Eredmények az intézményi eszközök területén, munkaprogramok
Eredmények az intézményi eszközök területén, munkaprogramok
– Az Agenda 21 program végrehajtásának elősegítésére 1993-ban megalakult az ENSZ Fenntartható Fejlődés Bizottsága, amely az 1993-1977 közötti időszakra részletes munkatervet fogadott el.
– Az ENSZ titkárság keretében a kijelölt főtitkár-helyettes irányítása alatt egy hatékony szervezetet hoztak létre.
– Létrehozták a GEF-et (végrehajtó intézményei: UNDP, UNEP, Világbank);
– A Világkereskedelmi Szervezet (WTO) keretében létrehozták a környezetvédelmi bizottságot;
– Saját munkaprogramokat dolgozott ki az UNDP és az UNEP, az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezet (FAO), az Egészségügyi Világszervezet WHO), az ENSZ Európai Gazdasági Bizottság.
Eredmények és nem teljesített vállalások. Az ülésszak általános értékelése szerint bár az elmúlt öt évben bizonyos területeken jelentős eredmények születtek, összeségében, globálisan a fenntartható fejlődéssel ellentétes tendenciák tovább erősödtek. Tovább nőtt a szegény és gazdag országok és társadalmi rétegek közötti távolság, tovább romlott a földi környezet állapota.
Fejlesztési segélyek. A legtöbb fejlett ország még mindig nem érte el az országok többsége által az UNCED során újra megerősített ENSZ-célkitűzést, miszerint kötelezi magát arra, hogy GNP-jének 0,7 százalékát hivatalos fejlesztési segélyre (ODA) fordítja, illetve azt az ugyancsak elfogadott ENSZ-célkitűzést, hogy a GNP 0,15 százalékát az ODA keretében a legkevésbé fejlett országoknak juttatja. Sajnálatos módon az ODA átlagos aránya a fejlett országok GNP-jében jelentősen csökkent az UNCED utáni időszakban, mégpedig az 1992. évi 0,34 százalékról 1995-ben 0,27 százalékra, 1997-re pedig 0,25 százalékra. Ugyanakkor az ODA felhasználásában jobban figyelembe vették a fenntartható fejlődéshez szükséges integrált megközelítés szempontjait.
Adóssághelyzet. Számos fejlődő országban az adósság helyzete maradt az egyik fő akadálya a fenntartható fejlődés elérésének. Jóllehet néhány közepes jövedelmű ország adóssághelyzete javult, folytatni kell az adósságproblémák kezelését azon súlyosan eladósodott szegény országok esetében, amelyek folyamatosan szembesülnek a fenn nem tartható külső adósság terheivel. A Világbank és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által a közelmúltban tett „Kezdeményezés a súlyosan eladósodott országok számára” segíthet megoldani a kérdést a hitelező országok együttműködésével.
A technológiák átadása. A technológiák átadása és a technológiákkal kapcsolatos, köz- és magánforrásokból finanszírozott beruházások – amelyek különösen fontosak lennének a fejlődő országoknak – még mindig nem valósultak meg. Bár a magántőke beáramlásának növekedése ipari és technológiai beruházásokhoz vezetett néhány fejlődő és átmeneti gazdaságú országban, számos más ország kimaradt ebből. Ezeknek az országoknak a körülményei kevésbé vonzóak a magánszektor befektetései számára, a technológiai változás lassúbb, így korlátozottabbak a lehetőségeik.
Világbank. A Világbank a hivatalos fejlesztési segély legnagyobb „forrása”. A bank 1986-ban még csak egy környezetvédelmi projekt támogatásában vett részt, 1996-ra azonban már 153 aktív projectnek volt a részese, a látványos növekedés 1992 és 1994 között következett be. A Világbank aktív környezetvédelmi portfóliója jelenleg 62 országot érint, 11,5 milliárd dollárra rúg az értéke. Ezeknek az alapoknak a 63 százaléka – mintegy 7,2 milliárd dollár – a riói csúcs óta látott napvilágot. A környezetvédelmi projektek a Világbank álta a riói csúcs óta nyújtott, 87 milliárd dollár értékű kölcsön 8 százalékát alkotják.
