Július 22. – Hétfő

Teljes szövegű keresés

Július 22. – Hétfő
– Az amerikai célpontok ellen az elmúlt hetekben elkövetett terrorcselekmények miatt a magyar titkosszolgálat megerősítette a hazánkban állomásozó IFOR-alakulatok védelmét – jelentette be Somogyi Tamás vezérőrnagy, a polgári titkosszolgálatokat irányító miniszter kabinetfőnöke.
– Egyre több egyház működik Magyarországon. Az Állami Egyházügyi Hivatal megszűnése óta eltelt hét esztendőben kétszeresére nőtt a bejegyzett egyházak, felekezetek és vallási közösségek száma, a legújabb adatok szerint számuk meghaladja a hatvanat.
– A Chinoin Rt. kisrészvényesei éltek a Sanofi cég vásárlási ajánlatával, így 98,3 százalékos francia tulajdonba került a gyógyszergyár.
– Az Ikarus Rt. igazgatósága felmentette tisztségéből Angyal Ádámot, a testület elnökét, aki a lépést nem kívánta kommentálni.
– Lemondott tisztségéről a Globex Holding sajtóvállalkozása, a Globex Press Rt. elnök-vezérigazgatója, Kapuvári Gábor, aki megvált igazgatósági tagi tisztségétől is.
– Altatószerrel átitatott süteménnyel kínált meg két férfi egy amerikai állampolgárt a Keleti-pályaudvaron álló vonaton. Az áldozat eszméletét vesztette, és csak Vácott, egy kórházban tért magához.
– Rövid ismerkedő vizitre Budapestre érkezett Michael Jackson.
– Elhunyt Reményi János Liszt Ferenc-díjas karnagy, a Magyar Rádió és Televízió Gyermekkórusának nyugalmazott művészeti vezetője, az ELTE Tanárképző Főiskola énektanári tanszakának professzora. 65 éves volt.
– A Művelődési és Közoktatási Minisztérium mozgóképosztályának nívódíját adta át a tárca vezetője Fekete Ibolya, Gothár Péter és Schiffer Pál filmrendezőknek a jelentős külföldi filmfesztiválokon elért sikereikért.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem