Az építés

Teljes szövegű keresés

Az építés
28. (1) Építési munkát – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – csak a jogerős és végrehajtható építési engedélynek, továbbá a hozzá tartozó, jóváhagyott – engedélyezési záradékkal ellátott – terveknek és egyéb okiratoknak, valamint jogszabályban meghatározott esetekben az ezek alapján készített műszaki megvalósítási terveknek megfelelően szabad végezni.
(2) A jóváhagyott – engedélyezési záradékkal ellátott – tervtől csak az építésügyi hatóság újabb előzetes engedélyével szabad eltérni, kivéve, ha az eltérés önmagában nem engedélyhez kötött építési munka.
39. (1) Építőipari kivitelezési tevékenység akkor folytatható, ha
a) az építőipari kivitelezés az építési tevékenységet folytató ( a továbbiakban: kivitelező) tevékenységi körében szerepel, illetve
b) az építés műszaki munkálatait az építési munka jellegének megfelelő és jogszabályban meghatározott szakképesítéssel és gyakorlattal rendelkező felelős műszaki vezető irányítja.
(2) Építési szakmunkát csak az végezhet, aki a tevékenységre jogszabályban előírt szakmai feltételekkel rendelkezik.
(3) Az építmények teherhordó szerkezeteit nem érintő javító, karbantartó, felújító tevékenységet a munka jellegének megfelelő szakmunkás képesítéssel rendelkező személy felelős műszaki vezető nélkül is végezhet.
(4) Akinek az építőipari kivitelezés a tevékenységi körében nem szerepel – a (2) és (3) bekezdés figyelembevételével – csak saját céljára végezhet építési munkát.
40. (1) A kivitelező felelős a megvalósított építmény rendeltetésszerű és biztonságot használhatóságáért, valamint az építtető által rendelkezésére bocsátott jogerős és végrehajtható építési engedélyben és a jóváhagyott engedélyezési tervekben előírtak biztosításáért.
(2) A felelős műszaki vezető felelős az építmény – a jogerős és végrehajtható építési engedélynek és a jóváhagyott engedélyezési terveknek, illetve a szükség szerinti kivitelezési terveknek megfelelő – megvalósításáért, továbbá az építési tevékenységre vonatkozó szakmai, minőségi és biztonsági előírások megtartásáért és a munkálatok végzésének szakszerűségéért.
(3) A kivitelező – jogszabályban meghatározott esetben és módon – építési naplót vezet, abban a napi munkát rögzíti, a naplót állandóan a munka helyszínén tartja, és azt hatósági ellenőrzéskor, illetve műszaki ellenőr kérésére rendelkezésre bocsátja.
(4) Az építtető az építési-szerelési munka szakszerű végzésének folyamatos figyelemmel kísérésére, ellenőrzésére helyszíni képviselőjeként, külön jogszabályban meghatározottak szerint műszaki ellenőrt bízhat meg.
41. (1) Építési célra anyagot, szerkezetet és berendezést csak hazai megfelelőség igazolással lehet forgalomba hozni, megrendelni, építménybe betervezni vagy beépíteni.
(2) A hazai megfelelőség igazolás, annak az írásos megerősítése, hogy az anyagok, szerkezetek és berendezések kielégítik a
a) nemzeti szabványokban,
b) ágazati műszaki szabályzatokban és előírásokban,
c) építőipari műszaki engedélyekben, valamint
d) a 31. (2) bekezdés c)-h) pontjaiban előírt követelményeket.
(3) A hazai megfelelőség igazolás alapját megfelelőségi vizsgálatok képezik.
(4) Hazai megfelelőség igazolás lehet:
a) szállítói (forgalmazói, gyártói) megfelelőségi nyilatkozat,
b) független tanúsító szerv által kiadott irat.
42. (1) Ha az építési munka végzése során természeti érték, építészeti vagy régészeti emlék, illetőleg építménnyel kapcsolatos képzőművészeti alkotás kerül elő, a kivitelező köteles azt az építésügyi hatósághoz, valamint más hatáskörrel rendelkező hatósághoz haladéktalanul bejelenteni, és a lelőhelyet a hatósági intézkedésig érintetlenül hagyni.
(2) Az építési munka végzése során biztosítani kell, hogy a keletkező környezetterhelés igénybevétel a külön jogszabályban meghatározott és megengedett mértéken belül maradjon.
43. (1) Az építtető felelős azért, hogy az építmény rendeltetésszerű és biztonságos használatához szükséges járulékos építmények, tereprendezési, fásítási, parkosítási munkálatok az építménnyel együtt valósuljanak meg.
(2) Az építésügyi hatóság által meghatározott időtartamon belül az építmény környezetéből az építtetőnek és a kivitelezőnek az építési tevékenység során keletkezett építési hulladékot, maradék építőanyagot és építési segédeszközöket el kell szállíttatnia, a környezetet és a terep felszínét az eredeti, illetve engedélyezett állapotában kell átadnia, a környezetben okozott károkat meg kell szüntetnie.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem