Február 12. – Hétfő

Teljes szövegű keresés

Február 12. – Hétfő
– Az MSZP után a kisebbik kormánypárt vezetője is bocsánatot kért azoktól, akiktől több adóelőleget vontak le az arányosnál.
– A szocialisták akkor is megszavazzák az ügynöktörvénynek a kormány által beterjesztett módosítását, ha azt más pártok nem támogatják.
– Budapest felszabadulásának 51. évfordulóján ünnepséget rendeztek a Vizafogónál az 1944-45 telén Dunába lőtt mártírok emlékművénél. Ott voltak a kormány, a parlament, és számos politikai, valamint társadalmi szervezet képviselői. Göncz Árpád nevében Tóth Kálmán, a köztársasági elnök katonai irodájának megbízott vezetője helyezett el koszorút.
– A nyugdíjasok február 19-től már valóban számíthatnak arra, hogy megkapják a januárra járó nyugdíjemelési különbözetet, a posta ugyanis hamarosan elkezdi az utalványok postázását.
– A legnagyobb hazai lakossági bank, az OTP átlagosan 3 százalékkal csökkenti a betétek után fizetett kamatokat, a hitelek kamatait viszont csak 2 százalékkal mérsékli. Február végétől a legmagasabb hozamú, egy évre lekötött lakossági számlabetétek után legfeljebb 26 és fél százalék kamathoz juthat a befektető. Eközben a személyi és áruvásárlási hitelek kamatai a jövő hónaptól 31-32 százalékra mérséklődnek, s áprilistól a lakáskölcsönök kamatai is 30 százalék alá csökkennek.
– A Vám- és Pénzügyőrség lefoglalja a fizetésképtelen Kordax vagyonát, tehát érvényesíti zálogjogát a nagyvállalat összes ingóságára és ingatlanára. Korábban már zárolták ugyan a cég bankszámláit, ám azokon a több mint 20 milliárd forintos tartozás töredékére volt csak fedezet. A hatalmas összeget a cég olajforgalmazása után kellett volna befizetni egyrészt mint fogyasztási adót, másrészt mint késedelmi bírságot.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem