Február 23. – Péntek

Teljes szövegű keresés

Február 23. – Péntek
– A miniszterelnök a Legfelsőbb Bíróság véleményét kéri arról, hogy ki kell-e fizetnie a távozó pénzügyminiszter végkielégítését, mintegy 2 millió forintot. Horn Gyula egy fővárosi lakossági fórumon elmondta azt is, hogy Suchman Tamás privatizációs miniszter is azok között van, akiket felkért a pénzügyminiszteri tisztségre.
– Horn Gyula már másodszor tárgyalt az egyik pénzügyminiszter-jelölttel, Medgyessy Péterrel, aki a Magyar Befektetési és Fejlesztési Bank elnök-vezérigazgatója. Medgyessy csak annyit árult el a háromnegyed órás beszélgetésből, hogy az bizalmas jellegű volt és amint egyértelmű döntés születik, azt a sajtóval is közlik.
– A köztársasági elnök szerint bővíteni kellene az Állami Számvevőszék hatáskörét. Göncz Árpád a testület munkaértekezletén kifejtette: a vizsgálatok sokszor nem tárnak fel jogsértést, csak tisztességtelenséget, amit az államfő szerint éppúgy büntetni kellene, mint a törvénytelenségeket.
– Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár fegyelmi tanácsa szerint nem történt törvénysértés, sem súlyos gondatlanság az úgynevezett CM-klinikák támogatásával kapcsolatban.
– Még februárban kiírják a pályázatot a budapesti Fórum Szálloda csaknem 95 százalékos részvénycsomagjára. A zárt pályázatra 15 szakmai befektetőt hívnak meg. A szálloda jegyzett tőkéje több mint 4 milliárd forint, gazdálkodása stabil, hitele nincs. A pályázati kiírás szerint a nyertesnek egy éven belül 2 milliárd forint tőkeemelést kell végrehajtania.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem