IX. fejezet • MŰEMLÉKVÉDELEM RENDKÍVÜLI ESEMÉNYEK ESETÉN

Teljes szövegű keresés

IX. fejezet • MŰEMLÉKVÉDELEM RENDKÍVÜLI ESEMÉNYEK ESETÉN
53. §. (1) A műemlékek és műemléki jelentőségű területek jelen törvényben szabályozott védelmén túlmenően gondoskodni kell arról, hogy azok rendkívüli állapot, szükségállapot vagy veszélyhelyzet esetén megkülönböztetett védelemben részesüljenek, illetőleg az így keletkező károk megelőzésére és elhárítására megfelelő intézkedések történjenek.
(2) Az állami műemlékvédelmi szervezet:
a) jegyzéket készít a kiemelkedő értékű műemlékek és műemlékegyüttesek, ezen belül az 1957. évi 14. törvényerejű rendelettel kihirdetett, “A kulturális javak fegyveres összeütközés esetében való védelme tárgyában Hágában, 1954. év május hó 14. napján kelt nemzetközi egyezmény” (a továbbiakban: Hágai Egyezmény) II. fejezete 8. cikkében meghatározott, “különleges védelem alatt álló kulturális javak nemzetközi jegyzékébe” felveendő műemlékekről és védett területekről;
b) gondoskodik az a) pont szerinti jegyzékben szereplő műemlékek és védett területek dokumentálásáról, erre vonatkozóan az e törvény 5. §-ában előírt kötelezettségén belül e munkának elsőbbséget biztosítva;
c) szükség esetén intézkedik a Hágai Egyezmény V. fejezete 16. és 17. cikkében meghatározott ismertető jelvénynek a műemlékeken való elhelyezése iránt;
d) kezdeményezi, illetőleg koordinálja elemi csapás, természeti vagy ipari katasztrófa esetén a károk elhárításával, a korábbi károkozás megelőzésével, a sürgős állagbiztosítással kapcsolatos feladatok ellátása iránti intézkedéseket;
e) részt vesz a rendkívüli események okozta károk elhárításához szükséges védelmi és más feladatok végrehajtásában;
f) kezdeményezi, illetve végrehajtja a rendkívüli állapot (fegyveres összeütközés), illetőleg annak közvetlen veszélye esetében a kiemelkedő műemlékek és védett terület megelőző védelmét célzó intézkedéseket, egyebekben a d) pont szerint jár el;
g) kidolgozza és közreadja a műemlékek és védett területek rendkívüli állapot esetén szükséges megelőző védelmét célzó módszereket és műszaki megoldásokat.
54. §. (1) Műemléket vagy védett területet katonai célokra felhasználni, ott katonai berendezéseket elhelyezni, azt katonai személyek elhelyezésére, beszállásolására, hadianyag tárolására vagy előállítására, továbbá katonai, illetve polgári védelmi gyakorlatra igénybe venni nem lehet. Kivételt képeznek az eredetileg is katonai célra épült, és erre használt, műemléki védettség alatt álló épületek, illetve ingatlanok.
(2) Műemlékek, illetve műemléki jelentőségű területek közelben hadászati jelentőségű létesítmények, illetőleg olyan ipari üzemek, raktárak vagy egyéb építmények és műszaki létesítmények nem telepíthetők, amelyek akár közvetlenül, akár rendkívüli események vagy állapot bekövetkezésekor veszélyt jelentenek a műemlékre.
(3) Az eredetileg nem katonai célra épült műemlékben lévő katonai célú funkcióknak a műemlékből való eltávolításáról a 45. §. (1) bekezdésének g) pontja szerinti intézkedés alapján gondoskodni kell.
(4) A fegyveres erők keretében béke idején is olyan szolgálatot, illetőleg szakszemélyzetet kell felállítani és kiképezni, amelynek feladata a Hágai Egyezmény 7. cikkének 2. pontja értelmében a kulturális javak kímélésére való felügyelet, és az ezen javak védelmével megbízott polgári hatóságokkal való együttműködés, továbbá – szükség esetén – a műszaki segítségnyújtás.
(5) Mozgósítás esetén a műemlékvédelmi szervezet szakalkalmazottait és más azon kívül dolgozó műemlékvédelmi szakembereket a (4) bekezdés szerinti, a kulturális javak felügyeletét ellátó szolgálathoz vagy a polgári védelem műszaki mentő alakulataihoz kell beosztani.
55. §. (1) A megyei védelmi bizottság, a megyei (fővárosi) közigazgatási hivatal vezetője, a helyi védelmi bizottság és a települési polgármester műemlékvédelmi feladata, hogy rendkívüli események esetén a szükségessé váló intézkedéseket saját hatáskörében megtegye, a védelmi és kárelhárítási munkákat a műemlékeken és műemléki jelentőségű területeken – az állami műemlékvédelmi szervezettel együttműködve – megszervezze és elvégeztesse.
(2) A műemlék tulajdonosának az a feladata, hogy a tulajdonában lévő műemléken a szükségessé váló kármegelőző intézkedéseket megtegye, károk bekövetkezése esetén azok elhárításában erejükhöz mérten közreműködjék, illetőleg azokról a települési önkormányzatot és az állami műemlékvédelmi szervezetet értesítse, és segítséget kérjen.
(3) Az állam által a rendkívüli események okozta károk elhárításához,illetőleg helyreállításához nyújtott anyagi támogatás odaítélése során – azonos feltételek esetén – a műemléket előnyben kell részesíteni.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem