Január 11. – Csütörtök

Teljes szövegű keresés

Január 11. – Csütörtök
– Kiss Elemér államtitkár elmondta: a kormány határozott a külföldiek ingatlanszerzéséről. A nem magyar állampolgárok termőföldet és természetvédelmi területet nem, de más ingatlant vásárolhatnak Magyarországon a közigazgatási hivatalok engedélyével.
– Februártól mégsem drágulnak a gyógyszerek. A kormány két héttel elhalasztotta döntését az új támogatási rendszer kialakításáról.
A kormány a költségvetés általános tartalékából eddig 310 millió forint felhasználását engedélyezte a Boszniába induló magyar műszaki alakulat felkészítésére és ellátására. Az összes költség várhatóan 2 milliárd forint lesz.
– A külügyi tárca megkapta a hivatalos értesítést arról, hogy szombaton Taszárra is ellátogat az amerikai elnök. Szentiványi Gábor elmondta: Clinton a támaszponton az amerikai katonákkal találkozik, majd rövid megbeszélést folytat Göncz Árpád államfővel és Horn Gyula kormányfővel.
– Suchman Tamás megerősítette korábbi álláspontját, hogy a privatizációs többletbevételeket nem csak az államadósság törlesztésére kellene fordítani, hanem egy részét célszerű lenne visszaforgatni a gazdaságba.
– Boross Péter bejelentette, hogy még novemberben lemondott az MDF alelnöki tisztségéről.
– A kisgazdapárt nem vesz részt az ellenzéki pártok egyeztető tanácskozásán.
– A kaposvári polgármester, Szita Károly szerint kétmillió dollárt költöttek eddig az amerikaiak a városban, miközben 700 embernek adtak munkát a kaposvári, illetve taszári bázisokon.
– Az M3-as autópálya környékén lévő települések polgármesterei erkölcstelennek minősítették, hogy díjat szedjenek az út használatáért, hiszen a benzinárba épített útalapon keresztül a lakosság már megfizette az építési költségeket. Szorgalmazták azt, hogy legalább a térségben lakók ne fizessenek autópályadíjat.
– A rendőrség elfogott egy férfit, aki 150 millió forint értékben zsákmányolt műkincseket egy budapesti lakostól. Az értéktárgyak hiánytalanul megkerültek.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem