IX. Felvincz.
IX. Felvincz.
Kilátás a felvinczi tetőről. Felvincz régibb nevei, régi határa, régi birtokosai, várossá emeltetése, pecsétje, jogtörténelme, szabadalmai, constitutiója. A Felvinczbe beolvadt régi faluk: Medgyesteluk, Lyuketeluk, Uyteluk, Ketokluk. Ezeknek fekhelyei. Zsidóvár praedium. Felvinczi birtokviszonyok sajátsága. Katholikusok Aranyosszéken és Felvinczen. A felvinczi ref. templom és iskola. Felvincz feldúlatása 1848-ban. Csata az enyedi mentőcsapattal. Felvincz 1849-ben. Felvincz ujjászületése, Felvincz papjai. Aranyosszék székháza, levéltára, okmányok, jegyzőkönyvek, lustrák. Kamaradomb. Zsidóvár. Inakfalva.
A Keresztes-mező déli oldalán az Aranyos völgyét ez irányban szegélyező hegylánczolat nyúlik el. A Székelykő leghatalmasabb kifutványa ez, mely az Aranyos és Maros közt testes előfokká izmosul. E helységnek több kisebb völgyülete mellett két fővölgye van; egyik azon már fennebb érdekelt keletről nyugatnak nyúló, melyben Harasztos, torkolatjánál pedig Kocsárd fekszik. A másik északról délnek tart, Felvincznél levő tővel vagy torkolattal, ez a Létompatak völgye, melyben közvetlenül ugyan egy falu sem fekszik, de jobbparti mellékvölgyeiben Kercsed, Mohács és Dombró nevű aranyosszéki helységek helyezkedtek el. Ennyit tájékozottságunk végett felemliteni szükséges volt; most, fenhagyva későbbre a Létomvölgy részletesebb ismertetését, Felvincz felé irányozzuk lépteinket.
Veresmartról dombra, vagy jobban mondva a Maros és Létompataka egybefolyása közti hegyfokra emelkedik fel az út, mely hegyfoknak midőn tetejére ér az útas, kétségtelenül kellemesen lesz meglepetve egy korántsem reménylett nagyszerű látvány által; mert a hegyfok túlsó, nyugatra néző oldalán és a Létom teknősödő torkolatjában Felvinczet látja, vidor fehérre meszelt házaival, melyek a palotaszerüleg kiemelkedő székház körül festői rendetlenségben vannak csoportositva. Balról Felső-Ujvár emelkedik, merészen lemetszett, s festői omladványokkal ékes hegyfokon büszkélkedő gót kastélyával. Alatta a Maros fényszalagától féltékenyen körülölelt Maros-Ujvár, mely nagy téren szétszórt bányáival s nagyszámú lakházaival főleg az e pontról nézőnek egy tekintélyes nagy város küllemét tárja fel. Az e ponton délnek forduló Maros völgye egészen Miriszlóig feltárul, szinezetben gazdagon, szép fekvésű faluk által élénkitve, s hogy e kies, hogy e termékenysége miatt áldott táj kiegészitetten nagyszerüvé váljék, ott emelkednek a nyugati láthatár zárvonalán a kárpátok lánczolatának festőileg sorakozott kéklő csúcsai, a Székelykő déli farától a pyramidalis Pilisen és a szeszélyes idomzatú 3906 láb magas Csákszirtjén át le az ompolymenti és fehérvárköri havasokig, hol a Kecskekő roppant díszgúlaként tornyosodik fel oly nyulánk magasan, hogy a szemlélő alig hiheti hegyvoltát, s még kevésbé hinné, hogy azon egykor vár büszkélkedett, melyet talán azért épitének, hogy az ember a lehetetlennek tetsző lehetővé tételét megmutathassa.
De az ezen nagyszerű keretbe fogott téren hömpölygő Maroson, honunk ezen már itt teljesen kifejlődött királyfolyamán, hiába keresték szemeink a füstölgő gőzhajókat, ilyeket megbiró hullámai csak lassan mozgó sóhajókat úsztatnak, csak lomhán forgó hajómalmok tarkázzák fénylő tükrét; ott ömleng egykedvüleg a hon felgazdagulhatásának az életere, s az erejében zsibbasztott, a századokon át tervszerüleg elszegényitett haza, azt – miként lehetne és kellene – nem hasznosithatja. De ha folyónk elhagyatottsága elszomorit, némi vigaszt mégis nyujt azon kiemelkedő töltés, mely a térségen felvonul, s melyen nemsokára füstölgő gőzmozdonyok fognak végig robogni*.
A fehérvár-marosvásárhelyi vasút.
Ha az itt vázolt kilátás kellemesen lepett meg s fog meglepni mindenkit, a ki Felvinczhez ez oldalról közelit, még inkább meg fogja hatni, sőt bizonnyal elfogja ragadni az a Torda felől jövőt, ki a falutlan, kopár Létom völgyén való unalmasan-hosszu út után Felvinczhez érve, egyszerre maga elibe látja varázsolva ezen nem mindennapi látványt, melyet képben mutatok be, (Lásd a czímképet,) de ha a természet üde szépségén, ha a vidék ez elragadó képleteinek szemléletével kielégitők szépészeti igényeinket, lépjünk be az előttünk levő Felvinczre, Aranyosszék ez egyetlen városába, magához vonzó praetorialis helyére, melynek ha jelene nem is köt le, de multjának vizsgálata bizonynyal érdeket fog költeni ezen szép jövőre hivatott városka iránt. Pillantsunk azért vissza a multnak classicus homályába, kutatva Felvincz régi történelmét avégett, hogy jelenének megértéséhez s reménydús jövőjének felfogásához, a történelem nyujtotta iránytővel birjunk.
Felvinczen már többször találtak római téglabélyeget, az erdélyi muzeum régiségtárában van egy innen beküldött tégla LVM (Legio quinta macedonica) bélyeggel; magam is találtam az 1848-ban feldúlt ref. templom mellett egybegyüjtött tégla-töredékek közt (egy most Magyari Pál főjegyzőnél levő) tégla-bélyeget a mely ilyen,
s mi vagy Legio decimat jelent, vagy ha a letörése miatt csonka számjegy nem tizet, hanem megforditott ötöt jelent, akkor ez is az 5. mac. legio bélyege. E mellett a ref. templom falába, valamint várkastélyának izmos falaiba és oldaltámjaiba is a római tégla igen nagy mennyiségben van beépitve, de ebből nem akarom azt következtetni, hogy Felvincz már a rómaiak alatt lakva lett volna, mert Felvinczen római épitkezések nyomaira mindeddig nem akadtak, s az emlitett római téglák igen könnyen hordathattak ide a közelében feküdt földvári castrum romjaiból akkor, midőn a régi felvinczi templomot, s annak várkastélyát épitették, és igy Felvincz lételét minden classicitás kedvelésünk mellett is alig tudnok biztosan a 13. század kezdetén felül nyomozni.
Felvincz legrégibb neve ugy látszik csak Vincz volt, legalább e néven találjuk a róla szóló legelső történeti okmányban felemlitve. Ez András királynak egy 1219-ben kelt adománylevele, mely által Winchet az esztergomi érsek káptalanának adományozza. Ez okmány sok tekintetben érdekes, mert a mellett, hogy Felvincz lételét messze korra viszi fel, egyszersmind annak határa is körül van irva, miből ezen terület, s főleg Aranyosszék akkori viszonyaira sok érdekes adatot találunk, miért nevezett okmánynak kivonatos közlését szükségesnek itélem.
Ebben András király előadja, hogy mig ő a Szentföldön a keresztyénség érdekeiért harczolt, azalatt az ország kormányát János esztergomi érsekre bizta, ki azt hűséggel vezette, elannyira, hogy midőn a fejetlen hatalmasok forradalmat csináltak, ő készebb volt meghalni, mintsem hogy azokhoz csatlakozzék, miért kifosztattak javai, maga elfogatott, s az országon kivül szenvedett visszatértünkig. Miként ő, ugy káptalanjának perjeljei (kanonokjai) is, üldözések és szenvedett károk daczára a mi hűségünkben megmaradtak. Ennyi hűség jutalmául nevezett perjeleknek az erdőn túli részben levő Winchet adományozzuk, ott levő udvarnokaink és azok utódaival együtt örök időkre, miért megrendeljük Jenke vajdánknak, hogy azon birtokba nevezetteket beiktassa stb. Nevezett vajda egybehiván az egybehivandókat minden ellenmondás nélkül, nevezett esztergomi perjeleknek Winchet ily határok közt adta át.
Első határjele van magánál Winch falunál, átmegy a Sonst folyón, hol első határjele (meta) van Kuen falu* felé Szent-Király falunál*, onnan azon folyón megy a mucon-i határjelig 5–6 metán át és határzódik azon határjellel, mely Thelukzád-nak hivatik. Innen a szénafüveken át Bundrow-ig*, hol határos az ecclesia birtoka és Paztuh-kal. Onnan megy Fulgistue nevű helyhez és Liy faluhoz, melyet a vár emberei laknak*. Továbbá felmegy a Nyir erdőig, onnan le Zudtelke és Tonthnetkutá-ra, honnan a völgyön át az eperiesi földekre és az orodi papok temetőjéhez*. Onnan a Csázár tótól a Morysiumhoz (Maros) fordulva Mihula (talán Miklóslaki) réthez, hol két határjel van; egyik sz.-adalberti, másik eperiesi.
Ez alkalmasint a mai Kövend, a Sonst folyó alig lehet más, mint a Létom pataka.
Villa sti regis névvel jelölve.
Ez talán Dombrót jelöli.
Ez valószinűleg Turda vár, melyről még korábbi oklevelekben is emlitést találunk, s melynek holvoltáról majd alább. Fülgestue alkalmasint Füged.
Tordát az aradi káptalan birta egykor, s igy valószinüleg ezen káptalan valamely birtoka értetődik itten.
Ezen Winch falunak van még más földje is és fölötte erdeje a Guesbrun hegyen, ott ismét két határjel, egyik szent Adalberté, másik Gyuláé, honnan átmegy curmenesi* patakon és a nagy bükkös erdőn a miroslouvi* határjelig; onnan a cathoui* hegyre, honnan visszafordul Tikozou-hoz. Ezen körülhatárolás után az okmány névszerint előszámlálja a Winchhez tartozó 26 udvarnokot, melyek közt Torda és Boud nevűek is vannak*.
Ez valószinüleg a most is meglevő Örményes falu, mely régi okmányokban „Eurmenes“ néven jön elő s Curmenes a kezdő „E“ kicseréléséből származott.
Ez bizonynyal Miriszló lesz.
Ez valószinüleg Csákó falu felett levő Csákói hegy.
Az okmányt András király Cletus korlátnoka keze által állittatta ki, János esztergami, Ugrin kalocsai érsekek s más megnevezett országnagyok jelenlétében 1219-ben országlása 16-ik esztendejében. Az egész okmány közölve van Fejér Cod. dipl. T. III. v. I. pag. 269–272. lapjain, és Urkundbuch z. Gesch. Siebenb. l. 13. lapon.
Már most ezen okmány nyomán, ha az ott előforduló határhelységeket s megnevezett helyeket vizsgáljuk, sok olyanra találunk, mely ma nem létezik, vagy átalakult, de mivel ott egyfelől Kövend, Szent-Király és Torda, másfelől Dombró, Örményes, Csákó és Miriszló mint határhelység emlittetik, abból Felvincz akkori területének roppant terjedelmére*, s Aranyosszéknek akkortájt kevés falujára következtethetünk.
Mely a mostani Mohács, Kercsed, Harasztos és a bogáthi fensikot is magába foglalta, alulról Inakfalva határát le egészen Miriszlóig.
Felvinczre vonatkozólag András királynak még egy másik igen nevezetes okmányát találjuk 1231-ből, melyben előrebocsátva, hogy az esztergomi szentegyháznak, mint a király szentségviteli helyének mások felett különös előjogokkal kelletvén birnia, azért a mi Krisztus szolgálatjában létünk alatt szenvedett káraiért az esztergomi érsek és kanonokjainak adott Oronos-Winchre nézve rendeljük, hogy ezután minden ott általmenő sószállitó-szekér, bár kié legyen is, egy darab sót* adjon a káptalan részére*. Nevezetes ez okmány főleg azért, mert abban Vincznek Aranyos (Oronos) előnevét legelőbb találjuk. András király ezen adománylevelét László király is 1276-ban megerősiti*, melyben azonban csakis az egyszerű Winch névvel van jelölve. Hogy Felvincz már e tájt nagyon nevezetes kereskedelmi hely volt, kitetszik abból is, hogy a pénzláb meghatározásánál a vinczi árfolyamot a fejérvári és szászvárosival együttesen vették fel*.
A darab só nagyságának meghatározása végett utána van téve: „silicet duos Kulus“, mi ugy látszik, bizonyos mértéket jelöl.
Ezen okmány közölve van Fejér Cod. dipl. T. III. v. 2. p. 224.
László confirmationalisát a budai kápt. 1320. nov. 16. átirja, megvan a budai kamarai levélt., közli Fejér Cod. dipl. V, 2, 334. VIII. 2. 275 és Urk. z. Gesch. Sieb. L. 108. lap.
A mint kitetszik Péter erdélyi püspöknek 1283. kiadott egyezményleveléből, melyben a medgyesi dézmát 40 ezüst márka váltságban egyezi el, kikötvén, hogy azt oly pénzértékben fizessék, a mint az Winchen, Fehérvárt és Warasban jár. Lásd ez okm. Urk. z. Gesch. Sieb. I. 131.
Felvincz az esztergomi érsekség kezei közt, ugy látszik, hogy csakis a székelyek Aranyosszékre kitelepedéseig volt*, mert bár László királynak 1289-ben kiadott adománylevelében – mely által a székelyeket az atyjától nyert Aranyosszék birtoklásában megerősiti – a helységek névszerint nincsenek megemlitve, de azért Felvincznek azok közt voltát abból is következtethetjük, hogy Andrásnak László király ezen adománylevelét helybenhagyó és érvényesitő 1291. évi okmányában – hol az aranyosszéki helységek már névszerint elősoroltatnak – első helyen ott találjuk Felvinch-et*, még pedig e néven legelőször, mely előneve az ezalatt keletkezett Alvincz és Közép-Vincztől* való megkülönböztetés okáért alkalmaztatott. Ettől kezdve Felvincz neve mindig fentartá magát, mert e néven találjuk Róbert Károly 1313. megerősitő* s azt követett minden más okmányokban.
Ugy látszik, az érsekség eladta, vagy a székelyek odatelepültekor egyszerüen elveszitette, legalább ezt következtethetjük Batthiány Leg. Eccl. czímű munkája III. k. 328. lapján közlött s az esztergami káptalan birtokait nyomozó 1397-ben tartott visitatio 26-ik kérdőpontjára adott ezen feleletből: „aliqua bona sunt alienatiti interque alienata est villa Felvyncz cum suis pertinentiis in partibus Transilvanicis, super quibus sunt leterae et privilegiales DD. Regum hung.“
Lásd az okmányt Fontes rer. Aust. XV. 167–168. lap.
Közép-Vincznek Mihálczfalvát nevezték, mint ez kitetszik egy 1347-ben kelt okmányból, melynek 1650 n kelt hiteles káptalani (fehérvári) átirata gr. Eszterházi Jánosnál van Kolozsvártt; és egy második okmányból, mely szerint 1506-ban Ulászló rendeletére a Mihálczfalvi Mihály defectusával koronára szállt Közép-Vinczet, Ujfalut és Gáldtőt keresztesi Horváth Jánosnak, a vingárdi vár parancsnokának adományozza. Ered. kolozsm. conv. levélt., másolatban gub. levélt. Trans. conv. T. IV. 496.
Melyben László király fennebbi adománylevelét átirja és megerősiti. Lásd Szereday Not. cap. Alb. 23. l.
A pápai dézmák 1332–1338. évi regestrumában Felvincz bejegyezve nem levén, ugy kell lenni, hogy a szomszéd Harasztos, vagy Földvárnak volt ekkortájt filiája, s mint ilyen mellőztetett.
Nagy Lajos király többször fordult meg Felvinczen, itt volt 1346. jul. 19-én (feria 4 pr. p. festum B. Margarethe* és ismét Felvinczen van 1349. sept. 9-én*.
Innen adja ki a jelzett napon azon rendeletet a fehérvári káptalanhoz, hogy Sombori Péter Ilona nevű leányát (Tordai Lászlónét) elhalt atyja birtokaiba beiktassa. Ered. a kolozsvári ref. collegium levélt. Coll. Ms. com. Székely T. III. 258, közli Kemény József suppl. dipl. Tran. I. 371–372. lap.
Innen adja ki e napon a fehérvári káptalannak azon rendeletét, hogy Árapatak, Sombor és Gerebencz határának kijárására emberét küldje. Lásd Kemény Józs. App. dipl. T. II. 120.
Felvinczet sok szerencsétlenség és gyakori dúlás érvén, oklevelei megsemmisültek, miért még azt sem tudhatjuk biztosan meghatározni, hogy várossá mikor lett; de hogy a magyar királyok alatt már az volt, kitetszik I. János királynak (Zápolya) Gerendről 1538. nov. 27-én (Sabatho proximo post fest. beatae Mariae V.) Felvincz városa és Aranyosszék között királyi tábláján folyt perben hozott itéletéből, mely per egyfelől zeplaki Bot János, Felvincz város ügyvéde és Kövendi (Kewendi) András jelenlétében, másfelől Dénes András, Antalfi János, zenthmihályfalvi Litterati Miklós, Gárda Ferencz és Lőrincz, valamint bágyoni Balogh Gergely aranyosszéki előkelők közbejöttével tárgyaltatott 8 törvényerejű itéletként kimondatott: „hogy a Hidas, Csákó (Chako) és Örményes (Ewrwenys) aranyosszéki helységek feletti erdők Felvincz város lakóit – jóllehet ezek a király részére adandó ökörsütéstől és az Aranyosszék köz-költségeihez való járulástól eldődeink a magy. királyok- és mimagunktól (Zápolya) nyert kiváltságok által mentesitve vannak – mégis éppen ugy illetik, mint az aranyosszéki többi székelyeket”*. Ez okmányban határozott vonatkozás van arra, hogy Felvincz ezen kort megelőzőleg már régen birt városi kiváltságokkal; ez még világosabban kitünik János Zsigmondnak 1568. decz. 17-én kiadott confirmationalisából, melyben az aranyosszékieknek, kik ugy Balassa Menyhárt, mint a székelység többi részének fellázadásakor nemcsak hűk maradtak, de sőt segitették, minden előbbi szabadalmaikat helybenhagyja és megerősiti, s főleg Felvincz városát Aranyosszék többi részétől elválasztván – miként az a forrongás előtt is volt – a többi székely városokkal, Székely-Udvarhelylyel, Csík-Szeredával (Chykzereda) stb. egy rangra emeli az ország nagyjai és követeinek közös akaratából*. Mivel pedig ez okmányban korábbi városlételére hivatkozás van, feltehető, hogy azzá Zsigmond király által tétetett, mit, mint láttuk, Zápolya is más okmányokban, valamint neje Izabella királyné is elismert és helybenhagyott. Pedig Izabellának szomoru emlékei csatolódtak Felvinczhez. Ugyanis az álnok Martinuzzi által trónjától megfosztott királyné, midőn a kolozsvári országgyülésre menne, Felvincz városában betért Székely Pálnak malomközeli házába, hogy fáradalmait kinyugodja. Innen testőrségét előre küldve, már maga is indulókész volt, midőn Castaldo spanyol katonáitól körülfogatván, a koronától s más királyi jelvényektől erőszakosan megfosztatott*. Báthori István 1575-ben a Vásárhely felé huzódó Békést követő útjában darabig Felvinczen is táborozott*.
Ezen itéletet átirta és megerősitette Isabella Fehérvárról 1558. oktob. 27-én kiadott, valamint Báthori Kristóf Kolozsvárról 1576. máj. 5-én kiadott confirmationalisában, melyeket beiktatott és helybenhagyott Báthori Zsigmond Fehérvártt 1585. apr. 4-én kiadott megerősitő okmányában, mely eredetiben megvan a fehérv. kápt. levélt. Lib. Reg. Sig. Báth. I. 452.
Lásd ez okmányt az e kötet kezdetén levő előismertetésben és az Aranyos könyv 61–65. lapján. Az Aranykönyvről láss alább.
Lásd Bethlen Farkas Hist. I. 289–290. lap és Katona Hist. crit. XXII. 41.
Lásd Kővári Erd. régiségei 154. lap.
A föntebb felhozottak szerint tehát Felvincz már a nemzeti fejedelemség kezdetével is város volt, s mint ilyen „jus gladii”-vel birt, azon kikötéssel, hogy midőn halálitéletet hozott, akkor három székbirót tartoztak az itélettételre meghíni*. Felvincz mint önálló város már régi idő óta saját czímeres pecsétet használt; mostani pecsétjén egyszarvu ló van, mely előlábai közt török főt áttüző egyenes szablyát tart. Körirata ez: „Sigill Oppidi Felvincz”.
Lásd Benkő Spec. Tran. Sedis Aranyos.
Felvincz jogtörténelme, valamint jogviszonyai s élvezett előjogai, kiváltság- és okleveleinek elpusztulta miatt bajosan derithető fel; mindazonáltal arra némi világot derit egy a város levéltárában eredetiben megmaradt okmány, melyben Felvincz város előljárósága 1643-ban, az e városban régi időktől fogva szokásos és törvényerejű rendszabályokat egybeirván, azt ez év ápril 29-én Rákóczi György fejedelem elibe terjeszti, ki azt helybenhagyva, megerősitette, s melyet én mint igen fontos jogtörténelmi adatot egész terjedelmében másolatilag ide iktatok:
„Felvincz várossának régi privilegiumai elveszvén, az akkori előljáróság által ujba iratva, april 29-én 1643-ban I. Rákóczi György fejedelem által Takács Gáspár felvinczi biró, Szász Balázs, Bartallyus István, Csép György, Tegzés Balázs és Segés János esküdt polgárok kérésére átirja és megerősiti, a mint következik:
Öröké való emlékezetre adjuk tudtára mindeneknek a kiknek illik; de kiváltképpen a mi városunk lakossainak mind mostaniaknak, mind jövendőbélieknek, mivel látjuk egész városul, hogy a régi Eleink közüllünk mind elfogyának és minemü változások és szokatlan dolgok szegény szabad városunkban lenni, melyek az előtte sem mi időnkben, sem az atyáink idejében nem voltanak, annak okáért, hogy a mi maradékaink kövessék azt a törvényt és élhessenek azzal a szabadsággal, ugy mint a mi apáink és hogy holtunk után örök emlékezetre maradjon a mi maradékainknak a mi szabadságaink és Törvényeink, melyekben ennek előtte a szt. Istenben boldogul kimult és idvezült Királyok, Fejedelmek tartottanak és másokkal is megtartattanak, szükségesnek itéltük ezt minekelőtte sok romlásokban és változásokban Istenben boldogult Királyoknak és Fejedelmeknek szabadságunkról és Törvényeinkről adatott és confirmáltatott leveleink elvesztenek, kik ellenség kezeiben akadtanak, kik veremben a viz miatt elsenyvedtenek, melyeknek függő pecsétjét örök emlékezetre megtartjuk, hogy városunkban lakó régi emberektől hittel megkérdeznők és maradékainknak megtartására erős pecsétes levelünkben tennők, és erős átok alatt maradékainknak hagynók felbonthatatlanul. Mely szabadságunk és Leveleink dolgaira hogy mind magunk, mind maradékunk világosabban és jobban reá emlékezhessünk és levelünknek rendiben feljegyezhessünk, és erős egymás közt való kötéssel maradékunknak hagyjuk.
Mely dolgok és szabados Törvények igy következnek:
1. Városunknak szabadsága ilyen volt a mi atyáinknak idejében és mostan is ilyen, hogy akárkinek szabados és igaz embernek szabadság adatott a bejövetelre, megtelepedésre és viszont városunkból való kimenetelre.
2. Városunk lakossai közül senkinek meg nem engedtetett, hogy házánál szabados lakót avagy jobbágyot tarthasson városunk ellen.
3. Városunk lakosi közül ha valaki oly vétekben találtatott, ki miatt feje mentségibe fejét jobbágynak valakinek lekötötte, az olyan embernek lakása meg nem engedtetett városunkban, ki kellett városunkból menni, mert szabadosok voltunk arra, hogy minden épületét elhányjuk és városunk közé magát be nem vettük.
4. Senki városunkban házán és szőllőin kivül egyéb örökségét meg nem nemesithette, t. i. szántóföldit, kaszálórétit, fűzberkit a ki a városon kivül vagyon; mert minden szántóföldeket és szénafüveket, esztendő által olyan szokást követünk mostan is, hogy elosztjuk és csak addig mienk, mig róla szolgálhatunk, ha nem szolgálunk, városra marad viszontag.
5. Senki városunk lakossi közül szántóföldet, szénarétet örök áron, sem zálogon el nem adhatott, mostan is nem adhatja a ki a vinczi határban vagyon.
6. Városunk lakossi közül senkinek meg nem engedtetett, nem is engedtetik meg, hogy városunk ellen bátor, czégéres vétekben élő embernek hogy pártját fogja, és nemes házánál ellenünk tarthassa.
7. Senki városunk ellen korcsmát ugy mint ő akarja, nem kezdhet 3 forint büntetés alatt, a város népét is elfoghatjuk tőle.
8. Városunknak Törvényeink folyásában ilyen szabadsága volt: Valaki pert akart inditani városunk lakosai közül, azt biránk előtt kellett meginditani, és a vesztő fél 3 felváltással élhetett a per dolgában; ha valami fogyatkozás lett dolgában, mely felváltság 8-ad napig ha nem observáltatott, a felperes dolgában előmehetett, a felváltás pedig dr. 16. elég.
9. Ha ugyan a pereseknek dolgok a 3 felváltság alatt le nem szállott és meg nem békélettenek, a 4-ik úttal az egész városra fogta a perit, ha akkor is a vesztő félnek a per nem tetszett, annak utána előllünk kivitte a székre, avagy a hol a törvénynek helye volt, a törvényt oda vihette törvényünk folyása szerint.
10. Városunkon kivül való embernek is városunkbeli emberrel ilyen ususa volt mindétig; de ha kivül való emberrel mi pereltünk, azt a pert alsó széken inditottuk meg, az olyan nállunk való ember más szabad határon valami örökséget birt valami kártétel vagy hatalmasság követte, kit el nem szenvedhetett, alsó széken kellett érette perelni, nem mi előttünk.
11. Ha a peresek előttünk egyik a másik ellen a törvényben elmaradott, törvényünk folyása szerént annak két része miénk volt, a harmad része a peresé volt; ha pedig olyan törvényt folyt előttünk, hogy a peres egyik a másikra éktelen és szenvedhetlen dolgot kiáltott nyelvével, avagy oly hatalmasságot cselekedett egyik a másikon a város földin, melyek miatt egyik a másik ellen eleven diján, félkézen vagy nyelve váltságán maradott, annak 2 része a miénk volt, a 3-d része a peresé, ebben a tisztnek része nem volt.
12. Ha városunknak törvényével valaki nem gondolván, városunk ellen valamit cselekedett, vagy bennünket meg nem becsülvén, szófogadó nem volt, szabadoson a város törvénye szerint a biró esküdteivel együtt 3 forintig megbüntethette. Ebben része a tisztnek nem volt.
13. Városunk tilalmas tartása ellen városunk lakossi közül hogy ha cselekedtenek, hogy tilalmasunkat megszegték és szántszándékkal marhájokat beléhajtották minékünk kárunkra és boszuságunkra, az olyan ember is megbüntettessék a város törvénye szerint 3 forintig.
14. Ha valaki városunk lakossi közül ilyen vétekben találtatott, u. m.: szekeresek között valami apró lopásban, kertben való vetemény dolgában, hagymában, káposztában, a város mezején valókban, avagy valaki kertit kedve ellen meghágván, kártételért: az olyan malefactor ember város törvénye szerint megbüntetessék 3 ftig; abban is részek nem volt a tiszt uraknak.
15. Ha városunk lakossi közül olyast cselekedett vagy lopva, vagy hatalmasul, hogy valaki tyukját, ludját, malaczát ki övé nem volt, ellopta vagy elvette, másnak kárára az olyan malefactor is megbüntettetett 3 forintig. Ebben sem volt része a tisztnek.
16. Ha valaki városunk lakosi közül egyik a másik házára reá ment hatalmasul gonosz végre, és valami potentiát cselekedett és patratumat avagy szidalmat a ház gazdáján, avagy ház népén exercealt, az olyan ember 3 ftig megbüntettetett. Ebben sem volt része a tisztnek.
17. Szabad városunk lakossi között erős tilalommal meg volt tiltva, hogy korcsmára se nyilván, se titkon fegyvert ne vigyen, ha valaki e tilalmunk ellen városunk lakossi közül cselekedett, az olyan ember megbüntettetett 3 frtig. Ebben is tiszt uraméknak része nem volt.
18. Akár mi névvel nevezendő dolog legyen olyan, ki 3 frtos dolog a tiszt uraim ha mi általunk megbüntettetnek, belé nem kaphatnak, hanem mi általunk kell revidiáltatni és eligazittatni.
19. Vér és orbirság dolga és egyébb dolgok, kik a tiszt uraimék személyekre is néznek, ha valaki közüllünk vért tőn, avagy oly ütést, kiben veres kéket mutatott a ki szenvedhető volt a fájdalmas embernek, vérért és a kék ütésért 3 frtig, a ki a patratumot cselekedte megbüntetessék, annak két része a tiszt uramé, 3-ik része a városé.
20. Ha valaki közülünk oly dologban találtatott, t. i. hitetlenségben, gyilkosságban, paráznaságban, derekas elszenvedhetetlen lopásban, égetésben vagy tolvajlásban, mely patratumra életét és a maga rész javait is elvesztette, olyankor a tiszteknek városunkba be kellett jönni és az olyan malefactornak dolga itt városunkban igazodott el törvény szerint (mindazonáltal a Fejedelem klmessége ezen mikor kivitettek városunkból) a javainak két része a tiszteket illette, a 3-ik rész a városé.
21. Földkerüléséig a vért tevő embert senki sem háborgatta, hanem akkor a tiszt uraméknak a biró megmondani és annak megbüntetése szerint a tiszt uramékat megelégiteni az őkkmek részéből.
22. Ha határunkban valami gonosztevő embert megfogtanak, a gonosztétel mellett a mig határunkban elérték, ha másutt cselekedte is a patratumot, el nem vihették sem székre, sem más vármegyére, hanem is exequáltatatott városunkban.
23. A mint egész privilegiumos városokban observáltatott, az observáltatott városunkban ez ideig, hogy senki közüllünk oly nemes ember nem volt, ki a városunk közönséges terhiből, városunk onusából, collectákból s akárminémű szedő-vedőkből magát kivonhatta volna, hanem közönségesképpen a több város népével mindenben egyet kellett érteni, és zálogban a nemes ember házához szabad volt elmenni, miképpen hogy mostan is szabados a város birájának elküldeni.
24. Akármiképpen eltévelyedett marha vagy ortól, tolvajtól vagy utramque akármiképpen eltévelyedett marha, ló, ökör vagy barom, juh és sertés-marha és egyébb akármiféle marha találtatott városunk határába vagy városunkban is, az olyan marhát városunk kezéhez kellett adni, a biró megkiáltatta a körülvaló városokban is, ha a káros ember reá talált az ő marhájára, és harmad magával reá esküdt, övévé tehette az olyan marhát; ha pedig reá nem talált, a város birájánál maradt és városé volt, a szék tisztjeiknek itt részek nem volt.
Datum in Civitale nostra Alba Julia (ex consilio) Die 29. Apr. Anno Dni millesimo sexcentesimo quadragessimo Tertio* Georgius.”
Be van irva a fehérvári káptalan „Liber Reg. Georg. Rákóczi“, megvan a felvinczi levéltárban is. – Megerősiti Apafi Mihály is Szöcz János felvinczi főbiró (igy), Szöcz György és István, Bartalyis János, Fekete Mihály, Szabó János, Balogh István, Hari János és István, Csőr János és Lőre János felvinczi polgárok kérésére. Egykoru másolatát közli Kemény József App. dipl. Tran. XVII. 186. Lásd az erd. muzeum kézirattárában.
Ez okmány, s főleg János Zsigmond fennebbi adománylevele alapján Felvincz az 1790/91. országgyülésen kérte, hogy mint a többi székely városok regalissal hivassék meg az országgyülésre, s neve a compulsorium mandatumba felvétessék. E folyamodást Aranyosszék követei feleletre kikérték, s a 14. ülésben Felvincz városa kiváltságleveleinek eredetiben való bemutatását követelték; mi a 18. ülésben megtörténvén, Aranyosszék követeinek kiadatik. Ezek a 21-ik ülésben azon indokot hozták fel, hogy a szék törvény útján meghíva nem levén, felelni sem tartozik; minek következtében az országgyülés Felvincz városát követelésével törvény útjára útasitá, hol a hosszas huzás-halasztás miatt mi eredményt sem tudott kivivni*. Ekként fosztá meg a szűkkeblüség, kisszerű helytartósági irigykedés s érdekösszeütközés Felvinczet országgyülési képviseletétől; mit ha megnyerhet, bizonynyal csak előnyösen folyt volna be e város fejlődésére és emelkedésére.
Lásd ezen országgyülés jegyzőkönyveinek 120, 136, 172. és 196. lapjain.
Az előadottakból kiderülnek a felvincziek sajátszerű jogviszonyai, ezek mellett még más oly előjogokkal is birtak, melyek a város népét ugy a hatalmasok elnyomása, mint az elkorcsosodás ellen egyaránt megvédték, mert oda nemesnek, jobbágynak és oláhnak letelepedni egyáltalában nem volt szabad.
De a mily sajátoságosak voltak Felvinczen a jogviszonyok, épp oly sajátságosak és rendkivüliek voltak a birtokviszonyok is, olyak minők országunkban sehol sem fordulnak elő, miért azt a lehető rövidséggel ismertetnem kell; azonban mielőtt ezt tenném, előbb szét kell tekintenem határán, mely ha nem bir is az 1219. Winch-területének roppant terjedelmével, azért kétségtelenül még ma is igen jelentékeny. Ily nagyságát pedig több régi falunak beolvadása s határaiknak odacsatolása által nyerte, mert minden arra mutat, hogy Felvincz is, mint székely városaink nagyrésze, a szomszédos faluk magához vonása által gyarapodott. A Felvinczbe olvadt faluk száma négyre megy, ezek applicatiójáról nincsenek ugyan okmányi adataink, mindazonáltal a hagyományok, a régi nyomok, s főleg a helyelnevezésekre támaszkodva, mégis biztosan meghatározhatónak vélem ezen feltevésnek nemcsak valódiságát, hanem az állitólagos faluk régi fekhelyeinek hollétét is.
Az András király által 1291-ben átirt és megerősitett László és István királyok adományleveleiben, valamint Róbert Károly 1313. megerősitő okmányában* az aranyosszéki régi faluk névszerint mind elő vannak számlálva, azok közt sok olyan, mely ma nem létezik; de azok egykori fekhelyét, s ezek nyomán hol voltukat senki sem kutatta idáig, vagy a kik tették is, nem a helyszinén, s ekként hibás elhelyezéseket és következtetéseket állitottak fel*; pedig ez elpusztult faluk legtöbbjének – a mint e munka folytán ki fog tünni – nemcsak emléke maradt fenn, hanem fekhelyeik még napjainkban is biztosan meghatározhatók, azonban az ily megjelölésre nem elég a levéltárnak poros okmányainak felkutatása, hanem az onnan nyert okulással helyszinén való vizsgálatokat kell tenni, s a helynevek és hagyományok útmutatásait követve kell az ilyeket nyomozni, mert az irott adatok csak a helyszinelés által válnak rendkivül becsesekké. A kutatásnak ily – azt hiszem egyedül czélszerű – módja vezetett rá a régi Aranyosszék megsemmisült faluinak egykori fekhelyeire; mellőzve jelenleg a többieket, itt csakis a Felvincz köri, s abba beolvadt négy falu megjelölésére szoritkozom.
Lásd ez okmányokra hivatkozást fennebb.
Mint Kővári László.
A föntebb felhozott diplomákban találjuk a többek közt Medyest Róbert Károly dipl. Mediest, Wytelukot, Róbert Károly dipl. Uyteluk, Lyukytelukot és Ketoklukot Róbert Károly dipl. Ketokliek nevű falukat. Már most nyomozzuk, hogy e helységek hol feküdtek.
Medgyesteluk a Létom patakának azon jobb oldali mellékvölgyében feküdt, mely a Dombró (falu) fekvölgyén alól következik, s melynek torkolatja a két malom közt van. Ezen most lakatlan, de terjedelmes és termékeny völgyet ma is Medgyesnek nevezik, a völgy közepetájatt a Medgyeskút nevű forrás közelében, még most is mutatják a régi falunak vastag cserépdarabok és pinczehelyek által jelölt fekhelyét, s hogy az még a mult században is praedium számban volt és a régi Medgyestelukkal rokon Medgyestelek nevet viselte, az két okmányból tünik ki, nevezetesen egy 1761-ki esketésből* és egy 1766. évi másik feleltetésből, melynek alapján a dombróiak pert inditottak a felvincziek ellen a végett, hogy Medgyestelke nevű praedium területének egy részét Dombró birtokába bocsássák*. Fontosak e perokmányok, de még fontosabb a continua tábla által 1767-ben hozott itélet, mely szerint a kérdéses Medgyestelket és Körtvélyest azon indokból itéli a felvinczieknek, hogy Medgyestelek mint Körtvélyes, valamint Liketelek és Ujszent is szék szabad praediumai voltak korábban, s oly faluk fekhelyei, melyeket a magyar királyok vitézségükért adtak a székelyeknek; s igy azokat csak szabad székely birhatja, de oláh nem*. E szerint tehát a diplomákban előforduló Medgyesteluk itten e völgyben feküdt, s mivel területét Felvincz birja, igen valószinű, hogy egykori lakói Felvinczre huzódva, határukat is e város területéhez csatolták.
Lásd az esketést alább.
Ezen feleltetést lásd az aranyosszéki levéltárban levő okmánygyüjtemény II. k. 153–168. lap. Ez okmánygyüjteményről többet alább.
Lásd ez itéletet a „Szabolcs“ nevű jegyzőkönyvgyüjtemény 846–872. lapján.
Felvincz háta mögött van egy nyugatról keletre huzódó hegylánczolat, melynek délre néző oldalát a felvincziek szőlőültetvényei boritják, itt vannak a Mézes-Mál, Torda-Mál, Magyaros stb. nevű szőlőhegyek, melyek igen sok és jó bort szolgáltatnak. Ezen szőlőhegygyel szögletbe ütközik össze Pestes nevű, másik szőlőhegye Felvincznek. A szőlőkoszorúzta hegység déloldalából huzódik le a Hermánvölgy, melynek torkolata, mint látók, Veresmartnál van és a Czelnáságy nevű azon másik völgyteknő, mely Földvár alsó végénél olvad össze a Maros völgyével. De van a nevezett helység háta mögött egy ezeknél sokkal tekintélyesebb nyugatról keletnek tartó harmadik völgy, az ugynevezett Like völgye, mely alább a Harasztos felől jövő Szakó- vagy Zakó völgyével egyesülve, Lőrevölgy nevet ölt, s Kocsárd és Földvár közt ér le a Maros terére az ezen völgyek terjedelmes köréből egybegyülemlő tekintélyes folyócska, mely alatt Lőre pataka, fennebb Like pataka néven ismeretes. E patak a Likevölgy fejében ered, az ugynevezett Likecsorgóból, mely táplálékát egy faragott kőmedenczébe fogott gazdag forrásból nyeri*. Ezen Csurgó környékén a talajt mindenfelé római tégla, fedélcserép-töredékek és faragott kövek boritják, ezek valamint a több helyt előforduló bemélyedések (egykori pinczehelyek) jelölik, hogy itten valamely helység feküdt egykoron. Legtöbb ily töredék a Csurgótól északra eső magaslaton, vagy dombocskán van, melynek tetőlapján mély gödrök és sánczszerű bemélyedések vannak, igazolók azon hagyományt, a mely az Aranyosszék kiváltságleveleiben előforduló Liketelukot a Csurgó körül s templomát e dombon feküdtnek állitja. Már fennebb felemlitém azon 1761. esketést, a mely szerint a most egyszerüen Likének nevezett völgy a mult században az itt feküdt falu őshangzatú nevének megfelelő liketeleki praedium néven szerepelt és a continua tábla azon 1767-ben kiadott itéletét, mely Medgyesteleket éppen azért itéli a felvinczieknek, mert ott, valamint a Liketelek és Ujszenten is régen oly faluk feküdtek, melyeket a magyar királyok hősiességükért adtak a székelyeknek, minek következtében azt a pert kezdő dombróiak mint oláhok semmi esetre sem birhatják. Mind ez kétségtelenné teszi az 1291-ben felhozott Liketeluknak a Like-csurgója mellett való fekvését, a mi ellen éppen semmit sem bizonyit azon körülmény, hogy a legtöbb romtöredék római korból való, mert igen valószinű, hogy a Liketelukot épitő ősök a közel levő földvári castrum romjait épület-anyagul felhasználták. Különben a felemlitett töredékeken kivül a Likében más értékesebb maradványok is merülnek fel, nem rég talált egy asszony ottan aranyrudat; ott létemkor is vezetőm egy arany fibula töredékét vette ki a földből, s alig van nagyobb zápor, hogy hamvedreket, régi érmeket, fegyver-töredékeket, s más műtöredékeket ne mosna ki. Hét évvel ezelőtt a pala után kutatók (mert e tájt palakövet bányásznak) a Csurgótól délre három roppant csontvázra akadtak, melyek palába vájt sirboltszerű üregbe voltak elhelyezve. Nem levén senki e leletnél jelen, a sirüregekben lelt fegyverek s ékszerek elvesztek, s igy ezen ős temetkező-hely korát meghatározni nem tudhatom; de igen valószinű, hogy rendszeres ásatásokkal még sok oly műemlék merül fel a Like „gazdag földjéből”*, a mi a történelmi nyomozásokra nézve tájékozást és útbaigazitást adna.
A forrást, hogy az itatásra hajtott marhák el ne tapodják, befedték és befödelték, de éppen azok, kik a tanács rendeletéből e munkát végrehajtották, beszélték el, hogy az négy, egy-egy darabból kimetszett és egymással összevésett kőmedenczébe van fogva. Ily bevégzett munkát egy a helységtől távol eső forrásnál alig vihettek végbe későbbi időben, s igy valószinű, hogy a kút kirakása még azon korban történt, midőn a falu fennállott. Ekként e kút az elpusztult falunak épségben fenmaradt emléke, valamint azon korból való lesz az ott felforditva heverő nagy kőválu is.
Gazdag földnek az olyat nevezik Felvinczen, a melyből sok régiség és műtöredék kerül ki, e kifejezés egyértelmű a „classicus föld“-del.
A Likevölgy fejével a Körtvélyes völgye ütközik össze, a két völgyfő közti hegyháton egy magasabb bércztől körülvett hegykebel van, melyet Katlannak neveznek; de a mely régibb határjárási okmányokban Kateluk néven szerepel. Itt is főleg a Rakotyás-Csorgó környékén, tégla-töredékek, pincze-mélyedések látszanak, s valószinüvé teszik azon hagyományt, mely a Katlanba is egy Liketelekkel szomszédos falunak fekhelyét helyezi, s mely alig lehetne másé, mint az Aranyosszék adományleveleiben előforduló Ketokluk, vagy Ketoklieké. A Katlanon alól van a felvinczi Körtvélyes, mely csak kis részét teszi azon terjedelmes völgynek, mely innen a Létom völgyéig nyulik le. E völgyet mint a Létomhoz tartozót azzal egyetembe fogjuk tárgyalni*, most az Ujszentre forditjuk figyelmünket.
A Körtvélyesben is feküdt régi falu alább a völgy közepe tájatt, melyről majd alább a maga helyén. A Másod és Harmadvölgy a Körtvélyestől északra van, ez és a Szakóvölgy kiindulása közt.
A Like- és Szakó völgyét elkülönitő hegylánczolat legmagasabb csúcsát – hol Felvincz, Veresmart és Földvár határa egybeütközik – nevezik Ujszentnek. Innen nem rég tekintélyes épületek alapfalait szedték ki, vastag cserép-darabok tégla-töredékek, kút- és pincze-mélyedések most is vannak ott, jelölve, hogy itt is emberi tanya volt, s valószinüvé téve azon feltevést, hogy az aranyosszéki adománylevelekben előforduló Ujteluk e helyen feküdt, annál is inkább, mert egy 1762. esketésben* az Ujszent is ugy van előtüntetve, mint ős falu határából keletkezett praedium, mely a Bogáthtal egy természetű szabad föld*. Mind ezen falukat, a mint a hagyomány mondja, ellenség dúlta fel, mikor lakói Felvinczre települtek, s most elhagyott és lakatlan azon nagy terjedelmű vidék, melyet egykor 5 falu népesitett, s hol egy ennyi ujból elhelyezhető lenne, mert a távolsága miatt kevéssé mivelt talaj nagyon termékeny, mig most kopár hegyei fekvésüknél fogva a legjobb bort teremnék, s pár ezer embernek adhatnának megélhetési módot, de e pár ezer ember csak felvinczi lehetne, vagy ezen fejlődő város gyarmata, mert a talaj elvitázhatlanul e város tulajdonát képezi.
Lásd okmánytár II. k. 153. lap.
Aranyosszéken „Szabadföld“-nek leginkább régi elpusztult faluk területét nevezték, ilyen volt a Bogáth is, mely ilynevü az adománylevelekben is előforduló falu területét alkotta, s melynek sajátságos birtokviszonyairól alább.
Hogy pedig az itt körülirt helyek valójában nevezett régi faluk területét képezték, leginkább abból tünik ki, hogy Aranyosszéken a megsemmisült faluk határai és erdőségei a „szék közhelyeivé” lettek. A szék ily közhelyei különböző korban többször voltak egybeirva, s azoknak majd ez, majd más részét egyes községeknek adományozta a szék. Igy jutottak nagyon régen Felvincz birtokába az ellenség által feldúlt faluk lakóinak oda huzódta és a szék adományozása alapján a fenjelölt helyek, melyekre vonatkozólag egy 1761-ben kelt igen érdekes esketésben* azt találjuk: „hogy Liketelek, Medgyestelek, és Zsidóvár* praediumokat emberemlékezet óta mindig Felvincz birta.”
Ez esketés megvan eredetiben az aranyosszéki okmánygyüjt. II. k. 241–252. lap.
Zsidóvárról alább.
A szék közhelyeinek legutolsó egybeirása 1785-ben julius 1-én történt, ezen összeirásban tárgyunkra vonatkozólag ezt találjuk: „Medgyest, Lüketeluk-ot*, Ujszentet és Zsidóvárt a memoria hominum mint praedialis helyeket, közösen birták Felvincz, Veresmart és Földvár.”
Tehát még ekkor is a diplomákban előforduló néven volt ismeretes.
Meg van e szerint a diplomákban előfordult, de azután elpusztult négy falunak egykori fekhelye találva, s éppen ezek határainak Felvincz területéhez való csatolása által nyerte ez 4418 holdas terjedelmét.
Már most ily tájékozottsággal, s a történelmi kételyek eloszlatásának ily megnyugtató tudatával áttérhetünk a felvinczi birtoklás sajátszerű viszonyainak földeritésére.
Régibb időben a felvinczi határt felosztatlanul a közönség közösen birta, senkinek elválasztott, vagy megjelölt birtoka nem volt, hanem ki hol akart, felfogott egy darabot, s azt használta. Ezen sajátságos birtoklásra nézve a legjobb felvilágositást a már fennebb is emlitett 1761-ki esketésben találjuk, melyben – mint emlitém – csaknem minden tanu összevágólag azt vallja, hogy „Liketelek, Medgyestelek és Sidóvár praediumokat, ember emlékezet óta Felvincz birta, ott – a kiszakasztott szénafüveken kivül – ki mennyi szántóföldet felfogott facultásához képest birta, holta után fiára, ha fia nem volt a városra szállt, s ez áldomásért másnak adta; de senkinek azt eladni, sem elzálogositani nem volt szabad. A kiszakasztott szénafüvet kinek-kinek állapotjához és értékéhez képest adta a város. A Liketelekhez tartozott a Másodvölgy is; de azt a város a nagy drágaság idején elzálogositotta volt a Thoroczkaiaknak, s azt később minden lakos megrovásával váltotta vissza.”
Tehát e szerint Felvinczen közös használat alatt volt az osztatlan határ, a fiu-gyermek kivételével mindennemű örökösödés és tulajdonjog kizárásával, ebből azonban a népesség szaporodtával – midőn a földművelés hova-tovább több tért fogott fel – kellemetlen összeütközések és viszálkodások merültek fel; ez okon 1817–18-n gr. Kemény Miklós főtisztségében határszabályozás jött létre, még pedig ismét a legeredetibb modorban, mert az egész határ jus-okra oszlott, egy jus fordulónként 7 és igy összesen 14 holdat tett. Az ily jussok a lakosok közt felosztattak, de nem a belső telkek, hanem marhaszám szerint és pedig egy négy ökrös gazda kapott egész just, két ökrös gazda fél just, marhátlan egy negyed just, mindezek azonban csak ugy részesedtek, ha valódi incorporált felvinczi polgárok voltak. De mivel a marhaszám folyton változott*, hogy a birtokjog és viszony evidentiában tartassék, minden tavaszszal lustrát tartottak, midőn a marhák számba vétettek, mely alkalommal kinek marhája fogyott, attól a birtoktöbbletet elvették, s annak adták, kinek marhája szaporodott.
Már csak azért is, mert mindenki, hogy egész just kaphasson, igyekezett bármily áldozattal is négy ökörre szert tenni.
Ezen birtoklási viszony egészen 1846-ig tartott, midőn többek elégületlensége miatt előidézett hosszas per után végre a fenjelölt évben az uralkodó beleegyezésével uj birtokszabályozás jött létre, még pedig az előbbi sajátságos viszonyok által előkészitett még sajátságosabb alapon; ugyanis az egész 4418 holdra terjedő felvinczi határ 264 egyenlő részre oszlott, ebből a városi allodiumnak jutott 6 rész, a lelkészeknek külön-külön 2 rész, a kántoroknak és iskoláknak egy-egy rész; az ezen 12 rész felett fenmaradó 252 rész aránylagosan feloszlott a városi belső telkek székely tulajdonosai közt, mert a ki nemes, vagy székely voltát kimutatni nem tudta, az ha bár belső telke volt is, külső birtokban nem részesedhetett.
Ezen birtokjog-szabályozás egy Aranyosszék részéről b. Thoroczkai Miklós elnöklete alatt működött bizottság által dolgoztatott ki, mely munkálat 1848-ban a város más okmányaival együtt elégvén, most ennek hiánya a birtokjog kérdésében nem kis zavart idéz elő.
A határ-birtoklás ily eredetisége mellett a bennvalókra (belső telek) nézve is Felvinczen azon a Székelyföld más részeinek magán jogától teljesen eltérő sajátsága volt, hogy a bennvaló és szőlő a fiu- és leány-gyermekek közt egyformán oszlott.
Fennebb előadtam mind azt, mi Felvincz ős történelméből tudomásom körébe volt vonható, azutáni történelmében kevés feljegyezni valót, s főleg kevés vigasztalót találunk; átmenetileg megemlithetem, hogy 1659. nov. végén, midőn II. Rákóczi György harmadszori trónra léptekor a kimenekült Barcsait másodszor is behozta a budai pasha, Rákóczi Várhegynél való csatavesztése után Radnóthra huzódott, Barcsai pedig török csapatjaival Felvinczre tett hadi szállását, s onnan bocsátott szét kiáltványokat a székelyekhez, hogy felvinczi táborába gyüljenek, de ennek – mivel a székelység Rákóczihoz egészen a végletekig hű volt – mi eredménye sem lett, annál inkább nem, mert féktelen törökjei Felvinczen és Aranyosszék más részében is dúlván és rabolván, ez által még inkább elidegeniték a különben sem igen kedvelt Barcsaitól a népet*. Egy iszonyatos dúlás nyomait találjuk az aranyosszéki tisztségnek 1694-ben Bánfi György kormányzóhoz küldött jelentésében*, hol Felvinczre vonatkozólag ez áll: „Itt nincs semmi épület, 18 szabad ember most ment haza lakni, az cinterem körül telepedtek valami hitvány kunyhokba.” Ezen feljegyzés annál inkább meglepő, mert akkortájt semmi hadjárat nem érinté honunkat; a 4 évvel azelőtt beütött Tököli sem hatott fel idáig, és igy Felvincznek jelzett megsemmisülését alig idézhette elő más, mint az atyai bécsi kormányt hallatlan kegyetlenségekkel inauguraló Karaffa, ki hazánk történelmében annyi gyászemléket hagyott hátra. A nyomdokait követő, s a Rákóczi forradalom folyama alatt Erdélyben oly borzasztóan gazdálkodó Tiege osztrák tábornok itt Felvinczen halt el szélhüdésben 1729. sept. 14-én, ugy vitték Szebenbe eltemetni*.
Lásd Kemény Józs. App. Ep. X. 126.
A Szilágyi András fő- és Baktsi András alkirálybiró által aláirt jelentés megvan a fehérvári kápt. levélt. cist. Alb. Fasc. III. Nr. 50.
Kővári Erd. régiségei 154. lap.
Felvinczet, s egyáltalában Aranyosszéket, még csak a mult század kezdetén is kizárólag protestánsok* lakták, ugy hogy az egész székben egyetlen katholikus egyházközséget sem lehetett találni. Azonban a hogy Erdély az osztrák ház uralma alá jutott, a kormány által támogatott, s előtérbe tolt katholikusok itt is, mint országszerte mindenütt, minden lehetőt megtettek, hogy tért nyerhessenek, s az idegen uralmat nem igen tűrő nyakas protestantismust háttérbe szoritsák, s mert a végeredményből az idegen önkény huzott hasznot, a katholikusokat minden módon még fegyveres erővel is segitette e terjeszkedési törekvéseikben. Aranyosszéken legelőbb Felvinczen vetették meg lábaikat – s bár az egész városban alig volt egy pár drága pénzen szerzett katholikus – ott mégis 1747-ben templomot (a mostanit) épitették. Hanem igy is nagyon lassan szaporodtak, ugy hogy 1760-ban még csak 52 férfi és 54 asszony van katholikus hiten Felvincz városában s Aranyosszék más faluiban – melyek Felvincz filiái – 85 férfi 100 nő*. De ennyi is elég volt arra, hogy állást foglaljanak, s nemsokára az osztrák kormánytól nyert katonai erő alkalmazásával megkezdték erőszakos terjeszkedésüket. Igy 1774-n – mint alább okmányokkal támogatottan ki fogjuk mutatni – a sinfalvi unitáriusok templomát a legborzasztóbb vérengzés és kegyetlenkedéssel foglalták el, s oda kath. egyházközséget szerveztek, egy harmadikat Bágyonba terveltek, egy negyediket pedig Aranyosszék főkirálybirája b. Orbán Elek alapitott Harasztoson. Igy ma a katholikusoknak három egyházközsége van Aranyosszéken, melyeknek 1760. évi 291 lélekből álló hivei napjainkig 1000-re szaporodtak.
A székelyek kizárólagosan unitárius és református hiten voltak, a kevés számú oláhok keleti vallást követtek.
Benkő Józs. Spec. Tran. sedis Aranyos.
Felvinczi egyházközségüknek csinos – képünk előterében is felötlő – temploma épen fennáll kaczér tornyával, mig a nagy többségben levő reformátusok szentegyháza még most sem emelkedhetett ki egészen romjaiból, toronytalanul gyászol ott, mint a vésznapoknak szomoru emlékjele. De lássuk e bús napoknak még búsabb korrajzát.
Felvincznek régi erőditett temploma volt a város fölötti hegyfok magaslatán, még most is megvannak a köridomú régi templom kastélynak két ölnyire törpitett védfalai. Csak ennyi, mi régi korból Felvinczen fenmaradt; mert az ezen védfalak által körülölelt ódon, gót izlésü templomot – kicsiny és romladozott levén – szétszedték, s helyére 1845–48-ban egy terjedelmes, Felvincz városához méltó uj templomot* s melléje igen szép iskolaházat épitettek*. Nagy áldozatokkal, önmagokat megerőltetve emelték Felvincz lakói e szentegyházat, mely oly büszkén trónolt ott az egész vidéket uralgó magaslaton, az útas előtt már messziről feltünve, szépité a tájat. A díszes templomukra büszke felvincziek 1848. nov. 13-án éppen annak felszentelési ünnepéhez készültek, midőn Gräcze osztrák százados által vezetett 8000 oláhból álló tábor ütött tanyát a Pestes nevű szőlőhegy alatt. A felvincziek gyászos példákból tudhatván, hogy az oláh táborok ily látogatása mit szokott jelenteni s mivel a városban semmi erő, mi védhette volna, nem volt, gyorsan menekültek el; 52 személyt azonban a városra csapott oláhok menekülésük közben meglepvén, elfogtak s egytől-egyig a legiszonyubb kegyetlenkedéssel gyilkoltak le. Az elmenekültek is csak magukat mentheték meg, de minden vagyonuk hátramaradt, az oláhok aztán szabadon prédáltak ott kényük-kedvök szerint, mi értékes butor, kereskedelmi czikk, élelmiszer stb. volt, a közt 25,000 veder bort is kihordtak a táborba, s azután a várost minden oldalról meggyujtva, földdel egyenlővé tették. Ekkor a reformátusok uj templomát, iskolaházát, papi, mesteri lakokat s az egyház fogadóját is elégették, ugy hogy csak maga a ref. egyházközség 20,000 pfrt kárt vallott. E mellett értékes és nagy műbecscsel birt urasztali szent edényei eloroztattak, irattára – melyben nagymennyiségű régi okmány s adománylevél volt – tüzbe szóratva, megsemmisittetett, a történelem kipótolhatlan kárára.
A régi templomból csak a hoszszentély két oldalfala maradt meg, s ezen a mész alól régi frescofestvény élénk szinei tünnek itt-ott elő, de a szentélyzáródás aligha a régi, mert az egyenesen záródik, s a jelen záródáson kivül oly falnyomok mutatkoznak, melyek a régibb egyház sokszög-záródását sejtetik. Ajtó és ablak ma már mind átalakult.
Ez iskola alaptőkéje egy 1836-ban létrejött magtár-alapból tetemesen növekedett, ebből vették meg 1842-ben gr. Teleki Ádámné templom-közeli telkét, hová felépülvén a csinos iskolaház, a tanitás még azon évben megkezdetett; egyház és iskolának is gyarapitására szolgált egy 1828-ban a Létom völgyében épitett fogadó.
A katholikus templom azonban megkiméltetett azon ötletből, hogy abból – mint Gräcze igérte – majd oláh templomot fognak csinálni, mert kik e dúlásokat rendezték, azok a népnek az elpusztitott helységek jövőben való birtoklását igérték. B. Kemény Gábor mint szemtanu ekként irja le az itteni dúlást*.
„Nagy-Enyed és vidékének veszedelme 1848–49-ben“. Pest 1863. 139–140. lap.
„Bámulatos és megdöbbentő volt látni a helyet, hol régebben népes házsorok, jóllét, tevékeny élet volt, mint kietlen, kormos, lakatlan pusztaságot. Magam láttam igy Felvinczet pár évvel pusztulása után. Vinczen a házak két templomot és székházát s egypár nagyobb épületet kivéve, mind fából valának: ezek nem beégtek, de a szó teljes értelmében a föld szinéig leégtek, éppen igy a hasonlólag fakeritések. Vincz legfőbbként földmívelésből élt, sok gazdasági gyüjteménye szokott lenni: ezek köztudomás szerint éghetők és elvihetők. Gazdasági épületei is fából valának, helyöket alig lehetne kijelölni. Már a kertekre is igen kevés gondot forditottak Vincz egyszerű székely lakói; gyümölcsfájok inkább szőlőjükben vala és a fák is hiányozván a városban, nemcsak hogy a pusztitás után keresztül-kasul lehetett járni a telkeken egyik utczából a másikba, de lehetetlenség volt megismerni igen sokhelyt, hol végződik az egyik telek, hol kezdődik a másik, és nagyon gyakran a helylyel a legaprólékosabban nem ismeretes, képtelen vala meghatározni, hol volt régen útcza, mely darab volt telek!? A tatárok ilyenformán dúlhatták fel őseink lakjait.”
Hogy a dúlásnak e gyászos helye még gyászosabb események szinhelyévé nem lett, hogy a romokat ártatlan üldözöttek vérével nagyobb mérvben nem önték el az oláhok, az nem az ő akarathiányukon, hanem módnélküli gyávaságukon mult el; ugyanis a nagyenyedi iszonyatosságok és kannibáli kegyetlenségek után, 1849. jun. 16-án Tordáról egy 40 Kresz-chevauxlegersből, két kis honvéd-századból, a tordai, egerbegyi és gyéresi nemzetőrségből s néhány önkéntesből alakult mentő-csapat indult Pereczy százados vezetése alatt Enyedre, hogy ott a vérfürdőt túlélt szerencsétleneket egybeszedve, megmentse. Vagy 700-at gyüjtött egybe a csapat a romok közé és az erdőkbe elbujt szerencsétlenekből, s menni képteleneket vagy 70 szekérre felrakva, indult Torda felé*.
Ezt nem minden harcz nélkül létesiték, mert Enyeden a hidnál az előcsapatból egy lovast elejtettek s azután a házakba visszavonulva lődöztek az oláhok, de a mentőcsapat gyalogsága rohammal vette be a megszállott házakat s egy elszánt utczaharczban szétszórta az oláhokat.
Nem harczolni ment e csapat, hanem a szégyenletes öldöklésből fenmaradt szerencsétleneket egybeszedni; nem katonai, hanem emberiségi czélból szállott ki e mentő-csapat, mint a csolnak, mely a vihar által széldúlt gálya megmenekülhetett legénységének szerencsétlen hajótörést szenvedetteit indul felkeresni; mindentől fosztott, elfagyott, sebektől boritott, kiéhezett nőket, gyermekeket, aggokat szállitott ezen betegápoló s gyámoltalanokat mentő csapat, tehát oly expeditio volt, melyet még a vad népek is respectálni szoktak; s mégis Akszentyének Marosujvárt tanyázó tábora, mely Nagy-Enyedet elpusztitá, mely annyi ezereket koldusbotra juttatott, elég gyáva s embertelen volt a vészből igazán csudaszerüleg az isteni gondviselé által megmentetteket Felvinczen kelepczébe keriteni akarni. – A mint a mentő-csapat előőrsége Felvinczre beért, a romok közé rejtőzködött oláhok sortüze fogadta, mely néhány lovast Pereczy olasz csapatjából leteritett, ugyanekkor a Felvinczen túl levő magaslaton nagy oláh tábor nyomult elő, hogy a Tordára menő útat a menekülők előtt elzárja. A szekerek között már-már rendetlenség támadt, mit azonban sikerült az erélyes rendelkezésnek helyrehozni s egy mellékúton Torda felé inditani, mig a lovasok, gyéres-egerbegyi nemzetőrök és honvédek, zárt sorokban elszántan rohanták meg a magaslatra felgyült oláhok folyton lövöldöző roppant tömegét. Ezek – mint mindenütt, hol a legkisebb ellentállást találták is – nem várva a rohamot, eszeveszetten futottak szét s menekültek a hegyekre; igy aztán a mentő-csapat és a menekültek az ördögi vadsággal és kafferi kegyetlenséggel készitett kelepczéből megmenekülve, minden további baj nélkül megérkeztek Tordára*. Az oláhok pedig nemsokára Felvinczről ugy, mint M.-Ujvárról eszeveszetten menekültek el, mert azalatt, mig Felvinczen a mentő-csapat ily embertelen megtámadását rendezték, a 17-én Tordáról megmozdult Czecz tekintélyes magyar sereggel indult el Szeben felé. A felvinczi támadáskor már Harasztos körül járt, s ha pár órával hamarább érkezik, a Felvincznél ólálkodó oláhok esnek a másnak ásott verembe, mert oly két tüz közé szorultak volna, melyből kevesen vitték volna el fogukat. Hanem a mentő-csapat rohama elől hegyekre menekültek észrevevén Czecz hadtestének közeledtét, eszeveszetten huzódtak át a Maroson s Akszentye, a védtelenek ellen oly bátor vezér – ki a Maroson való átszállás fedezetére volt roppant táborával Maros-Ujvárra rendelve – első volt, ki megszaladt, mielőtt az ellenséget csak megpillanthatta volna; a futó vezér után eredtek aztán vitéz legiói is.
Lásd részletesebben Kemény Gáb. „Nagy-Enyed és vidéke veszedelme 1848–1849-ben“, 181–186. lap.
Ekként Felvincz környéke az ellenségtől megtisztulván, a város minden nélkül elmenekült lakóinak megmaradott része 1849. apr. és májusában* visszatért; de ott hiába keresték lakjaikat, ősi tüzhelyeiket, minden fel volt dúlva, minden el volt rabolva, nem volt egyetlen fedél is, hova árva fejüket lehajthatták, nem semmi, mivel táplálkozhattak volna; azonban kik minden elvesztettek, elég bátrak voltak ujból az élethez kezdeni, a romok közé gunyhókat rögtönöztek, s elkezdették földjeiket mívelni*, hogy legalább jövőre legyen mit enniök. De ennyi gyilkolás, ennyi dúlás még nem volt elég, hanem azoknak, kiket gazdagokból koldusbotra juttattak, még mankóit is elvették, mert 1849. aug. 14-én a muszka tábort ragadozó vadállatokként követő oláhok ujból megrohanták Felvinczet, lakóiból, kik el nem menekülhettek, ujból felkonczoltak, ugy hogy 2000-nyi lakosából csak 500 maradt életben*, s e mellett a Maros terén legelő csordájukat – vagy 500 darab szarvasmarhát – is elhajtották.
Az elmenekülőkből az úton sokat leöltek, mások elfagytak, betegségben, étlenségben pusztultak el ugy, hogy az első kivonuláskor 300-nál többen estek áldozatul Felvincz lakói közül.
Mert az első dúláskor a városnak Kercsed felé legelő csordájának mintegy fele része megmentetett.
Mert a megmaradtak is a nyomor és nélkülözések és a zord idő miatt annyira elbetegedtek, hogy 1849-től 50 végeig 200 embernél több halt el Felvinczen, tehát a megmaradott népnek csaknem fele.
A korábbi áldozatok közös sirja mellett egy másik emelkedett, mely alá a legyilkoltak százai voltak eltemetve, a megmaradtak éhezve siratták szeretteiket. A gabona le volt aratva, a dús termést adott határon ott voltak a sürü kalongyák (keresztek), de isten áldását a barmaitól megfosztottaknak nem volt mivel hazaszállitani, s még ennyi csapás alatt sem csüggedett a megfogyott, de meg nem törhetett nép, bámulatos erélylyel fogott munkájához, hátukon hordották haza a gabonát, mely módon oly lassan haladhattak előre, hogy még karácsonkor is elég kalongya volt a felvinczi határon*. A hogy a felvinczi nép élelmét ekként megszerezte, melléje nő- és fiu-iskolát, papi, mesteri lakot épitett*, s csak azután fogott magán lakjainak emeléséhez. E hangya szorgalmu népnek tevékenysége s bámulatos iparkodása két évtized alatt eljesen eltüntette a multnak gyászos romjait, s a földszinéről eltüntetett város hamvaiból phoenixként éledett fel az uj Felvincz, ugy hogy az útas, ki a fenvázolt szomoru előzmények tudatával jön ide, méltán meg lesz lepetve azon előrehaladáson, azon csinosodáson, mit itt lát, főleg ha meggondolja, hogy két évtized előtt puszta földnél egyéb nem maradt e helyen; s Felvincz nemcsak kiépülte a rombolást, hanem naponta emelkedik és terjed, mert szorgalmas tevékeny székely lakossága fel tudja használni azon előnyöket, melyeket kedvező fekvés és nagy terjedelmű határa nyujt, melynek – a tulajdonjognak meghatározásával beállott birtoklási biztosság alapján – minden hantja mívelet alá kezd jönni; az értelemmel üzött mezei gazdaság mellett a szőlő- és gyümölcs tenyésztés is nagy mérvben üzetik; de Felvincz népe nemcsak vagyonilag gyarapodik, hanem szellemileg is emelkedik, a ref. egyházközségnek igen czélszerüleg szervezett és berendezett iskolája által a közműveltség naponta terjed, s éppen ezen emelkedő értelmiségi fejlődés alapján remélhetjük, hogy Felvincz a vasút és Maros szabályozás idáig való eljutásakor egy tekintélyes várossá való fejlődésre meg lesz érve, mert annak elemeivel kétségtelenül nagy mérvben meg van áldva. E szerint nem ok nélkül gerjednek a felvincziek haragra, ha egyik másik ingerkedni szerető idegen azt kérdi, hogy „miféle falu ez?” Felvinczi volt azon Felvinczi János, ki 1535-n mint philipolii czímzetes püspök és az erd. püspök vicariusa emlittetik*.
Az utóbbi dúlásról lásd Basa Mihály, akkori felvinczi ref. lelkésznek, mostan harasztosi lelkész és esperesnek a kercsedi egyházközség jegyzőkönyvébe iktatott értesitvényét, mely az erdélyi ref. anyaszentegyház 1867-ki névkönyvében is közölve van, annak 24–26-ik lapjain.
Mit teljes önmegtagadással hajtott végre kölcsönvett 1200 forinttal s ingyen adott kézi munkával. – A templomot 1852-ben fedték be, a kántori lakot 1858-ban épitették. Orgonát, papi lakot 1860-ban csináltak. Az iskolai alapra 1858-ban 93 forint értékű gabonát tettek az iskolai magtárba, mi szerencsés kezeléssel mostanig 3000 frt tőkére nőtte ki magát. Ennek kamatjából 100 frtot kap a fitanitó, 2/5-de pedig tőkésittetik mindaddig, mig a fitanitónak 400 frt és a beállitandó leánytanitónak is ennyi fizetése kitelik. Igy lehet kis kezdetből nagy eredményt felmutatni.
Szeredai Not. cap. Alb. 152.
Felvincz református lelkészei között több kiváló egyén volt; felemlitem Eperjesi Zsigmondot, ki mint felvinczi lelkész választatott meg 1782-ben ref. püspökké, mely tisztet egy darabig a régi felvinczi iskola helyiségében folytatta s csak azután ment Nagy-Enyedre. Felvinczen kétszer volt lelkész az e városban született Nagy György, ki korának egyik legtudományosabban mívelt embere s legnagyobb szónoka volt. Élete sok csalódás és szenvedés közt folyt le; itt csak pár vonással emlitem főbb mozzanatait. Az enyedi collegiumból – melynek legkitünőbb osztálytanitója volt – hozatott 1807. Felvinczre papnak, 1807-ben külföldi egyetemekre ment, honnan visszatértekor 1811-ben N.-Enyedre, következő évben Kolozsvárra hivatott meg lelkésznek, 1814-ben hittanárrá lett. Itt özv. gr. Toldalagi Józsefnébe szeretve, a család tudta nélkül titkosan egybeesküdött, miért az akkor is büszke aristocratiát maga ellen izgatván, ez üldözőbe vette: a házasság megsemmisittetett, hivatalaitól felfüggesztetett, s bár a k.-vásárhelyi zsinat 1816-ban felmenté s papságába visszahelyezte, azért üldöztetése még sem szünt meg. Ez elől menekülendő, Dézsre, onnan Felvinczre vitetett másodszor papnak. Hivták a szászvárosi igen jövedelmes papságra, eligérkezett, de a felvincziek marasztására s fizetésemelés igéretére megmaradt Felvinczen, hol nemsokára földijeivel, sőt rokonaival is kellemetlen összeütközései, s a szászvárosiak kártéritési panaszai keseriték életét, mi a földvári zsinaton (1824-ben) való megintetését vonta maga után. 1827-ben K.-Vásárhelyre választatott papnak, hol 1830. februárban halt el ezen sokat hányatott, sokat szenvedett s azért részvétünket érdemlő jeles férfi. Felvincznek 1848-ki gyászos feldúlatásakor Demjén József volt papja, ki sok hányatás után Bukarestbe vetődött, onnan mint a Mack-féle összeesküvés részese 1853-ban haza hurczoltatott, s két évi fogság után Fehérvár börtöneiben halt el, mint a szabadságszeretetnek nemes áldozata. Áldás füződjék azért a hazafi-vértanú tisztelt emlékéhez*.
Felvincz ref. lelkészeiről általánosan s az emlitettekről különösen láss többet az erd. ref. anyasz. 1867. névkönyve 27–31. lapjain.
Felvincz, miként fennebb elmondók, Aranyosszéknek szélén fekszik, s ennek lehet feltudni, hogy bár egyedüli városa e széknek, mégis kormányzati központtá csak a későbbi időkben lett, mert Aranyosszéknek régi időkben nem levén állandó praetorialis helye, székgyülései bolygók voltak s leginkább a főkirálybirák lakhelyein vagy azoknak közelében eső helységekben tartattak, bár Felvincz is részesült ilyszerű kitüntetésben, mert 1651–1848-ig 15-ször tartotta Aranyosszék közgyüléseit Felvinczen; az 1769-ben elkezdődött continua táblák egészen 1784-ig (mikor Aranyosszék Torda és Kolozsvármegyével egyesittetett,) mindig Felvinczen üléseztek, valamint tiszti ülések is főleg 1800-tól kezdve gyakran tartattak Felvinczen, a székházzá átalakitott régi katonatiszti szállásban*. 1810-ben azonban a központibb Kövendre tétettek át. A negyvenes években a székház hovaépülte felett egész harcz kezdődött a szék két járása közt, mit az udvarnak azon 1844-ben kiadott rendelete, hogy a székház Felvinczre épittessék, még inkább felbolygatott; mert ez év máj. 29-én Kövenden tartott közgyülésen a szék lakói falunként nyilatkoztak a székház hovaépitése felett, s azok, kik Kövend vagy Bágyonban ohajtották, nagy többségben voltak, s kimondák, hogy a törvény értelmében az udvar be nem elegyedhetik abba, hogy valamely törvényhatóság praetoriumát hová épitse s ez értelemben irtak fel. Erre a kormányszék szigoruan elrendeli a székháznak Felvinczen való azonnali felépitését, az udvar is ezt ismételten megparancsolja; de az ez év decz. 2-án Kövenden tartott közgyülés ugyanazon év máj. 29-én udvarhoz felterjesztett folyamodására hivatkozva, válasz érkeztéig mind a két rendeletet félreteszi. Az 1845. márcz. 3-iki közgyülés a kormányszék ismételt rendeletét válasznyerésig ujból félreteszi, s az ellenkező 15 falu kimondja, hogy a Felvinczre épités esetében semminemű napszámot nem fog tenni. Az 1845. jun. 2-kán Kövenden tartott gyülésen az uralkodó azon válasza, hogy a 15 falu kérelme visszautasittatik s a székháznak Felvinczen való épitése elodázhatlanul megkezdessék, szintén nem birt eredménynyel, mert a határozathozatalt a kormányszéknek multkori felterjesztésére adandó válaszig felfüggeszték, mig végre 1846-ki juniusában az udvar harmadszor is betilt minden a Felvinczen való épitést gátló kitérést s a székházra már korábban applacidált 10,271 rfrt 24 1/2 krhoz még szükségelt 1745 frt 13 1/2 krt a tartományi pénztárból kiadatni rendeli. Ekkor aztán megadta magát a szék; épittető biztosokat rendelt, az anyaghordást megkezdette s az épitéshez hozzákezdett*. 1848-ra készült az el, mikor az oláhok azt is lerombolták, fedelét leégették s északi oldalát összeontották.
A börtönhelyiségek és a börtönőr folytonosan Felvinczen voltak s ott maradtak még azután is, hogy Kövend lett a közigazgatási központ.
A mint ez kitetszik ezen felhozott közgyülések jegyzőkönyveiből.
Aranyosszék ezen ellenkezése áldást hozó volt a székre nézve; mert ha az udvar és kormányszék rendeleteinek engedelmeskedik s a felvinczi székház korábban elkészül, Felvincz feldúlatásakor e szék igen becses levéltára is megsemmisült volna, igy azonban 1848-ban az még Bágyonban levén*, a szék és a történelem nagy hasznára meg lett mentve.
Hová a székház 1844-ben tétetett át Kövendről.
Forradalom után az egész hazával Aranyosszék is kivetkőztetett régi alkotmányos alakjából és hatásköréből; minden, mi népét a szabad multra emlékeztetheté, eltöröltetett, az ország szeszély szerinti kerületekre osztatott fel; a Kolozs-, Torda- és Aranyosszékből alakitott egyik kerület járás-hivatala kezdetben Thoroczkón, később Bágyonban volt; de 1857-ben Felvincz átlátva, hogy a székhely oda tétele által míveltségi és forgalmi tekintetben is a város sokat nyerne, a székház Felvinczen való épitésére 8000 frtot ajánlott, mit Rostoschi akkori járásfőnök 16,000-re csigázott fel; ez összeget is Felvincz átvállalta olyformán, hogy 8000 frt államkölcsönt nyerjen e czélra, mit megnyervén, elkezdetett a székház, s miután a vidék közel falui 2000 frttal segiték s napszámot adtak, 22,000 forintból felépült a képünkön is látható szép emeletes épület*, melybe 1860-ban be is költözött a járáshivatal, hogy uj szállását csakhamar az alkotmányosan reorganizált Aranyosszék alkotmányos tisztségének adja át. A rövid alkotmányos élet után bekövetkezett provisorium szintén Felvinczről folytatta politikai experimentatióit, mig végre 1867-ben ujból az alkotmányos kormány váltotta fel. Felvincz két szobát városházának megtartva, az épületet dijtalanul átengedte a széknek, csak azt kötve ki, hogy az államkölcsön (8000 frt) kamatjának fizetésétől fel legyen mentve*. A székháztól elkülönitve egy U idomú külön épületben vannak a börtönhelyiségek; ugy ez mint a székház hazánk legcsinosabb és legczélszerübben berendezett közigazgatási helyisége.
Bár most egy ily épület 100,000 forinton alól alig lehetne kiállitani.
A szék a legujabb időben lépéseket tett arra, hogy az épitési ár lefizetése által Felvinczet kártalanitsa és a székházat tulajdonává tegye.
A székház földszintjét a szék levéltára foglalja el; e levéltár honunk minden törvényhatósági levéltárai közt a legrendezettebb, ezáltal könnyitett kutatásaimnak sok e székre vonatkozó érdekes adatot köszönhetek. Igen érdekes e levéltárban az ugynevezett Aranyos könyv; egy aranyozott díszkötésbe foglalt ívrétű könyv, melybe Aranyosszéknek mindennemű kiváltságai, szabadalomlevelei hitelesitett káptalani transumptumokban egybe vannak gyüjtve*, s melyekre e szék előismertetésében s a munka folytán idáig már többször tettem vonatkozást, valamint ezután is gyakran fogok hivatkozni. Ezen kivül van két nagy kötet okmány gyüjtemény e czím alatt: „A nemes széket illető eredeti levelek”. Az I. kötet 1605–1786-ig, a II. kötet 1720–1783-ig megy, ezekben szintén igen sok érdekes adat van egybehalmozva, s arra való hivatkozásaimat „okmánygyüjtemény I. és II. kötet” czímen teszem.
Ezen gyüjtemény keletkezésének történelme ez: 1737. jun. 18-án Harasztoson tartott közgyülésen felhozatott, hogy a széknek sok kiváltságlevele s más nagy értékű eredeti régi okmányai vannak, melyek, mert a háborus időkben hol földbe, hol a toroczkói bányákba dugdostattak, megromlottak; felkérték tehát akkori főkirálybiró Orbán Eleket, hogy azokat a kolozsmonostori káptalanba tegye be s azokról egy e czélra készült araranyos, ezüst kapcsú könyvbe hiteles másolatokat vétessen a szék számára, mely „Aranyos könyvet“ a szék főjegyzője különös eskü terhe alatt hűn őrizze s magán- vagy közhasználatra is csak a szék beleegyezésével adhassa ki. Ezen határozat van a „Gyula“ czímű jegyzőkönyv-gyüjtemény 207. lapján. Igy adja ki a kolozsm. conv. még ez évben a letett okmányok hiteles másolatát.
Főleg nagy érdekkel birnak Aranyosszék közgyülési jegyzőkönyvei, melyek 1650-től kezdve egészen 1784-ig teljesen megvannak 19 izmos kötetben, mely kötetek multunk nagy embereiről vannak nevezve, igy az:
1. köt. „Bendegucz” 1650–1690. Ebben nemcsak a közgyülések, hanem a derék- és alszék üléseinek jegyzőkönyvei is benn vannak.
2. kötet „Atilla” 1690–1707. Első részében a közgyülések, második részében a törvényszékek jegyzőkönyvei foglalvák.
3. kötet „Csaba” 1710–1718. Közgyülések és törvényszék jegyzőkönyvei.
4. kötet „Aladár” 1718–1726. Közgyülések jegyzőkönyvei.
5. kötet „Árpád” 1727–1734. Közgyülések, sedria filialis és sed. judi. octavalis, valamint a sedria generalis néven tartott törvényszékek jegyzőkönyvei.
6. kötet „Gyula” 1734–1746. Közgyülések, a Harasztoson tartott sedr. gen. és a vándor sed. inf. jegyzőkönyvei.
7. kötet „Kend” 1746–1763. Közgyülések jegyzőkönyvei.
8. kötet „Szabolcs” 1763–1769. Néhány közgyülés jegyzőkönyve mellett a continua táblák jegyzőkönyvei, melyek az „Aba” czímű másik gyüjteményt is elfoglalják.
9. kötet „Urs” és 10. kötet „Kadika” 1769–1773. A continua táblák jegyzőkönyvei, mert közgyülések ez időben ritkán s csak a főkirálybirák beiktatására tartattak.
11. kötet „Mátyás” és 12. kötet „Lehel” 1773–1779. A continua táblák és gyér közgyülések jegyzőkönyvei.
13. kötet „Hunyadi” és 14. köt. „Verbulcs” 1779–1781. A continua táblák naplója.
15. kötet „Gejza” és 16. kötet „Zoltán” 1782–1784. – Continua táblák naplója és pertára.
17. kötet „Báthori” 1784. A cont. táblák naplója és pertára.
18. kötet „Vaszul” 1785. Az egyesült kolozs-tordavármegyei és aranyosszéki nemesek sedriájának jegyzőkönyve.
19. kötet „Béla” 1786. – Ugyanazt tárgyalva.
Itt megszakadnak Aranyosszék jegyzőkönyvei*, de megvannak a tiszti ülések jegyzőkönyvei a kolozsvári kerületi törvényszéktől visszakerült pertárak, a derékszék és alszékek jegyzőkönyvei 65 izmos kötetben*.
Csak még egy van, melyben az 1792–1799-ig tartott közgyülések jegyzőkönyvei vannak, s még az 1848-ki közgyülések egynéhányának jegyzőkönyvei.
Az 1799. év utáni közgyülési jegyzőkönyvek a kormányszék levéltárában – bár hézagosan – megvannak 3 inf. kötetben. A Bach-rendszer német irományainak roppant halmazával foglalkozni nem lehetett hivatásom.
A szék lustráiból is van néhány nagyon megrongált állapotban, melyeket a másutt látottakkal és olyakkal is, melyekre a közgyülési jegyzőkönyvekben vagy nemeslevelekben hivatkozás van téve, már e kötet kezdetén, Aranyosszék előismertetésében szólottam, illetőleg azokat egymásutáni sorozatban egybeszedtem s igy itt ismételni feleslegesnek tartom.
A székház ez okmányi kincsei közt való széttekintés után visszatérek Felvincz ismertetésére s nevezetesen annak közigazgatási szervezetére. Felvincznek tanácsa régibb időben állott egy főbiró, egy jegyző és 12 tanácsosból; itélt a községi, polgári és bűnügyekben elsőbiróságilag, másodbirósága volt a szék derékszéke, jus gladii-val is birt, mint fennebb felhoztam, de ily esetben a szék két ülnökét is meg kellett hivni. Jelenleg Felvincz közigazgatása nagy módositáson ment át, mert tanácsa áll egy főbiró (Kovács János), egy jegyző (Nádudvari László) és három tanácsosból (Kovács Albert, Szacsvai Lázár és Bálint József); határoz polg. ügyekben 30 frtig, bűnügyekben a városi rendőr, másodbiróságilag a tanács. A város közügyeit a 40 tagból álló képviselőtestület intézi a szónok (Balogh Elek) elnöklete alatt; e mellett az árvai ügyeket egy három tagból álló árvai szék vezeti.
Felvinczre vonatkozólag még megemlitem, hogy van posta-állomása, olvasó-egylete. Országos- és hetivásárai által élénkitett kereskedelme, mely már is több bolt nyitását tette szükségessé*; a helyi iparosok és kézművesek száma naponta növekedik, ezek mesterségükben hovatovább gyakorlottságot nyernek, a főútvonalon – Torda, Enyed, valamint Ludas-Enyed közti közép ponton – fekvése és a szék tisztségének itten léte, hova-tovább több vendéglő és csinos magányházak emelkedését eredményezi, s mind ez összeműködőleg hat arra, hogy a mult romjaiból kiemelkedett uj Felvincz városias küllemet öltsön. A széles útczákat mindenhol izletes földszinti épületek szabályos sorai szegélyezik, melyek körül tisztaság és rend mutatkozik. A város középpontján – ott hol a torda-enyedi főútvonallal a Maros mellett lejövő másik országút egybetalálkozik – van a terjedelmes vásártér, egyfelől a büszke székházzal, másfelől a katholikus egyházzal. E piacz közepén egy örökösen csergedező csorgó kinálkozik kristály tiszta vizével az útasok enyhitésére, mig a nagy hosszu válukban felfogott viz-felesleg a fogatoknak nyujt könnyen kapott itatási helyet; miért itt ugy a Torda, mint a Vásárhely felől, vagy alulról jövők is kiereszteni és étetni szoktak*, mely körülmény Felvincznek nagy élénkséget ád; s nagyban termelt jó minőségű borainak és gyümölcsének biztos elhelyezési módot nyujt, mi nem kis mértékben foly be a minden nyomon észlelhető jóllét fejlesztésére. Mielőtt a már kellőleg ismert Felvinczet elhagynók, még fel kell keresnünk a már fennebb is emlitett, s elnevezése által az olvasóban bizonynyal kiváncsiságot költött Zsidóvár-at.
1848-ban Böhm János gyógyszertár-nyitásra is nyert szabadalmat, de a közbejött események miatt felállitásában meggátoltatott. – Pár évvel ezelőtt Marosujváron nyilt gyógyszertár, mi által Felvincz legalább egy ideig elesett attól.
Egy másik, még ennél is dúsabb és jobb vizű csorgója a ref. templom előtt csergedez.
Felvinczről az Enyed felé vezető országút régebb a várostól délnyugatra elhuzódó Kamara-dombnak nevezett magaslatra emelkedett. E domb, vagy jobban mondva hegyfok ily nevét onnan vette, hogy régen ottan sóvámot szedő kamarai hivatal helyisége állott, azon távol korban, midőn most a tér túl felén folyó Maros e hegyfok alját mosta, mi hogy valójában igy volt, azt a régi medernek a hegy alján elhuzódó nádfogta vonala még most is tisztán jelöli. A Maros itteni folyása indokából vezettetett emlitett hegynek az országút, s bár a folyam több század óta elvonulva helyt adott a czélszerübb útvezetésre, mégis az emberek hosszas ideig mászták ok nélkül ezen meredek hegyet, s alig pár éve, hogy az ily állat-kínzás oktalanságát átlátva, a hegy elhagyásával a Létompatak völgyén vezették le az útat a Maros terére. Mi azonban – ugy is régi kor emléktöredékét kutatni indulván – nem a kényelmes uj, hanem a régi felhagyott útat követjük. Hol ez út az emlitett hegyfokról a Maros terére lelejtve az uj úttal egybetalálkozik, jobbról egy omladványos meredek oldallal biró hegyfok emelkedik, vagy 200 lábnyira a tér szinvonala fölé. E hegyfokot nyugat és délről a Feredő patakának mély völgye kanyarogja körül, keletről falmeredeken hanyatlik le a Maros terére, s igy csak északról függ egy keskeny hegynyak által egybe azon fensíkkal, mely innen egészen a Székelykő aljáig nyúlik fel. Az emlitett Feredőpatak pár öl magasságu zuhatagban rohan le, alkotva ez által egy természetes zuhanyt, s alján tágas fürdőmedenczét, melyben a lakosok szorgalmatosan is füredeznek, mert e patak vize ivásának és abban való fürdésnek hideglelést gyógyitó hatást tulajdonitnak, honnan a patak neve is származott. A patak völgyében és szomszédságában volt a már fennebb emlitett zsidóvári praedium, a körülhatárolt hegyfokon pedig az annak nevet adott Zsidóvára feküdt, melynek maradványait szemügyre veendők, a különben is szép kilátással gyönyörködtető hegyfokra mászunk fel.
A hegy fenlapja háromszög-idomu, ilyen volt az azt koronázott vár alakja is. Miként fennebb emlitém, a hegy csak északon függ egybe a fenlapálylyal, miért ezen hadászatilag leggyengébb oldal megerőditésére volt főfigyelem forditva, erről tanuskodik a most is felötlő kettős gátony, vagy töltés, mely ez oldalt 100 lépés hosszuságban fogta át. Ezzel másik a hegy déli oromszélére fektettetett gátony szögellik egybe, mely 150 lépés hosszuságu. A délnyugati oldal bár meredeken hanyatlik le a Feredő patakhoz, mégis itt-ott megmászható gyenge pontokat tár fel, s azért a kettős védtöltés szintén szükségessé vált; de mivel a hegy fenlapja amugy is csekély terjedelmű, térnyerés kedvéért, fenn a hegyormon csak egyes védtöltés volt, mig a külső védmű elhelyezésére a hegy oldalába tettek egy útszerű bemetszést, hol vagy védtöltés volt, vagy mi valószinübb, karozat (pallisade) fedezte az ez oldalról való megtámadások ellen.
E leirt két oldali gátonyt egy a keleti oldalt szegélyező hosszabb gátony kötötte egybe, ugy hogy az egyfelől az északi gátonynyal egybeszögelve mindig keskenyedőleg közelitett a délnyugatihoz, mignem azzal hegyes szögletben olvadott egybe. Ezen gátony volt a háromszög hypothenusája, mert annak hossza 200 lépésnyi lehetett, azonban most abból csak itt-ott van meg egy darabka, főleg két vége felé, mert közepén a hegy leomladozván, azzal együtt gátonyunk is lesuhadott. Ezen hegyomlás ha részben elenyésztette, de más részről fel is tárta gátonyunkat, s mivel annak átmetszeti nézetét előnkbe állitja, könnyüszerüleg hozzá férhetünk mértékarányaihoz, a mi alapjában négy öl szélességet, s három ölnyi magasságot mutat. Azonban ily magasságu csak kivülről volt gátonyunk, mert belülről a hegy fenlapja emelkedettebb levén, a gátony magassága csak másfél öl. De nemcsak méreteinket segité elő e hegyomlás, hanem egyszersmind a gátony belalkatát is előnkbe állitá; s itteni észleleteink valamint más helyen tett átmetszetünk is meggyőzött arról, hogy e gátonyok nem falak omladványaiból keletkeztek, hanem eredetileg is csak egyszerű bár hatalmas földtöltések voltak, s mivel sem a gátonyokban, sem a vár belterén kőfal rakatnak mi nyomára sem akadhattunk, azon véleményünket kell kimondanunk, hogy a Zsidóvár nem volt más, mint egy alkalmi földerőd, mely valamelyik török vagy osztrák hadjárat alkalmával az út fedezésére épült, mely czélnak – erős és a Létom szűk völgyébe betérő útat teljesen uralgó fekvésénél fogva – annak idejében meg is felelhetett. – Multjára nézve semminemű adat, de még csak hagyomány sem létezik; néveredetével mesés mondák vannak egybekötve, melyek szerint egy királyilag gazdag zsidó jött Lengyelországból e tájra, s roppant kincseinek elhelyezése és védelme tekintetéből épitette volna e várat, miről a Zsidóvár név származott; sőt a dús zsidó kincseit még most is a hegy keblében elrejtve hiszi a nép, s azért sokan vannak, kik e kincseket kutatva a vár belterén, persze eredménytelenül, nagy ásatásokat tettek és tesznek.
A fennebbiekből látható, hogy Felvincznek ezen egyetlen régisége minden hangzatos neve mellett is jelentéktelen; s nemcsak hogy a vár elnevezést meg nem érdemli, hanem keletkezési kora sem vihető nagyon messze fel, mert az legfelebb a 16. században készülhetett.
Mielőtt Felvincztől búcsút vennénk, még el kell tekintetünk a tőle pár ezer lépésnyi távolra fekvő Inakfalvára, Aranyosszék a Maros terén levő részének e végfalujába.
A kik Aranyosszékről eddig irtak, mindnyájan egyhangulag* a László és Róbert Károly adománylevelében előforduló Ighetri-t a mostani Inakfalva helyére sorozták, pedig mindnyájan tévedtek, mert egy legujabb korban felmerült okmány tanusitása szerint Igherti vagy Igrethi nem itt, hanem az Aranyos partján feküdt*, ugyanis IV. László király 1279. jul. 11. kiadott adománylevelében előrebocsátva Mikud bánnak hadi érdemeit, melyeket atyja István király uralma alatt tanusitott, s megnevezve azon 5 nagy csatát, melyekben élte veszélyeztetésével, sebterhelten oly hősileg harczolt Imre testvérével együtt, s hivatkozva atyjának korábbi adománylevelére, nevezett Mikud bánnak adományozza a Doboka várához tartozott Dobokavárfalva és Lusad (Losárd) nevű falukat, valamint a Tordavár jobbágya* Kis György által birt, de ennek utód nélküli halálával koronára visszaszállt Igruchteluk és Kerekygház nevű falukat, melyek Torda vármegyében az Aranyos folyó mellett feküsznek. Adományát azon eredeti módon szilárditja meg, hogy utódaira, kik azt visszavonnák, egy sereg név szerint előszámlált szentnek átkát neheziti*.
Szeredai, ki not. cap. Alb. 20. lapon Igrethivel azonositja s nevét ilynevű hőstől származtatja. Kővári Inakfalvát Igrethivel szintén egynek hiszi, sőt a mindenben oly pontos és lelkiismeretes Kemény József is ezen véleményen volt.
Az 1291. adománylevélben „Igrechi“, az 1313. „Igethri“ néven.
Ez tanusitja, hogy „jobbagio castri“ nem mai értelemben vett jobbágyot, hanem várőrizethez tartozó harczost jelentett, ki – mint a jelen okmány tanusitja – két falut birt, tekintélyes, vagyonos ember volt.
Ezen adománylevél megvan a losonczi Bánfi-család levéltárában Kolozsvártt, honnan Szabó Károly kiirván, velem szives volt közölni.
Ezen igen fontos okmány mutatja először azt, hogy Igruchtelek, mely az aranyosszéki adománylevelekben előforduló Igrethivel kétségtelenül ugyanazonos és Kerekegyház, melyet az aranyosszékiek adománylevelében szintén feltalálunk, 1279-ben még nem tartoztak Aranyosszékhez, hanem Tordavármegyéhez, s nevezetesen Torda várához, melynek tartozandóságaiból szakittatott ki Aranyosszék is. Másodszor pedig azt is látjuk, hogy azok az Aranyos folyó mellett feküdtek, s igy kik Igrethit a Maros mellett fekvő Inakfalvában keresték, nagyon tévedtek.
E szerint a mostani Inakfalva későbbi településnek látszik lenni. Róla való okmányi tudomásunk alig hat a 17. századon felül, nevezetesen 1622-ben kercsedi Bakó Dánielné, Thoroczkai Anna inakfalvi, kercsedi és mohácsi jószágát és Roh Egrest minden felkelhetőivel Bethlen Gergely és Bethlen Zsófiának, s ezek utódainak hagyja, ugy hogy ezek kihaltával testvérei Thoroczkai Mihály, Boldizsár László, István és Zsigmondra és ezek utódaira szálljanak át*.
Ezen hagyományozást hegybenhagyta Bethlen Gábor is 1622. nov. 4-én Fehérvárról kiadott confirmationalisával, melyben a beiktatást is elrendeli, mit a fehérvári káptalan végre is hajtott; ellenmondás csakis Roh Egresre volt szilvási Cseszeliczki Boldizsárné, Pernyeszi Erzsébet részéről. Lásd Kemény dipl. Tran. VII. 309–310. lap.
Inakfalva jelenleg oláhok által lakott igénytelen falucska; de hogy régen jelentékenyebb volt s hogy székelyek lakták, arra több okmányi bizonyitványt találunk. Igy 1645. jul. 11-én Patkó István és Nagy Miklós hadnagyok a fejedelem rendeletéből Inakfalva fegyvereseit egybeirják, s a tisztán magyar nevű harcznokok után azt jegyzik meg, hogy a régi lakók mind veres darabont székelyek, kik közé ujabban néhány kék darabont is telepedett, ezek a veresekkel egyaránt osztoznak javadalmak és hadi terhekben*, de a szabad székely telkek mellett volt néhány oly telek is, melyen szék zselérei laktak*. A felvinczi katholikus egyházközség keletkezésekor ennek papjai hosszasan perlekedtek az inakfalvi canonika portioért, ezen perokmányban is több helyt fel van emlitve, hogy Inakfalvát régen székelyek lakták. Hogy a szabad föld miként lett urbériséggé, s hogy a székely darabontok helyére miként és mikor települtek oláhok, arra nézve biztos adatra nem akadhattam; valószinüleg Basta és Mihály vajda népirtó harczaiban, vagy a labanczok irgalmatlan dúlásai és gyilkolásai alkalmával pusztult ki innen a székelység; mi kevés maradt, katholikus levén, könnyen eloláhosodott, s ma csak Erős, Szőcs, s más ily tisztán magyar hangzatú neveik útalnak egykori magyarságukra.
Ezen összeirás eredetije megvan az aranyosszéki levélt. okmánygyüjt. II. köt. 605–614. lap. Inakfalván 12 zsellére volt a széknek. Ezek is, mint Benkő József mondja, a hadból való hazaszökésért 1622-ben degredáltattak jobbágyságra.
Lásd ugyanott II. k. 153. lap.
Azonban a mostani Inakfalva nem a régi helyén fekszik, mert az fennebb feküdt a Maros közvetlen közelében, hol Czinteremu nevű helyen még a régi templom alapfalai is felismerhetők. Innen a Maros áradatai miatt huzódtak alább. Hogy pedig a jelölt régi egyház magyar, még pedig protestáns templom volt; azt az is tanusitja, hogy annak helye jelenleg is a felvinczi reform. egyház birtokában van, melynek – mint mondják – az inakfalvi filiája volt.