Magántőke. A fejlődő országokba irányuló magántőke 1991-ben még kisebb mértékű volt, mint az ODA, mára azonban 3-4-szeresét teszi ki annak. A magántőke aránya az összes fejlesztésre nyújtott pénzeszközökön belül 1990 és 1996 között megkétszereződött (40 százalékról 80 százalékra emelkedett). A magántőke-áramlás legjelentősebb és legstabilabb összetevőjé a külföldi közvetlen beruházások (foreign direct investment – FDI). A magántőke-áramlás 40-50 százalékát teszi ki, 1990-ben még 24 milliárd dollár volt az értéke, 1995–1996-ra azonban már 90 milliárdra emelkedett. E téren azonban aránytalanságok mutatkoznak, s ez az oka annak, hogy a magántőke-áramlás nem volt képes javítani a legszegényebb országok helyzetén. A magántőkeforrások mintegy 80 százaléka, illetve az FDI mintegy háromnegyed része tizenkét közepes jövedelmű országhoz áramlott. Kelet-Ázsia 60, Latin-Amerika és a karibi térség 20, Kelet-Európa és Közép-Ázsia 10 százalékban részesült. Afrika, a Közel-Kelet és Dél-Ázsia mindössze 10 százalékot kapott. A legtöbbet a következő tíz országnak nyújtották: Argentina, Brazília, Kína, India, Indonézia, Koreai Köztársaság, Malajzia, Mexikó, Oroszország és Thaiföld. Mindegyik közepes jövedelmű, és egyik sem afrikai ország.
Globális Környezeti Alap. GEF (Global Enviromental Facility). A GEF a legfontosabb globális szintű környezeti segélyezési intézmény, amelyet 1990-ben hoztak létre. A különböző projektekre az 1991 és 1994 közötti kisérleti szakaszban 1,3 milliárd dollárt költöttek el. 1994-ben az alapot 2 milliárd dollárral töltötték fel, az 1998 árpilis elején megrendezett első közgyűlésen a 161 tagország nagyobb mértékű feltöltésről döntött. A GEF kulcsprogramterületei: az Éghajlatváltozási Keretegyezmény, a Biológiai sokféleségről szóló egyezmény, a talajdegradációval kapcsolatos feladatok végrehajtása, az egyes nemzetközi vizekkel kapcsolatos problémák kezelésével, illetve a Montreáli Jegyzőkönyvvel összefüggő teendők ellátása.
Joint Implementation. „Együttes végrehajtás”. A környezetvédelemre szánt források mozgósításának egyik új eszköze, amelyet egyelőre csak az Éghajlatváltozási keretegyezménnyel kapcsolatban próbálnak bevezetni. Lényege: egy – általában fejlett ipari – ország szerződést köt egy másik – általában fejlődő – országgal, hogy együttesen csökkentsék az üvegház hatású gázok légköri kibocsátását. A befektetőország arányosan elszámolhatja emissziócsökkentési befektetéseit, míg a fogadóország számára a befektetés jótékony hatása teszi majd lehetővé a kibocsátáscsökkenést. A projektek egyebek között a legfontosabb nyelőként szolgáló erdők telepítését vagy védelmét, az energiatakarékosságot és -hatékonyságot, valamint a megújuló energia alkalmazását segítik elő. Azért éri meg ennek az eszköznek az alkalmazása, mert a fejletlenebb országokban olcsóbban oldható meg az emissziócsökkentés, mint a fejlettebb országokban, így ez utóbbiak gazdaságosabban tudják teljesíteni kibocsátáscsökkentési kötelezettségvállalásaikat egy másik országban, ráadásul el is számolhatják azt. Legalább egytucat ország kötött ilyen jellegű szerződést, így Ausztrália, Kanada, Costa Rica, Dánia, Finnország, Németország, Izland, Japán, Hollandia, Norvégia, Svédország és az Egyesült Államok. Ugyancsak egytucatnyi ország jelezte szándékát, hogy ilyen szerződést kössön az Egyesült Államokkal, így Bolívia, Chile, Pakisztán, Dél-Afrika.
