Ungareszká”-nak (magyar templomnak) hivják. Mohács lakói az 1617-ki hadjáratból való kimaradásukért szintén jobbágyságra vettetvén, 1620-ban Bethlen Gábor által ifjabb Székely Mózesnek adományoztattak*. 1622-ben pedig kercsedi Bakó Dánielné (Thoroczkai Anna) hagyománya értelmében Bethlen Gergelyre szálltak*. Azonban ezen nemesi birtok csak egy részét tette Mohácsnak, mert az 1694-ki tisztségi jelentésben oláh faluként jegyzett Mohácson 8 szabad ember emlittetik*. 1751. nov. 8-án Mohácson tartotta Aranyosszék azon közgyülését, melyen a szék szabad erdei feltiltattak. – Midőn az útas Mohácsra belép s ott rendszeres, csinos házakat, tisztaságot és minden nyomon a jóllét jeleit, határán szorgalommal üzött földmívelést lát, hajlandó elhinni, hogy szorgalmas székelyek és nem oláhok által lakott faluban van; pedig Mohácsot is eloláhosodott magyarok lakják*. Honnan van tehát ezen másutt sehol – még a városokba huzódott oláhokat sem véve ki – fel nem található rend, csinosság és tisztaság; honnan azon munkásság, szorgalom és tevékenységi hajlam, mely e népnél észlelhető, s mely terjedelmes, de silány határuk minden hantját hasznositja? E kérdésekre a feleletet magok a lakosok adták, áldólag emlitve nevét azon embernek, kinek mindezt köszönhetik.
Az 1332. év rov. 598. l.: „Paulus sac. de Muhach solv. 40 denarios“. Az 1333. év rov.: „Paulus sac. de Mohach solv. 40 den.“ Még kétszer a 667. és 722. lapon: „Muhach“ néven. Mohácson Székely Mózes is birtokos volt, a mint kitetszik Kemény Józs. Trans. Poss. m.-ujvári rovatából. Kézirat az erdélyi muzeum levéltárában.
Lásd fennebb Csákó leirásánál.
Lásd fennebb ugyanott.
Lásd Inakfalvánál.
Ezt maga a nép is tudja, de az ott és Dombrón igen elterjedt Parducz, Tatár, Kardos, Török, Rácz s más ily magyar nevű családok is bizonyitják.
Ugyanis Mohács lakói szintén a székely huszár határőr-ezredhez szolgáltak, s falujokban volt a kapitányi szállás. A mult század végén Udvarnoki nevű százados foglalta el a mohácsi állomást. Megérkeztekor a nép itt is, mint más oláh falukban, sárviskókban lakott, az egész faluban nem volt egyetlen ház, nem egyetlen üvegablak; a trágyát az utczákra dobták, mely által átgázolhatlan rondaságot, s a légkör elrontását idézték elő; a falu népe pedig szokott indolentiájában dologtalanul sütkérezett a napon. Udvarnoki feladatául tűzte ki e nép reformálását, megpróbálta a rábeszélés, az oktatás szelid modorát, azonban eredménytelenül, mi azon meggyőződésre hozta, hogy itt csakis katonás erélylyel lehet hatni, s erővel kell ez elsatnyult népet saját jóllétére rászoritani; azért őrmesterét maga mellé véve kiment a határra, kikérdezte a parlagon heverő földek tulajdonosait, azok neveit feljegyezte, s rendre magához hivatva, kérdé: „Lett-e sok gabonád?” Nem lett bizony uram – feleltek ezek – alig annyi, hogy szegény családommal kitelelhessek stb. Ilyenkor aztán haragra lobbanva, s pár huszáros teremtettét előrebocsátva, rájok rivalt: „Hát azt akarod, hitvány ember, hogy földed magára teremjen, hát ez, ez s ez földed miért nincsen bevetve? hát a drága trágya, miért ronditja házad környékét? kihord azért azt a trágyát, felszántsd parlag földeidet, s bevesd, mert különben olyan 25 botot kapsz, hogy koporsód szélén is megemlegeted.” A ki az ily erélyes megintésnek nem engedelmeskedett, kimélet nélkül ki is kapta 25-ös illetékét, minek az a következménye lett, hogy a többi nem várta be a második tettleges admonitiót, hanem a trágyát kihordta, földjeit szorgalmatosan szántotta, vetette, s pár év alatt nem volt egyetlen hant is, mely hasznositva nem lett volna. Midőn igy a nagyobb termeléssel, nagyobb jövedelemhez jutott a nép, ujból elrendelte, hogy két év alatt mindenki elhordja földviskóját, s helyére becsületes üvegablakos házat, s szükséges gazdasági épületeket épitsen. Ez is a 25 varázsa alatt végre lett hajtva; e mellett iskolát alapitott, maga is igyekezett a népben levő babonákat kiirtani, reggel korán felkelt, s végig járva a falut, a dologtalanokat munkához kergette, s igy, ha nem mindig szelid eszközökkel s kissé katonáson is a népet munkásságra, rendre, csinra szoktatta; más részről az eleinte zugolódó nép átlátta, hogy rendeletei, büntetései által csak javát czélozza, s azért később önkényt, megszokásból is megtette azt, mit eleinte félelemből tett, sőt megteszi most is, s áldva emliti Udvarnokinak nevét, ki bottal civilisálta ugyan őket, de ember csinált belőlük.
Mohács fekvölgyén felül csakhamar egy másikot érünk, melynek torkolatja a Létom völgy azon két tekintélyes tava közt van, melyeket Sásnyiltava (felső tó) és Szőkemáltava (alsó tó) név alatt ismertetnek meg az útassal. – E völgyben fekszik a székelyek által lakott Kercsed, nem alattomoson rejtőzködve, mint a többiek, hanem nyiltan feltárulva az útas előtt, mintha kimutatni törekednék, hogy lakosai székelyek, kik az útast vendégszeretőleg nyilt szivvel és kapukkal szokták fogadni. Engedve az első feltünés e kedvező behatásának, be is térünk a kies völgybe, hogy Kercseddel az ez oldalról való első székely faluval közelebbről is megismerkedjünk.
A kercsedi néphagyományok azt mondják, hogy Kercsed eredetileg nem itt, hanem a fővölgynek (Létom völgye) jelenti fekvölgyével éppen szemben levő baloldali mellékvölgyében, az ugynevezett fejéregyházi völgyben feküdt, s Recsed volt neve, azonban egy ünnepély alkalmával a Dezse közbérczén levő játszókertben mulatozó fiatalságot meglepvén a váratlanul lecsapó tatárok, az ellentállók leölése után vagy 70-et mindkét nemüekből hurczoltak el Krimiába, honnan csak kevésnek sikerült váltságdijjal való kiszabaditása. Ezen meglepetéskor a falu is feldúlatott; el is hagyták azért e gyászos emlékeket feltüntető, ugy is vizszegény völgyet, s a jobb oldali csevegő patakok által öntözött termékeny völgybe huzódva, épiték – Kercsedet. Azonban ezen hagyomány – mely a szomoru feldúlatásra nézve valónak látszik lenni – összetévesztett két helységet, a mennyiben nagyon messze korra felható adataink vannak Kercsed lételéről. Ugyanis Aranyosszék adományleveleiben e falut is feltaláljuk és pedig az 1291-kiben Kerches, az 1313-kiban Kertheth néven, s ekként Fejéregyháznak tatárok elől menekült lakói nem épitették Kercsedet, hanem csakis növelték annak lakosságát; beolvasztván falujokat a már korábban is meg volt Kercsedbe, mit az is igazol, hogy a feldúlt Fejéregyháznak egykori határa ma is a kercsedinek kiegészitő részét alkotja; de azért a megsemmisült falu emléke fenmaradt ugy a hagyományokban, mint az események leghűbb örökitője, a helyelnevezésekben, s én, ki a jelent a multtal egybekötni szeretem, e helyt is, mielőtt a jeleni Kercsedet ismertetném, előbb ős alkatrészének Fejéregyháznak keresem fel egykori fekhelyét.
A létomvölgyi alsó vagy Szőkemál* tavánál, a Szilegátja pataka által átfolyt mellékvölgy nyomul be a fővölgyet balról határoló hegyek közé. Torkolatjától nézve igénytelennek tetszik e völgy, s az útas figyelmetlenül halad el mellette; pedig ha alant csekély is, a magas Tompád-tetőn felül tekintélyessé lesz, mert itt öt más völgyre ágazik el, vagyis Domboru nevű közép völgyre, a jobb oldali Dezse, Tamás és Rákos völgyére, s végre a balról nyiló fejéregyházi völgyre. Ezen völgyeket minden oldalról lapályos hegyek szegélyzik, a völgyeken szép kaszálók vannak, s főleg ott, hol az öt völgy egybefoly, tekintélyes tér képződik, melyen egy, a mellékvölgyekben ismét pár falu elférne, nemcsak, hanem a termékeny talaj a föld-, valamint a jó fekvésű hegyek a szőlő-mívelésre is elég tért nyujtanának. Daczára ez előnyöknek, e völgyek most lakatlanok, míveletlenek, s több százados elhanyagoltatás miatt csak silány legelőt szolgáltatnak; pedig e hely nem mindig volt ily elhagyatott, mert Domboru völgyében feküdt régen Dombró, s tatárok általi feldúlatása után huzódtak át lakói helységüket fennebb ismertetett jeleni fekhelyén fölépiteni. Alább pedig az öt völgy egybefolyásánál keletkező szép lapályon feküdt Fejéregyháza nevű falu; ily neve pedig a helység kőegyházától származott. Ez egyház ott feküdt a fejéregyházi völgytorkolat jobb oldali előfokán, s hogy az kerek idomu volt, azt most is meglevő alapfalai bizonyitják, melyek egy 50 lépés kerülettel birt körtemplom egykori itt fektét kétségtelenné teszik. E templomhely mellett az ős faluból még más nyomok is maradtak fenn, mint a völgyben lenn feltünő pinczehelyek, falrakatnyomok, a Tamás hegyén levő tánczolóhely*, s főleg a régi szántóföldeknek a hegyoldalakon mindenütt feltünő mezsgyéi. A tovább található Lencsés kútban pedig a feldúlt falunak elrejtett harangjait keresik, de a néphit szerint onnan ki nem vehetők, mert varázslat lebeg felettök, s midőn kutatják, mindig mélyebbre sülyednek, miként az elenyészett falunak hire és emléke is hova-tovább elmosódik, azért mig lehet, s mig egykori lételének felmutatott tanujelei nyomtalanul elenyésznének, mentsük meg legalább e lapokon azoknak távol korról beszélő nyomait. Már most kérdésessé válik, hogy Aranyosszéknek melyik ős faluja feküdt itten? Ha a kiváltságlevelekben előszámlált ős falukon végig tekintünk, egyiknek nevét sem találjuk rokonnak az itt feküdött Fejéregyházzal, vagy legalább nem is sejtenők, hogy az ott előforduló Feligaz lenne az, ha útba nem igazitana egy a fehérvári káptalanhoz küldött későbbi relatio, melyben a kiváltságlevelek Feligaza helyett Felegházát találjuk*, még pedig a Bogáth, Lüketeluk és Zethethelek közvetlen szomszédságában, a mi valószinüvé teszi, hogy itt a kiváltságlevelek hibás olvasásából keletkezett Feligaz, vagy helyesebben Felegház feküdt, mi a kérdéses Fejéregyházunkkal ugyanazonos volt. Most pedig miután azt ős emlék-sorozatunkba ekként beczikkelyeztük, térjünk vissza Kercsed völgyébe, hol az ős egyháznak szintén találhatunk némi viszemlékére egy emlékepületben való örökitése által.
Igy neveztetve azon hasonnevü hegyfokról, mely a fejéregyházi és körtvélyesi völgyeket elkülönitő hegységnek a tavakig kiható végfokát alkotja.
Egy kerékre mélyitett köridomú hely, melyet ma is a „fejéregyháziak tánczoló helyének“ neveznek.
Ezen relatio van a gyulafehérvári kápt. levélt. Cent. N. Nr. 86. Láss többet e kötet előismertetésében.
Kercsednek Aranyosszék adományleveleiben való előfordultát és nevét fennebb láttuk, feltaláljuk azt a pápai dézmák regestrumában is Kertech, Kerchech és Gertechi néven*, mint a 14. század elején állott tekintélyes egyházközséget. Az 1642-ik évi lustralis könyvben Kerchied néven szerepel, Benkő Kircsed-nek irja, s mint Aranyosszék központján levő helységet emliti.
Az 1332. év rov. 598. lapon: „Michael sac. de Kertech solv. 40 denarios.“ Az 1332. évi rov. 662. l.: „Michael sac. de Gertech solv. 64 den.“ Az 1334. év rov. 703. l.: „Mich. sac. de Kerchech solv. 20 den.“ s végre az 1335. év rov. 722. l.: „Mich. sac. de Kerchech solv. 3 gr.“
Kercseden 1694-től 1815-ig 12-szer tartott közgyülést Aranyosszék; derékszéke is gyakran ülésezett itt, 1692-, 1703- és 1705-ben, s főleg 1722–24-ben és e század elején is. Innen származott a Kercsedi család, melyből Kercsedi András 1643–49-ben volt Aranyosszék főkapitánya és Kercsedi János, ki 1688–1733 közt csaknem folytonosan mindig Aranyosszék alkirálybirája, s gyakran országgyülési képviselője volt, és Apáczai Ferencz, ki a mult század elején, valamint 1731–33-ban volt e szék alkirálybirája*. Kercsedi volt a Békéssel tartó s e miatt számüzött Várfalvi Bálint, Aranyosszék főkirálybirája, valamint Báthori István vitéz kapitánya Károlyi István is, ki a muszkák elleni hadjáratban szerzett érdemeiért fejedelmétől Kézdi-Szentléleket és tartozandóságait nyerte 1581-n*. Ez a Károlyi István Aranyosszéken is nagy birtokos volt, a mennyiben a notázott Várfalvi Bálint jószágai mind az ő kezére mentek; de ő innen elszármazván, azokat 1587-ben elcserélte kocsárdi Gálfi Jánossal és pedig kercsedi curiáját, kercsedi mohachyui (mohácsi) domboroui (dombrói) harasztosi, örményesi és kövendi részjószágait és e faluk dézmáját, melyeket Báthori István lengyel királytól Várfalvi Bálint notájakor nyert, Gálfival elcserélte ennek 2000 frttal megpótólt lámkereki dézmájáért (melyet Gálfi Báthori Kristóftól kapott volt). Ezen cserére Báthori Zsigmond is beleegyezését adta 1587. sept. 20-án Fehérvárról*. Gálfi a Károlyitól cserélt fennebbi részjószágokat, valamint a Székely Páltól szerzett felvinczi és inakfalvi birtokokat 1589-ben Bakó Dánielnek a fejedelem enyedi katonatisztjének adta mindkét nemre, mit Báthori Zsigmond is ez év máj. 31-én helybenhagyott*. Ezen részjószágokat hagyományozta Bakó Dániel özvegye, Thoroczkay Anna 1622-n Bethlen Gergelynek*. 1615-ben kercsedi Domokos György borosbocsárdi számtartó kercsedi székely örökségét Bethlen Gábor beleegyezésével Toroczkay Péternek adta el*. 1694-ben Macskási Boldizsár birja Kercseden a fenn emlitett jószágot, mely nem sokára az Orbán-család kezére ment mint a harasztosi uradalom kiegészitő része. Az Orbánokról a Thoroczkaiak, ezekről a Zeyk-család birtokába ment át.
Lásd e munka elején Aranyosszék előismertetésében.
Lásd e munka III. kötete 109. lapján.
Fehérvári kápt. levélt. Lib. Reg. Sig. Báthori II. 35.
Ugyanott II. 441.
Lásd fennebb Inakfalvánál.
Gyulafehérvári kápt. Lib. Reg. Gab. Bethlen. I. 362.
Kercsed szőlőültetvények ékitette hegyek által körülölelt kies hegykebelben fekszik, a völgy azon kiszélesedő pontján, hol az négyfelé ágazik el. A közép Farkaslikpatak völgye messze felnyúlik az erdők által koszorúzott hegyek közé. Ezen fővölgygyel jobbról a Hegymöge és Berekpatak, balról a Perespatak völgye foly egybe, éppen a falu között, mely mind a négy völgy torkolatába kiterjeszkedik. A Farkaslik és Hegymögi patakok egybefolyása közt hegygerincz emelkedik, melynek tetőormát koronázza a kercsedi reformátusok igen érdekes egyháza*, s éppen ez egyházban van a megsemmisült Felegyház épitészetileg örökitve; mert a jelen egyház helyén egy nagyon régi templom feküdt, melyet a labanczok a faluval együtt 1703-ban feldúltak; midőn a vész elvonultával az elmenekült lakosok visszatértek, falujokat annyira szétrombolva találták, hogy lakházaiknak még csak fekhelyét is alig tudták fölfedezni. Hosszú idő kivántatott ahhoz, mig a mindenéből kifosztott nép veszteségeit kiépülhette; feldúlt templomukat is csak alkalmi fedéllel látták el, s az alatt imádkoztak 1783-ig, midőn azt alaposan kiigaziták s nagyrészben ujra épiték, az előbbi alakjának megtartásával; ez pedig a nálunk oly ritkán előforduló köridomú egyházak közé tartozik, ily alakot pedig a felegyházi körimola utánzásával nyert s igy mintegy annak emlékére épült.
tájatt egész Kercsed unitárius hiten volt. Lásd Uzoni Hist. unit. eccl. in Tran. I. 391.
Mint emlitém, a Farkaslik pataka messze felnyúlik a falu háta mögött elterülő erdőségek közé, s kérdésessé válik, hogy Aranyosszéknek most nyomtalanul eltünt egyik ős faluja az 1291. adománylevélben előforduló Farkaszug nem itten feküdt-e valahol?* A Farkaslik patak omladványos völgye és a vele párhuzamosan lefutó Peres patak közt magas meredek oldalokkal lehanyatló s igy bajosan megmászható hegygerincz emelkedik, ezt Nagy-Vártetőnek nevezik; hanem ott a legfigyelmesebb kutatás után sem tudtam bármily csekély erőditési nyomokra akadni, s igy valószinű, hogy az nem más volt, mint természetileg erőditett oly alkalmi menhely, a hol az akkor rengeteg erdőségek között vész idején megvonták s kisebb kóbor csapatok támadásai ellen védték magokat a lakosok. Ide huzódtak, mint az öregek mondják, a labancz dúláskor, – sőt 1849-ben is a muszkák átvonultakor ez nyujtott menhelyet az oroszokkal versenyt fosztó és gyilkoló oláhok ellen.
Mert Aranyosszék helynevei közt ez hasonlit leginkább a kérdéses Farkaszughoz; sőt a hegyek közé beékelődő szűk völgy a zug fogalmának nagyon is megfelel, s van is némi homályos hagyomány egy ottan feküdt helységről, melynek lakói szintén Kercsedre huzódtak volna.
A Nagyvártetőn túl vonul el a Bágyonból Hidasra vezető ugynevezett Gerendásút; ez út a Nagyszoroson huzódik át, a Nagyszoros pedig egy neve által jelölt oly szoros hely, melyen, ha védve van, ellenség bajosan tudna áthatolni; mert a bemélyitett keskeny út mellett mindkét felől függélyes homoksziklák emelkednek több száz lépés hosszaságban, melyeknek tetejéről kövekkel is el lehetne zúzni a csakis ott áthuzódható ellenséget. A néphagyományok a Nagyszorost véres harczok s egy fényes győzelem szinhelyévé teszik. Ugyanis egykor egy nagy tatár csapat dúlta és égettette e vidék faluit, melyeknek elhamvasztása után felindult a havasalji Hidasra, de a székelykői vár őrizete a vidék oda huzódott lakosaival elibök állván, visszanyomták a Nagyszorosba. A szoros melletti sziklák ormai már ekkor elfoglalták a Nagyvártetőre huzódott s a csata kedvező fordultával neki bátorodott székelyek, s a szorosútba beszoritott tatárok nagy részét lenyilazták, vagy legörditett szikladarabokkal és fatörzsekkel elzúzták, ugy hogy csak kevesen menekülhettek el. Az e csatában oly rombolólag működött fatörzsektől kapta volna e szoros-út Gerendás melléknevét. Régi daliás kornak ily hősi tetteit fűzik a néphagyományok a Nagyszorossal egybe, s kérdésessé válik, hogy az itt vívott csaták hagyományos emléke nem függ-e egybe a kézdi székelyeknek azon hősies harczaival, melyeket a nagy mongol dúláskor a székelykői vár táján győzelmesen vívtak, s melyekért jutalmul Aranyosszéket nyerték?
Aranyosszék e szögletében levő, itt sorban ismertetett völgyületeinek egyike sem hatol fel a Székelykő aljáig. Ennek oka az, hogy valamint a Székelykő felső (északi) végénél van egy oly havasszegélyző völgyecske, mely délről északnak tart*, ugy a Székelykő alsó (déli) részén is fakad el egy havasi csermely, melynek völgye amazzal arányzatosan, de ellentétesen északról délnek kanyarodik, a havast ez oldalról körülágyalja s a keletről felnyuló völgyeknek havasaljáig való felhatolását elzárja. Az utóbb emlitett völgyben van elrejtve Aranyosszék délnyugati szölgetének legfelső faluja, Hidas*, melyet innen lehetvén legkönnyebben megközeliteni, ez alkalommal fel is fogjuk keresni.
Ezen völgyben fekszik Csegez, torkolatja pedig Rákosnál van; majd alább azt tüzetesebben fogjuk tárgyalni.
Mely 1760 lábnyira fekszik a tenger szinvonala fölött, tehát 953 lábbal magasabban, mint Felvincz.
Hidas legszélről eső, de azért nem legérdektelenebb helysége Aranyosszéknek. Hogy egyike e szék ősfaluinak, azt az adománylevelek bizonyitják, a mennyiben ugy az 1291-ki, mint az 1313-ki adománylevélben Hydasteluk néven feltalálhatjuk, valamint feltalálhatjuk a pápai dézmák regestruma 1333-ik évi rovatában is Hydus néven, még pedig önálló egyházközségként*. Ez adat mutatja, hogy Hidast azon korban magyarok lakták, sőt magyarok voltak még a 17. század elején is, s mint veres darabontok vannak jelen Bethlen Gábor magyarországi hadmenetében, innen azonban engedély nélkül hazajövén, büntetésből jobbágyságra vettettek*, s miként fennebb látók, 1620-ban Bethlen Gábor által ifj. Székely Mózesnek adományoztattak; ugy látszik, hogy Székely Mózes notájával Hidast az enyedi collegium nyerte el, mert 1634-n Rákóczi György Hidas s több más-faluk dézmáját nevezett collegiumnak kiszolgáltatni rendeli*. 1694-ben még mindig nevezett collegium birja, a mint kitetszik Aranyosszék tisztségének ezévi jelentéséből, hol Hidasra vonatkozólag ez áll: „Hidas oláh falu nagyobb részint az enyedi collegiumot szolgáló jobbágyok 8 szabad emberen kivül”*. Birta a collegium egészen 1763-ig, mikor a határőri huszárezredbe osztatván be, a katonai zsarnokság vas jármába vonattak. 1848 szabaditá fel ez alól.
A 634. lapon: „Thomas sac. de Hydus solv. 10 denarios.“
A mint ez kitünik egy 1640-ben kelt, a hidasi erdőket érdeklő esketésből, mely eredetiben megvan az okmánygyűjt. I. k. 63–71. lap. Bod Péter Sicul. Hunn. Dacia czímű kézirati munkája 87. lapján (lásd a marosvásárhelyi Teleki-könyvtár Collectanea Hung. 1028, 14. p. alatt) azt mondja, hogy Bethlen Gábor fejedelemsége alatt az aranyosszéki hidasiak a hadseregből hazaszökvén, bár halált érdemeltek, a fejedelem életüknek megkegyelmezett; de szabadságuktól megfosztva, jobbágyságra vetette.
Lásd fejérvári kápt. levélt. pot. Steph. Bárdi requisitoris IV. 443, 457.
Lásd ezen Bánfi Györgyhöz küldött jelentést gyulafehérvári orsz. levélt. cist. alb. fasc. III. Nr. 50.
1848-ban egy félreértés miatt kevésbe mult, hogy Hidas lakói az ellenhez át nem pártoltak. Ugyanis egy alkalommal Tordára azon hir érkezett, hogy Janku a toroczkó-völgyi Bedellőben van, minek következtében Gyarmati Samu rendeletet kapott meglepni a falut és a már több vérengzést rendezett oláh vezért kézre keriteni. Éjjel indult el e csapat Hidas felé, át a Székelykő egyik ösvényén. Midőn késő estve Hidashoz közelitnének, az e falu végére kirendelt figyelő őrök egyike a honvédekre lőtt, mire a honvédek is lövéssel feleltek; s ennek folytán a falu szélén egy ház felgyult. A tüz és lövöldözéstől rémült hidasiak, mig a honvédek a tüz oltásával foglalkoztak, elmenekültek; de megértvén, hogy a honvédek falujokhoz nem ellenséges szándékkal közeledtek, s őket bántani nem akarták, visszatértek elhagyott falujokba nemcsak, hanem huszárai közül többen önkéntesen csatlakoztak a bágyoniakhoz, s részt vettek a szabadságnak dicsteljes védelmében.
A Székelykő déli csúcsán felfakadó források vizét egy kristály csermely, az ugynevezett Válye-Obursi vezeti le; nagyszerű sziklaormok által szegélyezett keletirányu szűk völgyben zuhog le e patak, alább azonban délnek fordul, s völgye szép termékeny térséggé tágul ki; ennek virányain, s kiemelkedő magaslatain fekszik szép regényesen két templomával* Hidas; ez semmiben sem hasonlit az oláhoknak rendetlenül szétszórt, nyomorult viskók alkotta havasi faluihoz, hanem egyike a legrendszeresebben épült s legcsinosabb helységeknek. A lakályos házak fából épültek ugyan, de mindeniket kőkerités övedzi, s faragottkő kapuzábék-on* nyugvó, nagy fényüzéssel készült kapukon át juthatni a tisztán tartott udvarokra, hol mindenütt – a lakházaknál szebb – kőgabonások tünnek fel. Ennyi kőépitkezésen s a kőfaragásnak nem ügyetlen alkotásain méltán elcsodálkozhatnék az útas, ha nem tudná, hogy Hidasnak igen hires kőbányái vannak, s hogy Hidason minden ember kőfaragó. Innen hordják Aranyosszék kőben szegény alsó részére az épületkövet, itt készülnek a sirkövek, hidoszlopok, s más kőfaragási művek, s innen kimagyarázható a Hidason – határuk kicsinsége és köves volta mellett is – észlelhető jóllét, mert ők éppen azt, mi a földmívelésnek akadálya, a követ mívelik. A hidasi nép igen szép, martialis termetű, munkás és szorgalmas; testalkatuk és arczvonásaikról mindenki azonnal ráismerhet székely eredetükre. Öltözetük igen szép, s eltérő az oláhok szokásos öltözékétől. – Himzésekkel ékitett öltönyüket gyöngyvarratos szalagok emelik, melyekkel kalapjaikat; s deréköveiket is dúsan bevonják, szűk magyar nadrágot, csizmát, s czifrán kivarrott irhamellényt, s ahhoz panyókára viselt hímzett kurta zekét hordanak, szóval: a férfiak székelyesen öltöznek. – A nők fehér fátyolkendőből igen kaczéron kötött turbánt viselnek, a hajadonok hát közepén leeresztett egy ágba fonják hajaikat, egészen magyarosan öltözködnek, s igen sok szép van közöttük.
Hidas lakói görög egyesültek és nem-egyesültek; az egyesülteknek magas kőkeritésbe fogott s szép fenyves-csoport alá rejtett fatemplomuk van, egyike azon egyberótt s csinos faragványokkal ékitett cserfagerenda épületeknek, melyek napjainkban már ritkává kezdenek lenni. A nem-egyesülteknek csinos kőtemplomuk van, mely egy dombtetőn igen szépen fekszik. Ennek épitését és paptartását 1801-ben engedte meg a főkormányszék.
Bálvány = kapuoszlop.
Hidason a régész nem sok figyelemre méltót talál; felemlitem azonban egy régi kastélynak romjait, mely a disunitusok temploma mellett emelkedik, s melynek ablak- és ajtó-szemöldei az ó renaissance-styl fog-ékeivel gazdagon levén tagozva, a XVI. századból eredettnek látszik. A hagyomány azt tartja, hogy az a Goró családnak volt egykor igen fényes kastélya, de ezt bizonyitó semmi feliratra, vagy okmányi adatra nem akadhattam. Az épület mindenesetre tekintélyes és igen fényes volt, jelenleg is 8 szobának állanak fenn 4 öl magasra nyuló falai.
Hidas felett terülnek el a széknek Székelykőre felnyúlt közös erdei, melyekről már fennebb Felvincznél emlitést tettünk, mint olyanról, melyhez Aranyosszék minden falujának, s azokkal Felvincznek is szabad használati jogot engedett Zápolya János 1538-ban. Ezen erdők felett sokáig per folyt a szék és Hidas lakói közt, melyet Rákóczi György a fehérvári országgyülés 1640. máj. 16-ki ülésében az ország rendei, Csegezi Tamás aranyosszéki főkapitány, Várfalvi Gáspár főhadnagy, Patkó János aranyosszéki főjegyző, valamint szentmihályfalvi Literati Nagy András és felvinczi Szász Lőrincz aranyosszéki esküdt ülnökök jelenlétében és közmegegyezéséből akként intézett el e napról kiadott itéletével, hogy azon szék szabad erdei, melyeket János király is az aranyosszéki összes helységek szabad használatára bocsátott, ezután is szabadon használtassanak ugy Hidas, mint a többi faluk lakói által, kivétetnek azonban a közös használat alól az Egyház erdeje és Kenezség nevű erdők, melyek eddig is Hidas kizárólagos birtokában voltak, s ezután is azoknál hagyatnak*. Azonban ezen határozat daczára is a hidasiak és szomszéd csegeziek a közös erdőket továbbra is irtották, irtványait szántották, miért a széknek 1718. sept. 19-én Harasztoson, 1722. okt. 22-én Kövenden és 1728. márcz. 12-én Veresmarton tartott közgyülései minden egyes prevaricátorra rótt 12 frt büntetés alatt eltiltották a szabad erdők pusztitását; mészégetést is csak az erdő-inspector felhatalmazására engedtek, ugy hogy minden hordó mészről a széknek 10 pénzt fizessenek, vagy minden tizedik hordó meszet adják*.
Az eredeti itélet, melyet a fejedelem és Szalárdi János irt alá, a fehérvári káptalan levéltárában van. Kihirdettetett és felolvastatott Aranyosszék közgyülésén 1640. máj. 20-án Patkó János főjegyző által. 1746. hiteles átirata megvan a gub. levélt. Privilegia et Constitutiones Civitatum T. II. G. 18. 1922/783.
Ugyanott.
E kötet elején elmondók azon önkényes eljárást, melylyel a hidasiak – határőri katonaságba való bevonása után – katonai parancsnokaik által felbátoritva, miként foglalták el a széknek fejedelmi és országgyülési végzések és itéletek által biztositott erdőségeit. A szék azonnal felszólalt; 1765-ben kimutatá, hogy Hidasnak saját erdősége más nem volt, mint a Szentegyház erdeje, Darabontság erdeje, kenezség vagy biróság erdeje*, mely a biróság-viseléssel járt; ezeket a szék erdeitől külön választani, s a szék lefoglalt erdeit visszaadatni kérte stb. Láttuk, hogy ezt követett feliratai, kérelmei, panaszai, valamint egy elkezdett hosszas per sem vezetett eredményre, s hogy az elvitázhatlan jogigény a katonai önkény által kijátszatva, a szék szabad erdei odavesztek a hidasiak kezében, s azok által kiirtattak és letaroltattak.
Lásd okmánytár I. k. 73–74. A kenezség vagy birósággal járó erdő elnevezés arra látszik mutatni, hogy itt a kenezség nem volt más mint falubiróság.
Ezen annyit perlett erdőségek közül törtet le a Vályé-Obursi, melynek völgye, ugy látszik, csak azért tágult ki, hogy a falunak kényelmes elhelyezési tért engedjen, mert a havasi csermely, miután a falun és a falun alól elterülő szép réten szeliden ömlengve s termékenyitve áthömpölygött, ujból szilaj havasi jellegét ölti fel, s visszafordulva a havas felé, egy valójában meglepően szép sziklaszorulatba jut, hol szikláról sziklára szökenve, rohan sebesen alá. A hogy patakunk elhagyja a mívelhető tért, teljesen visszanyeri havasi szilajságát, s nem is tér többé, miként eredeti iránya jelölte, keletre – a többi patakok által követett útra, – hanem folytonosan a havas közelében maradva, délnyugatnak tart s roppant sziklahegyek közt a bedellői kőszorossal* párhuzamosan futva, annak vizével Kákovánál egyesül s Nagy-Enyednél ömlik a Marosba.
Melyet majd alább Toroczkó völgyének megútazásakor fogunk ismertetni.
De mi nem követjük tovább szeszélyes s minden lépten festőibbnél festőibb pontokat érintő útjában, mely ugy is nemsokára túlhatol Aranyosszék területén, hanem visszafordulunk Kercsedre, s onnan a Létom völgyén fölfelé folytatjuk Aranyosszéknek a Keresztesmezőre eső legszebb részéhez vezető útunkat.
